Forrás: HETEK

„Szaporodásra képtelen hordáknak”, „deviáns, aberrált és elmegyógyintézetbe való buziknak” nevezték Gyulán, a „világtörténelem” első Hideg Büszkeség Napján, a budapesti melegfelvonulás részvevőit.

Vona Gábor, a Jobbik Magyarország és a Magyar Gárda elnöke azt vizionálta, hogy az izraeliek felvásárolják Magyarországot, emellett kijelentette, nincs nemzeti párt a parlamentben. A többi szónok is a nemzethalál képét vázolta fel, miközben a gárdisták mellett arcukat eltakaró „Ungarsee” betyárok is megjelentek a rendezvényen. A rendezvényen jelen volt a mértékadó osztrák napilap, a Der Standard tudósítói csapata is.

Ébredj, magyar címmel Wass Albert-verssel nyitották meg a rendezvényt, megadva ezzel rendezvény forradalmi alaphangját, ami a késés és a hőség miatt egészen izzadságszagú volt.

A Hideg Büszkeség Napjának névadója, Kis-Pál Botond a gárda békési vezetője, a jelenlevőkhöz intézett nemzetmentő szónoklatában, a Jobbik folyamatos térnyeréséről beszélt, aminek egyszerű oka van: Vona Gábor személyében végre méltó elnöke van a szervezetnek. A párt kérdésfeltevéseivel tabukat döntöget, valós problémákat vetnek fel, így támogatottságuk már 7 százalékos, amit a következő választásokon nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az idén meleg nyár lesz, mert nemsokára begördül az amszterdami járat, ami egy kicsit füves lesz – állította Kis-Pál a budapesti melegfelvonulásra utalva. Azonnal hitet tett amellett, hogy nem mennek innen sehova a derék magyarok, bármennyire nem tetszik a magyarság ébredése néhány kozmopolitának.

Az emelkedett hangulatra próbált még Hanyecz Antal, a Magyar Gárda gyulai alelnöke pár lapát hazafias mondattal rátenni: fel szólította fel hallgatóságot, hogy az „igaz magyarok keressék meg egymást és fogjanak össze, és úgy kapaszkodjanak egymásba, mint szélvihar idején a Hargita fenyveseinek fái.”

A trianoni „falvédő” szöveg nem érte el a kellő hatást ezért bedobta Hanyecz testvér a régi bevált nemzetvesztést vizionáló szövegét: „dagadt bukszájú kalmárokról” szónokolt, majd azt ajánlotta egy bizonyos közösségnek, hogy „inkább a Holt-tenger vizéből nyerjenek édesvizet”, ahelyett, hogy a „miénket akarják”. Mondatai élét elveendő rögtön mentegetőzni kezdett: nem gyűlöl senkit és semmit, csak mindennél jobban szereti családját, városát, vallását és hazáját.

A világ első Hideg Büszkeség Napját, a megjelent betyárokat és a gárdistákat köszöntötte Vona testvér, a Jobbik Magyarország és a Magyar Gárda „tiszteletre méltó” elnöke. A betyárokat fekete gatyában, fekete ingben, kalapban, arcukat fekete kendővel eltakaró modernkori útonálló képviselte a rendezvényen, akik reggel talán a gyulai tanyákon riogatták a kikocsizó nyugdíjas német turistákat.

Vona Gábor a „meleg” szó jelentésének változásán elmélkedett hosszasan, aminek végén egyszerűen fogalmazott: „az aberrált és homoszexuális felvonulókat nyugodtan nevezhetjük buziknak”. A szónoklat ezután sablonossá vált, a nemzethalál víziójával nézett szembe, majd olvasatában az egészségügyi reformot népirtásnak nevezte, az oktatást népbutításnak, míg a közigazgatás átalakítása a magyarság szétveréseként aposztrofálta. A képet cseppent sem árnyalta, véleménye szerint „jelenleg a magyarság élet-halál harca folyik”.

A drámai harcban még egy különösen gonosz ellenség is megjelent a határainkon, akit ugyan nevén nem nevezett, de hogy senki se tévedjen, elmondta, hogy Simon Peresz egykori izraeli kormányfő nemrégiben egy konferencián Magyarország leendő felvásárlásáról beszélt.

A „slusszpoént” Vona, a szónoklata végén sütötte el: Fodor Gabriellának nevezte az SZDSZ új elnökét.

Comments are closed.