Szefárdok, askenáziak, ladinók, mizrahiak?

Izraelben mindenki bevándorló, vagy bevándorlók gyermeke, unokája, dédunokája, stb. – persze ez sem igaz, a Kineret alias Genezáreti tó környékén élnek olyanok, akiknek ôsei mindig is ott voltak, soha nem éltek a Galutban, vagyis a diaszpórában. De ôk rendkívül kevesen vannak, hála a 2000 évvel ezelötti rómaiaknak, az izraeliek vagy szüleik, nagyszüleik, dédszüleik, stb. mind valamikor valahonnan idejöttek.

És ennek köszönhetôen az izraeli társadalom nem csak gazdasági helyzetek, foglalkozások, társadalmi státuszok mentén, de az eredet szerint is differenciált. És persze minden mindennel összefügg. Minél elônytelenebb pozícióból indult valaki, vagyis minél inkább olyan helyrôl származik ô vagy családja ahol kevesebb iskolai végzettséget és a mai társadalomban hasznosítható tudásokat szerzett, annál kisebb az az esélye, hogy Izraelben ô vagy a gyerekei mindehhez hozzájussanak.

És ezek a különbségek persze megjelennek a mindennapokban, sôt például az etiópoknál meg a bôr színében is. Viszont a különbségek az együttélés miatt a generációk során csökkennek,  az itt élôk egymással házasodva hosszú távon értelmezhetetlenné teszik ôket. Errôl jut eszembe a helyi vicc, hogy hogy hívják a román és az iraki szülôk gyermekét? A bagdadi tolvaj. És ezzel el is jutottunk kérdésünkhöz, mit jelentenek az egyes származások, miféle mögöttes jelentés van a honnan jöttél kérdésre adott válaszok mögött.. Izrael fiatal állam, nemrég volt 55 éves, egyelôre még létezik a származások problémája, s a következô egy-két generációban is biztos beszélni fogunk róla.

Kezdjük az askenáziakkal. Nem mintha ôk lennének a legszebbek, gyakran kék szemükkel, svéd külsejükkel szerintem nem vehetik fel a versenyt egy –egy keleti mély titkokat rejtô sötétbarna pillantásával. De hát az én férjem iraki, s ezzel már sok mindent elárultam izlésemrôl. Viszont az askenázi, vagyis európai, fôként kelet-európai eredetû zsidók a helyi társadalom elitje. Arányszámukat jóval meghaladva találjuk ôket vezetô pozíciókban. Az Európából hozott zsidó hagyományok szellemében gyermekeiket mindenáron iskoláztatják, s fôként így biztosítják elônyös helyzetük  megtartását. Persze maguk is megosztottak, a legelôelôbb származás a jeke vagyis német zsidóké, aztan jön a polani vagyis lengyel, aztán az összes többi valahogy egyszerre, és végül a románok. Akik az elôítéletek szerint persze itt is lopnak és kevésbé mûveltek. Azt is mondják rájuk hogy ôk maroikkóiak az askenáziak között. Ha már a sztereotípiáknál vagyunk, vajon milyen a magyarok híre? A magyarok egy talány. Ha egy szóval kell ôket jellemezni, akkor ôk a szélsôségesek. Egyszerre ultraortodoxok, a Mea Shearim hagyományos lakói, és ultra vallás- ellenesek, gondoljunk csak Tomi Lapidra. Nagyon mûveletlenek és egyszerûek is lehetnek, fôként akik Kárpátaljáról jöttek, és az elit értelmiség tagjai is, a magyar nagyvárosok egykori értelmisége, és azok leszármazottai.

