Forrás: Híradó

Főtér 2005. november 12.

Tokaj -Hegyalja

Vasárnapi kirándulásunk Tokaj-Hegyaljára kalauzolja önöket, a zárt, történelmi borvidékre ahol éppen a szüret kellős közepébe érkezünk. Hegyalján október 28-án Simon, Júda napján kezdődik a szüret, hiszen ez kedvez az aszusodásnak, ekkorra van kész az aszú.De a kiváló borok mellett remek kirándulásra alkalmas túraútvonalak, siklóernyőzésre csábító lankák és különleges ételek várják az ideérkezőt.

Tokaj

Budapest után a leghíresebb magyar település, a történelmi borvidék „fővárosa”. Kevés település dicsekedhet a világon azzal, amivel Tokaj – nevét bora révén a nemzeti himnusz is tartalmazza. 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel a Világörökség része lett. Neve régi okmányokban Tokota, Tochol, Tokoyd és Tucota formában olvasható. Az egyik feltételezés a tok és a háj magyar szavakat látja benne, a másik szerint a szláv „sztokaj” (folyó összefolyás) szóra utal a név. Ez utóbbi mellett szól, hogy a város a Tisza és a Bodrog összefolyásánál fekszik.A Szerelmi pincesort a magyar honfoglalás millecentenáriumának tiszteletére hozták létre, a vasúttal párhuzamosan futó hegylábon. A borházak mögött nemespenésszel borított pincejáratok őrzik a híres tokajit.

A Tokaji Vár

A 1604-től a Rákóczi szabadságharcig -a Bodrog és Tisza összefolyásánál keletkezett szigeten -vár állott, amely őrizte a vidéket és a nagyon fontos tiszai átkelőhelyet.Jelentősége az ország három felé szakadáskor megnőtt 1541 idején, a három országrész találkozási pontjánál elhelyezkedve Erdély a Királyi Magyarország és a török hódoltság hatalmi villongásai idején. Több alkalommal gazdát cserélt a vár, a Rákócziak birtokába ment át 1646-ban. A vár II. Rákóczi Ferenc vezette szabadsásküzdelem alatt kapott szerepet, a labancoktól erős ostrommal foglalta vissza a várat, s ekkor adta ki a vár parancsnokának Patay Sámuelnek a parancsot, hogy rombolja le várat.A vár egykori terülketén kapott temetkezési helyet a XVIII. sz-i városi zsidóság.Ma a szigetre csónakkal vagy komppal lehet átjutni, hogy a természetben sétát tegyen a kiránduló.

Tarcal

A hangulatos kis település adottságaival és jó pincéivel várja a megfáradt vándort, de aktív pihenésri is van lehetőség. Tarcal a természetbúvárok paradicsoma is, itt találkozik a nagy kiterjedésű rónák és a hegyek élővilága, de látható egy geológiai ritkaság is a Bányató. Kiváló bázisa Tarcal a túrázóknak is, hiszen innen indul túraútvonal a Nagy Kopasz hegyre, ahonnan festői kilátás nyílik a zempléni és alföldi tájra.”boszorkányok pedig nincsenek, róluk tehát szó ne essék” Könyves Kálmán király 1110-ben Tarcalon tartott országgyűlést, és hozta meg híres törvényét a boszorkányperek beszüntetéséről.A Hegyalja egyik legősibb települése, nevét a legenda szerint a honfoglalás idején kapta, mikor is Árpád Turzul vezérnek ajándékozta a birtokot.A Terézia dombon magányosan álló ovális alaprajzú Terézia kápolna az 1770-90-es években épült barokk stílusban a Grassalkovich család megbízásából.

Tolcsva

Nevét, ami hajdan Tolcsvatő formájában íródott, feltehetően a patakjáról nyerte. IV. Béla idején vára is volt, hiszen ismert várispánjának neve. A XIV. századtól a XVIII. századig számtalan birtokosa volt, közöttük olyan ismert történelmi családok, mint a Tolcsvayak, Debrőiek, Perényiek, Rákócziak. 1660-ban már Nagytolcsva a neve, utalva gazdagságára és nagyságára. A Munkács és Buda közötti úton 1809-ben egy napig a katolikus templom kápolnájában őrizték a magyar királyi koronát. 1856-ban egy nagy tűzvész következtében a község szinte teljesen leégett, ám ismét talpra állt, és ma is a hegyaljai borvidék híres települése. 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel a Világörökség része lett. Érdemes Tokajból egy túrát tenni kerékpárral és megkóstolni egy ételkülönlegességet az Őskajánban.

RECEPT:

Toldi libamájszeletek erdei vadgombaágyon aszú szemekkel ízesítve

Hozzávalók 2 személyre:

40 dkg libamáj10 dkg császárszalonna10 dkg vadgomba (rókagomba, vargánya)1 fej vöröshagyma1 paradicsom1 db húsos tölteni való paprika1 dl 6 puttonyos aszúTárkony, kakukkfű, só, bors, 1 teáskanál csípős paprika

REJTVÉNY:

Kérdések:Melyik gomba okozza az aszúsodást?Tokaj-Hegyalján uralkodóan mely három szőlőfajtát termelik?

Nyeremény: 2×2 fő részére egy hétvége a Tokaji Toldi Fogadóban, a Vonattal Magyarorságon egy kötete és a Vendégváró sorozat egy kötete

Főtér

Comments are closed.