Hetiszakasz: Korách
2008. június 22 – 29
A nagy zendülés
Korach Jichár fia, Kehát unokája, az előkelő levita Mózes és Áron unokatestvére, az elégedetlenkedők élére állt. A bölcsek szerint a reubén törzs meghatározó személyiségei bíztatására. Nem felejtették el ugyanis, hogy kezdetben mint az elsőszülött leszármazottai, eredetileg törzsük volt a papi rend. Mivelhogy az aranyborjú imádásánál csak a levita rend maradt hűséges, a Mindenható jutalmául övék lett a papság tiszte.
Reubén törzs számos tagja e döntést sérelmesnek érezte. Dátán és Ábirám a két mihaszna, (valószínűleg ők verekedtek Egyiptomban, és amikor Mózes elválasztani akarta őket, fenyegetőztek, ezért bujdosott el Mózes Midján földjére) E két jómadár és On Pelet fia vettek részt az összeesküvésben. Ez utóbbit azonban bölcs felesége lebeszélte a lázadásról. Korach felesége viszont buzdította férjét a pártütésre.
A példabeszédekben ez áll: bölcs asszony felépíti házát, balga asszony saját kezével rombolja le azt. Korach demagógiával az adórendet bírálta. Ezek szerint Áron mindent elvesz tőlük. Trumát és tizedet, az állatok első ellését, szociális okokból a föld szélét meg kellett hagyni a termőföldön a szegények javára, tehát nem érdemes sem állatot tenyészteni, sem földet művelni. Talán a főpapi titulusra vágyott, mindenesetre zavarta, hogy Mózesé a bírói pálca, ő a népvezér, Áron a vallási méltóság. A Keháti család feje a fiatal Elicáfán lett, e tény okozta sértődöttségét.
Mózes megkísérelte higgadtságra bírni az elégedetlenkedőket, de nem hallgattak rá. Mózes az Örökkévalóra bízta a döntést. Fogjon a lázadók 250 főnyi sereget, serpenyőt és tegyenek rá tüzet, füstölőszert, fogjon Áron is és akinek elfogadja az áldozatát a Teremtő, az az igaz. Mózes felszólított mindenkit, hogy távolodjanak el a lázadók házától, mert nem természetes halállal halnak majd meg. Meg is nyílt a föld és elnyelte Korachot, valamint házanépét, vagyonát és mindenét, ami volt.
De Korach fiai eltávolodtak, nem követték atyjukat a zendülésben, jutalmul nemcsak életben maradtak, hanem gyönyörű, máig elmondott zsoltárokkal gazdagították a liturgiát. Tűz ütött ki a földből és elemésztette a 250 főt, akik a serpenyőt tartották.
A lázadás szelleme nem távozott el a táborból. Vádolták Mózest és Áront, mondván: ti öltétek meg az Örökkévaló népét . Fellobbant a Mindenható haragja a zúgolódók ellen, kitört a halálvész.
Áron hogy engesztelést szerezzen a népnek, füstölőszert égetett el és a holtak valamint az élők közé állt és ekkor a vész is megállt.
Elpusztult 14 ezer és négyszáz ember. Mivel látszott, a nép előtt még mindig bizonyítani kell Mózes és Áron kiválasztottságát, ezért minden törzs adott egy vesszőt, (Áron is) és arra ráírták a törzs nevét. Áron vesszeje kivirágzott és mandulát érlelt.
Láthatta mindenki, ezzel beigazolódott a lévi törzs kiválasztottsága. I n felszólította Mózest, hogy a leviták viseljék gondját a Szentélynek. Legyen kiváltva részükről minden ember és állat elsőszülöttje.
A kiváltás egy hónapos kortól öt ezüst sékel. Ez a szokás a mai napig is érvényes. A szertartás neve Pidján hábén. Kiváltása minden elsőszülött fiúgyermeknek 30 napos korában. Akinek valamelyik szülője kohén vagy lévi, mentesül a kiváltástól.
