Szenes Hanna versek

Életrajz

Forrás: Szenes Andrea

CHANUKA

Chanuka van, a gyertya fellobog

És minden zsidó szív erősen feldobog.

Eszünkbe jutnak hősi képek,

Eltünedezett ősi népek.

Volt Pharao, volt görög uralom

S nem törhetett meg minket semmilyen hatalom.

Vittük a Tórát vittük velünk,

Abból merítettük minden hitünk.

És mentünk a pusztán éhezve, szomjazva,

de velünk volt Isten, nem voltunk elhagyva.

És mi, kik ilyen ősöktől származunk

Nem csüggedünk, mi tovább harcoljunk.

Hisz bíztatóan int a gyertyafény:

Ne csüggedj Izráel, van még remény!

Budapest, 1933. december


1. Szenes Hanna versek

A FOOTBALL*

Először csak a fiatalok kezdték

S az öregek csóválták a fejüket

Mi lelte ezeket a gyerekeket

Hogy elvesztették a fejüket.

Hogy kisgyerekek módjára

a labdát rugdossák

És hogy az utolsó fillért is

A magyar-osztrák mérkőzésre dugdossák.

S aztán (csak a gyerekek kedvéért)

Elmentek egy érdekes mérkőzésre

És mint szigorú, zord bírák

Mentek fel a nézőtérre.

De mikor repült a labda

S a közönség éljent kiált,

Az apa a székre felállva

Túlkiabálta a fiát.

1933.IX.

* Az itt közölt első három versét tizenkét éves korában írta.


2. Szenes Hanna versek

AZ ÉDESANYA

Ha volna a világon egy érdemjegy

A szeretet és kitartás babérja,

Egy volna csak, ki megérdemelné:

Egyedül az édesanya.

Legyen szívetekben hála

És ajkatokon ima,

Ha halljátok a legszebb szót:

É d e s a n y a.

1933.


3. Szenes Hanna versek

A KÖNNY

Mikor a szemünket könnyek borítják,

Torkunkat vaskezek összeszorítják,

Szánk széle kínosan megremeg,

Azt mondjuk: sírunk, mi emberek.

S az arcunkon gyöngycseppek futnak,

Én nem tudom, hogy hová jutnak,

De mind ég, fojtogat és fáj,

S a lelkünkön barázdát váj.

E könnyek, melyek fel-feltörnek,

Úgy kínoznak és elgyötörnek,

A mosolyunkat megtapossák,

De lelkünket tisztára mossák.

Budapest, 1936. november


4. Szenes Hanna versek

PERCEK TÁNCA

A sötét utcán lámpafények.

Az égen izzó csillagok.

Szívemben mindig új remények,

Az élet útján ballagok.

Köröttem furcsa, titkos láncban

S földöntúli lázas táncban

A percek lejtenek.

Én nézem őket kérdő szemmel,

Kíváncsian és félelemmel:

Vajon mit rejtenek?

Némelyikük csupa derű,

Másik fájdalmas, keserű,

Az egyik édes, ölelő,

A másik lelket elölő.

Csak menjetek. Az újak jönnek.

Mind egyforma és mégis más,

Mert ez a tánc, mert ez a lánc

Maga az örök változás.

S a percek jönnek, nem köszönnek,

Nem búcsúznak, tovább úsznak,

Nesztelenül ellebegve

Végtelenből végtelenbe.

Budapest, 1937, február


5. Szenes Hanna versek

ESTI BESZÉLGETÉS

Bebújok az ágyba. Lehunyom a szemem.

Azt est kormos arca mosolyog rám.

Felhúzom állig a takarót.

Kész vagyok, várlak, édesapám.

Gyere, ülj le az ágyam szélén

Vedd két kezedbe kezemet,

Adj egy csókot a homlokomra

És beszélgessünk egy keveset.

Tíz éve már csak így beszélünk,

Hangok nélkül és szótlanul.

Te mégis érted, amit én mondok,

Ami e lelkemen átvonul.

