Forrás: BPI

Jeruzsálemben egy kotrógéppel elkövetett támadásban

– Öten meghaltak és legkevesebb 44 személy megsebesült, köztük heten súlyosan szerdán Jeruzsálem nyugati részének központjában, amikor egy palesztin férfi kotrógéppel felborított több gépkocsit és egy autóbuszt, valamint számos járókelőt is elgázolt .

Az ámokfutót, egy Kelet-Jeruzsálemben élő palesztint, aki munkagépével egy közeli utcában dolgozott egy építkezésen, a helyszínre érkező rendőrök lelőtték. A sebesültek között volt egy csecsemő is, az egyik sebesült állapota válságos. Összesen 14 embert kellett kórházba szállítani.

A hatóságok a támadást terrorcselekménynek minősítették, amelynek vélhetően politikai okai voltak. Az akciót egyelőre senki sem vállalta. A Hamász iszlamista palesztin szervezet „az izraeli agresszióra adott jogos válasznak” nevezte a merényletet, de közölte: nincsenek információi az elkövetőről.

Ez volt az első palesztin merénylet Jeruzsálem nyugati felében azóta, hogy márciusban egy palesztin fegyveres megölte egy jesiva, vallási iskola nyolc diákját. Az a támadó is az Izrael által 1967-ben elfoglalt, majd annektált Kelet-Jeruzsálemből való volt.

BreuerPress-MTI/AFP/Reuters/ANSA

Comments are closed.