Deutsch Gábor 2008
Korách
Az Egyiptomból kiszabadult rabszolga nemzedék minden panaszát, minden zúgolódását megértette Mózes. Ha vízért vagy eleségért zúgolódtak, ha rémületbe estek a tenger és az egyiptomi sereg láttán, Mózes mindenkor segített és imádkozott értük Istenhez.
Korách esetében Mózes teljesen új és eddig nem ismert helyzet előtt állt. Nem vízért, nem eleségért lázadoztak. Féktelen személyes becsvágy és a hatalom megkaparintása volt a Korách féle lázadás oka. Arról az emberről, kiről a Tóra azt állította, hogy „a legszerényebb ember a földön”, arról az emberről azt állították: „Miért emelitek magatokat Isten népe fölé?” (Num. 26/3)
Mózes egész életét népének szentelte, mellette állott imáiban, akkor is, amikor vétkezett (arany borjú, kémek stb.). Akkor a levita Korách azzal vádolja őt, hogy „felülemelkedik (büszkén) a népen? S miért? Csak azért, hogy ő lehessen a főpap! Korách gazdag ember volt és okosnak is tartotta magát. Igazságtalan vádaskodása a legnagyobb ostobaság volt.
Mózes mélyen megbántódott. Arra kérte Istent, hogy ne fogadja el az áldozatukat: „Mert senkinek szamarát el nem vettem, senkinek rosszat nem tettem.” (Num.17/15) Korách bandájához tartozott Dátán és Ávirám. Ezek árulták be Mózest az egyiptomi megöléséért, és egymás között is civakodtak. Mikor Mózes magához kérette őket, szemtelenül válaszolták: „A tejjel-mézzel folyó országba nem vittél minket, de uralkodni akarsz rajtunk.” (Num. 17/13) Isten el akarta pusztítani a népet, és Mózesből nagy népet csinálni. Mózes még akkor is a nép védelmére kelt: „Hát egy ember vétkezik, és Te az egész népre haragszol?” (Num. 17/23)
Végül Koráchot és egész háza népét, meg a hozzá csatlakozott százakat elnyelte a föld, talán földrengés formájában.
Ezt követően a gyenge jellemű pusztai nép ismét Mózes ellen fordult mondván: „Ti öltétek meg Isten népét.” (Num. 17/6) Mózes és Áháron a Frigysátorba vonultak, amelyet felhő formájában betakart Isten szelleme. A nép körében ragály tört ki, több mint tizennégyezren haltak meg. Mózes sürgette Aháront, aki füstölő áldozattal kezében Istenhez fordult imájával, hogy megállítsa a ragályt: „Megállt az élők és holtak között, és a ragály megszűnt.” (Num. 17/13) A nép megrémült a sok csapás láttán, és megszűnt lázongani.
A Korách féle lázadáson napjainkban is elgondolkozhatunk. Sokan kérdezik és csodálkoznak amiatt, miért van Izraelben oly sok politikai párt. Hatalmas országok megelégszenek két politikai párttal? Nálunk sokszor harminc lista is indul a választásokon. Vajon annyi ideológiai különbség van a különféle pártok között? Négy vallásos pártunk van, két új olé-párt, több jobb- és baloldali párt. Sok párt között semmi ideológiai különbség sincs. De ha egy pártban valakinek nincs kielégítve az egyéni ambíciója, az mindjárt pártszakadáshoz vezet.
A hetiszakasz további részében a kohaniták és a leviták járandóságairól van szó. A kohaniták az áldozatok húsának egy részét, a termés két százalékát, a Sávuotkor hozott zsengéket és minden gyúrt tésztából egy részt kaptak. (Mai szokás a tésztából „chálát” venni, és elégetni.) Övék volt minden elsőszülött marha és az elsőszülött fiúgyermek váltságdíja, azaz öt sekel.
A leviták a termés egytizedét (máászér) kapták. Abból nekik egy tizedet a kohanitáknak kellett adni (trumát máászér).
Azonkívül a leviták 24 várost kaptak a körülöttük lévő földekkel együtt. A 24 városból hat menedékváros (a nem szándékosan embert ölők számára).
