Forrás: Stop!

Paul von Hindenburg akkori elnöknek annak idején lett volna más alternatívája Hitler birodalmi kancellárrá történt kinevezése helyett a berlini Humboldt egyetem tekintélyes professzora szerint.

A 69 éves Heinrich August Winkler, a nemzetiszocializmus korszakának egyik legnevesebb kutatója a náci rezsim hatalomra jutásának 75. évfordulója kapcsán egy szerdai interjúban egyebek között emlékeztetett: az 1932 novemberében tartott választásokon a nemzetiszocialisták 2 millió szavazatot vesztettek, miközben a kommunisták a korábbinál 600 ezerrel több voksot szereztek. Mindez ahhoz vezetett, hogy Németországban felerősödött a félelem egy esetleges polgárháború miatt. S ez a félelem vált Hitler leghatalmasabb szövetségesévé. A kommunisták retorikája akkoriban egy „vörös forradalom” irányában hatott.

A történészprofesszor szerint a gazdasági válság legnehezebb időszakán az ország 1932 májusában jutott túl. Ha az 1930-ban birodalmi elnökké újjáválasztott Hindenburg a Reichstagot, azaz a parlamentet nem 1932-ben oszlatta volna fel, a választásokra 1934-ben került volna sor, amikor már valóban lehetett volna számolni a konjunktúra élénkülésével és a munkanélküliség csökkenésével. Ez pedig gyengítette volna a szélsőséges pártokat, jobboldalon az NSDP-t, baloldalon a Német Kommunista Pártot, a KPD-t.

Hindenburg valójában még 1933 januárjában is távol tarthatta volna Hitlert a hatalomtól – vélekedett Winkler. Megtehette volna azt, hogy a korábbi kancellárt, Kurt von Schleichert ügyvezetőként hivatalban hagyja, vagy pedig egy olyan kancellárt nevez ki Schleicher utódjának, akinek személye kevéssé polarizáló hatással van.

A professzor úgy vélte: amennyiben Hitler 1933. január 30-án nem került volna törvényesen a hatalomra, könnyen megtehette volna, hogy az 1923-as sikertelen hatalomátvételi kísérlet, az úgynevezett sörpuccs után újabb hasonló puccsal kísérletezik. Ez azonban minden bizonnyal meghiúsult volna. Egy ilyen kísérlet a birodalmi hadsereg számára indokot jelentett volna egy katonai diktatúra bevezetésére. Hitler számára ugyanakkor a törvényesség látszatának a megőrzése a hatalomra jutás megtervezésének döntő előfeltétele volt.

Heinrich August Winkler szerint semmi jele nem volt annak, hogy Hitler a hatalom megszerzése után – szörnyű diktatúrát hoz létre. „A történteket senki nem sejtette előre” – vélekedett a professzor, aki szerint Hitler története egyben annak története, hogy mind szövetségesei, mind ellenfelei alábecsülték őt.

A neves berlini egyetemi professzor által mondottakat szerdán több tekintélyes német politikus, illetve közéleti személyiség is megerősítette, utalva arra, hogy a náci rezsim hatalomra jutása egyáltalán nem volt törvényszerű, illetve elkerülhető lett volna.

Comments are closed.