168 Óra


Vágó keresi a bajt

Riskó Gáspár felvételeIrány Brüsszel?

Nem. Félreértés történt. Egy magánbeszélgetésben valóban szóba került, milyen lenne, ha egy párt felkérne. Ezt aztán egy botcsinálta újságíró megírta, és mindent összekutyult. Az egyik bulvárlap megkereste az SZDSZ-t, mert azt gondolták, hogy csak ott lehet esélyem. Egy megszólaltatott liberális politikus pedig, pechemre, engem be se avatva, nem cáfolta, hanem azt mondta, jó ötlet.

Nem így gondolja?

Televíziózni akarok. Korai lenne még a váltás.

Még?

Magyar várúr lapátol Szíriában

Miért éppen Szíria vonzza?

Néhány csont: ez lehetett Heródes felesége?

Ehud Necer, a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze irányítja a Herodium feltárását. Az MTI azt írta: a létesítményt a bibliai Heródes palotának és erődnek terveztette, de temetkezési helyül is szánta.

A régész két mészkőből faragott szarkofág töredékeit mutatta be az újságíróknak. Feltételezése szerint ezekben nyugodtak Heródes egyik feleségének, a szamaritánus Malthakénak, valamint menyének földi maradványai.

Nem használ: "korbáccsal terelik a romákat a munkaerőpiacra"

- Mindenkinek fel kell emelnie a szavát, amikor sörétes puskával vadásznak, vagy Molotov-koktélokat dobálnak védtelen emberekre, függetlenül attól, hogy romák vagy nem romák - figyelmeztetett Korózs Lajos.

Éppen ezért "tükörbe kell néznie a magyar társadalomnak", és az elesettek pártjára kell állni annak érdekében, hogy élhető legyen ez az ország a következő évtizedekben - tette hozzá a politikus.

Trianon nem országrontó kataklizma

Osztrák újságok és híradások címszavai 2008. november 12-én: "A köztársaság 90. születésnapján ünnepli." (News) "90 éves a köztársaság: Ausztria ünnepel. 1918-ban szétesett a Monarchia. Romjaiból született meg az Osztrák Köztársaság." (Kurier)

A baloldal gyávasága

Szerintem aki képes magára húzni olyan egyenruhát, amilyet hajdan a nácik vagy a nyilas brigantik viseltek, az magára húzza a gyanút, hogy ő is mindenre képes. Ha pedig ennek egyéb jelét is adja - masírozgat, megfélemlít, cirkuszt rendez a bíróságon, aljas jelszavakkal provokál, fenyegetőzik, cigányra támad, zsidóra uszít, barom módon szomszéd nemzetet heccel -, akkor törvényileg kell fellépni ellene, és nem bambán megvárni, amíg újra eljön a nagy történelmi gyalázatok ideje.

A "Halál a magyarokra" Amerikában is kiverte a biztosítékot

Az 1906-ban alapított AHF, az egyik legnagyobb amerikai magyar ernyőszervezet, két olyan jelképes lépés megtételét javasolta Pozsonynak, amelynek segítségével elkezdődhetne "az intolerancia bélyegének eltávolítása" - tájékoztatta az MTI-t Bagdy Zoltán, az AHF társelnöke.

Szörnyű betegség: az Alzheimer-kór kettős halált okoz!

Vizi meghívott vendégként tartott előadást az Izraeli Tudományos Akadémia és a Leopoldina Német Természettudományi Akadémia nemzetközi tudományos ülésén, amelyen az idegrendszeri betegségek okairól és terápiás lehetőségeiről esett szó. Mint azt csütörtöki hazatérte után az MTI-nek elmondta, az Alzheimer-kór kialakulásának két elmélete van. Az első, az úgynevezett kolinerg-elmélet szerint a betegség egy endogén (belső) kémiai anyag, az acetilkolin hiányára vezethető vissza.

Fogadás balról - titokban

2008.04.20. 20:49

szerző: 168 Óra Online forrás: 168 Óra

Együttműködési megállapodás kötött a Munkáspárt és a szocdemek. Még decemberben. Azóta hallgattak róla.

Választási együttműködési megállapodást írtak alá tavaly decemberben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyarországi Munkáspárt 2006 vezetői. A megállapodást a pártok illetékes fórumainak jóváhagyását követően most hozzák nyilvánosságra - közölte Vajnai Attila, az utóbbi szervezet elnökhelyettese az MTI-vel.

