Lovas István nyílt levelei

Forrás: Demokrata

Konzervatívok és liberálisok

A Josef Ratzinger bíborost

pápává választó kardinálisoknak

Kedves Atyák!

Örömteli híreknél is, akár ha valamiben bizonytalan vagyok, meghallgatom az örömöm keltette személy, esemény vagy ügy kérlelhetetlen ellenségeinek és ellenfeleinek megnyilatkozásait. Mintegy ellenőrzésként, hátha ösztöneim netán megcsalnak.

Noha örömöm visszatarthatatlan volt abban a pillanatban, amikor megtudtam, hogy a bajor Ratzinger bíborost választották pápává, most is ezt tettem.

Először a magyarországi reakciókról. A Magyar Hírlap on-line kiadásán a pápaválasztás híre nem volt hír. Csak a "Véleményrovatban" szerepelt Fehér füst címen. Ez már jelezte, hogy jó úton járok.

A TV2 honlapján a hír a pápaválasztás után hat órával éppen úgy nem szerepelt, mint annak idején II. János Pál pápa halála vagy a gazdatüntetés. Azt viszont meg lehetett tudni, hogy Bakács Tibor Settenkedő bambin nőtt fel.

Ami az önök által megválasztott pápa komolyabb ellenfeleit illeti, az amerikai Associated Press első híreit is elég volt elolvasni ahhoz, hogy tudjam: Ratzinger bíborosról korábbi ismereteim és ösztönöm nem csaphatott be. Az amerikai híriroda jelentései hemzsegtek a negatív idézetektől. A Szent Péter téren például megtalált egy 52 éves francia zarándokot, egy bizonyos Silvie Genthialt, aki állítólag így "üvöltött" mobiljába: "Ratzinger! Más pápára számítottunk. Talán latin-amerikaira, de nem egy ilyen ultrakonzervatívra".

Megelégedettségemet és azon meggyőződésemet, hogy önök a legjobb választást hozták, csak fokozta, hogy egy belga liberális lap ekként idézte Gerardo Caetanot, a montevideói Politikatudományi Intézet igazgatóját "Ratzinger úr" megválasztásáról: "a lehető legrosszabb... ultraortodox... nagy inkvizítor... az Opus Dei jelöltje". Néhány sorral alatta Josep Torrens, a katalán laikus szervezet, az "Esglesia Plural" szóvivője jelentette ki, hogy XVI. Benedek pápa "a legkonzervatívabb és legzártabb" vonalat testesíti meg.

Azután persze olvashatóak voltak - mint ez lenni szokott - kísérletek Ratzinger bíboros előzetes besározására. Mint például az, hogy a Hitlerjugend tagja volt. Csak azt nem tették hozzá, hogy e tagság hajdan éppen úgy kötelező volt, mint az úttörőség az ötvenes években. És azt is elfelejtették hozzátenni - pontosabban egészen addig, ameddig önök a bíboros megválasztásával nem teremtettek visszafordíthatatlan tényt -, hogy olyan urak is hitlerjugendisták voltak, mint a németek irodalmi "lelkiismerete", a Nobel-díjas német író, Günter Grass, és a frankfurti iskola nevű filozófiai iskola egyik alapítója, Jürgen Habermas.

Jellemző volt persze, ahogyan a keserű pilula lenyeléséhez egyesek miként igyekeztek jó képet vágni. Azok is, akik nem éppen kitörő lelkesedéssel fogadják azt, akik - kivéve ha nem az általuk képviselt vallásról van szó - elvetik a vallási relativizmust. Nagy hirtelen arról is szordínóban kezdtek beszélni, hogy az új pápa tavaly kijelentette: az örökségét nézve muzulmán és alkotmányát tekintve világi Törökországnak inkább az iszlám nemzetek közösségében kellene helyét keresnie, nem pedig az Európai Unióban. Izrael állam pedig üdvözölte kinevezését, holott Ratzinger bíboros 1987-ben kifejtette, hogy a zsidó történelem és vallás csak Krisztusban találja meg kiteljesedését, amit akkoriban még "teológiai antiszemitizmusként" támadtak egyesek.

Csak remélni tudom, hogy ellentétben azon gonosz erőkkel, akik II. János Pál pápát akarták elpusztítani a török Szürke Farkasok egyik merénylőjének kezéből kilőtt golyó által, XVI. Benedek pápa egyes ellenségeinek sem sikerül majd az, amit lelkük mélyén óhajtanak.

Nagyon jóleső érzéssel vettem tudomásul azt, hogy a magyar jobboldal számára az önök választása felért egy erőteljes üzenettel: egy olyan főpapot és teológust választottak pápává, akinek soha esze ágában sem volt középre húzni, illetve a liberálisok kegyeit keresni. Ellenkezőleg: szinte mindenki másnál karakteresebben képviselte saját értékrendjét, az egyház hosszú távú fennállása érdekében. Ezzel együtt erőt és határozottságot mutatott fel, ami előtt meghajoltak az ingadozók. Ahogyan az lenni szokott.

