A jobboldal mint fogyóeszköz

Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

A jobboldal mint fogyóeszköz

Évek óta szellemi hidegháború folyik a konzervatív újságírás és politika ellen

2005. január 22. (7. oldal)

Seszták Ágnes

Mindannyian emlékezünk Tasnádi Péter ígéretére: egyenként fogunk levadászni benneteket. Sokáig hittem az ellenoldalnak, ahol krokodilkönnyeikkel sírták tele a nyilvánosságot, hogy milyen borzasztó a megosztottság, micsoda méreg a közéletre, milyen rombolást végez az értelmiség soraiban. Először komikusan hangzott Kornis Mihály szövege, amit az akkor még naiv Bayer Zsoltnak mondott: vagy beállsz mellénk, vagy fasiszta leszel minden következményével a másik oldalon. A levadászás már nem a kádári időket idézi. Nincs letartóztatás, bilincs, kitoloncolás, letiltás és betiltás. Most más van. Bonyolultabb, mert hosszabb idő kell hozzá, sulykolás, macera, nyilvános megalázás, sok idegjáték, ugyanakkor primitívebb is, mert csak egyszer kell megmutatni a célszemélyt, a médiasakálok tudják a dolgukat. Hogy miért lelki szükséglete a baloldalnak és a liberálisoknak a jobboldal levadászása, annak több oka van. Első az emberi hitványság. Ezt elégítik ki az interneten névtelenül fecsegők, akik mocskosan és durván visszaélnek ismert emberek személyiségi jogaival. A névtelenség csodára képes.

Az erkölcsi tönkresilányítás másik oka, hogy a 2006-os választásban benne van a jobboldal győzelme. Amennyiben pedig a Fidesz kormányzati pozícióba kerül, rengeteg káderre lesz szüksége. A lejáratósdi igazi célja, hogy a közvélemény szemében bizonyos embereket úgy kell jó előre megbélyegezni, hogy ha bármiféle pozícióval kínálja meg őket az új kormány, a köz haragja seperje el őket. Ebben partner lesz az akkorra ellenzékivé vedlő média.

Az okok között komoly szerepe van annak, hogy kitől fél a másik oldal. Kik azok, akikre hallgat a jobboldali tömeg? A félelem vicces, hiszen a jobboldal sohasem meghívottja a divatos műsoroknak, őket nem köszönti a közszolgálati tévé névnapjukon, nem szerepelnek a bulvárlapok társasági rovatában, nem vendégeskednek sem a kereskedelmi, sem a közszolgálati csatornákon. Nem járnak partikra, divatbemutatókra, bálokra, megnyitókra. E tekintetben a jobboldal nem létezik, kivéve az embervadászatot, mert ők ott kiemelt célpontok. Lovas István múltja és magánélete után sem sajnáltak hónapokig kutakodni Amerikában, s folytatásokban közölni az Élet és Irodalomban annak kétes eredményeit. A Nyilvánosság Klub alkalmatlanságát bizonyítva egyszer sem szólalt meg. Sőt. Nem lehet megbocsátani azt sem, hogy Kondor Katalin még mindig elnöke a Magyar Rádiónak. Hónapokig tartó hajtóvadászatot produkált személye körül a Népszava, telekürtölve a nyilvánosságot azzal, hogy Kondor ügynök volt.

Most hang nincs róla, hány pert nyert meg Kondor a rágalmazók ellen. De nem ez a lényeg. A lényeg a sulykolás, Kondor ügynök, akit Kövér ezzel zsarol, a rádió ezért a Fidesz szócsöve. Kövér László lejáratása, akit a balmédia csak "Köteles Laca"-ként emleget, hoszszabb folyamat. Először a Magyar Hírlap próbálkozott, "Kövér beszélne a zsidókérdésről", ami egy lakossági fórumon nem így és nem ebben az összefüggésben hangzott el. Majd jött a másik szenzáció, Tóth Károly MSZP-s képviselő tanúsítványa szerint Kövér azt ajánlja az embereknek, hogy ha nem tetszik nekik az Orbán-kormány, akasszák fel magukat. Hazugság ez is, de arra kiváló, hogy Kövér Lászlót a népszerűségi listák végére száműzze. Kósa Lajos és Szita Károly. Mindketten fideszes polgármesterek, népszerűek, kezük alatt virágzik a városuk: Debrecen és Kaposvár. Kósát előbb egy fizetett prostival hozták hírbe, de a hazugságból per lett, melynek folytán a Blikk több millió forintot bukott. A Népszava vállalta a második felvonást. Majd fél évig mindennap rúgott egyet Kósába: korrupt, sikkasztó, átjátszott, lefizetett, kivásárolt, nepotista, despotista. Rágalomáriák, melyeket a helyi MSZP szisztematikusan előre megtervezett. De Kósa állva maradt. Egyetlen fórum nem akadt, ahol szóvá tették volna: Kósa Lajos ellen előre kitervelt koncepciós hadjárat folyik. Ez a mai Magyarország? Szita Károly regényes ügynöktörténetét egy "volt szerető" névtelenül egyenesen az Indexig repítette. Az ügy a másik oldalon senkit sem érdekelne. (Na és?) Erős a gyanúm, hogy itt több menet lesz, egy sikeres fideszes polgármestert kell mindenáron eltaposni.

