Forrás: Stop!

Vádat emeltek két fiatal amerikai neonáci ellen szerdán Tennessee szövetségi államban, amiért halálosan megfenyegették Barack Obamát még elnökké választása előtt – vált ismertté igazságszolgáltatási forrásból.

Az október végi letartóztatáskor készült jegyzőkönyv szerint a két férfi 102 fekete bőrű meggyilkolását tervezte, de fő céljuk Barack Obama demokrata párti elnökjelölt meggyilkolása volt.

A 20 éves Daniel Cowart tennessee-i és a 18 éves Paul Schlesselman arkansas-i lakost a Tennessee állambeli Alamóban fogták el, és egy szövetségi esküdtszék emelt ellenük vádat – közölte közleményben az igazságügyi minisztérium.

A férfiak ellen hét vádpontban, így „a fegyvertartásra vonatkozó szövetségi törvények megsértése és elnökjelölt veszélyeztetése” címén emeltek vádat – közölte Lawrence Laurenzi Tennessee állambeli ügyész.

A vádirat szerint a két vádlott több alkalommal halálosan megfenyegette Barack Obamát, amiért ötévi szabadságvesztéssel büntethetők. A többi vádpont esetében külön-külön 5-től 10 évig terjedő elzárást szabhatnak ki rájuk.

Obamát, akit korábban is megfenyegettek, a választási kampány teljes ideje alatt az elnök és más magas rangú állami vezetők védelmét ellátó szövetségi titkosszolgálat (USSS) védte.

A férfiak ki akartak rabolni egy fegyverüzletet, 88 feketét agyonlőni, 14 másikat lefejezni; a célpontjuk többek között egy főleg afroamerikaiak látogatta iskola volt – mondta el a vizsgálatot vezető Brian Weaks, az amerikai szövetségi Alkohol, Dohány és Tűzfegyver Hivatal ügynöke.

„Azt is mondták, hogy a végső erőszakcselekményük az lesz, hogy megkísérlik megölni Barack Obama elnökjelöltet” – közölte tanúvallomásában az ügynök.

A jegyzőkönyv szerint „a vádlottak azt mondták, hogy a gyilkossági kísérlet közben készek voltak meghalni is”. A két férfi gépkocsival akarta megközelíteni Obamát és a jármű ablakán át lelőni. A vádlottaknál több fegyvert találtak, közöttük egy lefűrészelt csövű puskát.

Barack Obamát kedden nagy többséggel választották meg az Egyesült Államok 44. elnökévé.

Comments are closed.