Önöknek legmélyebb hálám a választásukért.

Condoleezza Rice

az Egyesült Államok külügyminisztere

Tisztelt Asszonyom!

Legújabb doktrínájuk szerint a világon mindenhol a demokrácia terjedését segítik elő, és minden erővel igyekeznek meggátolni az antidemokratikus erők győzelmét, nem is szólva a "megelőző megszállásról", vagyis olyan esetekről, amikor diktatúrákat rohannak le katonailag. Én persze egyetlen szót sem hiszek önöknek mindebből, hiszen cselekedeteik ékesebben szólnak valamennyi tettüknél.

Mint most is. Holott el nem tudom képzelni, hogy az önök "hátsó udvarában", Ecuadorban a napokban történtek elkerülték figyelmüket. Ott ugyanis egy teljesen demokratikus úton megválasztott elnököt, Lucio Gutierrezt zavartak el. Egyáltalán nem demokratikus módon. Hanem "utcai politizálással", ahogyan a "mi" volt komcsijaink mondanák, ha nem ők "politizálnak" az utcán.

Amikor Gutierrezt 2002 novemberében megválasztották, kijelentette, nehogy félreértés legyen: "Nem vagyok kommunista, hanem mélyen keresztény ember vagyok, aki tiszteli a magántulajdont és az emberi jogokat".

Gutierrez azonban nem váltotta be az önök félelmeit, azaz, hogy egy második Hugo Chavezzé vagy Lulává válik, noha az utóbbiról, a brazil vezetőről kiderült, hogy nem olyan forrón eszi a kását, mint ahogyan azt gondolták róla. Ellentétben a szintén demokratikus választásokon hatalomra jutott venezuelai elnökkel, akit az önök segítségével akartak megpuccsolni a helyi erők.

Gutierrez is megpuhult. Elfogadta a Nemzetközi Valutaalap receptjeit. Melynek következtében az országban nagyobb lett a szegénység, mint volt. A feldühödött nép azután elkergette.

Gutierrezről mondhatnánk, hogy így jár az, aki a másik oldallal elvtelen kompromisszumot köt. De most nem ez a lényeg. Hanem az a kérdés, hogy önök most miért hallgatnak elvtelenül e puccs láttán? Csak nem azért, mert még azon engedmények sem elégítik ki önöket, amelyeket Gutierrez tett önöknek?

Erről jut eszembe, a szaúdi diktatúrát vagy a kínai kommunisták uralmát mikor kívánják megdönteni?

Halaf Mansadi

Az al-Manara lap tulajdonosa

Tisztelt Uram!

A Szabad Európa és Szabadság Rádió munkatársai a hidegháború évei alatt a volt kommunista országokba sugárzó adók müncheni székhelyének bejáratán az ENSZ Emberjogi Alapokmánya 19. cikkelyéből vett idézet alatt haladtak át. Lényege a határokon az információ akadálytalan áramlásának alapvető joga.

Szomorúan olvastam a katari székhelyű al-Dzsazíra televíziós állomás honlapján, hogy Kuvaitban betiltották lapjának nyomtatását, amelyet kizárólag Irakban terjesztettek. Az ok, mint ön nyilatkozott: újságja bírálni merészelte az amerikai és brit politikát Irakban, valamint a megszálló hadseregek ottani viselkedését.

Ez az a mód tehát, ahogyan az Egyesült Államok és leghűbb szövetségesei a moszkvai típusú kommunista rendszer bukása után elképzelik a sajtószabadságot. Afganisztánban és Irakban szétbombázták az önök beszüntetéséről hírt adó al-Dzsazíra ottani irodáit, fütyülve emberi életekre, majd a többi irodát is bezáratták. Franciaországban pedig - mint baloldali brit lapok hírül adták az ügy hátterét - az Egyesült Államok leghűbb szövetségesének, Izraelnek a nyomásra a libanoni al-Manar televízió sugárzását tiltották be. Nyilván azt is a határokon átívelő információáramlás nagyobb dicsőségére.

Émelyítő undor fogja el a világ tisztességesen gondolkodó részét e hírek hallatán.

Mivel éveken át a cikkem bevezetőjében említett rádió munkatársa voltam, teljesen magamévá téve annak bejáratánál olvasható cikkelyt, úgy érzem, nem maradhatok cinkosan néma, amikor a mai washingtoni kormány ezt az évtizedeken át hirdetett alapelvét saját maga sérti meg a lehető legdurvább módon, a legsötétebb árnyékot vetve saját magára.

