Inforádió


Kevesebben haltak meg Mumbaiban, mint korábban hitték

Indiában benyújtotta lemondását a belügyminiszter a mumbai terrortámadások miatt. Sivradzs Patil jelezte, hogy erkölcsi felelősséget vállal a történtekért, azt azonban nem tudni, hogy Manmohan Szingh kormányfő elfogadta-e a lemondást.

A minisztert azért bírálták, mert nem tudta szavatolni a belbiztonságot, csődöt mondott a hírszerzés, valamint a biztonsági erők későn reagáltak a két legismertebb indiai luxusszállodában és Mumbai más helyszínein végrehajtott terrortámadásokra.

Hitler, Hugh Grant vagy Elton John a rosszabb fociszurkoló?

Sok hírességet találunk a futballcsapatok szurkolói között. Sokuk felbukkan a nézőtéren is, mások csak egy-egy siker után közlik, hogy élnek-halnak az adott csapatért, hogy ezzel maguk számára is elérjenek egy kis népszerűség-növekedést. A The Times összeállítása alapján nézzük, kik a legrosszabbak közülük, vagyis kik azok, akik nem biztos, hogy csak dicsőséget hoznak a csapatokra.

A spanyol diktátor jobban kedvelte Churchillt, mint Hitlert

Francisco Franco egykori spanyol diktátor attól tartott, hogy Adolf Hitler elraboltatja, így kényszerítve ki Spanyolország belépését a második világháborúba - legalábbis ezt állítja a tábornok lánya.

Carmen Franco Polo most beszélt nyíltan először arról, milyen volt a fasiszta diktátor lányaként élni. A 82 éves nőnek pénteken jelent meg Spanyolországban Franco, az apám című életrajzi könyve.

Az amerikai magyarok is aggódnak Szlovákia miatt

Aggodalmát fejezte Ján Kubis szlovák külügyminiszternek írt levelében az Amerikai Magyar Szövetség a magyar kisebbséggel szembeni intoleráns és diszkriminatív politika miatt.

A szervezet szerint Szlovákiának hatályon kívül kell helyeznie a Benes-dekrétumokat, amelyek kollektív bűnösséggel vádolták a magyarokat a második világháború után, ezenkívül rehabilitálni kell Esterházy Jánost, aki a zsidók deportálása ellen szavazott 1942-ben, ennek ellenére elítélték.

Csontokkal teli sámánsírra akadtak Izraelben

Egyedülálló sámánsírra bukkantak az izraeli régészek. A sírban volt mindenféle csont, és tíz kővel volt letakarva. De vajon miért?

Egy tizenkétezer éves női sámán csontvázát fedezték fel egy galileai barlangban izraeli régészek.

Soha nem látott munkanélküliség fenyeget

Eheti számában a gazdasági válság hatásaival foglalkozik a Heti Válasz, amelynek cikke szerint akár a 700 ezret is elérheti jövőre a munkakeresők száma.

Világháborús drámák a mozikban

A II. világháború alatt játszódó két angol dráma is szerepel az eheti filmpremierek között. A csíkos pizsamás fiú a koncentrációs tábor két oldalán élő két gyerek barátságát dolgozza fel, A szerelem határai pedig Dylan Thomas walesi költő szerelmi bonyodalmaiba enged betekintést.

Heteken belül kézre kerülhet a legkeresettebb náci háborús bűnös

Egyre közelebb kerülnek a Simon Wiesenthal Központ munkatársai a legkeresettebb náci háborús bűnöshöz. Aribert Heimet azzal vádolják, hogy a mauthauseni internálótábor orvosaként legalább félezer ember halálért felelős.

A Simon Wiesenthal Központot vezető Efraim Zuroff már a múlt hét közepe óta Argentínában van, hogy segítse az intézmény latin-amerikai képviselőjének, Sergia Widdernek a nyomozását Doktor Halál után.

Irán újabb rakétakísérletet hajtott végre

Az erőteljes nyugati tiltakozás ellenére Irán csütörtökre virradó éjszaka újabb kísérletet hajtott végre nagy hatótávolságú rakétákkal a Perzsa-öböl térségében. A nem titkolt cél Izrael elrettentése, de Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter figyelmeztette Teheránt: Washington meg fogja védeni a zsidó államot.

A rakétakísérletekkel Irán azt demonstrálja, hogy képes megvédeni magát bármilyen amerikai vagy izraeli támadással szemben - hangsúlyozta jelentésében a teheráni állami televízió.

Ismerje meg az igazi "Q-t"!

Mielőtt James Bond egy újabb akcióra indul, mindig meglátogatja "Q-t", őfelsége titkosszolgálata kutatási és fejlesztési osztályának vicces vezetőjét, aki megmutatja neki a legújabb csúcstitkos játékszereket.

