Zsidótörvények 1790-1946 - teljes szöveg


Zsidótörvények 1790-1946 - Szemelvények

1790/91. évi XXXVIII. törvénycikk

a zsidókról

&Ő szent felségének s a karok és rendeknek egyetértő akaratával intézkedés tétetnék: a karok és rendek Ő szent felségének jóváhagyásával határozták, hogy a Magyarország és kapcsolt részei határain belül élő zsidók az összes szabad királyi városokban és más helységekben (ide nem értvén a királyi bányavárosokat) azon állapotban, melyben az 1790. évi január elsőjén voltak, megtartassanak és ha abból netalán kizavartattak volna, visszahelyeztessenek.

1840. évi XXIX. törvénycikk

a zsidókról

& 1. § Mindazon zsidók, kik az Országban vagy kapcsolt Részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyertek, ha ellenök erkölcsi magaviseletök tekintetéből bebizonyított alapos kifogás nincsen, az egész Országban és kapcsolt Részekben akárhol szabadon lakhatnak, - kivévén egyedül az 1791-dik esztendei XXXVIII. törvénycikkelyben említett bánya-városokat s azon helyeket, mellyekből a bányák és bányászi intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mellett jelenleg kizárva vannak.

2. § A fenálló feltételek mellett gyárokat a zsidók is állíthatnak, kereskedést és mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével is űzhetnek, s ifjaikat ezekben taníthatják, - azon tudományokat pedig és szép mesterségeket, miknek gyakorlatában eddig is voltak, ezután is gyakorolhatják &

1849. évi IX. törvénycikk

a zsidókról

& 1. § A hazának polgárai közt vallásbeli különbség, jog és kötelesség tekintetében különbséget nem tevén, ezen elv szerint kijelentetik, mikép a magyar álladalom határain belől született, vagy törvényesen megtelepedett mózes vallású lakos, mind azon politikai s polgári jogokkal bír, mellyekkel, annak bármelly hitü lakosai bírnak &

Szemere Bertalan belügyminiszter indoklásából:

Azon örök igazságon nyugvó elv, hogy vallástól a polgári jogok ne föltételeztessenek, el van ismerve nemzeti új közéletünkben is, de alkalmazása a móses vallásuakra nézve mind ez ideig elmaradt.

Nincs vallásfelekezet, mellyből szabadságharczunkban hősök és dúsan áldozok nem támadtak volna : alig van népfaj, mely a zsidókat hűségben és munkásságban nemzeti háborúnk körül felülhaladná ; a jogegyenlőség kimondása újjászületésünknek egyik szükséges következménye, s midőn azt a móses vallásuakra alkalmazzuk, az emberi s polgári kötelesség egyszerű teljesítésén túl, a hazafiui érdemet jutalmazzuk meg&

1867. évi XVII. törvénycikk

az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében

§ Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.

§ Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet, ezennel megszüntettetik.

1895. évi XLII. törvénycikk

az izraelita vallásról

1. § Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilvánittatik.

2. § Az 1868:LIII. tc. 18., 19., 20., 21. és 23. §-ainak rendelkezései az izraelita vallásúaka is kiterjesztetnek..

3. § Lelkész (rabbi) és hitközségi elöljáró az izraelita felekezetnek csak oly tagja lehet, a ki magyar állampolgár, és a ki képesítését Magyarországon nyerte.

4. § A jelen törvény végrehajtásával a ministerium bizatik meg.

1920: XXV. TÖRVÉNYCIKK

(numerus clausus)

1. §. A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.

3. §. & Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.

1928: XIV. TÖRVÉNYCIKK

(a numerus clausus módosítása)

1. §. A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése helyébe a következő szöveg lép: Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérő megelőző tanulmányi eredményeire, illetve szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezőgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban jussanak a főiskolákra és a fölvettek száma az egyes törvényhatóságok közölt is igazságosan osztassék fel. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy ezek a szabályok megfelelően alkalmaztassanak.

Miniszteri indoklás:

& Bár az 1920. évi XXV. törvénycikk minden népfaj és nemzetiség iránt igazságos mértékkel kíván mérni, mert minden ilyen csoportot országos átlagának megfelelő százalékban bocsát a főiskolákra, mégis úgy a külföldi közvélemény egy részéhen, mint pedig a magyarországi zsidóság körében a 3. §. harmadik bekezdése számos félreértésre adott okot&

Teleki Pál a numerus clausus módosításáról:

Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen tisztelt Felsőház! Többféle ok késztet arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslathoz hozzászóljak.

Az első ok talán az, hogy az alatt a törvény alatt, amelynek megváltoztatását a törvényjavaslat célozza, az én nevem áll. Én ma is meg vagyok győződve ennek a törvénynek helyességéről és az azóta tapasztaltak - azt hiszem - engem csak igazolnak&.

A másik ok az, hogy nem helyeslem a törvényjavaslatot &

1938 : XV. TÖRVÉNYCIKK

a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról.

2. §& Akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője, vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak az lehet, aki a sajtókamara tagja&

Színháznál, mozgófényképet előállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalombahozó vállalatnál & rendezőként, előadóként vagy művészeti segédszemélyzet tagjaként csak azt szabad alkalmazni, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja&

4. §. A sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara, tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg&

7. §. Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarák tagjaiul a 4. §. első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban lehet felvenni, hogy számuk az összes tagok számának húsz százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg az egyéb kamarai tagok arányszáma az összes tagok számának nyolcvan százalékát el nem éri, a 4. §. első bekezdése alá eső személyt a kamara csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel&

8. §. Az & olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több, a 4. §. első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk a vállalatnál értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármi címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az értelmiségi munkakörben alkalmazottak bármi címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát&

A miniszterelnöki indoklásból:

& Amikor a zsidóságról, szerepéről és megítéléséről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy ez a bevándorolt, vagy sokszor csak átvándorlásban lévő réteg felfogásban, érzésben és egész szellemi habitusában nem tudott a hazai népesség egyéb rétegeihez idomulni&

1939 : IV. TÖRVÉNYCIKK

a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról

& 1. §. A jelen törvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni azt, aki őmaga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait&

4. §. Zsidót nem lehet az országgyűlés felsőházának tagjává megválasztani, &

5. §. Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába. &

6. §. Zsidót kir. közjegyzőnek, hites tolmácsnak, állandó bírósági vagy más hivatalos szakértőnek (becsüsnek) kinevezni, közjegyzői helyettesnek kirendelni, zsidónak szabadalmi ügyvivői jogosítványt adni nem lehet.

7. §. Az egyetemek és, a főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy a főiskola illető karára (osztályára) felvett összes hallgatók (növendékek) számának hat százalékát& ne haladja meg&

8. §. A társadalombiztosító intézetek önkormányzati szerveinek választásánál érvényesen csak olyan lajstromot lehet ajánlani, amelyen a jelöltek hat százalékánál több zsidó nem szerepel. &

9. §. Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarába, sajtókamarába, úgyszintén színművészeti és filmművészeti kamarába zsidót tagul csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó tagok száma az illető kamara összes & tagjai számának hat százalékát ne haladja meg. &

10. §. & Zsidó nem lehet időszaki lap felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője, vagy bármily névvel megjelölt olyan munkatársa, aki a lap szellemi irányát megszabja, vagy a lap szerkesztésében egyébként irányító befolyást gyakorol. &

11. §. Zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja vagy bármily névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja, a színház művészi személyzetének alkalmazásában vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorol.

& Színházi előadások üzletszerű rendezésére (tartására) zsidó vagy jogi személy hatósági engedélyt nem kaphat.

12. §. Állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatósági engedélytől függő hasznot hajtó olyan egyéb jogosítványt, amelynek engedélyezése vagy engedélyezésének megtagadása a hatóság szabad mérlegelésétől függ, zsidónak nem lehet adni&

Nem kaphat állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén az első bekezdés alá eső egyéb jogosítványt az, aki a maga neve alatt zsidó részére kísérelte meg az engedély, illetőleg a jogosítvány megszerzését.

13. §. Közszállítást & zsidóknak csak annyiban lehet odaítélni, hogy a zsidóknak odaítélt közszállítások vállalati összege & a közszállítások fedezésére felvett egész összegnek& a hat százalékát meg ne haladja. Ettől a szabálytól csak abban az esetben lehet eltérni, ha a közszállításra más nem jelentkezik, vagy ajánlata lényegesen kedvezőtlenebb&.

Nem szabad közszállításban részesíteni azt a nemzsidót, aki a maga neve alatt zsidó részére, úgyszintén azt a zsidót, aki nemzsidónak a neve alatt a maga részére szerez meg közszállítást vagy ezt megkísérli.

14. §. Ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehet kiállítani, amíg az illető községben a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának hat százaléka alá nem csökken. &

Foglalkozást közvetítő irodára, továbbá hitelhírszolgálatra és hiteltudósításra zsidó iparengedélyt nem kaphat&

15. §. Mező- vagy erdőgazdasági ingatlant zsidó élők közötti jogügylet útján csak árverés vagy árverés hatályával magánkézből eladás során és csakis a hatóság engedélyével tett vételi ajánlat alapján szerezhet.

16. §. Zsidót az egyébként fennálló korlátozásokra tekintet nélkül lehet összes mezőgazdasági ingatlanának tulajdonul vagy kishaszonbérletek céljára átengedésére kötelezni. &

17. §. A közszolgálat körén kívül & ipari (kereskedelmi), bányászati, kohászati, bank- és pénzváltóüzleti vállalatban, biztosítási magánvállalatban, közlekedési vállalatban és mezőgazdasági & üzemben, továbbá bármiféle más kereső foglalkozásban tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben zsidót csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy a & vállalatnál & értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenkét százalékát, az összes zsidó alkalmazottak száma pedig &az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenöt százalékát ne haladja meg.

& Azokat a zsidókat, akik valamely keresztény hitfelekezet tagjai, az előző bekezdésekben meghatározott arányszám tekintetében legalább is annak egynegyed részéig kell & figyelembevenni. &

Ha a gazdasági élet zavartalan menete vagy a termelés rendje érdekében elkerülhetetlenül szükséges, &. kivételesen megengedheti azt, hogy különleges szakértelmet kívánó munkakörben zsidó - amennyiben a munkakör ellátására alkalmas nemzsidó magyar állampolgár rendelkezésre nem áll - az &arányszámon felül és meghatározott időre alkalmazásban maradjon.

18. §. Ha vállalat közfogyasztás céljára szolgáló árut &hoz forgalomba, a szervezetben zsidók csak olyan arányban vehetnek részt, hogy számuk a szervezetben résztvevők együttes számának, jutalékuk vagy más hasonló jellegű jövedelmük pedig az összes résztvevők jutalékának vagy más hasonló jellegű jövedelmének tizenkét százalékát & ne haladja meg.

19. §. &Munkásegyesület vagy más munkásszervezet intézőszervének vagy tisztikarának tagja, munkaközvetítéssel foglalkozó szervezetnek tisztviselője vagy értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottja zsidó nem lehet. &

21. §. Ha a zsidó alkalmazottat a jelen törvény rendelkezései következtében kell elbocsátani, a szolgálati viszonyt felmondás útján a törvényes felmondási idő elteltétől számított hatállyal meg lehet szüntetni még akkor is, ha a szolgálati szerződés szerint a szolgálati viszony határozott időre szól. &

22. §. Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a zsidók kivándorlásának előmozdítására és a zsidók vagyonának ezzel kapcsolatban kivitelére egyébként a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseket rendeletben tehessen meg. Rendeletben állapíthatja meg a minisztérium azokat a vámjogi és egyéb szabályokat is, amelyek a zsidók kivándorlásának előmozdításával kapcsolatban a nemzeti vagyon védelme végett szükségesek.

Teleki Pál miniszterelnök indoklásából:

&Már számtalanszor aláhúztam, hogy ezt a javaslatot nem mint politikai örökséget, hanem meggyőződésből is képviselem, legalább is egészében és főbb vonásaiban, hangsúlyozva azt is, hogy ha részleteiben mást, egy saját magam által szerkesztett törvényjavaslatot hoztam volna, az ennél a törvényjavaslatnál szigorúbb lett volna.

& Meggyőződésem szerint & ez a törvényjavaslat mintegy történelmi szükségszerűség, vagy természetes következmény és mind az európai, mind a hazai történelmi fejlődésből, az utolsó félévszázad, vagy évszázad történelmi fejlődéséből, szinte szükségszerűen következik&.

Szeretik a szentistváni gondolatként csak azt beállítani, ... hogy jó, ha egy ország sokféle népből, sokféle nemzetiségből, soknyelvűekből tevődik össze. Nemcsak ez az eleme van azonban a szentistváni gondolatnak, &

& Azzal a veszéllyel szemben, amellyel a zsidóságnak óriási tömegei, legnagyobbrészt még csak felületesen asszimilált tömegei részéről a magyar nemzettestet és a magyar nemzet jellegét fenyegetik, a szentistváni gondolat nézetem szerint éppen az ellenkezőjét kívánja &

... Ez a törvény nem nemzetiségi törvény és nem alkalmazható és nem adaptálható az országban élő német, szlovák, román, ruszin vagy más nemzetiségekre. Ezek a nemzetiségek & sokkal kevésbé szeparáltak az európai emberiség egészétől, mint a zsidóság &

& egyesek szerint & ez a törvény a magyar törvényalkotásba és gondolkodásba a faj és a vér idegen ideológiáját hozza be. & én magam ezt az álláspontot tudományosan és társadalmilag már több mint 20 éve vallom, hirdetem és írom, tehát jóval előbb, mintsem hogy itt külső befolyások rám vagy akárkire hathattak volna, meg kell állapítanom, hogy semmi idegenszerűség nincs abban, ha faji összetartozandóságról, faji kapcsolatokról és faji csoportokról beszélünk. & Erős beltenyésztés mellett embercsoportokban különös jellegek faji vagy fajtajellegek & dominánsakká, olyan erősekké válhatnak, hogy másokkal való összeházasodás esetén is a gyengébb féllel szemben, mint uralkodó tulajdonságok érvényesülnek. &

& sok kifogás tárgya volt az is, hogy a törvényjavaslat keresztényeket zsidóknak minősít. & a keresztény ellentéte, a törvényjavaslatban, de egyébként is, nem a zsidó, hanem az izraelita, hogy vannak keresztény zsidók és vannak izraelita zsidók.

& ha valakit, aki kikeresztelkedett, tisztán csak azon az alapon ítélünk meg, hogy vallásilag immár keresztény, ezzel még nem merítjük ki lelkivilágának egészét és & az évezredes összetartozás és a hagyomány érzése csak ritkán és nagyon nehezen múlik el még az egyedből is és még kevésbé az egyedek családi együtteséből vagy a generációk sorozatából...

& ez a törvényjavaslat sok tekintetben jogfosztás az egyedekre nézve. & De jogfosztás az egyedekkel szemben a nemzet magasabb érdekéből. & az állam, vagy a nemzet jogos önvédelemből mindenkinek korlátozhatja szerzett jogát. & ez a törvényjavaslat a nemzettest idegen elemekkel való túlzott áthatása ellen jogos önvédelemből korlátoz jogokat, &

& az alkotmány azon törvények foglalata, amelyek a nemzet vérébe mentek át, ugyanúgy, nézetem szerint a nemzet azon emberek foglalata, akik egész lényükkel beleolvadnak ennek a hazának sokszínű, de összefoglaló érzéseivel a magyar nemzet testébe. Hogy ezt a zsidóság tömegeiről nem lehet elmondani, ezt már a törvény indokolásában elmondottam.

& a zsidóság oly mértékben alakítja át a magyarság testét, jellegét és gondolkozás módját, hogy ez a legnagyobb veszélyt rejti magában.

& ez a probléma magyar probléma, amely megoldásra vár azért, mert itt egy zárkózottságában való hosszú élete folytán erősen különböző és minden más fajnál, vagy nemzetiségnél asszimilálhatatlanabb, mert sokkal élesebb lelki és testi jelleggel bíró embercsoportról van szó. & nem üldözésről, hanem védekezésről van szó; & én voltam az, aki az összeházasodás kérdésének és a tulajdonságok átöröklésének vonalán & a legradikálisabb voltam, de mégsem érzem, hogy ebben bármiféle üldözés, vagy bármely megalázni akaró érzés rejlett volna. Ellenkezőleg majdnem az az érzésem, hogy a sok kivétellel, a kivételeknek jutalomképpen való beállításával jobban diffamálóvá tettük volna ezt a törvényjavaslatot, mint amilyen egyszerű, radikális formájában lett volna.

1941: XV. TÖRVÉNYCIKK

a házassági jogról & valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről

&1. §. A házasság kihirdetését csak akkor szabad elrendelni, & ha mindegyik házasuló fél harminc napnál nem régibb keletű tiszti orvosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy & magát megvizsgáltatta és a vizsgálat nem állapított meg fertőző gümókórt vagy fertőző nemibajt&

9. §. Nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos.

Zsidó nőnek külföldi állampolgárságú nemzsidóval kötendő házassága nem esik a jelen §-ban meghatározott tilalom alá.

A jelen §. alkalmazásában zsidó az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született, úgyszintén - tekintet nélkül származására - az, aki az izraelita hitfelekezet tagja. Az, akinek két nagyszülője született az izraelita hitfelekezet tagjaként, nem esik a zsidókkal egy tekintet alá, ha ő maga keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s e mellett mind a két szülője házasságkötésük idejében keresztény hitfelekezet tagja volt., Az ilyen személynek azonban nemcsak zsidóval, hanem olyan nemzsidóval is tilos házasságot kötnie, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

Az előbbi bekezdés rendelkezéseit a házasságon kívül született gyermekre is alkalmazni kell, ha őt a természetes atya az anyakönyvvezető előtt vagy közokiratban magáénak elismerte vagy az atyai elismerést a bíróság megállapította&

Zsidóknak a jelen törvény hatálybalépése után kötött házasságból eredő leszármazói is zsidók, tekintet nélkül arra, hogy nagyszülőik mely hitfelekezet tagjaként születtek.

A jelen §-ban foglalt tilalom megszegésével kötött házassága következtében a zsidókkal esik egy tekintet alá az is, aki keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s e mellett mind a két szülője házasságkötésük idejében keresztény hitfelekezet tagja volt s nagyszülői közül csak kettő született, az izraelita hitfelekezet tagjaként. A jelen §-ban foglalt tilalom ellenére kötött házasságból született gyermek is a zsidókkal esik egy tekintet alá.

Az izraelita hitfelekezetbe a jelen törvény hatálybalépése után áttért olyan személy, akinek a jelen §. értelmében tilos volna áttérése előtt zsidóval házasságot kötnie, ha az izraelita hitfelekezet tagjaként zsidóval köt házasságot, a zsidókkal egy tekintet alá eső személy marad akkor is, ha, utóbb ismét keresztény hitfelekezet tagjává lesz&

14. §. Az a magyar honos nemzsidó, aki zsidóval, az a zsidó, aki magyar honos nemzsidóval, úgyszintén az a magyar honos zsidó férfi, aki külföldi honos nemzsidó nővel a 9. §-ban foglalt tilalmat megszegve házasságot köt, bűntettet követ el és öt évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő. Ugyanígy büntetendő az a polgári tisztviselő, aki tudja, hogy a 9. §-ban foglalt házassági akadály áll fenn és a házasság megkötésénél közreműködik&

15. §. Vétséget követ el és három évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az a zsidó,

- aki magyar honos tisztességes nemzsidó nővel házasságon kívül nemileg közösül, vagy

- aki magyar honos tisztességes nemzsidó nőt házasságon kívüli nemi közösülés céljára a maga vagy más zsidó részére megszerez, vagy megszerezni törekszik.

A cselekmény bűntett és büntetése öt évig terjedhető börtön, hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése&

16. §. Az olyan úgynevezett erdélyi szombatos vagy ivadéka, aki származásánál fogva nemzsidó & és nem tagja az izraelita hitfelekezetnek, mind a jelen törvény, & mind a zsidókra vonatkozó egyéb jogszabályoknak alkalmazása szempontjából a nemzsidőkkal esik egy tekintet alá.

Teleki Pál a zsidókérdésről 1940-ben:

Választani kell a magyar és a hitsorsos között, olyan hitsorsos között, aki idegen és idejött. Ez vezetett azután a kvantitatív problémához, amely Magyarország zsidóproblémájának a magja. Én jellemeztem ezt a veszedelmet, amely ebből a nagy tömegből származik, jellemeztem a második zsidótörvény indokolásában is, amelynek egy részét én írtam. Ezt a kérdést nem valami szadizmusból, hanem a nemzet érdekében tartom megoldandónak. A következés ebből tehát az, hogy meg kell akadályozni a már óriási tömegű zsidóság elkeveredését a nemzsidókkal. Először azért, mert jellemvonásaik, karakterük sokkal átütőbb erejű és a keveredésnél domináló, tehát a százalékos arányok lényegesen kevesebbet mutatnak, mint amit ez a keveredés jelent. Másodszor azért, mert középosztályunknak és felső osztályunknak igen tekintélyes része el van zsidósodva. Ezért mondtam már máskor is, hogy 30 évvel ezelőtt kellett volna ezt a problémát megoldani. (...) Harmadszor: egyidejűleg nem szabad minden életlehetőséget elvonni 800,000, az elkeveredettekkel együtt 1 millió lakostól, ha más otthont nem biztosíthatunk nekik - és ez ma Közép-Európa érdeke is.

Miniszteri indokolásból:

& Ez a törvényjavaslat elsősorban Magyarország népesedésének mennyiségi és minőségi javítását kívánja előmozdítani, & E mellett nagyobb figyelmet kíván fordíttatni a házastárs egészségére is, & valamint & házasságkötési tilalmat tervez a nemzet szempontjából nemkívánatos vérkeveredés meggátlására&

Az eddigi rendelkezések mellett, amelyek elsősorban a jövő nemzedékek szoros értelemben vett egészséges származásának biztosítását kívánják szolgálni, nem kisebb jelentőségű feladat annak a célnak elérésére törekedni, hogy a magyar nemzet faji tisztasága megóvassék erősen eltérő fajokkal való vérkeveredésektől,, amelyeknek természeti következményei csak további keveredéstől mentes több nemzedéken keresztül oszlanak el.

Magyarországon a zsidóság az egyetlen nagyobb néptömeg, amely eltérő fajként tűnik fel a magyarság és az árja-fajhoz tartozó hazai nemzetiségek mellett. Annak megvilágítására, hogy mily arányban következhetik be a nemzsidók és zsidók magyarországi fajkeveredése, nem annyira a hazai nyolcszázezres zsidó tömeget kell szembeállítani a kb. tizenhárommilliós nemzsidó lakossággal, hanem inkább a kb. hatszázezer főnyi értelmiségi foglalkozású zsidót a kb. négymilliónyi értelmiségi foglalkozású nemzsidóval&

A m. kir. minisztérium 1944. évi 1.240. M. E. számú rendelete,

a zsidók megkülönböztető jelzéséről

&1. § (1) A jelen rendelet hatálybalépésétől kezdődően minden hatodik életévet betöltött zsidó személy - nemre való tekintet nélkül - köteles házon kívül felső ruhadarabjának bal mellrészén, jól láthatóan, 10x10 cm átmérőjű szövet-, selyem, vagy bársonyanyagból készült, kanárisárga színű, hatágú csillagot viselni.

(2) Az előbbi bekezdésben említett megkülönböztető jelet könnyen el nem távolítható módon kell a ruhára - varrással - ráerősíteni.

2. § Annak a megállapításában, hogy a jelen rendelet alkalmazása szempontjából ki a nemzsidó és ki a zsidó, az 1941:XV. tc. 9. és 16. §-ának rendelkezései az irányadók &

A m. kir. minisztérium 1944. évi 1.270. M. E. számú rendelete,

a zsidók utazásának korlátozásáról.

&1. §. Az a zsidó, aki & megkülönböztető jelzés viselésére köteles, sem közlekedés, sem szállítás céljára személygépjáróművet (személyautó, motorkerékpár, géperejű bérkocsi) nem használhat.

2. §. (1) Az 1. §-ban meghatározott személy az illetékes hatóság & írásbeli engedélye nélkül sem közforgalmú vagy korlátolt közforgalmú vasúton, sem közforgalomra berendezett személyszállító hajón, sem pedig közhasználatú társasgépkocsin nem utazhat&

A m. kir. minisztérium 1944. évi 1.610. M. E. számú rendelete,

a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról

&1. § Lakáshoz juttatás, valamint a közhivatalok és közérdekű intézmények elhelyezése céljából igénybe lehet venni:

annak a zsidónak a lakását, akinek akár ugyanabban, akár más községben (városban) más lakása is van;

annak a zsidónak a lakását, aki a jelen rendelet hatálybalépésétől számított öt évnél nem régibb időben ugyanabban a községben (városban) fel- vagy lemenő rokonának, vagy testvérének lakásában legalább három hónapig az említett rokonaival együtt lakott; &

annak a zsidónak a lakását, akinek a lakása az ott lakók lakásszükségletét foglalkozásuk és egyéb személyes körülményeik figyelembevételével meghaladja&

5. § A jelen rendeletben foglalt rendelkezések alkalmazása során az igénybevett lakáshoz tartozó helyiségek közös használatát is el lehet rendelni&

9. § (1) A törvényhatóság első tisztviselője & akként rendelkezhetik, hogy a zsidók a városnak, illetőleg a községnek csak meghatározott részeiben, illetőleg meghatározott utcákban, esetleg kijelölt házakban lakhatnak&

13. § Annak megállapításában, hogy a jelen rendelet szempontjából ki a nemzsidó és ki a zsidó az 1941:XV. tc. 9. és 16. §-ának rendelkezései az irányadók&

A m. kir. minisztérium 1944. évi 3.840. M. E. számú rendelete,

a zsidók vagyonáról

1. § (1) A zsidók minden vagyona a nemzet vagyonaként az államra száll át. Ezt a vagyont a háború viselésével és a hadikárokkal, a hadigondozással, továbbá a zsidókra vonatkozó jogszabályok végrehajtásával járó költségek fedezésére kell fordítani.

2. § (1) Az 1. § értelmében az államra átszállott ingatlan tulajdonjogát a telekkönyvi hatóság, & a kir. kincstár javára jegyzi be&

(2) A kincstár javára kell bejegyezni a tulajdonjogot akkor is, ha a tulajdonjog bejegyzését a jelen rendelet hatálybalépése előtt kötött jogügylet alapján a zsidó javára kérik&

5. § (1) A & letétben levő s a jelen rendelet alapján az államra átszállott értékpapírokat, illetőleg értéktárgyakat a letéteményes a kincstár letétjébe helyezi át. A betétkönyveken, folyószámlákon és postatakarékpénztári csekkszámlákon alapuló, az államra átszállott követeléseket a kincstár javára kell átírni.

(2) A zsidó a jelen rendelet alapján az államra átszállott készpénzét köteles a kincstár javára befizetni.

6. § (1) Zsidó javára fennálló pénztartozás alapján az adós a fizetést a kincstár javára köteles teljesíteni&

18. § (1) A vagyontárgyak értékesítése során azonos feltételek mellett - a következő sorrendben - elsőbbségük van: a Vitézi Rendhez tartozó hadirokkantaknak, a többi hadirokkantaknak, a Vitézi Rend tagjainak, a tűzharcosoknak, a hadiözvegyeknek, a hadiárváknak, a háborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesített személyeknek, valamint azoknak, akiknek két gyermeknél több gyermekük van&

A M. Kir. belügyminiszter 6163/1944. számú bizalmas rendelete

a zsidók gyűjtő-táborokba való szállításáról

A m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, melynek eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidóépületekben, illetőleg gettókban nyer elhelyezést...

A zsidók összeszedését a területileg illetékes rendőrség és a m. kir. csendőrség végzi.

Szükség esetén a csendőrség városokban a m. kir. rendőrségnek karhatalmi segélyt nyújt. A német biztonsági rendőrség tanácsadó szervként a helyszínre ki fog szállni, akikkel a zavartalan együttműködésre különös súlyt kell helyezni.

A zsidók összegyűjtésével és elszállításával egyidejűleg a helyi hatóságok bizottságokat jelöljenek ki, amelyek a zsidók lakásait és üzleteit az eljáró rendőri és csendőri közegekkel együtt lezárják és külön-külön azonnal lepecsételik. &

Pénzt és értéket (arany-, ezüstneműek, részvényeik stb.) az előbb említett eljáró szervek vegyék őrizetbe és azok mineműségét feltüntető rövid jegyzék és ellenjegyzék ellenében adják át a városi hatóságoknak és községi elöljáróságoknak. Ezeket az értékeket a községi elöljáróságok 3 napon belül a tisztogatási terület központjában székelő Nemzeti Bank fiókjához tartoznak beszállítani. &

Az elszállítás fogolyként vonaton, szükség esetén városi, illetve községi elöljáróságok által kirendelt előfogatokon történjék. Az elszállítandó zsidók csak a rajtuk levő ruházatot, legfeljebb két váltás fehérneműt és fejenként legalább 14 napi élelmet, továbbá legfeljebb 50 kg-os poggyászt, amelyben az ágyneműek, takarók, matracok súlya is bennfoglaltatnak, vihetnek magukkal. Pénzt, ékszereket, arany- és más értéktárgyakat nem. A zsidók összeszedését az alábbi sorrendben kell foganatosítani: kassai, marosvásárhelyi, kolozsvári, miskolci, debreceni, szegedi, pécsi, szombathelyi, székesfehérvári és budapesti csendőrkerü-letek, illetve ezek területén fekvő rendőrhatóságok felügyeleti területe, legvégül Budapest székesfőváros&

Felhívom a hatóságok figyelmét arra is, hogy az idegenállamok területéről idemenekült összes zsidók, kivétel nélkül, a kommunistákkal egyenlő elbánás alá esnek, tehát kivétel nélkül gyűjtőtáborban helyezendők el.

Kétes zsidók szintén a gyűjtőtáborokba szállítandók, tisztázásuk ott történik.

Bp. 1944. ápr. 7.

Baky László

1946. évi XXV. törvénycikk

a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről

és következményeinek enyhítéséről

1. § (1) Magyarország Nemzetgyűlése ünnepélyesen megállapítja, hogy a letűnt uralmi rendszernek idegen befolyáson alapuló mindazok a rendelkezései és intézkedései, amelyek az ország lakosságának egy részét izraelita vallása, illetőleg zsidó származása címén jogaitól megfosztották, emberi méltóságában meggyalázták és végeredményben többségének -nagyobbrészt külföldi táborokban való - megsemmisítésére vezettek: ellenkeznek az emberiség örök eszményeivel, a magyar nép erkölcsi felfogásával és a magyar jog szellemével. A Nemzetgyűlés mélységes megvetéssel bélyegzi meg ezeket a rendelkezéseket és intézkedéseket.

(2) & a Nemzetgyűlés egyszersmind a magyar nép elismerését és háláját nyilvánítja mindazoknak, akik a külső és belső megfélemlítéssel bátran dacolva, önzetlenül és áldozatkészen álltak üldözött embertársaik mellé és ezzel sokezer emberi életet mentettek meg a pusztulástól. Ezzel kifejezésre jutott a magyar nép egyetemének ellenállasa, amely a reakciós rendszerrel szemben is mindaddig megakadályozta a faji üldözés nemzeti szocialista brutalitásainak maradéktalan érvényesülését, amíg a német megszállás és hatalmi erőszak teljessé válása be nem következett. Ez az ellenállás világossá tette, hogy a magyar nép nem azonosítja magát a faji üldözéssel.

2. § (1) Az állam mindazokat a hagyatékokat, amelyeket örökös hiányában a (2) bekezdésben említett személyek hagyatékaként megszerzett vagy megszerez, az alábbi rendelkezések szerint létesítendő külön alapnak engedi át.

(2) A jelen § rendelkezései azoknak a személyeknek akár Magyarország területén, akár külföldön levő hagyatékaira terjednek ki, akik az izraelita vallásuk vagy zsidó származásuk címén ellenük folytatott üldözés folytán vagy az üldözéssel okszerű kapcsolatban szerzett sebesülés, sérülés vagy más egészségromlás következtében az 1941. évi június hó 26. napja és az 1946. évi december hó 31. napja között életüket vesztették. &

(3) Az alapra szállnak át hazahozataluk esetében a külföldre hurcolt azok a vagyontárgyak is, amelyek az izraelita vallásúak, illetőleg zsidó származásuk miatt üldözött személyek birtokából az elmúlt uralmi rendszer intézkedései következtében jogtalanul kikerültek, feltéve, hogy jogszerű tulajdonosuk a minisztérium által kibocsátandó rendelet rendelkezései szerint nem állapítható meg.

(4) Az alap rendeltetése az izraelita vallásuk, illetőleg zsidó származásuk címén üldözött és ennek következtében segítségre utalt személyek, valamint az ily személyek javára szolgáló intézmények támogatása...

Az összes zsidótörvény teljes szövege


1790 A zsidók megtelepedéséröl a szabad királyi városokban

1790/91. évi XXXVIII. törvénycikk a zsidókról

Hogy a zsidók állapotáról addig is gondoskodva legyen, mig ügyök s némely szabad királyi városoknak őket érintő kiváltságai a legközelebbi országgyűlésen jelentést teendő országos bizottság által tanácskozás alá vétetnének és a zsidók állapotáról.

Ő szent felségének s a karok és rendeknek egyetértő akaratával intézkedés tétetnék: a karok és rendek Ő szent felségének jóváhagyásával határozták, hogy a Magyarország és kapcsolt részei határain belül élő zsidók az összes szabad királyi városokban és más helységekben (ide nem értvén a királyi bányavárosokat) azon állapotban, melyben az 1790. évi január elsőjén voltak, megtartassanak és ha abból netalán kizavartattak volna, visszahelyeztessenek.


1840. A "zsidók ... egész Országban ... akárhol szabadon lakhatnak"

1840. évi XXIX. törvénycikk a zsidókról

Addig is, mig a zsidók állapotjáról a törvény bővebben rendelkezik, ez úttal határoztatik:

1. § Mindazon zsidók, kik az Országban vagy kapcsolt Részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyertek, ha ellenök erkölcsi magaviseletök tekintetéből bebizonyított alapos kifogás nincsen, az egész Országban és kapcsolt Részekben akárhol szabadon lakhatnak, - kivévén egyedül az 1791-dik esztendei XXXVIII. törvénycikkelyben említett bánya-városokat s azon helyeket, mellyekből a bányák és bányászi intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mellett jelenleg kizárva vannak.

2. § A fenálló feltételek mellett gyárokat a zsidók is állíthatnak, kereskedést és mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével is űzhetnek, s ifjaikat ezekben taníthatják, - azon tudományokat pedig és szép mesterségeket, miknek gyakorlatában eddig is voltak, ezután is gyakorolhatják.

3. § Egyébiránt köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdon nevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anya könyvben bejegyeztessenek; - továbbá kötelesek

4. § Minden okleveleket és szerződéseket a hazában és a kapcsolt részekben divatozó élőnyelven szerkeztetni.

5. § A mennyiben az izraeliták polgári telkeknek (fundus) szabad szerezhetése gyakorlatában lennének, az illy városokban ezen gyakorlat jövendőre nézve is megállapíttatik.

6. § Minden ezen törvénynyel ellenkező törvény, szokás, rendelet vagy határozat eltörültetik és megszüntetik.


1849. A mózes vallásúak teljes jogegyenlöségéröl

1849. május 24-én, még a debreceni ülés alatt elkészült a törvényjavaslat a zsidókról, ezt azonban csak a szegedi országgyűlés CXCVIII. ülésén, július 28-án terjesztette be Szemere Bertalan belügyminiszter. A javaslathoz indokolást is csatoltak :

»Azon örök igazságon nyugvó elv, hogy vallástól a polgári jogok ne föltételeztessenek, el van ismerve nemzeti új közéletünkben is, de alkalmazása a móses vallásuakra nézve mind ez ideig elmaradt.

Nincs vallásfelekezet, mellyből szabadságharczunkban hősök és dúsan áldozok nem támadtak volna : alig van népfaj, mely a zsidókat hűségben és munkásságban nemzeti háborúnk körül felülhaladná ; a jogegyenlőség kimondása újjászületésünknek egyik szükséges következménye, s midőn azt a móses vallásuakra alkalmazzuk, az emberi s polgári kötelesség egyszerű teljesítésén túl, a hazafiui érdemet jutalmazzuk meg.

