Forrás: hirszerzo.hu

A lebontásra ítélt Kultiplex Művelődési Ház támogatói elfoglalják az épületet, ha nem sikerül megegyezniük az önkormányzattal a hely sorsáról. Bakáts Tibor Settenkedő jelentette be ezt ma a főváros IX. kerületében lévő Kultiplexben. A több botrányt kavaró intézmény sorsa a magyar közélet állatorvosi lova: primitív politikai acsarkodás és hangulatkeltés, üzleti érdekek, civil próbálkozások övezik a népszerű alternatív szórakozóhely körüli huzavonát.

„Megkérem az urakat, elvtársakat, és az összes résztvevő felet, hogy megfelelő gondoskodással, értelemmel járjon el ebben az ügyben, mert ha nem, akkor valóban úgy fog történni, hogy 28-án nem adjuk át a házat” – mondta Bakáts Tibor Settenkedő, és összetört egy gitárt a Kultiplex Művelődési Ház színpadán, a lebontásra ítélt szórakozóhely védelmében rendezett sajtótájékoztatón.

Bakáts arról is beszélt, hogy a politika nem veszi figyelembe a civileket, többek között azért, mert nincs pénzügyi erejük. A műsorvezető-kritikus szerint, ha ez így folytatódik, és az önkormányzattal nem sikerül megoldást találni arra, hogy hova költözzön a lebontásra ítélt épületben működő szórakozóhely, és a Tilos Rádió szerkesztősége, akkor a többi „barátaikkal”, és támogatóikkal összefognak, és elfoglalják az épületet, ahonnan a rendőrség tudja csak elvinni őket.

Bakáts Tibor színpadias-gitártörős sajtótájékoztatója nem az első és nem az utolsó esemény a főváros IX. kerületében álló Kultiplex körüli huzavonában. A kerületi önkormányzat néhány utcával odébb szálloda céljára eladott egy üres telket, és a kerületi zöldfelületek arányának növelése érdekében 2007 közepén úgy határozott, hogy lebontja a Kultiplexnek helyet adó egykori Kinizsi mozi épületét, és a helyén parkot hoz létre, kibővítve ezzel az épület mellett ma is álló, elhanyagolt játszótér területét.

Drogos bibsik és zászlóégetést okozó kék cukor

Az épületben működő intézmények elköltöztetéséről, kárpótlásáról azonban mindmáig nem született döntés. A Kultiplex az alternatív jelzővel ellátott budapesti szórakozóhelyek egyik zászlóshajója. Színpadán számos hazai és világszerte ismert és elismert együttes megfordult a legkülönfélébb könnyűzenei stílusokból, melyek főképp a magyar kultúrafogyasztók nagy átlaga előtt kevéssé ismertek. A „Kultiban” emellett filmvetítések, kulturális fesztiválok is zajlottak.

Egyes fellépők extremitásai többször okoztak megrökönyödést az erről értesülő szélesebb közönség körében. Az épület körül pedig gyakori volt a lakókat zavaró zajongás és szemetelés. Az emiatt „botrányhelyként” elkönyvelt szórakozóhely a Tilos Rádió működése által okozott „botrányokkal” egyetemben a polarizált magyar közbeszédbe a „a liberálisok szórakozóhelyeként”, a liberalizmus szörnyűségeit megtestesítő fertőként, „drogos zsidók tanyájaként” került be.

Graffitik, gitártörés, iszogató művészek: kattintson a képre Kultiplex-galériánk megtekintéséhez! (Fotók: Járdány Bence)

Bakáts Tibor töri a gitárt. Rombolás helyett viszont más megoldást szeretnének.

A Kultiplex két emlékezetes botránnyal iratkozott fel a szánalmas hazai közbeszéd gumicsontjainak listájára. Az egyik a Tilos Rádió egyik műsorában 2003 karácsonyán elhangzó „Kiirtanám az összes keresztényt” mondat volt. A rádió stábja bocsánatot kért, de ez nem akadályozta meg a hazai radikális jobboldalt a verbális ellentámadásban, és az épület elé szervezett tüntetésben. A keresztényirtós mondathoz hasonló színvonalú tiltakozás is emlékezetes marad, a kék cukorkás, furcsanevű izraelizászló-égetővel, és a média munkatársait inzultáló egyéb demonstrátorokkal.

Keresztényüldözés és funkcionális analfabetizmus

A másik botrány, a 2007 karácsonya előtt rendezett Fuck the X-mass „fantázianevű” metál-bulivolt, mely miatt ismét többen felhördültek. A fővárosi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója nevében Pesti Imre egyenesen keresztényüldözést vizionált és a városvezetés közbelépését követelte, a kuruc.info pedig közzétette a szervező „karácsonygyalázó drogos bibsigyerekek” telefonszámait. A háborgók figyelmét egyedül az „X-mass” szójáték kerülte el, mely a karácsonyi készülődés címén előadott világméretű fogyasztási őrületre utalt.

A Hírszerző információi szerint a lebontásról döntő jobboldali többségű IX. kerületi önkormányzatot is megihlette a liberálisoknak történő odacsapás lehetősége, ahogy Horn Gábort is a liberális fiatalok szórakozóhelyének megmentése. Az önkormányzat a nyilvánosság felé, például a Helyi Théma lap hasábjain a zöldterület fenntartásának szükségessége mellett a közbiztonságot veszélyeztető probléma megszüntetéseként kommunikálta a lépést.

„Sem nappal, sem éjjel nem volt ajánlatos egyszerű földi halandónak felbukkanni ezen a téren” – indokolta a Kultiplex lebontásának szükségességét Jelinek Benjámin, a bezáratást indítványozó fiatal önkormányzati képviselő, aki a Reakció havilap újságírójának kommentárja szerint ezzel a lépéssel „tér-idő ugrással Kádár-kori nyugdíjassá változott”.

Bauhaus és bürokrácia

Az épületet február 28-ig használhatják jelenlegi üzemeltetői. A hely nagy sikert arató koncertsorozattal, a „Dózer fesztivállal” búcsúztatja magát, támogatói és vezetői pedig igyekeznek valamiféle megoldást találni a megmentésére. Az „Óvás!” civil szervezet például műemlékké szeretné nyilváníttatni az épületet, mivel az a Budapesten található kevés Bauhaus stílusú épület egyike.

A Kultiplex sorsa hasonló az alternatív kulturális élet, és a civil szerveződések számos más próbálkozásához, például a Sirály kávéházhoz, vagy a Gödörhöz. Az ilyen kezdeményezések minőségüktől függetlenül rendre elbuknak, vagy megakadnak az általuk használt ingatlan fejük felől való továbbadása, a bennük folyó tevékenység értetlenséggel és ellenszenvvel való fogadtatása, a bürokrácia és a kompromisszumképtelenség miatt. A politika beleszólása miatt pedig szakmai érvek helyett sokszor az ideológiaiak döntenek.

Kiss Ádám

Comments are closed.