Blikk


Végső búcsúk

A temetkezésnek minden kultúrában megvannak a kialakult szokásai. Ezek közül gyűjtöttünk össze olyanokat, amelyek a mi szemünkkel nézve különösnek tűnnek.

Brutális támadás a melegek ellen

Budapest - Molotov-koktélok robbantak szét a betonon, téglák csattantak a rendőrök pajzsain, miközben a felvonuló melegeket próbálták védelmezni tegnap a Hősök terénél. Az Erzsébet tértől körülbelül ezerötszázan vonultak a két kamion nyomában az 56-sok teréhez. A keresztutcákból folyamatos tojás- és paradicsomzáporral várták őket a fekete ruhás ellentüntetők.

Már az Oktogonnál bevetették a könnygázt a rendőrök

4 milliárdból forgatnak filmet Kincsemről

BUDAPEST- A magyar filmgyártás legnagyobb vállalkozásába fogott Losonczi Gábor producer: négymilliárd forintos költségvetéssel filmet készít Kincsemről, a legismertebb magyar versenylóról. A rendező Koltai Lajos lesz, az operatőr Pados Gyula. A négy főszerepet igazi világsztároknak szánják

Modellkedtem, hogy megéljek

BUDAPEST - Egykor modellkedett, hogy megéljen, ma az ország egyik legnépszerűbb színésznője. A Jóban Rosszban Judit főnővérét alakító Szorcsik Viktória imád utazni, s olykor veszélyes kalandokba is keveredik. Egy búvárkodás alatt elkövetett hiba kis híján az életébe került, legutóbb pedig az arab világban figyelmeztették: bizonyos dolgokat ott nem szokás.

Viki vagy Viktória? Amkorkor felhívtam, nyomatékosan javította ki a Vikit Viktóriára. Netán nem szereti, ha becézik?

Draskovics Tibor bekeményít

BUDAPEST - Miért kell hónapokig várni? Miért nem tesznek semmit az illetékesek a Magyar Gárda ügyében? - vetődik fel a kérdés, amióta a Fővárosi Főügyészség kérte a Jobbik Mozgalom támogatását élvező gárda feloszlatását. Hisz ez december közepén volt, ám azóta nem történt semmi.

Meghalt Tom Lantos

Nyolcvanéves korában Marylandben meghalt Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselő.

A demokrata párti Lantos, aki a washingtoni kongresszus alsóházában a külügyi bizottság elnöke volt, január elején jelentette be, hogy nyelőcsőrákja miatt visszavonul a politikától. A 80 éves politikus a Washingtonhoz közeli, Maryland állambeli Bethesda Haditengerészeti Kórházban hunyt el.

Én leszek Uri Geller utódja

BUDAPEST - Magyarországon keresi utódját Uri Geller (61). A világhírű kanálhajlító fenomén show-ja, A kiválasztott még el sem indult nálunk, Geller máris felfigyelt egy ifjú tehetségre. A 15 éves magyar fiú egyelőre a titokzatosság homályába burkolózik, nevét, arcát nem fedi fel, de alig várja, hogy hátborzongatóan izgalmas képességeit Urinak is megmutathassa

Kidobták szülei a kisbabát az ablakon

LUDWIGSHAFEN - Tizenkét méter magasból dobta ki gyermekét a lángoló házban rekedt apa, míg anyja kétségbeesetten sikoltott a lent állóknak, hogy kapják el a kicsit. A szülők a biztos haláltól mentették meg gyermeküket, amikor a hátborzongató lépésre szánták el magukat. A picit elkapta egy tűzoltó, de a szülők bennégtek...

AFP

A kisbaba sikoltva zuhant, csak reménykedhettek a szemtanúk, hogy valamelyik tűzoltó elkapja

Elfogták a két sírrongálót

KAPOSVÁR - Otthonaikban az esti sírrongálásról szóló híreket nézték a televízióban hétfő este szüleikkel a fiatalok, amikor lecsapott rájuk a rendőrségi kommandó Kaposváron. Ny. Á. (15) és R. R. (16) jó körülmények között élő nyolcadikos, illetve elsős középiskolások nyíltan rasszistának vallották magukat, és tettüket is ezzel magyarázták. A kihallgatás alatt beismerték, hogy ők festették az önkényuralmi jelképeket a zsidó sírokra.

Szamba didik

RIO DE JANEIRO - Csaknem 700 ezer turista és több millió helybeli özönlötte el a hét végén a brazil főváros utcáit. A legendás riói karnevál teljes gőzzel zakatol, pedig a háttérben botrányok, drogkereskedelem, 50 tonna lefoglalt kábítószer, betiltott holocaustfelvonulás és lefejezett hullák húzódnak meg.

