1939.05.05 Második zsidótörvény "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról"

1939 : IV. TÖRVÉNYCIKK

a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról. ([1]) F

Megjelent az Országos Törvénytár 1939. évi május hó 5-én kiadott 4-ik számában.

1. §. A jelen törvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni azt, aki őmaga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait.

Az előző bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságból származik, ha szülői közül csak az egyik és nagyszülői közül is legfeljebb kettő volt az izraelita hitfelekezet tagja és ha:

1. mindkét szülője már a házasságkötéskor valamely keresztényhit felekezet tagja volt és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy

2. szülőinek házasságuk megkötése előtt a törvényben meghatározott módon kötött megegyezése értelmében a keresztény szülő vallását követi és a házasság megkötésekor izraelita vallású szülő az 1939. évi január hó 1. napja előtt valamely keresztény hitfelekezetre tért át és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy

3. születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja volt, vagy élete hetedik évének betöltése előtt keresztény hitfelekezet tagjává lett, izraelita vallású szülője az 1939. évi január hó 1. napját megelőzően vált valamely keresztény hitfelekezet tagjává és mind őmaga, mind a szülője ezentúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt.

Az első bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt sem, aki

a) az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt lett keresztény hitfelekezet tagjává és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, ha zsidó szülői illetőleg zsidó szülője - amennyiben pedig szülői az 1848. évi december hó 31. napja után születtek, ezek zsidó felmenői - az 1849. évi január hó 1. napja előtt Magyarország területén születtek ;

b) a jelen törvény értelmében zsidónak nem tekintendő személlyel az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságot, ha ebből a házasságból született vagy születendő gyermekei közül egyiket sem kell a jelen törvény értelmében zsidónak tekinteni;

c) a jelen §. értelmében zsidónak nem tekintendő ivadéka;

d) legkésőbb az 1939. évi január hó 1. napja óta valamely keresztény hitfelekezet kötelékébe tartozó és egyébként az a) pontban meghatározott személyi kellékeknek megfelelő szülőknek olyan ivadéka, aki születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja.

A második és a harmadik bekezdés rendelkezései nem terjednek ki arra, aki a jelen törvény hatálybalépése után a jelen §. értelmében zsidónak tekintendő személlyel köt házasságot.

A jelen §. rendelkezéseit a házasságon kívül született gyermekekre is megfelelően alkalmazni kell.

A harmadik bekezdés a), valamint d) pontjában meghatározott személyekre és ivadékaikra az 5. §. első bekezdésében, a 6., a 7., a 10., a 15., a 16. §-okban és a 19. §. második bekezdésében megállapított korlátozó rendelkezéseket alkalmazni kell.

Utasíttatik a minisztérium, hogy - amennyiben annak szüksége felmerül, hogy egyes személyek a jelen törvény hatálya alól megfelelő intézmény felállítása útján, a nemzet különleges érdekéből kivételesen mentesíttessenek - ily intézmény létesítésére az országgyűlésnek megfelelő előterjesztést tegyen. ([2]) F

2. §. Amennyiben a jelen törvény máskép nem rendelkezik, rendelkezéseit nem lehet alkalmazni:

1. olyan tűzharcosra (1938 : IV. t.-c. 1. §.): vagy az 1914-1918. évi háborúban hadifogságot szenvedettre, aki a sebesülési érem viselésére jogosult és az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült, vagy olyan hadirokkantra, aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült;

2. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki, vagy aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért más kitüntetésben legalább két ízben részesült, valamint arra, akinek atyját az 1914-1918. évi háborúban arany, vagy legalább két ízben nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki;

3. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban a kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarenddel tüntettek ki, vagy aki ennél magasabb és ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetésben részesült, valamint ennek gyermekeire ;

4. arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor legalább ötven százalékban hadirokkant, továbbá annak feleségére és gyermekeire, aki a jelen törvény hatálybalépésekor hetvenöt vagy száz százalékban hadirokkant;

5. arra, aki az 1914-1918. évi háborúban hősi halált halt személy özvegye vagy gyermeke ;

6. arra, aki az 1918. és 1919. évi forradalmak idején az ezek ellen irányuló nemzeti mozgalmakban résztvett, ha ezzel életet kockáztatta, vagy e miatt szabadságvesztést szenvedett, valamint ennek feleségére és gyermekeire, aki ilyen tevékenysége miatt életét vesztette;

7. a belső titkos tanácsosokra, a m. kir. titkos tanácsosokra, továbbá arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor valamelyik tudományegyetem vagy a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem tényleges vagy nyugdíjas nyilvános rendes tanára;

8. arra, aki keresztény hitfelekezetnek tényleges vagy nyugdíjas lelkipásztora;

9. arra, aki a nemzetközi olimpiai bizottság által rendezett olimpiai versenyen bajnokságot szerzett.

A jelen §-ban megállapított mentesség a mentesített személy ivadékaira nem terjed ki.

Az első bekezdés l-5. pontjának rendelkezéseit az 1914-1918. évi háború befejezése után az országért vívott harcokban résztvettekre is megfelelően alkalmazni kell. ([3]) F

3. §. Honosítás, házasságkötés vagy törvényesítés által zsidó magyar állampolgárságot nem szerezhet.

Felhatalmaztatik a belügyminiszter, hogy hatálytalanítsa a honosítás (visszahonosítás) útján az 1914. évi július hó 1. napja után magyar állampolgárrá lett annak a zsidónak honosítását (visszahonosítását), akit életviszonyai nem utalnak arra, hogy az ország területén maradjon. Hatálytalanítani kell a honosítást (visszahonosítást), ha a honosításnak (vissza-honosításnak) a törvényben meghatározott előfeltételei nem állottak fenn, vagy ha a magyar állampolgárságnak honosítás (visszahonosítás) útján való megszerzése érdekében bűncselekményt vagy fegyelmi vétséget követtek el vagy a hatóságot megtévesztették.

A honosítás (visszahonosítás) hatálytalanítása kiterjed a honosított (visszahonosított) személynek vele együttélő feleségére és atyai hatalma alatt álló kiskorú gyermekeire is, ha a határozat eltérően nem rendelkezik.

A honosítás (visszahonosítás) hatálytalanításával együtt a névváltoztatás engedélyezését is hatálytalanítani kell.([4])F

4. §. Zsidót nem lehet az országgyűlés felsőházának tagjává megválasztani, kivéve az izraelita hitfelekezet képviseletére hivatott lelkészeket.

Zsidónak csak akkor van országgyűlési, törvényhatósági és községi választójoga és zsidót csak akkor lehet országgyűlési képviselőnek, törvényhatósági bizottsági és községi képviselőtestületi tagnak megválasztani, ha ő maga és szülői - amennyiben szülői az 1867. év december hó 31. napja után születtek, ezeknek szülői is - Magyarországon születtek és a törvényben meghatározott egyéb előfeltételeken felül hitelt érdemlően igazolja azt is, hogy szülői vagy - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek - ezek felmenői az 1867. évi december hó 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak.

Zsidó csak az összes választók közül választás, továbbá a vallásfelekezetek képviselete jogcímén lehet a törvényhatósági bizottság tagja. Zsidó mint legtöbb adófizető nem lehet a községi képviselőtestület tagja. Zsidót a törvényhatósági és a községi legtöbb adófizetők névjegyzékébe nem lehet felvenni.

Az, akit az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékébe felvettek, ha őt a jelen törvény értelmében zsidónak kell tekinteni, köteles ezt bejelenteni. Zsidó csak akkor gyakorolhat választójogot, ha igazolja, hogy őt ez a jog a második bekezdés értelmében megilleti. Egyébként a zsidók választójogára vonatkozó részletes szabályokat a minisztérium rendeletben állapítja meg.

A jelen törvény kihirdetésének napját követő négy hónap alatt tartott választás esetében annál a zsidónál, aki a törvényben a választójogra megszabott egyéb előfeltételeken felül igazolja azt, hogy ő maga és szülői - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. nap a után születtek, ezek szülői is - Magyarországon születtek, a második bekezdésben meghatározott választójogosultság szempontjából vélelmezni kell, hogy szülői vagy - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek - ezek felmenői az 1867. évi december hó 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak. ([5]) F

5. §. Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába. Ez a rendelkezés a társadalombiztosító intézetek szerződött és ideiglenesen megbízott orvosaira is irányadó. A biztosító intézet elnöke az intézet zsidó szerződött orvosainak szerződéses jogviszonyát egy évi felmondással megszüntetheti.

A közép-, a középfokú és a szakiskolákban oktatást végző zsidó tanárokat, a népiskolákban oktatást végző zsidó tanítókat, továbbá a zsidó községi, jegyzőket (körjegyzőket) az 1943. évi január hó 1. napjáig, a zsidó kir. ítélőbírákat és a kir. ügyészségek zsidó tagjait az 1940. évi január hó 1. napjával nyugdíjazni kell, illetőleg az erre irányadó szabályok szerint a szolgálatból végkielégítéssel el kell bocsátani. Nem terjed ki ez a rendelkezés arra, aki az előbb meghatározott időpont eltelte előtt a közszolgálat más ágában nyer alkalmazást.

A jelen §. rendelkezéseit a 2. §. első bekezdésében meghatározott személyekre is alkalmazni kell.

Az izraelita hitfelekezeti vallástanárokra (vallástanítókra) és az izraelita hitfelekezet szervezeteinek, intézményeinek és intézeteinek alkalmazottaira a jelen §. rendelkezései nem terjednek ki.

Felhatalmaztatik a vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy rendelettel szabályozza az izraelita hittanító iskolák és tanfolyamok számát, szervezetét, működését és felügyeletét, valamint általában az úgynevezett héber tantárgyak oktatását. ([6]) F

6. §. Zsidót kir. közjegyzőnek, hites tolmácsnak, állandó bírósági vagy más hivatalos szakértőnek (becsüsnek) kinevezni, közjegyzői helyettesnek kirendelni, zsidónak szabadalmi ügyvivői jogosítványt adni nem lehet.

Ezt a rendelkezést a 2. §. első bekezdésében meghatározott személyekre is alkalmazni kell.

Hites könyvvizsgálatra képesítő vizsgára zsidót mindaddig nem lehet bocsátani, amíg a zsidó hites könyvvizsgálók száma az összes hites könyvvizsgálók számának hat százalékát kitevő szám alá nem csökken. ([7]) F

7. §. Az egyetemek és, a főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy a főiskola illető karára (osztályára) felvett összes hallgatók (növendékek) számának hat százalékát, a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdasági karának közgazdasági és kereskedelmi osztályán a hallgatók számának tizenkét százalékát ne haladja meg. Ez a rendelkezés nem terjed ki az egyetemek hittudományi karának és a hittudományi főiskoláknak a hallgatóira (növendékeire).

