Forrás: Stop!

Az ENSZ New York-i székházában megnyitották a Carl Lutz életét bemutató fotódokumentációs tárlatot (Fotó: MTI)

Az ENSZ New York-i székházában kedden hivatalosan megnyitották Carl Lutz, a második világháborúban zsidókat mentő svájci diplomata életét bemutató fotódokumentációs tárlatot, a Lutz nevét viselő magyar alapítvány kiállítását.

A Carl Lutz és a legendás budapesti Üvegház című kiállítást a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából rendezték meg. Az ENSZ-székház földszinti csarnokában – ahol az eddigi ENSZ-főtitkárok képei is láthatók – a magyar tárlat mellett megnyílt egy másik, a jeruzsálemi Jad Vasem intézet fotóiból álló kiállítás is, amely a holokauszt idején zsidókat mentő muszlim albánok előtt tiszteleg.

A Carl Lutzról, segítőiről és az Üvegház menedékhelyről szóló kiállítás megnyitóján Vámos György, a Carl Lutz Alapítvány elnöke nevében fia, Vámos Péter arról beszélt: „nem szabad megfeledkeznünk arról, mi történt, az áldozatok emléke miatt nem tehetjük meg ezt”.

Mint mondta, nem szabad elfelejteni, kik követték el a bűnöket, kik támogatták ebben őket és kik maradtak közömbösek. A két tárlat viszont olyan bátor emberekről szól, akik személyes kockázatot vállalva és áldozatot hozva másokat mentettek meg. Ezek egyike volt Carl Lutz – mondta.

Arthur Schneier főrabbi – a New York-i Park East zsinagóga rabbija, maga is budapesti túlélő, máig őrzi svájci védlevelét – azt mondta a tárlatok fotóiról, hogy ezek a remény és bátorság képei. Arthur Schneier Bécsben született, anyai nagyapja magyar volt, 1939. szeptember 1-jén Magyarországra menekült, 1946-ig ott élt és 1947-ben vándorolt ki Amerikába.

„Mindannyian tehetünk a világ jobbításáért, feltéve, ha elismerjük, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk” – mondta.

A mások életét mentő Carl Lutz példája a békés együttélésre, egymás megértésére tanít bennünket, egyben arra, hogy határozottan fel kell lépni azok ellen, akik nem tisztelik mások életét – mondta a megnyitón, amelyen a magyar parlament több tagja is részt vett.

Arthur Schneier külön üdvözölte a Mesterházy Attila vezette MSZP-delegációt. A parlamenti frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy nyolc szocialista képviselő volt jelen a kiállítás megnyitóján.

Carl Lutz 1942 és 1945 között alkonzuli rangban szolgált Budapesten, 1944-1945-ben a zsidók megmentése töltötte ki hivatalos ténykedésének nagy részét. Megállapodott a magyar kormánnyal, hogy az angolok fennhatósága alatti Palesztinába vízummal rendelkező zsidók utazhassanak ki. Ennek érdekében a svájci követség kivándorlási osztályt hozott létre, amelyet a Vadász utca 29-ben lévő Üvegházban rendeztek be. Bár a német engedélyek híján kiutazásra nem kerülhetett sor, a felkészülés alkalmat adott, hogy a belvárosi Üvegházba zsúfolódott embereket diplomáciai védettségben részesítse. Carl Lutzot 1964-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igazai közé emelte. Bernben hunyt el 1975-ben.

Vámos György elmondta: a New York-i ENSZ-székházban március 2-ig látható tárlat vándorkiállítás, amelyet később Észak-Amerika több városában is megtekinthet a közönség.

A kiállítás második helyszíne a virginiai Falls Church-ben lesz. Az értékes anyag megismertetését a Carl Lutz Alapítvány kérésére és azzal együttműködve Katona Judit vállalta el, aki az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a tárlat a Temple Rodef Shalom reformzsinagóga impozáns halljában lesz látható március első felében egy héten át.

Comments are closed.