Dr. Kende Péter: Kis magyar történelem

Forrás: ÉS

Lakásokban elbeszélve

Sólyom László tábornok, az ártatlanul, koncepciós perben kivégzett katona 1931-ben végezte el a Ludovika Akadémiát, 39-ben a hadiakadémiát, majd vezérkari százados lett. 1941 augusztusában, a Szovjetunió elleni háború megindításakor nyugdíjazását kérte. 1942-ben belépett a KMP-be, és bekapcsolódott az antifasiszta mozgalomba. Az ország német megszállása után illegalitásba ment, és a Magyar Fronton belül szervezett Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága tagja lett. 1944. november 19-én letartóztatták, de sikerült megszöknie. 1945 után a főváros rendőrfőkapitánya, ám 46-ban, a német kitelepítések elleni tiltakozásul, lemondott. Visszatért a honvédséghez, 1948-ban vezérkari főnöknek nevezték ki.

Családjával 1945-től a Rózsadomb aljában, az Eszter utca 12/c alatti kétlakásos villa földszinti, négy szoba hallos luxuslakásában élt. Fölötte, a ház emeleti lakásában azonban egy civil, gyarmatáru nagykereskedő lakott - s ezt a hadsereg biztonsági vezetői megengedhetetlennek vélték, mondván, kihallgathatják otthoni beszélgetéseit. Sólyom tábornokot addig-addig nyaggatták, míg beleegyezett: máshová költözik. Ám addigra nagyon megszerette az akkoriban még csöndes, kellemes környéket, nem akart messzire menni. Találtak neki pár házzal odébb, az Eszter utca 2-ben egy rommá lőtt villát - a hadsereg rendbe hozatta, s 47 végén annak földszinti, öt szoba hallos egyik lakásába költözött. Addigi otthonát fölajánlotta kölcsön-használatra: adják olyan főtisztnek, aki rossz körülmények között él, ő nem kér bérleti díjat sem. A Farkas Mihály vezette néphadsereg később ezt a lakást is elorozta, figyelmen kívül hagyva, hogy nem tanácsi, hanem Sólyom tulajdonában állt öröklakás volt.

Sólyom László altábornagyot 1950. május 20-án éjjel hurcolta el az ÁVH, az Eszter utca 2-ből. Negyedórával később e ház emeleti lakóját, Révay Kálmán vezérőrnagyot, a páncélos fegyvernem parancsnokát is elvitték.

A koncepciós perben mindkettőjüket - öt tábornok társukkal, Beleznay Istvánnal, Illy Gusztávval, Lőrincz Sándorral, Merényi Gusztávval és Pórffy Györggyel együtt - a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssel, hűtlenséggel vádolták. Mindőjüket - teljes vagyonelkobzás mellékbüntetéssel - halálra ítélték, augusztus 19-én kivégezték őket.

Sólyom Lászlóné Czikhart Nórát két pici gyerekével együtt ugyanezen az éjszakán négy ÁVH-s a Rózsadombról Mátészalkára vitte. Ott közel két hónapon át egy kiürített lakás belső szobájában éltek, szalmazsákon aludtak; a külső helyiségben őreik vigyázták őket: ki sem léphettek onnan.

Július közepén Sólyomnét Kistarcsára vitték, az internálótábor börtönépületének 7. számú magánzárkájába. 1952-ben e börtönből áttették a táborba, ahonnan 1953 késő őszén engedték ki.

Az Eszter utcába nem mehetett, ott már mások laktak. Édesapjának özvegyéhez, Czikhart Jánosnéhoz költözött hát a Tűzoltó utca 23-ba.

Ennek a lakásnak is jellemző a sorsa. Czikhartné évtizedekig az EMKE mögött, az Akácfa utcában élt, hatszobás luxuslakásban, két nőrokonával együtt. Alig valamivel Sólyom László elhurcolása után azonban betoppant hozzá egy elvtársnő a kerületi tanácstól, s közölte: Czikhartné és a vele együtt élő két nőrokona rajta van a kitelepítendők listáján. Ő azonban kiemeli onnan a kartonjukat, ha elcseréli vele lakását: cserépkályhás, a fürdőszobában kis fafűtéses kályhás kétszobásra a hatszobás luxust.