8. §. A társadalombiztosító intézetek önkormányzati szerveinek választásánál érvényesen csak olyan lajstromot lehet ajánlani, amelyen a jelöltek hat százalékánál több zsidó nem szerepel. Az egyes ajánló csoportok lajstromára jutott tagsági helyeknek legfeljebb hat százaléka tölthető be zsidóval. Ennélfogva az egyes lajstromokra jutott tagsági helyek - a hat százalék kimerítése után - a lajstrom sorrendjében esetleg következő zsidóknak figyelmen kívül hagyásával, a sorrendben következő nemzsidó jelölteket illetik.

Nem lajstromos választás esetében, ha az egyes választócsoportok csak egy rendes tagot választanak, zsidót megválasztani nem lehet.

9. §. Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarába, sajtókamarába, úgyszintén színművészeti és filmművészeti kamarába zsidót tagul csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó tagok száma az illető kamara összes tagjai, ha pedig a kamara szakosztályokra vagy foglalkozási csoportokra tagozódik, az egyes szakosztályok, illetőleg foglalkozási csoportok tagjai számának hat százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg a zsidó kamarai tagok száma az illető kamara összes tagjai számának hat százalékát kitevő szám alá nem csökken, zsidót kamarai tagul felvenni nem lehet. A 2. §. első bekezdése alá eső személyt az időközönként felvehető tagok számának három százaléka erejéig, úgyszintén az 5. §. második bekezdése értelmében nyugdíjazott vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személyt, valamint azt a zsidót, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt közjegyzőhelyettes volt, kamarai tagul fel lehet venni akkor is, ha a kamara zsidó tagjainak száma a fentemlített hat százalék alá még nem is csökkent. A kamarai tagul felvételre jelentkező zsidó hadirokkantat (1933 : VII. t.-c. 2. §. A) pont), valamint tűzharcost (1938 : IV. t.-c. 1. §.) a többi zsidó jelentkezőkkel szemben előnyben kell részesíteni.

A 2. §. első bekezdése alá eső személyeket kamarai tagul az összes kamarai tagok számának három százaléka erejéig azután is fel lehet venni, miután a zsidó kamarai tagok száma - a 2. §. első bekezdése alá eső személyeket nem számítva - hat százalék alá csökkent.

Az előző bekezdések rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a helyettes ügyvédekre, valamint az ügyvédjelöltekre (1937 : IV. t.-c. 67. és 70. §.), úgyszintén a mérnökhelyettesekre (1923 : XVIII, t.-c. 10. §.) is.

Az első bekezdésben felsorolt kamarák tisztikarának és választmányának tagja zsidó csak a tisztikar, illetőleg a választmány tagjai hat százalékának erejéig lehet. Ha a kamara tisztikarának, illetőleg választmányának tagjai közt a zsidók száma a jelen törvény hatálybalépésekor a hat százalékot meghaladja, a zsidó tisztviselők, illetőleg választmányi tagok megbízatása megszűnik és helyüket a törvény hatálybalépésétől számított harminc nap alatt új választás útján kell betölteni. Az ebben a tekintetben esetleg szükséges részletes szabályokat az illetékes miniszter rendeletben állapítja meg.

Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy az 1938 : XV. t.-c. 2. és 3. §-ában és a jelen §-ban foglaltaknak szem előtt tartásával művészeti kamarák felállításáról gondoskodjék. ([8]) F

10. §. Akár időszaki, akár nem időszaki lap szerkesztésében állandó munkaviszonyban álló munkatársul zsidókat csak az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottakra megállapított szabályoknak (17. §.) megfelelően lehet alkalmazni.

Zsidó nem lehet időszaki lap felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője, vagy bármily névvel megjelölt olyan munkatársa, aki a lap szellemi irányát megszabja, vagy a lap szerkesztésében egyébként irányító befolyást gyakorol. Ezt a rendelkezést a 2. §. első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell.

Az előző bekezdések rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra az időszaki lapokra, amelyek kizárólagosan izraelita hitfelekezeti, zsidó művelődési, gazdasági vagy más zsidó társadalmi célokat szolgálnak és ezt a jellegüket a lap címében (alcímében) határozottan feltüntetik.

A miniszterelnök nem magyarnyelvű időszaki lapokra a jelen §. rendelkezései alól kivételt tehet. ([9]) F

11. §. Zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja vagy bármily névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja, a színház művészi személyzetének alkalmazásában vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorol.

Az előző bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a mozgó-fényképet előállító, forgalomba hozó vagy előadó vállalatok igazgatóira és az igazgatási tennivalókat ellátó művészi ügyvezetőire, ügykezelőire és egyéb olyan alkalmazottaira, akik a mozgófénykép előállításában, forgalomba hozatalában vagy a műsor megállapításában irányító befolyással közreműködnek.

Mozgófényképet előadó vállalatnál alkalmazott igazgató, vagy igazgatási tennivalókat ellátó ügyvezető csak az lehet, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja.

Színházi előadások üzletszerű rendezésére (tartására) zsidó vagy jogi személy hatósági engedélyt nem kaphat.

A jelen §. rendelkezéseit a 2. §. első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell. ([10]) F

12. §. Állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatósági engedélytől függő hasznot hajtó olyan egyéb jogosítványt, amelynek engedélyezése vagy engedélyezésének megtagadása a hatóság szabad mérlegelésétől függ, zsidónak nem lehet adni. A jelen törvény hatálybalépése előtt zsidóknak kiadott (zsidók által megszerzett) ilyen engedélyeket (jogosítványokat) a törvény hatálybalépésétől számított öt év alatt, dohány-nagyárudai és dohány-kisárudai engedélyt, saját termésű bornak kismértékben eladására jogosító engedélyt, továbbá megyei városban, úgyszintén nagy- és kisközségben fennálló italmérési és italeladási engedélyt, a törvény hatálybalépésétől számított két év alatt, gyógyszertári jogot a törvény hatálybalépésétől számított három év eltelte után kezdődő öt év alatt meg kell vonni.

Az állami egyedáruság alá eső cikkek előállítására vagy feldolgozására és értékesítésére vonatkozó engedélynek (jogosítványnak) az előző bekezdés szerinti megvonását vagy az engedély meghosszabbításának (megújításának) megtagadását mellőzni lehet, ha az engedély (jogosítvány) alapján folytatott üzem megszűnése az adott időpontban a termelést, a közfogyasztást, vagy a munkaviszonyokat jelentős mértékben károsan befolyásolná.

Az első bekezdés alapján visszavont gyógyszertári jognak újból engedélyezése esetében az új engedélyes köteles a korábbi engedélyesnek, illetőleg örökösének kívánságára a gyógyszertár berendezését és anyagkészletét az Országos Közegészségügyi Tanács megfelelő szaktanácsa által a tényleges viszonyok figyelembevételével megállapított becsértékén átvenni, ezenfelül a gyógyszertári jogosítvány ellenértékét is megfizetni. A gyógyszertári jogosítvány ellenértékéül azoknak az összegeknek egy évre eső átlagát kell tekinteni, amelyek az elvonás évét megelőző öt évben a vagyonadó kivetésének alapjául szolgáltak. A becsértéknek és a gyógyszertári jogosítványért járó ellenértéknek megfizetésére a határidőt, továbbá a fizetés módozatait a belügyminiszter állapítja meg.

Reálgyógyszertári jogot zsidó élők közötti jogügylet alapján egyáltalában nem, végintézkedés alapján vagy törvényes örökösödés jogcímén pedig csak abban az esetben szerezhet, ha az örökhagyónak egyenes ágon rokona vagy házastársa.

A belügyminiszter a mozgófényképüzemekre vonatkozóan kiadott összes mutatványengedélyeket a jelen törvény végrehajtása céljából bármikor felülvizsgálhatja és a felülvizsgált bármelyik engedélyt megvonhatja.

Nem kaphat állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén az első bekezdés alá eső egyéb jogosítványt az, aki a maga neve alatt zsidó részére kísérelte meg az engedély, illetőleg a jogosítvány megszerzését.

Az első bekezdés alá eső jogosítvány hasznosítása tárgyában zsidóval kötött társulási szerződést jóváhagyni nem lehet, a törvény hatálybalépése előtt jóváhagyott ilyen szerződést a miniszter felhívására meg kell szüntetni ; a társulási szerződés ilyen esetben egyévi felmondással akkor is megszüntethető, ha a szerződés ezt kizárja vagy hosszabb felmondási időhöz köti. ([11]) F

13. §. Közszállítást (1931: XXI. t.-c. 21. §.) zsidóknak csak annyiban lehet odaítélni, hogy a zsidóknak odaítélt közszállítások vállalati összege együttvéve a hatóság, hivatal, intézet, vállalat, üzem vagy más intézmény évi költségvetésébe, úgyszintén megállapított beruházási tervébe (munkatervébe) a közszállítások fedezésére felvett egész összegnek az 1939. és az 1940. években húsz, az 1941. és az 1942. években tíz, az 1943. évtől kezdve pedig hat százalékát meg ne haladja. Ettől a szabálytól csak abban az esetben lehet eltérni, ha a közszállításra más nem jelentkezik, vagy ajánlata lényegesen kedvezőtlenebb.

Nem szabad közszállításban részesíteni azt, akit a bíróság a jelen törvényben meghatározott vétség miatt jogerősen elítélt. Nem szabad közszállításban részesíteni azt a nemzsidót, aki a maga neve alatt zsidó részére, úgyszintén azt a zsidót, aki nemzsidónak a neve alatt a maga részére szerez meg közszállítást vagy ezt megkísérli.([12])F

14. §. Ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehet kiállítani, amíg az illető községben a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának hat százaléka alá nem csökken. A kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi miniszter közérdekből kivételt tehet.

Foglalkozást közvetítő irodára, továbbá hitelhírszolgálatra és hiteltudósításra zsidó iparengedélyt nem kaphat. Foglalkozást közvetítő irodára a jelen törvény hatálybelépése előtt zsidónak adott iparengedély az 1940. évi december hó 31. napján megszűnik. ([13]) F

15. §. Mező- vagy erdőgazdasági ingatlant zsidó élők közötti jogügylet útján csak árverés vagy árverés hatályával magánkézből eladás során és csakis a hatóság engedélyével tett vételi ajánlat alapján szerezhet.

Az előző bekezdésben meghatározott korlátozás nem terjed ki arra az esetre:

a) ha az ingatlant gyár-, bánya-, ipar- vagy fürdőtelep létesítése, kibővítése vagy fenntartása céljára szerzik meg és a szerző fél az ingatlan fekvése szerint illetékes kereskedelmi és iparkamara által kiállított nyilatkozattal igazolja, hogy az ingatlan megszerzése az említett célra szükséges;

b) a megszerezni kívánt ingatlan házhely céljára alkalmas, 600 négyszögölnél nem nagyobb és a szerző fél hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye vagy lakóházzal beépített ingatlana nincsen.

