Forrás: Demokrata

Valószínű, hogy Lukács Ferenc álnéven Szálasi Ferenc is „szerepel” a Rákoskeresztúri köztemető egyik nemzeti emlékhelyén, a 298-as parcella márványtábláján – állítja egy történész.

Kovács Tamás azt mondja, a rendőrség politikai osztálya Szálasi kivégzése után meghamisította a nyilaskeresztes vezető nevét, halotti anyakönyvi kivonatát és a 22. sorba temette Lukács Ferenc néven, hogy a sírhely ne váljék nyilas zarándokhellyé. Minderről a 298-as parcella 1992- es helyrehozatalában jeleskedő Bosnyák Imre is tudhatott valamit, mert Szálasit (Lukács Ferenc) a jelek szerint nem felejtette le a márványtábláról, amit a szélsőjobbos honlapok is ismernek, a sír hosszú ideje a hungaristák kedvelt találkozóhelye.

A történészeket ugyanakkor meglepi Kovács állítása, igaz, nem tartják azt elképzelhetetlennek. A Szabadságharcosok Közalapítvány nemrégiben bizottságot hozott létre, hogy felmérje, kiknek a neve került méltatlanul nemzeti emlékhelyek márványtábláira. A vizsgálat végén a nem oda való neveket letörlik – mondta Boross Péter, a Közalapítvány elnöke a Népszabadságnak.

(Népszabadság)

(Cs.Zs.) 2008-02-08 13:47:37

Comments are closed.