Polyák mester

Forrás: 168 ÓraPolyák mester

2005/7 - Háttér

Nagy József

Végigtestőrködte a világot és politikai elitünket. Ő az első magyar karatemester, dolgozott filmesként, százak dublőre és barátja volt Latinovitstól Darvas Ivánig.

A lépcsőház fotókkal borítva. "Itt órát adok Papp Lacinak, itt a Gyulával vagyok, itt a Viktorral, itt a Hóbagollyal, itt a Genscherrel. Itt Bujtor Csöpivel, megint a Gyula, megint a Viktor, Mádl, Göncz. Ez az a bajuszos miniszter, de utáltam, hogy is hívják... Nem számít. Jancsó Miki, drága, itt Medgyessyvel, itt az ellenpólussal, a Gyurcsány gyerekkel, itt harminc cserepet török egyetlen ütéssel, tőlem látott ilyet először az ország. Itt Darvas Ivánnal "70-ben, nagyon szerettem, a színészek gyakori vendégek voltak nálam, a Bárdy úgy ette a hagymát, mint más az almát, a Latinovits meg állandóan szavalt."

Baja mellett, Felsőszentivánon született Polyák József kilencszázharmincnyolcban. Az egyik nagyszülő magyar, a másik lengyel, a harmadik sváb, a negyedik bunyevác. Tizennégy évesen került Budapestre, épületszobrásznak tanult. A forradalom után, "57 januárjában nekiindult a világnak, jugoszláv és olasz lágerhónapok után jutott Ausztráliába. Házak homlokzatát dekorálta, stukkózott, köztérre plasztikázott, munka után rajzolt, bújta az anatómiát. Akkoriban jött divatba a keleti harcművészet, ő is lekeveredett egy dojóba. Rögtön kiderült, a mokány, csupa izom magyar fiúnak találták ki a karatét. Japánba utazott - Tokióban faragtak belőle fekete öves harcost. Aztán, mint egy Rejtő-hős, dél-afrikai gyémántbányában volt felügyelő. A "66-os év ismét Ausztráliában érte, testőrnek szegődött egy gazdag ember mellé, "három nagyáruháza volt, meg huszonhétezer marhája". Hamarosan ő repült távoli városokba szerződéseket aláírni a főnök nevében.

A világcsavargásból "68 tavaszán lett elég, akkor volt harminc, hazatért, a filmgyárban vállalt munkát. Néha díszletszobrokat készített, de leginkább kaszkadőrködött. Dublőre volt a szocializmus minden magyar akcióhősének. A Gyula vitéz télen, nyáron produkcióban debütált, Koncz Gábor helyett esett le néhányszor a lóról. Korabeli filmes újság írta: "Ha nem lenne Polyák József, nem tudnánk történelmi filmeket forgatni."

Ő volt az első s akkoriban az egyetlen magyar karatemester. Pár hónapja élt csak idehaza, amikor bemutatózni hívta a magyar dzsúdóválogatott. Mindenkit levert, mondjuk úgy, szabad stílusban. "Nem vagyok jó cselgáncsozó, a taktikázás, az időhúzás nem az én műfajom. Ha rángattak, berágtam, benyúltam valahová a delikvensnek, hogy nem kapott levegőt, aztán eldobtam, le sem esett." Benyúlni valahová sajnos nem szabályos. Viszont hatékony. Aranyéremre nem jó, testőrfogásnak a legjobb.

Hírét vette Polyáknak a kormányőrség. Akkoriban ez hamar ment. Kérték, mutatná meg nekik is, mit tud. Az amúgy Kádárékat kísérő legények az első edzés harmadik perce után már nem formalitásból szólították elvtárs helyett mesternek.

A zongorán ötkilós ötvösmíves tigris hever, Horn Gyula kapta valahol külföldön, Polyák úr elkérte tőle. Grósz Károlytól meg egy Radzsiv Gandhi ajándékozta vadásztőrt zsákmányolt. Mondta a pártelnöknek, egy százast ad a fegyverért. Grósz nem ellenkezett, végül is nem a munkásőrségről volt szó.

