Forrás: Mazsihisz

A magántulajdonban lévő, felújításra szoruló kőszegi zsinagóga megmentése érdekében alapítványt kell létrehozni, amely a tulajdonjogot a Vas megyei önkormányzatnak szerezné meg, alapítói között pedig a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Maszihisz) is szerepelne – mondta Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére.

Forrás: Hírextra

2008. július 2.

A Mazsihisz vezetősége, valamint a kőszegi polgármester és alpolgármester, illetve a Vas megyei közgyűlés alelnöke közötti tárgyaláson megállapították: az alapítvány támogatásával a műemlék jellegű zsinagógát kulturális célokra, például kiállítótermek vagy könyvtár kialakítására lehetne a későbbiekben felhasználni – tájékoztatta Zoltai Gusztáv a távirati irodát.

Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: első lépésként a zsinagóga tulajdonjogát kellene megszerezni, illetve a jogi helyzetnek kell rendeződnie, mivel az épület jelenleg bírósági végrehajtás alatt áll.

Szavai szerint százmillió forintot meghaladó lehet az az összeg, amelyet a felújításra kellene költeni, de ehhez jelenleg a városnak sincs anyagi forrása. Pályázati pénzek bevonásával, illetve állami segítséggel azonban még meg lehet menteni az erősen leromlott állagú műemléki épületet.

Azt, hogy a felújítás után milyen funkciót kapna a zsinagóga, egyelőre még nem eldöntött kérdés, de az alpolgármester szerint az épület adottságaihoz igazodva ötvözni lehetne egymással különböző kulturális funkciókat, helyet kaphatna benne mondjuk a kőszegi zsidóság történetét és emlékeit bemutató kiállítás, rendezhetnének kisebb kamarazenei koncerteket, de megmaradna a lehetőség arra is, hogy időnként szakrális jellegű eseményeket tartsanak a házban.

Comments are closed.