MNO


"A cigányok előszedik a fegyvereiket"

Popper Péter megszervezné a zsidó önvédelmet, és szétverné a gárdát

Bűnös szavak

Gombár Csaba szerint "nem lehet örökké büntetlenül Kárpát-medencézni"

Az SZDSZ esztétikuma és a magyar liberálisok

2008. november 20. 00:00A Szabad Demokraták Szövetsége, amely szervezet liberálisnak is nevezi magát, mostanság ünnepli fennállásának húszéves évfordulóját - miközben épp történetének tán utolsó válságát éli át. A balliberális értelmiség egyik iránytűje, a Hócipő ki lesz az "SZDSZ utolsó elnöke" kérdéssel várta a tavaszi elnökválasztást, a párt holdudvara az antifasizmus folyóján lassan átúszik az MSZP mellé, és közben jönnek a hírek a végletes megosztottságról, kiútkeresésről, kapkodásról.

Antirasszista fölkelés készül?

2008. november 20. 00:00Popper Péter fegyveres ellenállást hirdetett a magyarországi rasszizmus ellen. A közismert pszichoguru, hetvenötödik évéhez érkezve, betért egy születésnapi interjúra a Népszavához. Ott történt. Horn Gyula egykori tanácsadója az életművét megkoronázó szövegben kifejtette: ifjú korában, ha zsidózást hallott, "őrült módon összeverte" az elkövetőt, ám most, megvénhedve, már csak verbálisan harcol. (Értsd: másokat küld a csatába.

Szerelmi zűr Katalóniában

Javier Bardem Woody Allen bőrében · Egy könnyed vígjáték

A nacionalizmussal vívna Gyurcsány

Az ellenzék szerint nem lehet összemosni a magyar és a szlovák helyzetet · Boross a baloldal felelősségéről

2008. november 11. 21:06

Az ellenzékkel együtt, a parlamenti pártokkal egységes álláspontot képviselve lépne fel Gyurcsány Ferenc Szlovákiával szemben

Bugárék szerint a blokád nem vezet sehová

Robert Fico élesen bírálta, hogy a magyar hatóságok semmit nem tesznek a szélsőségesek ellen

Gyurcsány Ferenc közös fellépést szeretne

A "nacionalizmus" ellen küzdő miniszterelnök a szlovák konfliktus ügyében is igyekszik megosztani a felelősséget

2008. november 11. 21:06

A történelem sűrűjében

2008. november 11. 21:06Leginkább értetlenül fogadta a hazai politika és a közvélemény a magyar-szlovák viszony eldurvulását, a november elsejei dunaszerdahelyi szlovák rendőrterrort, magyarok semmivel nem indokolható agyba-főbe verését. E zavar okai mélyen gyökereznek. Kezdjük talán azzal, hogy mintha a mi államunk lett volna az egyetlen a földkerekségen, amelynek döntéshozói a rendszerváltozás után szó szerint vették Francis Fukuyama híres könyvének címét: A történelem vége.

Napi sajtószemle

2008. november 11. 21:06europa press

Gyurcsány szombaton Ficóval egyeztet

2008. november 12. 21:34

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő szombaton találkozik egymással Komáromban és Komárnóban, a város egyik részéből együtt sétálnak át a másikba - közölte az MTI-vel tegnap Daróczi Dávid. A kormányszóvivő elmondta, Gyurcsány Ferenc - miután találkozott a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökével és alelnökeivel - felhívta a szlovák miniszterelnököt, és megállapodtak a találkozóról.

Napi sajtószemle

2008. november 12. 21:34Courrier INTERNATIONAL.com

Óriás rendőri készültség és kettős kordon a Stefánia úton + Képek

Több száz demonstráló és a Magyar Gárda tagjai vonultak szerda este a szlovák nagykövetség elé. A demonstrálók a szombati Dunaszerdahelyen történt magyarverés miatt tiltakoztak. A megmozdulást a Jobbik szervezte. A szervezet alelnöke, Szegedi Csanád bejelentette: hétfőtől mintegy húsz helyen a szlovák határ közelében félpályás útlezárást terveznek.

Dobja el régi (nép)szavait!

Udvardy Zoltán jegyzete

Ha azok, akiket a dolog valóban érint, komolyan veszik a felhívást, szótárakkal a kézben, tömött sorokban álldogálnak majd az anarchoszindikalista Szabó Ervin mozgalmárról mai napig elnevezett fővárosi könyvtár előtt, hogy lecseréljék régi lexikonjaikat újakra. De mit kezdjünk a leselejtezendő mozgalmi (jel)szavakkal?

Negyedszer avattak gárdistákat

2008. október 27. 10:02

Büdös bunkó

2008. október 27. 10:02Gálvölgyi János hatvanéves. Kis műsorral kedveskedett neki az RTL Klub. Csupa barát, küzdőtárs; csókok, puszik, öntömjén és bájreklám. Hernádi Judit tütüben félspárgázik, Serbán Attila, a soroksári Freddy Mercury ordibál, a tánckar tépi magáról a ruhát. Farkasházy Tivadar is ott volt, írt valamit, amit Gálvölgyi és Bajor szétröhögtek. Amúgy nem számít, a rajongó közönség véresre tapsolta a tenyerét.

A kassza üres, a hordó tele

Ökológiai katasztrófa helyett világméretű pénzügyi összeomlás következett be

Nem ez a létező világok legjobbika

2008. október 28. 00:00Salamon Konrád Ez volt a magyar huszadik század című könyvét az Éghajlat Kávéházban Lothringer Miklós, az Auktor Könyvkiadó igazgatója mutatta be. A kötet neves történész szerzője a népi mozgalomról, valamint az 1944-1987 közötti történelemről szóló monográfiákkal vált az újkori história hiteles kutatójává, illetve utóbbival az MTA történettudományok doktorává.

Esztergom elhatárolódik a párkányi "trianonozóktól"

Esztergom polgármestere közössége és a maga nevében levélben kért elnézést Ján Oravecztől, Párkány polgármesterétől azért az atrocitásért, ami július 13-án érte őket. Mint ismert, magyar fiatalok egy csoportját vette őrizetbe vasárnap Párkányban a szlovák rendőrség, mert a hajnali órákban "trianonoztak", és önkényuralmi jelszavakat kiabáltak a város közterületén.

Sétával javítaná a közbiztonságot a Magyar Gárda Békésben

Több településen, közöttük Békéscsabán, Orosházán, Mezőberényben és Szarvason tartanak általuk közbiztonság-javító sétának nevezett járőrözést a Magyar Gárda Békés megyei tagjai. A rendőrség szerint törvényes eszközökkel minden állampolgárnak joga van védeni a közrendet, ez a tevékenység azonban nem lépheti át a jogszabály adta kereteket.