A kormány alapul elfogadja azon állítást, mi a képviselőház középponti osztályának véleményében kimondva találtatik, hogy t. i. »a legújabb törvényekben foglalt egyenlőségi elv alapján, s az igazság és humanitás örök törvényei szerint, de a nemzet osztatlan egységének és erejének tekintetéből is, a zsidókat politicai és polgári jogokra nézve, az ország többi lakosaival egyenlősiteni kell.«

A kormány alapul elfogadja ama másik szempontot is, hogy a felszabadítás, míg egyrészről a szabadság és egyenlőség eszméinek megfelelő, ugy másrészről a társadalmi és nemzeties egybeforrás igényeit kielégítő legyen. Azon elvet tehát, hogy a polgárjogok megadását hitágazatok szerint mérni nem lehet, nem szabad, a maga arany tisztaságában kimondandónak véljük. Ez azon egyik legfőbb elv, melylyel és mely által szabadságharczunk sikerülni fog, ebben rejlik erőnk, és dicsőségünk, és sorsunk jövendője. Hallgatnunk e felett nem szabad, halogatnunk nem tanácsos, sem megtagadnunk a kutforrást, az egyenlőséget, mellyből ujéletünk és diadalunk menti erejét. A mi korlátolás a törvényjavaslatban mutatkozik, az nincs ellenmondásban a jogegyenlőség elvével.

Ilyen a bevándorolhatás. Ez olyan kérdés, melyre nézve minden ország különböző politicát követ különböző körülményei szerint. S itt az eltérés, a különbféleség nem jogelleniség egyszersmind. Azt be kell vallanunk, hogy hazánkban a népfajtarkaság igen is nagy, s ez óvakqdásra int, pusztán önfenntartási tekintetben ; hogy a szomszéd országokban mindenhol nyomott a zsidók sorsa, következőlég a bevándorlási vágy és tolakodás minden nálunki enyhités által sokkal inkább élénkittetik, mint az egyéb nem-zsidó szomszéd, népfajokra nézve képzelhető, melyek hasonló súly alatt nem szenvednek.

Azonban idő kívántatik arra is, míg a már törvényesen megtelepedettek, a nemzeti és keresztén élettel összesimulnak. Tehát jogszerű érdekek követelik, miképen a bevándorlási roham mérsékeltessék. Különben is a betelepedés oly dolog, mit bármely külföldi jogképen nem követelhet, hanem engedményképen tartozik elfogadni, mert ez nem a közjog, hanem egyenesen a politica szabályainak kifolyása.

Ilyen a házasságkötés. Az nem lehet más, mint polgári szerződés. Meg lehet a törvényhozás nemsókára e tért választja minden házasságokra állandó szabályul; az pedig bizonyos, hogy a - házassági kötésnek vallásos alapra vitele által a kettőt összeütközésbe hozván, sem a keresztén, sem a zsidó vallásnak nem tennénk hasznos szolgálatot. Holott az összeházasodás a legalkalmasb mód azon különvált helyzetnek megszüntetésére, mely a Krisztus és Móses követőit oly folytonos elszigeteltségben tartotta egymástól annyi századokon keresztül.

Az hogy móses követői hitágazataikat nyilvánítsák, és hogy egyházi szerkezetök reformálására alkalom nyujtassék, nem korlátolás, de politica, szükség. Joga van ehhez az álladalomnak minden hitfelékezet irányában melynek polgári és politícai állását most rendezi. Nem akar ezzel dogmáiba avatkozni, azokat csak ismerni akarja, mi egyszersmind a népnek, melynek szivében erre vonatkozólag részint szörnyű, részint nevetséges balitéletek lappangnak, megnyugtatására szolgál. Magoknak a zsidóknak áll leginkább érdekekben a népet tévedéseiből kiemelni, s megszüntetni a gyülölséget, mely az előítéleteken önámitólag táplálkozik.

Kétséget nem szenved, hogy a theocratia korában készült, s a keresztén üldöztetés alatt vagy elmérgesült vagy megkövesedett intézvényei a zsidóknak az ujabb kor, eszméinek, érzelmeinek, erényeinek nem tökéletes, sőt hiányos vezetői. S e hiedelem volt azon akadály, mellyen a német kamarákban a zsidók szabadságának ügye mindannyiszor fennakadt.

De az sem szenved kétséget, hogy a zsidó vallásban, s népéletben onnét van a sok folt, a sok baj, a sok hiány, mivel majd kétezeréves szolgaság leginkább bűnnek és gyarlóságnak szolgál termőföldül.

De az sem szenved kétséget, hogy bár mi kevés volt a móses hit szerkezetében rossz, és bár misok jó : szabadság hiányában természete a rossznak öregbedni, a jónak természete fogyni.

Adjuk meg a zsidó népnek a szabadságot, vegyük le róla a megvettetést, ékesítsük fel az emberi méltóság és polgári önérzet nyilvános tudatával, nyújtsunk neki alkalmat ősi hajlékát vizsgálat és javítás alá vehetni, és örömet, boldogságot épen magoknak a zsidóknak szerzünk, a kik polgári életökben legsúlyosabban épazon óság és romlott állapot miatt szenvedtek, melyet magok tűrtek legnyugtalanabbul.

Ezzel összekötendő egyházi szerkezetök vizsgálat alá vétele is. A zsidóság kebelében az orthodoxok és reformóhajtók felekezete naponkint mérgesb gyülölséggé fajul, ép azért mivel magában a zsidóságban nincs hatalom, mely a fejlődést megindíthassa és biztosithassa. És most ez annál szükségesb, mivel külön vált községi szerkezetök régi alakjában meg nem maradhat, következőleg annak helyét egyházi tekintetben új intézménynek kell pótolni. Jelenleg minden rabbi, minden község egymástól független, mi minden korszerű tökéletesedést lehetetlenné tett. E részben összefüggő rendszert kell velők alkottatni, mint másrészről lerontani minden válaszfalat, mely a polgári élettől a zsidókat elzárta, hogy ne hasonlítson e népség, az amerikai nagyfolyamokon mutatkozó úszó növényszigetekhez, melyek egymással szorosan összefüggenek, de a földhöz semmi gyökér, semmi alap által nem kötvék.

A mi arra vonatkozik, hogy a zsidóság a földmivelés gyakorlatára vezéreltessék, ez a kormány dolga, de miután a kormány gyakran változik, a törvényhozás útmutatása nem felesleges, mert megnyugtatja a közvéleményt, mert emlékezteti magát a zsidóságot öröklött bajábóli kivetkőzésre, s a kormány intézkedéseinek irányt adván, egyszersmind azoknak alapot is nyújt.

Ezen alapeszmékre van fektetve az itt következő törvényjavaslat

a Zsidókról.

A törvényjavaslatot a nemzeti gyűlés még azon a napon elfogadta, s kihirdette.

Az 1849: IX. tv.

A ZSIDÓKRÓL.

A NEMZET NEVÉBEN

A zsidók polgáritásdról a nemzetgyűlés által törvény alkottatott, melly szorul szóra eképen következik :

Törvény

a z s i d ó k r ó 1.

1. §. A hazának polgárai közt vallásbeli különbség, jog és kötelesség tekintetében különbséget nem tevén, ezen elv szerint kijelentetik, mikép a magyar álladalom határain belől született, vagy törvényesen megtelepedett mózes vallású lakos, mind azon politikai s polgári jogokkal bír, mellyekkel, annak bármelly hitű lakosai bírnak.

2. §. A törvényes telepedésnek feltételei, ideiglenesen, rendeletnél fogva a kormány által fognak meghatároztatok

3. §. Keresztény és mózes vallású közt kötendő házasság, polgári következményeire nézve, érvényesnek nyilváníttatik.

Az illy házasság polgári hatóság előtt köttetik, mellynek módja, ideiglenesen, rendelet által fog meghatároztatni.

4. §. Egyszersmind a belügyministernek meghagyatik:

a) A mózes vallásúak papjaiból és népválasztottjaiból hívjon össze egy gyülekezetet, részint hogy hitágazataikat nyilvánítsák s illetőleg reformálják, részint hogy jövendő egyházi szerkezetökre nézve, a kor kivánataival megegyező javításokat tegyenek.

b) E törvény foganatosítása azon utasítással tétetik kötelességébe, hogy alkalmas szabályok által, a mózes vallásúak a kézi mesterségek és a földmivelés gyakorlására vezéreltessenek.

Palóczy László m. k.

a képviselőház korelnöke

Melly törvény a nemzet nevében általam ezennel kihirdettetvén, rendelem és parancsolom, hogy annak engedelmeskedni, azt megtartani és illetőleg megtartatni mindenki kötelességének ismerje.

Egyszersmind pedig annak végrehajtásával a belügyminister megbizatván.

Kelt Szegeden, 1849. július 28-án.

Kossuth Lajos s. k. Szemere Bertalan s. k.

kormányzó belügyminister


1867. az izraeliták egyenjogúságáról

1867. évi XVII. törvénycikk

az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében

1. § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.

2. § Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet, ezennel megszüntettetik.


1894. A gyermekek vallásáról

1894. évi XXXII. törvénycikk

a gyermekek vallásáról

1. § Bevett vagy törvényesen elismert különböző vallásfelekezethez tartozó házasulok, házasságuk megkötése előtt egyszersmindenkorra megegyezhetnek arra nézve: hogy gyermekeik valamennyien az atya vagy az anya vallását kövessék, illetőleg abban neveltessenek.

foglalja magában a javaslat legfontosabb intézkedését, t.i. azt, hogy a házasságra lépő, bármely vallású felek születendő gyermekeiknek mily vallásban való nevelésére nézve megegyezésre léphetnek.

A megegyezés irányára, természetére nézve a szöveg a szabad elhatározásnak tág tért engedvén, annak részletei teljesen a felek tetszésétől függnek, úgy, hogy a születendő gyermekek vallása gyanánt akár a szülők közös vallása, akár azok egyikének vagy másikának vallása, akár más törvényesen bevett vagy elismert vallás megállapítható lesz. Szólhat továbbá a megegyezés az összes gyermekeknek egy vallásban, vagy pedig nem szerint sorrend szerint, vagy egyéb módozatok mellett megállapítandó különböző vallásokban való nevelésére is.

Úgy hiszem, nem szorul bővebb bizonyításra, hogy ezen álláspont úgy a természetszerű szülői jogok, mint a lelkiismereti szabadság követelményeinek minden irányban teljesen megfelel.

Meg kell itt jegyeznem, hogy a nem vegyes házasságokból származó gyermekek vallásfelekezeti hovatartozását illetőleg az 1868:LIII. tc. mi intézkedést sem tartalmaz, s ennélfogva csak állandó jogszokásnak tekinthető az, hogy az ily házasságokból származó gyermekek majdnem kivétel nélkül a szülők közös vallását követik. Az izraelitáknál azonban, kikre az 1868:LIII. tc. nem vonatkozott, szórványosan eddig is előfordult, hogy gyermekeiket megkereszteltették.

Minthogy pedig a jelen javaslat minden vallásfelekezetre egyaránt kiterjed: az 1. és 2. §-okban foglalt intézkedéseket a nem vegyes házasságokra is kiterjeszteni kellett annyival inkább, mert ha a szülők természetes jogainak álláspontjára helyezkedünk, nincs ok arra, hogy ama jogok a vegyes és nem vegyes házasságban élő felekre más-más mértékkel méressenek.

Az egyedüli megszorítás, mely a felek akaratát korlátozza, abban áll, hogy születendő gyermekeik részére csupán a bevett, vagy törvényesen elismert hitvallások közül választhatnak.

Ezen megszorítás azonban nézetem szerint feltétlenül szükséges. A 18-ik évet meghaladott, felnőtt egyénről feltehető, hogy érett megfontolás után, öntudatosan határoz akkor, midőn bevett vagy törvényesen elismert vallásából kilép a nélkül, hogy más ily vallásfelekezethez csatlakoznék. A gyermeknél azonban ennek lehetősége ki van zárva. Az pedig, hogy a gyermek esetleg minden vallás-erkölcsi nevelés nélkül nőjjön fel, nemcsak közoktatási törvényeink rendelkezéseivel, hanem társadalmi közfogalmainkkal, s az állam és a socialis rend érdekeivel sem volna összeegyeztethető. Minden követelménynek elég van téve, ha az állam módot nyújt arra, hogy a bevett vagy törvényesen elismert vallás elhagyható legyen akkor, midőn az illető már saját eszével élni képes.

Ha azonban az előadottakhoz képest minden gyermek részesítendő valami vallásos nevelésben, csak természetes, hogy az állam ilyenül nem engedhet mást, mint olyat, a mely általa is bevétetett vagy elismertetett.

Kiköti a továbbiakban a szakasz, hogy a megegyezés előzetesen, a házasság megkötése előtt jöjjön létre és hogy bizonyos alakszerűségek között köttessék. Mindkét feltétel a család vallási békéjének tartós biztosítása szempontjából szükséges. Az első azért is, mert a házasság megkötése előtt a megegyezés sokkal könnyebben, simábban jöhet létre, mint ha a gyermek már életben lévén, vallásfelekezeti kérdése aktuálissá vált. A második pedig azért, hogy a megegyezés létrejötte és tartalma iránt soha kétely vagy félreértés ne támadhasson.

A második bekezdésben említett polgári hatóság alatt bírói közegek és pedig első sorban a kir. járásbíróságok értendők.

Czélszerűnek mutatkozik ezen functióra nem közigazgatási hatóságokat, hanem bírói közegeket kijelölni, annyival inkább, mert a kir. járásbíróságok és kir. közjegyzők mai elhelyezése mellett azok minden nagyobb nehézség nélkül hozzáférhetők.

A megegyezés alakszerűségeinek részletes megállapítását, mint nem a törvény szövegébe valót, a szakasz rendeleti útra utalja, ugyancsak rendeleti útra tartatván fenn a létrejött megegyezések nyilvántartásának szabályozása is oly czélból, hogy születés esetén a gyermek vallásának bejegyzésénél az anyakönyvvezető részére a megegyezés szolgáljon irányadóul.

A megegyezés csak akkor érvényes, ha kir. közjegyző, kir. járásbíró, polgármester vagy főszolgabíró előtt a megállapított alakszerűségek mellett jön létre.

A kir. közjegyző előtt létrejött megegyezés közokiratba foglalandó. A többi hatóságok előtt létrejött megegyezés alakszerűségeit, valamint a megegyezés anyakönyvi nyilvántartása körül követendő eljárást a vallás- és közoktatásügyi, - az igazságügyi és a belügyminister rendeletileg szabályozzák.

2. § Az 1. §-ban körülirt megegyezés hiánya esetén a gyermekek szülőik vallását nemök szerint követik, illetve abban neveltetnek; a mennyiben ez a vallás a bevettek, vagy törvényesen elismertek közé tartozik.

Ezen szakasz azon esetről intézkedik, ha a házasfelek gyermekeik vallás-felekezeti hovatartozandóságát illetőleg egyáltalán nem, - vagy nem az 1. §-ban előirt feltételek alatt és alakszerűségek mellett léptek egyezségre.

Szükség van ily irányban való intézkedésre már a jelen indokolás általános részében kifejtett azon indoknál fogva, hogy minden esetben, tehát akkor is, ha a szülők gyermekeik vallására nézve meg nem egyeztek, legyen irányadó szabály, melynek alapján az illető vallásfelekezete állami szempontból biztosan meghatározható.

Lényegesen eltér a szöveg az 1868:LIII. tc. intézkedéseitől, midőn minden, tehát vegyes házasságban élő szülők összes gyermekeit is, azok nemére való tekintet nélkül, az atya vallásában nevelendőknek rendeli.

Már fentebb rámutattam azon czélszerüségi indokokra, melyek az egy családbeli összes gyermekeknek egy és ugyanazon vallásban való nevelését kívánatossá teszik. Rámutattam különösen arra az eshetőségre is, hogy az 1868:LIII. tc. rendelkezéseinek fentartása esetén az is megtörténhetnék, hogy a szülők akarata ellenére a testvérek egy része keresztény, más része pedig nem keresztény vallásban volna nevelendő.

A jelzett bajok és visszásságok elkerülésére a szakaszban foglalt rendelkezést vélem legigazságosabbnak. A férj, az atya, végül is a család feje, annak fentartója, - ő az, kinek a gyermekek vallási hovatartozandóságát illetőleg is mérvadónak kell lennie.

De nem szolgálhat a tervbe vett intézkedés okot a különböző vallásfelekezeteknek sem panaszra, mert nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a kérdéses intézkedés minden felekezetnek ép oly egyforma mértékkel, tehát ép oly igazságosan mér, mint az 1868:LIII. tc. megváltoztatandó intézkedése is kétségtelenül mért.

A szakasz első bekezdésében a jelzett szabályra vonatkozólag kétrendbeli megszorítás foglaltatik.

Az első ama bevett, vagy törvényesen elismert vallást szabja meg egyszersmindenkorra a születendő összes gyermekek vallásául, melyet az atya a házasságkötés idejében vallott.

Czélszerűnek mutatkozik ezen intézkedés egyrészt az állandóság szempontjából s másrészt s különösen azért, nehogy az atya vallásváltoztatása esetén megint és pedig a törvény rendelkezéséből folyólag álljanak elő ama visszásságok, melyekkel a testvéreknek különböző vallásokban való nevelése rendszerint járni szokott.

Ama két esetről, melyekben ezen szabály alól egyedül van kivételnek helye, később a 4. §-nál lesz szó.

A második megszorítás abban áll, hogy a szakasz rendelkezése csupán azon esetekre korlátoztatik, midőn az atya a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek valamelyikéhez tartozik.

Ezen megszorítás indokai ugyanazok, melyek már fentebb az 1. §-nál előadattak.

A szakasz második bekezdése természetesen, mindig feltéve, hogy a szülők közt megegyezés nem történt, - azon esetről intézkedik, midőn az atya a bevett vagy törvényesen elismert vallások egyikéhez sem tartozik s ez esetben első sorban az atyának biztosítja a jogot megállapítani azt a bevett, vagy törvényesen elismert vallást, melyben összes gyermekei különbség nélkül nevelendő lesznek.

Ki kell itt emelnem, hogy a szakasz szűkebbre szorítja az atya határozási jogát, mint az 1. § a szülők közt előzetesen köthető megegyezést, a mennyiben csak egy vallás választását engedi meg az atyának összes gyermekei részére. Ennek indoka abban rejlik, hogy az 1. § szerinti megegyezés hiányában tulajdonkép a törvény rendelkezései lépvén előtérbe, annak intentiója, vagyis a testvérek különböző vallásának elkerülése is megóvandó volt.

Rá kell mutatnom e helyütt ama megkülönböztetésre is, melyet a szöveg akkor tesz midőn e pontban nem valamely vallás 'követeléséről', hanem csupán az abban való 'nevelésről' intézkedik. A különbség abban áll, hogy míg valamely vallás követése, vagyis az ahhoz való tartozás a javaslat értelmében az abban való nevelést is szükségkép maga után vonja, addig valamely vallásban nevelni lehet, a nélkül is, hogy az illető gyermek tagja volna ama vallásfelekezetnek, melyben neveltetik.

Ezen megkülönböztetés által véltem összeegyeztethetni a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat irányelveit azokkal az indokokkal, melyek a gyermekek vallásos nevelésének szükségességét illetőleg általánosságban már fentebb az 1. §-nál előadattak.

A szakasz harmadik és negyedik bekezdése azon esetről intézkedik, ha az atya az előbbiekben körülirt jogával nem él, s e tekintetben háromféle lehetőséget tart szem előtt.

Először azt, ha az anya valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez tartozik, a mely esetben az összes gyermekeket nemcsak az anya vallásában nevelendőknek rendeli, hanem azon valláshoz való tartozásukat is kimondja.

Ezen rendelkezés bővebb indokolásra alig szorul.

Másodszor azt, ha az anya sem tartozik a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem, a mely esetben a gyermekek vallásának meghatározási joga ugyanazon terjedelemmel és ugyanazon módozatok mellett az atyáról mindenestül az anyára száll át.

Harmadszor azt, ha az anya sem él ezen jogával, - a mely esetben a gyámhatóságot jelöli meg ama fórum gyanánt, melynek a gyermekek mily bevett vagy törvényesen elismert vallásban leendő nevelése iránt határoznia kell.

A szakasz utolsó bekezdésében szükséges volt határidőt tűzni ki, a gyermekek vallásos nevelésének egy, vagy más módon való megállapítására. Erre nézve utolsó határidőnek mutatkozott a tanköteles kor, vagyis a 6-ik életév elérése, mikor is a rendszeres hitoktatásban való részesülés kérdése actualissá válik.

3. § Az 1. § szerint létrejött megegyezés később csakis az esetben változtatható meg: ha különböző vallású felek közül valamelyik fél a másik házastárs vallására tér át, úgy, hogy a házasság egy vallásúak házasságává válik.

Már fentebb említtetett, hogy a törvényjavaslat egyik legfőbb czélját a család vallási békéjének, nyugalmának lehetőleg tartós biztosítása képezi, mely czélra nézetem szerint az állandóság szolgál legjobb eszközül.

Ezen szempontból a felek közt egyszer létrejött megegyezés minden későbbi változtatástól, módosítástól lehetőleg megóvandó, úgy, hogy az minden körülmények között irányadó maradjon.

Nem változtathat tehát azon utólag sem a szülők későbbi más irányú megegyezése, sem a házasság felbontása, sem az egyik fél halála s szabály szerint vallás-változtatása sem.

Csak két esetet ismer el a törvényjavaslat olyannak, melyekben a megegyezés módosításának lehetősége elöl, más nagyon nyomós indokok és érdekek szempontjából elzárkózni nem lehetett.

Ezt a két esetet írja körül a tárgyalás alatt álló szakasz, melynek rendelkezéseit legegyszerűbben egy-két példával vélem felvilágosíthatni.

Az 1. pontban szem előtt tartott eset az volna, ha pl. r. kath. férj és ág. hitv. evang. feleség közti vegyes házasságnál a férj később szintén az ág. ev. hitvallásra térne át. Ha már most a házasság megkötése előtt kötött megegyezés úgy szólt, hogy valamennyi gyermek rom. kath. legyen, akkor a férj említett vallásváltoztatása után meg van engedve a megegyezés megváltoztatása, de csakis oly és semmiféle egyéb irányban, hogy most már a szülők közös vallása, t. j. az ág. hitv. evang. legyen az összes gyermekek vallása is. Ha azonban a r. kath. férj nem felesége vallására, hanem pl. az ev. ref. vallásra térne át, akkor az első, vagyis a házasság megkötése előtt kötött megegyezés továbbra is érinthetlen maradna.

A 2. pontban szem előtt tartott eset az volna, ha pl. izraelita vallású férj és gör. kel. hitvallású feleség közti vegyes házasságnál a férj később akár szintén a gör. kel. hitvallásra, akár más valamely bevett, vagy törvényesen elismert keresztény vallásra, pl. az unitáriusra térne át.

Ha már most, a házasság megkötése előtt létrejött megegyezés úgy szólt, hogy a fiúgyermekek izraelita, - a leánygyermekek pedig gör. kel. hitvallásnak legyenek, akkor a férj említett vallásváltoztatása után meg van engedve a megegyezés megváltoztatása, de csakis oly irányban, hogy az összes gyermekek keresztény vallásúak legyenek.

Ha azonban a nő térne át a gör. kel. hitvallásról, pl. az ev. ref. hitvallásra, akkor az első, vagyis a házasság megkötése előtt létrejött megegyezés továbbra is érinthetlen maradna.

Az iméntiekben tárgyalt két kivétel indoka abban rejlik, hogy ha a keresztények közt kötött eredetileg vegyes házasság később nem vegyessé válik, akkor a házasság megkötése előtt létrejött, s esetleg a most már közös vallásra nézve hátrányos megegyezés további fentartásának erőszakolása nagyon is szembetűnő visszásságokkal járna.

A keresztény és nem keresztény felek közti házasságnál ellenben elégnek veszi a szakasz a megegyezés megváltoztathatására azt, ha ama válaszfal, mely vallásilag a keresztényt a nem kereszténytől elválasztja, ledőlt, mert eme válaszfallal szemben azon különbség, mely az esetleg különböző felekezetbeli keresztény házasok közt még mindig fenmarad, számba már alig jöhet.

Az, hogy a megegyezés módosítása ugyanazon formai kellékekhez köttessék, melyek azt első megegyezésre nézve elöírvák, bővebb indokolásra alig szorul.

Azon intézkedés, hogy az új megegyezés necsak az ezután születendő gyermekekre, hanem a már életben levő, de a 7-ik életévet még be nem töltött gyermekekre is feltétlenül irányadó legyen, az 1868:LIII. tc. 14. §-ának, vagyis a jelenleg érvényben levő törvényes szabálynak analógiáján alapul.

A szakasz utolsó bekezdése ellenben az 1868:LIII. tc. egyik más irányú, egyebekben hatályon kívül helyezni nem kívánt rendelkezésének is némi módosítását foglalja magában, midőn lehetővé teszi azt, hogy a 7-ik életévet már túlhaladott gyermekek is az új megegyezésnek megfelelő vallásra térhessenek át.

Némileg feltűnő lehet, hogy egy, egészében továbbra is fentartani kívánt törvényes intézkedéstől ily eltérés engedtetik.

Legfőbb indoka ennek is a keresztény és nem keresztény felek közti házasság lehetővé váltában s ebből folyólag ama kényszer elkerülésének szükségességében rejlik, hogy a törvény parancsából legyen állandósítva, esetleg ugyanazon családban és most már a szülők határozott kívánsága ellenére a testvérek egy részének keresztény, - más részének nem keresztény vallása.

Nem tagadható, hogy a 7-ik életév betöltésével, a gyermek rendes viszonyok között nemcsak bizonyos vallásos nevelésben, hanem rendszeres hitoktatásban is részesül, a vallási kegyszerekkel él s így a vallási tanokkal már közelebbről megismerkedik.

Midőn tehát a szakasz egyrészt lehetővé kívánja tenni azt, hogy a 7-ik évet már betöltött gyermekek is az új megegyezés szerinti vallásra térhessenek át s ehhez képest módot nyújt arra, hogy a szülők gyermekök vallásos érzületeinek ápolására sikeresebben hathassanak, addig másrészt a gyámhatóság beleegyezésének kikötésével biztosítja azt, hogy a mennyiben a gyermek kedélyére eddigi vallásos nevelése oly mély benyomást gyakorolt, hogy attól eltérni immár erkölcsi lehetetlenséggé vált: abban továbbra is meghagyható legyen.

Ez esetben a megegyezés ugyanazon alakiságok mellett, de csupán oly irányban változtatható meg, hogy a születendő, valamint a 7-ik életévét még be nem töltött összes gyermekek most már valamennyien a szülők közös vallását kövessék és abban neveltessenek; a 7-ik életévet pedig már túlhaladott, de az 1868:LIII. tc. 2. §-ában megszabott életkort még el nem ért gyermekek, az idézett törvénycikk 3-8. §-aiban körülírt módon a szülők vallására térhetnek át, de csakis a gyámhatóság beleegyezése mellett.

4. § A 2. §-ban foglalt szabály alól eltérésnek később csak akkor van helye: ha az egyik házastárs a másik házastárs vallására tér át, úgy, hogy a házasság egy vallásúak házasságává válik.

Ezen szakasz amaz esetekről intézkedik, melyekben eltérésnek van helye a 2. §-ban foglalt azon szabály alól, mely szerint akkor, ha a szülők között előzetes megegyezés nem jött létre, valamennyi gyermek az atyának a házasságkötés idejében vallott hitét követi, a mennyiben ez a bevettek vagy törvényesen elismertek közé tartozik.

A szakasz ugyanazt a két esetet sorolja fel, melyeket az előző szakasz a megegyezés megváltoztathatására körülirt, -önként értetvén, hogy a változás itt csak az áttért atya új vallásának megfelelőleg történhetik.

A szakasz utolsó bekezdésének indokai ugyanazok, a melyek már a 3. § végpontját illetőleg előadattak.

Ez esetben a születendő, valamint a 7-ik életévet még be nem töltött összes gyermekek a szülők közös vallását követik, illetőleg abban nevelendők.

Az áttért szülő nemebeli 7-ik életévöket már túlhaladott, de az 1868:LIII. tc. 2. §-ában megszabott életkort még el nem ért gyermekek is az idézett törvénycikk 3-8. §-aiban körülirt módon a szülők közös vallására térhetnek át, de csakis a gyámhatóság beleegyezése mellett.

5. § A törvénytelen gyermek anyja vallását követi, a mennyiben ez a vallás a bevettek vagy törvényesen elismertek közé tartozik.

Szükség van ezen szakasz intézkedéseire oly czélból, hogy az 1., 3. és 4. §-okban foglalt szabályok a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül álló szülők gyermekeire is alkalmazást nyerhessenek.

A szakasz első bekezdésében foglalt szabály abból indul ki, hogy arról is, ki a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozik, fel kell tenni, miszerint bír valamiféle vallási felfogással. Minthogy pedig ezen felfogás a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek tanaitól eltér: ezekkel szemben az illető egyén más s emezektől különböző vallásának tekintendő.

A szakasz második bekezdése a jelzett szabályból folyó következményeket vonja le.

Legyen szabad ezeknek közelebbi megvilágítására megint néhány példával élnem.

A bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül álló férj és ev. ref. hitvallású feleség házasságuk megkötése előtt a javaslat 1. §~a értelmében olykép egyeztek meg, hogy a fiúgyermekek a rom. kath., a leányok pedig az ev. ref. vallást kövessék. Ha most a férj később szintén az ev. ref. hitvallásba lép be, akkor a megegyezés meg lesz változtatható, de csakis oly irányban, hogy most már a szülők közös vallása, t. i. az ev. ref. legyen az összes gyermekek vallása is. Vagy pedig ha pl. a nő a rom. kath. vallásra térne át s a férj ugyanebbe a vallásba lépne be, a megegyezés szintén megváltoztatható lesz, de csakis az összes gyermekekre vonatkozólag a rom. kath. vallás javára.

Ha ellenben az adott példában a megegyezés úgy szólt, hogy a fiúk az izraelita, a leányok pedig az ev. ref. vallást kövessék s a férj később a rom. kath. vallásba lép be, akkor most már az egész család keresztény lévén, a megegyezés a 3. §-nál fentebb a 2. pont alatt előadottak analógiájára lesz megváltoztatható.

Csupán a szem előtt tartott két esetben volna változtatható a gyermekek vallása akkor is, ha megegyezés nem történvén, a 2. §-ban foglalt szabályok nyertek alkalmazást.

Ha tehát a fentebb adott példában megegyezés nem történt s az atya az összes gyermekek vallásául az unitáriust állapította meg, később azonban maga is az ev. ref. hitvallásba lép be, akkor az összes gyermekek is ezen vallásba követik, mert a házasság most már tisztán ev. ref. felek közti, vagyis nem vegyes házassággá vált. Ha azonban az atya például a görög keleti vallásba lépne be, akkor a korábbi megállapítás továbbra is érinthetlen maradna.

Ellenben ha később mindkét házasfél az izraelita vallásra térne át, illetőleg abba lépne be, akkor a gyermekek is ezen vallást követnék.

Önként értetik, hogy a 7-ik életévet már túlhaladott gyermekekre a 3. és 4. § végpontjában foglalt intézkedés szintén alkalmazást nyerne.

Ha az anya más, bevett vagy törvényesen elismert vallásra tér át vagy ilyenbe belép, akkor a 7-ik életévet még be nem töltött törvénytelen gyermekei új vallásába követik.

A 7-ik életévöket még be nem töltött, kir. leirattal törvényesített vagy az atya által elismert fiú, az atyának a törvényesítést vagy elismerést követő 6 hó alatt kijelentett kívánságára, az atyának vallását követi; a mennyiben ez a vallás a bevettek vagy törvényesen elismertek közé tartozik.

A kijelentésre és annak anyakönyvi nyilvántartására az 1. § második és harmadik bekezdésének rendelkezései megfelelően alkalmazandók.

6. § A jelen törvényben foglaltakkal ellenkező bármely szerződés, téritvény vagy rendelkezés érvénytelen és semmi esetben sem bír joghatálylyal.

Ezen szakasz a törvénytelen gyermekekre vonatkozólag az 1868:LIII. tc. 16. §-ának végpontjában foglalt rendelkezést tartja fenn, s azt csupán a változott körülményekkel s jelesül a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat intézkedéseivel hozza összhangba.

Ebben rejlik indoka az első bekezdésben foglalt megszorításnak, mely a 2. § első bekezdésében foglalt s fentebb már részletesen megvilágított megszorítással teljesen azonos.

A szakasz második bekezdése természetszerű folyománya a 2. § utolsó két pontjában foglaltaknak.

Ehhez képest a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül álló anya maga lesz jogosítva megállapítani azon bevett, vagy törvényesen elismert vallást, melyben törvénytelen gyermekei nevelendő lesznek. A mennyiben pedig ezen jogával nem él, az a gyámhatóságra szálland át.

A szakasz utolsó bekezdése teljesen a jelenleg fennálló szabályokat tartja fenn, azért, mert a jelen javaslatban foglalt többi rendelkezések alkalmazására a törvénytelen gyermekeknél, hol családi életről szó sem lehet, egyáltalán nincs szükség.

7. § A jelen törvény életbeléptetése előtt kötött házasságokból született vagy születendő gyermekek vallásos nevelésére nézve azon törvény határozata marad érvényben, a mely az ily házasságok kötése idejében hatályban volt.

Ezen szakasz a javaslat előző rendelkezéseinek sanctióját tartalmazza, minden azokkal ellenkező cselekvényre nézve a semmiséget állapítván meg, analóg módon az 1868:LIII. törvénycikk 12. §-ával.

8. § Az 1868:LIII. tc. 13., 14., 15. és 18. §-ainak rendelkezései, a törvényesen elismert vallást követökre is kiterjesztve, hatályukban fentartatnak.

Hogy a törvény visszaható erővel nem bírhat, bővebb indokolásra alig szorul. Ezt állapítja meg a jelen szakasz hasonló módon az 1868:LIII. tc. 17. §-ához.

9. § A jelen törvénynyel ellenkező mindennemű jogszabályok s jelesül az 1868:LIII. tc. 12. és 16. §-ai hatályon kívül helyeztetnek.

Ezen szakasz a javaslattal ellenkező eddigi jogszabályokat helyezi hatályon kívül.

Eme jogszabályok alatt első sorban a nem vegyes házasságokból származó gyermekekre vonatkozó s az 1. §-nál már említett jogszokás, továbbá pl. az izraelita gyermekek megkeresztelje körül követendő eljárást szabályozó s még a múlt századból fenmaradt udvari rendeletek értendők.

Hogy az 1868:LIII. tc. 12. és 14. §-ai hatályon kívül helyezendők, az már a jelen indokolás általános részében kimeritőleg kifejtetett.

Ellenben érintetlenül hagyja a jelen javaslat az 1868:LIII. tc. 13. §-át, mely szerint: 'A gyermekek vallásos nevelését sem a szülők bármelyikének halála, sem a házasságnak törvényszerű felbontása nem változtathatja meg.'

Ehhez még csak annyit kívánok megjegyezni, hogy, mint a javaslat szövegéből kitűnik, a gyermekek vallásfelekezeti hova-tartozását, a javaslatban szorosan körülirt eseteken kívül, sem a szülők, vagy azok valamelyikének vallás-változtatása, sem azoknak, vagy azok valamelyikének későbbi, más irányú akarata sem fogja megváltoztatni.

Ugyancsak érvényben hagyja a jelen javaslat az 1868:LIII. tc. 15. §-át, mely szerint:

'A házasság előtt született, de az egybekelés által törvényesített gyermekek vallásos nevelés tekintetében a törvényesen született gyermekekkel egyenlő szabály alatt állanak.'

Hasonlóul érvényben marad az 1868:LIII. tc. 16. §-a, mely szerint: 'Házasságon kívül született s így törvénytelen gyermekek, ha atyjok által elismertetnek, hasonlóul a törvényes gyermekekkel egyenlő szabály alá esnek: ellenkező esetben anyjok vallását követik.' Ezen szakasz zár-intézkedését illetőleg meg kell jegyeznem, hogy az a jelen javaslat 6. §-ánál elmondottak értelmében bővíttetett ki.

Végül érvényben marad az 1868:LIII. tc. 18. §-a is, mely szerint: 'Lelenczek s általában oly gyermekek, kiknek szülője nem tudatik, annak vallását követik, a ki őket felfogadta.'

Ha lelenczházba adattak s az intézet valamely vallásfelekezeté; azon felekezet vallásában neveltetnek. Ha az ezen §-ban említett esetek egyike sem fordul elő, az ily lelenczek azon vallásban neveltetnek, mely a találás helyén többségben van. Ezen szakaszra nézve megjegyzem, hogy ha a lelenczet egy, a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül álló egyén fogadná fel, akkor ennek vallását a lelencz nem követhetvén, a szakasz utolsó pontjában foglalt rendelkezés lesz irányadónak tekintendő.

