Hont András - Végezetül ennyit kívánok mondani Bayer Zsoltnak

Forrás: Mazsihisz

Végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te.

Remélem, egyszer majd el is olvasod. Azt azonban a könyv ismerete nélkül is tudhatnád, hogy mi a következménye annak, ha a betűvetők beengedik a politikai szenvedélyeket munkáikba, mi a következménye a felelőtlen szavaknak. Hiába állsz ott tanácstalanul ártatlannak vélt soraiddal, várva, míg fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.

Elér-e hozzád hangom, a szívedhez

E nagy, bíbor virághoz, mely beteg

És agyadhoz mely - ó drága serleg! -

Gyász és nyomor borával telve meg!

Elér-e hozzád hangom, a naív, bús,

Juhászkolomp a végtelen teren

És fölver-e egy percre álmaidbul,

Melyekben nincs már többé értelem?

(Juhász Gyula: Gulácsy Lajoshoz)

Négyen ültünk egy kocsmaasztal körül. A Bencze B. (későbbi második kerületi polgármester, most nem tudom, mi van vele), a Deutsch (ő sorrendben sportminiszter, fővárosi elnök és frakcióvezető, parlamenti alelnök, kabinetfőnök továbbá Für és református lett), a Bayer meg én. G. Nagyné dr. Maczó Ágnes (ő a rendszerváltás legendás csodabogarainak egyike, MDF, független és kisgazda színekben országgyűlési képviselő volt, majd az Új Szövetség nevű formáció élén kormányozta magát a politikai feledésbe, bár rövid időre még föltűnt Üröm polgármestereként) nagy vihart kavart róthmanozó kirohanásáról folyt köztünk a szó. A politikailag enyhén inkorrekt képviselőnő közismert korabeli gúnynevén említette a Hősök terén összeverődött miépes tömegek előtt Rákosi Mátyás kommunista diktátort, így burkoltan fölemlegette annak származását is.

Ha valaki nem értené: Rákosi zsidó volt, születésekor Rosenfeldként anyakönyvezték.

- Ebből is látszik, hogy teljesen fölösleges magyarosítani - értett egyet originál családneve birtokában Deutsch Tamás és Bayer Zsolt. Megállapításukat régi haverjuknak, Bencze B. Gyurinak címezték, akinek a felmenői Bergerről változtattak nevet.

- És titeket, hogy is hívtak annak előtte? - fordult hozzám Tamás.

- Holtzernek - válaszoltam.

- Tyű, akkor te sváb vagy! - csapott le Bayer, habár gőzöm sincs, hogy ezt miből gondolta.

- Ne reménykedj, Zsoca - gúnyolódott Deutsch - három-egy ide.

A témát ezzel le is zártuk, és másról kezdtünk beszélgetni. Hosszú és eredménytelen fideszes pályafutásomat végiggondolva nemigen emlékszem más alkalomra, más társaságra, amikor, ahol a kérdést magunktól szóbahoztuk volna.

Szóbahozták mások, és ettől egyre ingerültebbek és sértettebbek lettünk. Ma is azt gondolom, teljesen érthetően, habár nem biztos, hogy bölcsen. Csak, hogy egy érzékletes példát említsek: a frissen megalakult Fidesz-kormány és a Gömbös-éra egylényegűségét Kiss Péter, állandó jellegű tényező azon az eszmei alapon mutatta ki, hogy mindkettő pontokba szedte programját. Ez azért már valami.

Az évek teltek, és a kölcsönössé váló vádaskodás színvonala nem emelkedett, hogy finoman fejezzem ki magam, bár a finomkodáshoz semmi kedvem. Valahányszor megcsap egy olyan vita szele, amelyben a "zsidó" kifejezés szerepel, az undor és a keserűség kerít hatalmába.

***************************************

Nemrég az egyik folyóirat kért tőlem egy esszét arról, hogy mit jelent a holokauszt a mai magyar közbeszédben. Túl hamar mondtam igent - írtam a szerkesztőségnek - azt kellett volna válaszolnom, hogy hát, nem is tudom. Őszintébben: tudom, hogy nem. Nem akarok erről írni, nem akarok emlékezni, nem akarok felejteni, nem akarok megérteni, megbeszélni, megoldani, megkergülni.