Az első bekezdésben említett körülmények igazolásának módját, az első bekezdés értelmében szükséges hatósági engedély megadására, illetőleg hatósági bizonyítvány kiállítására jogosult hatóságot és ennek eljárását, úgyszintén a telekkönyvi hatóság eljárására vonatkozó szabályokat az igazságügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg.

16. §. Zsidót az egyébként fennálló korlátozásokra tekintet nélkül lehet összes mezőgazdasági ingatlanának tulajdonul vagy kishaszonbérletek céljára átengedésére kötelezni. Ezt a rendelkezést arra a mezőgazdasági ingatlanra is alkalmazni kell, amelyet zsidó az 1937. évi december hó 31. napja után és a jelen törvény hatálybalépése előtt élők közötti vagy halál esetére szóló jogügylettel bárkire átruházott; ennek a rendelkezésnek alapján azonban átengedésre kötelezésnek nem zsidóra átruházott ingatlan tekintetében csak az átruházástól számított három év alatt van helye.

Az első bekezdés alapján nincs helye átengedésre kötelezésnek, ha

a) az ingatlan a 15. §. második bekezdésének a) pontjában megjelölt célra szolgál és ezt az illetékes hatóság igazolja;

b) az ingatlan házhely céljára alkalmas, 600 négyszögölnél nem nagyobb és a tulajdonos hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye vagy lakóházzal beépített más ingatlana nincs.

A második bekezdésben foglaltak tekintetében a 15. §. harmadik bekezdése megfelelően irányadó.

Ha zsidó mező- vagy erdőgazdasági ingatlanát átruházza, az átruházáshoz, tekintet nélkül az ingatlan területére és a szerző fél személyére, hatósági hozzájárulás szükséges. Ily esetben az állami elővásárlási jogot, tekintet nélkül az ingatlan területére és a szerző fél személyére, gyakorolni lehet vagy pedig az ingatlant elidegenítő jogügylet tudomásulvételét az elővásárlási jog gyakorlása nélkül meg lehet tagadni.

17. §. A közszolgálat körén kívül akár természetes személy, akár jogi személy által fenntartott ipari (kereskedelmi), bányászati, kohászati, bank-és pénzváltóüzleti vállalatban, biztosítási magánvállalatban, közlekedési vállalatban és mezőgazdasági (kert- és szőlőgazdasági) üzemben, továbbá bármiféle más kereső foglalkozásban tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben zsidót csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy a 2. §. első bekezdése alán nem eső zsidó alkalmazottak száma a vállalatnál (kereső foglalkozásban) értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenkét százalékát, az összes zsidó alkalmazottak száma pedig - ideszámítva tehát a 2. §. első bekezdése alá eső alkalmazottakat is - az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenöt százalékát ne haladja meg.

Ha az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tizenötnél kevesebb, de négynél több, legfeljebb két, ha pedig az alkalmazottak száma ötnél kevesebb, legfeljebb egy alkalmazott lehet zsidó. Ennek a rendelkezésnek a szempontjából a 2. §. első bekezdésében meghatározott mentességet nem lehet figyelembevenni; a 2. §. első bekezdése alá eső személyeket azonban - egyébként egyenlő előfeltételek mellett - az alkalmazás és a szolgálatban megtartás szempontjából előnyben kell részesíteni.

Az első és a második bekezdés rendelkezései megfelelően irányadók az alkalmazottak illetményei (akár pénzben, akár természetben bármely címen élvezett juttatások) összegének arányára is.

Az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arányszámot az 1943. évi január hó 1. napjáig kell elérni. A csökkentést félévenkint minden évben június hó 30. és december hó 31. napjáig legalábbis egyenletesen akként kell végrehajtani, hogy az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arány az 1943. évi január hó 1. napjáig eléressék.

Az olyan vállalat, amelynél az utolsó három évben a közszállítások az évi forgalom húsz százalékát meghaladták, az előző bekezdésekben meghatározott kötelezettségnek az 1941. évi június hó 30. napjáig tartozik eleget, tenni. A negyedik bekezdésben meghatározott határidőt a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére két évvel meghosszabbíthatja az olyan vállalat tekintetében, amely évi termelésének legalább harminchárom százalékát külföldre szállítja, három évvel pedig az olyan vállalat tekintetében, amely évi termelésének legalább harminchárom százalékát szabadon átváltható devizák ellenében szállítja külföldre.

A zsidó alkalmazottak számának és illetményeinek az összes alkalmazottak számához és illetményeinek összegéhez viszonyított, az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a zsidó alkalmazottak javára megváltoztatni nem szabad. Ez a rendelkezés az 5. §. második bekezdése értelmében nyugdíjazott vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személy alkalmazását nem zárja ki.

A jelen §. értelmében, megüresedő helyekre külföldi állampolgárt csak az illetékes miniszter előzetes hozzájárulásával lehet alkalmazni. Azokat a zsidókat, akik valamely keresztény hitfelekezet tagjai, az előző bekezdésekben meghatározott arányszám tekintetében legalább is annak egynegyed részéig kell - egyébként egyenlő előfeltételek közt - figyelembevenni. A zsidó hadirokkantat (1933 : VII. t.-c. 2. §. A) pont), valamint tűzharcost (1938: IV. t.-c. 1. §.) az előző bekezdésekben meghatározott arányszám keretében más zsidókkal szemben - egyébként egyenlő előfeltételek közt - előnyben kell részesíteni.

A minisztérium rendeletben rendelkezhetik arról, hogy a jelen §. alapján megüresedett és nem a vezető állások körébe tartozó állások egy részét csak az erre a célra összeállított hivatalos névjegyzékben feltüntetett jelentkezők sorából szabad betölteni.

Ha a gazdasági élet zavartalan menete vagy a termelés rendje érdekében elkerülhetetlenül szükséges, a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére kivételesen megengedheti azt, hogy különleges szakértelmet kívánó munkakörben zsidó - amennyiben a munkakör ellátására alkalmas nemzsidó magyar állampolgár rendelkezésére nem áll - az előző bekezdésekben meghatározott arányszámon felül és meghatározott időre alkalmazásban maradjon.

A jelen §. alkalmazása szempontjából az utazókat (üzletszerzőket, ügynököket) a többi alkalmazottól elkülönítve kell figyelembevenni; az illetékes miniszter az utazók (üzletszerzők, ügynökök) tekintetében a jelen §. rendelkezéseinek alkalmazása alól közérdekből kivételt tehet.

A jelen §. rendelkezéseit alkalmazni kell a kir. közjegyző, a bírósági végrehajtó és a szabadalmi ügyvivő alkalmazottaira. ([14]) F

18. §. Ha vállalat közfogyasztás céljára szolgáló árut bizományosi vagy más néven létesített szervezet útján hoz forgalomba, a szervezetben zsidók csak olyan arányban vehetnek részt, hogy számuk a szervezetben résztvevők együttes számának, jutalékuk vagy más hasonló jellegű jövedelmük pedig az összes résztvevők jutalékának vagy más hasonló jellegű jövedelmének tizenkét százalékát - a 2. §. első bekezdése alá eső személyeket is figyelembevéve, tizenöt százalékát - ne haladja meg.

A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az iparügyi miniszterrel egyetértve állapítja meg azokat az árukat, amelyeket forgalombahozó vállalatok tekintetében az előző bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell és határozza meg azt az időt - lehetőleg a 17. §. negyedik, ötödik és hatodik bekezdésében foglaltaknak megfelelő figyelembevételével - amely alatt az előző bekezdés rendelkezéseit végre kell hajtani.

A szervezetben részvételre zsidóval kötött szerződés egy évi felmondással akkor is megszüntethető, ha a szerződés a felmondást kizárja vagy hosszabb felmondási időhöz köti. A szerződésnek az egy évi felmondás következtében megszűnése miatt a szerződés vagy a felmondási idő hosszabb tartamára alapított kártérítési követelést nem lehet érvényesíteni.

19. §. A 17. §. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az 5. §. rendelkezései alá nem eső bármely egyesület (érdekképviselet), vagy bármily más megjelölésű szervezet, úgyszintén alapítvány tisztviselőire, valamint értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottaira.

Munkásegyesület vagy más munkásszervezet intézőszervének vagy tisztikarának tagja, munkaközvetítéssel foglalkozó szervezetnek tisztviselője vagy értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottja zsidó nem lehet. Ezeket a rendelkezéseket a 2. §. első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell.

A jelen §. rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra a szervezetekre és alapítványokra, amelyek kizárólagosan a 10. §. harmadik bekezdésében meghatározott célokra alakulnak, vagy ilyen célokra állanak fenn és amelyeknek alapszabályaik vagy más szervezeti szabályaik szerint csakis zsidó tagjai lehetnek. ([15]) F

20. §. A 12-16. §-ban a zsidókra megállapított rendelkezéseket megfelelően kell alkalmazni jogi személyekre és a társasági jogviszony körében azon az alapon, hogy a vezetők többsége, az igazgatóság vagy a felügyelőbizottság tagjainak többsége, illetőleg a tulajdonostársak többsége zsidó.

A részletes szabályokat a minisztérium rendeletben állapítja meg. ([16]) F

21. §. Ha a zsidó alkalmazottat a jelen törvény rendelkezései következtében kell elbocsátani, a szolgálati viszonyt felmondás útján a törvényes felmondási idő elteltétől számított hatállyal meg lehet szüntetni még akkor is, ha a szolgálati szerződés szerint a szolgálati viszony határozott időre szól. Ilyen esetben az alkalmazottat a javadalmazásnak a törvényes felmondási időre eső része, valamint a törvényes végkielégítés illeti meg. Ezt meghaladó végkielégítés vagy egyéb kártalanítás az alkalmazottnak nem jár.

Ha az alkalmazottnak a szolgálati szerződés vagy az alkalmazottakra irányadó szolgálati szabályzat szerint akár a vállalattól, akár a vállalat elismert nyugdíjpénztárától nyugdíjra van igénye, ezt az igényét az elbocsátás nem érinti.

Ha a vállalatra, illetőleg a vállalat elismert nyugdíjpénztárára a jelen törvény alapján elbocsátott alkalmazott nyugdíjának vagy végkielégítésének fizetése következtében elviselhetetlen teher hárulna, a nyugdíj vagy a végkielégítés összegét a méltányosságnak megfelelően csökkenteni lehet. Ugyanebből az okból a méltányosságnak megfelelően a végkielégítés fizetésére halasztást lehet adni vagy a végkielégítésnek meghatározott részletekben való megfizetését lehet megengedni. A csökkentés, úgyszintén a halasztás és a részletekben való fizetés megengedése tárgyában a közérdekeltségek felügyelőhatósága bírói út kizárásával határoz. A felügyelőhatóság határozata elleni panaszra megfelelően kell alkalmazni a felügyelőhatóság egyéb határozatai ellen benyújtható panaszra fennálló jogszabályokat. ([17]) F

22. §. Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a zsidók kivándorlásának előmozdítására és a zsidók vagyonának ezzel kapcsolatban kivitelére egyéb ként a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseket rendeletben tehessen meg. Rendeletben állapíthatja meg a minisztérium azokat a vámjogi és egyéb szabályokat is, amelyek a zsidók kivándorlásának előmozdításával kapcsolatban a nemzeti vagyon védelme végett szükségesek. ([18]) F

23. §. Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a jelen törvény végrehajtása végett adatszolgáltatási kötelezettséget állapítson meg, és hogy az adatszolgáltatás ellenőrzéséről is gondoskodjék.

