"A rendőrök soha nem vallottak egymásra" Interjú

Forrás: JNA - Jewish News Agency

Tömegesen, szervezetten és politikai támogatással követte el a magyar rendőrség 2006 őszén azokat a jogsértéseket, melyeknek csak a csodával határos módon nem voltak halálos áldozatai.

Ezt állította a Heteknek Bodoky Tamás, az index.hu tényfeltáró újságírója, aki Túlkapások címmel írt könyvet a sértettek feljelentése nyomán indult bírósági eljárások tapasztalatairól. Művét ároktemetésnek szánta, de - mint mondja - éppen az átpolitizált balliberális média nem volt kíváncsi az igazságra. Interjú.

- Akár a helyszínen tartózkodott az ember, akár a tévében nézte, a 2006-os utcai zavargások képsorai elsősorban nem a rendőrök fellépése miatti aggodalmat erősítette.

- Amikor az őszödi beszéd nyilvánosságra került, az emberekből jogosan tört fel az indulat, amit aztán kifejezésre is juttattak a Kossuth téren. Nem vitás, hogy ezt követően zajlottak törvénytelen zavargások, és távol álljon tőlem, hogy azokat a szélsőségeseket mentsem, akik megtámadták a rendőröket, vagy akik barbár módszerekkel adták tudtára a kormánynak nemtetszésüket. De a nagy többség igenis törvényes jogaival élt, amikor kiment az utcára és gyakorolta a gyülekezési-, valamint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Az én könyvem arról szól, hogy a rendőrök nem csak olyanokat fogtak el, vittek be, kínoztak és aláztak meg, akik törvénytelen eszközökkel tiltakoztak, hanem olyanokat is, akik törvényesen tették ugyanezt, sőt olyanokat is, akiknek eszükbe sem jutott tüntetni, csak egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen.

- Abban a káoszban nem lehetett könnyű megkülönböztetni a békés tüntetőt az agresszívtől.

- Nem is akartak disztingválni, a darabszám volt a lényeg. Végigülve számtalan tárgyalást, az a benyomás alakult ki bennem, hogy azokat fogták el és verték meg, akiket a legkönnyebb volt. A profi gerillák csuklyában voltak, gyorsan mozogtak, sűrűn kommunikáltak egymással, a rendőröknek esélyük nem volt lecsapni rájuk. De például több olyan eset is volt a Körúton, hogy a kapualjból nézték az emberek a történéseket, és amikor odaért hozzájuk a rendőri sorfal, akkor szépen bementek a házba. Na most, ezekre nem egyszer, nem kétszer rátörték a kaput, és a saját bérházuk udvarából gyűjtötték be őket.

- És ezek az őrizetbe vételek szükségképpen együtt jártak úgynevezett rendőri túlkapásokkal is?

- 2006. szeptember 18-21 között, illetve október 23-án a város különböző pontjain, több száz esetben kirívóan brutális dolgok történtek. Elsőként arról írtam egy cikket, hogy szeptember 21-én hajnalban a kőbányai kapitányság aulájában megbilincselve ülő őrizetesekre rátört az egyik bevetésről visszatérő rohamcsapat, és összeverték a védekezésre képtelen embereket. Volt ott egy perui fiú, aki hazai viszonyaink között inkább cigánynak néz ki, neki betörték az orrát. A cikk után rengeteg olvasói levelet kaptam, és mindenki hasonló történeteket mesélt el.

Október 23-án egy Fábián Gábor nevű idősebb férfi például már nem tudott bemenekülni egy gyorsétterem bejáratán a Deák tér felől közeledő rendőri sorfal elől, de a kirakathoz lapulva igyekezett tudomásukra hozni, hogy nem harcolni ragadt az utcán. A bezárt étteremből belülről felvette valaki a mobilja videójával, ahogyan öt rendőr ráveti magát és ledarálja. Az őrizetbe vétel során eltört az ujja és a szárkapocs csontja. A bírósági szakaszban azt a rendőrt vádolták be, aki a jegyzőkönyv szerint a bilincselést végrehajtotta, és első fokon el is ítélték, de másodfokon közölte, hogy a parancsnoka volt, és nem a bilincselés közben történt, hanem miután már harcképtelenné tették. A felettese egyszerűen odalépett a földön fekvő emberhez és kitekerte az ujját. A dolog pikantériáját növeli, hogy egy ettől független esetben szintén ez a parancsnok bizonyította alkalmatlanságát.

