Én, Musztafa Rabinovics a cime a regénynek, melyet Asher Kravitz irt a Duvdeván katonai egység mesterlövészről , aki elhatározta, nem fog embert ölni. A regény persze indulatokat kavart, Kravitz siet leszögezni, hogy ő személy szerint sokkal kevésbé pacifista. Én, Musztafa Rabinovics a cime a regénynek, melyet Asher Kravitz irt a Duvdeván katonai egység mesterlövészről , aki elhatározta, nem fog embert ölni. A regény persze indulatokat kavart, Kravitz siet leszögezni, hogy ő személy szerint sokkal kevésbé pacifista. A regény főszereplője E/1 személyben éli meg a paradoxont, ő a mesterövész, aki fogadalmat tesz, hogy nem fog embert ölni. A regény elején a főhős, remekül álcázva az elfoglalt területeken, Tubasz külvárosában egy háztetőről figyeli, hogy kinyiljon egy bizonyos ajtó és kilépjen rajta egy bizonyos keresett személy, aki rákerült az izraeli hadsereg „célzott kivégzéseinek” listájára, egy palesztin fegyveres, aki nagyszámú terrorista támadásért és civil áldozatok haláláért felelős. „Nem akarom a lelkiismeretem azzal terhelni, hogy megröviditsem egy másik ember életét, aki, ahogy a legjobb forrásokból tudni lehet, Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett.” –mondja a főszereplő. „Elméletileg nem tünik olyan nehéznek betartani egy ilyen fogadalmat. Hányan öltek meg közülünk mostanában valakit? A legtöbb ember igen könnyen elboldogulna egy ilyen fogadalommal. Nem úgy én. Igy van ez, ha az ember a Duvdeván katonája.” „Én vagyok a a ravasz mögötti ember, a középső ujjam középső perce sorsokról dönt. Jair Rabinovicsnak hivnak. Vagyishát, ez az eredeti nevem. De mostanában a Musztafa becenevet kaptam. Musztafa Rabinovics vagyok.” Közben eltelt néhány perc. A keresett férfi elhagyta a házat. „Magamban számolok: 1-2-3-4-5. Az szeméy arca világosan felismerhető a fegyver távcsöves keresőjén. Most a karja van a célkereszt közepén. Elsütöm a fegyvert. A találat pontos. A férfi elbukik, a nyaka kinyúlik, fájdalmasan szoritja a szétroncsolt könyökét. Ujra lövök, most eltaláltam a bokáját.” A fogadalom nem lett megszegve: Rabinovics nem ölt, ahogy parancsa szólt, csak megsebesitette a terroristát. Meglepő módon az akció katonai értékelése minden probléma nélkül zajlik, a vezetőségben nem kérdőjelezi meg Rabinovics szaktudását, hátsó szándékokat nem is gyanitanak. A terrorista megmenekülését a támadás helyével magyarázzák, mely nem volt ideálisnak mondható, ezenkivül a mesterlövész fegyvere is meghibásodott állitólag. Az egyik akció a másikat követi és Rabinovics ezalatt tökéletesiti a nem-ölés technikáját, majdnem művészi szinvonalra emeli. „majd 700 méteres üldözés után pár lépésnyire beértem. Lihegve és az erőlkőfeszitéstől levegő után kapkodva előhúztam a pisztolyom. Lélegzetem visszatartva a lábát céloztam meg és meghúztam a ravaszt.” Mégis, a kétségekkel küzdő katona egy alkalommal megszegi a nem-ölni fogadalmát, hogy megakadályozzon egy nagléptékű katasztrófát. A 34 éves Kravitznak ez a harmadik könyve. Az első két próbálkozása nem keltett nagy feltünést, a mostani regény az érdeklődés középpontjában áll, nem utolsósorban a megdöbbentő cim miatt:az arab és zsidó név egymás melletti abszurd hatása. Hogyan született a regény ötlete? A szerző az elfoglalt területeken egyenruhában, katonai később tartalékosi szolgálatban, sok időt töltött a Duvdevánban szolgáló undercover álruhás akciókban résztvevő vallásos katonák között, akik közül nem egyet –kicsi a világ- még gyermekkorából ismert. Ő maga a jeruzsálemi vallásos Bait vegan kerületből származik, a szülei a héber egyetem judaisztika tanszékén tanulva találtak egymásra, és a családi életüket hangsúlyosan hagyományőrzőként lehet jellemezni. A kis Kravitz a vallásos iskolarendszert járta végig, és szerezte meg saját szavaival élve „a végleges immunizációt a vallásos életvitellel szemben”. Még