Forrás: HETEK

Részben visszavonta korábban tett vallomását a pécsi bíróságon kedden az az öt barcsi fiatal, akiket azzal vádolnak, roma származásuk miatt támadtak két nőre Szigetváron.

A kép illusztrációAkár nyolc évre is ítélhetik azt az öt fiatalembert, akik a vád szerint januárban Szigetváron kifejezetten roma származásuk miatt megtámadtak egy aszszonyt és a lányát. „Öt férfi tűnt elő váratlanul a sötétből, akik se szó, se beszéd, ütöttek” – mondta a Dunántúli Naplónak korábban a könnyű sérüléseket szenvedett Sárközi Józsefné. Az asszony a földre zuhant, a lánya elfutott. „Ez sem volt elég, ütöttek, egyikük biztatta is őket” – mondta.

Az ügyészség nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat. Ez alapján legsúlyosabb esetben akár nyolcéves szabadságvesztésre is ítélhetik a barcsi fiatalokat.

A tizennyolc és huszonhárom év közötti vádlottak tegnap a bíróságon részben elismerték, hogy ütöttek, azt azonban – visszavonva korábbi, a rendőrségen tett vallomásukat – határozottan tagadták, hogy roma származásuk miatt támadtak a két nőre. („Nem is tudtuk, hogy cigányok” – jelentették ki egybehangzóan.) Többek között azt mondták, „össze voltak zavarodva”, ezért állították korábban ennek ellenkezőjét, valamint azt is, hogy a hungarista mozgalomhoz tartoznak. Az egyik fiataltól meg is kérdezte a védője, tudja-e, mi az a hungarizmus, amire határozott nemmel felelt. Hozzátette, „egyszer volt egy gyűlésen, de nem is értette, miről beszéltek”.

A tettük idején kopaszra nyírt, bomberdzsekit, bakancsot viselő fiatalemberek kedden a bíróságon azt mondták, Barcsról vonattal indultak Pécsre „italozni”, ám mivel nem volt jegyük, Szigetváron leszállították őket. Innentől kezdve viszont már nem sok mindenre emlékeztek. Az elsőrendű vádlott, aki januárban még fiatalkorú volt, azt állította, elmaradt a társaság mögött, mert éppen telefonált.

– Amikor beértem őket, láttam, hogy valaki fekszik a földön – mondta. – Mindig azt szerettem volna, hogy meg tudjak felelni a többieknek, ezért a lába felé rúgtam. Sötét volt, nem tudtam, hogy egy roma fekszik a földön, sem pedig azt, hogy nő – jelentette ki.

Az egyik vádlott azt állította, annyira részeg volt, hogy átesett a földre került asszonyon, a másik pedig azt, azért ütött, mert azt hitte, atrocitás érte társait, és segítségre van szüksége.

A tárgyalás szeptemberben folytatódik. A vádlottak szabadlábon védekezhetnek.

(DN.hu)

Comments are closed.