Pedig az alapképlet egyszerű. Emberek jöttek elvinni és megölni más embereket. Tárgyilagosak voltak és szigorúak, mint amilyennek miniszteri rendeletek végrehajtásakor lenni illik. Ahogy Albert Camus írt erről: "akinek nincs határozott jelleme, módszerrel kell pótolnia." Az utasítások szisztematikus, precíz eljárást igényeltek, nem kerülhette el figyelmüket semmilyen apróság. Vitték a kisgyerekeket is, akik nem értették az egészet, csak tudták, szorosabban kell fogni anya kezét.

Hogy nekünk, ma élő magyaroknak mindehhez hogyan kéne viszonyulnunk - számomra az is egyértelmű. A nemzet egy részének megsemmisítése minden magyar közös kínja. Az mindegy, hogy a részhalmaz-képzés szempontjai valós adottságokon nyugszanak vagy törvényi kreálmányok csupán. A kollektív megbélyegzés és kitaszíttatás - az általam önkényesen igazinak titulált - nemzettudattal összeegyeztethetetlen fertelem. Mert az is mindegy, hogy éppen zsidókat terelnek vagonokba, vagy svábokat telepítenek át olyan országba, amelyik nem az ő hazájuk, vagy etelközi jelmezesek követelik, hogy a cigányok takarodjanak vissza Indiába. Ha a kéz vagy a fej megsérül, az fáj az egész testnek. 1944-ben a történelem legnagyobb mértékű magyarirtása történt. Normális közösség nem szokta kebelében megtűrni azokat, akik megcsonkíttatását bagatellizálják, vagy éltetik. Magyar az, aki az áldozatokkal azonosul.

Ebből következően nem tudok mit kezdeni a legnagyobb jobboldali hetilap bőségesen idézett élceivel, az olyan jópofaságokkal, mint hogy "Budapesten semmi különös nem történik, csak néha fölavatnak egy-egy Holo-emlékművet". Nem tudok mit kezdeni az Imre Kertészezéssel, nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a Fideszen belüli Magyar Nemzet cikkírója azzal támadja meg a Fidesz alelnökét, hogy ő vezette be a holokauszt emléknapot az iskolákban, és nem tudok mit kezdeni az álszent nyilatkozatokkal, az üres megemlékezésekkel, hivatalos ceremóniákkal sem.

***************************************

Tehát, azt kellett volna a szerkesztőknek felelnem, hogy nem, nem írok. Már csak azért sem, mert a holokauszt a magyar politikai beszédben eszközt jelent. Tömeggyilkosság univerzális használatra. Ebből következően a vizsgálat tárgya, hogy kik, mikor és milyen célból hozakodnak elő a témával, márpedig ennek számbavétele különös gusztust igényel. Mégis belefogtam a leltározásba a szelíd noszogatásnak és valamiféle szkatologikus hajlamnak engedelmeskedve. Bayer Zsolt úgy fogalmazna, hogy néha a pöcegödörben is matatni kell.

Arisztotelész erről azt mondja, hogy a metaforák alkalmazása az egyetlen, amit nem lehet másoktól eltanulni. Ez a tehetség jele. Bayer Zsolt, amikor a stoáról, a vörösborról, a családról értekezett, lapos és modoros analógiákban kezdett beszélni. Ellenben, ha fölpaprikázódott, sziporkázóvá, szellemesé és találóan bántóvá tudott válni. Hiába, annyit érünk, amennyit a hasonlataink. Dühre pedig volt ok, és hasonlat is került hozzá.

Az úgynevezett baloldal soá alkalmazásának hasonlatát Zuchslag Jánosnak hívják. Ettől a képtől már nehéz lesz szabadulni. Az úgynevezett baloldal - a felejthetetlen, Andrássy út 60. előtti magánszámmal - maga libbentette fel a fátylat motivációiról: a vészkorszak emlegetése programpótlék és állandó bizonyíték ellenfeleik szalonképtelenségére. Aki nem hiszi, járjon utána, vagy nézzen sok Bárándy Gergely-sajtótájékoztatót.