A jelen javaslat 3. és 4. §-ának végpontjaiban tett kivételeket leszámítva, teljes érvényben marad az 1868:LIII. tc. 2. §-a is, mely szerint: 'Áttérni annak szabad, a ki életkora 18-ik évét már betöltötte.

Azonban a nők férjhezmenetelök után, ha e kort el nem érték volna is, áttérhetnek.'

10. § A jelen törvény a kötelező polgári házasságot szabályozó 1894:XXXI. törvénycikkel egyidejűleg lép életbe s végrehajtásával a vallás - és közoktatásügyi, igazságügyi és belügyministerek bízatnak meg.

Már a jelen indokolás általános részében részletesen kifejtettem azon szoros összefüggést, mely a jelen törvényjavaslatban tervbe vett intézkedések és az általánosan kötelező polgári házasság behozatala között fenforog.

Midőn tehát a jelen szakasz a törvény életbeléptetését az általánosan kötelező polgári házasság életbeléptetéséhez köti s a junctimot amazzal kimondja, elég az általános részben már elmondottakra utalnom.

A végrehajtási záradék természetszerűleg a törvény végrehajtása körül érdekelt ministereket nevezi meg.


1895. Az izraelita vallásról - Recepció

1895. évi XLII. törvénycikk

az izraelita vallásról

1. § Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilvánittatik.

2. § Az 1868:LIII. tc. 18., 19., 20., 21. és 23. §-ainak rendelkezései az izraelita vallásúaka is kiterjesztetnek..

3. § Lelkész (rabbi) és hitközségi elöljáró az izraelita felekezetnek csak oly tagja lehet, a ki magyar állampolgár, és a ki képesítését Magyarországon nyerte.

4. § A jelen törvény végrehajtásával a ministerium bizatik meg.


1920.09.26 Numerus Clausus

1920 : XXV. TÖRVÉNYCIKK

a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról

(Kihirdettetett az Országos Törvénytárnak 1920. évi szeptember hó 26-án kiadott 17. számában.)

1. §. A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.

Az egyes karokra (szakosztályokra) felvehető hallgatók számát az illetékes kar (a műegyetemen a tanács) javaslata alapján a vallás és közoktatásügyi miniszier állapítja meg.

Rendkívüli hallgatók csak abban az esetben vehetők fel, ha a hallgatóknak az előző bekezdésben foglaltak szerint megállapított létszáma rendes hallgatókkal nem telt volna, be és csak a megállapított létszám-kereten belül.

Ez az intézkedés a jog- és államtudományi karokon (jogakadémiákon) az államszámviteltanra beiratkozókra nem vonatkozik, a vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban az illetékes karok meghallgatása után a pénzügyminiszterrel egyetértőleg ezeknek a rendkívüli hallgatóknak a létszámát is megállapíthatja.

2. §. Az 1. §. rendelkezései az előző tanévekben már beiratkozva volt rendes hallgatók, valamint a bölcsészettudományi (bölcsészet-, nyelv- és történettudományi és mennyiségtan-természettudományi), továbbá az orvostudományi karokra középiskolai érettségi bizonyítvány birtokában beiratkozva volt rendkívüli hallgatók további beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók.

3. §. Az 1. §. intézkedései szerint beiratkozónak az illetékes karhoz (műegyetemen a tanácshoz) benyújtott folyamodással kell a beiratkozásra engedélyt kérnie.

A beiratkozási engedélynek az 1. §. rendelkezései szerint megállapított létszám-kereten belül való megadása, vagy megtagadása felett az illetékes kar tanárainak (műegyetemen a tanácsnak) teljes ülése végérvényesen határoz.

Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.

Hasonlóképen csak az illetékes kar (műegyetemen a tanács) teljes ülésén megadott engedéllyel iratkozhatnak be a 2. §. alapján beiratkozni kívánók is. Ezeknek beiratkozására vonatkozó szabályokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg állapítja meg.

4. §. Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép hatályba, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre.


1928.03.13 Teleki beszéde a Numerus Clausus módosítása ellen

A NUMERUS CLAUSUS MÓDOSÁTÁSÁRÓL[1]

Beszéd az 1925-1930. évi országgyűlés felsőházának 26., ill. 27. ülésén, 1928. március 13-án és 14-én.

Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen tisztelt Felsőház! Többféle ok késztet arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslathoz hozzászóljak.

Az első ok talán az, hogy az alatt a törvény alatt, amelynek megváltoztatását a törvényjavaslat célozza, az én nevem áll.[2] Én ma is meg vagyok győződve ennek a törvénynek helyességéről és az azóta tapasztaltak - azt hiszem -engem csak igazolnak. Erre majd rá fogok térni.

A másik ok az, hogy nem helyeslem a törvényjavaslatot és ennek következtében kötelességemnek tartom ezt az álláspontomat megokolni.

A harmadik ok pedig az, hogy az egyetemi ifjúság kérésére én terjesztettem elő, illetőleg én adtam be a Felsőház nagyméltóságú elnökéhez az ifjúságnak azt a kérvényét, amelyben a törvényjavaslat visszavetését kéri a Felsőháztól.

Méltóztassék megengedni, hogy én elsősorban evvel a harmadik témával, az ifjúság kérvényével foglalkozzam.

Ez a kérvény, ha azt precízen jellemezni akarom, az ifjúság izgalmának bizonyos levezetésére szolgált és azért vettük rá az ifjúságot arra, hogy ezen a módon adjon kifejezést az ő álláspontjának, mert az ifjúság azt remélte, hogy a Képviselőház és a Felsőház ezt a kérvényt komoly megfontolás tárgyává fogja tenni. Kérem is, hogy méltóztassanak ezt komoly megfontolás tárgyává tenni, mert nem lehet a magyar egyetemi ifjúságot úgy kezelni, hogy egyszerűen azt gondoljuk róla, hogy mars, menj tanulni!

Mindenütt a világon az egyetemi ifjúság már egy olyan csoportja a férfiaknak, amely készül az életre, a nyilvános életre, amelyben már gondolatok támadnak, amely gondolkodni tanul, amely véleményét nyilvánítja, és amelynek véleménye lehet. Számtalan példát citálhatnék, de nem akarok erre kiterjeszkedni, hisz ezt mindenki úgyis tudja.

Ha én most azt akarom elmondani, hogy mi az, ami az ifjúságot főleg izgalomba hozta, úgy nem a törvény szakaszait, szavait kell említenem, nem is ezt a törvényt tulajdonképpen, amely törvényben bizonyos mértékig a maga védelmét látja, hanem egy egészen más momentumot, tudniillik azt, hogy az ifjúság ennek a törvénynek ellenére sem látja az életben a maga útját egyengetve és ezzel a numerus claususszal szemben is egy más, erősebb numerus clausust lát az életben, amely az ő boldogulását, mikor az egyetem padjait elhagyja, megakadályozza. (Úgy van! Úgy van! a középen és jobboldalon.)

Én nem átallom kijelenteni itt, hogy a numerus clausus egy szurrogátum[3], szurrogátum arra, hogy egy elhibázott időszak után, amelyben kissé nagyon is liberálisak voltunk, (Egy hang a jobboldalon: Túlságosan.) visszatérjünk egy helyesebb és józanabb gondolkodási mód felé. Csak szurrogátum azonban azért, mert amit a numerus clausus törvénye célzott, azt csak a nemzet egészséges életereje érheti el valóban. Minthogy azonban ezt az életerőt megkötöttük és megbénítottuk, ennek következtében intézményes rendelkezéseket kellett arra statuálni, hogy egy bizonyos ideig ezek ismét felszabadíttassanak, illetőleg a hónuk alá nyúljanak, hogy azután ezen az alapon, az egészséges életerő ismét fejlődésképes legyen. Majd megmondom mindjárt, hogy hogyan.

Már magán az egyetemen is - és ez is a keresztény társadalomnak szól éppúgy, mint előbbeni intelmem - látjuk azt, hogyha a numerus clausus az első évben bizonyos differenciálást tesz, a következő években ez a differenciálás a keresztény ifjúság kárára eltolódik, eltolódik pedig nem a tehetség okából, hanem azért, mert a keresztény fiúk megélhetési körülményei nehezebbek (Úgy van! Úgy van!), s mert a keresztény társadalom nem rendelkezik azzal a rendkívül megbecsülendő, tiszteletreméltó összetartó erővel, amely a zsidó társadalomban megvan, s amely előtt mély tisztelettel zászlót hajtok. Bár lenne meg bennünk is. Csakhogy mi azt szoktuk hinni - s ez magyar vonás - hogyha mi meghozunk egy törvényt, akkor eleget tettünk mindennek. Nem akarom jogásztársaimat sérteni, de minthogy magam is jogász vagyok, megengedhetem magamnak azt, hogy azt mondjam, hogy jogásznemzet vagyunk, s talán azért gondoljuk azt, hogy a törvénynek nagyobb, mindenhatóbb az ereje, mint aminő valóban. Pedig ereje csak az életnek van. A törvény egy mankó, amely segít tovább, egy korlát, de sohasem életerő valóban. Mi magyarok azt hisszük - számos ilyen törvényünk van, citálhatnám nemzetiségi törvényünket, citálhatnám iskolatörvényeinket nemzetiségi vonatkozásokban - hogyha meghozunk egy törvényt, az a törvény aztán helyettünk cselekszik és mi nyugalomra térhetünk, miután a törvényt meghoztuk. De az egyetemen való ez a hátrányos állapot az ifjúságra nézve folytatódik azután az életben.

Méltóztassék megengedni, hogy én az életből és pedig a gazdasági életből néhány számmal illusztráljam azt, amit röviden egy mondatban az előadó úr is érintett, tudniillik azt, hogyha megszüntetjük a numerus clausust, meg kellene szűnni a numerus claususnak a gazdasági életben is. Talán hosszúságuknál fogva unalmas számsorokat fogok felolvasni, amelyek azonban némileg tanulságosak. (Halljuk! Halljuk!)

Ha az egész magyar ipart nézzük, az iparban levő tulajdonosokat, bérlőket és alkalmazottakat, nem a munkásokat, akkor látjuk, hogy az egész iparban 30 800 tulajdonos és bérlő, kereskedelmi és műszaki magasabb rendű alkalmazott van. Ezek 28%-a zsidó. Vannak olyan iparok, amelyekben ez a szám jelentékenyen nagyobb, mint például a fonó- és szövőiparban, ahol a százalékarány 34. Természetesen ennek következtében vannak olyanok is, amelyekben a százalékarány kisebb, mint például a vas- és fémiparban, amelyben 18. Budapesten ez a szám valami csekéllyel emelkedik 29-re. Ennél érdekesebb azonban az, hogy amint alulról felfelé kategorizálunk, ez a szám mindig magasabbá lesz és amint a műszaki területről, amely inkább alkalmazotti munkát jelent, a kereskedelmi területre megyünk át, amely az irányítást jelenti, szintén nő ez a szám. A kereskedelmi alkalmazottaknál ez a 28-as szám felszökik 37-re, az üzletvezető igazgatóknál 42-re s a tulajdonosoknál 45-re.

Vannak azután egyes iparok, amelyekben ez a szám jelentékenyen nagyobb, így például a textiliparban a kereskedelmi alkalmazottaknak ez az arányszáma felszökik 50%-ra, csak a százalékokat olvasom fel, az abszolút számokat nem, mert ez igen unalmas volna. Az üzletvezető igazgatóknál felszökik ez az arányszám 55%-ra, a tulajdonosoknál 58%-ra. Nem akarok itt egyes gyárakat vagy vállalatokat kiemelni, mert nem akarok ebben a tekintetben agresszív lenni, csoportokat emelek ki, jóllehet az adatok az egyesekre nézve is itt a kezemben vannak. Példának okáért két gazdasági gépgyárunknál, ahol négy igazgató közül három zsidó, ott a két cégjegyző közül kettő, a 13 magyarországi származású hivatalnok közül 9, a négy külföldiből egy zsidó. A műszaki vezetésben egy igazgatóból egy zsidó, de már a három műszaki cégjegyzőből egy sem s a 15 műszaki tisztviselőből már csak három. Ez a különbség mindig kitűnik a kereskedelmi és műszaki vezetés közül.

Öt budapesti nagymalomnál a 19 igazgatóból csak 4, a 18 kereskedelmi cégjegyzőből csak egy keresztény. A 63 kereskedelmi hivatalnokból csak 13. A műszaki vezetésben egy magyarországi születésű igazgató nem keresztény és 7 keresztény van, de ezek külföldiek. A műszaki cégjegyzők és műszaki tisztviselők közül már 31-ből csak 25 keresztény.

Két vidéki kendergyárnál különösen kirívó a helyzet: 4 igazgatóból 4 zsidó, 5 mérnökből 2, de a 49 művezetőből mind a 49 keresztény, az 1135 munkásból 1135 keresztény. Viszont az irodai személyzetnél 44-ből csak 3 keresztény. (Mozgás a jobboldalon.)

Felsorolhatnám még a gyárak egész sorozatát, a gumi-, a szesz-, bőr-, cement- és cukorgyárakat s felsorolhatnék különösen olyanokat is, amelyeknek állami szállításaik vannak. Ezt a szempontot különösen ajánlom a magas kormány figyelmébe, hogy éppen azoknál a gyáraknál, amelyek a legnagyobb állami szállításokat végzik, különösen rossz a helyzet ebben a tekintetben a keresztény ifjúság kárára. Nem akarom ezeket itt megnevezni, mert nem akarok egyes gyárakat itt a nyílt színen szóbahozni, de bármikor rendelkezésre bocsáthatom ezeket az adatokat, amelyekhez különben a mélyen t. kormány - azt hiszem - sokkal könnyebben hozzájuthat, mint én. Felemlíthetném még, hogy a tőzsdetanácsban 75%-kal, az egyezményesek között pláne 95%-kal van képviselve a zsidóság.

Ezek azok az okok, amelyek a keresztény egyetemi ifjúságban elkeseredést keltenek, mert azt látja, hogy habár ez a törvény, amelynek pontjai még koránt sincsenek azzal a szigorúsággal végrehajtva, mint amilyen szigorúaknak azokat kifelé feltüntetik - mert hiszen kétszeresére, háromszorosára is emelkedik, sőt egyes helyeken az országos arányszámok ötszörösére is emelkedik a zsidóság arányszáma, tehát 24-25%-ig is az egyes fakultásokon - mégsem látja az ifjúság azt a támogatást és nem látja főként az innen diplomával kikerülő ifjú azt a támogatást, amelyet elvár és elvárhat. Elvárhatja azért, mert hogyha korlátozzuk az egyetemen tanulók számát, akkor bizonyos mértékig mégis gondoskodnunk kell róluk. Nem minden egyesről, mert hiszen az egyéni versenynek megint helyesen érvényesülnie kell és mert egészen helyes a közoktatásügyi miniszter úrnak[4] az a princípiuma, hogy nem szigorúan a szerint korlátozza a számot, amennyi ifjúnak az állam később helyet tud adni - természetes és ebben nagyon helyeslem a közoktatásügyi miniszter úr álláspontját, válogatási terrénumnak lennie kell -, de mégsem volna szabad engedni, hogy ilyen mérvű legyen a nemgondoskodás és azt hiszem, hogy a gondoskodást az ifjúság mind egész joggal elvárhatja.

Azt mondhatnák, hogy ezek egyes, kiragadott példák, mert hiszen nem áll módomban, hogy az egész országos statisztikát itt részleteiben felolvassam, mert akkor órákig kellene beszélnem. Ha azonban az egész országos statisztikából az iparokat összeválogatom, ki fog derülni, hogy nemcsak abban nincs tendencia, amit én kiválogattam, hanem ellenkezőleg tendencia, bizonyos határozott szándék és irány nyilvánul meg abban, hogyha az egész országos statisztikából szembeállítom a különböző iparoknál a gyártulajdonosokat és üzletvezetőket egyrészt és a műszaki tisztviselőket másrészt. Amint növekszik, vagy kevesbedik a gyártulajdonosok számánál a zsidóságnak vagy a kereszténységnek arányszáma, úgy növekszik vagy apad az alárendelt tisztviselőké is.

Mielőtt konklúziókat vonok le, talán egypár számot mondok. A ruházati iparnál, ahol a gyártulajdonosoknál és a vezetőknél 71,4% az arányszám, ott az alárendelt tisztviselőknél és különösen a műszakiaknál 61,5, a bőr, serte, szőr, toll stb. iparnál, ahol 61,1 a vezetők arányszáma; ott a másik szám 40-re száll alá. A vegyészeti iparban 60-nal szemben 27,8% áll, a sokszorosító iparban 59-cel szemben 28,8, a papirosiparban 54%-kal szemben 41, a kő- és agyagiparban 52-vel szemben 26, a fonó- és szövőiparban 51%-kal szemben 39, a fa- és csontiparban 43-mal szemben 37, a vas- és fémiparban 40-nel szemben 13, az élelmezési iparban 34-gyel szemben 19,8, a gépgyártásban stb. 30-cal szemben 15,7%.

Egészen világosan látszik a két számsor teljes paralellitása, amely talán mindennél világosabban igazolja azt, hogy igaz az is, ha azt mondjuk, hogy itt egy numerus claususról van szó, amely numerus clausust teljes rigorozitással[5] vitték keresztül az erőviszonyoknak megfelelően.

Nem hiszem, hogy akár a kormány, akár a magyar zsidóság helyes úton járna, amikor nyugodtan hagyja tovább folyni ezt az irányt. Nem jár helyes úton, mert az országnak megelégedésre, békére és nyugalomra van szüksége. Az ifjúság pedig azt látja, hogy míg 1850-ben, amikor a zsidóság 3%-kal volt Magyarországon a népességgel képviselve, a középiskolákban 5,5%-kal volt képviselve, addig ma, amikor 5% az arányszám, tehát nem is kétszer annyi, az arányszám a középiskolákban 23. Az egyetemeken volt akkor 9,5%, 1910-ben volt 29%.

Egyes pályákat, azt mondhatjuk a zsidóság mintegy rohammal foglalt el. így például az ügyvédségnél, ahol 1910-ben már 45%-kal voltak képviselve.

Ez abban az egyetemi ifjúságban, amely nagy részben a legnehezebb életkörülmények közt készül az életre, természetes elkeseredést kelt és kötelességemnek tartom, mint aki közelről látom, itt a Felsőház előtt feltárni azt, hogy mily óriási nyomorúsággal küzd a mi egyetemi ifjúságunk és mily lelki erővel. A múltkor történt velem, hogy egy fiatalember, aki vidéken volt, elég távol Budapesttől és akit én utasítottam, hogy január közepén jöjjön fel, hogy egy bizonyos munkára direktívákat adjak neki, azzal jelent meg február első felében, hogy: bocsánatot kérek, professzor úr, de nem jöhettem fel, mert nem volt pénzem arra, hogy felutazzam és most sem tudom, hogyan fog menni a munka, mert nincs lakásom és enni sem igen tudok, mert arra sincs pénzem. Nem kért semmit, egy szót sem mondott erről, csak exkuzálta magát, hogy miért nem tud teljes erővel dolgozni. Ez csak egy illusztratív eset, de ilyen számtalan van előttünk. És ha nem is nagyon mondják el ezeket, a vizsgákon, amikor előttünk ülnek, világosan látjuk, hogy milyen nehéz életkörülmények közt sajátítják el a tudást.

Ezek tehát azok az okok, amelyek az ifjúságot izgalomba hozták. Ezek azok az okok, amelyek engem is arra késztettek, hogy az ifjúság kérvényét átadjam. És itt szeretném leszögezni azt, hogy akkor, amikor az ifjúsággal érintkeztem, amikor a törvényjavaslat először előkerült, az ifjúság igen nagy részénél, az ifjúság vezetőinek majdnem összességében, a legnagyobb mérséklettel találkoztam. Történtek sajnálatos események, történtek nagyon, abszolúte elítélendő, sőt megvetendő események is akkor, a verekedések az egyetemen. Mert megvetendő, amikor sok ember neki megy egynek, elítélendő az is, ha egy ember megy neki egynek. Történtek ily esetek. De ne méltóztassék elfeledni azt, hogy itt az ifjúságot uszították is és ugratták is kívülről! (Mozgás a középen.) Uszították kívülről. Nem akarok itt sem rámutatni senkire, de történtek uszítások. De történtek ugratások is. Amikor ezt a kérvényt átadtuk, én magam az elnök úr őnagyméltóságának és Wolff Károly képviselő úr[6] a Képviselőház elnökének, akkor az ifjúság fel akart vonulni a parlament elé, és át akarták adni a kérvényt. Azt mondtam, ehhez semmi közöm, menjenek a főkapitányhoz[7], hogy ő adja meg az engedélyt, ez az ő dolga. Elmentek, kérték az engedélyt. A főkapitány azt mondta, hogy nem adja meg, a parlament elé senkit sem engedhet felvonulni. Az ifjak beletörődtek, visszamentek, az üzenetet átadták és másnap a műegyetemen volt egy ifjúsági ülés, amelyen ezt közölték és semmi néven nevezendő zavar emiatt nem volt. Egy csomó újság azonban (Mozgás a középen.) azt mondta, hogy íme az ifjúság megretirált. És erre az orvosi kar ifjúságán nagy méreg vett erőt, hogy nem hagyják magukról ezt mondani, hogy megretiráltak, annyira, hogy az egyik professzortársam a legnagyobb ijedtséggel telefonált onnan, hogy alig képes az ifjúságot lecsillapítani. Ha az ifjúságot magára hagyták volna, a legnyugodtabban viselkedett volna, amint ahogy viselkedett is, ha nem uszítják, és ami fő, ha nem ugratták volna.

Amikor felolvastam az utolsó statisztikát, azt mondtam, hogy ez egy világos numerus clausus. Ha erről a törvényjavaslatról csakúgy beszélünk, ahogy van, még hogyha így illusztráljuk is, mi csak zsákban macskát árulunk addig, amíg egész őszintén és világosan nem látjuk, hogy itt egy faji harcról van szó. (Mozgás a középen.) Én nem teóriákat akarok itt kifejteni, de ez az életvalóság, ez így van. Ezt tudjuk mi keresztények, tudja a zsidóság is, de egyikünk sem mondja meg, hanem ez a palástolás, ez egyike azoknak az udvariassági formáknak, amelyeket Max Nordau úgy nevez: "Konventionelle Lügen der Kultuimenschheit.'[8] Először is azt kell leszögeznem, hogy abban, ha azt mondom, hogy a zsidóság faj, nincs diffamáló. A fajiság tradíció. És ha valakinek egy nagy és szép tradíciója van, azon nincs mit szégyellni. És ha más is mondja, azzal nem akar diffamálni, hanem legfeljebb megtisztelni akar. És ha mi azt mondjuk, hogy nem akarjuk azt, hogy Magyarország elzsidósodjék, abban sincs semmi diffamáló, mert éppoly kevéssé akarjuk, hogy elnémetesedjék vagy eloroszosodjék vagy a buddhizmus vagy hinduizmus, bár igen fennkölt tanulságain felnevelkedett indusok foglalják el. Bár a németet, oroszt, indust tiszteljük, és mint népet nagyra tartjuk, abban semmi nincs, abban semmi katasztrofálist vagy diffamálót nem látok, ha ez az én álláspontom.

Néhány szóval ki akarok térni arra, hogy megokoljam, miért mondom, hogy ez egy "konventionelle Lüge der Kulturmenschheit'. Nem akarok rengeteg forrást citálni, mert ezek úgy is közismert tények, és egész nagy irodalma van e kérdésnek.

Sem én, sem senki kortársaim közül nem találta ki ezeket, mert sokkal régebben megállapított tények. Csak egypár, nagyon kevés citátummal akarom megerősíteni előbbi állításomat s csak olyanokkal, amelyek standard helyről vannak véve. Az egyik: Graetz professzor, an der Universität und am jüdischen theologischen Seminar zu Bresslau. Geschichte der Juden, 1909., tehát a háború előtt. V kötet 15. oldal.[9] "így tehát a Talmud utáninak nevezett korszak történelmének is mindig nemzeti jellege van s az korántsem egyszerűen vallási, vagy egyházi történelem. Mert nemcsak egy vallási tan fejlődésének leírása a tárgya, hanem tárgya egy egyéni néptörzs, amely bár föld és haza nélkül, földrajzi határok és állami szervezet nélkül élt, de ezen külső adottságokat szellemi erőkkel pótolta.'

Egy másik, háború utáni munka, szintén standard-munka, amelynek szerzője: Simon Dubnow és címe: "Weltgeschichte des Jüdischen Volkes'. Berlin. Jüd. Verlag.[10] Itt az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a szerző cionista, tehát nemzetileg irányított. Munkája 1925-26-ban jelent meg és a 10 vaskos kötet bevezetésében a következőket írja (olvassa): "A zsidóság történelmének úgy állami, mint államon kívüli korszakaiban egy nemzetnek erősen kifejezett jellegével áll a többi nemzetek között és nem csupán, mint vallási közület.'

Méltóztassanak megengedni, hogy egyetlen dologgal reávilágítsak arra, hogy tulajdonképpen mi az, ha fajról beszélünk. Hiszen az előbb Baltazár[11] őméltóságának beszédében is láttam, hogy ezt a faji problémát még az igen magasan művelt urak sem értik át kellőleg. Ez a kérdés ugyanis nem egyszerűen biológiai kérdés, a vér kérdése, még sokkal kevésbé egyedül a kraniológiának kérdése az, hogy valaki brachikefal[12], vagy dolikefal1[13]-e. A fajokat különböző szempontokból lehet felosztani. Van egy alapfelosztás, amely azokat a fajokat osztja fel, amelyekből az egész emberiség kialakult, amelyekből az európai emberiség is alakult. Ezek szerint van északi faj, mediterrán, alpini, élő-ázsiai, mongol stb. faj.

Ha ezt az alapot vesszük, akkor egyetlen nemzetet sem lehet fajilag teljesen tisztának állítani. A fajt nem lehet egyedül a nyelv, a vérség, a vérvizsgálat alapján kifejezésre juttatni és nem lehet kraniológia[14] alapján sem, tehát amikor most fajról beszélünk, ez nem a biológiai alapon való differenciálást jelent, hanem sokkal inkább jelent egy olyan fajt, amely hosszas, állandó együttélés és, hogy németül mondjam, egy Inzucht[15] alapján bizonyos testi és lelki karaktereket fejlesztett ki, amelyek ezt a fajt másoktól differenciálják.

Érdekes Eugen Fischer professzornak, a freiburgi anatómiai intézet igazgatójának könyve, amely standard-munkája az egész fajtudománynak, amelynek címe: "Grundriss der menschlichen Erblichkeitslehre und Rassenhygiene'[16], és amely munka Münchenben 1923-ban jelent meg. Nagy alapfajokról, mint aminő az északi, a mediterrán satöbbi, beszélve azt mondja, hogy éppoly kevéssé lehet zsidó fajról beszélni, mint germán fajról ebben az értelemben, de hogy éppúgy a zsidók, mint a germánok egy sajátos fajkeveréket alkotnak, tehát jogosult úgy a zsidóknak, mint a germánoknak faji jellegeikről, zsidó és germán fajokról beszélni és mindkettőt élesen és világosan el lehet választani.

Csak ennyit akartam az előbbeni kérdés illusztrálására előadni, mert Baltazár őméltósága érintette a faji kérdést. Ez a kérdés pedig olyan kérdés, amellyel nyíltan szembe kell szállani, amelynél egész nyíltan be kell látnunk, hogy ezt nem lehet az általános emberinek a felfogásával kiegyenlíteni. Baltazár őméltósága az előbb azt mondotta, hogy a nemzethez tartozásról sokkal magasabb fogalma van emberi felfogással. Én ezt bizonyos mértékig osztom, de bizonyos tekintetben homlokegyenest ellenkezőt vallók. Ha ez az emberi felfogás a teljes egyenlőséget jelenti, akkor én itt megállók, mert a fajoknak is, az embereknek is különböző tulajdonságaik vannak, a kvalitásokat nem lehet azonosítani, a különböző kvalitásokat pedig gyakran nem is lehet egymáshoz mérni. A teljes egyenlőség különben lehetetlenségre vezetne, s erre később rá is térek. Azonban, ha azt méltóztatik érteni az általános emberi felfogás alatt, amit én értek, hogy tudniillik minden ember tulajdonságait nemzete javára értékesíti, és azokat a legmagasabb kvalitásra emelve igyekszik használni az emberiségnek, akkor egy nézeten vagyunk, s azt hiszem, hogy éppen az általános emberinek a nemzetivel való ez a kapcsolása, ez a felfogás az, amely Európa történelme által igazoltatik, amelybe az egyes nemzetek belevitték tehetségüknek, akaratuknak és sokszor önzésüknek teljes erejét. Ebből a súrlódásból és a belőle fejlett kompromisszumból származott Európa kultúrája.

Ágy értelmezve a dolgot én is aláírom, a nemzetet azonban szembeállítják éppen abban a kérdésben, amelyről a most előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban szó van, szembeállítják a vallással, és azt mondják, hogy a zsidóság nem nemzet, nem faj, hanem vallásfelekezet és itt elsősorban törvényeinkre hivatkoznak. Ebben a tekintetben meg kell jegyeznem, hogy a törvény főkritériuma nem az, hogy a valóságot mondja ki, hanem az, hogy akaratot fejez ki, tehát a törvény legfeljebb annyiban fejezheti ki esetleg a valóságot is, hogy a meggyőződésnek megfelelő képet a valóságnak rajzolja. De a törvény nem hozható fel, mint bizonyíték egy általános valóság mellett, vagy valóság ellen, hanem csak mint akaratbizonyíték hozható fel.

Tévedés van tehát abban, ha a vallást itt úgy fogják fel, mint más nyugateurópai vallásokat. A zsidóságnál a vallási közületnek az erőssége, az összetartásnak az az érzete, amely a vallást tekinti az összetartozás, vagy nem összetartozás kritériumának, keleti jellemvonás. A vallásnak ilyen felfogása, amely a vallással az igazhitűséget kapcsolja össze, abszolút, teljes és elválaszthatatlan. Ez van a mazdanizmusban[17], a mohamedánizmusban, annak szektáinál, a síitáknál, a szunnitáknál, a nesztorianusoknál[18], a gnosztikusoknál[19] stb. Éppolyan erős meggyőződéssel párosul ez a hit a zsidóságnál is. A vallásnak, mint igazhitűségnek felfogása, a vallásnak, mint elválaszthatatlan, semmi által el nem törölhető kapocsnak a feltüntetése: keleti jellemvonás. Keleten a környezet azonos; Nyugaton a zsidóság más környezetbe jut, de nem alakul át teljesen azért, mert ősidők óta exkluzív életet él, ősidők óta nem házasodott össze. Nálunk Magyarországon is csak 4,2% volt 1915 előtt, tehát a háború előtt a keresztény-zsidó házasságok arányszáma. Ezt az exkluzivitást, ezt az el nem keveredést kidomborítják és megerősítik a faji jelleg, a szomatológiaiak és a lelkiek is. A szomatológiában[20] lehetnek különbségek, hiszen ezek nem tisztázott tudományos kérdések, hogy vajon a környezet mennyire formál át egyes más világrészekben. Ezek nem tisztázott kérdések és azért nem is akarok ebbe belebocsátkozni. Ellenben az világos, hogy minden egyes területen minden nép a maga körében meg tudja különböztetni a közte élő zsidót. Tehát van egy bizonyos szomatológiai különbség, még ha ez a szomatológiai különbség helyi körülmények által befolyásoltatik is, mint ahogy például Amerikában azt állítják, hogy a második generációban még a koponyaforma is átalakul. Azért mégis vannak bizonyos dolgok, amelyek fennmaradnak, van, ami megmarad lelkiekben, gondolkodásban, felfogásban.

Méltóztassék megengedni, hogy ebből a szempontból én egypár szemelvényt olvassak fel egy munkából, amely most nemrég jelent meg. Ez a munka André Siegfriednek, a Sorbonne professzorának, Amerika egyik legkiválóbb ismerőjének - mert hiszen 25 év óta járja Amerikát - egy könyve: "Die Vereinigten Staaten von Amerika. Volk, Politik, Wirtschaft'[21]. Ez Peris könyve után a legkiválóbb standardmunka Amerikáról, de ez modern, míg a másik pár évtizedes. Ez a következőket írja az asszimiláció kérdéséről (olvassa): "Az asszimiláció kérdésében a zsidók esete figyelemre méltó. Beolvasztásuk látszólag leggyorsabban megy végbe. Ha azonban három generáció után újra megvizsgáljuk a dolgot, mindenképp arra az eredményre jutunk, hogy idegenek maradtak. Mint mondom, az első benyomás az, hogy a zsidók amerikanizálása gyorsabban történik. Egyik más faj sem tud olyan gyorsan alkalmazkodni. Hozzájárul, hogy szellemi tradíciójával közel áll a puritánizmushoz. Mindkét tradíció a Bibliában gyökerezik s mindkettőnél a vallási miszticizmus könnyen alakul gazdaság és hatalom megszerzésének akaratává. De a zsidó az asszimilálásban túloz, és gyanússá válik. Ha New Yorkban egy nemzeti gyűlésnél a csillagos zászlót lobogtatják, az ember majdnem biztos lehet, hogy Izrael gyermekeinek egyike tartja a rúdját. Viszont a százszázalékosak, akiknek dédapáik Washingtont ismerték, unottan félreállnak.

Minden külső átalakulás dacára a faj eredeti szelleme elpusztíthatatlanul megmarad és minden gondolatra, minden cselekedetre és minden vállalkozásra ráüti bélyegét. A zsidók annyira mentek, hogy feladták a miszticizmusukat és úgy tettek, mintha Amerika tipikus vallását, a szociális pragmatizmust tették volna sajátjukká. A tradíciók újra felébrednek. Ha cselekvését egy ideig a protestáns Amerikához igyekszik is alkalmazni, a tipikusan zsidó vonások ismét áttörnek. Midőn a múlt századi utolsó húsz évben az orosz bevándorlás rengeteg zsidó elemet hozott az Egyesült Államokba, azon számos, részben a legmagasabb társadalmi körökhöz tartozó zsidókból, akik az amerikai kultúrát nagymértékben elsajátították volt és sokan, akik a zsidó egyházközségekből már kiléptek volt, újra ortodoxszá váltak.

Fel a legmagasabban élő családokig találkozunk nyugtalan, szociális forradalmárokkal, akik éles ellentétben állnak az óvilági nyugat tradícióival.'

Ezt csak egy citátummal akarnám alátámasztani, mert nem tudom, hogy a Felsőház mélyen t. tagjai mennyire ismerik André Siegfried auktoritását.[22] Kahn Lipót bécsi rabbi Pozsonyban 1901. július 30-án egy beszédében többek között a következőket mondotta (olvassa.): "A zsidó sohasem fogja más népek szokásait és erkölcseit felvenni, a zsidó minden körülmények között zsidó marad, minden asszimiláció külső marad.' (Mozgás.)

Ezt én ilyen mértékben nem írom alá, mert éppen úgy, mint ahogy minden nemzetből, minden fajból egy más nemzetbe egyének léphetnek át, asszimilálódhatnak, felszívódhatnak és sokszor rövid idő alatt, sokszor generációk alatt teljesen átvehetik a másik nemzetnek szellemét és abba a nemzetbe beolvadhatnak, úgy itt is. Áll ez különösen akkor, ha nem túlságosan nagy az a szám, amelyet az illető nemzetnek be kell olvasztania.

Én nem tudom teljesen osztani azt sem, amit Baltazár őméltósága a nemzeti géniusznak erről a beolvasztó képességéről mondott. Ő azt mondotta: szomorúan nézne ki a nemzet, ha géniusza nem volna képes asszimilálni. Bocsánatot kérek, mi szomorúan is nézünk ki (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.), mert mi nem tudtunk asszimilálni. Magyarország Mátyás király korában 85%-ában magyar volt. Akkor jött a török hódoltság, amelynek következtében az Alföld elnéptelenedett. Az elnéptelenedés után következett a magyarságnak - amely kiszorult volt a hegyvidékekbe és a dombvidékekre - a visszavándorlása. Ezeknek a helyébe beszivárogtak a nemzetiségek. Ez a nemzetiségi bevándorlás jelentékenyen meghaladta azt a bevándorlást, amely azelőtt Mátyás kora előtt és az árpádházi királyok korában is történt. Az asszimiláció, amely Mátyás koráig sikeresen működött, a nagy számmal nem volt képes megküzdeni, nem tudta a bevándorlókat asszimilálni és ennek a következménye volt Trianon. (Úgy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) így tehát mégis volt egyszer Magyarország már abban a helyzetben, hogy nem tudott asszimilálni és szomorúan nézett ki.

