Miért éppen Szíria vonzza?
Már gyerekként érdekelt, milyen lehetett az élet, amikor még igazi lovagok éltek, s nagy csatákat vívtak. De én a korral nem nőttem ki ezt a kíváncsiságomat. A párizsi Louvre igazgatója mondta egyszer: minden embernek két hazája van, a szülőföldje és Szíria. Innen származik a civilizáció számos vívmánya, például a növénytermesztés. Itt alapították meg a történelem első nemzetközi kikötőjét, és dolgozták ki az első betűírást. Damaszkusz a világ egyik legrégebbi városa, ahol különféle kultúrák épültek egymásra. A bazár utcája az Omajjád-mecsethez vezet, ez az iszlám negyedik legszentebb helye: Keresztelő Szent János bazilikájára épült, amely Jupiter és a még korábbi sémi Haddád isten szentélye volt. A keresztény negyedben ma is áll az a ház, ahol Szent Pál menedéket lelt a damaszkuszi úton történt megtérése után. Történészként, régészként az foglalkoztat: hogyan hatott erre a közegre az európai kultúra. Azt írtam az egyetemi felvételimhez csatolt önéletrajzomban: a közel-keleti keresztes államok lakóinak életét szeretném kutatni.
Ezért választotta az arab szakot is az egyetemen?
Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a keresztesek forrásdokumentumain kívül az őslakos muszlimokét is el tudjam olvasni. Latinul már a középiskolában tanultam. De az nem lett volna elég. A 12. századi „keresztes történelemről” egyetlen részletes latin nyelvű krónika maradt fenn. Ráadásul ezek a munkák a valós eseményekről csak tömören értekeznek, rengeteg a legendaszerű elem bennük. Az arab források jóval több információt tartalmaznak és pontosabbak.
Életrajza szerint már az egyetemi évei alatt is kijárt a szír fővárosba, tanult a damaszkuszi arab nyelvintézetben és az ottani egyetem régészeti tanszékén. Már ekkor is folytatott kutatásokat?
Igen. Hátizsákkal és mérőszalaggal vágtam neki a vidéknek – egymagam. A régészeti főigazgatóságon, ahol az engedélyt kiadták, lelkesen fogadtak: végre
valaki hajlandó a kis keresztes várak történetének a nyomába eredni.
Úgy érti, addig senki sem kutatott arrafelé?
Sok várat megtaláltak, de kutatásokat nem végeztek. Pedig fontos információ lenne az is, egyáltalán kik lakták őket. Máig felderítetlen az akkori településhálózat is. Van mit kutatni Szíriában. Hét éven át minden nyáron kijártam oda. Segítettek a helyiek is, sok tippet kaptam tőlük. Helybéli férfi irányított egy roskadozó ház hátsó udvarához, ahol a tyúkól mellett óriási fügefa áll, a törzse föld alatti járatba vezet. Kiderült, egy barlangvár bejárata: a barlang mélyén falat találtam, lőréssel és ajtóval. 2002-ben egy hónap alatt négy keresztes lakótoronyra és mintegy húsz bizánci település maradványaira bukkantam.
Aztán 2006-ban ön nyerte el a margati vár feltárásának a jogát, a Szentföld legnagyobb keresztes váráét.
Épp a következő terepbejárást terveztem, amikor Adulrazzak Muadz kulturális miniszterhelyettes felajánlotta a lehetőséget. Tanárom volt az egyetemen, jól ismerte korábbi munkásságomat.
Pedig a margati vár konceszsziójára spanyol, francia és német régészcsapatok is jelentkeztek. De a szírek magyarokkal, vagyis önnel akartak dolgozni.
A levantei régió legnagyobb középkori erődegyütteséről van szó: az első várat 1062-ben építették arab törzsek. Aztán az antiochiai hercegség leggazdagabb családjának, a Mazoiroknak a birtokába került, majd 1187-ben a johannita lovagrendé lett. Az 1200-as években II. András magyar király évi 100 ezüstmárkával segítette a működését, tehát magyar vonatkozása is van. A feltárás a kor emberének szokásait, gondolkodását is segít megérteni. Tény, pénzes kutatócsoportok versenyeztek a koncesszióért. A németek lézerszkennerrel dokumentáltak volna, ez az egyik legdrágább módszer. Mi az első szezont kölcsönből kezdtük el, s máig gondot okoz, hogy összegyűjtsük a munkához szükséges évi minimum ötmillió forintot, noha a szírek is sokat segítenek. Ugyanakkor felszereltségben nem maradunk el a „nagyoktól”. Bármilyen nehéz is az anyagiak előteremtése, ezt a missziót nem adjuk ki a kezünkből. A csapatban külföldi kutatók is vannak, de ők is magyar zászló alatt dolgoznak.
Ennyire kiélezett a régészek közt a verseny? Mert úgy tetszik, a nemzetközi kutatók felosztották egymás között a területeket.
Így van. A Közel-Keletet például aszerint, hogy az adott ország milyen befolyás alatt volt a második világháború után. Jordániában, Izraelben és Irakban az angolok a legerősebbek, Libanonban és Szíriában a franciák. Más nemzetek is kutathatnak, de az ő jelenlétük nem olyan hangsúlyos. Amúgy a szíriai feltárás lehetőségét általunk Magyarország kapta.
Az ön által vezetett misszió találta meg ott a Közel-Kelet legnagyobb középkori freskóját.
A mi dolgunk ennek a majdnem hathektáros területnek a régészeti és a történészi feldolgozása. Ez magában foglalja az egyhektáros középkori várrészt, illetve egy teljes középkori várost. Először a vár nagytermét azonosítottuk – leginkább a hosszú ablaksor egyetlen megmaradt ablaka alapján. Számos hétköznapi tárgy is előkerült: kulacsok darabjai, kerámiák. Idén tavasszal az egykori latrinákat ástuk, és a kiforgatott, átszűrt földből szőlőmagok és halpikkelyek is előkerültek: a várban elköltött ebédek „maradékai”. A 13. században nyolcvan éven át – ez középkori mértékkel két emberöltő – béke volt Margaton. A harci eszközök, a hajítógépek is raktárakban pihentek, a várlakók kiköltöztek a szellősebb, de háború idején a védtelenségük miatt használhatatlan teraszokra. Otthonaikban fürdőkád volt, és vízöblítéses latrina. Utóbbihoz télen gyűjtötték a csapadékot. A feltárás végén – ha minden jól megy, hét éven belül – megnyílhat a visegrádihoz hasonló múzeum Margatban. Látványos kiállítással és programokkal. Nem mellékesen: mindez Magyarországnak is kulturális reklámot jelent.