A minisztérium a jelen törvény rendelkezéseit megszegő vagy kijátszó vállalat vagy más szervezet élére vagy ellenőrzése végett, a kötelezett költségére a törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett vezetőt állíthat mindaddig, amíg a vállalat vagy más szervezet a kötelességének eleget nem tett. A vezető jogkörének részletes szabályait a minisztérium rendeletben állapítja meg. ([19]) F

24. §. A jelen törvény végrehajtása körében eljárni hivatott hatóságokat és szervezeteket - amennyiben ebben a tekintetben ez a törvény vagy más jogszabály nem rendelkezik - a minisztérium rendeletben állapítja meg.

25. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással büntetendő:

1. aki a jelen törvény alapján elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási vagy jelentkezési kötelességnek nem tesz eleget vagy a hatóság ellenőrzését máskép akadályozza ;

2. aki zsidót a jelen törvény 10. §-ának első bekezdése, 17. vagy 19. §-a rendelkezésének megszegésével alkalmaz, alkalmazásban megtart vagy zsidó alkalmazottainak juttatott illetményekkel a törvényben megengedett mértéket túllépi;

3. aki külföldi állampolgárt a 17. §. rendelkezésének megszegésével alkalmaz.

A pénzbüntetésre az 1928 : X. törvénycikk rendelkezései irányadók, a pénzbüntetés legmagasabb összege nyolcezer pengő. A pénzbüntetés behajthatatlansága esetére megállapított elzárásbüntetés tartamára az 1931: XXVI. törvénycikk 3. §-a harmadik bekezdésének, a kihágás elévülésére e §. negyedik bekezdésének rendelkezése irányadó.

A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak mint rendőri büntető bíróságnak, a m. kir. rendőrség működése területén a m. kir. rendőrségnek mint rendőri büntető bíróságnak hatáskörébe tartozik. ([20]) F

26. §. Vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő :

1. aki a 25. §-ban meghatározott cselekményt annak ellenére követte el, hogy kötelességére a hatóság figyelmeztette ;

2. aki a 25. §-ban meghatározott cselekményt elköveti, ha ilyen kihágás miatt már megbüntették és büntetésének kiállása óta két év még nem telt el;

3. aki a jelen törvény végrehajtása körében a hatóságot fondorlattal megtéveszti vagy megtéveszteni törekszik;

4. aki a 10. §. rendelkezésének megszegésével időszaki lap felelős szerkesztőjének, kiadójának, főszerkesztőjének, a lap szellemi irányát megszabó vagy a lap szerkesztésében irányító befolyást gyakorló munkatársának zsidót alkalmaz, úgyszintén az a zsidó, aki az ilyen alkalmazást elfogadja;

5. aki a 11. §. rendelkezésének megszegésével színház igazgatójának, művészeti titkárnak, dramaturgjának, a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabó vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorló alkalmazottjának, mozgófényképet előállító, forgalombahozó vagy előadó vállalat igazgatójának, illetőleg a 11. §. második bekezdésében említett irányító befolyást gyakorló alkalmazottjának zsidót alkalmaz, úgyszintén az a zsidó, aki az ilyen alkalmazást elfogadja;

6. az a nemzsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére, vagy az a zsidó, aki nemzsidó neve alatt a maga részére az állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt vagy hatósági engedélytől függő egyéb jogosítványt a törvény rendelkezésének kijátszásával megszerez, vagy ilyen engedély vagy egyéb jogosítvány megszerzését a törvény rendelkezésének kijátszásával megkísérli;

7. az a nemzsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére, vagy az a zsidó, aki nemzsidó neve alatt a maga részére a 13. §. rendelkezésének megszegésével szerez meg közszállítást vagy közszállítás megszerzését megkísérli.

A 3. pontban meghatározott cselekmény bűntett és büntetése három évig terjedhető börtön, hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése, ha az 1. §. harmadik bekezdésének a) vagy d) pontjában meghatározott személyi körülmények igazolása végett követik el.

A pénzbüntetésre az 1928 : X. törvénycikk rendelkezései irányadók, a pénzbüntetés legmagasabb mértéke húszezer pengő.([21]) F

27. §. Ha a 26. §-ban meghatározott bűntettet vagy vétséget vállalat alkalmazottja vagy megbízott követte el és a vállalat tulajdonosát (üzletvezetőjét), illetőleg a megbízót a hivatásából folyó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelességének teljesítésében akár szándékos, akár gondatlan mulasztás terheli, a vállalat tulajdonosa, (üzletvezetője), illetőleg a megbízó vétség miatt a 26. §-ban meghatározott büntetéssel büntetendő. ([22]) F

28. §. A 26. és a 27. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt való elítélése esetében el kell rendelni az ítéletnek az elítélt költségén hírlapban közzétételét.

29. §. A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938: XV. t.-c. 4-8. §-ai hatályukat vesztik. Azokat a rendelkezéseket, amelyeket jogszabály az 1938 : XV. t.-c. 4. §-a első bekezdésében meghatározott személyekre állapít meg, a jelen törvény hatálybalépése után a zsidókra kell megfelelően alkalmazni.

A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról a minisztérium gondoskodik, a törvény végrehajtása során a visszacsatolt területekre vonatkozóan - amennyiben az ottani viszonyokhoz képest szükséges - átmenetileg eltérő szabályokat állapíthat meg. ([23]) F

Indokolás

[1] A törvényjavaslatot a m. kir. miniszterelnök és a m. kir. igazságügyminiszter 1938. évi december hó 23-án nyújtotta be. - A képviselőház közjogi, közgazdasági és közlekedésügyi valamint földművelésügyi bizottságának jelentése 1939. évi február hó 10-én kelt.* - A képviselőház 1939. évi február 24., 28,, március 1-3, 7-10., 13., 16., 21-24., 27., április 20-21., 28-án tartott ülésében tárgyalta. - A felsőház földművelésügyi, igazságügyi, iparügyi, kereskedelemügyi és közlekedési, közjogi, közoktatás- és pénzügyi bizottságának jelentése 1939. évi április hó 13-án a, képviselőházi tárgyalás alkalmával elfogadott módosításokra vonatkozó együttes bizottsági jelentés pedig 1939. április 27-én kelt. - Felsőházi tárgyalása 1939. évi április 15., 17., 18., 28-án tartott ülésében volt.

A képviselőházi részletes tárgyalás után az 1.. 2., 4., 5., 7., 9., 11., 12., 13., 16., 17., új 18., 19., 23-27. §§. módosultak és az együttes bizottságnak idevonatkozó újabb jelentése 1939. március 17-én kelt. Az 5. §., újabb módosítására vonatkozó együttes bizottsági jelentés 1939. március 22-én kelt. A felsőházi tárgyalás folyamán elfogadott módosítások tekintetében az együttes bizottság 1939. április 19-én nyújtotta be jelentését.

[2] (M. i.) Az 1933 : XV. törvénycikk kifejezetten nem határozta meg, hogy ki tekintendő zsidónak, hanem - 4. §-a második bekezdésében - csak arról rendelkezett, hogy a törvényben a zsidókra megállapított korlátozásokat kikre nézve nem kell irányadóknak tekinteni; csak a törvény végrehajtása tárgyában kiadott 4350/1938. M. E. számú rendelet 21. §-a rendelkezett pozitíve abban az irányban, kik azok, akikre a zsidókra vonatkozó rendelkezések irányadók.

Szükséges tehát, - az 1938 : XV. törvénycikk végrehajtása során szerzett tapasztalatokra tekintettel is - hogy a törvény világosan meghatározza azt, kit kell rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából zsidónak tekinteni.

Egészen elenyésző - még ezrelékekben sem megállapítható - kivételeket nem tekintve, kétségtelen, hogy az, aki az izraelita hitfelekezet tagja, egyúttal a zsidó faji közösséghez is tartozik és természetes az is, hogy az izraelita hitfelekezethez tartozás megszűnése nem eredményez változást az ehhez a faji közösséghez tartozás tekintetében. Viszont a most tárgyalt törvényjavaslat szempontjából is teljes mértékben irányadó a képviselőház közjogi, közgazdasági és közlekedésügyi, közoktatásügyi, valamint igazságügyi bizottságának a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslatra vonatkozó együttes jelentésében (az 1935. évi április hó 27. napjára összehívott országgyűlés irományai, 620. szám 6. oldal) foglalt az a megállapítás, amely szerint a zsidóságra nézve tett rendelkezések a legtávolabbról sem érintik azokat a szabályokat, amelyek a különböző felekezetekhez tartozás rendjét meghatározzák; az egyes felekezetekhez tartozás rendje tehát továbbra is változatlanul ezek szerint a jogszabályok szerint igazodik. Nem változtat ezen semmit az, hogy a törvény az izraelita hitfelekezethez tartozás körén túlterjedő szabályokat tartalmaz akkor, amikor rendelkezéscinek alkalmazása szempontjából a zsidók körét meghatározza.

[3] (M. i.) Az 1938 : XV. t.-c. 4. §-a a zsidókra vonatkozó korlátozások alól tett kivételek megállapításánál egyfelől azokra és azok leszármazóira terjeszkedett ki, akik az 1919 évi augusztus hó 1. napja előtt az izraelita hitfelekezet tagjai voltak, de még ezt az időpontot megelőzően valamely más bevett felekezetbe tértek át, másfelől - tekintet nélkül arra, hogy ilyen áttérés az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt vagy után bekövetkezett-e - a korlátozások alól mentességet állapított meg a zsidó hadirokkant, hadiözvegy, tűzharcos, továbbá a hősi halált halt zsidó szülőnek a gyermeke tekintetében.

A törvény végrehajtása során szerzett tapasztalatok nyilvánvalóvá tették azt, hogy a kivételeknek ez a megállapítása nem megnyugtató. Ebben a tekintetben az 1. §. indokolása során ^fentebb kifejtetteknek megfelelően mindenekelőtt arra kell rámutatni, hogy kellőképpen célravezető és következetes megoldás csak az lehet, amelynek során határozottan eldől, kit kell a törvény alkalmazása szempontjából zsidónak tekinteni. Ilyen értelemben kíván szabatosan rendelkezni a jelen törvényjavaslatnak előbb tárgyalt 1. §-a.