A múlt század elején, különösen harmincas éveiben kezdődött keletről a zsidóság bevándorlása erősebb ménékben, amikor az addigi körülbelül 600-700-800-as évenkénti bevándorlási számmal szemben a bevándorlás arányszáma a 40-es években 7600-ra emelkedett fel. Ezt a kvantumot mi már nem tudtuk megfelelően asszimilálni és nem szeretném, ha ebből hasonló konzekvenciák keletkeznének, mint aminők Trianonból már egyszer keletkeztek. (Úgy van! Úgy van!) A numerus clausus éppen arra való, hogy a nemzetnek ezt a géniuszát, amelyet veszendőbe hagytunk menni a túlzottan liberális korszakban, megerősítse, és hogyha megerősítette és kiegyenlítette azt a numerus clausust, amely az életben fennáll, akkor nélkülözhetni fogjuk és akkor magam is meg fogom szavazni az eltörlését, de csak akkor.

Méltóztassék megengedni, hogy még csak egy dolgot citáljak. (Halljuk! Halljuk!) Ezúttal magamat citálom. Egy Berlinben 1926. januárban tartott előadásomból idézek, amelyben Magyarország történelmét vázoltam, és amelyben erre a kérdésre a következőkkel világítottam reá (olvassa):'[23] "A zsidókérdés is asszimiláció kérdése. Évszázadok óta volt egy nemzetien gondolkodó, értékesen munkálkodó s asszimilálódó zsidóságunk. De az utolsó évtizedekben Oroszországból, Romániából és Galíciából a bevándorlás sokszorosára nőtt. Az asszimilálatlan, nemzetietlen, sőt nemzetellenes zsidóság túlsúlyba került először számszerűleg, majd egyes foglalkozásokban is, mint sajtó, irodalom. Simulékonyan militáns kozmopolitizmusa aláásta az intellektuelek gondolkodásmódját és kikezdte az állam pilléreit s közvetlen a háború után következő időkben a zsidó gondolat kohéziós ereje a nemzeti gondolattal szemben erősebbnek bizonyult.' (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.)

Én teljesen osztom Bezerédj[24] őméltóságának azt a véleményét, hogy a liberalizmust gyakorolni kell, de el kell térni tőle akkor, ha az állam jól felfogott érdeke azt kívánja. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Azt hiszem, hogy itt az állam jól felfogott érdekéről igazán a legnagyobb mértékben van szó. Itt arról van szó, hogy békét teremtsünk az ország lakosai között, megnyugvást és megelégedést keltsünk. Ha ezt a demokrácia alapján akarjuk tenni, a demokrácia nem jelenti sem az auktoritásnak a túlsúlyát, sem a diktatúrát, hanem a demokrácia jelenti mindenkinek egyforma jogát. Mindenkinek egyforma joga csak kétfélére vezethet: vagy anarchiára, vagy kompromisszumra. Harmadik nincsen. Minthogy egyiket nem akarjuk, meg kell kötni a másikat, a kompromisszumot. De kompromisszumot nem lehet kötni a kultúremberiség konvencionális hazugságai alapján, hanem nyílt szemmel, nyíltan meglátva a dolgokat, lehet kompromisszumot kötni és egy nyílt kompromisszum megelégedést, békét fog teremteni az országban, nem szurrogátum-kompromisszumot, amilyennek sajnos, ezt a beterjesztett törvényjavaslatot is kénytelen vagyok tartani, és amelyet azt hiszem maga a kultuszminiszter úr is csak kényszerűségből és nem jókedvvel hozott ide. Olyannak tartom ezt a javaslatot, amely nem oldja meg a kérdést, mert nem őszinte kompromisszum.

A törvényjavaslatról azt mondották, hogy szemfényvesztő javaslat. Inkább attól félek, hogy bizonyos mértékben diszkreditáló javaslat lesz, tudniillik annyiban, amennyiben azoknak a kategóriáknak a megosztását az egyetemeken oly nehézségekkel fogjuk végezni és ez oly feladatok elé állít bennünket, amely feladatoknak meg nem oldása a meg nem oldhatóság színében fog feltűnni és a meg nem oldhatóság azután arra fog vezetni, hogy ezzel a meg nem oldható részlettel együtt az egész törvény is elvész, ami káros volna mindaddig, amíg csak ezen az egy téren mozgunk és amíg nem igyekszünk a kérdést az összes tereken nyíltan, világosan, őszintén és mind a két részről barátsággal megoldani.

Hivatkozás történt itt a külföldre is, külföldi befolyásra és kisebbségekre. Ebben a tekintetben csak egyet legyen szabad megjegyeznem. Éles és világos különbséget kell tenni kisebbség és kisebbség között. Vannak a világon bevándorolt kisebbségek és vannak kényszerkisebbségek Kényszerkisebbségek azok, amelyeket a trianoni békéhez hasonló békék alkottak mostan, amelyeket a területtel, amelyen laktak - sokszor évszázadok óta laktak ott az illetők ősei - átkapcsolták más országokhoz. Ezek a kényszerkisebbségek. Azok a kisebbségek, amelyeknek tagjai, vagy elődei bevándorolnak egy országba, ismerve annak körülményeit stb., ezek bevándorolt kisebbségek és nem esnek azonos kritériumok alá. Ezt szem előtt tarthatnék és ezen az alapon mindenképpen mindenféle külföldi kritikát megállhat a régi törvény is.

Ezek azok az okok, amelyek miatt ezt a törvényjavaslatot nem fogadom el. Nem fogadhatom el azért, mert maga a törvényjavaslatban előírt modus[25], amelyre nem akarok kiterjeszkedni, hiszen erre a Képviselőházban részletesen kiterjeszkedtek s azt hiszem, az utánam jövő szónokok itt is ki fognak terjeszkedni, a megoldhatatlanságig komplikált és nagy nehézségek elé állítja az egyetemek karát. Nem fogadhatom el azonban különösen azért, amit itten elsősorban és mindenekelőtt alá akartam húzni, mert nem tartom világos, nyílt kompromisszumnak és nem oldja meg a kérdést, mert amikor a kérdés egyik részét igyekszik úgy ahogy megoldani, akkor az ifjúság, a magyar keresztény ifjúság elhelyezkedése kérdésének alapjait, gyökereit nem oldja meg, és amíg ezekét egyrészt az ipari és kereskedelmi érdekeltségek, azoknak vezetői, másrészt pedig a kormány, be nem látják, addig a másik oldalon, az egyetemi oldalon nem lehet és, nézetem szerint, nem szabad új megoldásokat keresni, csak junktimban[26] lehet a két kérdést megoldani.

Még csak egy kis pontra akarok kitérni, mielőtt ezen végkonklúzióval, amelyet tulajdonképpen már levontam, befejezem beszédemet: a tanszabadság kérdésére. A tanszabadságnál az előttem felszólalt urak is állandóan hangoztatták, hogy a tanszabadság azt jelenti, hogy mindenki, aki tud, a tudásnak kvalitása szerint bocsáttassék az egyetemre. Bocsánatot kérek, sem más iskola, sem az egyetem nem tanít kizárólag ismeretanyagot, hanem az egyetem is az ismeretadáson, az ismeretanyagon kívül a détail[27], mondjuk analitikai anyagon kívül szintetikus anyagot és világfelfogást is ad és ez hivatása is. Másrészt azonban nemcsak tanít, hanem nevel is. És ha a tanulás alapkritériuma a részletismeret tökéletessége az előbbi iskolában, tehát a bizonyítványoknak a tantárgyakra vonatkozó része, akkor a világnézet alapja a nemzet tradícióiban való felnövekvés és az abba való teljes beidegződés, a nevelés alapja pedig az erkölcsi kritérium.

Egészen természetes tehát, hogy minden ilyen törvény, amely egyszer az egyetemeken korlátozást tesz, a korlátozásban, a tananyagban, az egyes tárgyakban való készültség mellett sok mindenféle más kritériumot is kell, hogy tekintetbe vegyen. A tanszabadság kérdését abszolúte nem szabad a nemzet érdekében abban a túlzott liberális formában feltüntetni, mintha a tanszabadság egyszerűen az egyes tárgyakban való nyers tudás alapján volna megítélhető, eltekintve attól, hogy igen jól tudjuk, hogy ebben a tekintetben is a tehetségek különböző időben fejlődnek ki és az egyes iskolák klasszifikációi is mások és mások, úgy, hogyha direkt ezekhez kellene mint számokhoz alkalmazkodni a megítélésben, akkor bizony ez se volna még az ismeretek szempontjából sem igazságos megosztás.

Ezt akartam még az egyebekhez hozzáfűzni. Mindezekből az okokból nincs módomban a törvényjavaslatot elfogadni. (Élénk éljenzés és taps jobb felöl és a középen.)

A március 14-i ülésen elhangzott hozzászólás. - Nagyméltóságú Elnök úr, mélyen tisztelt Felsőház! Csak pár rövid szóval akarok hozzászólni a szakaszhoz,[28] nem is annyira magának a szakasznak kedvéért, mint inkább azért, hogy ennek kapcsán reflektáljak egy pár elhangzott megjegyzésre, és hogy szavaimat bizonyos mértékig még jobban megmagyarázzam, mint ahogy tegnap tettem.

A törvényjavaslat konstrukciója tekintetében, e szakasz tekintetében én azon az állásponton vagyok, amelyen Wolkenberg őméltósága[29], hogy ha már meghozatik a törvény, akkor valamivel egyszerűbb fogalmazásban lehetne ezt a paragrafust megszerkeszteni. A hozzászólások során szó volt arról, hogy a mögött, hogy mi ezt a javaslatot nem fogadjuk el, fajvédő politika rejlik. Hangsúlyozni szeretném, hogy én semmiféle fajvédő politikát nem csinálok, egyszerűen csak tényeket sorakoztattam fel, és bizonyos tényekre akartam rávilágítani, mert törvényhozói kötelességemből folyik, hogy figyelmeztessem a t. Felsőházat, hol van ennek a törvényjavaslatnak a lényege, milyen mélyen mennek a gyökerei a kérdésnek, és hogy ezeket nem látva, vagy ezekkel nem törődve, csak felszínes, felületes szurrogátum-megoldásokra, nem pedig őszinte megoldásra fogunk jutni. Nem fajvédő politikát csinálunk tehát, hanem egyszerűen törvényhozói kötelességből rá kell világítanunk a dolgok lényegére, mert a lényeg megismerése nélkül nem fogunk komoly munkát végezhetni.

Szó volt arról is, hogy hová menjenek zsidó polgártársaink, ha nem az egyetemre, vagy nem a kereskedelmi pályára. Ezt Glückstahl[30] őméltósága vetette fel és én már közbeszólásommal is rávilágítottam arra, hogy minden pályára, de nem túlsúlyban. Mi nem kérünk mást a keresztény társadalom részéről, mint hogy nekünk is éppen úgy meglegyen a helyünk a nap alatt, mint a zsidóságnak. (Úgy van! Úgy van! A jobboldalon.) Én a legteljesebb tisztelettel és elismeréssel vagyok a zsidóság kiváló kvalitása iránt, semmiképp nem kívánom azt visszaszorítani, nem vagyok antiszemita ebben az értelemben; abszolúte tisztelem személyesen és tisztelem csoportosan a zsidóságot, különösen azokat, akik igazán azok, és ezt kifejezésre is juttatják, mert ez tiszteletreméltó. Csak helyet kérünk magunknak arányszámunknak és súlyunknak megfelelően. (Úgy van! Úgy van! Taps.) A kultuszminiszter őexcellenciája azt mondta, hogy bízzuk nagyobb országokra annak eldöntését, hogy fajnak vagy felekezetnek tekintessék-e a zsidóság. Én elismerem a mi nehézségeinket jelenlegi helyzetünkben, de, bocsánatot kérek, itt nem az országoknak nagysága, hanem az országokon belül a zsidóságnak arányszáma határoz. Rávilágítok arra, hogy például Németországban, ahol ez az arányszám kisebb, a zsidó-keresztény házasságok a zsidó házasságoknak 23%-át tették ki, amikor Magyarországon csak 4%-át. Ez egyszersmind az asszimilálódásról tegnap mondottakat is jobban megvilágítja. Ne feledjük el, hogy mi bár kisebb ország vagyunk, de közelebb vagyunk a veszedelemhez, amely Kelet felől jön. Azzal a zsidósággal, amely megegyezik a nyugati államokéval, mi nyugodtan együtt vagyunk és egyek is vagyunk, de mi a Keletről jövő veszélynek inkább ki vagyunk téve.

Végül még csak egy pontra legyen szabad rámutatnom, arra, amit a békedelegációban lévő etnikumra vonatkozó jelentésben foglalt, és a zsidóságra vonatkozó kitételekre nézve Glückstahl őméltósága említett. Én főszerkesztője voltam a békemű előkészítésének, de ami abban van, az nem mind a sajátom, nem vittem bele egyéni véleményemet, hanem csak azokat a dolgokat vettem fel, amelyeket szükségesnek láttam, hogy felvegyem, és amelyek a kormány és a békedelegáció vezetője álláspontjának megfelelnek. A munkának igen sok része, még az is, amely hozzám legközelebb feküdt, így a térképek sem felelnek meg teljesen egyéni felfogásomnak és nézetemnek, de egy olyan munkát nemcsak hogy egy ember nem végezhet el, hanem egy ember még meg sem nézhet, és meg sem kontrollálhat minden detailjában. Az én távozásom után, amikor sajtó alá rendezték a munkát, már nem az én vezetésem alatt, hanem más vezetése alatt, az bizonyos átalakuláson ment át.

Még csak azt kívánom megjegyezni, hogy a magyar statisztikának megfelelően, a zsidóságot nem mint fajt, hanem mint vallásfelekezetet állították oda. Az első itt járt amerikai delegátus kifogásolta az általam elkészített néprajzi térképet és azt mondván, hogy helytelen az, hogy a zsidóságot mint vallásfelekezetet és nem mint nemzetiséget tüntetjük fel. Én ebben az esetben a magyar statisztikának álláspontját kellett hogy elfoglaljam Amerikával szemben, saját egyéni meggyőződésemmel szemben. Amerika azonban ezt az álláspontot foglalta el. Akkor hivatalos közeg voltam. Ezt voltam bátor megjegyezni és ezt a paragrafust, minthogy túlkomplikáltnak tartom jelenlegi fogalmazásában, nem fogadom el.

Beszéd az 1925-1930. évi országgyűlés felsőházának 26., ill. 27. ülésén, 1928. március 13-án és 14-én. In Papp Antal (szerk): Gróf Teleki Pál országgyűlési beszédei. I. k., Budapest, é. n. [1942], Stúdium. 289-303. p.

[1] A kérdésről 1. még Ladányi Andor: A numerus clausus-törvény 1928. évi módosításáról című tanulmányát. Századok, 128 (1994) 6. sz. 1117-1148. p.

[2] Teleki miniszterelnök volt 1920-ban, az 1920. évi XXV. törvénycikk, az ún. numerus clausus törvény elfogadásakor, amely limitálta az egyetemekre és főiskolákra felvehető zsidó hallgatók arányát. 1928-ban a Bethlen-kormány ezt a törvényt kívánta enyhíteni.

[3] pótlék, pótszer

[4] Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány kultuszminisztere

[5] következetességgel

[6] Wolff Károly jobboldali keresztényszocialista politikus, a budapesti jobboldal vezére, Telekivel együtt az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga alapítója.

[7] Bezegh-Huszágh Miklós, az államrendőrség budapesti főkapitánya.

[8] Max Nordau (eredeti nevén Südfeld Miksa, 1849-1923): magyarországi születésű, német nyelven alkotó író, esszéista. Konventionelle Lügen der Kulturmenscheit című kultúrtörténeti munkája 1883-ban jelent meg. Magyarul 1913-ban jelem meg: Doktor S.: Konvencionális hazugságok modern kultúréletünkben. Bp., 1913.

[9] Graetz: a breslaui (ma Wróclaw) egyetem és rabbiképző professzora: A zsidók története.

[10] Simon Dubnow: A zsidó nép egyetemes története

[11] Baltazár Dezső: tiszántúli református püspök, felsőházi tag

[12] rövidfejű

[13] hosszúfejű, antropológiai alaptípus

[14] koponyatan

[15] beltenyésztés, beltenyészet

[16] Az emberi örökléstan és fajegészségügy vázlata

[17] Mazdaznanizmus: német alapítású álperzsa szekta, amely ebben az időszakban főként az Egyesült Allamokban működött

[18] Nesztoriánusok: Mária istenanyaságát tagadó korai keresztény szekta a Közel-Keleten

[19] Gnosztikusok: korai keresztény eretnekek, akik tanaikban a jó és a rossz párharcát és vallási miszticizmust hirdettek

[20] testtan

[21] André Siegfried: Az Amerikai Egyesült Allamok - Népesség, politika, gazdaság.

[22] tekintélyét

[23] L a kötet MAGYARORSZÁG VILÁGPOLITIKAI ÉS VILÁGGAZDASÁGI HELYZETE A MÚLTBAN ÉS A JELENBEN C. írását.

[24] Bezerédj István: földbirtokos, főispán, felsőházi tag

[25] mód, eljárás

[26] összekapcsolva

[27] részletkérdés

[28] Teleki a törvényjavaslat első szakaszához szólt hozzá

[29] Wolkenberg Alajos: teológus, egyetemi tanár, felsőházi tag

[30] Glückstahl Samu: ügyvéd, felsőházi tag


1928.04.26 A Numerus Clausus módosítása

1928: XIV. TÖRVÉNYCIKK

a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk módosításáról. [1] F

(Kihirdettetett az Országos Törvénytárnak 1928. évi április hó 26-án kiadott 7. számában.)

1. §.([2]) F A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése helyébe a következő szöveg lép: Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérő megelőző tanulmányi eredményeire, illetve szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezőgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban jussanak a főiskolákra és a fölvettek száma az egyes törvényhatóságok közölt is igazságosan osztassék fel. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy ezek a szabályok megfelelően alkalmaztassanak.

2. §. Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép életbe, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre.

Indokolás

[1] (M. i.) A jelenlegi kormány a numerus clausus intézményét mindenkor szociálpolitikai rendszabályoknak tekintette, melyet Magyarországnak a vesztett világháború, a botor forradalmak és a trianoni béke által teremtelt különleges helyzete tett szükségessé. A történeti Magyarország területének közel kétharmad részét elvesztette és az ott élt nagyszámú magyar intelligencia részben jogi, részben erkölcsi kényszer nyomása alatt ezekről az elszakított országrészekről visszaözönlött a megmaradt területre. Az öt tanéven át tartott világháború befejeztekor részben a lövészárokból, részben a hadifogságból öt évfolyam egyetemi hallgató összetorlódva egyszerre jött haza, szigorlatozott és jutott diplomához és midőn a fenti kettős oknál fogva az állás nélkül levő magyar értelmiség száma a csonka országban rendkívüli mértékben felszökött, ugyanakkor nemcsak új elhelyezkedés lehetősége nem nyílt meg, hanem a pénzügyileg nehéz helyzetbe került állam a korábban elhelyezkedett közalkalmazottak nagy tömegeit B-listával volt kénytelen eltávolítani, ami az értelmi középosztály válságát még súlyosabbá tette. Valóban lelkiismeretlenség lett volna tehát annak korlátlan megengedése, hogy főiskoláink nagy tömegekben neveljenek olyan diplomás intelligenciát, amelyről aritmetikai pontossággal előre tudtuk, hogy diplomájára támaszkodva nem tudna megélni.

De eltekintve a szociálpolitikai okoktól, tisztán pedagógiai szempontból sincs semmi szokatlan az osztályok és az évfolyamok számbeli kontingentálásában. Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 34. §-a szerint a mindennapi népiskolában egy tanító 80 növendéknél többet rendszeresen nem taníthat. Az 1924. évi XI. törvénycikk 17. §-a szerint a fiúközépiskolákban a tanulók létszáma osztályonkint nem lehet több 60-nál, az 1926. évi XXIV. törvénycikk 11. §-a értelmében a leányközépiskolák egy-egy osztályában 40 rendes tanulónál több nem vehető fel. Az 1927. évi Xll. törvénycikk 6. $-a akként rendelkezik, hogy a tanulók létszáma a polgári iskolában osztályonként nem lehet 50-nél több. A felső kereskedelmi iskolák és a tanítóképző-intézetek létszáma pedig rendeleti úton 40-ben van. megállapítva. Hogy ha tehát azt látjuk, hogy a legkülönbözőbb fajta tanintézeteknél a felvehető legmagasabb létszám rendelettel vagy éppen törvénnyel van megállapítva, akkor nem lehet semmi szokatlant találni abban, hogy az 1920. évi XXV. törvénycikk 1. §-a felhatalmazást ad a kultuszminiszternek arra, hogy a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra felvehető hallgatók számát az illetékes kar (műegyetemen a Tanács) javaslata alapján rendeleti úton állapítsa meg. Hiszen a legkülönbözőbb iskolafajtákban következetesen keresztülvitt ez a korlátozás azon a közismert pedagógiai igazságon nyugszik, hogy egy osztályban vagy évfolyamban bizonyos számú tanulónál többet sikerrel tanítani nem lehet. A tantermek befogadóképessége, a rajztermekben és laboratóriumokban az asztalok száma és a klinikai lehetőségek így önként bizonyos fizikai korlátokat vonnak, amelyeket átlépni az oktatás komolyságának veszélyeztetése nélkül nem lehet. Ekként fontos szociálpolitikai és pedagógiai okok egyaránt szükségessé teszik az 1920. évi XXV. törvénycikk 1. §-ának változatlan fenntartását, amely egyébként is a magyar iskolaszervezetnek olyan belügye, amelybe való beavatkozásra a jogalap hiányzik.

Másként áll a dolog1 az 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdésénél, amely a beírás kritériumaként a népfajhoz vagy nemzetiséghez való tartozandóságot is felveszi s így azt a téves látszatot kelti, mintha ez a törvénybeli rendelkezés nem állna összhangban a trianoni békének a kisebbségek védelméről szóló VI. fejezete 54., 55. és különösen 58. §-ával. Bár az 1920. évi XXV. törvénycikk minden népfaj és nemzetiség iránt igazságos mértékkel kíván mérni, mert minden ilyen csoportot országos átlagának megfelelő százalékban bocsát a főiskolákra, mégis úgy a külföldi közvélemény egy részéhen, mint pedig a magyarországi zsidóság körében a 3. §. harmadik bekezdése számos félreértésre adott okot. Ami pedig még ennél is súlyosabb, az az a körülmény, hogy a külföldi közvélemény egy számottevő részébe beivódott az a hit, hogy mi igazságtalanul bánunk a magyarországi kisebbséggel, ami ürügyül szolgálhat az idegen államokban élő magyar kisebbségek kedvezőtlen kezelésére, amire Magyarországnak még csak ürügyet sem szabad szolgáltatnia.

Ezenfelül a magyarországi zsidóság köréból is felhangzott az a panasz, hogy magukat a 3. §. harmadik, bekezdésével mintegy megbélyegzettnek látják. Az érzések világában ily inponderabiliára is figyelemmel kell lenni, mert a polgárok közmegnyugvása minden állam virágzásának nélkülözhetetlen előfeltétele. Izraelita honfitársainknak sem szabad viszont szem elől, téveszteniük, hogy a bennünket ért nemzeti katasztrófa összes életviszonyaink összezsugorodásához vezetett és számos fájdalmas korlátozást tett szükségessé.

Mindezért a kormány az ország érdekében állónak látja, hogy az 1920. évi XXV. törvénycikk revíziónak vétessék alá és pedig akként, hogy az intézmény szociálpolitikai része továbbra is fenntartassék, ellenben a 3. §. harmadik bekezdése, amely számos félreértésre alkalmat adott, megfelelően módosíttassák. Ez ellen annyival kevésbé tehető kifogás, mert a 3. §. e bekezdése a Haller István akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter által 1920. évi július hó 22-én beterjesztett eredeti javaslatban (89. számú nyomtatvány) nem is foglaltatik benn és abba csak a törvényjavaslat részletes vitája alkalmával 1920. évi szeptember hó 21-én Rernolák Nándor akkori képviselő és társainak javaslatára vétetett fel és miként létrejöttének e módjából is látszik, inkább az ötletszerű törvényalkotás jellegével bír s a tövény struktúrájához nem is tartozik hozzá.

(K. b.) A győztes államok kisebbségi politikája elsősorban nálunk eredményezte azt, hogy a megszállott területek intellektuális képzettséggel bíró lakossága százezrével özönlött haza az anyaországba, itt óhajban elhelyezkedni. Ezzel aztán megkezdődött nálunk az értelmiség borzalmas kenyérversenye, amelyet még fokozott az, hogy az ország tönkremenetele folytán az állást kereső értelmiségnek kenyeret adni nem tudtunk. Ezen körülmények folyománya volt az és magánszolgálatban elhelyezett értelmiségnek a szolgálatból való elbocsájtása, ami az értelmi középosztály válságát még súlyosabbá tette. A törvény fenntartását ezeken a szempontokon kívül feltétlenül szükségessé teszik a pedagógiai szempontok is, melyektől eltekinteni nem lehet.

Az ország konszolidációja, valamint nyomós kül- és belpolitikai okok azonban megkívánják, hogy e kérdés kezeléséből kiküszöböljünk minden olyan momentumot, amely a nemzet összetartását és egységét veszélyeztetheti és alkalmat adhat a külföldön ellenünk szóló rágalmaknak.

(F. b.) A trianoni békeszerződés hazánk területének kétharmad részét elszakította. Termőföldünk kevesebb lett, a megcsonkult hazánkban megélhetést kereső diplomás emberek száma pedig felszaporodott.

Az élet szabályos ütemű folyamatában a magasabb műveltséggel bíró egyének számának szaporodása nem aggodalmat keltő, hanem inkább örvendetes jelenség. A mi nemzeti életünknek a folyása azonban még mindig nem térhetett vissza évezredes, szabályos medrébe. Trianonban nemcsak földünket vették el, nemcsak magyar testvéreinket szakították el tőlünk, hanem békót tettek szabadságunkra is. Megfosztottak bennünket az igazi demokrácia legszebb vívmányától; a korlátlan diplomaszerzés szabadságától.

A magyar kormány látva a lövészárokból, a fogolytáborokból s az elszakított területekről megkisebbített hazánkba áramlók nagy számát, az ő boldogulásuk és a nemzet jövő nyugalma érdekében, az egyetemekre való beiratkozást korlátok közé szorította. Ez nem a magyar szabad elhatározásnak, hanem a Trianon által előállott kényszernek a korlátja. Ez a kényszer, sajnos, ma is fennáll. Éppen azért az egyetemekre való beiratkozás korlátait továbbra is fenn kell tartani. A még mindig válságos gazdasági helyzetben a korlátozásra még mindig szükség van, de ezen korlátokat igazságosan és méltányosan kell a magyar polgárok között szétosztani.

Az 1920 : XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése, mely a beiratkozás kritériumaként a népfajhoz s a nemzetiséghez való tartozandóságot is felveszi, sok félreértésre adott alkalmat. Éppen azért u jelen javaslat ezt a bekezdést módosítani kívánja,

[2] (M. i.) Minthogy a zárt szám felosztásáról van szó, természetes, hogy a felosztásra nézve bizonyos elveket és szempontokat kell felállítani. Minthogy továbbá iskoláról van szó, önként értetődik, hogy figyelemmel kell lenni a megelőzőleg tanúsított erkölcsi magaviseletre, tanulmányi eredményre és a szellemi képességekre. E mellett azonban ügyelni kell arra is, hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítenek gyermeket, továbbá a közalkalmazottak gyermekei, kiknek családjában a szellemi foglalkozás rendszerint hagyományos, kellő számmal juttassanak főiskoláinkra. igazságosan részeltetni kell a felvétel lehetőségeiben az egyes foglalkozási ágakat és pedig nemcsak számarányuk, hanem jelentőségük szerint is. így önként értetődik, hogy különösen honorálni kell a nálunk oly nagy szerepet játszó mezőgazdaságot, mint az ország fő termelési ágát. Az osztóigazság továbbá azt is megköveteli, hogy a fölvettek egyenletesen oszoljanak meg az ország területén, vagyis, hogy a zárt számnak az egyes törvényhatóságok közölt való megfelelő megosztása is szem előtt tartassék.

Az 1. §-t a képviselőház plénuma 135. illésében Farkas Elemér előadó szövegezéséhen fogadta el.


1938.05.05 Írók, művészek, tudósok deklarációja

Pesti Napló, 1938. május 5.

Írók, művészek, tudósok deklarációja a magyar társadalomhoz és a törvényhozás tagjaihoz

A magyar irodalom, tudomány és művészet művelőinek egy csoportja az állampolgári jogegyenlőség elvének védelmében a következő deklarációval fordul a magyar társadalomhoz és a törvényhozás tagjaihoz

Mi, magyar írók, művészek és a tudomány munkásai, különféle világnézetek és pártállások szószólói, különféle társadalmi rétegek szülöttei és tagjai, akik a legkülönbözőbb hivatásokban és munkakörökben dolgozunk, akik valamennyien az évezredes magyar művelődés megtartásának és gyarapításának rendeltetését vettük örökbe, mi, akik valamennyien keresztény családok leszármazottai vagyunk, az emberi becsületérzés és igaz kereszténység, a józanság és hazafiasság magától értetődő egységével és szilárdságával emeljük föl szavunkat az állampolgári jogegyenlőség elvéért, melyet az úgynevezett 'társadalmi egyensúly hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat' megvalósulása esetén törölne a magyar alkotmányból.

Ez a javaslat a társadalmi egyensúly biztosítását ígéri, de egy szava sincs a legszegényebb, gazdaságilag legelesettebb és legárvább rétegek sorsának jobbrafordításáért.

Ez a javaslat még a zsidóságot sem alázza meg annyira, mint amennyire megsérti a keresztény középosztály fiait, amikor azt teszi fel róluk, hogy - az állampolgári jogegyenlőség megszentelt alapelvének semmibevételével - jogfosztástól, megszégyenítő gyámkodástól, kényszeralkalmazástól várják megélhetésük biztosítását. S felteszi róluk azt az erkölcsi eltévelyedést, hogy polgártársaik egy részének vallása miatt való megbélyegzése, polgári jogai teljességéből való kiforgatása árán akarnak érvényesülni és boldogulni.

Ez a javaslat a zsidók közül is elsősorban a szegényeket veszi célba, azokat, akik leginkább vannak kiszolgáltatva munkaadóik kénye-kedvének, s még ezek közül is kivált a fiatalokat sújtja, akiket egyetemlegesen megbüntet amiatt, hogy nem lehettek katonák a háború alatt. Lelkiismeretünkkel nem tartjuk összeegyeztethetőnek, hogy a világi hatóságok a megkeresztelések között dátum szerint tegyenek különbséget, holott a keresztséget különbségtevés és fenntartás nélkül adja meg az egyház a kebelébe térőnek, az Isten előtti egyenlőség és keresztényi testvériség jegyében.

Minket keresztény hitünk, hazafias meggyőződésünk, az ország európai hiteléhez és nemzeti függetlenségünkhöz való ragaszkodásunk késztet arra, hogy soha ne tágítsunk az állampolgári jogegyenlőség elvétől, melyet történelmünk legszebb korszakában, az európai magyarság legnagyobb elméi vívtak ki.

Minden erejére szüksége van a mai válságos történelmi időkben a magyarságnak. A megszállott területek urai statisztikai mutatványokkal igyekeznek elválasztani a magyar néptörzstől azokat a zsidó vallású magyarokat, akik elenyésző kivételektől eltekintve, a kisebbségi sorsban is rendületlenül kitartanak a magyar sorsközösség mellett. Szabad-e nekünk akaratlanul is ezt a példát követni és kiközösíteni a magyarságból 400 000 polgárunkat?

Elfeledtük volna, hogy ezek a polgártársaink a kultúrtörténelem megdönthetetlen tanúsága szerint nemcsak egyszerűen résztvevői, de támaszai és építői is voltak a magyar kultúrának? Tagadjuk le önmagunk előtt, hogy ezt a sorsközösséget 1848 szabadságharcában és a világháborúban vérükkel pecsételték meg? Valljuk, hogy magyarok ezek a polgártársaink és magyarságukat annál kevésbé engedjük vitássá tenni, mert csíráznak ma nyugtalan hajlandóságok, melyek már végleg megmagyarosodottnak hitt és a vezető rétegekbe emelkedett állampolgárokat hajlítanak el a magyarságtól.

Ezért tiltakozunk lelkiismeretünk minden erejével és hisszük, hogy szavunk nem marad hatás nélkül abban a hazában, amely minden dicsőségét a hit- és gondolatszabadságért, az emberi jogok teljességéért vívott hősi harcainak köszönhette. E belső parancsra fordulunk a magyar törvényhozás mindkét házának tagjaihoz, a keresztény egyházakhoz, a foglalkozások, a gazdasági ágak kamaráihoz, szakszervezetekhez és egyéb érdekképviseletekhez, a politikai, társadalmi és kulturális egyesületekhez, az egész ország józan és hazafias népéhez azzal a kéréssel:

tegyenek bizonyságot önérzetükről, bátorságukról, önzetlenségükről és lépjenek sorompóba a mindannyiunkat sértő javaslat ellen.

Gondolja meg minden kortárs, mekkora felelősség terheli, ha a lelkiismereti tiltakozás ellenére is megszületik egy törvény, melyre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia!

Gróf Apponyi György, Bartók Béla, Bárczy István, Berda József, Berecz Sándor, Bernáth Aurél, Blaskó Mária, Bóka László, Csécsy Imre, Csók István, Darvas József, Erdős Jenő, Eszenyi Jenő, Győri Farkas Imre, Ferenczy Noémi, Féja Géza, Fodor József, Földessy Gyula, Földessyné Hermann Lula, Gáspár Zoltán, Hertelendy István, Horváth Béla, Pálóczy Horváth György, Kárpáti Aurél, Kernstok Károly, Kmetty János, Dernői Kocsis László, Kodály Zoltán, Kozma Erzsébet, Kun Zsigmond, Lovászy Márton, vitéz Makay Miklós, Márffy Ödön, Mátyás Ferenc, Mihályfi Ernő, Molnár Farkas, Molnár Kálmán, Móricz Zsigmond, Zugligeti Pintér József, Polner Ödön, Rab Gusztáv, Rados Gusztáv, Remenyik Zsigmond, Riedl Margit, Schöpflin Aladár, Simándy Pál, Somlay Artúr, Supka Géza, Szabó Zoltán, Szakasits Árpád, Szász Zoltán, gróf Széchenyi György, Szimonidesz Lajos, Tersánszky J. Jenő, Tóth Aladár, Vaszary János, Vikár Béla, Vilt Tibor, Zilahy Lajos.


1938.05.29 Első zsidótörvény "a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról."

1938 : XV. TÖRVÉNYCIKK

a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról. ([1]) F

Megjelent az Országos Törvénytár 1938. évi május hó 29.-én kiadott 6. számában.

1. §. Felhatalmaztatik a m. kir. minisztérium, hogy a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosítása végett szükséges és halaszthatatlanul sürgős intézkedéseket, - ideértve az értelmiségi munkanélküliség leküzdése végett szükséges intézkedéseket is, - a jelen törvény kihirdetésétől számított három hónap alatt az alábbi §-okban megjelölt tárgykörben és alapelvek szerint rendeletben tegye meg abban az esetben is, ha az intézkedés egyébként a törvényhozás ügykörébe tartoznék. ([2]) F

2. §. Utasíttatik a m. kir. minisztérium, hogy:

a) akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársai részére sajtókamara;

b) színművészek, filmszínészek, színházi és filmrendezők, úgyszintén színművészeti és filmművészeti ügyvezetők és ügykezelők, valamint színházaknál és a filmiparban alkalmazott művészi segédszemélyzet (karszemélyzet) részére színművészeti és filmművészeti kamara felállításáról gondoskodjék.

A sajtókamara, illetőleg a színművészeti és filmművészeti kamara feladata: az újságírás és a lapkiadás, illetőleg a színművészet és filmművészet körében a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása, a kamara kötelékébe tartozók testületi és szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása, a hivatásuk gyakorlásával járó jogok védelme és kötelességeik teljesítésének ellenőrzése, felettük fegyelmi hatóság gyakorlása, állásfoglalás és javaslattétel az újságírásra és a lapkiadásra, illetőleg a színművészeire és a filmművészetre vonatkozó kérdésekben.

Akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője, vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak az lehet, aki a sajtókamara tagja,

Színháznál, mozgófényképet előállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalombahozó vállalatnál az első bekezdés b) pontjában meghatározott foglalkozások körében rendezőként, előadóként vagy művészeti segédszemélyzet tagjaként csak azt szabad alkalmazni, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter indokolt esetben közérdekből kivételt tehet. ([3]) F

3. §. A sajtókamarának, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet. A tagság egyéb feltételeit a m. kir. minisztérium rendeletben állapítja meg. ([4]) F

4. §. A sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara, tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg.

Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani:

a) a hadirokkantat, a tűzharcost, továbbá hősi halált halt szülőnek gyermekét és a hadiözvegyet;

b) azt, aki az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt tért át valamely más, bevett felekezetbe és megszakítás nélkül ugyanennek a felekezetnek a tagja;

c) a b) pont alá eső szülőnek olyan leszármazóját, aki nem az izraelita felekezet tagja. ([5]) F

5. §. Akár időszaki, akár nem időszaki lapnál állandó munkaviszonyban álló munkatársul a 4. §. első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk az állandó munkaviszonyban álló munkatársak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármely címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az ilyen munkaviszonyban álló összes munkatársak bármely címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát. Ezeket a rendelkezéseket a munkaadó az 1939. évi december hó 31. napjáig köteles végrehajtani. A m. kir. miniszterelnök a végrehajtás módjára utasításokat adhat és közérdekből indokolt esetben a jelen §. rendelkezései alól kivételt tehet.

Akár időszaki, akár nem időszaki lapnál a kiadóhivatali személyzet, úgyszintén a szerkesztőségi segédszemélyzet tagjaként alkalmazottakra a 8. §. rendelkezései irányadók. A 4. §. második bekezdését a jelen §. rendelkezései tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.

A jelen §. rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra a lapokra, amelyek kizárólag hitéleti kérdésekkel és a felekezet ügyeivel foglalkoznak. ([6]) F

6. §. A vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg, hogy az egyes színházaknál, úgyszintén a mozgófényképet előállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalombahozó egyes vállalatoknál milyen arányszámban lehet a 4. §. első bekezdése alá eső személyeket a 2. §. első bekezdésének b) pontjában meghatározott munkakörben alkalmazni. ([7]) F

7. §. Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarák tagjaiul a 4. §. első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban lehet felvenni, hogy számuk az összes tagok számának húsz százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg az egyéb kamarai tagok arányszáma az összes tagok számának nyolcvan százalékát el nem éri, a 4. §. első bekezdése alá eső személyt a kamara csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel. Az illetékes miniszter a kamara felterjesztésére indokolt esetben közérdekből kivételt tehet.

A 4. §. második bekezdését a jelen §. esetében is meglehetősen alkalmazni kell. ([8]) F

8. §. Az 1937 : XXI. törvénycikk hatálya alá eső olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több, a 4. §. első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk a vállalatnál értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármi címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az értelmiségi munkakörben alkalmazottak bármi címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát.

Az a vállalat, amelynél az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számában a 4. §. első bekezdése alá eső személyek száma az előző bekezdésben meghatározott arányszámnál nagyobb, a 4. §. első bekezdése alá eső személyt értelmiségi munkakörben csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel mindaddig, amíg a 4. §. első bekezdése alá eső személyek száma az értelmiségi munkakörben az előző bekezdésben meghatározott arányszámot meghaladja. Az arányszám egyenletes elérésének részletes szabályait a m. kir. minisztérium rendelettel állapítja, meg olyképpen, hogy szabály szerint el kell érni az előbbi bekezdésben meghatározott arányszámot az 1943. évi június hó 30. napjáig, ezt a határidőt a m. kir. minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére indokolt esetben közérdekből az 1948. évi június hó 30. napjáig meghosszabbíthatja. A m. kir. minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére a jelen bekezdésben meghatározott rendelkezések alól indokolt esetben közérdekből kivételt tehet.

Az 1937 : XXI. törvénycikk hatálya alá eső olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíznél kevesebb, a 4. §. első bekezdése alá eső alkalmazottaknak a többi alkalmazottakkal szemben az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a 4. §. első bekezdése alá eső személyek javára megváltoztatni nem szabad. Az 1938. évi március hó 1. napja után keletkezett vállalatokra az első bekezdés rendelkezése irányadó.

A 4. §. második bekezdését a jelen §. esetében is megfelelően alkalmazni kell. ([9]) F

9. §. Az 1931 : XXVI törvénycikkben a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseknek rendeleti úton megtételére adott és legutóbb az 1937 : X. törvénycikkel meghosszabbított felhatalmazásnak az 1938. évi június hó 30. napján lejáró határideje az 1939. évi június hó 30. napjáig meghosszabbíttatik, mégpedig azzal a kiegészítéssel, hogy a felhatalmazás kiterjed a termelés folytonosságának biztosítását célzó rendelkezések megtételére is.

Az 1931 : XXVI. törvénycikknek az 1932 : VII. törvénycikkel kiegészített rendelkezései egyébként változatlanul hatályban maradnak és hatályban marad az 1937 : X. t.-c. 2. és 3. §-a is. ([10]) F

10. §. A jelen törvény kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról a m. kir. minisztérium gondoskodik.

Felhatalmaztatik a m. kir. minisztérium, hogy a jelen törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett, valamint az értelmiségi munkanélküliség leküzdésére szolgáló intézkedések végett adatszolgáltatási kötelességet állapítson meg, hogy gondoskodjék az adatszolgáltatás helyességének ellenőrzéséről, továbbá, hogy rendelkezésének megszegését vagy kijátszását kihágásnak minősíthesse s hogy a kihágás büntetésére az 1931 : XXVI. t.-c. 3. §-ában foglalt rendelkezéseket állapíthassa meg, végül arra is, hogy a rendelkezéseket megszegő vagy kijátszó vállalat élére a vállalat költségére vezetőt rendeljen mindaddig, amíg a rendelkezéseknek a vállalat eleget nem tett. ([11]) F

Indokolás

[1] A törvényjavaslatot a m. kir. miniszterelnök és a m. kir. igazságügyminiszter 1938. évi április hó 8-án nyújtotta be. - A képviselőház közjogi, közgazdasági és közlekedésügyi, közoktatásügyi, valamint igazságügyi bizottságának jelentése 1937. évi április hó 27-én kelt. - Képviselőház 1938. évi május 5-18-án a 306-315-ik ülésében tárgyalta. - A felsőház közjogi, kereskedelemügyi, közlekedésügyi, közoktatásügyi, ipar- és igazságügyi bizottságának jelentése 1938. évi május hó 20-án kelt. - A Felsőház 1938. évi május hó 24-én a 67-ik ülésében tárgyalta.

(M.i.) A műszaki ismeretek hatalmas előretörése nyomán a XIX. században erőteljesen fejlődött ki világszerte a gyáripar, a közlekedés és a kereskedelem. Az új gazdasági rend, amelyet a közgazdaságtudomány a- kapitalizmus névvel nevez, Nyugat-Európában már a múlt század első leiében kibontakozott. Hazánkban ez a gazdasági folyamat több gazdasági, társadalmi és politikai tényező együttes közrehatása következtében mintegy félszázadnyi késéssel csak a hatvanas években indult meg.

Ebben a korszakban hazánk autochton népességének alig voltak olyan rétegei, amelyek a nagy tőkén felépülő új gazdasági életbe erőteljes cselekvő tényezőként léphettek, volna be. A rövid idővel előbb felszabadult jobbágyságnak sem hajlama, sem iskolázottsága, sem vagyona nem volt ahhoz, hogy az új ipari és kereskedelmi életbe két keze munkáján felül mást is bele vigyen. A nemesség hosszú évszázadokon át csaknem kizárólagosan fegyverforgatással, mezőgazdálkodással foglalkozott és a közügyekben vett részt, az ipari és kereskedelmi vállalkozás neki idegen terület volt, s éppen abban a korszakban, az ősi birtokrendszer és a patriarchális gazdálkodás gyökeres átalakulása következtében tőke és hitel hiánya miatt még megmaradt földbirtokával is csak nehezen boldogult. A városi polgárság még legkönnyebben vállalhatott volna vezető szerepet a kibontakozó új ipari és kereskedelmi életben, de ebben a társadalmi rétegben sem volt meg a kellő felkészültség ahhoz, hogy a kézműipar és a helyi kereskedés megszokott szűk köréből hirtelen a kapitalista termelés és a nagy vállalkozás világába helyezkedjék át. Ilyen viszonyok között mi sem volt természetesebb tehát, mint az, hogy ellenállás és versenytárs hiányában a kapitalisztikus új gazdasági élet első lehetőségeit a zsidóság szállottá meg, amelynek készsége a kapitalisztikus vállalkozásokra közismert. A zsidóság évszázadok óta jelentős szerepet vitt a pénz és a hitelgazdálkodásban, amire bizonyos mértékben rászorította őt az a kényszerű helyzet is, amely más foglalkozásoktól való eltiltása miatt a hitelműveletek lebonyolításában s a pénzgazdálkodásban számára szinte monopolisztikus szerepet biztosított. Erre a szerepre hazai zsidóságunknak megvoltak az anyagi lehetőségei is, mert a zsidóság már akkor tőkés osztálya volt az országnak. Az ipari és a mezőgazdasági életnek ez a zsidóságtól való megszállása nem volt jelentéktelen, mert a zsidóság száma már 1840-ben 241,000-re rúgott.

Természetes az is, hogy a gazdasági érvényesülésnek szinte korlátlan lehetőségei mintegy mágnesként vonzották hazánkba a külföldi zsidóságot is. A bevándorlás hatalmas méreteit mutatja az, hogy 1840-1871-ig a zsidóság száma 241,000-röl 553,641 főre, 1871-1900-ig pedig 851,378 főre szökött- fel; ez a gyarapodás egyedül a természetes szaporodással nem magyarázható meg, A bevándorlás legközvetlenebb útja a dolog természete szerint Ausztria azon tartományaiból, amelyekben a zsidóság már abban az időben igen sűrű és nagyszámú településekben lakott, jelesül Galíciából és Bukovinából vezetett hazánkba. Bár sokan - maga Deák Ferenc is - sürgették a bevándorlás kérdésének törvényes rendezését, ez azonban különböző és ez alkalommal tüzetesen nem ismerhető okok folytán elmaradt.

Amikor a zsidóságról, szerepéről és megítéléséről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy ez a bevándorolt, vagy sokszor csak átvándorlásban lévő réteg felfogásban, érzésben és egész szellemi habitusában nem tudott a hazai népesség egyéb rétegeihez idomulni.

A zsidóság hatalmas gazdasági térfoglalásához természetes következményeképpen csatlakozott térfoglalásuk az összes értelmiségi pályákon, a sajtóban és az előadó-művészetekben. A múlt század utolsó évtizedeinek szabadelvű politikai, közgazdasági, vámpolitikai, adózási viszonyai között a szociális kötelességekkel meg nem terhelt ipari, kereskedelmi és hiteléleti vállalkozás nagy nyereséget biztosított a gazdasági élet vállalkozóinak. A vagyon viszont biztosította a magasabb képzettség, a magasabb műveltség megszerzésének lehetőségét, aminek következtében a zsidóság elözönlötte most már a gazdasági pályákon felül a magasabb szellemi képesítéshez kötött szabad kereseti pályákat is, különösen az ügyvédi, az orvosi és a mérnöki pályát. A- sajtó és az előadóművészet területének megszállását egyrészt a magasabb műveltség megszerzésének anyagi lehetőségei, másrészt az magyarázza, hogy a sajtóban és a színházban a zsidóság nem utolsó sorban a nyereséges vállalkozás lehetőségét látta és kereste.

A zsidóság folyton erősödő térfoglalásának sem a háború, sem a háború után az országra szakadt nemzeti, társadalmi és gazdasági válságok sorozata nem vetett gátat. Talán ez az egyetlen társadalmi és gazdasági folyamat a nemzet életében, amely a válságokon keresztül is nemcsak töretlenül folytatódott, hanem még erősödött is. Hazánk mai területén ugyan a zsidó lakosság számaránya az 1920. évtől - amelyben a legmagasabb mértéket, vagyis az ország összes lakosságának 5,9%-át érte el - csökkent, mert az 1930. évi népszámlálás adatai szerint számarányuk 5,1%, mégis a gazdasági életnek és a társadalmi életnek nem egy ágazatában újabb tereket foglaltak el. Ágy különösen az iparban több mint 4000, a kereskedelemben több mint 8000 fővel emelkedett a zsidó értelmiségi alkalmazottak száma, a kereskedelmi alkalmazottak között pedig még arányszámuk is megnövekedett 48,2%-róI 52,8%-ra. Ugyancsak növekedett az arányszámuk a sajtóban és az előadóművészet körében is.

A statisztikai adatoknak tudományos módszeres feldolgozása minden kétséget kizáróan tárja elénk azt a képet, hogy a zsidóság hazánkban minden vonatkozásban sokkal nagyobb teret foglal el a gazdasági életben, mint amennyi az ország lakosságában elfoglalt számarányának megfelel

A zsidóságnak ez a szembetűnő gazdasági térfoglalása már a háború előtti időkben is nyugtalanságot keltett az ország egyéb társadalmi rétegeiben. Már a múlt század utolsó évtizedeiben erős jelenségei mutatkoztak olyan törekvéseknek, amelyek a zsidókérdésnek politikai, társadalmi és gazdasági szempontból való megoldását sürgették. 1884-ben 17 képviselőből álló párt küldetett az országgyűlésbe, amely célkitűzéseinek előterébe e kérdés intézményes megoldását helyezte. Az 1894-ben megalakult katolikus néppárt ugyancsak a szabadelvű politikai irányzat következtében fellépett egyes társadalmi és politikai visszásságok ellen vette fel a harcot és a párt gyakorlati közéleti magatartásában is világosan felismerhetők voltak a zsidókérdés megoldására irányuló törekvések. Erősebb politikai szervezkedés a zsidóság térfoglalása ellen azonban csak a háború után indult meg.

A háború után megnehezült gazdasági viszonyok ugyanis fokozottabban terelték a figyelmet arra a jelenségre, hogy a zsidóság a háború, a forradalmak és a nyomukban járó gazdasági válságok ellenére is nemcsak megőrizte, hanem még gyarapította is egyébként is kiemelkedő gazdasági birtok- és értékállományát. Az ország népességének zsidó és nem zsidó társadalmi rétegei között az egyensúly megbomlása széles néprétegekben tudatossá lett. Társadalmi egyesületek, politikai pártok, magának a képviselőháznak is több pártja már nevükben, külsőleg, de programjukban is kifejezésre juttatták, hogy a nem zsidó társadalmi rétegek gazdasági boldogulásának kérdésével foglalkozni kívánnak.

A közvéleménynek ez a megmozdulása érthető. A szerencsétlen trianoni békeszerződéssel megcsonkított országnak szűk területre szorult és gazdaságilag is meggyöngült közhatósági és társadalmi szervezete a fiatalságot a régi megszokott közpályákon nem tudta többé elhelyezni. Az elhelyezést kereső értelmiség száma ugyanis nem csökkent arányosan az ország területének kisebbedésével, mert Nagy-Magyarország területén az értelmiségi, különösen a közpályákat nagyobb részben a magyarság töltötte be, minthogy az értelmiségi osztály a magyarságban volt a legerősebb. A megcsonkított országnak tehát nemcsak egy aránytalanul nagy értelmiségi osztálynak kellett megélhetést biztosítania, hanem még gondoskodnia kellett azokról az ezrekről is, akik az elszakított területekről a csonka ország területére húzódtak vissza. Észrevehetően megnövelte az értelmiségi pályákon elhelyezkedést keresők számát az is, hogy a falusi földműves és a városi iparos osztályból felfelé törekvők száma mindinkább jelentősebb lett az egyetemi és általában a magasabb műveltséget megszerzett ifjúságban. Tagadhatatlan, hogy a nemzetnek egyik legértékesebb rétege, az értelmiségi osztály válságos helyzetbe jutott. Ez a válság nemcsak egy aránylag kisebb számú társadalmi osztály gondja, hanem a társadalmi osztályok egymásrautaltságánál fogva a nemzet egészére nehezedik. Ebben a súlyos helyzetben, amikor az egyházak a lelki élet válságából, az állam pedig a társadalmi és gazdasági élet válságából a szociális és a nemzeti eszme fokozottabb érvényrejuttatásával és a népi összefogás erőteljes felkarolásával igyekeznek kivezetni a nemzetet, nem kerülheti el a figyelmet az a jelenség, hogy a nagytőkén felépülő modern kapitalista gazdasági rend előnyeit a népességnek egy aránylag kisebb számúr a nemzeti és a társadalmi együvétartozás gondolatától nem minden rétegében áthatott csoportja élvezi.

Azt az ellenvetést, hogy a magyar fajban az önálló vállalkozást igénylő gazdasági pályára nincsen meg a készség, a közvélemény nem tette magáévá. Ha a múlt század hatvanas évei készületlenül találták is a magyarságot arra} hogy szinte egyik napról a másikra belevesse magát a szabadelvű közgazdasági és társadalmi elvek szinte korlátlan érvényesülése által előidézett kíméletlen gazdasági küzdelembe, azóta két emberöltő telt el, a mai generáció nem idegenkedik a gazdasági vállalkozás egyik formájától sem s műszaki, gazdasági ismeretek és nyelvtudás szempontjából is megfelel a kor követelményeinek.

A nemzeti közvélemény azt a helyzetet, amely a zsidóságnak az egyes kereseti pályákon történt túlzott térfoglalása miatt a népesség más rétegeinek a gazdasági életben való elhelyezkedését szerfelett megnehezítette, sem igazságosnak, sem ésszerűnek, sem pedig változhatatlannak elfogadni nem hajlandó és erre az sem szolgálhat okul, hogy a nagy vállalkozás mai fejlődésében és kétségtelen eredményeiben a zsidóság kezdeményező szerepének nagy jelentősége van. Az ipari, a gazdasági és hitelélet fellendülésének világszerte ható okai azok, amelyek Magyarországon éppúgy, mint máshol, a gazdasági élet ezen szektorának a múlthoz képest egyre növekvő jelentőséget adtak. Az ipar fejlesztésének helyesen felismert szükségessége, a kereskedelem támogatását szolgáló intézkedések természetszerűen előmozdították az ipari, a kereskedelmi és hitelélet nagymértékű fellendülését "és ezzel együtt kellett hogy járjon az ezen pályákon elhelyezkedett zsidóság gazdasági és társadalmi erejének igen nagy mértékű megnövekedése is.

Az egyensúlynak megbontását, amelyet a zsidóságnak az egyes gazdasági foglalkozásokban való aránytalan elhelyezkedése jelentett, még inkább jelentőssé tette az a körülmény, hogy a lakosságnak ez a rétege jelentős többségében nem érezte át a nemzet történeti hagyományait, ezek reá nézve nem jelentették ugyanazt az értéket, mint a lakosságnak többi, különösen autochton rétegeire.

Tény az, hogy a hazánkban lakó zsidó népesség nagyobb része és az ország lakosságának többi tömegei között felfogásbeli ellentét van, amely megnyilvánulásaiban áthat a kulturális és politikai élet legtöbb területére és amelyet csak még jobban kiélez a kereseti viszonyoknak a zsidóság javára történt szembetűnő eltolódása. Kétségtelen, hogy a megbontott egyensúlyt az ország érdekében helyreállítani nemcsak szükséges, de az ország mai társadalmi viszonyai között elkerülhetetlen nemzeti feladat és általános érdek fűződik ahhoz, hogy ennek az egyensúlynak helyreállítása nyugodt fejlődés útján, törvényes intézkedésekkel történhessék meg. A magyar alkotmány jellegzetességeihez és a magyar közélet ősi hagyományaihoz tartozik a közéleti kérdéseknek és a társadalmi problémáknak a felismert szükséghez és a békés evolúció nagy elvéhez igazodó törvényes megoldása, ezeket a tradíciókat igazolják azok az intézkedések is, amelyek a zsidóság egészségtelen irányú térfoglalásának korlátozására eddig történtek. Ismeretesek azok a törvényes intézkedések, amelyek az egyetemeken életbeléptetett zárt létszám keretében a múlthoz képest méltányosabb és igazságosabb arányszámot kívánnak biztosítani a főiskolákon a népesség nem zsidó többségének s ismeretesek azok a törvényhozási és kormányzati intézkedések is, amelyek a nem zsidó ifjúságot nagyobb mértékben törekedtek a gazdasági pályák felé terelni. Ugyanezt a célt szolgálják a kormánynak azok az intézkedései is, amelyek az értelmiségi munkanélküliség csökkentése végett a nem zsidó ifjúságot a gazdasági életben is igyekeztek elhelyezéshez juttatni. A kormánynak ezt a törekvését a gazdasági vállalatok általában megértéssel támogatták. Meg kell azonban állapítanunk, hogy akadtak olyan vállalatok is, amelyek a kormányzatnak a társadalmi egyensúly megóvása szempontjából oly nagy jelentőségű törekvésével szemben közömbösek maradtak. A törvényjavaslat indokolásához mellékelt statisztikai adatok beszélő bizonyságai ennek a közömbösségnek és egyúttal az eddig foganatosított intézkedések elégtelenségének is.

Ilyen körülmények között kötelessége a kormánynak, hogy törvény alkotásával és a törvényi rendelkezésekre felépítendő kormányzati intézkedésekkel indítsa meg és biztosítsa azt a folyamatot, amely szükségesnek látszik a végből, hogy a gazdasági életben és a szabad kereseti pályákon az egyensúlyt a zsidó és a nem zsidó társadalmi rétegek részvétele szempontjából helyreállítsa. Kétségtelen, hogy azok az intézkedések, amelyek ennek az egyensúlynak helyreállítását célozzák, kényszerítőén nyúlnak bele egyes társadalmi rétegeknek a gazdasági életben való mikénti részvételébe és kétségtelen az is, hogy az eddigi helyzettel szemben erős korlátozásokat jelentenek. A kormányzat úgy érezte azonban, hogy ezekre az intézkedésekre a társadalom békéjének és a gazdasági rend megóvásának érdekében feltétlenül szükség van.

Szükség van főként a nemcsak területében, népességében, de gazdasági lehetőségeiben is megcsonkított ország nem zsidó fiatal értelmiségének jogos elhelyezkedési és kereseti igényeinek méltányos kielégítése szempontjából, de abból a szempontból is, hogy a legutóbbi évtizedek közismert birtokpolitikái intézkedései következtében megszaporodott és új erőhöz jutott földmívesrétegek erre hivatott gyermekei a helyes és az egészséges társadalmi emelkedés követelményeinek megfelelően jussanak be az ország szellemi, kulturális és gazdasági életfolyamatait ellátó és irányító értelmiségi foglalkozások keretei közé. E szempontok figyelmen kívül hagyása és a kellő intézkedések elmulasztása beláthatatlan zavarokat és komplikációkat idézne elő az ország gazdasági és társadalmi életében és hátrányosan befolyásolná a békés nemzeti evolúció annyira kívánatos folyamatát.

Nem szükséges külön hangsúlyoznunk, hogy a zsidóság részvételének különösen a sajtóban és színművészetben való korlátozása egyúttal a magyarság hagyományos értékeinek erősebb kidomborítását célozza a szellemi életnek azokon a terein, amelyeknek a közvélemény és a közízlés kialakítására különös befolyásuk van. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a magyar szellemiségnek aligha lehetnek aggálytalan kifejezői a zsidóságnak azok az elemei, amelyek a magyarságnak csak külső vonásait vették fel, de nem eresztettek még gyökeret több nemzedékkel a magyar talajba.

A törvényjavaslat a kérdés megoldására két úton törekszik. Egyrészt meghatározza, hogy a zsidók a szabad értelmiségi pályán működnek már fennálló vagy az ezúttal létesítendő kamaráiban milyen százalékos arányban lehetnek tagok; ezt kiegészítik az ügyvédek, a mérnökök és az orvosok tekintetében máris fennálló, az újságírók, a színészek és a színházhoz tartozó egyéb személyzet tekintetében ezúttal felállított azok a szabályok, amelyek megtiltják, hogy az illető foglalkozási körben más is működhessék, mint aki a kamara tagja. Másrészt szabályozás alá esik az is, hogy a gazdasági vállalatoknál, értelmiségi foglalkozási körökben milyen százalékos arány-számban alkalmazhatnak zsidókat.

Az arányszám megállapításánál tekintettel voltunk arra, miszerint egyes értelmiségi foglalkozási ágakban, mint pl. a közszolgálat, sőt a gazdasági élet egyes vállalkozásaiban is a zsidóság részvétele csak szórványosnak mondható, ezért a törvényjavaslat által szabályozni kívánt elhelyezkedési lehetőségeknél az országos arányszámot meghaladó mérték alkalmazását véltük helyesnek.

Mind a két irányban a törvényjavaslat csak az alapelveket tartalmazza, a részletek megállapítása a törvény végrehajtására fog tartozni.

Szorosan véve ugyan nem tartozik a jelen törvényjavaslat tárgykörébe, gyakorlati szempontokból mégis célszerűnek látszott, hogy ennek a keretében kérjük az 1931 : XXVI. törvénycikkben foglalt és azóta évről-évre meghosszabbított felhatalmazás további meghosszabbítását is, minthogy ez is az ország gazdasági és hitelélete rendjének a megóvását célozza.

Szükségesnek tartottuk ezzel kapcsolatban a felhatalmazás körét a termelés folytonosságának biztosítását célzó rendelkezések megtételére is kibővíteni. Az ország jövő boldogulása és a nemzeti célok hatályosabb szolgálata szempontjából súlyos jelentősége van a termelés fokozásának és a termelési folyamat folytonosságának, amelynek biztosítása a kormánynak egyik legfontosabb törvényes feladata. Ennek a feladatnak ellátásához szükség van a megfelelő intézkedések megtételét lehetővé tevő törvényhozási felhatalmazásra.

[2] (M. i.) Az általános indokolásban kifejtjük azokat a körülményeket, amelyek Magyarországon a múlt század derekától kezdve a társadalmi és a gazdasági élet viszonyainak alakulására hatással voltak és ennek során a zsidóságnak vagyonban, valamint a gazdasági és szellemi élet terén ás egyéb társadalmi rétegek rovására rendkívüli mértékben megerősödésére vezettek. Az erre nézve ugyancsak az általános indokolásban ismertetett statisztikai adatok alapulvételével immár halaszthatatlanul szükséges a társadalmi és gazdasági életben olyan egyensúlyi helyzet megteremtése, amelynek során az érvényesülésükben eddig elmaradt egyéb társadalmi rétegek egyfelől minden foglalkozási ágban, másfelől pedig az egyes foglalkozási ágak körén belül is a nagy nemzeti érdekeknek megfelelő jelentőséghez jutnak és fokozatosan mindenütt elérik a magyar társadalom életében az őket megillető vezetőszerepet.

Az említett statisztikai adatok nyilvánvalóvá teszik, hogy különösen a zsidóságnak a szellemi életben, a, sajtó, a színművészet és a filmvállalkozás, de nem kevésbé az úgynevezett szabad foglalkozások, úgyszintén a kereskedelmi, a hitelélet, a gyárvállalatok körében való térfoglalás volt az utolsó fél évszázadban egyéb társadalmi rétegek rovására rendkívül nagymértékű és nagyjelentőségű. Az ebben a körben szükséges intézkedéseknek igen sok részletre kell kiterjedniük. Társadalmi és gazdasági életünk zavartalan menete érdekében életbevágó jelentőségű, hogy minden intézkedés a meglevő körülményeknek és a megvalósítás lehetőségeinek a lehető legpontosabban számbavétele mellett gyorsan valósuljon meg. Nem. lehet ugyanis kétséges, hogy társadalmi és gazdasági életünknek a törvényjavaslat 2-8. §-ában tervezett intézkedések segítségével való mélyreható átalakítása elkerülhetetlenül kihat, a nemzetgazdaságnak és a társadalom mindenfajta életműködésének rendes menetére. Az ehhez szükséges nyugalmat mielőbb újból el kell érni.

Mindezeknél az okoknál fogva a szükségesnek felismert sürgős intézkedések megtételét nem lehet a törvényalkotásnak a dolog természete szerint hosszabb és bonyolultabb útjára bízni, hanem - a keretek pontos meghatározása mellett - felhatalmazást kell kérnünk a kormánytól azért, hogy a m. kir. minisztérium minden szükséges intézkedést rendeleti úton tehessen meg akkor is, ha az intézkedés egyébként a törvényhozás ügykörébe tartoznék. Erre nézve aránylag rövid - három hónapi - határidőnek meghatározása a nemzeti élet zavartalan menetének érdekében találja meg bővebb kifejtést nem kívánó magyarázatát.

[3] (M. i.) I. Nem szorul különösebb hangsúlyozásra az, hogy a sajtónak, különösen pedig a hírlapoknak, tehát az időszaki vagy nem időszaki lapoknak milyen döntő jelentőségük van a nemzet szellemi és erkölcsi világnézetének kialakításában. A mai kor lelkületi, társadalmi és gazdasági berendezkedésében, amikor az élet erőltetettebb ütemű menete miatt a mindennapi élet gondjaitól fokozottabban meghajszolt átlagembernek, tehát a nagy tömegnek sem elegendő ideje, sem módja, sem kellő hangulati nyugalma nincs arra, hogy a sajtó tudósításait és egyéb közleményeit kellőképpen megbírálja, mérlegelje, vagy éppen ellenőrizze, fokozottabb mértékben előtérbe kerül a sajtó irányító szerepe. Fokozottabb jelentősége van tehát a sajtó munkásait terhelő felelősségnek. Nem szenvedhet kétséget, hogy a magyar nemzet legnyomatékosabb érdekeinek kormányzati figyelembevétele csak olyan sajtó működését engedheti meg, amely megfelel a magyar állam ezeresztendős története alatt az egyéni és közületi élet minden vonatkozását átható magyar nemzeti eszme és keresztény erkölcsi felfogás követelményeinek. Ennek a gyakorlati érvényesítését olyan szabályozás biztosíthatja legcélravezetőbben, amely a közvélemény kialakítására és irányítására legnagyobb befolyást gyakorló sajtó munkásait testületi szervezetben egyesíti s ezáltal lehetővé teszi egyfelől a sajtó nemzeti és keresztény szellemű működésének biztosítását, másfelől az ilyen szellemi működésre képes és alkalmas testület számára biztosítja az egyetemes közérdek által megszabott keretek között az önkormányzatát, amelyen keresztül a nemzet biztosítékot nyer arra, hogy a sajtószabadság nemes értelemben vett gondolata fog érvényesülni a szabadsággal való visszaélés helyett.

II. Azok a követelmények, amelyeket az ország egyetemes érdekeinek az előbbiekben kiemelt szempontjait a sajtóval szemben támasztanak, megfelelő mértékben fennállanak a színművészet tekintetében is. Ezeknek a követelményeknek gyakorlati megvalósítására ugyancsak a színművészet terén különböző működést kifejtő személyek testületi szervezete mutatkozik a legalkalmasabbnak.

III. Ezeknek a megfontolása alapján utasítja a javaslat - az 1. §-ban foglalt felhatalmazás általános körében - a minisztériumot arra, hogy akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársai számára sajtókamara fejállításáról, színművészek, filmszínészek, színházi és filmrendezők, úgyszintén színművészeti és filmművészeti ügyvezetők és ügykezelők, valamint a színházaknál és a filmiparban alkalmazott művészi segédszemélyzet (karszemélyzet) részére színművészeti kamara felállításáról gondoskodjék. Ez az utasítás - az általános indokolásban kifejtett okokból - magában foglalja a sajtókamara, illetőleg a színművészeti kamara szervezetére és működésére vonatkozó részletes jogszabályok rendélettel történő megalkotását és természetesen lehetővé teszi azt, hogy a szükséghez képest esetleg több sajtókamara, illetőleg színművészeti kamara szerveztessék.

IV. A javaslat a szabályozásnak csupán legáltalánosabb elveit határozza meg: a részletes szabályok megállapítását a rendeleti szabályozás körébe tartozónak ismeri el. Ilyen általános elvként határozza meg a javaslat 2. §-nak második bekezdése azt, hogy akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa - tehát a közvélemény kialakítására legnagyobb befolyást gyakorló sajtó munkása - csak az lehet, aki a sajtókamarának tagja. Ez a rendelkezés a sajtókamara szervezésének alapjául szolgáló - fentebb tüzetesen előtárt- megfontolás valódi sarkalatos alapja és azoknak a követelményeknek gyakorlati biztosítója, amelyek az ország egyetemes érdekeinek szolgálata szempontjából a sajtóval szemben felmerülnek. Ezért indokolt és szükséges, hogy ezt az alapelvet maga a törvényjavaslat juttassa kifejezésre s ezáltal megadja a sajtókamarára vonatkozó szabályozás alapjellegét. - Ugyanez az alapelv jut kifejezésre a 2. §. utolsó bekezdésében, amely azt rendeli el, hogy színháznál, mozgófényképet előállító vállalatnál a 2. §. első bekezdés b) pontjában meghatározott foglalkozás körében csak azt szabad alkalmazni, aki a színművészeti kamara tagja. Nem lehet azonban elzárkózni annak felismerésétől, hogy előfordulhatnak esetek, amikor az ország egyetemes érdeke szempontjából is kivételes értéket jelentő színművészi tehetség olyan személyben jelentkezik, aki egyébként nem felelne meg a színművészeti kamarai tagság szempontjából meghatározott képesítési kellékeknek. Nem lenne tehát indokolt az, hogy az ilyen személy el legyen zárva attól, hogy színháznál vagy mozgófényképet előállító vállalatnál a színművészeti kamarai tagság hiánya miatt ne alkalmaztassék, sőt lehetnek kivételes esetek, amikor az ilyen személynek a színművészet körében való működése az ország egyetemes érdekei szempontjából egyenesen kívánatos. Ezen a megfontoláson alapul a 2. §. utolsó bekezdésének az a rendelkezése, amely lehetővé teszi, hogy a kötelező színművészeti kamarai tagság alól a vallás- és közoktatásügyi miniszter indokolt esetben közérdekből kivételt tehet.

V. Számos külföldi állam szabályai rendelkeznek sajtókamara, illetőleg színművészeti kamara szervezéséről. A javaslatot azonban sem a testületi szervezésre vonatkozó általános megfontolásnál, sem a szabályozás alapgondolatainak meghatározásánál nem vezeti külföldi példák követése. A javaslat a sajtókamara, illetőleg a színművészeti kamara szervezésével a legsajátosabb magyar nemzeti célokat kívánja megvalósítani, mint amiképpen a javaslat minden rendelkezése erőteljes magyar nemzeti szellemi értékelés terméke. A különböző élethivatások testületi szervezésének alapgondolata egyébként is megfelel a magyar jogi szemlélet irányának. Erre mutat az ügyvédi, közjegyzői, -mérnöki, orvosi; kereskedelmi és iparkamarai, mezőgazdasági kamarai szervezet. A javaslatnak a sajtókamara és a színművészeti kamara szervezésére vonatkozó rendelkezései tehát végeredményképpen a magyar nemzeti jogfejlődés történeti és tételes értékeinek talajából nőttek ki.

[4] (M. i.) Ennek a §-nak rendelkezései a legközvetlenebb értelmi összefüggésben állanak a 2. §. második és harmadik bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Amiként a 2. §. két utolsó bekezdése, úgy a 3. §. is a sajtókamara, illetőleg a színművészeti kamara szervezésére vonatkozó alapelveket határozza meg. A kötelező kamarai tagság elvét összhangzatosan egészíti ki a javaslat alapjául szolgáló erőteljes magyar nemzeti szellemű értékelésnek az a folyománya, amely szerint a sajtókamarának, illetőleg a színművészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet. A tagságnak azonban egyéb feltételei is vannak, amelyek közül csak példaképpen említem meg a képesítésre, a magyar nemzeti szempontból meghatározott megbízhatóságra, az erkölcsi feddhetetlenségre vonatkozó kellékeket. Ezeknek a kellékeknek a meghatározása a javaslat rendszerében a részletes szabályozás körébe tartozik, ezért a javaslat 3. §-a erre nézve akként rendelkezik, hogy a tagság egyéb feltételeit a minisztérium rendelettel határozza meg.

[5] (M. i.) Az általános indokolásban statisztikai adatok felsorakozásával rámutattunk arra, hogy a zsidóság egyfelől aránytalanul helyezkedett el a kereseti életpályákon, másfelől különösen az ország fővárosában aránytalanul nagy részében helyezkedett el s ennek folytán a főváros szellemi, erkölcsi és gazdasági súlyának az egész országra kiható jelentőségénél fogva nem kívánatos mértékben rányomta a maga bélyegét az egész országnak szellemi, erkölcsi és gazdasági életnyilvánulására. Erre nézve a javaslat szóbanlévő szabályozásának körében részletesebb tájékoztatással szolgálnak a következő adatok:

Az 1920. évben Magyarországban volt 1063 lapszerkesztő és hírlapíró, tehát időszaki vagy nem időszaki lapnak állandóan alkalmazott kereső munkatársa. Ebből zsidó volt 385, vagyis. 34,3%. Ugyanebben az évben Budapesten volt 752 lapszerkesztő és hírlapíró, ebből zsidó volt 297, vagyis a budapesti lapszerkesztők és hírlapírók 39,5%-a.