A leviták a Szentélyben teljesítettek főleg fizikai szolgálatot. De voltak köztük zenészek és költők is. A zsoltárok egy részét ők írták.
Az ókori zsidó államban a kohaniták és a leviták látták el a közügyeket és a hivatali teendőket. Ők voltak a papok, a tanítók, az orvosok, a bírák stb.
A Második Szentély idején Máláchi próféta gyönyörű szavakkal ecsetelte működésüket: „Igaz tanítás volt ajkán, hamisság nem volt szájában, békésen és egyenesen haladt, és sokakat visszatartott a bűntől.
Mert a kohanita ajka tudást sugárzott, tanítást kívántak tőle, mert Isten angyala ő.” (Malachi 2/6-7)
Bár mondhatnánk el ezt a mai vezetőkről is.
Bűnös becsvágy
A hetiszakasz elbeszéli az egyetlen esetet, amikor a pusztában személyi ambíció volt a háttere a Mózes elleni lázadásnak.
Korách, Mózes és Áháron családjával rokonságban állt, gazdag ember volt. De ő nem elégedett meg gazdagságával. Hatalomra vágyott. Sokallta Mózes és Áháron hatalmát, és maga akart főpap lenni. Összegyűjtött 250 embert reuvén törzséből, odaállt Mózes elé, és így szólt hozzá: „Elég legyen nektek. Mert az egész gyülekezet szent és köztük lakozik Isten. Miért emelitek magatok Isten gyülekezete fölé?” (Num. 16/3)
Mózest a váratlan lázadás teljesen megtörte: „Hallotta ezt Mózes, és arcra borult. ” Azt mondta nekik: „Halljátok ti leviták. Kevés az nektek, hogy Isten kiválasztott titeket Izrael- fiai közül, hogy álljatok az ő szolgálatára?… most papságot is akartok?” (Num. 16/9-10),
Mózes hívatta Dátánt és Ávirámot, a felkelés résztvevőit, de azok szemtelenül válaszolták: nem megyünk. „Nem elég, hogy kihoztál minket egy tejjel-mézzel folyó országból, hogy megölj minket a pusztában, még uralkodni is akarsz rajtunk!?” (Num. 16/24)
Mózesnek végtelenül rosszul estek ezek a szavak. Így szólt Istenhez: „Ne fogadd el áldozatukat. Nem vettem el egy szamarat sem tőlük. Nem tettem rosszat egyiknek sem.” (Num. 16/15) De még igaztalan megsértésekor is a nép védelmére kelt. Isten. el akarta pusztítani a népet. Erre Mózes.így szólt: „Hát egy ember vétkezik, és Te az egész gyülekezetre haragszol?” (u.o./22) A lázadókat, Koráchot és társait végül elérte az isteni büntetés; Isten külön jellel adta tudtára a népnek, hogy Áháron főpapi kiválasztása az Ő akarata.
Korách esete örök időkre intő példája lesz annak, amikor valaki nem eszmékért, nem a nép javáért akar vezető lenni, hanem kizárólag saját ambíciója kielégítéséért. Az ilyen ember cselekedeteit nem a lelkiismeret irányítja, de a közösség jólétét, érdekét, mint zászlót tartja maga előtt, palástolván vele tekintély- és hatalomvágyát.
A hetiszakasz felsorolja a kohaniták és a leviták járandóságait. A kohaniták részt kaptak az áldozatokból, két százalékot a termésből, az elsőszülött állatokat, az elsőszülött emberek váltságdíját, a leviták tizedének a tizedét és mindazt, ami „Istennek lefoglalt” (chérem) volt. A leviták a termés tizedét kapták. Azonkívül kaptak 48 várost és a városokat körülvevő földeket: „Izrael fiainak tizedét, mit Istennek ajánlottak fel, felajánlásként adtam a levitáknak birtok gyanánt, azért mondtam nekik, hogy ne kapjanak birtokot Izrael fiai között.” (Num. 18/24)
A prófétai szakasz, a Háftárá, mindig hasonlít valamiben az aznapi hetiszakaszhoz. Mózes a Korách-féle lázadáskor néhány szót mondott a saját vezetéséről: „Nem vettem el senkitől egy szamarat sem, nem tettem senkinek semmi rosszat.” A prófétai szakaszban Sámuel próféta ad számot a saját vezetéséről.
