Forrás: Hírtv

Húsvétkor ér véget az egykor olyan szigorúan betartott negyvennapos nagyböjt; ekkor emlékezünk meg Jézus Krisztus kínhaláláról, és ünnepeljük a természet tavaszi újjáéledését. A húsvéthoz rengeteg népszokás, szimbólum kötődik, melyek eredete, jelentése mára részben múltba vész.

A legáltalánosabb jelkép, a hímes tojás, a gyermekvilágban kap helyet, míg az egykor rituális szerepet betöltő bárány helyett az ünnepet ma a legtöbb ember számára a húsvéti nyúl szimbolizálja.

A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezi.

Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat. A tojás piros színe Krisztus kiömlött vérét jelképezi.

Hazánkban már avar kori – tehát honfoglalás előtti – sírban is találtak festett, karcolt díszű tojást. A húsvéti tojásokon látható ívelt, kettős vonalú, a kettős vonalat létraszerűen merőlegesekkel összekötő díszítmény napjainkig ismert a hazánktól északkeletre élő népek körében.

A középkorban a nagyhéten felállított Krisztus-sírba is helyeztek díszített tojást, s ezt a közelmúltig megtették a bukovinai székelyek is. A jobbágyok szolgáltatásai között szerepelt a húsvéti tojásadás kötelezettsége.

A tojásfestés népszokásként elsősorban kelet-Európában maradt fenn a XX. századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal írták a héjra, amit festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike.

Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. A hosszanti vonalak számának növelésével 16 mezős osztás is van, de igen ritkán. Ezt a művészetet rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit.

A tojást jóslásra is használták: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása; ugyanaz , mint az első férfié, aki belép a házba.

A tojás mellett a barka a leggyakoribb húsvéti jelkép. A mi éghajlati viszonyaink között a fűzfabarka helyettesíti azokat a pálmaágakat, amelyeket lengetve üdvözölte a nép egykor a Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Ennek emlékére szentelik meg a barkát virágvasárnapján.

A megszentelt barkát a hívek otthonukban gondosan megőrzik, például valamelyik kép háta mögé beszúrva. Eresz alá tűzve villámcsapástól őrizte a házat, egyébként különböző betegségek alkalmával is használták, gyógyító erőt tulajdonítva neki.

A húsvéti jelképek sorában különböző állatokat is találunk. Legősibb a húsvéti bárány. Eredete a Bibliában keresendő.

Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja.

A húsvéti bárány mint jelkép éppen úgy kapcsolatba hozható azzal, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra, mint azzal a máig közismert vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

Az a nagy múltú rituális szerep, amit a húsvéti bárány egykor betöltött, mára kevéssé közismert. Hazánkban már nem sok családban fogyasztanak bárányhúsból készült ételt húsvétkor, míg például a húsvéti sonka szinte elmaradhatatlan. Valaha a bárány is a jobbágyok húsvéti szolgáltatásai közé tartozott. Egykori szerepére utal, hogy a XIX. század vidéki konyháiban bárány formájú cserép sütőformák is akadtak.

A húsvéti ajándékhozó nyúl képzete a polgárosult élet egyéb szokásaival együtt német földről honosodott meg hazánkban a múlt század óta. Eredetére kielégítő magyarázatot a német kutatók sem tudnak adni. Egyszerű tévedésre gyanakszanak: eszerint a tojáshozó császármadár, a Haselhuhn nevének lerövidülése volna a nyúl jelentésű Hase, mint a húsvéti nyuszi karrierjének elindítója. De meggondolandó az is, hogy e szaporaságáról híres állat a természet ébredése idején termékenységi szimbólumként is megjelenhetett.

A megöntözés pogány és keresztény elemeket, mondanivalót egyaránt tartalmaz. A locsolás kapcsolatban áll az emberiséggel csaknem egyidős termékenységkultusszal, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, tudniilik gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való lcsolás és a locslóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt.

A húsvéthétfő inkább a világias, s nem a liturgikus jellegű ünneplésnek adott helyt. Ennek volt része valaha az úgynevezett emmausjárás, amelyről magyar emlékeink nemigen maradtak fenn a középkorból, viszont még századunkban is szokásban volt a hazai németek körében; Baranya, Tolna, Veszprém megyében húsvéthétfőn, a nagymise után vagy délután kivonultak a faluszéli borospincékhez, ahol reggelig mulatoztak. A fiatalok a szabadban, az idősebbek a borospincékben tanyáztak le.

Dunántúlról ismeretes a vesszőzés nevű húsvéthétfői szokás, amely azonos értékű a locsolással. Fejér megyében sibának nevezték azt a vesszőből font korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a leányokat, akik szalagot kötöttek a sibára, s még meg is kínálták borral a legényeket. A Felvidéken a suprikálás során a leányok korbácsolták meg a legényeket. Ritkán esik szó róla, de hajdan sok helyütt húsvét keddjén a lányok, asszonyok locsolták meg viszonzásképp a férfiakat.ú

Az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények, ez volt az ún. tojáshajtás. Lányos házanként 8-10 tojást szedtek össze. Előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott a tojásrántottát elkészítették és megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szórták, akire valamilyen oknál fogva haragudtak. Azután indultak el locsolni. Külön jártak locsolni a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz.

Erdélyben zászlós felvonulást rendeztek. A házigazdával folytatott vőfélyversszerű párbeszédeket jegyeztek fel a hatvanas években is.

(sulinet.hu, Új Ember, Hungaria.org, legjobblap.hu, mno)

Comments are closed.