Forrás: HETEK

Papp Levente, Brüsszel

„Izrael gazdasága a világrekordot elérő katonai kiadások ellenére is virágzik. A palesztinok számára folyósított segélyek elosztása körüli káosz azonban egyre nagyobb” – állította megkeresésünkre Brüsszelben Dr. Avraham Sela professzor, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára.

Érdemes gazdasági szempontból is áttekinteni a Közel-Kelet, illetve Izrael helyzetét és jövőjét. A térségben zajló konfliktus alapvetően vallási és etnikai eredetű, azonban számos gazdasági vonatkozása és mozgatórugója is van az eseményeknek. A világ könnyen kiaknázható kőolajforrásainak legnagyobb része a térségben található, ami miatt minden jelentős politikai és gazdasági hatalom érdekelt a térségben zajló folyamatokban – hívta fel a figyelmet Avraham Sela professzor.

Gazdaság a semmiből

A gazdasági kapcsolatok kiválóak az Európai Unióval – véli Avraham Sela -, és nagyon biztató, hogy a gazdasági együttműködés erősödik, azonban a politikai irányvonal és az európai országokban rendre megújuló antiszemitizmus aggodalomra ad okot, és óvatosságra inti az izraelieket. Izrael Állam rendkívüli módon megerősödött gazdaságilag az elmúlt hatvan évben, és a térség egyik meghatározó hatalma lett, annak ellenére, hogy a térség fekete aranyából, az olajlelőhelyekből nem részesedik, és csupán 21060 négyzetkilométeres területet birtokol. Az infláció 2,1 százalékos, ami nem túl magas.

A gazdasági növekedés stabil, 5 százalék körül mozog évek óta, ami egy fejlett gazdaság esetében igencsak jónak mondható. A prosperáló mezőgazdaság mellett elsősorban a csúcstechnológiából profitál a kicsiny ország Izraelben 3-4000 hightech-vállalkozás állítja elő a 200 milliárd USD nagyságrendű GDP több mint 70 százalékát. Közülük több mint száz, főként informatikai céget jegyeznek az amerikai tőzsdén. Izrael a polgári szektorban a GDP 4,8 százalékát fordítja kutatásra és fejlesztésre. Összehasonlításképpen ez az érték Magyarországon nem éri el az 1 százalékot! A gazdasági mutatók azt jelzik, hogy hatvan év alatt a semmiből egy virágzó gazdaság jött létre. Ilyen adatokkal Izrael akár az eurózónához is csatlakozhatna, persze ez politikai okokból jelenleg nem lehetséges. Ráadásul, az egy emberöltőnyi időszak során folyamatosan háborúk veszélyeztették az országot.

Világrekord hadikiadás

A feszült külpolitikai helyzet miatt érthető, hogy a stabil izraeli gazdaság nem elsősorban az ott élők életszínvonalának emelésére, hanem a hatalmas hadikiadások finanszírozására termel.

A történet gyakorlatilag az újkori Izraellel egyidős. 1948. május 14-én született meg az újkori zsidó állam, ezután rögtön kirobbant a fegyveres konfliktus, majd 1967-ben a hatnapos háború, 1973-ban a jom kippuri háború, 1982-ben a libanoni háború, majd 1987-ben a palesztin intifáda tette próbára Izrael életképességét. A közelmúlt sem telt zökkenőmentesen. 2000-ben újraindult az intifáda, ami teljesen romba döntötte a palesztin gazdaságot, de az izraeliek számára is nagy terhet jelent. Alig több, mint egy éve, 2006-ban ért véget a második libanoni háború.

A folyamatos fenyegetettség miatt évente 10 milliárd dollár, a teljes büdzsé 21 százalékát kénytelen a kormány honvédelemre fordítani. A 7,1 millió lakosú államban nagyon nagy terhet jelent a fejenként évi 1400 dollár körüli hadikiadás, ami egyébként világrekordnak számít. Ez is a béke egyfajta ára, amit már hatvan éve finanszíroznak az izraeli adófizetők, illetve az ország támogatói. Szupermodern hadsereg: 3650 tank, 470 vadászgép, 181 harci helikopter, 15 hadihajó és 3 tengeralattjáró az izraeli armada része – legalábbis a publikus adatok szerint. 186500 fős hadsereg és további 445000 tartalékos áll készenlétben; szükség esetén bármilyen hadseregnek többször is meg kell fontolnia, hogy milyen esélyekkel állhat ki egy ilyen korszerű haderő ellen. Nem véletlen, hogy – ahogy Szaddám Huszein idejében Irak – manapság Irán is atomfegyverprogrammal próbálkozik, amivel lecsökkenthetné a hagyományos háború kockázatát.

Segélyek lyukas vödörbe

Izrael erős gazdaságát állampolgárai nem élvezhetik úgy, mint egy háborútól nem fenyegetett, jóléti államban. Másrészt az intifáda kiújulása érzékelhetően visszavetette az aliázók (az Izraelbe bevándorlók) számát. A bevándorlás 1950-ben és 1990-ben volt a legmagasabb, évente 200 ezer fő körül mozgott, azóta viszont a feszült katonai és politikai helyzet miatt folyamatosan csökken, 2004-ben 19 ezer fő volt csupán.