A dolog azért mégis bonyolultabb egy picit. Egyfelől sokakat hajtott a jelenlegi kormánypártok támogatói közé, és tart mellettük az a nézet, hogy a zsidóságnak és a zsidósággal szolidárisaknak az ismert történelmi okokból semmi keresnivalója nincsen a jobboldalon. Erről az álláspontról egykor mi (Bayer meg én és a többiek) őszintén azt gondoltuk, és hirdettük, hogy tarthatatlan, hiszen éppen annak a szemléletnek - tehát, hogy a közéleti elkötelezettség etnikailag-vallásilag meghatározott - továbbélését jelenti, amelytől zsidók és nem zsidók oly" sokat szenvedtek ebben az országban. Ma már ezt jó szívvel nem merném ennyire egyértelműen hangoztatni, és nehogy félreértsük egymást, véletlenül sem arra gondolok, hogy bárkinek is félnie kéne, meg hogy tarkón összekulcsolt kézzel lehet indulni a Duna felé egy jobboldali győzelem esetén. Tartózkodásom nem a fenyegetettséggel, hanem ízlésbéli okokkal magyarázható. Azt kéne néhány, a közösségi érzés fontosságáról gyakran értekező politikusnak és sajtómunkásnak megértenie, hogy magyarul beszélő, álmodó, lélegző embereknek nem feltétlenül félelmetes, csak egész egyszerűen kibírhatatlanul szar érzés olyan eszmefuttatásokat olvasni, hogy ki miért nem tartozik, vagy nem úgy tartozik a nemzethez. Még szarabb ilyen nézetekkel egy platformra kerülni, és az nem megoldás, hogy villámgyorsan Gyurcsányról kezdünk el beszélni, csak hogy meg legyen a közös nevező.

De erről később, most kanyarodjunk vissza az időben. Jó tíz éve még más volt a helyzet. Amikor a természetellenes MSZP-SZDSZ koalíció (szerintem ez a frigy torzította el véglegesen a magyar közéletet) "94-en megköttetett, mondani kellett valamit a parlamenti logikával ütköző kormányzás indokául. Ez főleg az után vált nehézzé, hogy már nem a rettenetes MDF volt a közös ellenfél. Bár, hogy az az MDF mennyire volt rettenetes, arról megoszlanak a vélemények, az mindenesetre látványos volt, mikor a párt vezérkara lehasadt a borzalmas tagságról, és önálló, egyben teljesen esélytelen szervezetet hozott létre, miként szeretett beléjük egy pillanat alatt a fél baloldali és liberális értelmiség. Ellenkező szituációban találta magát a Fidesz; amint növekedésnek indult, szembe kellett néznie azzal, hogy sokan elemi erővel akarják bebizonyítani, hogy vezetői még a korszak jellegzetes címerállatainál, Boldvai Lászlónál, Hujber Ottónál, Karl Imrénél is szörnyűségesebbek. Fasiszták, naná.

"Azért védik a Dunát, hogy legyen mibe belelőni minket" - hangzott a kiakasztó tétel TGM-től, és ennek az volt az alapja, hogy a Duna Charta támogatására egyaránt fölszólított a Fidesz és a MIÉP is.

Azokhoz pediglen aztán tényleg semmi közünk sem volt.

***************************************

Az 1994-es választások után a szélsőjobb apró kis játszóterek parányi homokozóiba szorult vissza. Néhányan ugyan megpróbáltak belecsimpaszkodni Torgyán Józsefbe, aki viszont egy-két kelletlen mozdulattal többnyire levakarta magáról őket. A hungaristagyanús elemek Torgyánhoz képest is komolytalannak számítottak, és tartalmilag ma sincs másként, csak közéletünk züllött némileg hozzájuk.

A fent említett folyóiratcikk kedvéért összeszedtem a széljobb irányzatok holokauszttal kapcsolatos lényegi és zavarba ejtően következetlen állításait. Az újprimitívek szerint vészkorszak 1) nem volt ("kamukauszt"), 2) volt, de nem akkora ("mese a hatmillióról"), 3) volt és dicsőséges tettnek számít (-"Igazából miért nem járna nyugdíj a zsidóknak? - Mert csak 1940-45-ig dolgoztak."). Koherens világkép, nincs mit hozzátenni.

Kezdetben nem is akartunk hozzátenni, se elvenni belőle, még szavazókat sem. Jó, néha lehetett velük másokat (leginkább az SZDSZ-t) froclizni; még a Parlamentben is elhangzott, hogy a MIÉP kezéhez legalább nem tapad vér, míg a kényes entellektüelek boldogan viháncoltak egy kormányban az igazoltan karhatalmista Horn Gyulával, de a fősodratú jobboldalt, ideértve a becsatlakozó Fideszt is, nagyjából érintetlenül hagyta a szélsőjobboldali körök fortyogása.