A Fidesz nagygyűlés után a tüntetők egy csoportja beszaladt a Blaha sörözőbe és elvegyült a már ott tartózkodó vendégek között. Amikor a rendőrök odaértek, egy részük a bejáratnál maradt és kettős sorfalban egymással szembe felállt, a többiek pedig egyenként kihajították a vendégeket az ajtón. A menekülőket a sorfal kegyetlenül végiggumibotozta, függetlenül attól, hogy tüntetők voltak-e vagy sem. Az egyik vendég azért tett feljelentést, mert 1-2 méterről gumilövedékkel hátba lőtték. A tárgyaláson derült ki, hogy ezt az akciót ugyanaz a V. László őrnagy vezényelte, aki Fábián Gábor ujját eltörte. Ők az ORFK Rendészeti Biztonsági Szolgálatának (Rebisz) antiterrorista csoportja, akiket szerintem nem is lett volna szabad civilekre engedni.

- Említette a gumilövedéket. Az összecsapások után parlamenti bizottságok és más szakmai szervek is tárgyalták az alkalmazhatóságát. Miért irányult ekkora figyelem erre az eszközre?

- Az őszi események során 14 esetben volt szem vagy szemkörnyéki lövés, abból négy maradandó, vagyis négy szemkilövésről beszélünk. Két embert név szerint is ismerek, akit az egyik szemére egész életére gumilövedékkel tettek vakká. Egyiküket Nagy Lászlónak hívják, neki a szájpadlásán keresztül kellett kiszedni a lövedéket a szemüregéből. A Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű jogvédő szervezetnek is volt egy védence, aki fehér zsebkendőt lobogtatva menekült, és eközben ötször lőtték hátba, valamennyi találattal 8 napon túl gyógyuló sebesülést okozva. A szakértői vizsgálat kiderítette, hogy a rendőrök több ponton is megsértették az előírásokat: sokkal nagyobb energiájú patront használtak, mint amilyenre engedélyük volt; azzal az előírt 15 méternél közelebbi célpontra lőttek; és a lábak szintje helyett sokszor fejmagasságban célozták meg a tüntetőket.

Nem hivatalosan hallottam egy ilyen bevetésen résztvevő rendőrtől, hogy október 23-án eleinte parancsra lehetett csak elsütni a fegyvert, de amikor elszabadult a pokol, már szabad kezet kaptak a puskások. A Rebisz mesterlövészei állítólag azon versenyeztek egymással, hogy kinek lesz több találata. Kiszámolhatja, hogy, ha a győztes 340 találatot ért el, akkor az aznapra kivezényelt több tucat mesterlövész összesen hány embernek okozott sérülést gumilövedékkel.

- Összesen hány feljelentés jutott bírósági szakaszba?

- A több mint 200 feljelentésből kevesebb mint 20 százalékban történt vádemelés. Szerény becslések szerint is legalább annyi esetben nem keresték meg a hatóságokat a sértettek, mint ahányszor igen. Olyanról is tudok, aki bement a rendőrorvoshoz és inkább azt hazudta, hogy elesett a lépcsőn, nehogy ő húzza a rövidebbet. Sajnos hazánkban főleg az egyszerű emberek nincsenek tisztában a jogaikkal, és félnek még mindig a rendőröktől. De hát eleve abszurd, hogy nagyfokú bátorságra van szüksége annak a sértettnek, aki névvel és arccal rendőröket merészel megvádolni. A kőbányai ügyben azonban még őket is megpróbálta megfélemlíteni a bíróság folyosóján egy ember, aki a rendőrökkel érkezett. Felvettük, ahogy a hamis tanúzás következményeivel fenyegeti meg őket, ha nem állnak le, és még azt is elárulja, hogy ő tudja, kik a tettesek, de semmiképpen sem azok a rendőrök, akiket a fiúk vádolnak. Mint kiderült, ő volt a kerületi ügyész akkoriban, de fél év múlva már mint dr. Varga Gergely, a fővárosi főügyészség szóvivője jelent meg újra a nyilvánosság előtt. Azonnal előszedtük a felvételt, ami a szóvivőségébe került, bár azóta is ügyészként dolgozik.