A másik élesen elkülönülô csoport a keletiek-szefárdok csoportja. Ez alapvetôen két részre oszlik Vannak az igazi szefárdok, a középkori spanyolországi kiûzetés leszármazottai, akik jöhettek akár Hollandiából akár Görögországból, akár Marokkóból, vagy akár Palesztinába költözhettek már többszáz éve, a legutóbbi generációkig ladinóul beszéltek, s a Spanyolországbol hozott kultúra és hagyomány szerint éltek.  A már sok generáció óta itt élô szefárdoknak a helyi szlengben külön nevük is van, ôk a szameh tet, a csoport arisztokráciája. Egységük mellett, persze nagyok a különbségek is, aszerint hogy hol élték túl az 1492 óta eltelt pár száz évet. Szterotípiák és viccek szintjén a marokkóiak ugye erôszakosak és ostobák, - ez az egyik legkellemetlenebb származás, a hollandok gazdagok és fösvények, és így tovább.

Az igazi keletiek az arab közel keleti országokból jöttek. Irakbol, Iránbol, Jemenbôl a kurdok nem létezô országából vagy Szíriából sôt Libanonbol is. Az eredet országa szerint nagyon különböznek, az irakiak például – én aztán tudom – sokkal különbnek tartják magukat a többieknél, ôk az igazi  babiloni zsidók, a legeredetibbek (csakis bontatlan csomagolást kérjünk!) akik a babiloni fogság óta a mai  Irak területén maradtak. A terület a Második Világháború utánig brit gyarmat volt, s a zsidók akik ugye se nem siitak, se nem szuniták, az angolok közigazgatásában és gazdaságában komoly érdekeltségeket szereztek, gazdagodtak és mûvelôdtek, s köztes helyzetük miatt radikalizálódtak is, az iraki kommunista párt értelmiségi elitje csupa zsidóból állt. Aztán ‘48 után többnyire nem jószántukból - miként a többi arab államban is - , el kellett hagyniuk hazájukat. A viccek szerint az irakiak pizsamát hordanak, a perzsák jó kereskedôk, de nagyon fösvények, ôk Izrael skótjai,  a jemenitak mûvészek, gondoljunk csak kiváló zenészeikre, Ofra Hazára, vagy ötvöseikre. Ôk butácskák de jóindulatúak. Nyilván hagyták magukat kihasználni a már régóta itt élôk által, úgy mint a mostani etiópok, akikrôl ugyanez a sztereotípia. Kedvesen hülyécskék, de szeretjük ôket, hiszen képzetlenségük miatt csak a fekete munkát végzik az arabok helyett, és még csak nem is lázadnak.

Ezzel szemben az új orosz alija hullám az ôslakosok körében igen népszerûtlen. Ôk jogokat követelnek maguknak, sôt saját pártot alapítottak, s a Kneszetbe is bejutottak. Nagy a szájuk és veszélyesek. Ja és tréflit is esznek, ami a hagyományôrzôk szemében különösen kellemetlen.

Vannak meg indiaiak is, köztük a Kocsi nevû tartományból való igen fekete bôrûek, akik a legutóbbi idôkig meglehetôsen zárt közösségben fôként egymással házasodtak, mivel a rabbinátus nem ismerte el zsidóságukat. És olyan indiaiak is, akik fôleg a mai Irakból a birtek alatt odaköltöztek kereskedni.

 

Az etnikai és kultúrális tarkaságnak a viccekben is követhetô ellentétek dacára  szerintem inkább elônyei vannak. Mindenki hozzátehet valami különlegeset a helyi kultúrához, s ebbôl valami egészen érdekes születhet. A helyiek is egyre inkább fölismerik ennek lehetôségét, sorra nyílnak meg a kiváló etno vendéglôk. A multikulturalitás szellemében napi étrendnek a következôt javaslom: Reggelizzünk egy finom jemenita “malauah”-ot, tízóraizzunk egy jó tunéziai Prikaszét, ebédre a gefilte fish után az iraki kube levest ajánlom majd a marokkói gombás birkát. Az édesség végett utazzunk egy arab faluba (csak tiszta forrásból!) egy együnk knafét, igyunk hozza szahlebet. Nem fogjuk megbánni. Vacsorára egy jó sólet passzol, hiszen ez a nap már úgyis veszendôbe ment a fogyókúra szempontjából. Viszont a szó szoros értelmében megízleltük Izrael sokszínûségét!

Jeruzsálemi Tudósítások, Shiri Zsuzsa , Rádió Zs.