A jobboldali Sajtóklubnak vége, de a gyűlölködés máig él. Ideje volt a sokat ugráló újságírókat is megleckéztetni. Bencsik Andrást egy szerencsétlen cikk nyomán beperelte Mécs Imre, aki megnyerte a pert, és láss csodát, Bencsiket és kollégáját felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Nem járt jobban Torkos Matild sem. Torkos különösen sok fejfájást okozott már Medgyessynek is tényfeltáró cikkeivel, a korrupciók, összefonódások és törvénytelenségek nevesítésével. Wekler Ferenc perelte be, jellemző módon Torkosra is és volt feleségére is börtönben letöltendő büntetést kért. Torkos ma is folyamatos céltáblája a gúnyosan lekezelő és egyben durván sértegető médiahuszároknak. A cél világos: úgy kell Torkost emlegetni, hogy súlytalannak és mániákusnak hasson a közvélemény előtt. Berkecz Mária. Muszáj volt megalázni, mert a Millenáris sikertörténet, és a Millenáris a Fidesz főhadiszállása a 2002-es választások második fordulójának éjszakáján. Egerszegi Krisztina minden olimpiai és világbajnoki győzelme lenullázódott a Kossuth téri nagygyűlésen felolvasott levele után. Egy rossz úton tévelygő anyuka lett. Vita tárgyát képezhetné egy ép lelkületű országban, hogy olimpiai és világbajnok úszózsenink a lakosság hány százalékának maradt a kedvence.

Vannak, akiket a baloldali médiumok egyetlen percig sem hagynak nyugton, például Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját. Vele szemben "minden eszköz megengedett". Női mivoltában megalázni, szakmai hozzáértését megkérdőjelezni, munkásságát degradálni, magánbeszélgetéseit magnóra venni. Schmidt Máriának el nem évülő bűne, hogy tető alá hozta Magyarország legizgalmasabb múzeumát, a Terror Házát, és évek óta Orbán Viktor legbelső tanácsadói köréhez tartozik. Se szeri, se száma azoknak a médiamunkásoknak, akiket a pálya szélére szorítottak, elvéve előlük a nyilvánosságot, köszönhetően jobboldali rokonszenvüknek. Ami megbocsáthatatlan, különösen azok szemében, akik a másik oldal elkötelezett zsoldosai. Siklósi Beatrix, Matúz Gábor, Halász Zsuzsa, Dézsy Zoltán, a Vasárnapi Újság egész szerkesztőgárdája a pálya szélére szorítva. Havas Henrik tévéinterjúja Bácsfi Diánával közérdekű beszélgetés, az Éjjeli menedék munkatársának találkozása David Irwinggel rájátszás az antiszemita érzületekre. Tetszetős ürügy, amivel ki lehetett tessékelni a műsort a szerkesztőkkel együtt a Magyar Televízióból.

Már közhelyszámba megy a kettős mércével való játszadozás, ezért illene elgondolkodni azon, hogy a közszolgálati televízió "kifogástalan pedigréjű" kulturális műsorában az Abba együttesről nosztalgiázva a megkérdezett közíró konklúzióképpen miként mondhatta: "Következtetésem az, hogy én egy zsidó vagyok, akit bele kell lőni a Dunába!" A közíró ma is vígan megél egyik napilapunknál, míg Döbrentei Kornél "kódolt" antiszemita beszéde miatt az írószövetség egyik fele hisztérikus akciózásokba kezdett. Az írószövetségben régóta halmozódtak a feszültségek, Döbrentei Tilos Rádió előtti beszéde ürügy volt csupán. Azóta viszont ő a szalonképtelenség etalonja.

A névsor folytatható Szörényi Leventétől Eperjes Károlyig. Nyomul a másik oldal, mert semmi ellenállást nem tapasztal a mi oldalunkról. Ki hibája ez?

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001