iskolás korában kezdett el Jeruzsálem arablakta kerületeiben barangolni, kávézókban üldögélt, táblajátékot játszott a helyiekkel, amiben mindig veszitett. Persze mindez még az első intifáda előtt történt, amikor még késelésen kivül más kommunikációs formák is léteztek az arab és izraeli lakosság között. Kravitz az arab nyelv szerelmese lett, Beszélt Arab nyelvi kurzust vett fel az egyetemen, és amikor katonai szolgálatra Betlehembe került, minden alkalmat megragadott a nyelvgyakorlásra. A regény felidézi ezt az élményvilágot,az arab kerületek és falvak életét. A szerző életútja igen kacskaringósnak mondható. Leszerelése után az egyetemen fizikából szerzett diplomát, diplomamunkáját az atmoszféra fizikájából, és a madarak vándorlására kifejtett hatásáról irta. Ezzel együtt repülőgépvezetői jogositványt is szerzett, és Talmud tanulásra iratkozott második diplomaként. Ezt az irányt azonban rövidesen feladta és egy gyermekori álom megvalósitásaként rendőrnek állt. Egy évig dolgozott a a szervezett bűnözés felgöngyölitésén és véleménye elég lesúlytó a rendőrségen uralkodó állapotokról: „A rendszer le van nyúzva. A kreativitás jeleit csak a bűnözők részéről tudtam felfedezni.” Azóta Kravitz matematikát és fizikát oktat Jeruzsálemben és Tel Avivban. A könyv 2003-ban játszódik a Duvdeván katonái között, a szerző azonban az első intifáda alatti kötelező katonai szolgálata alatti élményeit irta bele, ami tárgyi pontatanságokat eredményezett a könyv kritikusai szerint. Kravitz azzal védekezik, hogy nem dokumentumkönyvet irt, a saját élményein kivül barátaitól hallott storikat, és más történeteket, hallgatóktól , katonáktól akikkel együtt utazott a buszon , számtalan forrásból dolgozott, és ezek a történet töredékeket mind a főhős konfliktusa köré épitette. Noha katonai szolgálata és rendőri karierje során megpróbált tartózkodni a brutalitástól, nem volt hajlandó pl. gumibotot használni, Kravitz megvetéssel beszél azokról, akik nem hajlandók katonai szolgálatot teljesiteni, vagy kibújnak a tartalékosi szolgálat alól. Ő személy szerint letölti tartalékos szolgálti idejét, már csak azért is, mert nem akarja cserben hagyni a bajtársait, no meg ugy tartja, megfelelő álláspont kialakitásához meg kell közelről is nézni, ki van ki ellen, időt tölteni a zsidó telepesek között, csakúgy mint a palesztin falvakban. Az izraeliek ellen irányuló társadalomkritikája maró és végletes: „Fáj kimondanom,” mondja,” de azt kapjuk, amit megérdemlünk, noha távol áll tőlem hogy profétai hangot üssek és nem hiszek benne, hogy tetteinkért jár megérdemelt jutalmunk és büntetésünk, de mégis : a politikai korrupció, ahogy a vendégmunkásokkal bánunk, a szervezett bűnözés, az állatkinzás, és folytathatnám a sort azt mondatja velem, hogy pontosan ez az az élet, ami jár nekünk, társadalmi visekedésünk alapján. Ennek ellenére, ha a kutyám és a macskám tud együtt élni, akkor a palesztinok és az izraeliek is képesek kell hogy legyenek az együttélésre. A regény viharos kommentárokat eredményezett az izraeli Y-net en, ahol a hét könyveként tárgyalták. A reakciók szokás szerint szélsőségesek: végre valaki megszólaltatja a kétségekkel teli vallásosságot, nem mindenki aki vallásos engedelmesen messianisztikus, végre valaki tárgyilagosan feltárja az amiről sose hallunk mondják a hozzászólók, másfelől: újra egy nyavajgó baloldali, a könyv csak arra jó, hogy fölfedi a harci módszereinkett, az ellenség majd tanulmányozza és alkalmazza. A szerző nincs meglepve a dicsérő és elitélő véleményektől, inkább örömét leli az intenziv reagálásokban. A könyv főhősének egy 20éves mesterlövészt választott, aki nem különösebben jó kifejező készségű és még nem érett egyéniség, de nem egy szokványos alak, és igy megérdemli, hogy regényének hőse legyen. Váradi-Levy Orsolya, Rádió Zs. — Jeruzsálem

Comments are closed.