A szélsőjobb hivalkodó kereszténysége diszkreditálja az egyházat

2008.04.20. 13:40

szerző: 168 Óra Online forrás: 168 Óra

Az egyházaknak pontosan azért nagy a felelőssége, mert a rendészeti szervekénél sokkal hatásosabb eszközzel rendelkeznek.

Az egyházak Népszabadságban megjelentetett közös állásfoglalása szép gesztus, de csak akkor ér valamit (akkor hiteles), ha legalább a jövőben a cselekedetek is ebben a szellemben fogannak.

Az iráni atombomba felrobbantaná az egész Közel-Keletet. Sőt

2008.04.20. 10:00

szerző: Páll Zoltán forrás: 168 Óra

Az idő múlásával Irán egyre közelebb kerülhet az atombomba kifejlesztéséhez. Ha a perzsa ország nukleáris hatalommá válik, az fenekestől felforgathatja a Közel-Keletet.

Nem lesznek elévült ügyek!

2008.03.31., 2008. évfolyam, 13. szám

szerző: Karácsony Ágnes forrás: 168 Óra

A legfőbb ügyész azt mondja: ha rajta múlik, nem lesznek elévült ügyek. Beszél egyebek között a Magyar Gárdáról, a honi politikusok elleni merényletekről és a jogrendről.

Kezdjük azzal: négy hétig nem kaptunk öntől időpontot az interjúra.

Megmutatjuk a gárdát kísérő indulatokat (videó)

2008.03.30. 16:18

forrás: 168 Óra

Leköpdösték, megrugdosták és szidalmazták azt a mintegy tíz fiatalt, akik a gárdisták után ki akarták pucolni a Hősök Terét. Stábunk jelen volt, rögzítette a történteket.

Leköpdösték, megrugdosták és szidalmazták azt a mintegy tíz fiatalt, akik a Magyar Gárda és a szélsőségek elleni tiltakozásul takarítóeszközökkel a kezükben jelentek meg a Hősök terén a gárdista avatás után. A tiltakozó flashmob (villámgyülekezés) résztvevőit kikergették a térről.

Merénylet márciusban: kinek az érdeke?

2008.03.30., 2008. évfolyam, 13. szám

szerző: Bokor László forrás: 168 Óra

Aznapra tervezték az Oscar-gálát, amelyen színes filmüzenettel akarta megörvendeztetni régi kollégáit a cowboy-elnök. Ám a washingtoni ólomeső elmosta a terveket. Az USA negyvenedik elnökét negyvenedik munkanapján érte a pisztolylövés, amely Dallastól Hollywoodig visszhangzott. Szerzőnk New Yorkból figyelte az eseményeket.

Hasznos idióták lövöldözik a magyarok nyilait

2008.03.30., 2008. évfolyam, 13. szám

szerző: Pungor András forrás: 168 Óra

"Süsü tüntet, repül a lószar"

2008.03.15. 18:01

szerző: Adamik Zsolt forrás: 168 Óra

Mottó: "Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány elmondása szerint a rendőrség békés ünneplésre számít. Március 15-ét pedig úgy szeretnék megünnepelni, hogy az események menetébe ne kelljen beavatkozniuk."

Tojásban úszott a plexipajzs

2008.03.15. 14:25

szerző: Csák Gergely | Dorogi Katalin | Kovács Réka forrás: 168 Óra

Rendőrök és tüntetők látványa uralta a Petőfi teret a főváros ünnepi gyűlése idején - jelentette a 168ora.hu tudósítója, aki hatalmas biztonsági intézkedést tapasztalt.

Üvöltöző árpádsávosok vonulnak a belvárosban

2008.03.15. 11:24

szerző: 168 Óra Online forrás: 168 Óra

A hivatalos bejelentés szerint a Jobbik és a Magyar Önvédelmi Mozgalom ma reggel istentiszteletet tartott a Szabadság téri Hazatérés templomban. Onnan a résztvevők Gyurcsány-ellenes jelszavakat üvöltözve a Fővám téri demonstrációra mentek át.

A templom bejáratánál a Magyar Gárda tagjai álltak sorfalat, volt, aki árpádsávos zászlóba burkolózva ült a padban.

Kisebbségben élni

2008.03.09., 2008. évfolyam, 10. szám

szerző: Kasza László forrás: 168 Óra