Svájban kormányőröket tréningezett, a belügyminisztertől nuncsakut - két bot, köztük lánc, a gyengébbek kedvéért - kapott. Irakból is van néhány gyilok, valamikor arrafelé dolgozott.

Oklevelekből tucatnyi lóg a falon. Az egyik a budonagymesterséget igazolja - az kaphat ilyet, aki cselgáncsban, karatéban és aikidóban is fekete övig jutott. Fő helyen A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje 2003-ból, a küzdősportok és harcművészetek népszerűsítése terén végzett úttörő tevékenységéért és kiemelkedő, évtizedes munkásságának elismeréséül. "Ott a sarokban az év testőre díszoklevél meg egyéb lótúrók."

A vitrinben nippek. "Az én kis házi múzeumom." Kristály, porcelán Muranótól Herendig, balettos lánykától a lófejig. "Csinos kis delfinek" - így dicsérjük a portéka két, karnyi darabját. "Cápák azok, te. A Vatikánból. A kettő együtt egy autó ára." (Csak a mértékegység tájolásáért: Polyák úr nem Wartburggal jár.)

A konyha melletti falon bronzfríz. "Azt ne mondd, hogy ez meg egy darabka az Akropoliszból, a hálás görög kormányfő ajándéka." "Nem, azt én csináltam."

Fiókokat huzigálunk, az egyikben halom karóra. "Csak a japánoktól kaptam vagy húszat." "Hány kocsi ára?" "Ez? Úgy három."

Kofferekben fegyverek. Tőrből többtucatnyi: szattyánbőrben ezüstmarkolatú sodrott acél Afrikából, "ezzel aztán lehet dolgozni", spotlámpás a KGB-től, vércsatornás amcsi Vietnamból, bokszerrel kombinált Dél-Afrikából, "egy közepes kocsmát könnyedén kirámolnék vele". Aztán japán dobókések és -csillagok, "odaszegezi a manus fülét az ajtófélfához". Kakukktojásnak virágmintás legyező, élén ezüstfólia, mélyebbre hasít, mint a zsilett. Mint egy Jackie Chan-filmben. És tükrös napszemüvegek. "Hogy ne lássák, hová nézek, és lazán beszólhassak a vókitókiba, hogy gyerekek, kapjátok ki azt a sárga ruhás csajt a hetedik sor közepéről, folyton motoz, vagy púderozni akar, vagy gránát van nála." Sose lehet tudni.

Van úgy, hogy ütni kell, s van úgy, hogy csak harapni. Saron izraeli miniszterelnök "90-ben Pesten járt, s Trombitás utcai otthonában látogatta meg a bukott Grósz Károlyt. "Három autóval, tizenegy testőrrel érkezett, még a tetőn is öltönyösök forgalmaztak. Tíz percet tervezett a kormányfő, órákig maradt. Saron megéhezett, de a vegyész nem volt vele. Fogtam magam, kentem libazsíros kenyeret, vágtam lilahagymát, a csapból engedtem vizet, aztán előtte ettem, ittam belőle. Jobbat kajált velem, mint a Hiltonban. Egy évvel később meghívott tanítani Jeruzsálembe. Azóta bírom a zsidókat. Tudod, miért? Mert összefognak. Hallottál te olyat, apukám, hogy két Izrael kéne? Itthon meg ezek..."

Védett Polyák Pesten turnézó külföldi popsztárokat, és védett magyar zenészeket is, többek között Zalatnay Saroltát. "Kértem tavaly, hogy Cini, ne gyere vissza Amerikából, szívódj fel pár évre. Azt válaszolta, egy ország kedvencét nem lehet börtönbe zárni. Ja."

Polyák úr állítja, anatómiai ismeretek nélkül nincs jó testőr. Tudni kell, hogy mozdul az ízület, hol fut, hol tapad az izom, "hová bújtak a belső szervek". Az erő kevés, ész nélkül nincs győzelem. "Lehet kétszer akkora a manus, mint én, ha akarom, egy összetekert újsággal eltöröm a gégéjét. Vagy csukott szemmel tizedmásodperc alatt leszakítom a tökét, de a kétméteres gumiagyú akkor se ér el engem, ha beseggelek neki." És még csak be se seggel.