További kérdés az, hogy a törvény szerint a zsidókhoz tartozók körében mennyiben helyénvaló mentességek megállapítása a zsidókra különben fennálló korlátozások alól. Ebben az irányban javasol rendelkezést a törvényjavaslat 2. §. Az ebben a §-ban foglaltak értelmében - amint ez a törvényjavaslat további §-aiban kitűnik - a zsidókra vonatkozó egyes korlátozások vagy egyáltalában nem állanak fenn a 2. §-ban felsoroltakra, vagy a törvény a most felsoroltak javára megszorítja a zsidókra különben fennálló korlátozások érvényesülését; egyes korlátozások tekintetében azonban nincs semmi különbség a szerint, hogy a zsidó a 2. §-ban felsorolt mentességek körébe vonható, vagy nem. A 2. §-ban foglaltak tehát semmiképpen-nem jelentik azt, hogy az ott meghatározott körbe tartozó- zsidók a zsidókra megállapított korlátozások alól általában mentesek. Őket a törvényjavaslat határozott állásfoglalással zsidóknak tekinti, de bizonyos irányokban enyhébb szabályok alá kívánja vonni, mint a többi zsidót.

[4] (M. i.) A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának Magyarországon való korlátozására irányuló törekvéssel nyilvánvaló ellentétben lenne, ha a törvény továbbra is módot adna arra, hogy zsidó honosítás, házasságkötés vagy tőrvényesítés által magyar állampolgárságot szerezhessen. Ezért a javaslat e tekintetben tiltó rendelkezést állít fel.

Az 1914-1918. évi háború kitörése óta - különösen a keletről való zsidó bevándorlás következtében - a magyar hatóságoknak ez ellen irányuló törekvései ellenére is sok zsidó, aki eredetileg külföldi állampolgár volt, magyar állampolgárságot szerzett és sok zsidó, aki magyar állampolgár volt, de magyar állampolgársága megszűnt, visszahonosítás útján szerzett újból magyar állampolgárságot. Több esetben alapos gyanú keletkezett arra nézve, hogy a most említett honosítások (visszahonosítások) a magyar jog állampolgársági rendelkezéseiben meghatározott előfeltételeknek hiányában, vagy akként következtek be, hogy a honosítás (visszahonosítás) érdekében bűncselekményt vagy fegyelmi vétséget követtek el, vagy - bár nem is követtek el ilyen cselekményeket - a hatóságot a magyar állampolgárság megszerzése szempontjából jelentős körülmények tekintetében megtévesztették. Ilyen esetben a jogrend nyilvánvaló érdeke a honosítás (visszahonosítás) hatálytalanítása. Az erről szóló rendelkezéseknek törvénybeiktatása a külföldi államok törvényhozásaiban is jól ismert kiegészítését jelenti azoknak a lehetőségeknek, amelyek állampolgársági jogunkban a kellő előfeltételek hiányában kiállított honosító okiratnak hatálytalanítása körében ma is fennállanak.

Ebbe a körbe tartozik a jelen §-nak az a rendelkezése is, amely szerint hatálytalanítani lehet annak a zsidónak a honosítását (visszahonosítását), akit életviszonyai nem utalnak arra, hogy az ország területén maradjon. A denaturalizációnak erre a körre kiterjesztése természetes következménye a törvényjavaslat alapgondolatának. Nyilvánvaló ugyanis, hogy. a zsidók magyarországi térfoglalásának korlátozása és külföldön elhelyezkedésének előmozdítása során a Magyarországon élő, azokra a zsidókra is kell gondolni, akik korábban idegen állampolgárok voltak, csak honosítás (visszahonosítás) útján szereztek utóbb magyar állampolgárságot és akiket életviszonyaik nem kötnek az országhoz.

Semmi elfogadható ok sincs arra, hogy a magyar honosságukat vesztő zsidók megtartsák azt a magyar nevet, amelynek viselésére korábbi nevüknek a honosítás következtében lehetővé vált megváltoztatása útján szereztek jogosultságot. Ez - különösen a régebben engedélyezett történelmi hangzású magyar nevek esetében - egyenesen hátrányos lehetne a magyar nemzet érdekei szempontjából, sőt visszaélésekre is vezethetne. Ezt kívánja megakadályozni a jelen §. utolsó bekezdésében javasolt rendelkezés.

[5] (M. i.) Az egyes testületek részéről választható felsőházi tagok kis számánál fogva a felsőház választott tagjai közt a zsidókra vonatkozó számarány megállapításáról a legtöbb esetben egyáltalában nem lehet szó, más esetekben áttekinthetetlenül bonyolult szabályozásra lenne szükség. Ezért kíván a javaslat úgy rendelkezni, hogy zsidók ezentúl választás alapján nem lehetnek az országgyűlés felsőházának tágjai. Nem szorul külön indokolásra, hogy a zsidóknak választáson alapuló felsőházi tagságára meghatározott korlátozás nem terjed ki az izraelita vallásfelekezet képviseletére hivatott lelkészekre.

[6] (M. i.) Az előző §-ban foglalt közjogi korlátozásból s az egész javaslat céljából folyik a jelen §. rendelkezése, amely szerint a zsidók kizáratnak az állami, a törvényhatósági és a községi (városi) alkalmazásból, ideértve a köztestületeknél, közintézeteknél és közüzemeknél történő alkalmazásokat is. A zsidóság - egyéni kivételektől eltekintve - általánosságban nem tud elvonatkozni a különleges zsidó érdekektől abban a mértékben, amint azt a különös tárgyilagosságot és odaadást kívánó közszolgálati viszony követeli.

De azt is figyelembe kellett venni, hogy a közszolgálat körében alkalmazásokba törekvő és ezekre készültségüknél és jellembeli tulajdonságaiknál fogva kiválóan alkalmas keresztény magyar ifjaknak is csak egy töredéke helyezkedhetik el ezekben az alkalmazásokban.

[7] (M. i.) A kir. közjegyzői, hites tolmácsi, állandó bírósági szakértői, közjegyzőhelyettesi,, szabadalmi ügyvivői működés, habár nem tekinthető szoros értelemben vett közszolgálatnak, az előző §. kapcsán felhozott szempontok alá esik. Ebből az okból kell az említett hivatásokra is az. 5. §. rendelkezéseit alkalmazni.

[8] (M. i.) A. társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1939 : XV. törvénycikk hatálybalépése óta eltelt fél esztendő tapasztalatai igazolták, hogy ennek a törvénynek, különösen a szabadfoglalkozásúak (ügyvéd, mérnök, orvos, újságíró) és művészek (színművészek és filmművészek) részére létesült hivatási kamarákban a zsidó tagok felvételére húsz százalékos arányt megállapító rendelkezései a magyarországi zsidók aránytalan közéleti és gazdasági térfoglalásának visszaszorítására, valamint a társadalmi és a gazdasági egyensúly kívánt biztosítására nem elegendők. A megállapított húsz százalékos arány ugyanis, figyelemmel arra, hogy a törvény rendelkezése értelmében ez az arány is csak az új felvételek korlátozásával s csak hosszú évtizedek múlva lenne elérhető, a zsidóságnak a magyarságénál aránytalanul kedvezőbb gazdasági helyzete, vagyonos volta folytán még egy újabb emberöltőn át biztosította volna a zsidóság uralkodó és irányító szerepét mind az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi hivatás, mind a sajtó és a szín- és filmművészet terén.

De különösen időszerűvé és indokolttá tette a kamaráknál a zsidóság országos arányszámát messze meghaladó százaléknak leszállítását az a körülmény, hogy az elszakított Felvidék tiszta magyarlakta területeinek visszacsatolásával mintegy százezer olyan keleti zsidó került vissza a csonka országhoz, akiknek számottevő része húsz esztendőn keresztül támasza volt annak a Csehszlovák köztársaságnak, amely a magyar nemzetnek ugyanabban az időben legádázabb ellensége volt.

Ezek az eddigit felülmúló elárasztással fenyegetik Csonkamagyarország fővárosát és gazdagabb vidékeit, ha a törvényhozás ennek idejében gátat nem emel.

A zsidók arányszámának megállapítása természetszerűen csak úgy érvényesítheti üdvös hatását és érheti el a kitűzött célt, ha ezt az arányszámot nemcsak az egyes kamarák összes tagjaira nézve, hanem az egyes kamarákon belül az egyes szakosztályokban (a mérnöki, a sajtó ég a színművészeti és filmművészeti kamaránál) és az egyes foglalkozási csoportokban (a mérnöki kamaránál: a) közszolgálatban álló, b) magánalkalmazásban álló, c) ügyvivő és d) vállalkozó mérnökök) is következetesen alkalmazzuk.

A harctéri magatartásuk és a legalább ötven százalékos hadirokkantság miatt a 2. §. értelmében mentességeket élvező zsidók tekintetében méltányos a kamarai tagul felvétel szempontjából a többi zsidókhoz képest kedvezményt biztosítani.

A jelen §-ban foglalt rendelkezésnek a helyettes ügyvédekre való kiterjesztését az indokolja,, hogy a helyettes ügyvédek nem tagjai a kamarának, de a kamara névjegyzékébe felvett ügyvéd helyetteseként bíróság vagy más hatóság előtt eljárhatnak {1937 : IV. t.-c. 67. §-a). Ha már most a törvény fentemlített rendelkezését a helyettes ügyvédekre nem terjesztenők ki, a kamara tagjai közé fel nem vehető, ügyvédi oklevelet nyert zsidók valamelyik ügyvédi kamaránál a helyettes ügyvédek névjegyzékébe jegyeztethetnék be magukat és zsidó ügyvédek helyetteseként ügyvédi gyakorlatot folytatnának és ezzel a törvény célját meghiúsítanák.

A sajtókamarára vonatkozóan az arányszám leszállítása a fentebb kifejtett indokokon felül azért is elengedhetetlenül szükséges, mert a sajtónak közvéleményt formáló igen jelentékeny hatása van.

A tárgyalt kamarák nagy közéleti jelentősége követeli meg azt, hogy tisztikarukban és választmányukban már most érvényesüljön a zsidók arányszámára megállapított korlátozás.

[9] (M. i.) A sajtónak, a színművészetnek és a filmművészetnek a nemzet életszemléletére, politikai meggyőződésére, vallásos érzületére, társadalmi és erkölcsi felfogására gyakorolt alakító és irányító jelentőségű befolyása a zsidó szellem nem kívánatos hatásainak visszaszorítása érdekében még további intézkedéseket tesz szükségessé.