Remélem, hogy korábbi olvasói a jövőben sem csupán a hazug, megszállók által fizetett hírforrásokból tájékozódnak majd. Abban is bízom, hogy ön személy szerint szintén megtalálja a módját az elhallgattatni szándékolt hírek terjesztésének. Mint ahogyan azt a szovjet ellenzék is tette a Szabad Európa/Szabadság Rádió által naponta rendszeresen dicsért "szamizdattal", vagyis az akkori szovjet diktatúra "törvényeinek" ellenében terjesztett informatív anyagokkal.

Hont András

az Erzsébetvárosi Önkormányzat fideszes képviselője

Kedves András!

Most jutott csak el hozzám a Népszabadság március 31-i számában közölt írásod, amelyben az itt megjelent egyik, Petschnig Mária Zitához írt levelemet támadod.

Nem először történik, hogy támadsz. Ha jól emlékszem, már az Elek-féle Heti Válaszban is célpontod voltam, Tóth Gy. Lászlóval, Bencsik Andrással és Bayer Zsolttal együtt. Tudtommal most fordul elő azonban először az, hogy az ellenfél oldaláról támadsz át ide.

Akkor válaszként először egy politikai alapelv, amit nyilván értesz, hiszen politikusként, méghozzá a Fidesz politikusaként jegyzed magad a Népszabadságban.

Ha - tételezzük fel az elképzelhetetlent - én egy jobboldali politikust, újságírót vagy bárkit, aki ezen az oldalon áll, megtámadnék a másik oldal lapjában és erre reakcióként mondjuk egy polgári körös azzal rivallna rám: "Kérem fordítsa ide egyik orcáját, mert le akarom köpni", akkor én azt felelném: "Kedves asszonyom/uram, köpjön le, és odafordítom a másik orcámat is, hogy azzal se maradjon adós".

Ha - tételezzük fel ezt az elképzelhetetlent is -, egy szép nap írnék egy hosszú cikket, amelyben megtámadnám a Népszabadságban Orbán Viktort, azt e lap közölné. Noha a cikk használna nekik és a kezüket dörzsölnék, közben némi undorral - és joggal - egymásnak azt mondanák: "Hát ez is beadta a derekát". Mások pedig azt, hogy "mocsok áruló". Igazuk lenne. Hiszen ők maguk mindig betartják az alapelvet: jobboldali lapban sohasem támadják vagy bírálják a saját térfelükön állókat. Függetlenül attól, hogy balszélső, balközép, neoliberális, liberális vagy bármilyen színezetű.

Ha azt hiszed, hogy cikkedet annak benne rejlő értéke és nem a nekik való haszna miatt közölték a Népszabadságban, próbáld meg újra: írj nekik egy olyan cikket, amelyikben Kulcsárról, Lamperth Mónikáról és férjéről, és a Kulcsár-botrány egyéb szereplőiről írsz olyan módon, mint ahogyan azt akár az ügyészi jegyzőkönyvek, akár e lap vagy a többi jobboldali lap tárgyalja.

Persze az is meglehet: a Gyurcsány-kormányt annyira szűkében találtad negatívumoknak, hogy más nem is jutott eszedbe, mint Petschnig elleni itteni levelemet ott megtámadni.

Nyilván olvastad Habony Árpádnak itt írt korábbi levelemet is, amelyben kilátásba helyeztem, hogy március végéig fogok gondolkodni, egyáltalán elmenjek-e szavazni. Gondolkodtam, de még nem döntöttem. Mindenesetre az, hogy egy fideszes képviselő a másik oldal lapjában támad, az szintén szerepelni fog végső döntésem meghozatalában. Mint ahogyan az is, hogy Orbán Viktornak olyan tanácsadói vannak, akik azt ajánlották neki: a XX. század két embertelen diktatúrája közül csak az egyik, a nemzetiszocializmus ellen emelje fel a szavát a Terror Házában, holott a kommunizmus emléknapján is ott volt.

És még egy. Kevésszer vagyok büszke megérzéseimre, de azzal áltatom magam, hogy néhány mondat elég, és megérzem, ha valakinek "SZDSZ-es lelkülete" van. Nálad és Solymosi Frigyesnél (ti ketten támadtok jobboldaliakat a másik oldal médiumaiban) ezt erősen így érzem.

Persze ne gondolj rosszra. A világért sem faji dolgokra céloztam. Sőt, hogy egyértelmű legyen: az az SZDSZ-es gondolatvilágú Matula Magazin, amelynek náci gyakorlata ellen pártod szintén nem emelte fel szavát, Kende Péter, Bauer Tamás mellett a te és Solymosi Frigyes nevének bepötyögtetésére is kidobta: "nem zsidó". Látod, milyen fair vagyok?

A jövő héten Petschnignek újabb levél megy. Készülhetsz őt ismét megvédeni a koalíció lapjában.