Az 1930. évben a csonkaország egész területén volt 1514 lapszerkesztő és hírlapíró; ebből zsidó 480, vagyis 31,7%. Ugyanebben az évben Budapesten volt 1141 lapszerkesztő és hírlapíró; ebből zsidó 412, vagyis 36,1%.

Az 1935. évben Budapesten volt 1441 lapszerkesztő és hírlapíró; ebből zsidó 508, vagyis: 35,3%.

Ha tehát figyelembe vesszük, hogy a zsidóság aránya az ország összes lakosságához képest 1920-ban 5,9%, 1930-ban 5,1%, Budapesten 1920-ban 23,2%, 1930-ban 20,3%, szembetűnően tárul elő az. hogy a zsidóság milyen aránytalanul foglal helyet az újságírók között, s hogy különösen milyen nagy mértékben szállotta meg az újságírói kereső foglalkozást az ország fővárosában? Ha nem is ilyen nagyarányú, de mégis aránytalan mértékű a zsidóság elhelyezkedése a színművészeti kereső foglalkozások körében is. Erről az alábbi adatok tájékoztatnak:

1920-ban volt az ország egész területén 2293 színész és színésznő, beleértve a filmszínészeket is; ebből zsidó 521, vagyis 22,7%.

1930-ban a színészek összes száma az ország egész területén 1970; ebből zsidó 475, azaz. 24-1%.

Különösen jellemzőek ebben a körben is a Budapestre vonatkozó adatok. A budapesti színészek száma 1920-ban : 136(5; ebből zsidó 379, vagyis 27,7%. Tíz évvel később, 1930-bart volt Budapesten 1168 színész, közülök 354, azaz 30,3%' zsidó. 1935-ben a budapesti színészek összes száma 1269, akik között még mindig 339, azaz 28,7% a zsidó.

Ezek a számadatok - utalva az általános indokolásban a történeti fejlődés figyelemmel kísérésével rendszeres összefoglalásban ismertetett adatokra - szembetűnően mutatják a zsidóság: hatalmas arányú előnyomulását és gyökeres intézkedés szükségét kiváltó térfoglalását minden téren, de különösen az értelmiségi kereső foglalkozások körében. Ez az előnyomulás az életviszonyok minden vonatkozásában hátrányosan érezhető módon megbontotta a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyát. A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlya nélkül nem lehet állandóan vagy tartósan biztos egyéni és közületi életberendezést fenntartani. A történelem tanúsága szerint mindig az egyensúly megbontása idézte elő a társadalmi és az állami élet megrázkódtatásait. Ezeknek elkerülése végett kell egyensúlynak lenni a társadalom, az állam, a nemzet életében éppúgy, mint amiképpen egyensúlynak kell lenni a közületi élet kisebb csoportosulásaiban s magának az egyes embernek életében is. A jogi szabályozásnak ez az egyetemes érvényű alapelve, teszi az emberi élet egyéni és közületi megnyilvánulásait értékelve irányító törvényhozói és kormányzati működésének elemi kötelességévé, hogy a társadalom és a gazdasági élet egyensúlyának hatályos biztosítása érdekében kellő időben megtegye mindazokat a rendelkezéseket, és intézkedéseket, amelyek az adott viszonyok közt célravezetőknek mutatkoznak.

Ezeken a megfontolásokon alapul a javaslat 4. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a sajtókamara, úgyszintén a színművészeti kamara, tagjaiul zsidókat csak olyan arányban lehet felvenni, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg.

Figyelembe véve azt, hogy a zsidók arányszáma ezidő szerint az ország összes lakosságának 5,1%-a - Budapesten, amely a hírlapírók és a színművészek számra és irányító súlyra nagyobb részét foglalja magában, - 20,5% - a 20%-ban meghatározott arányszám igazságosnak, helyesnek és tárgyilag keresztülvihetőnek mutatkozik.

A hazáért a legnagyobb áldozatot hozó hadirokkantak és tűzharcosok javára tanúsított méltányosságot jelenti a 4. §. második bekezdésének a rendelkezése, amely szerint a 20%-ba nem lehet beleszámítani a hadirokkantat és a tűzharcost.

Minthogy a nemzeti közfelfogáshoz való alkalmazkodás hosszabb folyamat eredménye lehet csupán, a törvényjavaslat azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a zsidóság számarányának meghatározásánál a zsidók javára megállapított 20%-ba kell számítani azokat, akik főleg a proletárdiktatúra bukása után közismert okokból tértek át valamelyik keresztény vallásra. Budapesten az 1919. évben - augusztus hó 1. napja után - megállapíthatóan 5655, 1920-ban 1260 zsidó tért át keresztény vallásra. Ezt a megfontolást veszi figyelembe a 4. §. második bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint azt a zsidót, aki az 1919. év augusztus hó 1. napja előtt tért át valamely más felekezetbe és azóta megszakítás nélkül ugyanannak a felekezetnek tagja, vagy aki ilyen szülőktől származik, a 20%-ba szintén nem lehet beleszámítani.

Az időpont meghatározásánál szerepet játszott, az a körülmény, hogy az 1919-1936-ig terjedő 18 esztendő alatt a kikeresztelkedéseknek a száma kétszer annyi volt, mint az azt megelőző 1895-1918-ig-terjedő 24 éves időszakban. Viszont ez időpontot azért teszi a javaslat 1919. augusztus 1-ére, mert azok, akik a szerencsétlen emlékű Károlyi Mihály kormány és a tanácsköztársaság idején tértek át valamely keresztyén vallásra, tehát olyan időben, amikor a zsidósághoz való tartozás éppenséggel nem jelentett hátrányt, - ezzel a magyarság többi rétegeihez való idomulásuknak a tanújelét adták.

[6] (M. i.) A 4. §-ban a sajtókamara tekintetében javasolt az a rendelkezés, amely szerint annak tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg, egymagában nem lehetne a kitűzött cél szempontjából eléggé hatályos. A sajtókamara tagsága biztosíthatja a sajtó munkásai javára a hivatási önkormányzat minden előnyét és ennek az önkormányzatnak körében a kamara tagjaival szemben felelősségrevonás érvényesítésének a lehetőségét, külön kell azonban jogszabályban gondoskodni arról is, hogy akár időszaki, akár nem időszaki lapnál képességeikkel összhangban álló munkakörhöz és megfelelő keresethez juthassanak azok a magyar rétegek, amelyeknek megérdemelt és közszempontból is feltétlenül szükséges érvényesülését a jelen törvényjavaslat egyéb rendelkezései is szolgálják. A jelen §. ezt egyfelől a törvényjavaslat 4. §-ában a sajtókamara tagjaira meghatározott számaránynak az időszaki és a nem időszaki lapok állandó munkaviszonyban álló munkatársai létszámára kiterjesztésével, másfelől annak kimondásával kívánja elérni, hogy a húszszázalékos, arányt nem csupán a munkatársi viszonyban alkalmazottak létszáma, hanem a lapvállalat ilyen munkaviszonyban álló alkalmazottai illetményeinek arányos elosztása során is érvényesíteni kell.

A jelen §. az előbb részletezett intézkedések megvalósítására mintegy másfél évi határidőt kíván megszabni. A sajtónak a közvélemény irányítására kiható és a nemzeti érdekek szempontjából általában fennálló nagy jelentősége megköveteli ezt az aránylag rövid határidőt. De nem is lehetne hosszabb határidőt megszabni annak következtében, mert ha a törvényjavaslat 2. §-ának második bekezdése értelmében akár időszaki, akár nem időszaki lapnak kiadója, szerkesztője vagy állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak a hivatási önkormányzat új testületeként felállított sajtókamara tagja lehet, akkor ezzel összhangban kell az ilyen munkatársaknak, mint a sajtókamara tagjainak munkaviszonyát is szabályozni. Nyilvánvalóan ellentétben volna a jelen törvényjavaslat szempontjából alapvető jelentőségű elgondolással akár a sajtókamara felállításában és eredményes működésében való késedelmeskedés, akár az, hogy a sajtó munkásainak sajtókamarai tagsághoz kötött munkaviszonya tekintetében ne azonnal a sajtókamara működésének megkezdésétől kezdve valósítsuk meg a nemzet szempontjából életbevágó jelentőségű követelményeket.

Az alapvető szempontok sérelme nélkül szükséges és lehetséges rugalmasságot a m. kir. miniszterelnöknek indokolt esetben kivétel engedélyezésére kiterjedő utasítási joga biztosítja. Természetes az, hogy sem a számarány, sem ezzel kapcsolatban az illetmények arányosságának a követelményét nem lehet érvényesíteni azokra a lapokra, amelyek kizárólag hitéleti kérdésekkel és a felekezet ügyeivel foglalkoznak.

[7] (M. i.) A jelen törvényjavaslatban foglaltaknak alapjául szolgáló elvi szempontokból egyfelől a színművészeti kamara tagsága és másfelől az egyes színházaknál, valamint a mozgó-fényképet előállító egyes vállalatoknál alkalmazott színművészek, művészeti ügyvezetők és ügykezelők, rendezők és művészi segédszemélyzet arányszáma között ugyanaz az összefüggés áll fenn, mint az előző 5. §. indokolásában kifejtettek szerint egyfelől a sajtókamara tagjai és másfelől az időszaki lapoknak állandó munkaviszonyaiban álló munkatársai között. Ebből az következik, hogy a színházak és a mozgófényképet előállító vállalatok előbb megjelölt alkalmazottainak arányszáma és illetményük arányos elosztása tekintetében ugyanazokat a szabályokat kellene alkalmazni, amelyeket a jelen törvényjavaslat 5. §-a sajtótermékek munkatársaira megállapít. A színművészet és a filmművészet jellegének, a legkülönbözőbb életviszonyokkal való összefüggésének, a színművészeti és a filmművészeti pályához való különleges hivatottságnak, úgyszintén a szín- és filmművészeti vállalkozás tervszerűségének minden szempontból való figyelembevétele mindezekkel a megfontolásokkal szemben olyan részletes rendelkezéseket követel meg a törvényjavaslat céljának eredményes megvalósítása érdekében, amelyek törvényi szabályként célszerűen nem alkothatók meg. Ezen a téren tehát a törvényjavaslat 1. §-ában foglalt felhatalmazással összhangban és az 1. §. indokolásában kifejtetteknek megfelelően a vallás- és közoktatásügyi miniszternek kell rendelkezési jogot biztosítani.

[8] (M. i.) A csonkaország területén működő ügyvédek, orvosok, és mérnökök vallás szerint alakuló megoszlásának áttekintése a következő képet mutatja : 1. Az ügyvédek között az 1930. évi népszámlálás adatai szerint

római katolikus ................. 1685

görög katolikus .................. 31

református ...................... 774

ágostai evangélikus .............. 233

görög keleti ..................... 6

zsidó ............................ 2693

egyéb .......................... 51

A 2780 nem zsidó ügyvéddel szemben áll tehát 2693 zsidó ügyvéd, vagyis az összes ügyvédek 49,2%-a. Az ügyvédjelöltek országos létszámában a zsidóság aránya 34,9%.

Az 1930. évi népszámlálásnak Budapest székesfővárosra vonatkozó adatai szerint az ügyvédek között

római katolikus ................. 778

református ...................... 275

ágostai evangélikus .............. 112

zsidó ............................ 1523

egyéb .......................... 42

1207 ügyvéddel szemben áll tehát 1528 zsidó ügyvéd, a budapesti ügyvédek 55,8%-a.

A §. figyelembe veszi az ügyvédi rendtartásról szóló 1937 : IV. t.-e. 51. és 52. §-han a felvétel korlátozása tekintetében foglalt rendelkezéseket is.

[9] (M. i.) A munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1937 : XXI. törvénycikk és a végrehajtása érdekéhen kiadott miniszteri rendeletek az őstermelés, a közszolgálat és a közforgalmú közlekedési vállalatok körén kívül eső minden munkaviszony tekintetében a munkaidőt, a legkisebb munkabért és az évenkénti fizetéses szabadságot szabályozták. A munkaviszonynak ugyancsak az 1937 : XXI. törvénycikkben meghatározott területein kívánja most szabályozni a jelen törvényjavaslat az egyes társadalmi rétegeknek a magánvállalatoknál tisztviselői, kereskedő, segédi vagy más értelmiségi munkakörben való alkalmazását is. A szabályozás alapelve ezen a téren is ugyanaz, mint amelyet a törvényjavaslat 5. §-a az időszaki és nem időszaki lapnál állandó munkaviszonyban álló munkatársul alkalmazottakra megállapít. A szabályozás módja szempontjából azonban különbséget kell tenni aszerint, hogy az 1937 : XXI. törvénycikk hatálya alá eső magánvállalatnál értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több-e, vagy tíznél kevesebb. Az alkalmazottaknak tíznél kisebb száma esetére a harmadik bekezdésben annak a rendelkezésnek törvénybe iktatását javasoljuk, hogy a zsidó és a nem zsidó alkalmazottaknak az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a zsidó alkalmazottak javára megváltoztatni nem szabad.

2. Az orvosok országos létszámának a szóbanlévő szempontokon alapuló megoszlása az 1930. évi népszámlálás adatai szerint a következő:

a) Az 1429 főből álló hatósági orvosok között keresztény 1321, zsidó 198, vagyis 13,9% ;

b) a kórházi és egyéb gyógyintézeti orvosok 1940 főből álló országos létszámában nem zsidó 1592, zsidó 348, vagyis 17,9%;

c) a társadalombiztosító intézeti és vállalati orvosok 965 főből álló országos létszámában nem zsidó 810, zsidó 155, vagyis 16,1%;

d) a magánorvosok 3948 főből álló országos létszámában nem zsidó 1797, zsidó 2151, vagyis 54,5%.

Budapest székesfőváros orvosainak 2225 főből álló - valamennyi orvost, tehát a köz- vagy magánszolgálatban álló orvosokat is magában foglaló - létszámában 1494, vagyis 67,2% a zsidó.

3. A magánmérnököknek 1170 főből álló országos létszámában az 1930. évi népszámlálás adatai szerint 356, vagyis 30,4%, a budapesti 782 magánmérnök között pedig 282, tehát 36% a zsidó.

II. Ezek az adatok minden további okfejtés nélkül is indokolják a 7. §-nak azt a rendelkezését, amely szerint ügyvédi, mérnöki vagy orvosi kamara tagjaiul a 4. §. első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban lehet felvenni, hogy számuk az összes tagok számának 20%-át ne haladja meg. Minthogy pedig az ismertetett adatok tanúsága szerint a már működő ügyvédek, orvosok és mérnökök szarna általában meghaladja a javaslat által meghatározott arányszámot, a javaslat gondoskodik a javaslat által meghatározott arányszám fokozatos eléréséről. A 7. §-nak erre vonatkozó rendelkezése, amely a zsidóságnak az országos létszámban elfoglalt százaléka arányában biztosítja az új felvételt, megfelel a javaslat alapgondolatának is, a gyakorlati megvalósulást biztosító méltányosságnak is.

A 2. §. utolsó bekezdésében biztosított kivétel indoka megfelelően fennállhat a 7. §. szabályozása alá tartozó esetben is, ezért a 7. §. is lehetővé teszi azt, hogy az illetékes miniszter a kamara felterjesztésére indokolt esetben közérdekből kivételt tehessen.

Sokkal nagyobb jelentőségű ennél a tíz vagy ennél több alkalmazott értelmiségi munkakörben foglalkoztató vállalatokra javasolt szabályozás. Különösen ebből a szempontból érdemelnek figyelmet az alább következő statisztikai adatok.

Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint Magyarország lakosainak 5%-a volt zsidó, ugyanekkor az ipar körében 10%, a kereskedelmi és hitelélet körében 51,8% volt a zsidók száma.

Magyarország mai területén a magyarországi zsidóságnak az ország egész népességéhez viszonyított. 1930. évi 5,1%-os országos arányával szemben a zsidók száma az 1930. évben a kereskedelem és hitel csoportjában 40% volt; ugyanekkor a zsidóság az ipari foglalkozások körében a tisztviselők között 33,4%, az önállók között 11%, az egyéb segédszemélyzet soraiban 5,6%-kal; a kereskedelem és az ipar egyesített csoportjában a tisztviselők között 47,6%-kal, az önállók között 45,6%-kal, a segédszemélyzet soraiban 29,1%-kal szerepelt. Az 1920-1930. évek között az iparban több mint 4000-rel, a kereskedelemben közel 8000-rel növekedett meg a zsidó tisztviselők száma, sőt a kereskedelmi tisztviselők között még arányszámuk is erősen megnövekedett 48,2%-ról 52,8%-ra.

A zsidóság tulajdonában levő nagyipari és nagykereskedelmi vállalatokról nehezen lehet kellően tájékoztató statisztikai adatokhoz jutni, mert azoknak jelentős része jogi személy tulajdonában van. A népszámlálás csak azoknak a nagyvállalatoknak a tulajdonosait tudja kimutatni, amelyeknél a tulajdonosok nem jogi, hanem természetes személyek. Ennek a rendszernek megfelelően az 1920. évben a nagyipari vállalatok 721 tulajdonosáról lehetett a vallási adatokat megállapítani; ezek közül 357, tehát 49*5% volt zsidó. Ugyanekkor 152 nagykereskedelmi vállalat közül 120, vagyis 78,9% volt zsidók kezében. Ha az ipari és a kereskedelmi nagyvállalatokat összefoglaljuk, akkor kiderül, hogy az 1920. évben 51%-nak, az 1930. évben pedig 51,3%-nak volt zsidó tulajdonosa.

Ha most már azokat a nagyvállalatokat külön vizsgáljuk, amelyeknek csak egy tulajdonosuk van, akkor kiderül az is, hogy a vállalat zsidó tulajdonosa az 1930. évben átlagosan 63,9%-ban, nem zsidó tulajdonosa 26,2%-ban alkalmazott zsidó tisztviselőt; ha pedig a vizsgálódás során azokat a vállalatokat vesszük, szemügyre, amelyeknek két tulajdonosuk van, akkor arra az eredményre jutunk, hogy az 1930. évben azoknál a vállalatoknál, amelyeknek mindkét tulajdonosa nem zsidó, 32%-ban, azoknál, amelyeknek egyik tulajdonosa nem zsidó, a másik zsidó, 47,5%-ban, végül azoknál, a vállalatoknál, amelyeknek mind a két tulajdonosa zsidó, 73,6%-ban alkalmaztak zsidó tisztviselőket.

Mindezek az adatok nem csupán a jelen §-ban javasolt megoldás jelentőségét és szükségességét világítják meg, hanem a megoldás irányát is kijelölik akként, amint ezt a jelen §. második és harmadik bekezdése tartalmazza. Jelesül az értelmiségi munkakörben tíz vagy ennél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok körében gondoskodni kell a jelen §. első bekezdésében meghatározott 20%-os arányszámnak egyenletes eléréséről akként, hogy a vállalati tisztviselők létszámának és illetményeinek arányosabbá, válása olyan időpontra következzék be, ameddig a rendelkezésre álló idő alatt az eredmény elérése a nemzetgazdaságra és a magángazdaságra, egyaránt káros zökkenő lehetősége nélkül bizonyossággal várható.

Az értelmiségi munkakörben tíznél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál a kitűzött célt részletes szabályozás és hosszabb határidő megállapítása nélkül kívánja a törvényjavaslat elérni, annak az előbb már érintett egyszerű megoldásnak a révén, hogy az alkalmazottainak az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a zsidó alkalmazottak javára megváltoztatni nem szabad.

[10] (M. i.) Az 1931 : XXVI. törvénycikk felhatalmazást adott a minisztériumnak arra, hogy a gazdasági és a hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosítása érdekében szükséges intézkedéseket rendeleti úton tehesse meg még akkor is, ha a rendelkezés egyébként a törvényhozás hatáskörébe tartoznék. Ezt a felhatalmazást az idézett t.-c. §-ának első bekezdése időben korlátozta, amidőn kimondta, hogy e felhatalmazás az 1932. évi június hó végével megszűnik. Az így megszabott határidőt az 1932 : VII. törvénycikk az 1933. évi június hó 30. napjáig, az 1933 : X. törvénycikk az 1934. évi június hó 30. napjáig, az 1934: XV. törvénycikk az 1935. évi június hó 30. napjáig, az 1935 : IX. törvénycikk az 1936. évi június hó 30. napjáig, az 1936 : XVIII. törvénycikk az 1937. évi június hó 30. napjáig, végül az 1937 : X. törvénycikk az 1938. évi június hó 30. napjáig meghosszabbította.

A legutolsó időben az államháztartás helyzete jelentékenyen megjavult és az 1931. év derekán fennállott helyzethez képest mai közgazdasági helyzetünk is jelentős javulást mutat. Honvédségünk fejlesztése, valamint gazdasági és szociális berendezéseink megerősítése és korszerű színvonalra emelése azonban ezidőszerint is olyan erőfeszítést követel az államháztartástól és a nemzetgazdasági élettől, hogy a gazdasági és a hitelélet rendje, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosítása érdekében az 1931: XXVI. törvénycikkben a minisztériumnak első ízben adott és az előbb részletezett meghosszabbítások útján mindmáig fenntartott felhatalmazás ezentúl is elkerülhetetlenül szükséges. Éppen az előbb megjelölt célból szükséges erőfeszítések és külkereskedelmi versenyképességünk fokozása követelik meg a felhatalmazás körének a termelés folytonosságának biztosítását célzó rendelkezések megtételére kiterjesztését is.

Már az 1931 : XXVI. t.-c. 9. §-a szerint vétség miatt lehetett büntetni azt, aki a gazdasági helyzetet vagy a hitéletet károsan érintő hírt kohol vagy valótlan hírt terjeszt. Minthogy a tapasztalat szerint ez a rendelkezés a védelemre szoruló érdekek szempontjából nem volt kielégítő, szükségessé vált, hogy az előbb már idézett 1937 : X. t.-c. 2. §-a a most megjelölt vétségre vonatkozó rendelkezés helyébe a következő rendelkezést iktassa : (,Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő, aki olyan hírt kohol vagy olyan valótlan hírt terjeszt, amely a közrendet vagy a köznyugalmat zavarhatja vagy az ország külső politikájának érdekét veszélyeztetheti, avagy az ország gazdasági helyzetét vagy hiteléletét károsan érintheti.

Az 1937 : X. t.-c. 1. §-a értelmében a most idézett vétségre vonatkozó rendelkezés hatálya az 1938. évi június hó 30. napján megszűnnék. Minthogy azonban a minisztériumnak az 1931. XXVI. törvénycikkben első ízben adott felhatalmazást a termelés folytonosságának biztosítására vonatkozó kiegészítéssel a jelen §. szerint továbbra is fenntartani kívánjuk és ugyanazok az érdekek, amelyek az 1937 : X. t.-c. 2. §-ának megalkotására egy évvel ezelőtt irányadók voltak egyébként is fennállanak, szükségesnek mutatkozik az e §-ban foglalt vétségi rendelkezésnek továbbra is fenntartása.

Az 1937 : X. t.-c. 2. §-ában meghatározott vétség tényállás elemei felölelik azt az egész kört, amelyben a vészhírterjesztés hatályos jogunkban az 1931 : XXVI. törvénycikknek hatályon kívül helyezett 9. §-án felül az 1930 : III. t.-c. 80. §-a és az 1879 : XL. t.-c. 40. §-a értelmében büntetés alá esik. Ennek következtében már az 1937 : X. t.-c. 3. §-a kimondta azt, hogy mindaddig, amíg a 2. §-ban meghatározott vétségre vonatkozó rendelkezés hatályban van, az 1879 : XL. t.-c. 40. §-a és az 1930 : III. t.-c. 80. §-a nem nyer alkalmazást. Az 1937 : X. t.-c. 2. §-ának hatályban tartásából éppen ezért az is következik, hogy ezzel együtt hatályban kell tartani az 1937 : X. t.-c. 3. §-ában az előbb megjelölt korábbi t őr vériek büntető rendelkezései alkalmazásának kizárásáról foglalt rendelkezést is.

[11] (M.i.) A törvényjavaslatban foglaltaknak megfelelő rendelkezések végrehajtásának fentebb többször hangsúlyozott sürgős szükségessége megkívánja, hogy a törvény már kihirdetése napján hatályba lépjen.

A törvény eredményes végrehajtása csak úgy lehetséges, ha ennek során rendelkezésre állanak a szükséges tájékozódást mindenkor biztosító adatok. Énnek érdekében kell a törvényben adatszolgáltatási kötelességről és az adatszolgáltatás helyességének ellenőrzéséről rendelkezni.

Az értelmiségi munkanélküliség leküzdése már hosszabb idő óta tárgya a kormányzati politikának. Ezen a téren sem lehet megnyugtató eredményt elérni a szükséges adatszolgáltatás és az erre vonatkozó ellenőrzés biztosítása nélkül. Ilyen kötelezettséget azonban szintén csak törvényben lehet megállapítani.

A 10. §. a törvény rendelkezéseinek megtartását kihágási büntetés megállapításának lehetősége útján is biztosítani kívánja. A rendelkezések megtartásához olyan nagy érdekek fűződnek, hogy helyénvaló, ha a kihágásért kiszabható büntetés legmagasabb tétele a jelen törvényjavaslatban foglaltak szempontjából is az 1931 : XXVI. t.-c. 3. §-ában meghatározott mérték szerint, vagyis az elzárás büntetés két hónapig terjedhető elzárásban, a pénzbüntetés legmagasabb összege pedig az 1928 : X. t.-c. 5. §-ában a vétségekre megállapított legmagasabb összegig, vagyis 8,000 pengőig terjedően állapíttatik meg.

Mindezek a rendelkezések nem szolgálhatják hatályosan a jelen törvényjavaslatnak megfelelő törvény alkalmazását abban a remélhetőleg kivételes esetben, ha valamely vállalat a törvény rendelkezéseinek makacsul ellenszegül és ezeket megállapíthatóan megszegni vagy kijátszani törekszik. Ezzel a lehetőséggel szemben javasoljuk azt a rendelkezést, hogy a minisztérium a törvény rendelkezéseit megszegő vagy kijátszó vállalat élére a vállalat költségére vezetőt rendelhet mindaddig, amíg a rendelkezéseknek a vállalat eleget nem tett.


1939.04.15 Teleki miniszterelnök beszéde a Felsöházban a 2. zsidótörvény beterjesztéseh

A MÁSODIK ZSIDÓTÖRVÉNYRŐL

Az 1939. április 27-re összehívott országgyűlés felsőházának 85. ülésén, 1939. április 15-én elmondott beszéd.

Mélyen tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Azért voltam bátor a vitának ebben a még nem nagyon előrehaladott stádiumában szót kérni, mert - mint méltóztatnak tudni - holnapután reggel 7 órakor a külügyminiszter úrral[1] Rómába utazom, és így nem lesz módon hétfőn a vitában részt venni, és a vita vége felé szólalni fel. Ez az oka annak, amiért kértem, hogy most szólalhassak fel.

Azért kívántam az igazságügyminiszter úr[2] által képviselt törvényjavaslathoz felszólalni, hogy ezáltal is dokumentáljam a felsőház színe előtt azt a fontosságot, amelyet a törvényjavaslat itt fekvő eredeti szövege megszavazásának tulajdonítok. De elsősorban azért is kívántam felszólalni, mert mindannak ellenére, amit bemutatkozásomkor és azóta is mondottam, a magyar közönség körében - amely, nem tudom miért, nem értékeli a mondott szót a maga igazsága és egyszerűsége szerint és nem elégszik meg azzal, hogy amit az ember egyszer megmond, akkor arról tudja, hogy azt megmondta, az a véleménye és azt tartja is - még mindig sokan azt képzelik, hogy én ezt a törvényjavaslatot vagy csak mint örökséget, vagy pedig politikai opportunizmusból képviselem. Már számtalanszor aláhúztam, hogy ezt a javaslatot nem mint politikai örökséget, hanem meggyőződésből is képviselem, legalább is egészében és főbb vonásaiban, hangsúlyozva azt is, hogy ha részleteiben mást, egy saját magam által szerkesztett törvényjavaslatot hoztam volna, az ennél a törvényjavaslatnál szigorúbb lett volna. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Mindezeket megmondtam elégszer; nem tudom, sokan miért nem hiszik, vagy nem akarják hinni.

Másodszor azt is megmondtam és most is meg akarom mondani, hogy a javaslatot nem opportunizmusból képviselem. Nem hiszem, hogy valaki komolyan imputálná[3] nekem azt a könnyelműséget, hogy ilyen életbevágóan fontos javaslatot politikai opportunizmusból képviselek. Én nem ismerek semmiféle törvényjavaslatnál, de különösen ilyen fontos törvényjavaslatnál semmiféle melléktekintetet, hanem csak a nemzet egyetemes érdekét. (Helyeslés.) És mert meggyőződésem, hogy a nemzet egyetemes érdeke azt kívánja, hogy ilyen törvényjavaslatot - és minthogy ez ebben a formában fekszik előttünk, ezt a törvényjavaslatot - törvényerőre emeljük, ezért hoztam ide és ezért képviselem. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Nem szoktam soha másnak sem előnyös, sem hátrányos tollaival takarózni; ha valamit képviselek, helytállók érte saját magam. Remélem, hogy az ország ezt most már egyszer talán tudomásul is veszi és megérti, hogy ha valamit kimondok, az úgy is van. (Élénk éljenzés és taps.)

Amint bevezető szavaimban már mondottam, jelen voltam a mélyen t. Felsőház bizottságának és albizottságának tárgyalásain, amelyeken különböző módosításokról volt szó és amelyeken a módosítások egy sora elfogadtatott.[4] Ezekre, illetőleg erre az egész komplexumra még rá fogok térni, mindazonáltal a törvényjavaslatnak eredeti, illetőleg az itt fekvő formában való elfogadását kérem, hangsúlyozva, hogy a magam részéről szívesen közvetítek a felsőház és a képviselőház között, avégből, hogy az említett módosítások letárgyaltassanak és esetleg el is fogadtassanak. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy - már a törvényjavaslat jelenlegi formája is bizonyos kompromisszum részemről, ezért mielőtt erre a konklúzióra, amelyet itt csak előrebocsátok, rátérnék, szeretném egypár pontra nézve nézeteimet kifejteni és itt-ott válaszolni is.

Meggyőződésem szerint - erre már nem szeretnék hosszas fejtegetésekben kitérni - ez a törvényjavaslat mintegy történelmi szükségszerűség, vagy természetes következmény és mind az európai, mind a hazai történelmi fejlődésből, az utolsó félévszázad, vagy évszázad történelmi fejlődéséből, szinte szükségszerűen következik.

Szükségszerű következmény, mintegy visszahatás arra a fejlődésre, amely a múlt század elején megindulva, a század második felében egyrészt nagy gazdasági prosperitást szült és az emberek gondolkodását leginkább ebbe az irányba terelte, másrészt Európának a világ felett való központi hatalma által egy egészen különös, ideig-óráig fennálló gazdasági felfogást, a teljes szabadkereskedelem felfogását teremtette meg, amelyet részben e gazdasági fejlődés, részben a XVIII. és XIX. század filozófiai fejlődése alapján is politikailag a liberalizmus felfogása kísért. De amint ennek a fejlődésnek, az európai hegemónia és imperializmus fejlődésének terén természetes kirobbanás volt a világháború, ugyanúgy természetes következmény szociális téren és a szociális térrel együtt járó gazdasági téren az a gondolat- és érzésvilág, amely olyan változtatásokat kíván az életben és az életet szabályozó törvényhozásban is, amilyen az előttünk fekvő törvényjavaslat.

Prónay György báró[5] azt mondotta a bizottságban és Bezerédj[6] őméltósága itt a mélyen t. Ház előtt, hogy ez a törvényjavaslat szakítás a szentistváni gondolattal. Az urak túl szűk látókörből nézik a szentistváni gondolatot, (Úgy van! Úgy van!) mert a szentistváni gondolatnak nemcsak egy eleme van. Szeretik a szentistváni gondolatként csak azt beállítani, hogy Szent István végrendeletében Szent Imre hercegre azt az intelmet hagyta, hogy jó, ha egy ország sokféle népből, sokféle nemzetiségből, soknyelvűekből tevődik össze. Nemcsak ez az eleme van azonban a szentistváni gondolatnak, mert az sokkal mélyebb, sokkal szélesebb, sokkal átfogóbb és nem is élhetett volna meg 900 esztendőt, ha csak ilyen kevésből állana. Éppen így eleme a szentistváni gondolatnak - még pedig sokkal lényegesebben - az, hogy az ország vezetése olyan kezekben legyen, amelyek az országalkotó és fenntartó gondolatot, eszmevilágot és érzéseket lényük egészével képviselik. (Úgy van! Úgy van!)

S van a szentistváni gondolatnak még egy lényege: az, hogy ugyanolyan bölcsen kell az ország mindenkori helyzetéhez és a nemzet mindenkori szükségleteihez mérni, mint amilyen bölcsen Szent István a maga korára azt megalkotta és elgondolta. Legalábbis erre kell a magunk véges erőivel törekednünk.

Nem szabad a szentistváni gondolatot jelszószerűen - hogy a helyes, jó szinonimával nem bíró német kifejezéssel éljek: schlagwortszerűen[7] - alkalmazni, különösen nem annak egyes kiszakított részeit. Azzal a veszéllyel szemben, amellyel a zsidóságnak óriási tömegei, legnagyobbrészt még csak felületesen asszimilált tömegei részéről a magyar nemzettestet és a magyar nemzet jellegét fenyegetik, a szentistváni gondolat nézetem szerint éppen az ellenkezőjét kívánja annak, amit Prónay őexcellenciája neki imputál.

Ezzel kapcsolatosan szeretnék egy más momentumra is rátérni, amely az újságokban és a felszólalásokban hasonlatok formájában folyton visszavisszatér. Ez a törvény nem nemzetiségi törvény és nem alkalmazható és nem adaptálható az országban élő német, szlovák, román, ruszin vagy más nemzetiségekre. Ezek a nemzetiségek az európai keresztény életközösség népeiből valók és évszázados, sok tekintetben azonos fejlődés részesei. Ennek a fejlődésnek az elemeit nem gondolnám most itt hosszasan részletezni, de mindannak ami - például - a reneszánsz, a humanizmus, a lovagkor gondolatvilágát alkotta, és sok mindenféle egyéb korszellemnek ők éppen olyan részesei az európai életközösségben, mint mi. Ezek nem is különböztethetők meg olyan élesen, mert sokkal kevésbé fajtiszták, sokkal kevésbé - mondjuk - szeparáltak és önállóak, sokkal kevésbé szeparáltak az európai emberiség egészétől, mint a zsidóság és ez volt az, mint a törvény indokolásában magam kihangsúlyoztam. (Éljenzés a jobboldalon.) Nem értem tehát ezt az összehasonlítást a nemzetiségi problémákkal. A kettő között - ismétlem - semmi kapcsolat és összehasonlítanivaló nincs.

A hercegprímás úr őeminenciája[8] említette a muzulmánokat. Csak azt akarom megjegyezni, hogy ezek ebben a közösségben természetesen nincsenek benne, de hiszen olyan kevesen is vannak, hogy semmiféle ok hasonló intézkedésekre velük kapcsolatban nincs. Lehet, hogy ha 600 000 muzulmánunk lenne, akkor ugyanilyen intézkedéseket látnék szükségesnek.