A palesztin területeken élőket is hátrányosan érinti a második intifáda kirobbanása. 2000 óta rendkívül nagy szegénység uralkodik a palesztinok között. Hagyományos értelemben vett ipar gyakorlatilag nem létezik, a termelés minimális szinten, kis háztáji gazdaságok és kézműves műhelyek keretében zajlik. A lakosság nagy része munkanélküli, és nincs is kilátása munkát találni, így rászorul a nemzetközi segélyekre. Annak ellenére, hogy a legtöbb segély ide áramlik, mintha lyukas vödörbe öntenék a vizet, úgy tűnik el. Az EU, az USA és Izrael évente több mint 1 milliárd dollár értékű támogatást juttat el a palesztinokhoz. 2007 végén pedig egy 7,4 milliárd dolláros nemzetközi segélycsomagot fogadtak el több évre előre, amely még a Mahmúd Abbász palesztin elnök által kért összeget is túlhaladja. Jasszer Arafat idejében is a korrupció alapos gyanúja lengte körül a segélyek kezelését, de ahhoz képest a mai helyzet még kaotikusabb. Az EU a Hamasz hatalomra kerülése után nem tárgyal a kormánnyal, így a segélyekhez hivatalosan a Hamasz nem juthat hozzá. A nem EU-tag Norvégia évente mintegy 80 millió dollárral támogatja a palesztinokat, ami a hivatalos adatok szerint több, mint az összes arab állam együttes támogatása. Sela professzor így kommentálta kérdésünkre ennek a hátterét: „Amikor Norvégiában jártam, személyesen találkoztam a jobboldal politikai vezetőivel, és megkérdeztem, hogy miért támogatják ekkora összeggel a palesztinokat. Mit várnak cserébe, illetve szabnak-e valamilyen feltételt? A jobboldal vezetője elmondta, hogy azért támogatják őket, mert a palesztinoknak igazuk van, és nem várnak cserébe semmit. Más norvég politikusok elmondták – folytatta a professzor -, hogy mindig felhívják a palesztin fél figyelmét arra, hogy ne erőszakkal szerezzenek érvényt érdekeiknek. Ez nevetséges – tette hozzá -, gyakorlatilag semmilyen feltétele nincs a pénz utalásának, így semmi nem ösztönzi a palesztin vezetőket arra, hogy kordában tartsák a terrorcsoportokat. A másik probléma – mondta a professzor -, hogy igazából lehetetlen nyomon követni, hogy a segélyeket valóban teljes mértékben humanitárius célokra fordítjkák-e. A professzor szerint valóban nagy szükség van a segélyekre, mivel a palesztinok életkörülményei nagyon megromlottak, de szigorú feltételek nélkül nem érik el a céljukat. Nem korrekt az EU részéről – szögezte le -, hogy miközben a Hamaszt terrorszervezetnek tartja, és nem tárgyal vele, addig a Hezbollah politikai okokból nem szerepel az EU terrorlistáján. Pedig a Hamasz a legtöbbet a Hezbollahtól tanulta az utóbbi évtizedben. A Hamasz bizonyíthatóan már a kilencvenes évek eleje óta arra készült, hogy választásokat nyerjen és a politikai vezetést megkaparintsa. Ebben a Hezbollah mintáját követte.”

Demokráciát vegyenek

Sela professzor nem rejtette véka alá azt sem, hogy szkeptikus az amerikai politikát illetően is, mivel nem lát koncepciót, és hiányolja a helyes helyzetértékelést. A professzor elmesélte, hogy az iraki invázió előtt a Héber Egyetemen beszélgetett az izraeli amerikai nagykövettel, aki az akkori helyzetet úgy értelmezte, hogy az irakiak ünnepelni fogják a bevonuló amerikaiakat. „Már akkor mondtam, hogy vigyázzanak, mert nagyon megüthetik az orrukat, Irak nem egy hátsó udvar, amit csak úgy le lehet rohanni. 25 milliós ország, 437 ezer négyzetkilométeren, és ne gondolják, hogy tárt karokkal várják majd őket.”

A professzor alapvetően hibásnak tartja az USA és az EU azon politikáját, hogy a válság megoldását a térség autokratikus államainak demokratizálásában látják. A „térség demokratizálása” Sela professzor szerint ebben a formában működésképtelen. Ezzel a politikával „gyerekként kezelik” a közel-keleti embereket, és a nyugati emberek felsőbbrendűségével akarják nekik elmondani, hogyan éljenek. Az a probléma, hogy a Nyugat felsőbbrendűnek beállított berendezkedését és kultúráját akarják exportálni a „demokratizálás” égisze alatt, amire egyszerűen nem vevők a térségben.

Comments are closed.