Azt hiszem, hogy a kormányok ezen tervezetemet önként, vagy antiszemitáik nyomása alatt némi figyelemre fogják méltatni. Sőt itt-amott talán kezdettől fogva rokonszenvvel is fogják fogadni a tervet, és ezt a Society of Jews-val éreztetni is fogják.

Mert az általam képzelt zsidóvándorlások nyomán gazdasági válságok nem keletkezhetnek. Olyan válságok, melyeknek zsidóheccek nyomában mindenütt be kellene következniük, ennek a tervnek a megvalósítása által inkább elkerülhetők lennének. A jólétnek egy nagy korszaka kezdődnék a most antiszemita országokban. Hiszen — amint már gyakran említettem, — a keresztény állampolgároknak belső vándorlása indulna meg a zsidók által lassan és tervszerűen kiürített állásokba. Ha nem csak szabad kezet hagynak nekünk, de ha egyenesen segítenek bennünket, a mozgalom mindenütt termékenyítőleg fog hatni. Bornirt felfogás az, — és ettől szabadulni kell — hogy sok zsidó kivándorlása folytán az országok elszegényedésének kell bekövetkeznie. Máskép alakul a heccek nyomán bekövetkező kivándorlás, amely mellett, mint egy háború zűrzavarában — mindenesetre javak mennek tönkre. És máskép néz ki gyarmatosoknak szabad elvonulása, amely mellett, minden a szerzett jogok kíméletével, a legteljesebb törvényességgel, szabadon és nyíltan, világos nappal, a hatóságok szeme előtt, a nyilvános közvélemény ellenőrzése alatt történhetik. A keresztény proletároknak más világrészekbe való kivándorlása a zsidóvándorlás által nyugvó pontra jutna.

Az államoknak továbbá az az előnyük is megvolna, hogy kiviteli kereskedelmük hatalmasan emelkednék, mert a kivándorolt zsidók odaát még sokáig európai gyártmányokra lennének utalva, és kénytelenek volnának azokat innen beszerezni. A helyicsoportok révén igazságos kiegyenlítődés állhatna be, a megszokott igényeket még sokáig a megszokott helyekről kellene fedezni.

Egyik legnagyobb előny volna a szociális megkönnyebbülés. A szociális elégületlenség egy időre el volna simítható, amely talán 20 évig, talán tovább, de mindenesetre a zsidóvándorlás egész ideje alatt tartana.

A szociális kérdés alakulása csak a technikai eszközök fejlődésétől függ. A gőz az embereket a gépek köré gyűjtötte a gyárakban, ahol egymáshoz vannak nyomva, és egymás miatt szerencsétlenek. A termelés óriási, választék nélküli, tervszerűtlen, minden pillanatban súlyos válságokra vezet, melyek által a vállalkozókkal együtt a munkások is tönkremennek. A gőz egymáshoz sajtolta az embereket, a villamosság felhasználása valószínűleg újból szétszórja majd, és talán boldogabb munkaviszonyok közé juttatja őket. A technikai feltalálók, az emberiség valódi jóltevői, a zsidóvándorlás megkezdése után is még valószínűleg tovább fognak dolgozni, és remélhetőleg ép oly csodás dolgokat alkotni, mint eddig, de sőt csodásabbakat.

A „lehetetlen” szó úgy látszik már eltűnt a technika szótárából. Ha a múlt század embere közénk jönne, egész életünket érthetetlen boszorkányságokkal teltnek találná. Ahol mi modernek a mi segédeszközeinkkel megjelenünk, a pusztát kertté változtatjuk át. Városok alapításához most annyi év elég nekünk, ahány évszázadra volt szükség a történelem régebbi korszakában — erre számtalan példát nyújt Amerika. A távolságok, mint akadályok megszűntek. A modern szellem kincseskamrája már mérhetetlen gazdagságokat rejt magában; minden nap szaporítja azokat, százezer fej gondolkodik, keres a föld minden pontján, és amit az egyik feltalált, az a legközelebbi pillanatban az egész világ tulajdonát képezi.

Mi magunk az új zsidóországban minden új kísérletet felhasználnánk, mintaképül tennők meg és amiként a hétórás munkanappal az egész emberiség javára szóló kísérletet teszünk, úgy minden emberbaráti ügyben elől akarunk járni és mint új ország kísérleti és mintaországként akarunk szerepelni.

A zsidók elvonulása után az általuk alapított vállalkozások ott maradnak, ahol voltak. És a zsidó vállalkozó szellem sem fog hiányozni ott, ahol szívesen látják. A mozgó zsidótőke továbbra is ott fog elhelyezkedést keresni, ahol tulajdonosaik a viszonyokat jól ismerik. És amíg most a zsidótőke az üldözések miatt az országon kívül felkeresi a legtávolabb fekvő vállalatokat, ezen békés megoldásnál vissza fog térni, és a zsidók eddigi lakóhelyeinek további felvirágzását fogja szolgálni.

Comments are closed.