Ezzel kapcsolatban említem meg azt is, hogy egyesek szerint - és erre már többször reflektáltam - ez a törvény a magyar törvényalkotásba és gondolkodásba a faj és a vér idegen ideológiáját hozza be. Eltekintve attól, hogy én magam ezt az álláspontot tudományosan és társadalmilag már több mint 20 éve vallom, hirdetem és írom, tehát jóval előbb, mintsem hogy itt külső befolyások rám vagy akárkire hathattak volna, meg kell állapítanom, hogy semmi idegenszerűség nincs abban, ha faji összetartozandóságról, faji kapcsolatokról és faji csoportokról beszélünk. A természettudományoknak ma még két misztikuma van: az egyik az, hogy az élettelen és az élő közötti kapcsolatot még nem látjuk tisztán, a másik pedig az, hogy nem látjuk tisztán az anyagi élőnek és a lelkinek kapcsolódását és összeszövődését Világos azonban, hogy a kettő egymással rokonságban fejlődik: lelki tulajdonságok kiülnek az arcra, testi formák, lelki habitust tükröznek, embercsoportok biológiailag élesen különböznek és gyakran felismerhetők. Típustulajdonságok ismerhetők fel embereken és ugyanolyan embercsoportoknak gondolkodásbeli sajátosságaik is vannak. Erős beltenyésztés mellett embercsoportokban különös jellegek faji vagy fajtajellegek erősen inveterálódhatnak, dominánsakká, olyan erősekké válhatnak, hogy másokkal való összeházasodás esetén is a gyengébb féllel szemben, mint uralkodó tulajdonságok érvényesülnek. Ezeket ma mindenki tudja, aki egy kissé járatos a biológiában s egyéb természettudományokban; ezek adott tények, amelyek felett vitázni nem igen lehet. Ez az egyik dolog, amit meg akartam állapítani.

Sokszor említették és sok kifogás tárgya volt az is, hogy a törvényjavaslat keresztényeket zsidóknak minősít. A hercegprímás úr őeminenciája beszédében szintén rámutatott arra, amit magam is mondani kívántam, hogy a keresztény ellentéte, a törvényjavaslatban, de egyébként is, nem a zsidó, hanem az izraelita, hogy vannak keresztény zsidók és vannak izraelita zsidók.

Ehhez még csak azt kívánom hozzátenni, hogy egy ember lelkivilága nemcsak vallási meggyőződéséből áll, hanem ezen kívül nemzeti érzésből, mindenféle hagyományoknak lelkünkben hordozásából, velünk bármilyen alapon rokonembereknek és embercsoportoknak szeretetéből, a velük való affinitás érzéséből tevődik össze. A vallási érzés, a vallási rész lelkiségünknek csak egyik eleme. Lehet olyan ember, akinek egész lényét százszázalékosan ez tölti ki, viszont vannak olyanok, akikben nagyon csekély mértékben, vagy egyáltalában nincs meg. Ezek is, azok is inkább kivételek, inkább kevesek és a legtöbb ember lelkében ezek az elemek különböző arányban - talán ugyanannak az embernek élete folyamán is különböző időszakokban, különböző arányokban - érvényesülnek, élnek, sokszor korbeli fejlődésünk által, sokszor külső események által is szabályozva és változtatva, de élnek. Ennek következtében, ha valakit, aki kikeresztelkedett, tisztán csak azon az alapon ítélünk meg, hogy vallásilag immár keresztény, ezzel még nem merítjük ki lelkivilágának egészét és ha azt állami és nemzeti szempontjából ítéljük meg, akkor nem helyezkedhetünk csak ennek az egy kritériumnak az alapjára (Úgy van! Úgy van!), éppen ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban hangsúlyoztam, hogy az évezredes összetartozás és a hagyomány érzése csak ritkán és nagyon nehezen múlik el még az egyedből is és még kevésbé az egyedek családi együtteséből vagy a generációk sorozatából.

Abban tökéletesen egyetértek a hercegprímás úr őeminenciájával - mint különben beszédének legnagyobb részével is - hogy valamelyes asszimiláció a kereszténység által mindig bekövetkezik. Természetes: a keresztség szentsége hat. De meg kell küzdenie a léleknek egyéb áramlataival is, akaraterő kell hozzá az egyed részéről is, hogy a keresztség szentsége jusson érvényre a maga küzdelmében az ellenséges áramlatokkal szemben, hogy azok felett úrrá, legyen. Ezt különben elismeri az indokolás is, amelyet nem szeretnék megismételni, mert nem szeretnék hosszadalmas lenni.

Egy másik pont, amely sokszor tétetett szóvá, a jogfosztás kérdése. Természetesen áll az, hogy igen, ez a törvényjavaslat sok tekintetben jogfosztás az egyedekre nézve. Ez világos. De jogfosztás az egyedekkel szemben a nemzet magasabb érdekéből. Maga a hercegprímás úr őeminenciája mondotta az előbb, hogy az állam, vagy a nemzet jogos önvédelemből mindenkinek korlátozhatja szerzett jogát. Tisztán ez áll itt is: ez a törvényjavaslat a nemzettest idegen elemekkel való túlzott áthatása ellen jogos önvédelemből korlátoz jogokat, megengedem, messzemenően sokak szempontjából, mások szempontjából viszont nem elég messzemenően.

Nézzünk azonban szemébe a dolognak. Ez-e az első törvény, akár nálunk, akár külföldön, amely meglévő jogokat korlátoz. Hiszen a háború óta eltelt korszakban, de már a háború előtti korszakban is, már az egész XX. században - azt mondhatnám; amióta az állam mindinkább átalakult nemcsak politikai testté, hanem olyan apparátussá és olyan közösséggé is, amely az egyed életének mindenféle vonatkozásába beleavatkozik - mind jobban és jobban* beleavatkoztak az egyed pályaválasztásába, a gazdasági élet rendjébe, a társadalmi élet rendjébe. Igazán nem szükséges, hogy ezt egy történelemfilozófiai fejtegetéssel exponáljam, csak emlékeztetek rá. Azóta folyton jogokat korlátozunk, kompromisszumképpen az emberek között, akik egy területen együtt élnek. És ez mind erősebb és erősebb lesz.

Kivételes idők, amilyen a mai is, kivételes intézkedéseket kívánnak és az ilyen kivételes intézkedések során rengeteg sok jogfosztás történt, hogy csak a nyugdíjasokról, a B-listásokról stb., stb. beszéljek. De már a mai kort megelőző szabadelvű korszaknak is voltak jogmegszigorításai - enyhébben így nevezhetjük - amelyeket egyes emberek, akiket a jogmegszorítás ért, magukra nézve jogfosztásnak érezhették. Azt hiszem az 1881:XLI.[9] t.c. az ingatlantulajdanossal szemben megszorítja a magántulajdonnal való szabad rendelkezés jogát. Ez is a teljesen liberális felfogással szemben, amely a múlt század 50-es és 80-as évei között uralkodott, jogmegszorítás, vagy ha úgy tetszik, jogfosztás. Vagy ha kivételes jogot adunk, mint kereskedelmi törvényeink is, az emberek egyes csoportjainak, ez jogmegszorítás, joghátrány másokkal szemben, akik jogelőnyökben nem részesülnek. Nagyon sok mindenféle variációja van ennek, de annyi jogász ül itt a mélyen t. Felsőházban, hogy azt hiszem, hogy fel vagyok mentve az alól, hogy ezt a témát bővebben fejtegessem, csak emlékeztetni akartam rá.

De a jogfosztás[10] kérdésének ez csak a kevésbé lényeges aspectusa. Erre csak rá akartam mutatni, hogy nem újdonság és inkább csak korrekciója akart lenni ezek felemlítése a székében hangoztatott állításoknak. Lényeges pont itt az, hogy milyen jogtól foszt meg ez a törvény. Olyan jogoktól, amelyeket egy gazdasági jólétben úszó korszak adott meg, amely az emberi élet és a megélt történelem nehézségeinek csak csekély hányadát is alig látta. Mint gyermek átéltem e korszakot olyan emberek társaságában - édesapám is miniszter volt,[11] sok ilyet ismertem és ilyen körben mozogtam - akik olyan funkciókat töltöttek be, mint mi ma. Hol volt az ő munkájuk attól, hogy majdnem minden reggel, amikor felkeltek, történelmet értek volna meg és hogy minden héten történelmet is kellett intézniök?! (Úgy van! Úgy van!)

Alig látta ez a korszak - és azt mondhatnám, még vezetői is alig látták - a megért korszak és történelem elméleti és gyakorlati nehézségeit. A XVIII. és XIX. század filozófiájának hatása alatt s a technikai és gazdasági fejlődésből és gazdagodásból származó gondolkodásában, törvényeket alkotott, jogszabályt, jogszokást és ezek nyomán életrendet, életmódot. Főleg városi életszokásokat statuált, amelyek könnyelműen szabadelvűek voltak. (Úgy van!) Nem rovom fel e kor vezető férfiainak a könnyelműséget, de könnyelmű volt a kor maga és ez a természetes következmény, amely belőle származott. Annak a kornak az emberi élet korlátlanságáról vallott felfogásával elaltattak olyan aggodalmakat, amelyeket Széchényi István és egy-két kortársa is éreztek már és amelyeket a múltkor az igazságügyminiszter úr is idézett.

A liberális törvényalkotásnak következményeit ugyan némelyek már hamarább is meglátták, de egészen természetes, hogy egy-két generáció kellett ahhoz, hogy a nemzet egészében megérezze ennek a következményeit. Majdnem nyilvánvaló természetesség az, hogy a XX. század első negyedében kell, hogy jelentkezzék e törvényalkotásokkal, e jogfejlődéssel szemben annak megérzése a nemzetben, hogy itt hiba történt, amelyet reparálni kell.

Arról is volt szó, hogy ez a törvényjavaslat nem felel meg alkotmányunknak, és új momentumot visz abba bele. Az alkotmány nem egy rideg stabil valami. Bemutatkozó beszédeimben az országgyűlés mindkét házában elmondotntam azt, hogy a magyar alkotmány azoknak a törvényeknek foglalata, amelyek a nemzet vérébe és gondolkodásába mentek át. Akkor mind a két Házban megtapsolták ezt a kijelentésemet a mélyen t. Házak tagjai. Ne méltóztassék ezzel kapcsolatban elfelejteni azt, ami logikusan következik belőle: két dolgot. Az egyik, hogy néha a meghozott törvény válik hosszabb-rövidebb idő multán a nemzet közfelfogásává, közérzésévé és ezzel az alkotmány részévé. Máskor - és ugyanolyan természetesen - évtizedek alatt kialakult közfelfogásokat, közszükségleteket visszatükröző érzések, mint méreg anyagok elleni védekezésből keletkező antitoxinok, a nemzet testében kiérlelődésükben gyökeres változásokat és következményképpen ezeket szabályozó törvényalkotásokat is kívánnak meg. A másik, amit mondani szeretnék ezzel kapcsolatban az, hogy amint az alkotmányról mondottak szerint az alkotmány azon törvények foglalata, amelyek a nemzet vérébe mentek át, ugyanúgy, nézetem szerint a nemzet azon emberek foglalata, akik egész lényükkel beleolvadnak ennek a hazának sokszínű, de összefoglaló érzéseivel a magyar nemzet testébe. Hogy ezt a zsidóság tömegeiről nem lehet elmondani, ezt már a törvény indokolásában elmondottam.

A közgazdasági hatásokat is sokszor említették, a sajtó nagyon szélesen pertraktálta[12] azokat. Tisztában vagyok azzal, hogy közgazdaságilag nehéz helyzetet fog ez a javaslat teremteni. Ezt a bizottságban is így mondottam s a sajtó egyes része rögtön ki is használta. Holott nem azért mondottam, hogy ezt egyoldalúan kihasználják, hanem azért, mert minden józan eszű ember látja és tudja és ebben semmi szenzáció nincsen. De ugyanakkor megmondottam azt is, hogy ezzel a nemzet meg akar birkózni és meg is kell birkóznia. (Úgy van! Úgy van!) Ez szólott azoknak is, akik meg akarnak vele birkózni - és ha akarnak, akkor tudniok is kell - és szólott azoknak is, akik nem akarnak vele megbirkózni, hogy igenis meg fogunk birkózni, tehát szólott jobbra is, balra is, mint igazság, nem pedig mint szenzáció.

A történelmi sors, sajnos, úgy hozta magával, hogy gazdasági, szociális és nemzeti problémáink megoldása egy időre esik. Nem véletlen ez, nem is olyan különös, mert a fejlődésben az emberiség fejlődésében ezek csak látszólag külön vonalak, és csak könyvekben lehet azokat egymástól külön tartani. Az életben ezek együtt fejlődnek, egyik a másikból és összefonódva fejlődnek tovább. Egészen természetszerű tehát, hogy a megoldás is egymáshoz közei fekszik, sokszor egyidőben, sokszor olyanok, hogy alig is lehet azokat külön-külön és sorban elővenni. Akármilyen praktikus volna a kormányzat szempontjából is nekünk, akik ilyen helyeken ülünk, mint mi, sokkal könnyebb lenne, de sajnos, az élet nem kérdi, hogy milyen skatulyába szeretnők az egyes kérdéseket berakni.

Ez a törvényjavaslat elsősorban társadalmi problémát igyekszik megoldani, s szükségszerűleg meg kell oldani vele a gazdasági problémát is, elsősorban azonban a társadalmi problémát, azt a szellemet akarja megváltoztatni, amely mindjobban elharapódzott a nemzeten.

A hercegprímás úr őeminenciája említette beszédében azt, hogy a recepciós törvény óta a zsidó szellem "művészet' ürügye alatt sok mindent diszkreditált, ami a keresztény magyarság előtt szent volt és iparkodott lerombolni a keresztény erkölcsöket. Ez nem más, mint amit én magam is mindig hangsúlyoztam, vallottam, és amit a törvényjavaslatnak és annak indokolásánál, hogy ezt a törvényjavaslatot törvényerőre kell emelnünk, mindenkor hangsúlyoztam.

Láttam - elvégre eléggé a közéletben élek, és elég sokféle ember között fordulok és fordultam meg ebben az országban, hogy következtetéseket vonhassak le, hogy lássak és ebből értsek - mondom, láttam és látom azokban a körökben is, amelyekhez tartozom, amelyekben mozgok és azokban is, amelyeket távolabbról szemlélek, hogy a zsidóság oly mértékben alakítja át a magyarság testét, jellegét és gondolkozás módját, hogy ez a legnagyobb veszélyt rejti magában. (Úgy van! Úgy van! élénk taps.) Nem is annyira az üzleti életet értem ez alatt, hanem inkább a társadalmi és szociális életet, mert az iskolának, a családnak, az összeházasodáson keresztül a családok gondolkozásának átváltoztatását, az elitnek elzsidósodását, a keresztény elitnek a vérségileg tökéletesen és teljesen keresztény elitnek is gondolkodásában való megváltoztatását látom. (Úgy van! Úgy van!)

Most, mialatt ez a törvényjavaslat tárgyalás és megbeszélés alatt állott, számtalanszor kerestek fel urak, akiknek mindegyike egy-egy kategória kivételezését kérte egy-egy előtte ismeretes, nyilván hozzá, valamilyen formában közelebb álló eset kapcsán. Ezt kénytelen vagyok megmondani ezért - bár nomina sunt odiosa[13] - mert ez olyan szimptóma, mely engem megerősített abban, hogy hová jutottunk. (Úgy van! Úgy van! Élénk taps a jobboldalon és középen.) Azok az urak tehát, akik ilyen okokból jártak nálam, csak ellenkező meggyőződésemben erősítettek meg. (Helyeslés.) Ezzel szemben azt is mondhatom, hogy a magyar keresztény társadalomnak, amelynek sok rétegével van módom érintkezni túlnyomó többsége - itt nem a részletekről van szó, nem is tulajdonítok ezeknek olyan nagyon nagy fontosságot - ennek a törvényjavaslatnak, vagy ehhez a törvényjavaslathoz hasonlónak törvényerőre emelését a leghatározottabban várja és kívánja, (Úgy van! Úgy van! Felkiáltások jobbfelől: Közvélemény!) éspedig joggal várja és történelmi leiekből kívánja. (Úgy van! Úgy van!)

Ha már a részleteket említettem, meg kell mondanom azt, hogy nézetem szerint - amint én a tárgyalásokat akár a parlamentben, akár a sajtóban, akár a társadalomban figyelemmel kísértem - a törvényjavaslat megítélése a hosszú társadalmi és parlamenti megvitatásban a részletekbe fulladt és azok, akik a törvényjavaslatról beszéltek, vagy írtak, minduntalan szem elől tévesztették a törvényjavaslat egészének az intencióját, egészének a lényegét. Pedig ez a fontos! Ennek oka bizonyos mértékig az a maradi liberális felfogás, amely még mindig köztünk él, amelyet napilapjaink többsége még mindig hordoz és hirdet, amely az egyén jelentőségét és jogát, sőt elsőbbségig menő jogát az összességgel, illetve a nagyobb egységgel, a nemzet testével szemben hangsúlyozza. Egy előadásomban, amely könyv alakban is megjelent, és amelyre csak a figyelmet hívom fel - nem akarok belőle itt hosszasan felolvasni Európáról és Magyarországról szóló könyvem 194. oldalán[14] jellemzését adtam ennek az egész kornak, amely gondolkodásában ide vezetett.

A tömegérdekek szellemi periódusa ez, de olyanformán, hogy az embereket, a tömegeket nem természetes fejlődésükben, hanem egyedi összetételükben látta. Egyedeket számolt össze, statisztikailag látta a világon, amint hogy statisztikailag láttunk kérdéseket, amelyek nemcsak statisztikaiak, és ha nem úgy látták volna, fejlődésünkben egészen máshol állanánk egész Európában, többek között a nemzetiségi kérdésben is. Ha nem vallatták volna be mindenkivel azt, hogy ő kicsoda, akkor a nemzetiségi probléma sem ott lenne

Európában, ahol ma van, akkor az államok közötti ellentétek sem lennének olyanok, mint amilyenek ma.

És mi nem is csinálhatunk más statisztikát, mint részben népesedési statisztikát, másrészt pedig külkereskedelmi statisztikát, amellyel azonban csak gazdasági vonalban és csak ebben az egy vonalban, a külkereskedelmi vonalban láttuk a világ képét. A politikai akarat kritériuma ekkor az általános egyenlő választói jog és vele a számszerű megkülönböztetés nélküli tömeg volt. Pénz és az előfizetők száma tartja fenn a sajtót, amelynek egy nagy része ennek következtében alacsony szintre kénytelen lesüllyedni. És az üzlet kritériuma a siker, amiből aztán egy ennek megfelelő erkölcs is fejlődik ki. A század közepén észrevesszük, hogy a tömegeken szociális munkával lehet és kell segíteni, de ez a szociális segítés is, különösen eleinte és sok helyen még ma is egyszerűen és kizárólag anyagi.

Ez a gondolatvilág az, amelyik még mindig visszatükröződik, és amely folyton azt hangoztatja, hogy egyénekkel történnek egyéni sérelmek. Igen, de nekünk a nemzet egyetemes nagy célját kell látnunk. Én is csak azt mondhatom, amit a hercegprímás úr őeminenciája mondott, amikor azt kérte, hogy ne ítéljék el az egyházat, hanem ítéljék el a liberalizmust és annak túlkapásait, hogy az egyeddel szemben való igazság, méltányosság, könyörületesség szempontjából ez a törvényjavaslat és minden törvényjavaslat, amely ugyanezt a célt szolgálná, a legkeményebb úgy, mint a legenyhébb is nyilvánvalóan támadható az egyes esetében. Ezeknek a támadásoknak azonban hamis a bázisa és ez a hamis bázis az, amit a törvényjavaslatban rejlő gondolat és intézkedések kritikusai legfőképp elfelejtenek. A részletek megvitatásakor elfelejtik azt; mindenki éppúgy tapasztalhatta, mint jómagam, aki a vitákat figyelemmel kísérte, hogy a részletes vitában kiesik az egész kérdés lényegének a fonala a kritikusok kezéből, és az egyes emberek iránti méltányosságból beszélnek, amikor éppen ezt kell a nemzet érdekének alárendelni. Egyforma igazsággal csak végleges megoldások lehetségesek: vagy a teljesen liberális álláspont, amely nem csinál semmit, vagy a legradikálisabb megoldás. Mindenki beláthatja, hogy az elsőt nem lehet követnünk - viszont -, mint méltóztatnak látni - még a legradikálisabb felfogású törvényhozók sem kívánták a legradikálisabb megoldást. Ennek következménye egy kompromisszum, amely kategóriákat állíthat fel, de nincs a világnak az a kategorizálása, amely ne zárna ki ugyanabból a kategóriából olyanokat, akik nem érdemlik meg a kizárást, de ugyanakkor ne engedne be a kategóriákba olyanokat, akik nem érdemlik meg a bejutást. Akármennyire fogunk tehát a részletekbe mélyedni, akárhogyan fognak igyekezni a törvényhozók azon, hogy itt vagy ott ezeknek a különböző kategóriáknak a szempontjából reparáljanak, mindig képesek leszünk, magam is képes leszek, hogy bárkivel szemben, bármilyen változtatással szemben felhozzak példákat az életből, felhozzak olyan eseteket, amelyekkel szemben az intézkedés túl szigorúnak látszik, de ugyanakkor felhozzak példákat, amelyek megvilágítják azt, hogy az intézkedés túl enyhe. Hiszen vannak édes testvérek is, akik a maguk külső és belső jellemvonásai folytán tökéletesen különböző megítélés alá esnek, az ilyeneket pedig szétkategorizálni nem lehet.

Megmondottam már bemutatkozó beszédemben, hogy ez a probléma magyar probléma, amely megoldásra vár azért, mert itt egy zárkózottságában való hosszú élete folytán erősen különböző és minden más fajnál, vagy nemzetiségnél asszimilálhatatlanabb, mert sokkal élesebb lelki és testi jelleggel bíró embercsoportról van szó. Megmondottam, hogy nem üldözésről, hanem védekezésről van szó; megmondottam, hogy én voltam az, aki az összeházasodás kérdésének és a tulajdonságok átöröklésének vonalán az előző kabinet tagjai közül a legradikálisabb voltam, de mégsem érzem, hogy ebben bármiféle üldözés, vagy bármely megalázni akaró érzés rejlett volna. Ellenkezőleg majdnem az az érzésem, hogy a sok kivétellel, a kivételeknek jutalomképpen való beállításával jobban diffamálóvá tettük volna ezt a törvényjavaslatot, mint amilyen egyszerű, radikális formájában lett volna. (Úgy van! Úgy van! Taps.)

Ezek után azt hiszem, nem fognak már a mélyen t. Felsőház tagjai csodálkozni, ha egyesek talán beszédem elején még csodálkoztak is azon, hogy a magam részéről miért kérem mindenképpen a törvényjavaslatnak eredeti szövegében való elfogadását. (Élénk éljenzés és taps.) Nem kívántam sem a képviselőházat, sem a Felsőházat alkotmányos kötelességének teljesítésében gátolni. Ezért tartózkodtam attól, hogy a vitát a képviselőházban korlátozni, vagy mértéken felül siettess em. Ezért bocsátkoztam tárgyalásokba a Felsőház mélyen t. tagjaival, módosítások felett, amelyeknek helyénvalóságát már eleve nem ismertem el.[15] Hangsúlyozom, hogy a bizottság által kiküldött albizottság módosításai távolról sem a kormány módosításai és nem is a kormány közbejöttével jöttek létre úgy, hogy mi ezeket örömmel láttuk, vagy helyeseltük volna. Mindazonáltal a kormány, amennyiben a felsőház az albizottság módosításait elfogadná, hajlandó ezek tekintetében a képviselőház és a felsőház között közvetíteni. Csak abban tettünk különbséget, hogy megmondottuk, hogy egyes módosításokban a közvetítésre hajlandók vagyunk, de több módosításra ezt a közvetítést sem ajánlhatjuk fel. Illetőleg nem is használhatnám ezt az "ajánlhatjuk fel' kifejezést, mert igazán nem volt semmi ajánlási szándékom, vagy kívánságom. Több módosításra nem vállalhatjuk ezt a közvetítést és ez a maximum, a maximális kompromisszum, amit tehetünk.

Azt is nem egyszer megmondottam, hogy ez a törvényjavaslat és ennek törvényerőre emelése, ez az egész procedúra fájdalmas operáció. Érzem, tudom, hogy fájdalmas egyes, velünk az élet különböző terén együttműködő emberekkel szemben, de a nemzet magasabb létérdeke, a nemzet karakterének megóvása, különösen azokban a rétegeiben, amelyeket a nemzet mint vezető rétegeket magából kitermel, imminensen szükségessé teszi ebben a tizenkettedik órában, (Úgy van! Úgy van!) egy ilyen törvényjavaslat megszavazását. Ismétlem, megmondtam azt, hogy nem gyűlöletből és hasonló érzésekből származik ez a törvényjavaslat és Magyarországon ilyen törvényjavaslatot nem kísérnek és nem is fognak soha törvényes formákon túlmenő jelenségek kísérni.

Mindazok alapján, amiket elmondottam - és teljes tudatában annak, hogy a felsőház tagjainak egy igen nagy része a törvényjavaslatot módosítani szeretné; tudatában annak is, hogy sokan bensőjükben távolról sem elégszenek meg azokkal a módosításokkal, amelyeket a javaslat tartalmaz -, éppen azért hangsúlyozva azt, hogy a magam részéről szívesen közvetítek ezek tekintetében - de ismétlem, hogy mindazokból, amiket elmondottam, világosan következik, hogy többet nem tehetek, mert megmondottam, hogy egyéni felfogásommal és meggyőződésemmel ellenkezik. Ennek következtében én mégis azt kérem a mélyen t. Felsőháztól, hogy átgondolva azokat, amiket kifejtettem s átgondolva annak szükségességét, hogy itt egy határozott és tétovázás nélküli lépést tegyünk, méltóztassék a törvényjavaslatot még egyszer komolyan átgondolva eredeti szövegében elfogadni. (Hosszan tartó élénk helyeslés, éljenzés és taps.)

Az 1935. április 27-re összehívott országgyűlés felsőházának 85. ülésén, 1939. április 15-én elmondott beszéd, In Papp Antal (szerk): Gróf Teleki Pál országgyűlési beszédei. II. k. Budapest, é. n. [1942], Stúdium. 119-130. p.

[1] Csáky István, Imrédy Béla és Teleki Pál kormányának külügyminisztere 1938 novembere és 1941 januárja között.

[2] Tasnádi Nagy András, Imrédy Béla és Teleki Pál kormányának igazságügy-minisztere 1938 novembere és 1939 novembere között.

[3] tulajdonítaná

[4] A második zsidótörvény tervezetéhez javasolt felsőházi módosításokról 1. Püski Levente: A magyar felsőház története 1927-1945. Budapest, 2000, Napvilág, 113-120. p.

[5] Báró Prónay György: földbirtokos, felsőházi tag

[6] Bezerédj István, főispán, földbirtokos, felsőházi tag

[7] schlagwort: címszó, jelszó

[8] Serédi Jusztinián, egyházjogász, bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek, felsőházi tag

[9] 1881. évi XLI. törvénycikk a kisajátításról

[10] Az 1895. évi XLII. törvénycikk nyilvánította bevetté az izraelita hitet

[11] Gróf Teleki Géza Tisza Kálmán kormányának belügyminisztere volt 1889-1890-ben

[12] tárgyalta

[13] a nevek gyűlöletesek: Homines notos sumere odiosum est: Tekintélyes embereket megnevezni kényes dolog. (Cicero)

[14] Teleki Pál: Gondolatok az utolsó évszázadnak, mint korszaknak jellemzéséhez. In uő: Európáról és Magyarországről. Budapest, 1934. Atheneum.

[15] A törvényjavaslattal kapcsolatos felsőházi módosításokról l. Az 1938. évi április hó 27-ére összehívott Országgyűlés képviselőházának irományai XIII. k. Budapest, 1939, Athenaeum, 756. sz., 106-110. p


1939.05.05 Második zsidótörvény "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról"

1939 : IV. TÖRVÉNYCIKK

a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról. ([1]) F

Megjelent az Országos Törvénytár 1939. évi május hó 5-én kiadott 4-ik számában.

1. §. A jelen törvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni azt, aki őmaga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait.

Az előző bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságból származik, ha szülői közül csak az egyik és nagyszülői közül is legfeljebb kettő volt az izraelita hitfelekezet tagja és ha:

1. mindkét szülője már a házasságkötéskor valamely keresztényhit felekezet tagja volt és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy

2. szülőinek házasságuk megkötése előtt a törvényben meghatározott módon kötött megegyezése értelmében a keresztény szülő vallását követi és a házasság megkötésekor izraelita vallású szülő az 1939. évi január hó 1. napja előtt valamely keresztény hitfelekezetre tért át és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy

3. születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja volt, vagy élete hetedik évének betöltése előtt keresztény hitfelekezet tagjává lett, izraelita vallású szülője az 1939. évi január hó 1. napját megelőzően vált valamely keresztény hitfelekezet tagjává és mind őmaga, mind a szülője ezentúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt.

Az első bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt sem, aki

a) az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt lett keresztény hitfelekezet tagjává és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, ha zsidó szülői illetőleg zsidó szülője - amennyiben pedig szülői az 1848. évi december hó 31. napja után születtek, ezek zsidó felmenői - az 1849. évi január hó 1. napja előtt Magyarország területén születtek ;

b) a jelen törvény értelmében zsidónak nem tekintendő személlyel az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságot, ha ebből a házasságból született vagy születendő gyermekei közül egyiket sem kell a jelen törvény értelmében zsidónak tekinteni;

c) a jelen §. értelmében zsidónak nem tekintendő ivadéka;

d) legkésőbb az 1939. évi január hó 1. napja óta valamely keresztény hitfelekezet kötelékébe tartozó és egyébként az a) pontban meghatározott személyi kellékeknek megfelelő szülőknek olyan ivadéka, aki születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja.

A második és a harmadik bekezdés rendelkezései nem terjednek ki arra, aki a jelen törvény hatálybalépése után a jelen §. értelmében zsidónak tekintendő személlyel köt házasságot.

A jelen §. rendelkezéseit a házasságon kívül született gyermekekre is megfelelően alkalmazni kell.

A harmadik bekezdés a), valamint d) pontjában meghatározott személyekre és ivadékaikra az 5. §. első bekezdésében, a 6., a 7., a 10., a 15., a 16. §-okban és a 19. §. második bekezdésében megállapított korlátozó rendelkezéseket alkalmazni kell.

Utasíttatik a minisztérium, hogy - amennyiben annak szüksége felmerül, hogy egyes személyek a jelen törvény hatálya alól megfelelő intézmény felállítása útján, a nemzet különleges érdekéből kivételesen mentesíttessenek - ily intézmény létesítésére az országgyűlésnek megfelelő előterjesztést tegyen. ([2]) F

2. §. Amennyiben a jelen törvény máskép nem rendelkezik, rendelkezéseit nem lehet alkalmazni:

1. olyan tűzharcosra (1938 : IV. t.-c. 1. §.): vagy az 1914-1918. évi háborúban hadifogságot szenvedettre, aki a sebesülési érem viselésére jogosult és az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült, vagy olyan hadirokkantra, aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült;

2. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki, vagy aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért más kitüntetésben legalább két ízben részesült, valamint arra, akinek atyját az 1914-1918. évi háborúban arany, vagy legalább két ízben nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki;

3. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban a kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarenddel tüntettek ki, vagy aki ennél magasabb és ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetésben részesült, valamint ennek gyermekeire ;

4. arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor legalább ötven százalékban hadirokkant, továbbá annak feleségére és gyermekeire, aki a jelen törvény hatálybalépésekor hetvenöt vagy száz százalékban hadirokkant;

5. arra, aki az 1914-1918. évi háborúban hősi halált halt személy özvegye vagy gyermeke ;

6. arra, aki az 1918. és 1919. évi forradalmak idején az ezek ellen irányuló nemzeti mozgalmakban résztvett, ha ezzel életet kockáztatta, vagy e miatt szabadságvesztést szenvedett, valamint ennek feleségére és gyermekeire, aki ilyen tevékenysége miatt életét vesztette;

7. a belső titkos tanácsosokra, a m. kir. titkos tanácsosokra, továbbá arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor valamelyik tudományegyetem vagy a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem tényleges vagy nyugdíjas nyilvános rendes tanára;

8. arra, aki keresztény hitfelekezetnek tényleges vagy nyugdíjas lelkipásztora;

9. arra, aki a nemzetközi olimpiai bizottság által rendezett olimpiai versenyen bajnokságot szerzett.

A jelen §-ban megállapított mentesség a mentesített személy ivadékaira nem terjed ki.

Az első bekezdés l-5. pontjának rendelkezéseit az 1914-1918. évi háború befejezése után az országért vívott harcokban résztvettekre is megfelelően alkalmazni kell. ([3]) F

3. §. Honosítás, házasságkötés vagy törvényesítés által zsidó magyar állampolgárságot nem szerezhet.

Felhatalmaztatik a belügyminiszter, hogy hatálytalanítsa a honosítás (visszahonosítás) útján az 1914. évi július hó 1. napja után magyar állampolgárrá lett annak a zsidónak honosítását (visszahonosítását), akit életviszonyai nem utalnak arra, hogy az ország területén maradjon. Hatálytalanítani kell a honosítást (visszahonosítást), ha a honosításnak (vissza-honosításnak) a törvényben meghatározott előfeltételei nem állottak fenn, vagy ha a magyar állampolgárságnak honosítás (visszahonosítás) útján való megszerzése érdekében bűncselekményt vagy fegyelmi vétséget követtek el vagy a hatóságot megtévesztették.

A honosítás (visszahonosítás) hatálytalanítása kiterjed a honosított (visszahonosított) személynek vele együttélő feleségére és atyai hatalma alatt álló kiskorú gyermekeire is, ha a határozat eltérően nem rendelkezik.

A honosítás (visszahonosítás) hatálytalanításával együtt a névváltoztatás engedélyezését is hatálytalanítani kell.([4])F

4. §. Zsidót nem lehet az országgyűlés felsőházának tagjává megválasztani, kivéve az izraelita hitfelekezet képviseletére hivatott lelkészeket.

Zsidónak csak akkor van országgyűlési, törvényhatósági és községi választójoga és zsidót csak akkor lehet országgyűlési képviselőnek, törvényhatósági bizottsági és községi képviselőtestületi tagnak megválasztani, ha ő maga és szülői - amennyiben szülői az 1867. év december hó 31. napja után születtek, ezeknek szülői is - Magyarországon születtek és a törvényben meghatározott egyéb előfeltételeken felül hitelt érdemlően igazolja azt is, hogy szülői vagy - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek - ezek felmenői az 1867. évi december hó 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak.

Zsidó csak az összes választók közül választás, továbbá a vallásfelekezetek képviselete jogcímén lehet a törvényhatósági bizottság tagja. Zsidó mint legtöbb adófizető nem lehet a községi képviselőtestület tagja. Zsidót a törvényhatósági és a községi legtöbb adófizetők névjegyzékébe nem lehet felvenni.

Az, akit az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékébe felvettek, ha őt a jelen törvény értelmében zsidónak kell tekinteni, köteles ezt bejelenteni. Zsidó csak akkor gyakorolhat választójogot, ha igazolja, hogy őt ez a jog a második bekezdés értelmében megilleti. Egyébként a zsidók választójogára vonatkozó részletes szabályokat a minisztérium rendeletben állapítja meg.

A jelen törvény kihirdetésének napját követő négy hónap alatt tartott választás esetében annál a zsidónál, aki a törvényben a választójogra megszabott egyéb előfeltételeken felül igazolja azt, hogy ő maga és szülői - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. nap a után születtek, ezek szülői is - Magyarországon születtek, a második bekezdésben meghatározott választójogosultság szempontjából vélelmezni kell, hogy szülői vagy - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek - ezek felmenői az 1867. évi december hó 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak. ([5]) F

5. §. Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába. Ez a rendelkezés a társadalombiztosító intézetek szerződött és ideiglenesen megbízott orvosaira is irányadó. A biztosító intézet elnöke az intézet zsidó szerződött orvosainak szerződéses jogviszonyát egy évi felmondással megszüntetheti.

A közép-, a középfokú és a szakiskolákban oktatást végző zsidó tanárokat, a népiskolákban oktatást végző zsidó tanítókat, továbbá a zsidó községi, jegyzőket (körjegyzőket) az 1943. évi január hó 1. napjáig, a zsidó kir. ítélőbírákat és a kir. ügyészségek zsidó tagjait az 1940. évi január hó 1. napjával nyugdíjazni kell, illetőleg az erre irányadó szabályok szerint a szolgálatból végkielégítéssel el kell bocsátani. Nem terjed ki ez a rendelkezés arra, aki az előbb meghatározott időpont eltelte előtt a közszolgálat más ágában nyer alkalmazást.

A jelen §. rendelkezéseit a 2. §. első bekezdésében meghatározott személyekre is alkalmazni kell.

Az izraelita hitfelekezeti vallástanárokra (vallástanítókra) és az izraelita hitfelekezet szervezeteinek, intézményeinek és intézeteinek alkalmazottaira a jelen §. rendelkezései nem terjednek ki.