Az izraeli hadseregnek ugyan nincs "Q-ja", van viszont Jiftah egysége - így hívják azt a szupertitkos csapatot, amelyet megalakulásának 50. évfordulóján kivételesen megmutattak a sajtónak.

Megemlékezés a zsidó mártírokról

Budapesten megemlékezést tartottak a II. világháború magyar zsidó mártírjainak Wesselényi utcai emlékművénél.

Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke a tizenegy éve felavatott parkban az emlékezés fontosságáról beszélt.

A holokauszt 600 ezer magyarországi áldozatának emlékére rendezett ünnepségen részt vett többek között Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.

Gyurcsány: Betelt a pohár

Betelt a pohár, itt az ideje a jogos nemzeti önvédelemnek - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc a szombati melegfelvonuláson történtekre utalva.

A szombati, budapesti melegfelvonuláson történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezi, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik ez ügyben az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.

Egy német bírón múlik, megtalálják-e Doktor Halált?

A legkeresettebb náci háborús bűnös utáni nyomozás hátráltatásával vádol egy német bírót a Simon Wiesenthal Központ. Aribert Heimet azzal gyanúsítják, hogy több ezer embert ölt meg orvosi kísérletei során a haláltáborokban.

Szisztematikusan akadályozza az Aribert Heim utáni nyomozást Hans-Richard Neerforth, a baden-badeni bíróság az ügyben illetékes bírája - állítja Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője.

Kotrógépes terrortámadás Jeruzsálemben

Egy ember meghalt és legalább harminc személy megsebesült, köztük heten súlyosan szerdán Jeruzsálem központjában, amikor egy palesztin kotrógéppel felborított több gépkocsit és egy autóbuszt, valamint számos járókelőt is elgázolt - közölték a helyi biztonsági erők.

Az ámokfutót, aki munkagépével egy közeli utcában dolgozott, a helyszínre érkező rendőrök lelőtték. A férfi kelet-jeruzsálemi lakos, akinek izraeli személyi igazolványa volt, és volt már büntetve is.

A hívők ritkábban szavaznak

Azok az emberek, akik szerint Isten irányítja a világ dolgait, ritkábban vesznek részt a választásokon.

Az Egyesült Államokban végzett kutatás során 1700 embert kérdeztek meg arról, hogy támogatja-e a politikusok kampányát, ír-e politikai tartalmú leveleket, vagy egyáltalán részt vesz-e a szavazásokon.

Az átlagosan 53 éves emberek válaszaiból kiderült, hogy az istenhívők kevésbé aktívak a szavazásokon.

Legszívesebben megszabadulnának a cigányoktól

Az olasz kormány nagy vitákat kavaró tervezete értelmében a hatóságok minden roma gyerektől ujjlenyomatot vehetnek, hogy így szorítsák vissza az utcai kéregetést. Sokak szerint ez nyílt rasszizmus.

Roberto Maroni olasz igazságügyi miniszter bejelentette: a rendőrségnek lehetősége lesz arra, hogy minden Olaszországban élő roma gyerektől ujjlenyomatot vegyen, hogy így azonosíthatókká váljanak, amikor az utcákról összeszedik őket kéregetés közben.

Sarkozy: Franciaország Izrael mellé áll a veszélyben

Ha fenyegetik Izrael biztonságát, Franciaország a zsidó állam mellé áll - jelentette ki Iránra utalva Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a jeruzsálemi parlamentben beszélt erről hétfőn.

Franciaország Izrael mellé áll, ha fenyegetik a biztonságát - jelentette ki Iránra utalva Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a jeruzsálemi parlamentben beszélt erről hétfőn.

A palesztinok szeretik Izraelt

Az izraeli arabok 77 százaléka akkor is az országban akarna élni, ha lenne más választása. Nem ez azonban az egyetlen meglepetés, amely a Harvard Egyetem felméréséből kiderült.

A Harvard Egyetem - Kennedy School of Government kutatói 1721 izraelit - arabot és zsidót vegyesen - kérdeztek. Felmérésükből többek között kiderült, hogy a megkérdezett arabok 77 százaléka szívesebben élne Izraelben, mint bármely más államban.

Életbe lépett a tűzszünet a Gázai övezetben

Életbe lépett csütörtök reggel a Gázai övezetben a Hamász iszlamista szervezet és Izrael közötti tűzszünet, amelynek tartósságával kapcsolatban mindkét fél borúlátó.

Az egyiptomi közvetítéssel létrejött fegyvernyugvás közép-európai idő szerint 5 órakor lépett életbe.

Ne legyen reklám a Bella Ciaóból!

Történelmi hagyományaik megsértésének tekintik neves olasz értelmiségiek a Coca Cola cégnek azt a reklámfilmjét, amelyet egyik üdítőitaluk mexikói forgalmazásához készítettek a híres olasz partizándal, a Bella Ciao felhasználásával.