Sámuel próféta hallgatott a nép kérésére, és királyt adott nekik Saul személyében. Saul király bizonyságot tett képességeiről és legyőzte az északi törzseket támadó amonitákat. Erre Sámuel népgyűlést hívott össze Gilgálban, hogy megerősítsék Saul királlyá választását. Ez alkalmat nyújtott Sámuelnek, hogy leköszönjön a nép vezetéséről: „Szólt Sámuel a néphez, menjünk a Gilgálba, és újítsuk meg a királyságot. Íme most király megy előttetek. Én megöregedtem, előttetek mentem a mai napig. Tanúskodjatok mellettem Isten előtt és az ő felkentje előtt. Kinek az ökrét vettem el, kinek a szamarát vettem el, kit raboltam ki vagy kinek kedveztem: Erre azt mondták (a nép), nem raboltál meg minket, nem kedveztél senkinek, nem vettél el senkitől semmit.”,(I.Sám. 11/22-4) Ezután Sámuel történelmi áttekintést adott az ősatyák korától egészen saját koráig. Megemlítette az egyiptomi kivonulást, Mózest és Aháront, és azt a tényt, hogy a nép sokszor hűtlen lett Istenhez és ezért más népek szolgaságába került. Majd felhozta a főbb bírákat, Gideont és Jiftáchot, akik segítették. A bírák sorába megemlítette saját magát is. Sámuel rossznéven vette a néptől, hogy királyt akart magának, holott Isten volt a királya. De biztosította a népnek Isten segítségét, ha a király is, a nép is megtartja az ő parancsolatait. „Mert nem hagyja el Isten az ő népét az ő nagy nevéért.” (Sám. 11/22)
Érdekes megjegyezni, hogy a Talmud Sámuel értékét egyenlőnek tartotta Mózes és Áháron együttes értékével. E vélemény alapja a Zsoltárok egyik mondata volt: „Mózes és Áháron az ő papjaival és Sámuel az ő nevét szólítóival Istenhez fordulnak és Ő válaszol nekik.” (Zsolt. 99/6) Mindhárom vezető mintaképe lehet minden kor vezetőjének…
Menáchem Meron
KOMMENTÁR
Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből
KORÁCH
A SZEMÉLYES BECSVÁGY ÁTKA
Sokszor vagyunk tanúi annak, hogy pártok és csoportok vitáját nem nézetbeli vagy ideológiai különbségek teremtik. Több esetben személyes kielégítetlen becsvágy az okozója a szakadásnak, csoportok, pártok kettéválásának. Hetiszakaszunk ősi történelmünk első ilyen esetét beszéli el: Korách és társainak Mózes elleni lázadását.
A levita törzsből származó Korách a nép előkelői közé tartozott. De ő nem volt megelégedve sem gazdagságával (hagyomány), sem társadalmi helyzetével. Főpapi vagy ahhoz hasonló méltóságra vágyott. Maga mellé vett 250 embert és a perlekedésükről híres Dátánt és Ávirámot, majd így szólt Mózeshez és Áháronhoz: „Túl sokat vettetek magatoknak! Az egész nép szent, hát miért emeltétek magatokat Isten gyülekezete fölé?” (Num. 16/3.) „
Mózesnek, Izrael első és legnagyobb vezetőjének nagyon fájtak ezek a szavak. Megértette a nép zúgolódását, mikor víz- vagy eleséghiány miatt panaszkodtak, vagy mikor háborútól féltek. De azzal vádolni őt, hogy uralkodik rajtuk, őt, aki jobban szerette népét, mint saját magát?!
