Forrás: Tűsarok1904 decemberében, 200 női és 50 férfitaggal alakult meg a magyarországi Feministák Egyesülete. Kis magyar femninizmus történelem.
Glücklich Vilma
Ebből az alkalomból rendezett konferenciát a MINők Egyesület és a NőTárs Alapítvány november végén, felidézendő a múltat, és végiggondolni, hogyan is állunk ma a feminizmus magyarországi térhódítása ügyében.
A fenti számok és nemi arányok is jelzik, hogy milyen súlya és befogadó közege volt száz évvel ezelőtt a feminista gondolatnak. Része volt az értelmiségi közbeszédnek, fontos napi-, heti- és havilapok foglalkoztak rendszeresen a nőkérdés különféle aspektusaival pro és kontra, előadások szerveződtek, a magyar nőmozgalom együtt rezgett az élénk nemzetközi nőélettel. Olyan, ma is aktuális témákról folytak viták, mint a női választójog, a nők és az oktatás, a koedukáció, a női munka, a szexualitás vagy a prostitúció kérdése.
A korabeli feminizmus mai szemmel is modern elméleti alapokon nyugodott: tisztában voltak a biológiai és a társadalmi nem különbségével, még ha az elnevezést nem alkalmazták is. 1907-ben elindult, és hét évig virágzott az egyesület lapja, A Nő és a Társadalom. 1911-ben pedig, Férfiliga a Nők Választójogáért elnevezéssel megalakult egy szervezet a nők politikai jogait támogató férfiakból. Azért persze az évezredes előítéletek, az antifeminista retorika is burjánzott a korabeli sajtóban – ugyancsak a maihoz igen hasonló érvrendszerrel.
A Feministák Egyesülete (Bédy-Schwimmer Rózsa és Glücklich Vilma vezetésével) csak az egyik, a legmodernebb, polgári, radikális irányzatot képviselte. Emellett jelen volt még a Gárdos Mariska nevével fémjelzett szociáldemokrata szárny, keresztény-konzervatív oldalról pedig a (a húszas-harmincas évek konzervatív klímájában megerősödő) Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége képviselte a nőügyeket. (Ennek megfelelően szövetségest is más-más társadalmi rétegben találtak: a polgárságban, a munkásosztályban vagy éppen az egyházban.) A feminista mozgalom első hulláma nálunk is az egyenlőség szükségletére és retorikájára épült: alapvető társadalmi és politikai jogokban egyenlőséget követelt a nők számára.
Dienes ValériaUgyanakkor már itt is megjelent a – Kristeva szerint a feminizmus második hullámára jellemző – különbözőség retorikája, leginkább Dienes Valéria esszéiben és gondolkodásmódjában. Ez a felfogás a nőiségnek éppen a „férfiasságtól” való különbözősége nevében tulajdonított értéket és vindikált jogokat.
A nőmozgalmak persze nem a semmiből keletkeztek. Acsády Judit a mozgalom társadalmi előzményeiről, az első fontos, 19. századi figurákról beszélt. Takács Éva, Karacs Teréz, Teleki Blanka, Veres Pálné elsősorban a nőképzés területén alkottak maradandót. Elekes Irén azt emelte ki, hogy a Feministák Egyesülete működésének időszakához mindig érdemes visszanyúlni, ha a mai teendőkhöz akarunk erőt meríteni.
A feminizmus készség, gondolkodásmód, szemlélet is – amint azt Thun Éva hangsúlyozta előadásában. És ez a készség tanítható, erősíthető. Ezért például ő maga azért küzd éppen, hogy létrehozzon egy diplomát adó MA-képzést gender-tanulmányokból az ELTE angol tanszékén belül.
Pető Andrea „elmeséletlen története” a korai feminizmus egy elfelejtett alakját, Mellerné Miskolczy Eugéniát idézte fel. Azon túl, hogy megtudtuk, ki is volt ez a rokonszenves arcú, egy 1946-os újságcikk szavait idézve „sovány, gyors mozgású, szürke hajú apró öregasszony”, a Feministák Egyesülete alapító tagja és aktív szervezője, a Sallai-Fürst kivégzés ellen tiltakozó nő, négygyermekes anya, kiváló szónok, evangelizált zsidó, akit 1944-ben agyonvertek a nyilasok, majd 1946-ban poszthumusz megkapta a Szabadság Érdemérem ezüst fokozatát, mindezeken túl tehát a friss kutatástörténetből, a leszármazottak kérdéseiből, a történetek hiányából vagy hézagaiból fontos felismeréseket szerezhettünk az emlékezet és a felejtés politikájára vonatkozóan is.
Susan Zimmermann az egyesület megalakulásának nemzetközi kontextusát rajzolta meg. Ez a közeg inspirációt és bázist jelentett a magyar nőmozgalom számára. Fontos kapcsolat volt az 1902-ben alakult Osztrák Nőszövetség, és fontos momentum az 1904-ben zajló berlini választójogi kongresszus, amelyen már ott nyüzsgött a mi Schwimmer Rózsánk is.
Szil Péter, a kevés mai feminista férfi egyike, a mai férfimozgalmak feminizmusra adott lehetséges válaszait elemezgette. Hallhattunk az ellenzők, a támogatók és az ambivalensek rejtett motívumairól, félelmeiről és zavarairól, valamint a főleg nyugaton virágzó „mitopoétikus” irányzatról, amely spirituális tanfolyamok formájában rituális utazást ajánl az eredendő, „ősi” férfitudat visszaszerzéséhez.
Wirth Judit a mai magyar antifeminizmus lehetséges gyökereiről beszélt, amely férfiakban és nőkben egyaránt igen erős, és elsősorban a meglévő hatalmi rend felbomlásától való félelem áll mögötte. A magyarországi feminizmussal kapcsolatban érdekes jelenség, hogy egyelőre inkább csak a „backlash” azaz a „visszacsapás” érezhető, igazi „forwardlash”, vagyis előretörés nélkül. Wirth a közönséget is faggatta arról, kinek mit jelent a maga feminizmusa. Úgy tűnt, sokaknak a személyes szükségleteken túl a feminizmus olyan koherens elméletet és gyakorlatot is képvisel, amely segítséget ad a társadalmi egyenlőtlenségek általánosabb megértéséhez is.
Végül Radics Edit diavetítéssel egybekötött előadását hallhatta a közönség divat és feminizmus összefüggéseiről, a száz évvel ezelőtti beszorítottság kézzel fogható szimbólumairól, a nem egyszerűen kényelmetlen, de testroncsoló ruhadarabokról, bordatörő fűzőkről, 25 kilós abroncsos szoknyákról, vászoncipőcskékről.
A jubileum alkalmából a MINők és az Igazságosság és Esélyegyenlőség a Nemek Között Egyesület (IgEN) meghirdette a „Száz feminista” aláírás- és gondolatgyűjtő akciót. Lehet csatlakozni!
Száz éve persze nyilvánvalóan elemibb jogfosztottságokat kellett orvosolni, mint ma. Talán ennek is volt köszönhető a feminizmus szélesebb támogatottsága. A mai finomabb, sokszor kevésbé észrevehető megkülönböztetéseket sokan hajlamosak „természetesnek” venni. Pedig Judith Butler óta tudjuk, hogy a természetes a legrafináltabb konstrukció.
Borgos Anna