Amikor elmentél, gyermek voltam,

Az iskolába se jártam még,

Egy május nap volt, hűvös, esős,

Mikor magához vett az ég.

Engem bátyámmal elvittek otthonról,

Anyuka mély feketébe öltözött,

Este halványan súgta fülünkbe:

Apuka nagyon messze költözött.

A temetésen emberek tolongtak

S én szorongtam a rokonok között.

Akkor még nem tudtam mit jelent:

Apuka nagyon messze költözött.

De este, amikor lefeküdtem,

Pár szót tákoltam össze imámnak:

Uram, édes jó Istenem,

Adj békés nyugalmat az édesapámnak.

Tán Isten megadta néked a békét,

Amit gyerekszám annyiszor kért,

De én gyakorta zaklattalak.

Ugye nem haragszol hívásomért.

Ha gyermekszívemet bántalom érte,

Mit nem tudtam élőknek elmondani,

Olyan jól esett tehozzád bújni,

És minden fájdalmat kiontani.

Ha örömöm volt, ujjongó, boldog,

Mit szavakká formálni alig lehet,

Olyan édes volt elújságolni

És mindent megbeszélni veled.

Apám, Te mindig olyan jó voltál,

Hívó szavamra hozzám leszálltál,

Nehéz utakon kísértél engem,

Küzdelmeimben mellettem álltál.

Köszönöm néked százszor, ezerszer.

De most már búcsúzzunk, késő lett, lám,

És holnap reggel korán kelek fel.

Jó éjszakát hát, édesapám.

Budapest, 1937. május


6. Szenes Hanna versek

ESTI JÁTÉK

Én nem írtam még verseket

Sem szépeket, sem nyerseket

S itt állok mostan, íme, ím,

S eljátszom másik rímein.

Leírom azt, hogy: andalog

S alája írom: angyalok

Azt írom le: hogy: szép zene

S alája írom le, hogy: tiszta tó

S alája írom: kis Kató

Azt írom: szívem, szenvedő

S egy rím van rája: szemfedő.

E szók, mint a füst gomolyog

Úgy szállnak de nem komolyak.


7. Szenes Hanna versek

HARMÓNIA

A természet csupa ellentét:

Nappali fény és éji sötét,

Kopár hegyek és virágos völgyek,

Piciny fűszálak, hatalmas tölgyek.

A komor észak és a dalos dél,

A tikkasztó nyár és a dermesztő tél.

A chaos, a rend,

A zaj és a csend,

A föld és az ég,

A kezdet és a vég.

És ellentmondás a történelem.

Egyéni érdek és honszerelem,

Viszálykodás és tömörülés,

Az Isten nevében emberölés,

Felszökő pálya és letört vonal,

Bonyolult cselszövés, szakadt fonal.

A szolga, az úr,

Az angol, a búr,

A tömlöc, az őr,

A béke, a tőr.

És mind csupa hegy-völgy és mind csupa véglet,

Az emberi lélek, az emberi élet.

Lobogó érzések, lehiggadt ész,

Feszülő tervek és remegő kéz.

A tett és a szó,

A rossz és a jó,

A csonka, az ép,

A rút és a szép.

S a számtalan végletnek egy az ura

Világot átfogó harmónia.

Budapest, 1937. október


8. Szenes Hanna versek

BÚCSÚ

Elmentél. Soká integettünk.

Hordárok lármáztak megettünk,

S mi néztük, mint tűnsz egyre el.

Az élet elvitt. Boldog voltál.

A szíved mélyén tán daloltál,

S mi titkoltuk a könnyeink.

Szó nélkül, csendben hazamentünk.

Néztük a halvány kék eget.

A lelkünk titkon, láthatatlan

Most is utánad integet.

Balatonlelle, 1938 nyarán


9. Szenes Hanna versek

MOST&

Most, most szeretnék valamit mondani,

Valamit, ami több mint a szó,

Tarkább a színnél,

Zengőbb a rímnél,

Amit nem mondott előttem millió.