Horn Gyulával

"Állj fel, mutatom a sorrendet. Ne szarj be, csak jelzem... Ha először sípcsontra megyek, arra állkapcsot ütök, piff-paff." "Uh." "Ha vese, akkor gyomorszáj, piff-paff." "Uhuh." "Ha here..."

A mester természetesen nem gyilkol, nem az a dolga, csupán harcképtelenné tesz. "Ha késsel dolgozom, ott vágom meg, ahol a legjobban vérzik, attól minden hülye gorilla beijed."

Az átlagos magyar vészhelyzet persze nem akciófilmbe, inkább bohózatba illő. Horn Gyulát kísérte néhány éve egy vidéki fórumra hősünk. Míg a főnök a művházban beszélt, a testőr kint, a kocsi mellett állt. Egyszer csak - újabb rejtői fordulat - megjelentek a község sírásói, jobbjukban tojás, baljukban szívlapát. Előbbit a szélvédőhöz csapták, utóbbival nekiláttak volna átalakítani a Mercedes kaszniját. "Nem takarodtok!" - így köszöntötte őket Polyák úr. "Tudod te, kit védesz?" "A Hornt." "Az egy rohadt pufajkás munkásőr." "Apád is az volt." "Anyád volt az." Lapát emelkedik. Piff-paff-puff. (Hárman voltak, ezért kellett a puff is.) Leültek szépen az atyafiak, meditáltak kicsit, aztán az asszonyok hazatalicskázták őket. Nagyobb baj nem történt.

Két igazán meleg helyzetet Amszterdamban és Görögországban élt át. Ezekről nem beszél, talán majd az emlékirataiban, most csak eljátssza, azt is leginkább saját magának: "Csukló törik, orr, és..." Here, persze.

"Pannika, készen vagy?" - szól ki egy sztori közepén a feleségének.

Gulyás készült, áll benne a kanál, meg kacsa, ropogós. Mondjuk, mi már ettünk, ebédezzen csak a család, visszajövünk egy óra múlva. Emeli öklét, mint a vese-áll-gyomornál. Nem biztos, hogy nem gondolja komolyan. "Nem sérthettek meg." Kétszer szedünk. Pannika, egykor ő is kaszkadőr volt, kitett magáért.

Ejtőzés közben többdoboznyi dedikált fénykép kerül elő. "Az erőnek a pislákoló hit küldi szeretettel és barátsággal, Latinovits Zoli Polyák úrnak, Bp. 1973. február 23." "Hát ide jutottam. Gyere, Józsikám, verd szét a pofájukat. Sinkó Laci" - a kuruc ruhás színész vasra verve, mellette la-banc őrök.

Gobbi Hilda-képekből komoly kollekció gyűlt össze. Hosszú barátságukról most csak annyit, Polyák úr a színésznőt választotta lánya, Tímea keresztanyjául. Kölcsönös volt a megtiszteltetés.

Orbán Viktorral

És fotók forgatásokról. "Itt tanítom éppen a főszereplőt, hogyan kell artériánál fogva tönkretenni a gyereket, itt egy francia filmben vagyok, itt meg nyilas, ez egy jugó film, kezelem az ürgét, itt a Bujtornál alakítok hülye rendőrt, itt éppen verek valakit, itt is, itt is... Itt a kairói nemzeti színházban koreografálok a főrendezőnek egy színpadi bunyót, itt meg a nejem ugrik a Dunába, huszonnégy métert zuhan, itt meg pont őt gázolom el, keményen áthajtok rajta, itt verem, jó kis csaj, itt a várfalról repül, itt én zuhanok Sopronban, itt meg Kőszegen, ez a Halál vámszedője, az is én voltam, ez meg a kutyám, Hadzsime, nyolcvan kilométer per óránál egyetlen szavamra kiugrott a kocsiból, micsoda állat volt... Ez meg hogy került ide, biztos ismeritek az úriembert, sokat kísértem, a Torgyán Jóska."