Aztán minden megváltozott. Valószínűleg nem egyik percről a másikra, és valószínűleg jóval korábban voltak aggasztó jelek, mint hogy ezt páran észrevételeztük volna. Mentségünk, hogy az ember hajlamos a világ dolgait az általa mérvadónak tartott jelenségeken és megnyilatkozásokon keresztül megítélni, míg értelemszerűen kevesebb figyelmet fordít arra, amit nem tart fontosnak. Más is beleesett ebbe a hibába.

A mostani ellenzéki pártok iránti elfogultsággal nem vádolható Gadó János két éve azt írta, hogy a magyarországi jobboldal eloldani látszik hajóját a szélsőjobbtól, kampányszövegei a politikai korrektség keretein belül maradnak, magát kellemesen neutrális narancsszínbe öltözteti, a zsidótematikát vádként használja ellenfeleivel szemben, összességében messzebb kerül az antiszemitizmustól, mint a rendszerváltás óta bármikor. Hát ez nem jött be - mondhatjuk a 2006-os ősz és a 2007-es év eseményeit végigélve. Gadó tévedése ugyanabból táplálkozik, mint az újabb fejlesztésű politológusoké: a politikusi nyilatkozatokból indul ki.

**************************************

A jobboldal, illetve amit annak nevezünk, a holokausztot, és úgy általában a zsidózást belső használatra tartja fönn. A különféle lapokban és eszmecserékben a "mi" és "ők" megkülönböztetés egyik fontos eleme. Havonta lehet olvasni valamelyik jobbos sajtótermékben olyan tartalmú levelet, hogy unjuk már a rinyálást, elegünk van, hogy állandóan a zsidók bajait hallgatjuk, miért nem esik szó a mi szenvedéseinkről is.

Addig, amíg a jobboldal többkomponensű volt, illetve legnagyobbá váló szervezete polgáriként azonosította önmagát, és ehhez valamiféle programot is igyekezett prezentálni, ebből nagyobb baj nem származott. Azóta viszont, amióta öndefinícióként csak a "nemzeti" megjelölés él, és a választási küzdelem a megmaradásért vívott harccá élesedett, ezeket a megnyilatkozásokat nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. Legfeljebb a kívülálló számára nem tűnt föl, de az az instrumentum, amelyet a vereség után a fideszes vezér túlélési ösztöne és a kormányfő kapitális hibája hozott működésbe, már 2006 előtt készen állt.

Nyilvánvalóan ez sem jelenti, hogy igaz az a baloldalon megfogalmazott vád, miszerint a jobboldal szavazóinak, de legalábbis elkötelezett híveinek túlnyomó többsége antiszemita lenne. Túlnyomó többségük nem az, csak nincs befolyásuk vagy szándékuk keresztülvinni, hogy az általuk választott szervezet és annak sajtója egyértelműen az elutasítás álláspontjára helyezkedjék az antihumánus nézetek hirdetőivel szemben. Sőt, ahhoz sincs erejük, hogy a nagyobbik ellenzéki párt bármit is mondjon a világról, azon kívül, hogy a kormány végre tűnjön el. Így a kevésbé tájékozottak, ha meg akarják magyarázni választásukat - márpedig többnyire meg akarják, alapvető igény, ezért van ennyi félamatőr ideológiagyáros! -, akkor kénytelenek a zsurnáltudorok végtelenül egyszerű kliséi közül szemezgetni. Eredmény: a zsidózás, az áldozatokon való viccelődés a neofita fideszesek körében terjed, nem a szörnyűnek tartott hagyományos jobboldali berkekben.

A szélsőjobbtól szabadulás különben sem olyan egyszerű már. Az extrém hangulat fenntartásához extrém figurákra van szükség. Csupán egy momentum: a Nagymező utcai csatát követően (itt nemzeti alapú autóborogatásra került sor, a dicsőséges tavaszi hadjárattal egy lapon említik majd a történelemkönyvek) a Civil Jogász Bizottság két tagja nem mást hozott ki a fogdából, mint az információs szupersztráda hírhedt útonállóját, magát Tomcat-et. Rá két napra az Astoriánál Orbán Viktor híveinek tízezrei előtt személyesen mondott köszönetet a civil jogászoknak a rendőrterrorral szembeni fellépésért. Így megy ez.