A zsidóság Magyarországon a kereskedelmi és az ipari pályák elözönlése és ezek révén a gazdasági hatalom megszerzése után az ország szellemi irányításában is döntő befolyáshoz jutott. Ennek a befolyásnak az egyik legszembeszökőbb megnyilvánulása az a pozíció, amelyet a zsidóság a kiegyezés után a magyarországi sajtóviszonyok terén szerzett magának. Közismert jelenség, hogy a zsidóság a világháborút megelőző években szinte teljes mértékben hatalmába kerítette az egész magyar sajtót és ilyképpen az ország gondolkodásának kiformálására az egyébként is túlzott gazdasági és társadalmi jelentőségét is sokszorosan meghaladó hatalomhoz jutott. Ez a hatalom különösen a budapesti sajtó tekintetében vált szinte egyeduralmi jellegűvé, amely sajtó a forradalmak letörése előtti időszakban - kevés kivételtől eltekintve - teljesen zsidó befolyás és zsidó irányítás alá került. Ennek a helyzetnek a nemzeti élet fejlődésére gyakorolt káros hatása nyilvánvaló, ha e helyen ismét figyelembe vesszük azt a fentebb már érintett szempontot, hogy a zsidóság politikai gondolkodása különösen hajlamos arra, hogy a sajátos zsidó érdeket közérdek és közelebbről nemzeti érdek mezébe öltöztesse és ilyképpen elhomályosítsa a közvélemény előtt a minden részérdektől mentes, egyetemes és átfogó nemzeti szempontokat.

Hogy ezeknek az egészségtelen magyar sajtóviszonyoknak a nemzeti közgondolkozás helytelen irányokban való kialakulására és így közvetve az 1918-ban bekövetkezett nemzeti összeomlás előidézésére mily káros kihatásuk volt, arra most - húsz esztendő történelmi távlatában - e helyen nem kell külön rámutatni.

Bár az ismertetett sajtóviszonyok tekintetében a forradalmak óta lényeges haladást lehet megállapítani a tiszta nemzeti és népi érdekeket szolgáló sajtó és ennek megfelelő publicisztikai szellemiség kifejlődésének irányában, nyilvánvaló, hogy a kérdés teljes megoldása - a zsidóság káros sajtóbeli túlhatalmának megszüntetése - törvényhozási intézkedés nélkül nem lehetséges. Ilyen törvényhozási intézkedés annál is inkább elkerülhetetlen, mert csak ilyképpen lehet megvalósítani e javaslatnak azt a célkitűzését, hogy a nemzeti élet helyes jövő fejlődése érdekében a zsidók közéleti térfoglalását megfelelően korlátozni kell.

Ezek az okok indokolják a 10. §. első bekezdésének azt a rendelkezését, amely az értelmiségi munkakörben alkalmazottakra a 17. §-ban meghatározott rendelkezéseket az akár időszaki, akár nem időszaki lap szerkesztőségében állandó munkaviszonyban állókra is kiterjeszti a végből, hogy a zsidó befolyást a lapok szerkesztésében visszaszorítsa.

De a §. második bekezdése ezenfelül biztosítani kívánja azt is, hogy a tőrvény hatálybalépése után zsidó, mint felelős szerkesztő, kiadó, főszerkesztő vagy munkatárs időszaki lap szerkesztésében irányító befolyást ne gyakorolhasson.

Ez alól a rendelkezés alól természetszerűleg ki kellett venni azokat az időszaki lapokat, amelyek kizárólagosan izraelita hitfelekezeti, zsidó művelődési, gazdasági vagy más társadalmi célokat szolgálnak. A magyar olvasóközönség megtévesztése lehetőségének kiküszöbölése végett azonban kötelezni kell a zsidó időszaki lapokat arra, hogy ezt a jellegüket címükben vagy alcímükben határozottan feltüntessék.

A nem magyar nyelvű napilapokra biztosítani kell a kivétel lehetőségét, mert ezek tekintetében különleges szempontoknak figyelembevétele lehet szükséges. A kivétel engedélyezését leghelyesebb a miniszterelnökre bízni.

[10] (M. i.) A sajtóval kapcsolatos megállapítások teljes mértékben állanak a színművészetre és a filmművészetre is. E művészetek terén az utóbbi évtizedekben a zsidóság térfoglalása a sajtóbeli térfoglalással szinte teljesen azonos méreteket öltött, minélfogva a zsidóság a közvélemény lelkiségének kiformálódása és befolyásolása tekintetében e művészetek révén is erőteljes érvényesülési lehetőséghez jutott. Ezzel a lehetőséggel teljes mértékben élt is nemcsak a színművészet és a filmművészet szellemi és etikai tartalmának kialakítása és ezen a téren a sajátos zsidó szellemiség és zsidó etikum érvényre juttatása tekintetében, de abban a tekintetben is, hogy e művészetek terén - a zsidó szolidaritás közismert erejével is - túlnyomórészt a saját fajtájához tartozókat juttatta a sokszor pedig ezeknél értékesebb nemzsidó művészeknek háttérbe szorításával érvényesüléshez. Tekintettel a színművészetnek és a filmművészetnek a nemzeti lélek kialakulására gyakorolt döntő jelentőségérc, a lentebb érintett jelenségek elengedhetetlenné teszik a zsidóknak a színházak és a mozgófényképet előállító, forgalomba hozó és előadó vállalatok vezetéséből és irányításából való kirekesztését.

[11] (M. i.) Az állami egyedáruság alá eső cikkeknek, úgymint sónak, dohányjövedéki cikknek, szesznek, ásványolaj félének és melléktermékeinek, lőpornak, úgyszintén mesterséges édesítőszernek árusítása azért nyit biztos jövedelmi forrást, mert ezekre a cikkekre a közönség nagy tömegének állandó szüksége van. Az állami egyedáruság cikkeinek árusítása ezenfelül igen jó hasznot is hajt, mert az említett cikkek árusításánál a verseny korlátozott, az elárusító nyeresége előre biztosítva van, kockázata viszont úgyszólván nincs. Ennélfogva érthető, hogy a kereskedői hajlammal amúgy is telített zsidóság szívesen foglalkozik e cikkek árusításával.

Ugyanez áll a hatósági engedélytől függő egyéb jogosítványokra is.

A javaslat azon az állásponton van, hogy a zsidóságot, amely a bőséges keresetet nyújtó szabadfoglalkozásokat amúgy is nagymértékben, országos számát jelentékenyen meghaladó arányban lepte el s ehhez képest a nemzeti jövedelemből az arányszámát jóval meghaladó mértékben részesült, el kell zárni a jövőben az olyan jövedelemtől, amelyekhez a juttatás hatósági engedélytől függ. A §. tehát akként rendelkezik, hogy az állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatósági engedélytől függő egyéb jogosítványt ezután zsidóknak nem lehet adni. Egyúttal a jelen §. arról is gondoskodni kíván, hogy a zsidóknak eddig kiadott ilyen engedélyeket a törvény hatálybalépésétől számított öt éven belül fokozatosan meg kell vonni. A javaslat ezzel is az alapgondolatának megfelelő azt a célt szolgálja, hogy a nemzet vagyonából az arra érdemes rétegeket méltányos és megillető részesedéshez kell juttatni és a zsidóságot, amely - a javaslatnak tételről tételre haladó okfejtése szerint - aránytalan mértékben haszonélvezője a nemzeti vagyonnak, az előbb megjelölt célból közéleti és gazdasági térfoglalásában korlátozni kell.

[12] (M.i.) A nemzet vagyoni erői szempontjából és egyébként is rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a vállalatok mennyiben részesedhetnek közszállításokban, vagyis, hogy az állam a törvényhatóságok, a községek, az általuk fenntartott vagy támogatott intézetek és intézmények, vállalatok és üzemek, valamint az előbb említettek részvételével létesült intézmények és vállalatok, továbbá közforgalomra berendezett hazai közlekedési vállalatok és általában mindazok a jogi személyek, amelyek külön törvény alapján létesültek, mennyiben szerződhetnek szükségleteiknek beszerzése és a körükben szükséges munkáknak elvégeztetése tekintetében vállalatokkal. Kétségtelen, hogy ezen a téren igen nagy lehetősége áll fenn a zsidók és a törvény értelmében a zsidókkal egy tekintet alá eső vállalatok térfoglalásának, a korlátozásoknak ebben a körben való megállapítása tehát a törvényjavaslat célkitűzése szempontjából szintén szükséges.

Előrelátható, hogy lesznek törekvések a jelen §. rendelkezéseinek kijátszására. Ezeknek kívánja elejét venni a §. utolsó bekezdése.

[13] (M. i.) A városokba tóduló zsidóság tőkeerejénél és szervezettségénél fogva a legfőbb iparágban túlnyomó erővel lép fel és ezekből fokozatosan kiszorítja a nemzet értékes alkotórészét kitevő, a mesterségbeli hagyományokat őrző és a keresztény erkölcs által korlátozott kisiparos réteget. A nemzeti közvélemény felismerve, hogy a mezőgazdaság magában véve nem biztosíthatja a keresztény magyarság megélhetését és fejlődését, régóta aggodalommal szemléli az iparostársadalom ilyen irányú kicserélődésének folyamatát és ezzel kapcsolatban a magyar városok elzsidósodását. Ennek a káros változásnak kíván gátat vetni a javaslat, és ezért megtiltja, hogy a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma az egyes községekben kiadott összes iparigazolványok és iparengedélyek számának a zsidók hozzávetőleges országos számaránya szerinti hat százalékát meghaladja. Mindaddig, amíg ez az arányszám az illető községben helyre nem áll, az iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt kiadó hatóság köteles a zsidó kérelmezőnek ilyen irányú kérelmét megtagadni. Hogy a jelen §-ban foglalt rendelkezés merevsége az átmeneti időben esetleg fönnakadást ne okozzon, felhatalmazza javaslat a kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi minisztert, hogy a helyi viszonyok mérlegelésével közérdekből kivételt tehessen. A szerzett jogokat e §. nem érinti, érvényesen megszerzett iparengedélyt vagy iparigazolványt nem lehet megvonni azon a címen, hogy az iparűző zsidó és a hat százalékos arányszám szempontjából a községben még mindig a zsidók javára mutatkozik eltérés.

A §. nem érinti az 1922 : XII. t.-c. 7-8. §-ának és az 1936 : VII. t.-c. 3. §-ának az iparos halála után az iparnak a házastárs által, illetőleg kiskorú gyermekei vagy unokái javára, ez utóbbiak nagykorúvá válásáig való folytatását; az e §-okban foglalt kedvezmény tehát a zsidó hozzátartozók javára is fennmarad.

[14] (M. i.) A 17. §. az 1938 : XV. t.-c. 8. §-ának helyébe lépve a közszolgálat körén kívül szabályozza a zsidó értelmiségi alkalmazottak és illetményeik legmagasabb számarányát.

A 17. §. részletesen felsorolja azokat az üzemeket és foglalkozásokat, amelyekre rendelkezései kiterjednek. Ez a fölsorolás a gazdasági élet egész területét felöleli, mert minden - akár vállalatszerűen, akar a nélkül űzött - kereső foglalkozásban elhelyezett értelmiségi alkalmazottat hatálya alá von. Ide esnek tehát azok az alkalmazottak is, akiket tudományos vagy művészeti pályán működő vagy magasabb képzettséghez kötött, úgynevezett szabadfoglalkozást folytató munkaadó, pl. ügyvéd, orvos stb. foglalkoztat.

