Szabó Zoltán

(Bp., 1912. jún. 5. - Vannes, 1984. aug. 19.): író, szerkesztő, Baumgarten-díjas (1939). Középisk.-i tanulmányait a Bp.-i Kegyestanítórendi Főgimn.-ban végezte (1922-30), majd 1930-31-ben a műegy.


Szabó Zoltán

(Bp., 1912. jún. 5. - Vannes, 1984. aug. 19.): író, szerkesztő, Baumgarten-díjas (1939). Középisk.-i tanulmányait a Bp.-i Kegyestanítórendi Főgimn.-ban végezte (1922-30), majd 1930-31-ben a műegy.

BIHARI PÉTER: Ex libris

Közel kétezer-ötszáz oldalnyi többé-kevésbé tömény történelemről számolok be alább: két magyar és két külföldi szerző könyvéről, egy szintézisről, egy nagymonográfiáról, egy tankönyvről és egy népszerű-tudományos műről.

Laurence Rees: A nácik. Történelmi tanulságok

Illetlen szavak, elszabadult indulatok a Házban

Érdekes dolgokat tudhattak meg tavaly is a parlamenti közvetítéseket figyelők a képviselők magánéletéről, mentalitásáról. Kiderült, hogy a honatya is csak ember, akit olykor elragadnak az indulatok, így kiszaladnak a száján oda nem illő szavak is. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyes képviselők véletlenül kínos helyzetbe keveredtek, másokról pedig kiderült: gondolataikat szívesen közvetítik költeményeken keresztül.

A román exkirály utódot jelölt

Népszabadság * Tibori Szabó Zoltán * 2007. december 31.

Az exkirály Margit lányával

Kép: AFP - Daniel Mihailescu Lányát, Margit hercegnőt jelölte a "királyi korona őrének" az országában máig népszerű I. Mihály román exkirály

Mit csinál egy műfenyő, ha lezsidózzák?

A műfenyő legfurcsább jellegzetessége, hogy nincs szaga. Legalábbis, amíg fel nem gyújtjuk.

(Szabó Zoltán)

Csuhai István: EX LIBRIS

Csuhai István

EX LIBRIS

Remény ébredt a nagyszebeni házak szemében

Sikeres volt az Európai Kulturális Főváros programsorozata

Népszabadság * Tibori Szabó Zoltán * 2007. november 24.

Nagyszebenben remekül megfért egymás mellett a sokszínűség

Kép: Mihály László Ha csupán a Nagypiac, a Kispiac és a Huet tér által alkotott építészeti gyöngyszemegyüttes újjávarázsolását érte volna el a Nagyszebenben, idén lebonyolított Európai Kulturális Főváros program máris joggal követelhetné az elismerést.

Kóka háza a parlament előtt

2007. november 12., hétfő - Jónás, Renátó. ©1999-2007 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.

24 óraCímlapBelföldPuf. Turul| Parlament| Szájbarágó| Budapest| Brókerbotrány| Népszavazás 2007| Október 23.| ArchívumKülföldBulvárGazdaságTechKultSportVéleményVideó

RSS

Kóka háza a parlament előtt

Percről percre

nov. 12. 13:59MSZP: Pereljenek a károkért!

Tariceanu és Prodi az EU-hoz fordult

Népszabadság * Sárközy Júlia * 2007. november 8.

Közös sajtóértekezleten a két miniszterelnök

Kép: REUTERS - Max Rossi Barrosóhoz fordult az olasz és a román miniszterelnök: az unió fordítson több pénzt az európai migrációs problémák megoldására.

Tariceanu és Prodi az EU-hoz fordult

Népszabadság * Sárközy Júlia * 2007. november 8.

Közös sajtóértekezleten a két miniszterelnök

Kép: REUTERS - Max Rossi Barrosóhoz fordult az olasz és a román miniszterelnök: az unió fordítson több pénzt az európai migrációs problémák megoldására.

Hazájukért és a közéletért felelősséget érző hívők és nem hívők felhívása a Magyarországi Református ...

Meggyalázta az 1956-os forradalom emléknapját a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség lelkésze, ifj. Hegedűs Lóránt.

A gyülekezet temploma előtt október 23-án elmondott beszéde - amelyben trágár harsogással idézte a Magyar Gárda zászlaját nemrégen átkozódással "megáldó" lelkésztársa szavait is -, a magyar történelem leghitványabb pillanataira emlékeztetett.

Még mindig készülnek a hídfoglalásra

A kormány nagyra értékelte a rendőrség fellépését az október 23-i rendezvények biztosításakor. A szakminiszter a kormány ülésén, helyettese pedig a parlamentben köszönte meg a rendőrök helytállását. Az Országgyűlésben több napirend előtti felszólaló foglalkozott az ünneppel. Közben kiderült, ma tartják Toroczkai László nyilvános tárgyalását.

Tüntetések, megemlékezések percről percre

A szélsőségesek a Szabadság téren gyülekeztek, mielőtt az operaház felé vonultak volna

Az MDF a Széna téren emlékezett

majd kedden Nagy Imre-érdemrendet adott át

Hétfő este, Nagymező utca

Az államfő hétfőn a Műegyetemen koszorúzott,

Gárdisták a Corvin közben

Jánosi Katalin az 56-os emlékműnél Október 22., hétfő

CS. GYÍMESI ÉVA: Meditáció egy enciklopédiáról

CS. GYÍMESI ÉVA

Meditáció egy enciklopédiáról

Hárítások, korlátok

Lapzsemle: Vélemény a Semjén-botrányról: nem zsidózott, hazudott

Mottónk: "A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot"

NOL * Lapzsemle * 2007. szeptember 26.

A Semjén-botrányról: az alattomos hazugság rosszabb, mint a nyílt antiszemitizmus

Egy szocialista mondja: Semjén nem zsidózott

Noha magam is mélységesen elítélem Semjén Zsolt szeptember 10-i beszédét, csak részben értek egyet azokkal, akik kifogásuknak a Népszava hasábjain hangot adtak. Szerintem ugyanis Semjén nem zsidózott.

Nem antiszemita - rosszabb

Fotó: Vajda József Noha magam is mélységesen elítélem Semjén Zsolt szeptember 10-i beszédét, csak részben értek egyet azokkal, akik kifogásuknak a Népszava hasábjain hangot adtak. Szerintem ugyanis Semjén nem zsidózott.

SZENCZI TÓTH KÁROLY: Szubjektív búcsú a gyógyítástól

SZENCZI TÓTH KÁROLY

Szubjektív búcsú a gyógyítástól

Mint amikor egy házasság tönkremegy, amikor feleség és férj már nem tud semmit sem mondani, amikor depresszió és reménytelenség van, és minden szétzilálódik, ez történik most az egészségügyben.

Minden odavan.

Minden eladó

2007. szeptember 13. (7. oldal)

Ugró Miklós

A gárda és az állam

Népszabadság * Kis János * 2007. szeptember 15.

Kép: Szabó BernadettA magyarországi szélsőjobb választói támogatottsága alig mérhető. Utcai masírozással azonban beverekedheti magát a politikai eseménygyártók közé. Szabó Albertnek, Bácsfi Diánának pár tucat híve volt, mégis elfoglalták az újságok címlapjait. Aztán a feledés homályába vesztek, hogy üresen maradt helyüket újabb csoportocskák foglalják el.

Most épp a Magyar Gárda?