- Miért csak ilyen kevés esetben voltak bizonyíthatóak a rendőri visszaélések?

- Az ügyészség elég alaposan nyomozott, csak hát gyakorlatilag a lehetetlenre vállalkoztak. Ha be is tudtak azonosítani tíz ugyanolyan maszkot viselő rendőrt, akik egy adott helyen teljesítettek szolgálatot, megállt a tudomány, mert a sértett nem látta az arcukat, ők pedig tagadtak mindent, így lehetetlen volt a konkrét elkövető ellen vádat emelni. Mondjuk akkor is tagadtak, ha a sértett látta az arcukat, és a bíróságon is a szemükbe mondta, hogy "te ütöttél meg engem”, vagy "te törted el az orrom”. Az egyik orrtörő főtörzsőrmestert Bárándy György védte, aki arra építette fel a védelmet, hogy a tanúk jóhiszeműek ugyan, de rosszul emlékeznek. Hiszen már a móri gyilkosságnál is beigazolódott, hogy a tanúk azt mondták elkövetőnek, aki ott sem volt. A bíróság első fokon felmentette a rendőrt.

- A tárgyalásokon a rendőrök nem tanúsítottak megbánást? Esetleg nem fejezték ki, hogy sokat tanultak a történtekből, és a jövőben újragondolják a tömegoszlatási stratégiájukat?

- A tárgyalótermekben a legsötétebb cinizmust tapasztaltam a részükről. Akkor is tagadtak, amikor teljesen nyilvánvaló volt a tényállás. Alibiztek egymásnak, a parancsnokok sem emlékeztek semmire, profi módon összezavarták a bírót az időpontokkal. Pontosan tudták, mit kell mondani ahhoz, hogy ne lehessen elítélni a kollégát. A Helsinki bizottság a rendszerváltás óta foglalkozik rendőri túlkapásos ügyekkel, és beszámolójuk szerint még egyszer sem fordult elő a prakszisukban, hogy a rendőrök egymás ellen vallottak volna. Akkor is összezárnak, ha tudják, hogy hibáztak, és védik a mundér becsületét. Ez történt a 2006-os őszi események után is.

Akadt azonban üdítő kivétel. Az egyik tárgyalás után odajött hozzám egy rendőr, akinek azt kellett tanúsítana, hogy a korábban már említett perui fiúnak nem volt még eltörve az orra, amikor a kőbányai kapitányságra kísérte. Elkezdte szorongatni az egyik sértett kezét a dohányzóban, és elmondta mennyire szégyelli magát, hogy 2006 őszén a politika játékszere lett a rendőrség. Úgyhogy leszerelt és visszament körzeti megbízottnak a falujába.

- Ha nincsenek elkövetők, akkor ki fogja kárpótolni a maradandó sérülést szenvedett áldozatokat?

- Mivel a szemkilövéseknél nem sikerült egyetlen puskást sem beazonosítani a nyomozások során, a bíróság megállapítja, hogy a rendőrség, mint jogi személy felelős a gumilövedék által okozott sérülésért. A sértetteknek megítélt kártérítést így tulajdonképpen a magyar adófizetők állják. És nem titok, hogy százmilliós nagyságrendű összegről van szó.

- Ön szerint milyen mértékben felelős a politika az akkor kialakult és azóta is tartó polgárháborús hangulatért?