A javaslatnak nagyjelentőségű újítása az 1933 : XV. törvénycikkel szemben az, hogy az arányszám-szabályozás körébe kifejezetten bevonja a mezőgazdasági üzemeket is (1937 : XXI. t.-e. 2. §. 1. p.), továbbá a más vállalatokra (foglalkozásokra) megállapított irányelveknek megfelelően azokat a vállalatokat és egyéb munkahelyeket, ahol az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíznél kevesebb. Nincs ok ugyanis arra, hogy ezeket a - már nagy számuknál fogva is a legnagyobb figyelemre igényt tartó - üzemeket a szabályozásnál mellőzzük, illetőleg ne úgy vegyük figyelembe, mint általában a magánvállalkozást. Az 1938 : XV. t.-c. 8. §-ának e részbeni hiányossága eddig is súlyos ellenvetésekre adott alkalmat.

Nem szabad továbbá szem elől téveszteni, hogy a gazdasági életnek szabályozása alá vont ágazataiból és csoportjaiból kiszoruló zsidó alkalmazottak a fajrokon munkaadók és tőkések támogatásával és a nemzsidó alkalmazottaknak minden eszközzel való kiszorítása mellett elárasztani készülnek a szabályozáson kívül maradt területeket különösen a kisipar, a kiskereskedelem és a mezőgazdaság értelmiségének munkahelyeit.

A tapasztalatok nyomán a javaslat az értelmiségi munkakörben foglalkoztatott nemzsidó és zsidó alkalmazottaknak az 1933 : XV. t.-c. 8. §-ábau tartalmazott nyolcvan-húsz százalékos arányszámát is megváltoztatja olyképpen, hogy a zsidók arányszámát általánosságban tizenkét százalékra szállítja le. Ez az utóbbi is jelentékenyen, kétszeresen meghaladja a zsidóságnak lélekszám szerinti arányát, a régi rendelkezés fenntartása tehát a nemzsidókra jelentett volna méltánytalanságot.

Ez a méltánytalanság még kirívóbb lenne, ha figyelembe vesszük, hogy a zsidók egy része az 1938 : XV. t.-e. 4. §-ának második bekezdése, illetőleg a jelen törvény 2. §-ának értelmében a fenti arányszámokból való kivétel mentességét is élvezi s ekként a zsidók valóságos arányszámát jelentékenyen növeli. Ennek az arányszám emelkedésnek szab megfelelő határt a §. első bekezdése akként, hogy a. zsidóknak tekintett, de a 2. §, első bekezdése címén kedvezményes elbánásban részesített csoportok tagjai javára, a tizenkét százalékot további három százalékkal, legfeljebb tizenöt százalékra engedi emelni, önként értetődik, hogy a 2. §. első bekezdése alá tartozó zsidók a zsidók részére általában nyitva álló - a tizenkét százalékon, belül eső - helyeket is elfoglalhatják.

Az 1938 : XV. törvénycikk végrehajtása során felmerült gyakorlati jelentőségű vitás kérdést dönt el a §. azzal, hogy a művezetőket az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottakhoz sorolja.

A kisebb üzemekre nézve a §. második bekezdése számszerűen határozza meg a zsidó alkalmazottak legmagasabb számát. Minthogy ez a szám a zsidókra nézve - a nagyobb üzemekben megállapított arányszámhoz viszonyítva - jelentékenyen kedvezőbb, e részben a javaslat már nem tesz különbséget a 2. §. alá eső és nem eső zsidók között.

Az 1938 : XV. törvénycikk elveinek fenntartását jelenti, hogy ugyanez az arányszám, amely az alkalmazottak száma tekintetében van megszabva, az illetményeik összegének arányára is irányadó. Minthogy e téren különösen sok kijátszási törekvés nyilvánult meg, a javaslat kiemeli, hogy bárminő címen adott, tehát bármiként elkönyvelt juttatást a munkaadó részéről, alkalmazotti illetményként kell számításba venni. Ide tartozik természetesen, ha a munkaadó az alkalmazottnak vagy őreá tekintettel hozzátartozójának vagy másnak jutalmat, ajándékot, segélyt adományoz, az utóbbiak kötelezettségeit kiegyenlíti, őket természetbeni adományokban részesíti stb.

A §. negyedik bekezdése megszabja, hogy az arányszám elérésének végső határnapja általában az 1943. évi január hó 1. napja. A javaslat azonban előírja, hogy a törvény hatálybalépésekor tényleg fennálló és a törvénynek megfelelő helyzet közti különbséget, félévekre beosztva, egyenletesen vagy ennél gyorsabban kell megszüntetni. Erre két, egyaránt megengedett mód áll külön-külön vagy együttesen a munkaadók rendelkezésére: vagy zsidó alkalmazottakat bocsátanak el, vagy nemzsidó alkalmazottakat vesznek fel. Az illetmények tekintetében pedig megfelelő csökkentést, illetőleg emelést kell végrehajtaniuk. Új zsidó alkalmazottat csak akkor vehetnek fel, ha a törvényes arányszámot már elérték és ezt az arányszámot az új alkalmazás nem rontja le. Az 1938 : XV. t.-c. 8. §-ában az új alkalmazás öt százalékának zsidók által való betöltésére tett kivételt a javaslat - az átalakulásnak gyorsítása céljából - nem veszi át.

Az 1943. évi január hó 1-ével meghatározott végső határnap tekintetében a javaslat két irányban kivételt tesz. Azok a vállalatok, amelyek közszállítások révén az államtól jelentékeny vagyoni előnyhöz jutottak, fokozott mértékben kötelesek a nemzsidók alkalmazásának kiterjesztése által a közérdeket előmozdítani s ezért számukra a határnap az 1941. évi június hó 30. napjában van megállapítva. A kivitelre - főleg a szabadon átváltható devizák fejében történő kivitelre - dolgozó vállalatok pedig a külkereskedelem fontos érdekéből bizonyos határidő meghosszabbításban (két, illetőleg három év) részesülnek.

A §-nak az, arányszámokra vonatkozó rendelkezései csak azokra a, vállalatokra (foglalkozásokra) állanak, ahol a zsidó és a nemzsidó alkalmazottak, illetőleg illetményeik aránya a törvényben megállapítottnál a nemzsidókra kedvezőtlenebb volt. Az ellenkező esetben az a szabály áll mindennemű vállalatra (foglalkozásra), amit az 1938 : XV. t.-c. 8. §-ának harmadik bekezdése a tíznél kevesebb munkaerőt foglalkoztató vállalatokra rendelt, amely szerint az 193S. évi március hó 1. napján fennálló helyzetnek a zsidók javára való megváltoztatása általában tilalom alá esik.

[15] (M. i.) A magánjellegű egyesületek, bármely elnevezésű szervezetek és alapítványok értelmiségi munkakörben foglalkoztatott alkalmazottaira a javaslat jelen §-a a 17. §. rendelkezéseit terjeszti ki, még ha céljuk nem irányul is gazdasági előnyök szerzésére. Nem lehetne megokolni, miért nyújtsanak ezek a néha igen nagy tisztviselői karral működő és a közéletre nagy befolyást gyakorló egyesületek és más szervezetek a nemzeti egyéniség érvényesülése tekintetében kevesebb biztosítékot a gazdasági élet alakulatainál.

A nemzeti és a szociális politika, általában a népesség nagy tömegei szempontjából kivételes jelentősége van annak, hogy a munkásegyesületek és más munkásszervezeteik - ideértve a munkaközvetítéssel foglalkozó szervezeteket is - nemzeti és egyéb közszempontból teljesen kifogástalanul működjenek. A zsidóság térfoglalása a muukásszervezetek körében az említett tekintetekből, igen nagy mértékben aggodalmas, elkerülhetetlenül szükséges tehát ezen a téren a hatályos rendelkezés.

A 10. §-nál kifejtett okokból kivételt kell termi az izraelita hitfelekezet vagy a zsidóság érdekét nyíltan és kizárólagosan szolgáló szervezetekre és alapítványokra. Ezek alkalmazottaik megválasztásában teljesen szabadon járhatnak el.

[16] (M. i.) A 3. §-hoz. Már a 1333 : XV. törvénycikknek egyik legfontosabb része volt a zsidóknak vállalatokban való alkalmazására vonatkozó rendelkezés (8. §.). A jelen törvényjavaslat 17. §.-a szintén részletesen rendelkezik a zsidók vállalatban és más kereső foglalkozás körében való alkalmazásának korlátozásáról. Ezek a korlátozások nem érvényesülhetnének hatályosan, ha a törvény nem gondoskodnék egyúttal arról is, hogy a zsidók kezében lévő vállalatok száma is korlátoztassék.

[17] (M. i.) Előfordulhat, hogy a törvényjavaslat 17. §-ában meghatározott számarány (illetményarány) elérése érdekében olyan alkalmazottat kell elbocsátani, akinek a munkaadóval hosszabb időre, esetleg több évre kötött szolgálati szerződése van. Ilyen esetben az alkalmazottnak a 17. §. értelmében való elbocsátása a munkaadóra esetleg azt a kötelezettséget hárítaná, hogy a szolgálati jogviszonynak a szerződésben meghatározott egész tartamára megfizesse illetményeit. Ez nyilvánvalóan méltánytalan lenne a munkaadóra és nem egy esetben a vállalat vagy más munkaadó anyagi romlását eredményezné. Ezért szükséges olyan rendelkezés, amely szerint a lentebb tárgyalt esetekben az alkalmazottat csak a javadalmazásnak a törvényes felmondási időre eső része, valamint a törvényes végkielégítés, tehát olyan ellenszolgáltatás illeti meg, amely hasonló munkakört betöltő alkalmazottnak határozott tartamú szolgálati szerződés hiányában járna.

Még előre meg nem határozott tartamú szolgálati szerződés esetében is lehetséges az, hogy a munkaadónak a 17. §. szerint kötelezettségévé tett elbocsátása következtében a munkaadóra vagy az elismert vállalati nyugdíjpénztárra elviselhetetlen nyugdíjteher hárulna. Ezért gondoskodni kell arról is, hogy adott esetben a nyugdíjak összegét a méltányosságnak megfelelően csökkenteni lehessen. Az erre vonatkozóan javasolt rendelkezés azt az utat követi, amelyet a közérdekű és a közvagyon szempontjából jelentős egyéb vállalatok tekintetében a 4600/1933. M. E. számú rendelet 19. §-a megállapít.