Azt állítottam, hogy a gyászt fölhasználó ún. baloldali cinizmus megszemélyesítője Zuschlag János. Annak a kísérletnek pedig, amelyik a jobboldali lelkeket a tudatlanságban és az embertelenségben próbálja meg egyesíteni, egykori tüneményes haverom, Bayer Zsolt.

**************************************

És most merész retorikai fordulattal közvetlenül a Magyar Hírlap főmunkatársához, kedvelt szerzőnkhöz fordulok. Nézd, Zsolt, én tudom, hogy te nem vagy antiszemita, bár érzem, hogy ezzel a tudásommal kezdek magamra maradni. Nem, Zsolt, te nem antiszemita vagy, hanem síkhülye. Elmagyarázom.

Olyasmit hadoválsz, hogy Ungváry Rudolf egy riportban a Fideszt és híveit - valamint mindazokat, akik a legutóbbi népszavazáson igennel voksoltak - lenyilasházmesterezte, azok utódaiként nevezte meg, akik zsidókat lőttek a Dunába. Ungváry - folytatod - ezzel a kijelentésével belefútta taknyát - idézni is rémes, annyira gyenge és viszolyogtató a szöveged - a nemzet medencéjébe. Ezzel szemben:

1. Ungváry a március tizenötödikei ünnepségen Demszky Gáborral szemben álló, a kordon mögött üvöltöző és öklöt rázó fiatalokról beszélt. Őket valóban a házmester Magyarország képviselőinek nevezte, de

2. sajnos te voltál az, aki az igennel szavazókat és az öklöt rázókat azonosítottad. Vagy nem értesz magyarul, vagy szerinted tényleg az következik egy Fidesz-kérdésre adott igen válaszból, hogy egy hétre rá a polgár már megy is tojással dobálni a nemmel szavazó főpolgármestert. Én ugyan nem értek egyet a népszavazást támogató honfitársaimmal, de ezt merész föltételezésnek tartom részedről.

3. Ungváry Rudolf, képzelgéseiddel ellentétben, szót sem ejtett zsidókat ért aktuális inzultusokról. Nagyjából azt mondta, hogy ugyanazt az alaktalan dühöt véli felfedezni az ordibálók és az embereket a Duna-partra kísérők gesztusaiban. Meg ugyanazt a jeges közönyt az őket szemlélőkben. Itt a kísérőkön és a szemlélőkön van a hangsúly, hogy történetesen zsidókat kísértek, az történelmi pech. Lehettek volna ruténok vagy fogorvosok is. Egykor nagyon fölháborodtunk azon, hogy vannak, akik minden ügyben zsidókérdést orrontanak, vagy magyaráznak bele, most légy szíves, háborodj föl magadon.

4. Azonban te a magad ácsolt imaginárius talapzatról tovább rugaszkodsz, és a "mi" és "ők" kérdéskör boncolgatásába kezdesz. Imígyen: "nagy magyar író, akitől tudjuk, hogy ők sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket, csak azt nem lehet tudni azóta sem egészen pontosan, hogy kicsoda a "mi", és kicsoda az "ők"...". Majd pár sorral alább: "1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket." Nekem ugyan zúg a fejem, és nem egészen értem, hogy mit akartál azzal, hogy összehordod ezeket az Ungváry-interjúhoz és egymáshoz sem passzoló idézeteket, de erős a gyanúm, hogy olvasóid pontosan érteni fogják.

5. Olyanokat fecsegsz továbbá, hogy a "társadalom önbecsülése eltűnt már akkor, amikor a rendszerváltás hajnalán eltűrtük Spiró György ezen mondatát: "Jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból megint..."". Miért, mit kellett volna tenni? Beverni az orrát egy szívlapáttal? Ne viccelj, akkor úgy nézne ki, mint Széles Gábor, abból meg egy is sok. Tájékoztatlak, hogy nincs itt eltűrve semmi, az általad előrángatott szövegek az elmúlt egy-két évtized legtöbbet citált mondatai. Ennél nagyobb hatást írással nemigen lehet kiváltani, ezért is tartottam őrjítően felelőtlennek Eörsi, Kornis, Spiró számtalan megnyilvánulását.