- A köztévé ostrománál lehet a legjobban tetten érni, hogy a politika közvetlenül beleszólt az események alakulásába. Ott voltak a jól képzett Rebiszesek a szomszéd utcákban, de nem őket, hanem a vidéki kisrendőrökből, rendőrnőkből álló Baranya századot vezényelték a dühöngő futballhuligánok elé. Olyanok is voltak közöttük, akiknek életében akkor volt először rohamsisak a fején. Esélytelenek voltak a brutális futballhuligánokkal szemben. Róluk amúgy egyre több, egymástól független forrásból hallom, hogy nem forradalmi hevület dagasztotta a keblüket, hanem konkrét pénzek cseréltek gazdát a helyszínen az izgalmi szint fenntartásáért. Volt olyan is, hogy a tárgyalóteremből kifelé jövet elkaptam az egyik Rebiszest és rákérdeztem a tévéostromra. Mivel ők a stadionbalhéknak köszönhetően névről ismerik a drukkereket, elkezdte sorolni, hogy kik azok, akik nejlonzacskóban kaptak pénzt a balhéért.

- Bizonyítékokkal is alá tudja támasztani állításait?

- Sajnos nem. Mindenki csak magnón kívül mondja el, ha már levettem az aksit a telefonomról. Továbbá biztosítanak, hogy bármit kiszivárogtatok, letagadják még azt is, hogy valaha találkoztunk. De az eseményeket figyelve egyértelmű számomra, hogy a politika adja a lovat a szélsőséges megnyilvánulások alá. A rendőrség már régen fel tudta volna számolni az utcai gerillacsapatokat, ha ez érdekében állna a hatalomnak. Ám ennek épp" az ellenkezője történik: zajlik az utcaszínház és bármikor hivatkozni lehet az iszonyatos fasisztaveszélyre.

Azt még nem sikerült kibogoznom, hogy ezekben a konspirációs játékokban mennyire voltak benne a jobb- és baloldali pártok. Sokan meg vannak róla győződve, hogy a titkosszolgálat keverte a kártyákat, de beszéltem olyan rendőrrel, aki szerint Orbánék uszították a vandálokat. Éppen ezért ő nem is tett különbséget a fideszes nagygyűlésen csápoló nagymama és a megemlékezők tömegében elvegyült városi gerillák között. Azért lihegett bosszúért október 23-án, mert úgy érezte, hogy a - szavaival élve - "szemét orbánista nemzeti radikális söpredék” megalázta őket a tévénél.

- De hát akkor ez egy politikai rendőrség.

- Nem politikai rendőrség, csak kiszolgáltatott a hatalomnak. Már Bárándy György is azt mondta az egyik tárgyaláson, hogy a rendőrségnek a mindenkori hatalmat kell kiszolgálnia, a rendőrség kvázi a kormány ökle, ezért nem hibáztathatjuk a parancsot teljesítő rohamosztagosokat. Ez persze nem igaz, és ezzel a szöveggel már Nürnbergben sem lehetett pert nyerni. Azt gondolom, hogy ha más lenne hatalmon, és ellene tüntetnének ilyen vehemenciával, akkor az ő utasítására is szétverték volna a tömeget a rendőrök. Egyszerűen a politika játékszere lett a rendőrség. A könyvemben azért takartuk ki az intézkedő rendőrök arcát, mert elsősorban nem őket tartom felelősnek azért, ami 2006 őszén történt, hanem a parancsnokaikat és a politikai megrendelőiket, a jelenlegi hatalmat.

- A híradásokat figyelve a sajtó is erőteljesen küzd a pártatlanság követelményével.

- Azért, mert teljesen át van politizálva, és ezáltal ketté van szakítva, ahogy Révész Máriusz fogalmazott a könyvbemutatómon, két párhuzamos médiavalóságban élünk, vagy ahogy Schiffer András írja a könyvem utószavában, kétoldali kettős mérce érvényesül. A könyvemet éppen emiatt ároktemetésnek szántam, egy olyan emberi jogi liberális nézőpontból kívántam narratívát adni, amely tárgyszerű, pontos és ugyanakkor mindkét oldalnak elfogadható. De sajnos nem sikerült, mert a baloldal és a baloldali liberális média még ebben a steril formában sem hajlandó szembenézni az igazsággal.

Hetek/ Szobota Zoltán