Forrás: hirszerzo.hu

Elégedettnek tűnnek a Lehet Más a Politika Mozgalom szervezői az első egy-másfél hónap eredményeit összegezve. Igaz, egyelőre nem tódulnak tömegek és milliárdos támogatók az LMP zászlója alá, és a szervezettség hatásfokán is van javítanivaló. A fogadtatás alapvetően pozitív, bár az új politikai erő esélyeit illetően széleskörű szkepszis tapasztalható. Főleg vidéken eddig kevesen mozdultak az LMP hívására. A mozgalom további bővülést tervez, már a júniusi EP-választáson indulni szeretnének.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az LMP egy-egy téma köré csoportosítvaszervez akciókat. Elsőnek a korrupció témakörét választották. Ehhez szerveztek performanszot a Parlament előtt, berendeztek egy öt napon át működő, közmeghallgatás jellegű „beszélgetősarkot” az Astoria aluljárójában, vitakört rendeztek szakértőkkel az ELTE-n, és elkezdődtek a vidéki beszélgető estek is.

Az LMP célja ezzel láthatóan az, hogy egy-egy témában mutasson valamit a médiának, szóra bírja az „utca emberét”, és mondjon valami okosat a fővárosi és vidéki értelmiségieknek. Bár az „utcai politizálás” az utóbbi időben a populizmus szinonimájává vált a magyar politikai közbeszédben, a Lehet Más a Politika deklarált célja, hogy az „emberek közé menve” futtassák fel a mozgalmukat.

Jávor Benedek szóvivő szerint „meghökkentően pozitív” fogadtatásban részesültek az eddigi akciók, a sajtóban pedig rosszindulat helyet inkább egyfajta pozitív semlegesség, várakozó álláspont jellemzi az LMP fogadtatását. „Látszik, hogy nagyon nagy az igény” valami újra – mondja Jávor, aki szerint eddigi fogadtatásuk, vagy a mostanában megszaporodó másképp gondolkodni,politizálni vágyó szerveződések mind azt jelzik, hogy a magyar társadalom beleunt a jelenlegi politika ürességébe.

Fasiszta-liberális-baloldali-konzervatív mozgalom

Az igények mellett ugyanakkor a nagyfokú szkepszis is lemérhető az új politikai erő eddigi tevékenységéből. Jávor Benedek elmondta, hogy bár nagyon sokan drukkoltak nekik, bíztatták őket az utcán megszólított emberek, ezzel együtt jellemzőek voltak a „nagyon nagy szükség van erre, de ugye nem gondoljátok komolyan, hogy sikerülhet” típusú lemondó vélemények, illetve az olyan kommentárok, amelyek szerint úgysem lehet ezt megúszni korrumpálódás, a többi párthoz hasonulás nélkül.

Sokan azt hiszik, hogy az LMP valamelyik másik politikai erő trójai falova. Van, aki a Fidesz, van, aki az MSZP kreálmányának tartja a mozgalmat, van aki azt gondolja, hogy a széthullott SZDSZ utódja, illetve a szélsőjobboldal fedőszervezete. A sztereotípiák itt sem működnek persze tökéletesen: az Astoria aluljárójában egy „agyagrészeg” táltos az égiek áldását kérte az LMP működéséhez.

Jávor Benedek: „Látszik, hogy van igény újfajta politizálásra” (Fotó: Járdány Bence)

Vidéken eddig alacsonyabb érdeklődés övezte az LMP vitaköreit. Jávor Benedek szerint itt még nagyobb szkepszis érzékelhető, olyan városokban is kevesen mentek el a mozgalom rendezvényeire, ahol a civil szférának nagy hagyományai vannak. Egy helyen 25-30 fő kevés, ezen Jávor szerint úgy tudnának javítani, ha a vitakörök helyett, vagy mellett a helyi problémákra koncentráló kétoldalú kommunikációt erősítenék.

Az LMP nem szeretne „fővárosi” párt lenni. Ezért a vidéki akcióikat is úgy akarják hatékonnyá tenni, hogy a helyi „fontos emberek” és támogatók körében építenek ki olyan kapcsolatokat,amik segítségévela vidéki rendezvények helyben, a helyi problémákra szerveződnének.

Több pénzt az emberektől!

A mozgalom további tervei között általában is kiemelt szerepet kap az interaktivitás. Hangsúlyosabban szeretnének megjelenni az interneten, és szervezettebbé, „átütőbbé” tenni az utcai akciókat, performanszokat, mely utóbbiak közül például a korrupcióellenes „politikus-mosdató” akció többek szerint nem sikerült túl látványosra.A begyűjtött lakossági reakciókat, például az Astorián lejegyzetelt beszélgetések kivonatait pedig szeretnék feldolgozni és közzétenni.

Mindennek egyelőre határt szab a szervezeti és pénzügyi kapacitás. Az LMP mögötttovábbrasem áll jelentős, nagy tőkeerejű támogatói bázis. A mozgalom célja ugyanakkor azis, hogy a részvétel, a pártfogás és a támogatás ne különüljön el: olyan pártszimpatizánsokat szeretnének összegyűjteni, akik pénzzel és munkával aktívan vesznek részt az LMP tevékenységében.

Hámori Hanna sajtóreferens szerint ez kevesebb költséggel jár, és azzal kecsegtet, hogy aki támogat, pénzt ad, és részt vesz a munkában, az jobban magáénak érzi a mozgalmat. Ez nagyobb öntudatosságot eredményezhet, konkrét politikai helyzetben pedig támogatást, szavazatot jelenthet majd. Ezzel csökkenhet az esélye a„Bradley-effektusnak” is, vagyis, hogy a sok szóbeli támogató a szavazófülkében végül másnak húzza majd be az ikszet.

Az LMP továbbra is tervezi a 2009. júniusi EP-választásokon való indulást. Jávor Benedek lapunknak azt mondta, február körül fog eldőlni, hogy érdemes-e elindulniuk, vagy még építeni kell tovább a mozgalmat. A szóvivő szerint az EP-választás a Fidesz komoly győzelmi esélyei miatt várhatóan nem lesz annyira kiélezett: ez lehetőséget teremthet, hogy az alacsonyabb protest-légkörben a Lehet Más a Politika is szavazatokat szerezzen, de legalább egy jó kampánnyal országosan népszerűsítse magát.

Kiss Ádám

Comments are closed.