Valamit. Hallgat köröttem a föld,

Várakozón bámul rám az erdő,

Kíváncsi szemmel néz rám az ég is

Minden hallgat. És hallgatok én is.

Tátra, Biela-Voda, 1938.


10. Szenes Hanna versek

KÉK HEGYEK

Végtelen békében megfürdött kék hegyek

Suttogták csendjüket felém,

Uram! Hadd vihessem magammal a lelket,

Amit ők leheltek belém.

Tátra, Biela-Voda, 1938.


11. Szenes Hanna versek

FALEVÉL

Először zöld volt,

Aztán sárga lett,

Majd borvörösre változott az arca,

Holnap barna barátcsuhába bújik

S a következő szín, az már halál.

Tátra, Biela-Voda, 1938.


12. Szenes Hanna versek

KÉK

Mentem keresztül a Margithídon.

Nem volt még este, csak alkonyodott,

A nap a hegy mögé már lebukott,

Levegőt hozott a Duna szele,

Budai illat is vegyült bele.

Néztem alattam a Duna vizét,

Lassan hömpölygött hatalmas teste,

Kék takaróval fedte az este,

Kék volt a sirály, amely habját súrolta,

Kék az örvény, mely a pillért karolta,

Valami kék áradt belőle szét.

Szemem áttért a szemközti hegyre.

Kék palást borult rá két büszke vállára,

Kék fátyol szállott le a Citadellára,

Kék fényben csillogtak a házak lámpái,

Kék ruhát öltöttek a parkok nagy fái,

Valami kék ömlött mindenből egyre.

Néztem mint ragyog fölöttem az ég.

Valami kék áradt belőle széjjel,

Kék üzenetet küldött az éjjel,

Magasan végtelen kék tenger terült el,

Egy felhő érkezett, a kékbe merült el.

Valami kék szállott, valami kék.

Kék volt a víz és a hegy és az ég,

Két halvány árnyékcsík bontotta szét

Az eget, hegyet és Duna vizét.

Mese volt, álom volt, tündérvilág.

A tavasz ment mellettem a hídon át.

Budapest, 1938.


13. Szenes Hanna versek

ARATÁS

Fekete földünket szántja a népünk,

Aranyos kévét arat a karja,

Mire a kalász a földet takarja,

Színaranyától csillog a képünk.

Honnan az új fény, honnan az új hang,

Honnan a csendülő, zengő új ének?

Honnan az új harc, honnan az új hit?

Tetőled földem, tetőled Émek.

Nahalal, 1940.


14. Szenes Hanna versek

PILLANTÁS

Milyen messze, messze elmaradtak emberek.

Milyen végtelenre tágulna a tengerek.

Milyen távol tűntek tarka, táncos évek.

Milyen bágyadt lett a bátor, büszke ének

Milyen messze& Milyen bágyadt.

Sdot-Jam, 1942. VII. 12.


15. Szenes Hanna versek

Egy kettő három&

nyolc a hossza,

Két lépéssel mérem a szélet&

Kérdőjelként lebeg az Élet.

Egy kettő három&

tán egy hét is,

Vagy a hó vége még itt talál,

De fejem felett a Halál.

Huszonhárom lennék

most júliusban&

Merész játékban számra tettem,

A kocka perdült. Veszítettem.*

Budapest, 1944. VI. 20.

* A börtönben írt utolsó verse.


16. Szenes Hanna versek

ANYÁMNAK

Hol tanultál könnyet letörölni,

Fájdalmat rejteni lelkedben?

Bánatot, panaszt eltemetni,

Sírást és kínt oly csendesen?

Hallgasd a szél szavát:

Hegyen és völgyön át,

Tátott torokkal kesereg;

Nézd a tengert.

Üvöltve renget

S korbácsol sziklahegyeket.

Az egész Természet zeng és reng,

A gátat, formát szétrepeszti.

Honnan a szívedben ez a csend:

Hol tanultál hősnek lenni?

Nahalal, 1940. I. 15.


