Mi, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagjai, a következő levelet intéztük a szövetség elnökségéhez:
A 2008-as évkönyvben, az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan, az elhunyt örökös tagok között olvashatjuk Kecskési Tibor és Tollas Tibor nevét, miközben vélhetően ugyanarról a néhai kollégáról van szó. Ilyenformán a kétes múlttal rendelkező Kecskési Tollas Tibor kétszeresen is rászolgált a halhatatlanságra, amire halandó esetében eddig nem volt példa.
Kecskési Tollas Tibort (már mint Tollas Tibort) négy hónappal halála előtt, 1997. március 15-én a Magyar Újságírók Országos Szövetsége örökös tagjává fogadta, olyan kitűnőségekkel egy időben, mint Fejtő Ferenc, Kende Péter, Méray Tibor, Obersovszky Gyula és Tardos Tibor. Rá egy évre, a MÚOSZ példáján felbuzdulva, Kecskési Tollas Tibort, a Nemzetőr (München) főszerkesztőjét posztumusz Magyar Örökség Díjban részesítették.
Kecskési – eredetileg Kohlmann – Tollas Tibor katonacsalád sarja, a Ludovikán avatták hadnaggyá 1941-ben, majd csendőrtisztként szolgált. A háború után a szerveződő demokratikus honvédséghez kérte felvételét. Az ÁVO 1947-ben letartóztatta. A Budapesti Népbíróság 1948 áprilisában tartotta nyilvános tárgyalását. Az ügyész háborús bűntettel vádolta Kecskésit, ő volt a felelős a beregszászi gettóban történt kegyetlenkedésekért. A fellebbviteli tárgyaláson a Népbíróságok Országos Tanácsa 1949. december 8-án főbüntetésül 10 év fegyházra ítélte, egyszersmind a rendőrségi őrizetben és előzetes letartóztatásban töltött két évet a kiszabott szabadságvesztésből kitöltöttnek nyilvánította. A vádlott azzal védekezett, hogy parancsra cselekedett, jelen volt ugyan Beregszászon a zsidóknak Auschwitzba történő deportálásánál, de nem ő volt a gettó parancsnoka, összetévesztették valakivel, a bevagonírozásnál működött közre a szakaszával. A tárgyaláson a tanúk közül többen felismerték benne a kegyetlen csendőrparancsnokot, mások ártatlanságát bizonyították.
Kecskési Tollas Tibor 1956-ban szabadult a váci fegyházból, disszidált, később ő alapította Münchenben a Nemzetőr című folyóiratot, amelyet haláláig főszerkesztett. A rendszerváltás után, 1991-ben a Legfelsőbb Bíróság a népbírósági ítéletet bizonyítékok hiányban megsemmisítette, hivatkozással arra, hogy a második világháború után három évvel lehetetlen volt bizonyítani a háborús bűnöket. Kecskésit rehabilitálták, magas állami kitüntetésben részesült, Lezsák Sándor gondozásában több verseskötete jelent meg Magyarországon, a Gulyás fivérek filmet forgattak mártíromságáról.
„Él azonban az a hiedelem – 168 Óra, 2004/42 -, hogy ő volt >>a korbácsos költő«, a „44-es deportálások egyik irányítója.” A jeruzsálemi Yad Vasem Intézet anyagából összeállított kiállítással egyidejűleg jelent meg magyarul az Auschwitz Album, amelynek prospektusából idézünk: „A bilkei zsidókat először zsinagógájukba hurcolták, majd vonattal csendőrök kísérték őket Beregszászra, ahol a téglagyárban egy birtok gazdasági épületeiben mintegy 11 ezer embert zsúfoltak össze. A Jákob család (az album két német tiszt fotóin örökíti meg végzetes útjukat) a téglagyárba került. Akárcsak a legtöbb magyarországi gettóban és gyűjtőtáborban, itt is éheztek, az idősek és betegek nem kaptak megfelelő ellátást, tisztálkodásra szinte egyáltalán nem volt lehetőség. Hamarosan járványok törtek ki. A zsidókat módszeresen kifosztották, sokuktól még a jegygyűrűjüket is elvették. Beregszászon a Kecskési-Tollas Tibor csendőrhadnagy parancsnoksága alatt álló csendőrök, elrejtett értékek után kutatva, sokukat brutálisan megkínozták.”
Mindezek alapján, figyelemmel irodalmi és szerkesztői érdemeire is, nyugodt lelkiismerettel nem állítható, hogy Kecskési Tollas Tibor (az évkönyv tanúsága szerint: Kecskési Tibor, illetve Tollas Tibor) csendőrparancsnokként fedhetetlennek bizonyult, ezért úgy gondoljuk, hogy érdemtelen a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagságára.
Kertész Péter és Róbert László, Pulitzer-emlékdíjas újságírók, a MÚOSZ-nak – ha nem is örökös – régi tagjai