6. Téged viszont innentől kezdve szimplán mocsoknak tartalak. Ezért: "ők a mi indok-zsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust." Meg ezért: "ha nem zsidóként bírálsz zsidót, antiszemita vagy, még akkor is, ha igazad van. Ez pedig a véglegesen torz formát öltött zsidó-magyar viszony egyik tragédiája." Az antiszemitizmust senkinek a puszta léte nem indokolja, csak a végtelen ostobaság és a végtelen gonoszság. Aztán meg milyen-milyen viszonyról beszélsz te? Régebben még Szerb Antal könyveket is forgattál. Régebben. Azt hiszem, ez itt a gond, rácsavarodtál a másfél évtizede Kornissal folyatott purparlédra. Azóta ehhez olvasol hozzá, ehhez jegyzetelsz, ezt habosítod. Ha búcsúzóul adhatok egy tanácsot: olvass valami mást. Régi verseket, romantikus regényeket, az Ablak-zsiráfot, a számlakönyvedet, bármi mást. Neked ehhez a zsidó-nem zsidó kérdéshez se türelmed, se szorgalmad, se tehetséged, se emberséged nincsen.

...

13+1. Ungváry Rudolf még csak nem is zsidó.

Ez utóbbi tökfölösleges - valószínűleg általad is ismert - információt csak a rajongóid kedvéért közlöm, akiknek így talán sikerül megingatnom a többek közt publicisztikáiddal tükörsimára csiszolt világképét. És itt kell kiigazítanom magam, mert végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te. Remélem, egyszer majd el is olvasod. Azt azonban a könyv ismerete nélkül is tudhatnád, hogy mi a következménye annak, ha a betűvetők beengedik a politikai szenvedélyeket munkáikba, mi a következménye a felelőtlen szavaknak. Hiába állsz ott tanácstalanul ártatlannak vélt soraiddal, várva, míg fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.

***************************************

A testvéri segítségnyújtás Széles "T-34" Gábor villamosmérnök, autóbusz- és tévégyáros valamint laptulajdonos személyében meg is érkezett, csattanós választ adva azoknak, akik nyílt levelet intéztek hozzá. Tiszta szerencse, hogy későn jutott el hozzám a Bayer Zsolttól való elhatárolódást sürgető levél, amúgy sem írtam volna alá. Először is nem szeretem az elhatárolósdit, másodszor a szöveg tartalmazza a "felvállalni" kifejezést és egyéb magyartalanságokat, harmadszor Kende Péterrel a telefonkönyvben sem férek meg együtt, negyedszer levelezni olyanokkal szokás, akik tudnak olvasni. Széles Gáborról ez utóbbit nem föltételezem.

Széles szerint "Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni. Lehet vele vitatkozni. Sőt, megengedem, még azt is ki lehet mondani, hogy Bayer Zsolt szóban forgó írásában túl erősen, netán félreérthetően - akár sértőn is - fogalmazott". (Ez jó: megengedi.) Azonban - szögezi le a lap birtokosa - "senki sem beszél arról, mi volt az ok. Az ok pedig fontos, mert anélkül nincsen okozat. Az ok Ungváry Rudolf Népszabadságban közölt cikke, illetve a Friderikusz Sándorral folytatott televíziós beszélgetése volt. Ungváry Rudolf ezekben a megnyilatkozásaiban nem kevesebbet állított, mint hogy a Fidesz eljövendő választási győzelme esetén Magyarországra visszatér a diktatúra, illetve azt, hogy Magyarországon több mint hárommillió nyilas házmester él, akiknek elődei még a Dunába lőtték a zsidókat."

A hivatkozott cikkben Ungváry nem kevesebbet állított, mint hogy Magyarországon akkor lesz demokrácia, ha a baloldaliak és a liberálisok átengedik a kormányzást a jobboldalnak, és az jó sokáig irányítja az országot. Az író amondó, országlásuk kellemetlen lesz, de az alapvető szabályokat be fogják tartani, nem is tehetnek másként. A nyilasházmesterezést előbb meg már tisztáztuk.

Széles azonban nem hagyja magát zavartatni a tényektől, ő dúl-fúl magában tovább, hogy "ezekből a mondatokból - vagy a hasonlókból - sohasem kerekedik botrány ebben az országban. Sajnos. Ahogy nem kerekedett botrány Landeszman rabbi emlékezetes kijelentéséből sem, és a "liberális" értelmiség egyetlen magyarellenes, magyarságot gyalázó megnyilvánulásából sem".