Ide érkezett hát Sólyomné 1953-ban, a három nő mellé negyediknek - összecsukható vaságyát csak az előszoba és a szoba közti nyitott ajtóban állíthatta föl éjszakára. Legelőbb a gyerekeit kereste meg.

A két kicsi Sólyom-gyereket, Ildikót és Lászlót ugyanis még Mátészalkán elszakították anyjuktól, és Pesten, anyai nagymamájuknál helyezték el őket. Ám nem sokáig hagyták ott őket. Kitelepítették a nagymamát a két Sólyom-gyerekkel Tiszapolgárra, egy istállóba. Majd amikor engedélyezték, hogy a kitelepítettek "szabadon" költözhessenek - kivéve Budapestet, a megyeszékhelyeket, valamint az ipar- és mezővárosokat -, a Heves megyei Andornaktályára kerültek. Parasztházhoz tákolt fássufniba, tapasztott földpadlózattal, ronggyal szigetelt ablakkal, estére petróleumlámpával és sok-sok egérrel. Onnan hozta el őket mamájuk 1953-ban a Tűzoltó utcába. Sólyomné ekkor a Móricz Zsigmond körtéri éjjel-nappali büfében dolgozott, este hattól éjjel kettőig, majd gyalog ment haza a Tűzoltó utcába, mert nem volt pénze villamosra. Később a csokoládégyárban segédmunkásként a megrakott tálcákat hordta a hűtőszekrénybe.

A Katonai Felsőbíróság 1954 szeptemberében Sólyom Lászlót, Révay Kálmánt és a többieket az államrend elleni szervezkedés és a hűtlenség bűntette alól fölmentette. Ám a szolgálati hatalommal való visszaélés bűntettében csak haláluk - pontosabban kivégzésük - miatt mondta ki az eljárás megszüntetését, de valójában megerősítette bűnösségüket ("A néphadseregben betöltött vezető beosztásukat arra használták fel, hogy ellenséges beállítottságú, nemritkán háborús bűnös volt horthysta tiszteket a hadseregbe felvétetett és vezető beosztásba helyeztetett"). Amiből persze szintúgy egy szó nem volt igaz, de a hadbírók fegyelmezetten végrehajtották a politikai parancsot: beismerni, hogy nem kellett volna kivégezni őket, de nem rehabilitálni, nem mondani ki, hogy mindenben ártatlanok voltak.

Nonn György legfőbb ügyész ugyan 1956 májusában kiadott a családnak egy "igazolást", miszerint a Legfelsőbb Bíróság Sólyom Lászlót is "valamennyi vádpont alól jogerősen felmentette", de a felmentés nem történt meg 1990-ig. Ám 1956 októberében, egy héttel Rajk Lászlóék újratemetését követően megrendezték a kivégzett tábornokok újratemetését is - de nem a Kerepesi, hanem a Farkasréti temetőben, s még csak nem is a katonai, hanem egyszerű polgári parcellában.

Mivel tehát Sólyom László és tábornok társai jogi rehabilitációja, az ítéletek teljes megsemmisítése 1990-ig ténylegesen nem történt meg, a vagyonelkobzás hatályon kívül helyezése is elmaradt. Családjuk sem az elvett bútorokat, műtárgyakat, étkészleteket, sem pedig a tulajdonukban állt lakásukat nem kapta vissza. 1990 után sem.

A Sólyom család így hiába kérte vissza - ötven éven át - akár az Eszter utca 2., akár az Eszter utca 12/c alatti otthonát. Ígéretet viszont kapott, már 1956 végén: hamarosan másik zöldövezeti három szoba hallos lakást utalnak ki Sólyomnénak és két gyerekének. E helyett azonban Angyalföldön, a Lehel piac mögötti Bulcsú utca 21/b-be költözhettek. A két szoba hallos lakást aztán ők maguk cseréltek el Lágymányoson egy lakótelepi kétszobásra és - a közben már felnőtt színésznővé vált Sólyom Ildikó számára - egy másfél szobásra. Onnan vetődtek aztán erre-arra, mindig saját erejükből.

