Forrás: Stop!

A harmadik Magyar Köztársaság legnagyobb kihívása, hogy mit kezdjen egy ország a megszerzett és megkapott szabadságával, ha ez az ország az elmúlt évszázadokban nem lehetett önálló és szabad és nem voltak hosszú demokratikus hagyományai. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a Köztársaság ünnepe című pénteki budapesti tanácskozáson.

A kormányfő az 1946. február 1-jén kikiáltott köztársaság 62. évfordulója alkalmából tartott ünnepi konferencián arról beszélt, hogy óvni és őrizni kell a harmadik Magyar Köztársaságot. Gyurcsány Ferenc beszédében hangsúlyozta: az érett köztársaság képes meg kell teremteni a szociális biztonságot, közössé kell tenni a kultúrát.

A köztársaság nem jogi döntéssel születik, hanem a polgárok meggyőződéséből, hogy felelősséget vállalnak magukért és egymásért – emelte ki Gyurcsány Ferenc.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, valamint a Bibó István Közéleti Társaság szervezésében rendezett ünnepi tanácskozáson a miniszterelnök a köztársaságról azt is mondta, az sokmillió polgár szívében lakozó vágy, az együttműködés igenlése.

A köztársaság gondolatrendszerében kapaszkodik össze 1848-49, 1918, 1946, 1956 és 1989 – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Beszédében a kormányfő szólt arról, hogy tulajdon, műveltség, munka és autonóm polgár kell a demokráciához. „Óvjuk és őrizzük a harmadik Magyar Köztársaságot, áldja az ég Magyarországot!” – mondta beszéde végén a miniszterelnök.

A Köztársaság ünnepe című tanácskozáson mások mellett részt vett Mizsei Béla, aki 1946-ban tagja volt a Magyarországot köztársasággá nyilvánító akkori Nemzetgyűlésnek.

Comments are closed.