17. Szenes Hanna versek

EGY JÓ BARÁTHOZ

Megsebeztem. Meg sem éreztem,

Hogy én is sebesültem ezalatt.

Éles volt a nyíl mindkét vége.

Utána forradás maradt.

Nahalal, 1941. I. 27.


18. Szenes Hanna versek

A TESTVÉREKHEZ

Ha mi hagytuk abba

Vegyétek ti nyakba

A nehéz, hatalmas

Jármot

Homokos talajra

Építsetek újra

Itt a kék ég alatt

Mindent

S tudjátok meg: a hála

És igazság ára

Drága.

Nahalal, 1941. V. 4.


19. Szenes Hanna versek

MEGHALNI

Meghalni.. ifjan& Nem. Nem akartam.

Szerettem a dalt, és a fényt,

A melengető napot, két csillogó szempárt.

Háborút, romlást, nem akartam én,

Nem, nem akartam.

De ha sorsom, hogy éljek máma

Pusztuláskor, vérontásban

Hát Istennek legyen hála,

Hogy megadatott itten élnem

És meghalnom érted hazám, földem.

Nahalal, 1941. V. 5.


20. Szenes Hanna versek

A GALIL

Hegyeid, Galil, mint más hegyes föld,

Legelő, szikla, sárga és zöld.

S bordáid közt lenge árnypillék,

De ez a hegység nem a Galil még.

S mezőid is, mint más mezők éppen.

Ott rejlik titka a föld kebelében.

Nemes gyümölcse, lágy kenyérillat.

Hanem a mező sem lelke a Galilnak.

S fiaid olyanok ők is mint mások,

Mély barázdákat arcukba ásott.

Sok nehéz munkanap, forrók, kemények,

De fiaid Galil, ők sem a lényed.

Hegyeidben és a fiúk szívében

Sok ezredévek varázsemléke,

Melyet oly búsan méláz a chalil,*

Az a Galil.

Nahalal, 1941. V. 29.


21. Szenes Hanna versek

EGY PERC

Elmúlt évezredeknek és az

Utánam jövendőknek határán állok,

S ifjúságom perzselő csókjával

Megcsókolom Kineret örökkévalóságod.

Én csupa láng voltam, te aki voltál.

Arcod hűvös volt, gondtalan.

Rugalmas, lágy bársonytested

Elnyúlt a hegység karjaiban.

Én most elmegyek. Visszajövek-e

S mikor azt nem tudom.

De az örökkévalóság csókja

Égni fog az ajkamon.

Chacér Kineret (Maagan), 1941.


22. Szenes Hanna versek

KÉSZÁRIA

Csend. Hallgassatok mind.

Ott, a fövényen túl,

A drága ismerős parton

A közeli, aranyos parton

Hazai otthon int.

Makacs, víg menetben.

Daltalan és csendben

Idegen nép közt lépve

A jövő-múlt elébe

Készáriába.

És a romvárosba érve

Súgjuk majd halkan, félve:

Áme visszatértünk

S a sziklák csendje felel:

Vártalak, kétezer éve.

Sdot-Jam, 1941. X. 27.


23. Szenes Hanna versek

GINOSZÁR

Fekete mezőn, sötét éjjel

Gyúlnak a tüzek szerteszéjjel.

Ünnepel a barázda.

Hófehér mezőn, sötét éjjel

Robban a csóva szerteszéjjel.

Világok pusztulása.

Fekete mezőn

Zajong a traktor:

Erjedő jövő melódiája

Hófehér mezőn

Hörög az ember

Agóniája.*

1941. XII. 12.


24. Szenes Hanna versek

TÁVOLI ANYÁKNAK

Napról napra és percről percre

Folyton csak várni, lesni egyre

Betűt, sort, írást.

Végtelen éjjel

Látni zúgó fejjel

Rémlátomást

Fojtani könnyet

Rémes vérözönnek

Árján.

S a válasz mi lehet?

Egy hang, egy tekintet:

Anyám!

Sdot-Jam, 1942. V. 18.