Árpa kiszáll a tévézésből

BUDAPEST - Árpa Attila (33) szenzációs bejelentésre készül kedd reggel - legalábbis ezt mondta a Koffeinmentes másik férfi műsorvezetője, Papp Gergely. Információink szerint a macsópapa nem mást jelent be, mint hogy kiszáll a Mokka csapatából.

Uri Geller: Remélem, magyar lesz az örökösöm!

KÖLN - Büszke magyar származására, és reméli, hogy utódját is Ma gyarországon találja meg a világhírű parafenomén, Uri Geller. A magyar származású, de izraeli-brit állampolgárságú világsztár Amerika és Németország után hazánkban is elkészíti saját tévéshow-ját A Kiválasztott címmel a TV2-n. A Vasárnapi Blikk Kölnben, éppen forgatás közben érte utol.

Ön az első külföldi, aki Jó napot!-tal üdvözölt. Ha ilyen jól beszél magyarul, miért nem folytatjuk úgy?

Letiltotta Pákót az RTL Klub

Budapest - "Heil Hitler!" - üdvözölte az egykori náci vezért Fekete Pákó (35) egy, az internetre is felkerült videón a múlt héten. Mára már az is kiderült, hogy ugyanezzel a mozdulattal intett búcsút a kereskedelmi televíziós karrierjének, így annak a valóságshow-nak is, amelyet a mulatós énekes családjával forgatott volna az egyik csatorna. Pákót az RTL Klub letiltotta a képernyőjéről, a TV2 nem tervez vele tovább, ő pedig járhat a bíróságra

Kényszerítettek, hogy Hitlert éltessem

BUDAPEST- "Az életemet féltettem, s tudtam, ha nem mondom utánuk, amit nekem mondanak, lehet, hogy haza sem mehetek többé!" - mondta lapunknak Fekete

Pákó (35), akiről szombaton került fel egy videofelvétel az internetre, amelyen többek között Szálasit és Hitlert élteti.

Vizsgálják Pákó náci videóját

BUDAPEST - Sieg Heil! - ezzel a náci köszöntéssel, majd a jellegzetes karlendítéssel köszönt be Fekete Pákó egy videofelvételen, amely tegnap került fel az internetre. Az énekes Hitlert és Szálasit is élteti, és arról beszél, hogy utálja a cigányokat. Vajon tudta, mit művel?

Ő volt a magyar Schindler

Budapest - Nekünk is van Schindlerünk. Ocskay László (†73) életét kockáztatva kétezer-ötszáz ártatlant mentett meg a nyilasoktól a II. világháború poklában. Legendáját eddig nem ismerhettük, unokaöccse, Rudolf (66) azonban néhány elszánt filmes segítségével most vászonra vitte kalandos életét.

Emigránsok látogatják az izraeli Putyin bárt

A jeruzsálemi Putyin Bárban orosz rock zene és orosz italok mellett, az orosz államfő képei alatt azok az orosz emigránsok gyülekeznek, akik kedvelik Vlagyimir Putyin elnököt.

Amerikai búvárok keresik Hitler kincsét

1959-ben hamisított brit fontsterling- kötegek kerültek elő a tóból - az egészet elégettékA Toplitz-tó alig két kilométer hosszú, mintegy 400 méter széles, és 103 méter mély, az osztrák erdőgazdálkozási hivatal kezelésében van, ám viszonylag kis méretéhez képest jó ideje rengeteg izgalmat vált ki.

Világverő a magyar pálinka

Fényesebb bizonyítékot aligha szolgáltathattunk volna: taroltak termelőink a pálinkák Bécsben megrendezett versenyén, összesen huszonnégy csillogó-villogó, főképp arany színben pompázó érmet hoztak haza a mieink. Egészségükre, egészségünkre!

Éremeső hullott a magyaroknak a Destillata versenyen: összesen huszonnégy csillogó-villogó érmet hoztak haza a mieink. Hat ország 142 főzdéjének közel 1200 párlata közül hét aranyat, tizenegy ezüstöt és hat bronzérmet halásztak el a magyarok a többiek orra elől. Az agárdiak aratták a legnagyobb sikert: egyik párlatukkal, a Vylyan Cabernet Franc seprőpálinkával elnyerték Az év pálinkája címet.

Alkut kötött az atlantai bombás rém

Eric Rudolphot a biztonság kedvéért golyóálló mellényben vitték a kihallgatásokraA Montgomeryben ma kezdődő tárgyaláson még nem az 1996-os atlantai merénylet a téma, noha Rudolph tettei közül az volt a legsúlyosabb: egy aszszony, Alice Hawthorne sebeibe belehalt, egy török operatőr pedig infarktust kapott, amikor az olimpiai parkban szórakozó tömeg közepén bomba robbant. (A sebesültek száma 100 fölött volt, s egy ideig még az is felmerült, ne szakítsák-e meg újabb terrorakcióktól tartva a nyári játékokat.)