Polyák úrnak sose volt még törése sem, a halálosnak tűnő baleseteket is szinte karcolás nélkül úszta meg. Mint "72-ben, Zebegényben, amikor a Bors forgatásán Sztankay István dublőreként hajtott tizenkét méteres árokba egy DKW-val. A második világháborúban használt személykocsi ajtói, a maiakkal ellentétben, elölről hátra nyíltak. Polyáknak az utolsó pillanatban ki kellett volna ugrania a szakadék felé kormányozott autóból. Ám ahogy a korlátnak ütődött a DKW, az ajtó visszalökte az utastérbe. Szállt a kocsi a levegőben, Polyák három méterrel a becsapódás előtt rúgta ki magát belőle. Feküdt a cserjésben, s hallotta föntről, hogy "úristen, meghalt a Józsi". Mikor végre levegőt kapott, fölnyöszörgött: "Negyvenezret ígért a filmgyár, nem képzelitek, hogy bennük hagyom."

Ma már, közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz, kopott legendás gyorsasága. "Annak idején sportból két ujjal fogtam röptében a legyet." Ma már talán nem sikerülne a mutatvány. Inkább oktat. A hetvenes évek vége óta számos helyen megfordult, Bécsben a Kobra-csoportot tanította három éven át, hosszabb időt töltött Svédországban, Svájcban, Oroszországban, Délvidéken. Újabban őrző-védő cégek testőreit képezi. "Nehéz nekik megmagyarázni, hogy a mi dolgunk, ha baj van, a védett személy kimenekítése. Nem az a lényeg, hogy valakit látványosan háromszor szájba rúgjak, és lőjek mindenre, ami mozog. És legyen stílusa az embernek. Én odateszem a kezem a delikvens fejéhez, amikor száll ki az autóból, nehogy beverje.

A maiak nem is értik, minek. Akkorák, mint egy szekrény, de többségük nem testőr, csak biztonsági őr. Nyelvet is csak lezserül beszélnek, kétszáz alapszó, aztán szevasz. Én úgy nyomom a szerbet, az olaszt és az angolt, mint a magyart. Oroszul csak jól, japánul elég jól tudok."

Polyák úr amúgy a Nemzeti Gárda tagja. "A BM-hez semmi közöm, ne szórakozz, nem vagyok rendőr!" Rendfokozata dandártábornok, "arra jó, hogy állandó fegyvertartási jár vele".

Polyák úr huszonéves fia művészlélek, festő, iskolája is van róla. Apja lelkünkre köti, fussunk be a közeli művházba, megnézni a kiállítását. Aktok, tanulmányok, csendéletek, derekas, fotóról másolt színészportrék s néhány, érzékenységre valló arckép. Akármi is lehet a srácból.

Egész nap mozgatta őt apja, videót kapcsolt a fiú, kazettát cserélt, fényképes doboz után túrt. Tucatnyiszor hangzott fel a "Péter!", s Péter, aki egész nap a manzárdban komponált, hisz amúgy zenész is, lent termett, nyitott tenyere combja elé húzva, mint karatefilmben a tanítvány a guru előtt. És tette, amit kellett. Például összerakott kétszer nyolc üveg italt: bort, fehéret, pálinkát, mézeset, körtét. A címke mindegyiken: palackozva Polyák mesternek. Egy pakk a fotósnak, egy az újságírónak. Mondtuk, kaptunk ebédet, különben is, mi senkitől soha semmit, pártlogós golyóstoll a max, azt is csak röhögni, elvi kérdés ez. "Úgy nézek én ki, mint egy politikus?" Nem várjuk meg a vese-satöbbit - göngyölegek a csomagtartóba.

Szóval sétálunk a kultúrban Péter képei előtt, a fiú illő távolból követ, nem kérdez, kivárja a jó szót, hálás a mosoly. Párizsba készül, élni. Ha kell, ha lehet, mosogat majd, takarít, ablakot pucol, bármit elvállal, s esténként talán párizsi piktortól tanulhat. Kezdene már valamit. "Kemény fickó az öreged, Péter." "Hm. Jó ember. Így kellett fölnőni."