Figyelő


Pakisztániak lövöldöztek Mumbaiban

A mumbai mészárlás egyetlen túlélő támadója, az elfogott Adzsmal Amir Kamal kihallgatásakor azt vallotta, hogy a támadók mind pakisztáni állampolgárok voltak - közölte vasárnap több indiai lap titkosszolgálati körökre hivatkozva.

A 21 éves fiatalember elmondta, hogy mindegyiküket a pakisztáni Laskar-e-Taiba (Igazak Hadserege, szélsőséges iszlamista szervezet) képezte ki. Szerda este a tengeren megkaparintottak egy hajót, és azon, majd pedig gumicsónakokon jutottak el Mumbaiba.

Külföldre menekülnének a cseh romák

A csehországi romák tömeges külföldre távozásával kell számolni, ha a kormány nem lép fel határozottan a jobboldali szélsőségesek ellen - figyelmeztette Mirek Topolánek kormányfőt pénteken egy észak-morvaországi roma civil szervezet.

Nem tudják eldönteni Szíria vétkességét

Információi alapján a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem tudja eldönteni, vajon Szíria folytatott-e titokban nukleáris tevékenységet - állapítja meg az ENSZ-szerv jelentése, amelyből pénteken szivárogtak ki részletek.

A beszámoló részint műholdas felvételek elemzésén, részint helyszíni vizsgálatokon alapul. Ezek során a NAÜ ellenőrei uránnyomokat találtak annál az épületnél, amelyet 2007 szeptemberében bombázott le az izraeli légierő a Szír-sivatagban.

Kapcsolódó írások

Korózs összefogna az ordas eszmék ellen

Az egész magyar társadalom összefogására szükség van az egyre terjedő szélsőséges, ordas eszmék ellen - hangsúlyozta a szociális és munkaügyi tárca államtitkára pénteken a Heves megyei Poroszlón megtartott roma napon.

Mindenkinek fel kell emelnie a szavát, amikor sörétes puskával vadásznak, vagy Molotov-koktélokat dobálnak védtelen emberekre, függetlenül attól, hogy romák vagy nem romák - figyelmeztetett Korózs Lajos.

Tömeges letartóztatások a kairói merényletek után

Tömeges letartóztatások a kairói merényletek után

2005. május 1.

FigyelőNet, Rádió.hu

Kairóban rövid idő alatt kétszáz embert tartóztattak le a szombati kettős merénylet miatt.

A turistákat célzó támadásokban csak az elkövetők haltak meg. Először az Egyiptomi múzeum mögött robbant bomba, három egyiptomit, két izraelit és egy svédet megsebesítve, majd alig két órával a robbantás után két nő nyitott tüzet egy turista buszra, de elvétették a célpontot.

Pesti lakáspiac: a külföldi roham vége

Pesti lakáspiac: a külföldi roham vége

2005. április 26.

Valkó Dávid

Bár a tavalyi statisztikák még a külföldiek vásárlásainak nagy arányú emelkedését mutatják, idénre egyértelműen lecsengőben van az EU-csatlakozás gerjesztette roham a fővárosi lakáspiacon.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

Tulajdonost vált négy pláza

Tulajdonost vált négy pláza

2005. április 25.

FigyelőNet, MTI-Eco

A Plaza Centers eladta négy magyarországi bevásárlóközpontját - jelentette be a Plaza Centers tulajdonosa, az Elbit Medical Imaging Ltd. (EMI) izraeli cég.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

Gazdát váltott négy magyarországi pláza

Tuljadonost vált négy magyarországi pláza

2005. április 25.

FigyelőNet, MTI-Eco

A Plaza Centers eladta négy magyarországi bevásárlóközpontját - jelentette be a Plaza Centers tulajdonosa, az Elbit Medical Imaging Ltd. (EMI) izraeli cég.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

A plázák mintegy 16,7 millió euró készpénzért kerültek a Dawnay Day Group (Dawbay Day), a vezető brit pénzügyi és ingatlanforgalmazó konszern tulajdonába.

Holokauszt-emlékművet avattak a pesti Duna-parton

Holokauszt-emlékművet avattak a pesti Duna-parton

2005. április 17.

FigyelőNet, MTI

Holokauszt-emlékművet avattak a pesti Duna-parton, a Roosevelt tér és a Kossuth tér közötti szakaszon szombaton este.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

Orbán gyertyát gyújtott a holokauszt emléknapján

Orbán gyertyát gyújtott a holokauszt emléknapján

2005. április 16.

FigyelőNet, MTI

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a múltnak és a jövőnek is üzen a főhajtás a diktatórikus rendszerek áldozatainak emléke előtt. A Fidesz elnöke szombaton vett részt a holokauszt áldozataira emlékező gyertyagyújtáson a budapesti Terror Háza Múzeumban.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

Egykori náci tisztet tüntetett ki Izrael

Egykori náci tisztet tüntetett ki Izrael

2005. április 11.

FigyelőNet

Egy egykori náci tiszt zsidók százait mentette meg Litvániában. Izrael most először tüntetett ki egykori német tisztet zsidómentő munkájáért.

Karl Plagge ezredesre egy amerikai orvos, Michael Good figyelt fel, miközben azt a nácit kereste, aki megmentette édesanyját a holokauszt elől. Mint kiderült, Plagge mintegy 1200 zsidót bujtatott abban a gépkocsijavító üzemben, melynek a vezetésével volt megbízva. Az 1957-ben meghalt férfit ezért a tettéért Igaz Emberként ismerte el a Yad Vasem Holokauszt Emlékközpont - nyilatkozta Avner Shalev, az emlékközpont elnöke a BBC-nek.

Még nyáron csődöt jelent a Jukosz

Még nyáron csődöt jelent a Jukosz

2005. április 11.