[18] (M. í.) Ha olyan földterületre vagy olyan országokba kívánnak a, magyarországi zsidók kivándorolni, amelyek sajátos viszonyaiknál fogva a zsidók bevándorlása ellen nem emelnek kifogást, ezt a törekvést a magyar törvényhozás és kormányzat nemcsak magyar nemzeti érdekből, hanem a zsidóság érdekében is minden alkalmas eszközzel elő kell, hogy segítse. Ezt a törekvést nem kevéssé gátolják a kivándorlásról szóló 1909 : II. törvénycikk rendelkezései. Ezért indokolt a kivándorlásra vonatkozó jogszabályoktól eltérő rendelkezések megtételére a minisztériumnak felhatalmazást adni. Az eltéréseknek részletesen a jelen törvénybe felvétele a kérdés ezidőszerinti állapotában nem lehetséges, meri a kivándorlás és másutt letelepülés kérdése nyilván hosszabb nemzetközi tárgyalásokat és megállapodásokat tesz szükségessé. Nincs olyan szándék, mely a vagyontárgyak külföldre kivitelét jelenleg korlátozó jogszabályok rendelkezéseit arra kívánni felhasználni, hogy a kivándorló zsidókat vagyonuktól megfossza. Ezért tartalmaz a javaslat a kivándorló zsidók vagyonának kivitelére vonatkozó különleges rendelkezések megalkotására a minisztérium részére felhatalmazást.

[19] (M. i.) Az adatszolgáltatási kötelesség megállapítására a minisztériumnak adott felhatalmazás lényegében azonos azzal, amelyet az 1938 r XV. t.-e. 10. §-ában tartalmaz, és amely az említett törvénycikk végrehajtásának körében továbbra is hatályban marad. Az adatszolgáltatási és az ezzel kapcsolatban esetleg elrendelt bejelentési és jelentkezési kötelesség megsértésére a jelen javaslat 19. §-ának és 20. §-ának 1., 2. és 3. pontjai tartalmaznak büntető szankciókat.

Ugyancsak az 1938 : XV. t.-c. 10. §-ában megadott felhatalmazás mintájára ad módot a §. második bekezdése arra, hogy a minisztérium a törvény megtartását az ellenszegülő vállalat vagy más szervezet élére kirendelt vezető útján is biztosíthassa. A vezető jogkörét a törvény felhatalmazása alapján kiadandó rendelet fogja a gyakorlati szükséghez képest részletesen megállapítani.

[20] (M. í.) A §. kihágásoknak nyilvánítja a törvény vagy a törvényben megadott felhatalmazás, illetőleg a törvényes végrehajtására adott utasítás folytán kibocsátott rendeletekben foglalt rendelkezések megsértésének enyhébb eseteit.

Azt a bejelentési, adatszolgáltatási vagy jelentkezési kötelességet, amelynek első ízben való megszegését a §. első bekezdésének 1. pontja kihágásként bünteti, közelebbről a minisztériumnak a 23. §. első bekezdése vagy a törvény végrehajtásának körében a 29. §. második bekezdése alapján kiadandó rendelete fogja meghatározni. Ilyen kifejezett rendelkezés hiányában is kihágást követ el azonban - a jelen §. szerint - az, aki a törvény végrehajtásában eljáró hatóságot jogszerű ellenőrző tevékenységében akár tevékenyen, akár mulasztással akadályozza.

A 2. pont azoknak, a 10. §. első bekezdésében, a 17. ós 19. §-okban foglalt rendelkezéseknek megszegésére javasol büntető rendelkezést, amelyek a közszolgálat körén kívül az ipari, kereskedelmi, közlekedési és hasonló vállalatokban, a mezőgazdasági üzemekben és bármiféle kereső foglalkozásokban, továbbá az inkább magánjellegű s ennélfogva a 5. §. alá nem eső egyesületeknél, érdekképviseleteknél, általában az egyesületekhez hasonló szervezeteknél, valamint az alapítványoknál értelmiségi munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak és illetményösszegeik arányára vonatkoznak. Aki a törvényben százalékosan vagy számszerűen kifejezett mértéknél nagyobb mértékben alkalmaz zsidó alkalmazottakat vagy bár ez a vállalatnál, vagy a kereső foglalkozás körében elfoglalt állásánál fogva hatáskörébe tartoznék, a törvény ellenére nem gondoskodik arról, hogy a zsidó alkalmazottak számaránya megfelelően csökkenjen, illetőleg a nemzsidó alkalmazottak számaránya megfelelően emelkedjék, végül, aki az illetményeknek a zsidó és a nemzsidó alkalmazottak összessége közt való megosztásánál a törvényben meghatározott számarányt a zsidók javára túllépi, a 2. pontban meghatározott kihágást követi el. E szempontból nem tesz különbséget, hogy a tettest a bűnösség tekintetében szándékosság vagy csak gondatlanság terheli-e (Kbtk. 28. §.).

A jelen §-ban meghatározott kihágás azonban, ha a hatóság figyelmeztetése ellenére vagy ismételten követték el, vagy ha elkövetésénél fondorlatot használtak, már vétséggé minősül és a 20. §. súlyosabb büntetési tétele alá esik. Ugyanez áll azoknak az alkalmazási szabályoknak megszegésére is, amelyek nem a gazdasági életben résztvevő egyének és vállalatok személyzetére vonatkoznak, hanem a sajtó és a művészet vezető helyeinek betöltésére.

A pénzbüntetés legmagasabb mértéke az 192S : X. t.-c. 5. §-ában foglalt szabálytól eltérően nem hatszáz, hanem mint az említett §-ban a vétségekre van megállapítva : nyolcezer pengő. Erre az eltérésre már az 1931 : XXVI. t.-c. 3. §-a és az 1938 : XV. t.-e. 10. §-a is példát adott s azt nyomatékosan indokolja, hogy a nyereségre törekvő gazdasági élet körében aránylag csekély összegű pénzbüntetések nem jelentenek hatásos kényszereszközt.

[21] (M. i.) Mint már a 25. §. indokolásánál említést nyert, a 25. §-ba ütköző cselekmény (bejelentési, adatszolgáltatási, jelentkezési kötelesség megszegése, zsidónak törvényellenes alkalmazása, illetményeik törvényellenes megállapítása) vétséggé minősül, ha a hatóság a megszegett kötelességre a megszegőt előzetesen külön figyelmeztette, vagy ha a megszegő a kihágásért történt megbüntetése után két éven belül megismétli törvényellenes cselekményét (1. és 2. pont). Nem szorul tüzetesebb indokolásra, hogy az ilyen magatartás a törvénnyel szemben való makacs ellenszegülést jelent, és így méltán esik súlyosabb büntetés alá.

Ugyanez áll arra, aki a törvény végrehajtása körében a hatóságot fondorlattal megtévesztette vagy megtéveszteni törekedett. Az 1938 : XV. törvénycikk alkalmazása során szerzett eddigi tapasztalatok szinte elképzelhetetlen változatosságban mutatták be azokat a leleményes módozatokat, amelyekkel - különösen az ipari és a kereskedelmi nagyobb üzemek körében - a törvény rendelkezéseit kijátszani törekedtek. Ezeknek a műveleteknek leleplezése a hatóságoknak fáradságos és költséges eljárásit teszi szükségessé. Ebből az okból a §. 3., 6. és 7. pontjában tartalmazott vétségi minősítés kellően megokolt.

A javaslat az általános indokolásban kifejtett alapelveiből folyóan különös figyelemre méltatja, hogy a zsidóság a sajtó, a színházak és a mozgófénykép vállalatok révén milyen túlzott mértékű befolyást gyakorolt az ország szellemi életének irányítására, a nemzeti egyéniség háttérbe szorításával. Ebből az okból a javaslat ezeken a tereken a zsidókat nemcsak százalékszerű részesedésre szorítja, hanem a vezető szerepből őket egyáltalán kizárja. A kizáró rendelkezésnek különös fontosságára tekintettel a jelen §. 4. és 5. pontja a tilalom mindennemű megszegését vétséggé nyilvánítja, még pedig az alkalmazóval és az alkalmazottal szemben egyaránt.

A pénzbüntetésre a §. az 1928 : X. t.-c. 5. §-ától eltérően, az előbbi §. indoklásában ismertetett okokból nem a vétségek, hanem a bűntettek pénzbüntetésének legmagasabb mértékét, a húszezer pengős büntetési tételt alkalmazza.

[22] (M. í.) Ha a 26. §-ban meghatározott vétséget vállalat körében vagy megbízás teljesítése közben követték el, a vállalat tulajdonosa, üzletvezetője vagy a megbízó könnyen elháríthatná magáról a felelősséget a vállalat valamelyik, közvetlenül intézkedő alkalmazottja vagy a megbízott kizárólagos bűnösségének hangoztatásával. Ezért a §. a tulajdonos, az üzletvezető, illetőleg a megbízó önálló büntetőjogi felelősségét állapítja meg arra az esetre, ha - akár szándékosan, akár gondatlanságból - elmulasztotta a vállalat, illetőleg a megbízás körében kellően felügyelni arra, hogy minden intézkedésre jogosult meghatalmazottja vagy megbízottja pontosan megtartsa a törvényes szabályokat és a törvényt végrehajtó hatóságok utasításait.

Teljesen hasonló rendelkezést tartalmaz az árdrágító visszaélésekről szóló 1920 : XV. t.-e. 4. §-a, a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélésekről szóló 1922.: XXVI. t.-c. 3. §-a, a tisztességtelen versenyről szóló 1923 : V. t.-c. 19. §-a, a tejtermékek állami ellenőrző jeggyel való ellátásáról szóló 1925 : X. t.-c. 13. §-a, az egyes mezőgazdasági termények és termékek, valamint állatok és állati termékek állami ellenőrzőjeggyel ellátásáról szóló 1931 : II. t.-c. 11. §-a, a villamos energia fejlesztéséről, vezetéséről és szolgáltatásáról szóló 1931 : XVI. t.-c. 63. §-a. a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1937 : XXI. t.-c. 17. §-a.

[23] (M. i.) A javaslat, a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938 : XV. törvénycikknek a sajtókamara, a színművészeti és filmművészeti kamara megszervezéséről általában rendelkező 2-3. §-ait érintetlenül kívánja hagyni. Ellenben hatályon kívül kívánja helyezni, mert más rendelkezésekkel helyettesíti, ugyane törvénycikknek az egyes kamarákban, hivatásokban és foglalkozási ágakban a zsidók számarányát megszabó 4-8. §-ait.

Az 1938 : XV. törvénycikknek a zsidókra vonatkozó rendelkezései alapján és ezekre való tekintettel több jogszabály keletkezett, amelyek továbbra is hatályban maradhatnak. Szükséges tehát rendelkezni arról, hogy a hatályban levő jogszabályokban a zsidókról tett rendelkezéseket az újabb törvény rendelkezései következtében milyen értelemben kell alkalmazni.

A keleti zsidóságnak a visszacsatolt felvidéki területeken való rendkívüli nagy térfoglalására és a zsidókérdésnek az említett területeken a trianoni-magyarországi zsidókérdéstől eltérően való alakulására tekintettel előreláthatóan több irányban szükséges lesz az, hogy a visszacsatolt területeken a törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtása során a törvényben foglalt szabályoktól eltérő rendelkezések alkalmaztassanak. Ez az indoka a jelen §. második bekezdésében foglalt felhatalmazásnak.