A fiatalabbak és a szenilisebbek kedvéért: Landeszmann György budapesti főrabbi egy lapinterjúban azon meggyőződésének adott hangot, hogyha a magyar kultúrából kivonjuk a zsidóság produktumait, akkor "nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack". A kijelentésre nem vagyok hajlandó jelzőket keresgélni, álljon meg mindenféle menet, napnál világosabb dolgokat az ember nem kezd bizonygatni, és nem kezd cáfolni szemlátomást igaztalan állításokat, de azt mondani, hogy nem keveredett belőle botrány? Még ma is áll a bál. Az interjú után Landeszmann minden tisztségéről lemondott, és elhagyta az országot.

Mármost csak egyetlen kérdés tornyosul előttünk: mikor követi őt Széles Gábor? Széles, aki úgy véli, hogy az újságjában megjelent Bayer-szösszenetek rendben lévő, vitaképes tárcák. Persze, ahogy vesszük. Széles válaszához képest az ominózus cikkek judeofil propagandakiáltványoknak tekinthetők, a nagyvállalkozónak ugyanis sikerült a Záhony-Hegyeshalom közti térség bennszülötteit magyarokra és "liberális" értelmiségre osztania. Sajnálom, szavai másként nem értelmezhetők.

Én nem gondolom magam egyszemélyes Demokratikus Chartának, a petíciózás és a közírói fölszólamlások erejében mérsékelten hiszek, de most az egyszer a lehető leghatározottabban fölszólítom a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét, hogy váltsa le megtévedt elnökét, vagy ha nem teszi, akkor egy ültőhelyemben fölszólítom a kormányt, a szociális partnereket, a Nemzetközi Munkáltatói Szervezetet, az OECD-t, a BUSINESSEUROPE-ot valamint a KDNP Izraelita Műhelyét, hogy Széles Gábort tárgyalófélként el ne fogadja, és velem együtt követelje a köz- és gazdasági életből való azonnali távozását. Egy szövegértési gondokkal küszködő őstulok és/vagy megveszekedett rasszista a magyar tőkéseket hivatalosan nem képviselheti.

**************************************

Azt írtam néhány bekezdéssel ezelőtt, hogy normális közösség nem szokta kebelében megtűrni azokat, akik megcsonkíttatását bagatellizálják, vagy éltetik. Ehhez először is szükség volna 1db normális közösségre. Ennek kialakulását leginkább az iménti kiborulásom okát adó közhelyek akadályozzák. Széles Gábor, ha nagy nehezen sikerült a betűket szavakká, a szavakat mondatokká összeolvasnia, valószínűleg most bután pislog ki lángosképéből, mert nem érti, hogy magyarellenes megnyilvánulást csak kívülálló tehet. Magyar legföljebb önostorozásra képes.

Létezik egy halmaz, amelyik fölé ez van írva: magyarok. Ezen belül rengeteg mindenki található. Zsidók és nem zsidók, szegények és gazdagok, cigányok és nem cigányok, katolikusok és hitgyülisek, közemberek és kiváltságosok, népiek és urbánusok, Vizi E. Szilveszter és Fekete Pákó most született gyermeke. Tartozhat valaki több halmazon belüli csoportba is, mi több, léteznek még a közös halmazt (magyarok) metsző más halmazok is. A különféle személyek és entitások utálhatják egymást kedvükre, és táplálhatnak jól kifejlett előítéleteket egymás iránt, de senki sem léphet föl az egész nevében egy résszel szemben.

Ha valakinek ahhoz van érkezése, hogy a zsidóságot jellemzőnek vélt karakterjegyei alapján kritizálja, ám tegye, ám nem teheti meg mindezt a magyarság nevében. Aki így cselekszik, az a közösség kereteit feszegeti. Mit feszegeti! Rúgja szét ezerrel a közös lakhely falát, a tető meg majd mindnyájunkra rászakad. Ezt nem lehet. És nem lehet egymással szembefordítani a különböző szenvedéstörténeteket. Pontosabban lehet. Mindent lehet, csak nincsen rá mentség, mint ahogy nincsen mentség a bunkóságra sem.

Forrás: Hírszerző