FigyelőNet, MTI-Eco

A Jukosz fő részvényese, Leonyid Nyevzlin szerint még a nyár előtt csődöt jelent az egykori olajóriás cég, amiért Vlagyimir Putyin orosz államfőt okolta a német Focus című lapnak adott interjúban.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

Nyevzlin elmondta, hogy felszámolja minden üzleti érdekeltségét Oroszországban, és a továbbiakban Kelet-Európában és Izraelben, esetleg a balti államokban kíván befektetni.

Az üzletember a Schröder és Putyin közötti szoros kapcsolattal indokolta, hogy miért nem fektetett be Németországban, amióta Gerhard Schröder a kancellár.

Még nyáron csődöt jelent a Jukosz

Még nyáron csődöt jelent a Jukosz

2005. április 11.

FigyelőNet, MTI-Eco

A Jukosz fő részvényese, Leonyid Nyevzlin szerint még a nyár előtt csődöt jelent az egykori olajóriás cég, amiért Vlagyimir Putyin orosz államfőt okolta a német Focus című lapnak adott interjúban.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

Nyevzlin elmondta, hogy felszámolja minden üzleti érdekeltségét Oroszországban, és a továbbiakban Kelet-Európában és Izraelben, esetleg a balti államokban kíván befektetni.

Az üzletember a Schröder és Putyin közötti szoros kapcsolattal indokolta, hogy miért nem fektetett be Németországban, amióta Gerhard Schröder a kancellár.

Szabadalmi per a Richter és a Teva ellen

Szabadalombitorlási pert helyezett kilátásba a Merck hazai leányvállalata a Richterrel és a Tevával szemben, mert szerinte az április 1-jén forgalomba hozott csontritkulás elleni generikus készítmények még szabadalom alatt állnak. A Richter ugyanakkor jogszerűnek tartja a piacra lépést.

A Menatep elhagyja Oroszországot

A Menatep elhagyja Oroszországot

2005. április 7.

FigyelőNet, MTI-Eco

A Jukosz fő részvényese, a Menatep befektetési csoport befejezi oroszországi ténykedését - jelentette be a csoport és a Jukosz fő részvényese, Leonyid Nyevzlin.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

Közölte, hogy a Menatep tevékenységét és aktíváit - ezek együttes értékét 30 milliárd dollárra becsülik - Izraelbe (ahol Nyevzlin már állampolgárságot kapott) és Kelet-Európába teszi át.

Az üzletember az Interfax orosz hírügynökségnek adott nyilatkozatában a térségből a balti államokat, továbbá Csehországot és Ukrajnát nevezte meg, ahol reményei szerint kevesebb az "ismeretlen tényező" és az üzletvitel simább mint Oroszországban.

Izraelieké lett a Biomark

Az izraeli Makhteshim Agan Industries (MAIN) megvásárolta a magyar disztribúciós cég részvényeinek a 70 százalékát. A Biomark Kft. évente 10 millió dollár értékben ad el mezőgazdasági vegyszereket - adta hírül Haaretz izraeli napilap..

Izraelieké lett a Biomark

Izraelieké lett a Biomark

2005. április 7.

FigyelőNet

Az izraeli Makhteshim Agan Industries (MAIN) megvásárolta a magyar disztribúciós cég részvényeinek a 70 százalékát. A Biomark Kft. évente 10 millió dollár értékben ad el mezőgazdasági vegyszereket - adta hírül Haaretz izraeli napilap.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

A szerdai napon megjelent közleményben nem jelezte a MAIN, hogy mennyit kellett fizetnie a cégért, de a becslések szerint pár millió dollárba kerülhetett a tranzakció. Az izraeli cég opcióval rendelkezik a megmaradt Biomark részvényekre.

Hárommilliárdos lakóberuházás Pestszentlőrincen

Az izraeli Minrav vállalatcsoport 3 milliárd forintos beruházásában épül az összességében 336 lakásos, Napfürdő Otthonpark Pestszentlőrincen, amelynek 164 lakásból álló első két ütemét kedden avatták fel.

Izrael már készül a Gázai kivonulásra

Izrael már készül a Gázai kivonulásra

2005. március 19.

FigyelőNet, MTI

Az izraeli hadsereg két hét múlva megkezdi a hadsereg nem létfontosságú, logisztikai berendezéseinek kivonását a Gázai övezetből - közölte egy izraeli katonai forrás.

Az illetékes hozzátette: főleg a katonák és a zsidó telepek biztonságához nem szükséges berendezéseket vonják ki. Néhány napja megkezdődött a jelenleg a Gázai övezetben szolgáló katonák befogadására alkalmas támaszpontok építése Izrael déli részén - közölte az illetékes. A kiválasztott helyszíneken március 15-én kezdődtek meg a földmunkák. A Gázai övezetből való katonai kivonulás a tervek szerint július végén kezdődik és néhány hétig tart.

Ukrajna nukleáris fegyvert adott el Kínának és Iránnak

Ukrajna nukleáris fegyvert adott el Kínának és Iránnak

2005. március 18.

FigyelőNet

A rakéták alkalmasak arra, hogy Kína megtámadja legnagyobb térségbeli riválisát, Japánt, így a területén fekvő amerikai bázisokat is. Irán pedig Izraelt veheti célba a tömegpusztító eszközökkel.

Cikk küldése e-mailben

Nyomtatóbarát verzió

Hozzászólás a fórumban

A 12 darab, nukleáris töltet célbajuttatására kifejlesztett AS-15 rakétákat még 2001-ben adták el, de máig titokban tartották a tranzakciót, és az illetékesek folyamatosan cáfolták a kiszivárgott információkat. A tranzakcióval életfontosságú technológiai információk is kikerültek az orosz atomtudósok kezéből.