Előszó

A gondolat, amelyet ebben az iratban kifejtek, ősrégi. A zsidóállam felépítésének a gondolata ez.

A világ visszhangzik a zsidók elleni gyűlölet zajától, és ez a szunnyadó gondolatot felkelti.

Nem találok fel semmi újat, ezt mindenek előtt és fejtegetéseim minden egyes pontjánál kifejezetten szem előtt kell tartani. Nem találom fel sem a zsidók történelmivé vált helyzetét, sem az orvoslás eszközeit. Az általam tervezett építmény anyagi alkatrészei a valóságban léteznek, kézzel foghatóak; mindenki meggyőződhet erről. Ha tehát a zsidókérdés megoldásának ezt a kísérletét egy szóval akarják jellemezni, úgy nem szabad azt „fantáziának", hanem legfeljebb „kombináció"-nak nevezni.

Tervezetemet mindenek előtt az utópiaként való kezeléssel szemben kell megvédenem. Ezzel tulajdonképen csak megóvom a felületesen bírálókat attól a balgaságtól, amelyet elkövethetnének. Hiszen nem volna szégyen, ha emberbaráti utópiát írtam volna. Könnyebb irodalmi sikert is biztosíthatnék magamnak, ha szórakozni akaró olvasók számára ezt a tervet egy ugyancsak felelőtlen regény keretében adnám elő. De ez nem az a szeretetreméltó utópia, amilyeneket Morus Tamás előtt és után oly sűrűn produkáltak. És azt hiszem, hogy a zsidóknak a helyzete a különböző országokban elég szomorú ahhoz, hogy a bevezető tréfákat feleslegessé tegye.

Hogy felismerhetővé tegyem az én tervezetem és egy utópia közötti különbséget, az utolsó évek egyik érdekes könyvét, Dr. Hertzka Tivadar "Freilandját" választom. Ez egy elmés álmodozás, egy egészen modern, nemzetgazdaságilag képzett szellemnek az elgondolása, és oly távol esik az élettől, mint az Aequatorhegy, amelyen ez az álom-állam fekszik. A "Freiland" egy komplikált gépezet, sok foggal és kerékkel, melyek egymásba is illeszkednek; de semmi bizonyítékom sincs arra, hogy az üzembe helyezhető is volna. Még akkor is tréfának fogom tartani a dolgot, ha Freiland-egyesületeket látok majd keletkezni.

Ezzel szemben az előttünk fekvő tervezet a valóságban létező hajtóerő alkalmazásán alapszik. Az építendő gép fogait és kerekeit gyengeségem tudatában csak megjelölöm, bízva abban, hogy a kivitelhez nálam jobb mechanikusok fognak akadni.

A hajtóerőn múlik a dolog. És mi ez az erő? A zsidónyomor.

Ki meri tagadni, hogy ez az erő létezik? Az antiszemitizmus okairól szóló fejezetben fogunk vele foglalkozni.

Ismerték a gőzerőt is, amely a teás-kannában a víz forrása, folytán keletkezett, és amely a fedőt emelte. A teás-kanna eme jelenségére emlékeztetnek a cionista kísérletek és "az antiszemitizmus leküzdésére alakult egyesületek" sok más formája. Nos azt állítom, hogy ez az erő helyesen kihasználva elég hatalmas ahhoz, hogy egy nagy gépet hajtson, embereket és javakat fölsegítsen. A gép alakja lehet bármilyen.

Legbensőbb meggyőződésem, hogy igazam van – nem tudom, hogy életem idejében arat-e igazam elismerést. Az elsők, akik ezt a mozgalmat megindítják, aligha fogják láthatni annak dicsőségteljes befejezését. De már maga a megkezdés is magasztos büszkeséggel és a benső szabadság boldogságával tölti el valójukat.

Hogy tervezetemet az utópia gyanújától megóvjam, takarékoskodni is akarok a kifejtés festői: részleteivel. Amúgy is attól tartok, hogy az üres gúny torzképekkel igyekszik majd tervemnek egészét megdönteni. Egy különben okos zsidó, akinek a dolgot előadtam, azt a véleményét fejezte ki, hogy „a valóság gyanánt beállított jövendőbeli részlet ismertető jele az utópiának." Ez hamis felfogás. Minden pénzügyminiszter előleges költségvetésében jövendőbeli számokkal is operál, és nemcsak olyanokkal, melyeket előző évek átlagából, vagy egyéb már elmúlt és más államokban előforduló bevételekből állít fel, hanem precedens nélküli számokkal is, például egy új adónem behozatalánál. Aki ezt nem tudja, soha sem látott költségvetést. Utópiának fogjuk talán tartani az ilyen pénzügyi tervezetet, még ha tudjuk is, hogy az előirányzatot sohasem lehet egész pontosan betartani?

De olvasóimnak még súlyosabb feltételeket szabok. A műveltektől, akikhez fordulok, megkövetelem, hogy némely ósdi felfogásukat átalakítsák, és újra tanulják. És éppen a legjobb zsidóktól, azoktól elvárom, hogy eddigi kísérleteiket elhibázottaknak és eredményteleneknek ismerjék fel.

Az eszme kifejtésénél egy veszéllyel kell megküzdenem. Ha tartózkodva beszélek a még a jövőben fekvő összes dolgokról, azt a látszatot kelteném, mint ha magam sem hinnék azok lehetőségében. Ha ellenben a megvalósulást minden fenntartás nélkül jelzem, úgy az egész talán valami agyrémnek tűnne fel. Ezért mondom kifejezetten és szilárdul: hiszek a kivitel lehetőségében, ha nem is merem állítani, hogy a gondolat végérvényes formáját találtam, meg. A zsidóállam világszükséglet, tehát létre fog jönni.

Ha holmi egyes egyén vállalkozásáról lenne szó, meglehetősén őrült gondolat volna, — de ha sok zsidó egyszerre fog hozzá, úgy tökéletesen észszerű az ügy és megvalósítása semmi említésre méltó nehézségbe nem ütközik. Az eszme kizárólag híveinek a számától függ. Feltörekvő ifjúságunk fog talán az eszme terjesztéséről gondoskodni, az az ifjúság, amely előtt már most minden út zárva van, és amelynek a számára a zsidó-államban verőfényes kilátás nyílna meg becsületre, szabadságra és boldogságra.

Én magam feladatomat befejezettnek tekintem ennek az iratnak a közzétételével. A szót újból csak akkor ragadom meg, ha figyelemre méltó ellenfelek támadásai arra késztetnek majd, vagy ha arról lesz szó, hogy előre nem látott kifogásokat cáfoljak meg, tévedéseket oszlassak el.

Nem helyes még ma, amit mondok? Megelőztem talán koromat? Nem elég súlyosak még a zsidók szenvedései? Látni fogjuk.

Maguktól a zsidóktól függ tehát, hogy ez az állam-irat egyelőre csak egy állam-regény marad-e. Ha ez a nemzedék még túl poshadt, támad majd egy másik, magasabb, jobb nemzedék. A zsidók, akik akarják, megteremtik államukat, és azok meg fogják érdemelni.