Az Eszter utcai villa földszinti lakásába, Sólyom Lászlóéba Bata István költözött be 1950-ben, a ház másik, emeleti lakását, Révay Kálmánékét pedig ugyanakkor Janza Károly kapta meg. Pár hét után azonban Batának, a magasabb rangúnak túlságosan megtetszett az emeleti lakás bútorzata és beosztása. Fölszólította hát Janzát: cseréljenek. Lakást cseréltek, de a holmi, a bútorok, a festmények, szobrok mind a helyükön maradtak.

Kik voltak ők? Bata - eredeti foglalkozása kalauz - 1948/49-ben a BESZKÁRT párttitkára volt, ám munkáskáderként ezredesi rangban felvették a Magyar Néphadsereg hivatásos tisztjének, majd elvégezte a moszkvai katonai akadémiát. Vezérőrnagyi rangban lett az Országos Légvédelem parancsnoka. 1950. október 7-én - altábornaggyá léptetve elő - kinevezték vezérkari főnökké, vagyis Sólyom László utódává, s mint ilyennek azon nyomban ki is utalták az akkor már kivégzett elődje lakását.

Janza - eredetileg esztergályos - a Ganz Hajógyár első munkásigazgatója volt. Belépett a hadseregbe, 1949-ben a Magyar Néphadsereg hadtápszolgálatának helyettes vezetője, egy év múlva vezetője lett.

1959-ben az egyaránt kegyvesztetté vált Bata és Janza családot kiköltöztették az Eszter utca 2-ből.

Éppen akkor tért haza a Szovjetunióból Kun Béláné Gál Irén, az 1919-es proletárdiktatúra népbiztosának özvegye és családja - ők kapták meg az egész házat. A földszinti lakást Kunné, orvos fiával; az emeletit pedig lánya, Kun Ágnes, a férjével, az író, költő, műfordító Hidas Antallal.

Kunné 1974-ben elhunyt, Kun Ágnes megözvegyült, majd 1990 októberében ő is meghalt. A Sólyom László utca 2. részben megürült.

Addigra ugyanis az utca rég nem eredeti nevét viselte: 1969-ben az Eszter utcát az ott élt és onnan elhurcolt altábornagy emlékére átkeresztelték Sólyom László utcává.

A rendszerváltozás körüli vad kommunistázás nem egycsapásra változtatta meg az addigi utcaneveket. Tüstént kiirtották ugyan a Kun-, Szamuely-típusú neveket, de a koncepciós perek áldozatainak névtáblájához még jó ideig nem mertek hozzányúlni. A Sólyom László utca is sokáig megmaradt e néven.

1992-ben Sólyom Ildikó, a rákényszerített perekben százszor megalázott Sólyom-örökös olyan telefont kapott, hogy hidegrázása lett. Kovács János nyugalmazott főtörzsőrmester, apja egykori gépkocsivezetője hívta: - Ildikó, kérem, itt valami megmagyarázhatatlan dolog történt. Elmentem a maguk régi háza előtt, és azt láttam: a kapucsengőn ismét az altábornagy úr neve van kiírva.

És valóban. A Sólyom László utca 2-ben, a koncepciós perben halálra ítélt és kivégzett Sólyom László villájában ekkor Sólyom László lakott. Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke.

Előzőleg fölajánlottak neki több lakást: a Béla király úti zárt állami villanegyedben, ahol a miniszterelnöki, a házelnöki és a köztársasági elnöki rezidencia volt, aztán még többet, ám egyiket sem találta megfelelőnek. Végül az ezzel foglalkozó tisztviselők megelégelték a huzavonát, s ezt az "elhelyezési feladatot" átadták magának az Alkotmánybíróságnak. Ekkor és itt esett a választás a Sólyom László utcai Sólyom-villára. A II. kerületi polgármesteri hivatal (VI. 2309/2/1991. számon) jóváhagyta az 5,5 szobás lakás átépítését - és Sólyom László beköltözött a Sólyom László utca 2-be, Sólyom altábornagy elkobzott villájába.

Ma a Sólyom László utcai (ma már ismét Eszter utcai) mindkét lakás, vagyis az egész ház tulajdonosa és lakója Bartha Ferenc, egykor az MNB, az ÁPV Rt., ma a Demján Sándor-féle Trigránit Rt. elnöke.

Élet és Irodalom

52. évfolyam, 04. szám