„Egyiktől sem vettem el egy szamarat sem, nem tettem rosszat egyiknek sem” (u.o. /15.), fakadt ki keserűségében. „És még akkor is védte a népet… Isten el akarta pusztítani az egész nemzedéket, de Mózes így szólt: Isten, minden élőnek ura, hát egy ember vétkezik, és Te az egész gyülekezetre haragszol?!” (u.o. /22.)
Mózes, mint vezető, mint megalapítója a zsidó népnek, egyedülálló Izrael történetében. „Nem támadt még egy olyan próféta Izraelben, mint Mózes.” (Deut. 34/10.) E mondattal fejeződik be a Tóra. És mégis Korách esetében – ha ideiglenesen is – kétségbeesés fogta el.
„És meghallá Mózes (Korách) szavait és arcra borult.” (Num. 16/4.) Nem volt ereje eleinte beszélni a lázadókhoz. Isten maga tett igazságot a Mózes és Áháron ellen fellázadt csoport. megbüntetésével „és a Föld megnyitá száját és elnyelte őket”. (u.o. 17/12.) A Mózes családjából való Korách féktelen becsvágya hamis vádaskodás és irigység alapján akart a nagy vezető helyére lépni.
Szomorú elgondolni, hogy ma is vannak közöttünk egyének, kik kielégítetlen becsvágyukban képesek pártokat kettéosztani vagy új pártot alapítani egyedül azért, hogy az áhított: szék” birtokába kerüljenek…
Korách esetében a pártoskodás elterjedt a nép széles körében. Sokan Mózest vádolták a Koráchot ért szerencsétlenségért (földrengés?). „Izrael fiainak gyülekezete panaszt emelt másnap Mózes és Áháron ellen, mondván: ti öltétek meg Isten népét.” (Num. 17/6.) Ugyanakkor pestis tört ki a nép körében, mely többezer embert emésztett el.
Az elbeszélés szerint Áháron főpap fékezte meg a ragályt. „Áháron a nép közé sietett, füstölő áldozatot égetett, a holtak és az élők közé állt, és a ragály megszűnt.” (u.o. /12-13.) (Mivel annak idején a kohaniták orvosok is voltak, a főpap beavatkozása valószínűleg nemcsak csoda alapján, hanem higiéniai eszközökkel is történt.)
Áháronnak passzív szerepe volt a Koráchhal való vitában. Nem hallatta hangját, bár ellene is áskálódtak. De ő a nagy békeszerető hírében állott.
Az Atyák Mondásai szerint „ohév sálom vörodéf sálom” békét szerető és békét szerző volt. (Ávot I/12.) Ezért nem tekintve az őt ért sérelmeket, segítségére sietett az ellene lázadó népnek. Mózes nagyvonalúsága, Áháron békeszeretete ezúttal is megmentette a népet. Csak a felbujtók fizettek féktelen becsvágyukért.
Korách története feltétlenül szól hozzánk, a mai nemzedékhez is. A nép vezetői nem önmaguk tekintélyének vagy uralkodási vágyuknak szolgái kell legyenek. A nép szeretete, az érte való aggódás és a nemzet java kell, hogy irányítsa lépteiket és nem a személyes ambíciók.
Sokat hallottunk a karaiták szektájáról. Hogy született ez a szekta? Babilóniában a Rés Galuta, a gálut feje volt a Talmud korában az ott élő zsidók feje. A IX. században a Dávid nevű vezető két fia között viszály tört ki a stallum elnyeréséért.
A mellőzött Ánán ben Dávid ott hagyta közösségét és azzal a jelszóval hogy csak a Biblia szavai mérvadóak a Szóbeli Tan és a Talmud mellőzésével új vallási szektát alapított. (Mind mai napig vannak karaiták, ha kis számban is.)
A fenti példa is azt mutatja, hogy személyes ambíciók, sértődések széthúzást, szakadást idéznek elő a népben. Izraelnek soha nem hiányoztak külső ellenségek, de a „koráchok” mindenkor meggyengítették és meggyengítik a népet.