25. Szenes Hanna versek

HA JÖNNÉL&

Ha hirtelen jönnél velem szemben

Nevető szemmel, kéz a zsebben.

Lépteid ismert ritmusában,

Megtorpannék döbbenten, ijedten

A drága csodás látomásra.

Amíg a képed mélyembe hat

A kétely eloszlik bennem,

Ölelésre lendíted karom

Nevetve, sírva: testvérem.

Sdot-Jam, 1942. III. 5.


26. Szenes Hanna versek

MAGÁNY

Ha találnék embert, ki mindent megért,

Kutatás nélkül, hallgatva

Hazugság nélkül nem vallatva,

Nem kérdezve, mit és miért.

Mint fehér abroszt göngyölíteném fel,

Szívemet, lelkemet egyaránt,

A szennyét és az aranyát

S ő csak értene értelemmel.

S ha a szívemet kifosztottam,

Mindent odaadtam majd,

Nem éreznék bánatot, bajt,

Úgy érezném, meggazdagodtam.

Givot Zeid, 1942. VIII. 14.


27. Szenes Hanna versek

KÉSZÁRIA FELÉ

Istenem, ne legyen vége

Tengernek, fövénynek,

Víz morajának,

Égragyogásnak:

Emberi imának.

Készária, 1942. XI. 24.


28. Szenes Hanna versek

MAGSZEM

Leesett egy magszem. Picike, sárga.

Nem kősziklára s nem a járdára,

Öleld magadba fekete föld karja,

Forróság ne érje, hideg ne marja,

Életnek magva burokba zárva,

A végtelen titkából cseppnyi világ,

Porba szorulva a jelre vár,

Intsen a tavasz, a napsugár,

A Világosság.

1942. XII. 24.


29. Szenes Hanna versek

ÚTBAN

Egy hang hívott. Mentem.

Mentem, mert hívott a hang.

Mentem, hogy el ne essem.

De a válaszúton a hideg

Fehérrel betömtem fülemet

És sírtam.

Mert valamim elveszett.

Készária, 1942. XII.


30. Szenes Hanna versek

GALUTI LÁNY HÓRÁJA

Zajongó, rengő, dübörgő hóra

Elkap a forgatagába.

Öröm és búnak

Hangjai búgnak

Ragad a ritmus varázsa.

Dobban a láb, forog a lánc

Reszket a váll, lángol a tánc,

Liheg a dallam, az ének

Szótalan ima

A jövő, az alkotás Istenének.

Egyszerre csak&

Egy látomány lebeg amott.

Karom leválik a láncról,

A viharzó tánctól elszakadok.

A közeli-távoli magához láncol.*

Tengerkék szemek, hallgató bánat.

Dacos a száj, kérdő, kemény.

Megejt a csend állok dermedten

Száz között ketten Anyám és én.

Készária, 1943. II. 27.


31. Szenes Hanna versek

NEM VAGY ELHAGYOTT

Nem vagy magányos. A tengered itt

Lágy csobogással érdeklődik

Reményeid és álmod iránt.

Mind reád vártak, vártak reád,

A part és a sziklák, a fövény, a fák.

Tudták, hogy eljössz egy vak éjszakából.

Odafent pedig ezernyi szem,

Megértik ők két társukat lenn

Kik könnyeket lopnak a tenger árjából.

Készária, 1943. VII.


32. Szenes Hanna versek

VIRÁGOT SZEDTÜNK

Virágot szedtünk mezőn és dombon

Új tavasz-szellőt szívtunk mindnyájan,

Elöntött bennünket napsugár lángja,

Meghitt otthonban, hazai tájon.

Most messzire megyünk testvéreinkhez,

Dermesztő télbe, sötét országba,

Elhozzuk nékik a tavasznak hírét,

Ajkunkon napfény melódiája.

1944. március elején.


33. Szenes Hanna versek

BOLDOG GYUFA&

Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot,

Boldog a láng, mely szíveknek mélyén lobogott,

Boldog a szív, mely dicsőn múlt ki a világból,

Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot.

Sardice, 1944. V. 2.