Felhatalmaztatik a vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy rendelettel szabályozza az izraelita hittanító iskolák és tanfolyamok számát, szervezetét, működését és felügyeletét, valamint általában az úgynevezett héber tantárgyak oktatását. ([6]) F

6. §. Zsidót kir. közjegyzőnek, hites tolmácsnak, állandó bírósági vagy más hivatalos szakértőnek (becsüsnek) kinevezni, közjegyzői helyettesnek kirendelni, zsidónak szabadalmi ügyvivői jogosítványt adni nem lehet.

Ezt a rendelkezést a 2. §. első bekezdésében meghatározott személyekre is alkalmazni kell.

Hites könyvvizsgálatra képesítő vizsgára zsidót mindaddig nem lehet bocsátani, amíg a zsidó hites könyvvizsgálók száma az összes hites könyvvizsgálók számának hat százalékát kitevő szám alá nem csökken. ([7]) F

7. §. Az egyetemek és, a főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy a főiskola illető karára (osztályára) felvett összes hallgatók (növendékek) számának hat százalékát, a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdasági karának közgazdasági és kereskedelmi osztályán a hallgatók számának tizenkét százalékát ne haladja meg. Ez a rendelkezés nem terjed ki az egyetemek hittudományi karának és a hittudományi főiskoláknak a hallgatóira (növendékeire).

8. §. A társadalombiztosító intézetek önkormányzati szerveinek választásánál érvényesen csak olyan lajstromot lehet ajánlani, amelyen a jelöltek hat százalékánál több zsidó nem szerepel. Az egyes ajánló csoportok lajstromára jutott tagsági helyeknek legfeljebb hat százaléka tölthető be zsidóval. Ennélfogva az egyes lajstromokra jutott tagsági helyek - a hat százalék kimerítése után - a lajstrom sorrendjében esetleg következő zsidóknak figyelmen kívül hagyásával, a sorrendben következő nemzsidó jelölteket illetik.

Nem lajstromos választás esetében, ha az egyes választócsoportok csak egy rendes tagot választanak, zsidót megválasztani nem lehet.

9. §. Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarába, sajtókamarába, úgyszintén színművészeti és filmművészeti kamarába zsidót tagul csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó tagok száma az illető kamara összes tagjai, ha pedig a kamara szakosztályokra vagy foglalkozási csoportokra tagozódik, az egyes szakosztályok, illetőleg foglalkozási csoportok tagjai számának hat százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg a zsidó kamarai tagok száma az illető kamara összes tagjai számának hat százalékát kitevő szám alá nem csökken, zsidót kamarai tagul felvenni nem lehet. A 2. §. első bekezdése alá eső személyt az időközönként felvehető tagok számának három százaléka erejéig, úgyszintén az 5. §. második bekezdése értelmében nyugdíjazott vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személyt, valamint azt a zsidót, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt közjegyzőhelyettes volt, kamarai tagul fel lehet venni akkor is, ha a kamara zsidó tagjainak száma a fentemlített hat százalék alá még nem is csökkent. A kamarai tagul felvételre jelentkező zsidó hadirokkantat (1933 : VII. t.-c. 2. §. A) pont), valamint tűzharcost (1938 : IV. t.-c. 1. §.) a többi zsidó jelentkezőkkel szemben előnyben kell részesíteni.

A 2. §. első bekezdése alá eső személyeket kamarai tagul az összes kamarai tagok számának három százaléka erejéig azután is fel lehet venni, miután a zsidó kamarai tagok száma - a 2. §. első bekezdése alá eső személyeket nem számítva - hat százalék alá csökkent.

Az előző bekezdések rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a helyettes ügyvédekre, valamint az ügyvédjelöltekre (1937 : IV. t.-c. 67. és 70. §.), úgyszintén a mérnökhelyettesekre (1923 : XVIII, t.-c. 10. §.) is.

Az első bekezdésben felsorolt kamarák tisztikarának és választmányának tagja zsidó csak a tisztikar, illetőleg a választmány tagjai hat százalékának erejéig lehet. Ha a kamara tisztikarának, illetőleg választmányának tagjai közt a zsidók száma a jelen törvény hatálybalépésekor a hat százalékot meghaladja, a zsidó tisztviselők, illetőleg választmányi tagok megbízatása megszűnik és helyüket a törvény hatálybalépésétől számított harminc nap alatt új választás útján kell betölteni. Az ebben a tekintetben esetleg szükséges részletes szabályokat az illetékes miniszter rendeletben állapítja meg.

Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy az 1938 : XV. t.-c. 2. és 3. §-ában és a jelen §-ban foglaltaknak szem előtt tartásával művészeti kamarák felállításáról gondoskodjék. ([8]) F

10. §. Akár időszaki, akár nem időszaki lap szerkesztésében állandó munkaviszonyban álló munkatársul zsidókat csak az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottakra megállapított szabályoknak (17. §.) megfelelően lehet alkalmazni.

Zsidó nem lehet időszaki lap felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője, vagy bármily névvel megjelölt olyan munkatársa, aki a lap szellemi irányát megszabja, vagy a lap szerkesztésében egyébként irányító befolyást gyakorol. Ezt a rendelkezést a 2. §. első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell.

Az előző bekezdések rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra az időszaki lapokra, amelyek kizárólagosan izraelita hitfelekezeti, zsidó művelődési, gazdasági vagy más zsidó társadalmi célokat szolgálnak és ezt a jellegüket a lap címében (alcímében) határozottan feltüntetik.

A miniszterelnök nem magyarnyelvű időszaki lapokra a jelen §. rendelkezései alól kivételt tehet. ([9]) F

11. §. Zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja vagy bármily névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja, a színház művészi személyzetének alkalmazásában vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorol.

Az előző bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a mozgó-fényképet előállító, forgalomba hozó vagy előadó vállalatok igazgatóira és az igazgatási tennivalókat ellátó művészi ügyvezetőire, ügykezelőire és egyéb olyan alkalmazottaira, akik a mozgófénykép előállításában, forgalomba hozatalában vagy a műsor megállapításában irányító befolyással közreműködnek.

Mozgófényképet előadó vállalatnál alkalmazott igazgató, vagy igazgatási tennivalókat ellátó ügyvezető csak az lehet, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja.

Színházi előadások üzletszerű rendezésére (tartására) zsidó vagy jogi személy hatósági engedélyt nem kaphat.

A jelen §. rendelkezéseit a 2. §. első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell. ([10]) F

12. §. Állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatósági engedélytől függő hasznot hajtó olyan egyéb jogosítványt, amelynek engedélyezése vagy engedélyezésének megtagadása a hatóság szabad mérlegelésétől függ, zsidónak nem lehet adni. A jelen törvény hatálybalépése előtt zsidóknak kiadott (zsidók által megszerzett) ilyen engedélyeket (jogosítványokat) a törvény hatálybalépésétől számított öt év alatt, dohány-nagyárudai és dohány-kisárudai engedélyt, saját termésű bornak kismértékben eladására jogosító engedélyt, továbbá megyei városban, úgyszintén nagy- és kisközségben fennálló italmérési és italeladási engedélyt, a törvény hatálybalépésétől számított két év alatt, gyógyszertári jogot a törvény hatálybalépésétől számított három év eltelte után kezdődő öt év alatt meg kell vonni.

Az állami egyedáruság alá eső cikkek előállítására vagy feldolgozására és értékesítésére vonatkozó engedélynek (jogosítványnak) az előző bekezdés szerinti megvonását vagy az engedély meghosszabbításának (megújításának) megtagadását mellőzni lehet, ha az engedély (jogosítvány) alapján folytatott üzem megszűnése az adott időpontban a termelést, a közfogyasztást, vagy a munkaviszonyokat jelentős mértékben károsan befolyásolná.

Az első bekezdés alapján visszavont gyógyszertári jognak újból engedélyezése esetében az új engedélyes köteles a korábbi engedélyesnek, illetőleg örökösének kívánságára a gyógyszertár berendezését és anyagkészletét az Országos Közegészségügyi Tanács megfelelő szaktanácsa által a tényleges viszonyok figyelembevételével megállapított becsértékén átvenni, ezenfelül a gyógyszertári jogosítvány ellenértékét is megfizetni. A gyógyszertári jogosítvány ellenértékéül azoknak az összegeknek egy évre eső átlagát kell tekinteni, amelyek az elvonás évét megelőző öt évben a vagyonadó kivetésének alapjául szolgáltak. A becsértéknek és a gyógyszertári jogosítványért járó ellenértéknek megfizetésére a határidőt, továbbá a fizetés módozatait a belügyminiszter állapítja meg.

Reálgyógyszertári jogot zsidó élők közötti jogügylet alapján egyáltalában nem, végintézkedés alapján vagy törvényes örökösödés jogcímén pedig csak abban az esetben szerezhet, ha az örökhagyónak egyenes ágon rokona vagy házastársa.

A belügyminiszter a mozgófényképüzemekre vonatkozóan kiadott összes mutatványengedélyeket a jelen törvény végrehajtása céljából bármikor felülvizsgálhatja és a felülvizsgált bármelyik engedélyt megvonhatja.

Nem kaphat állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén az első bekezdés alá eső egyéb jogosítványt az, aki a maga neve alatt zsidó részére kísérelte meg az engedély, illetőleg a jogosítvány megszerzését.

Az első bekezdés alá eső jogosítvány hasznosítása tárgyában zsidóval kötött társulási szerződést jóváhagyni nem lehet, a törvény hatálybalépése előtt jóváhagyott ilyen szerződést a miniszter felhívására meg kell szüntetni ; a társulási szerződés ilyen esetben egyévi felmondással akkor is megszüntethető, ha a szerződés ezt kizárja vagy hosszabb felmondási időhöz köti. ([11]) F

13. §. Közszállítást (1931: XXI. t.-c. 21. §.) zsidóknak csak annyiban lehet odaítélni, hogy a zsidóknak odaítélt közszállítások vállalati összege együttvéve a hatóság, hivatal, intézet, vállalat, üzem vagy más intézmény évi költségvetésébe, úgyszintén megállapított beruházási tervébe (munkatervébe) a közszállítások fedezésére felvett egész összegnek az 1939. és az 1940. években húsz, az 1941. és az 1942. években tíz, az 1943. évtől kezdve pedig hat százalékát meg ne haladja. Ettől a szabálytól csak abban az esetben lehet eltérni, ha a közszállításra más nem jelentkezik, vagy ajánlata lényegesen kedvezőtlenebb.

Nem szabad közszállításban részesíteni azt, akit a bíróság a jelen törvényben meghatározott vétség miatt jogerősen elítélt. Nem szabad közszállításban részesíteni azt a nemzsidót, aki a maga neve alatt zsidó részére, úgyszintén azt a zsidót, aki nemzsidónak a neve alatt a maga részére szerez meg közszállítást vagy ezt megkísérli.([12])F

14. §. Ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehet kiállítani, amíg az illető községben a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának hat százaléka alá nem csökken. A kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi miniszter közérdekből kivételt tehet.

Foglalkozást közvetítő irodára, továbbá hitelhírszolgálatra és hiteltudósításra zsidó iparengedélyt nem kaphat. Foglalkozást közvetítő irodára a jelen törvény hatálybelépése előtt zsidónak adott iparengedély az 1940. évi december hó 31. napján megszűnik. ([13]) F

15. §. Mező- vagy erdőgazdasági ingatlant zsidó élők közötti jogügylet útján csak árverés vagy árverés hatályával magánkézből eladás során és csakis a hatóság engedélyével tett vételi ajánlat alapján szerezhet.

Az előző bekezdésben meghatározott korlátozás nem terjed ki arra az esetre:

a) ha az ingatlant gyár-, bánya-, ipar- vagy fürdőtelep létesítése, kibővítése vagy fenntartása céljára szerzik meg és a szerző fél az ingatlan fekvése szerint illetékes kereskedelmi és iparkamara által kiállított nyilatkozattal igazolja, hogy az ingatlan megszerzése az említett célra szükséges;

b) a megszerezni kívánt ingatlan házhely céljára alkalmas, 600 négyszögölnél nem nagyobb és a szerző fél hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye vagy lakóházzal beépített ingatlana nincsen.

Az első bekezdésben említett körülmények igazolásának módját, az első bekezdés értelmében szükséges hatósági engedély megadására, illetőleg hatósági bizonyítvány kiállítására jogosult hatóságot és ennek eljárását, úgyszintén a telekkönyvi hatóság eljárására vonatkozó szabályokat az igazságügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg.

16. §. Zsidót az egyébként fennálló korlátozásokra tekintet nélkül lehet összes mezőgazdasági ingatlanának tulajdonul vagy kishaszonbérletek céljára átengedésére kötelezni. Ezt a rendelkezést arra a mezőgazdasági ingatlanra is alkalmazni kell, amelyet zsidó az 1937. évi december hó 31. napja után és a jelen törvény hatálybalépése előtt élők közötti vagy halál esetére szóló jogügylettel bárkire átruházott; ennek a rendelkezésnek alapján azonban átengedésre kötelezésnek nem zsidóra átruházott ingatlan tekintetében csak az átruházástól számított három év alatt van helye.

Az első bekezdés alapján nincs helye átengedésre kötelezésnek, ha

a) az ingatlan a 15. §. második bekezdésének a) pontjában megjelölt célra szolgál és ezt az illetékes hatóság igazolja;

b) az ingatlan házhely céljára alkalmas, 600 négyszögölnél nem nagyobb és a tulajdonos hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye vagy lakóházzal beépített más ingatlana nincs.

A második bekezdésben foglaltak tekintetében a 15. §. harmadik bekezdése megfelelően irányadó.

Ha zsidó mező- vagy erdőgazdasági ingatlanát átruházza, az átruházáshoz, tekintet nélkül az ingatlan területére és a szerző fél személyére, hatósági hozzájárulás szükséges. Ily esetben az állami elővásárlási jogot, tekintet nélkül az ingatlan területére és a szerző fél személyére, gyakorolni lehet vagy pedig az ingatlant elidegenítő jogügylet tudomásulvételét az elővásárlási jog gyakorlása nélkül meg lehet tagadni.

17. §. A közszolgálat körén kívül akár természetes személy, akár jogi személy által fenntartott ipari (kereskedelmi), bányászati, kohászati, bank-és pénzváltóüzleti vállalatban, biztosítási magánvállalatban, közlekedési vállalatban és mezőgazdasági (kert- és szőlőgazdasági) üzemben, továbbá bármiféle más kereső foglalkozásban tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben zsidót csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy a 2. §. első bekezdése alán nem eső zsidó alkalmazottak száma a vállalatnál (kereső foglalkozásban) értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenkét százalékát, az összes zsidó alkalmazottak száma pedig - ideszámítva tehát a 2. §. első bekezdése alá eső alkalmazottakat is - az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenöt százalékát ne haladja meg.

Ha az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tizenötnél kevesebb, de négynél több, legfeljebb két, ha pedig az alkalmazottak száma ötnél kevesebb, legfeljebb egy alkalmazott lehet zsidó. Ennek a rendelkezésnek a szempontjából a 2. §. első bekezdésében meghatározott mentességet nem lehet figyelembevenni; a 2. §. első bekezdése alá eső személyeket azonban - egyébként egyenlő előfeltételek mellett - az alkalmazás és a szolgálatban megtartás szempontjából előnyben kell részesíteni.

Az első és a második bekezdés rendelkezései megfelelően irányadók az alkalmazottak illetményei (akár pénzben, akár természetben bármely címen élvezett juttatások) összegének arányára is.

Az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arányszámot az 1943. évi január hó 1. napjáig kell elérni. A csökkentést félévenkint minden évben június hó 30. és december hó 31. napjáig legalábbis egyenletesen akként kell végrehajtani, hogy az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arány az 1943. évi január hó 1. napjáig eléressék.

Az olyan vállalat, amelynél az utolsó három évben a közszállítások az évi forgalom húsz százalékát meghaladták, az előző bekezdésekben meghatározott kötelezettségnek az 1941. évi június hó 30. napjáig tartozik eleget, tenni. A negyedik bekezdésben meghatározott határidőt a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére két évvel meghosszabbíthatja az olyan vállalat tekintetében, amely évi termelésének legalább harminchárom százalékát külföldre szállítja, három évvel pedig az olyan vállalat tekintetében, amely évi termelésének legalább harminchárom százalékát szabadon átváltható devizák ellenében szállítja külföldre.

A zsidó alkalmazottak számának és illetményeinek az összes alkalmazottak számához és illetményeinek összegéhez viszonyított, az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a zsidó alkalmazottak javára megváltoztatni nem szabad. Ez a rendelkezés az 5. §. második bekezdése értelmében nyugdíjazott vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személy alkalmazását nem zárja ki.

A jelen §. értelmében, megüresedő helyekre külföldi állampolgárt csak az illetékes miniszter előzetes hozzájárulásával lehet alkalmazni. Azokat a zsidókat, akik valamely keresztény hitfelekezet tagjai, az előző bekezdésekben meghatározott arányszám tekintetében legalább is annak egynegyed részéig kell - egyébként egyenlő előfeltételek közt - figyelembevenni. A zsidó hadirokkantat (1933 : VII. t.-c. 2. §. A) pont), valamint tűzharcost (1938: IV. t.-c. 1. §.) az előző bekezdésekben meghatározott arányszám keretében más zsidókkal szemben - egyébként egyenlő előfeltételek közt - előnyben kell részesíteni.

A minisztérium rendeletben rendelkezhetik arról, hogy a jelen §. alapján megüresedett és nem a vezető állások körébe tartozó állások egy részét csak az erre a célra összeállított hivatalos névjegyzékben feltüntetett jelentkezők sorából szabad betölteni.

Ha a gazdasági élet zavartalan menete vagy a termelés rendje érdekében elkerülhetetlenül szükséges, a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére kivételesen megengedheti azt, hogy különleges szakértelmet kívánó munkakörben zsidó - amennyiben a munkakör ellátására alkalmas nemzsidó magyar állampolgár rendelkezésére nem áll - az előző bekezdésekben meghatározott arányszámon felül és meghatározott időre alkalmazásban maradjon.

A jelen §. alkalmazása szempontjából az utazókat (üzletszerzőket, ügynököket) a többi alkalmazottól elkülönítve kell figyelembevenni; az illetékes miniszter az utazók (üzletszerzők, ügynökök) tekintetében a jelen §. rendelkezéseinek alkalmazása alól közérdekből kivételt tehet.

A jelen §. rendelkezéseit alkalmazni kell a kir. közjegyző, a bírósági végrehajtó és a szabadalmi ügyvivő alkalmazottaira. ([14]) F

18. §. Ha vállalat közfogyasztás céljára szolgáló árut bizományosi vagy más néven létesített szervezet útján hoz forgalomba, a szervezetben zsidók csak olyan arányban vehetnek részt, hogy számuk a szervezetben résztvevők együttes számának, jutalékuk vagy más hasonló jellegű jövedelmük pedig az összes résztvevők jutalékának vagy más hasonló jellegű jövedelmének tizenkét százalékát - a 2. §. első bekezdése alá eső személyeket is figyelembevéve, tizenöt százalékát - ne haladja meg.

A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az iparügyi miniszterrel egyetértve állapítja meg azokat az árukat, amelyeket forgalombahozó vállalatok tekintetében az előző bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell és határozza meg azt az időt - lehetőleg a 17. §. negyedik, ötödik és hatodik bekezdésében foglaltaknak megfelelő figyelembevételével - amely alatt az előző bekezdés rendelkezéseit végre kell hajtani.

A szervezetben részvételre zsidóval kötött szerződés egy évi felmondással akkor is megszüntethető, ha a szerződés a felmondást kizárja vagy hosszabb felmondási időhöz köti. A szerződésnek az egy évi felmondás következtében megszűnése miatt a szerződés vagy a felmondási idő hosszabb tartamára alapított kártérítési követelést nem lehet érvényesíteni.

19. §. A 17. §. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az 5. §. rendelkezései alá nem eső bármely egyesület (érdekképviselet), vagy bármily más megjelölésű szervezet, úgyszintén alapítvány tisztviselőire, valamint értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottaira.

Munkásegyesület vagy más munkásszervezet intézőszervének vagy tisztikarának tagja, munkaközvetítéssel foglalkozó szervezetnek tisztviselője vagy értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottja zsidó nem lehet. Ezeket a rendelkezéseket a 2. §. első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell.

A jelen §. rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra a szervezetekre és alapítványokra, amelyek kizárólagosan a 10. §. harmadik bekezdésében meghatározott célokra alakulnak, vagy ilyen célokra állanak fenn és amelyeknek alapszabályaik vagy más szervezeti szabályaik szerint csakis zsidó tagjai lehetnek. ([15]) F

20. §. A 12-16. §-ban a zsidókra megállapított rendelkezéseket megfelelően kell alkalmazni jogi személyekre és a társasági jogviszony körében azon az alapon, hogy a vezetők többsége, az igazgatóság vagy a felügyelőbizottság tagjainak többsége, illetőleg a tulajdonostársak többsége zsidó.

A részletes szabályokat a minisztérium rendeletben állapítja meg. ([16]) F

21. §. Ha a zsidó alkalmazottat a jelen törvény rendelkezései következtében kell elbocsátani, a szolgálati viszonyt felmondás útján a törvényes felmondási idő elteltétől számított hatállyal meg lehet szüntetni még akkor is, ha a szolgálati szerződés szerint a szolgálati viszony határozott időre szól. Ilyen esetben az alkalmazottat a javadalmazásnak a törvényes felmondási időre eső része, valamint a törvényes végkielégítés illeti meg. Ezt meghaladó végkielégítés vagy egyéb kártalanítás az alkalmazottnak nem jár.

Ha az alkalmazottnak a szolgálati szerződés vagy az alkalmazottakra irányadó szolgálati szabályzat szerint akár a vállalattól, akár a vállalat elismert nyugdíjpénztárától nyugdíjra van igénye, ezt az igényét az elbocsátás nem érinti.

Ha a vállalatra, illetőleg a vállalat elismert nyugdíjpénztárára a jelen törvény alapján elbocsátott alkalmazott nyugdíjának vagy végkielégítésének fizetése következtében elviselhetetlen teher hárulna, a nyugdíj vagy a végkielégítés összegét a méltányosságnak megfelelően csökkenteni lehet. Ugyanebből az okból a méltányosságnak megfelelően a végkielégítés fizetésére halasztást lehet adni vagy a végkielégítésnek meghatározott részletekben való megfizetését lehet megengedni. A csökkentés, úgyszintén a halasztás és a részletekben való fizetés megengedése tárgyában a közérdekeltségek felügyelőhatósága bírói út kizárásával határoz. A felügyelőhatóság határozata elleni panaszra megfelelően kell alkalmazni a felügyelőhatóság egyéb határozatai ellen benyújtható panaszra fennálló jogszabályokat. ([17]) F

22. §. Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a zsidók kivándorlásának előmozdítására és a zsidók vagyonának ezzel kapcsolatban kivitelére egyéb ként a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseket rendeletben tehessen meg. Rendeletben állapíthatja meg a minisztérium azokat a vámjogi és egyéb szabályokat is, amelyek a zsidók kivándorlásának előmozdításával kapcsolatban a nemzeti vagyon védelme végett szükségesek. ([18]) F

23. §. Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a jelen törvény végrehajtása végett adatszolgáltatási kötelezettséget állapítson meg, és hogy az adatszolgáltatás ellenőrzéséről is gondoskodjék.

A minisztérium a jelen törvény rendelkezéseit megszegő vagy kijátszó vállalat vagy más szervezet élére vagy ellenőrzése végett, a kötelezett költségére a törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett vezetőt állíthat mindaddig, amíg a vállalat vagy más szervezet a kötelességének eleget nem tett. A vezető jogkörének részletes szabályait a minisztérium rendeletben állapítja meg. ([19]) F

24. §. A jelen törvény végrehajtása körében eljárni hivatott hatóságokat és szervezeteket - amennyiben ebben a tekintetben ez a törvény vagy más jogszabály nem rendelkezik - a minisztérium rendeletben állapítja meg.

25. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással büntetendő:

1. aki a jelen törvény alapján elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási vagy jelentkezési kötelességnek nem tesz eleget vagy a hatóság ellenőrzését máskép akadályozza ;

2. aki zsidót a jelen törvény 10. §-ának első bekezdése, 17. vagy 19. §-a rendelkezésének megszegésével alkalmaz, alkalmazásban megtart vagy zsidó alkalmazottainak juttatott illetményekkel a törvényben megengedett mértéket túllépi;

3. aki külföldi állampolgárt a 17. §. rendelkezésének megszegésével alkalmaz.

A pénzbüntetésre az 1928 : X. törvénycikk rendelkezései irányadók, a pénzbüntetés legmagasabb összege nyolcezer pengő. A pénzbüntetés behajthatatlansága esetére megállapított elzárásbüntetés tartamára az 1931: XXVI. törvénycikk 3. §-a harmadik bekezdésének, a kihágás elévülésére e §. negyedik bekezdésének rendelkezése irányadó.

A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak mint rendőri büntető bíróságnak, a m. kir. rendőrség működése területén a m. kir. rendőrségnek mint rendőri büntető bíróságnak hatáskörébe tartozik. ([20]) F

26. §. Vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő :

1. aki a 25. §-ban meghatározott cselekményt annak ellenére követte el, hogy kötelességére a hatóság figyelmeztette ;

2. aki a 25. §-ban meghatározott cselekményt elköveti, ha ilyen kihágás miatt már megbüntették és büntetésének kiállása óta két év még nem telt el;

3. aki a jelen törvény végrehajtása körében a hatóságot fondorlattal megtéveszti vagy megtéveszteni törekszik;

4. aki a 10. §. rendelkezésének megszegésével időszaki lap felelős szerkesztőjének, kiadójának, főszerkesztőjének, a lap szellemi irányát megszabó vagy a lap szerkesztésében irányító befolyást gyakorló munkatársának zsidót alkalmaz, úgyszintén az a zsidó, aki az ilyen alkalmazást elfogadja;

5. aki a 11. §. rendelkezésének megszegésével színház igazgatójának, művészeti titkárnak, dramaturgjának, a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabó vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorló alkalmazottjának, mozgófényképet előállító, forgalombahozó vagy előadó vállalat igazgatójának, illetőleg a 11. §. második bekezdésében említett irányító befolyást gyakorló alkalmazottjának zsidót alkalmaz, úgyszintén az a zsidó, aki az ilyen alkalmazást elfogadja;

6. az a nemzsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére, vagy az a zsidó, aki nemzsidó neve alatt a maga részére az állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt vagy hatósági engedélytől függő egyéb jogosítványt a törvény rendelkezésének kijátszásával megszerez, vagy ilyen engedély vagy egyéb jogosítvány megszerzését a törvény rendelkezésének kijátszásával megkísérli;

7. az a nemzsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére, vagy az a zsidó, aki nemzsidó neve alatt a maga részére a 13. §. rendelkezésének megszegésével szerez meg közszállítást vagy közszállítás megszerzését megkísérli.

A 3. pontban meghatározott cselekmény bűntett és büntetése három évig terjedhető börtön, hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése, ha az 1. §. harmadik bekezdésének a) vagy d) pontjában meghatározott személyi körülmények igazolása végett követik el.

A pénzbüntetésre az 1928 : X. törvénycikk rendelkezései irányadók, a pénzbüntetés legmagasabb mértéke húszezer pengő.([21]) F

27. §. Ha a 26. §-ban meghatározott bűntettet vagy vétséget vállalat alkalmazottja vagy megbízott követte el és a vállalat tulajdonosát (üzletvezetőjét), illetőleg a megbízót a hivatásából folyó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelességének teljesítésében akár szándékos, akár gondatlan mulasztás terheli, a vállalat tulajdonosa, (üzletvezetője), illetőleg a megbízó vétség miatt a 26. §-ban meghatározott büntetéssel büntetendő. ([22]) F

28. §. A 26. és a 27. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt való elítélése esetében el kell rendelni az ítéletnek az elítélt költségén hírlapban közzétételét.

29. §. A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938: XV. t.-c. 4-8. §-ai hatályukat vesztik. Azokat a rendelkezéseket, amelyeket jogszabály az 1938 : XV. t.-c. 4. §-a első bekezdésében meghatározott személyekre állapít meg, a jelen törvény hatálybalépése után a zsidókra kell megfelelően alkalmazni.

A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról a minisztérium gondoskodik, a törvény végrehajtása során a visszacsatolt területekre vonatkozóan - amennyiben az ottani viszonyokhoz képest szükséges - átmenetileg eltérő szabályokat állapíthat meg. ([23]) F

Indokolás

[1] A törvényjavaslatot a m. kir. miniszterelnök és a m. kir. igazságügyminiszter 1938. évi december hó 23-án nyújtotta be. - A képviselőház közjogi, közgazdasági és közlekedésügyi valamint földművelésügyi bizottságának jelentése 1939. évi február hó 10-én kelt.* - A képviselőház 1939. évi február 24., 28,, március 1-3, 7-10., 13., 16., 21-24., 27., április 20-21., 28-án tartott ülésében tárgyalta. - A felsőház földművelésügyi, igazságügyi, iparügyi, kereskedelemügyi és közlekedési, közjogi, közoktatás- és pénzügyi bizottságának jelentése 1939. évi április hó 13-án a, képviselőházi tárgyalás alkalmával elfogadott módosításokra vonatkozó együttes bizottsági jelentés pedig 1939. április 27-én kelt. - Felsőházi tárgyalása 1939. évi április 15., 17., 18., 28-án tartott ülésében volt.

A képviselőházi részletes tárgyalás után az 1.. 2., 4., 5., 7., 9., 11., 12., 13., 16., 17., új 18., 19., 23-27. §§. módosultak és az együttes bizottságnak idevonatkozó újabb jelentése 1939. március 17-én kelt. Az 5. §., újabb módosítására vonatkozó együttes bizottsági jelentés 1939. március 22-én kelt. A felsőházi tárgyalás folyamán elfogadott módosítások tekintetében az együttes bizottság 1939. április 19-én nyújtotta be jelentését.

[2] (M. i.) Az 1933 : XV. törvénycikk kifejezetten nem határozta meg, hogy ki tekintendő zsidónak, hanem - 4. §-a második bekezdésében - csak arról rendelkezett, hogy a törvényben a zsidókra megállapított korlátozásokat kikre nézve nem kell irányadóknak tekinteni; csak a törvény végrehajtása tárgyában kiadott 4350/1938. M. E. számú rendelet 21. §-a rendelkezett pozitíve abban az irányban, kik azok, akikre a zsidókra vonatkozó rendelkezések irányadók.

Szükséges tehát, - az 1938 : XV. törvénycikk végrehajtása során szerzett tapasztalatokra tekintettel is - hogy a törvény világosan meghatározza azt, kit kell rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából zsidónak tekinteni.

Egészen elenyésző - még ezrelékekben sem megállapítható - kivételeket nem tekintve, kétségtelen, hogy az, aki az izraelita hitfelekezet tagja, egyúttal a zsidó faji közösséghez is tartozik és természetes az is, hogy az izraelita hitfelekezethez tartozás megszűnése nem eredményez változást az ehhez a faji közösséghez tartozás tekintetében. Viszont a most tárgyalt törvényjavaslat szempontjából is teljes mértékben irányadó a képviselőház közjogi, közgazdasági és közlekedésügyi, közoktatásügyi, valamint igazságügyi bizottságának a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslatra vonatkozó együttes jelentésében (az 1935. évi április hó 27. napjára összehívott országgyűlés irományai, 620. szám 6. oldal) foglalt az a megállapítás, amely szerint a zsidóságra nézve tett rendelkezések a legtávolabbról sem érintik azokat a szabályokat, amelyek a különböző felekezetekhez tartozás rendjét meghatározzák; az egyes felekezetekhez tartozás rendje tehát továbbra is változatlanul ezek szerint a jogszabályok szerint igazodik. Nem változtat ezen semmit az, hogy a törvény az izraelita hitfelekezethez tartozás körén túlterjedő szabályokat tartalmaz akkor, amikor rendelkezéscinek alkalmazása szempontjából a zsidók körét meghatározza.

[3] (M. i.) Az 1938 : XV. t.-c. 4. §-a a zsidókra vonatkozó korlátozások alól tett kivételek megállapításánál egyfelől azokra és azok leszármazóira terjeszkedett ki, akik az 1919 évi augusztus hó 1. napja előtt az izraelita hitfelekezet tagjai voltak, de még ezt az időpontot megelőzően valamely más bevett felekezetbe tértek át, másfelől - tekintet nélkül arra, hogy ilyen áttérés az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt vagy után bekövetkezett-e - a korlátozások alól mentességet állapított meg a zsidó hadirokkant, hadiözvegy, tűzharcos, továbbá a hősi halált halt zsidó szülőnek a gyermeke tekintetében.

A törvény végrehajtása során szerzett tapasztalatok nyilvánvalóvá tették azt, hogy a kivételeknek ez a megállapítása nem megnyugtató. Ebben a tekintetben az 1. §. indokolása során ^fentebb kifejtetteknek megfelelően mindenekelőtt arra kell rámutatni, hogy kellőképpen célravezető és következetes megoldás csak az lehet, amelynek során határozottan eldől, kit kell a törvény alkalmazása szempontjából zsidónak tekinteni. Ilyen értelemben kíván szabatosan rendelkezni a jelen törvényjavaslatnak előbb tárgyalt 1. §-a.

További kérdés az, hogy a törvény szerint a zsidókhoz tartozók körében mennyiben helyénvaló mentességek megállapítása a zsidókra különben fennálló korlátozások alól. Ebben az irányban javasol rendelkezést a törvényjavaslat 2. §. Az ebben a §-ban foglaltak értelmében - amint ez a törvényjavaslat további §-aiban kitűnik - a zsidókra vonatkozó egyes korlátozások vagy egyáltalában nem állanak fenn a 2. §-ban felsoroltakra, vagy a törvény a most felsoroltak javára megszorítja a zsidókra különben fennálló korlátozások érvényesülését; egyes korlátozások tekintetében azonban nincs semmi különbség a szerint, hogy a zsidó a 2. §-ban felsorolt mentességek körébe vonható, vagy nem. A 2. §-ban foglaltak tehát semmiképpen-nem jelentik azt, hogy az ott meghatározott körbe tartozó- zsidók a zsidókra megállapított korlátozások alól általában mentesek. Őket a törvényjavaslat határozott állásfoglalással zsidóknak tekinti, de bizonyos irányokban enyhébb szabályok alá kívánja vonni, mint a többi zsidót.

[4] (M. i.) A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának Magyarországon való korlátozására irányuló törekvéssel nyilvánvaló ellentétben lenne, ha a törvény továbbra is módot adna arra, hogy zsidó honosítás, házasságkötés vagy tőrvényesítés által magyar állampolgárságot szerezhessen. Ezért a javaslat e tekintetben tiltó rendelkezést állít fel.

Az 1914-1918. évi háború kitörése óta - különösen a keletről való zsidó bevándorlás következtében - a magyar hatóságoknak ez ellen irányuló törekvései ellenére is sok zsidó, aki eredetileg külföldi állampolgár volt, magyar állampolgárságot szerzett és sok zsidó, aki magyar állampolgár volt, de magyar állampolgársága megszűnt, visszahonosítás útján szerzett újból magyar állampolgárságot. Több esetben alapos gyanú keletkezett arra nézve, hogy a most említett honosítások (visszahonosítások) a magyar jog állampolgársági rendelkezéseiben meghatározott előfeltételeknek hiányában, vagy akként következtek be, hogy a honosítás (visszahonosítás) érdekében bűncselekményt vagy fegyelmi vétséget követtek el, vagy - bár nem is követtek el ilyen cselekményeket - a hatóságot a magyar állampolgárság megszerzése szempontjából jelentős körülmények tekintetében megtévesztették. Ilyen esetben a jogrend nyilvánvaló érdeke a honosítás (visszahonosítás) hatálytalanítása. Az erről szóló rendelkezéseknek törvénybeiktatása a külföldi államok törvényhozásaiban is jól ismert kiegészítését jelenti azoknak a lehetőségeknek, amelyek állampolgársági jogunkban a kellő előfeltételek hiányában kiállított honosító okiratnak hatálytalanítása körében ma is fennállanak.

Ebbe a körbe tartozik a jelen §-nak az a rendelkezése is, amely szerint hatálytalanítani lehet annak a zsidónak a honosítását (visszahonosítását), akit életviszonyai nem utalnak arra, hogy az ország területén maradjon. A denaturalizációnak erre a körre kiterjesztése természetes következménye a törvényjavaslat alapgondolatának. Nyilvánvaló ugyanis, hogy. a zsidók magyarországi térfoglalásának korlátozása és külföldön elhelyezkedésének előmozdítása során a Magyarországon élő, azokra a zsidókra is kell gondolni, akik korábban idegen állampolgárok voltak, csak honosítás (visszahonosítás) útján szereztek utóbb magyar állampolgárságot és akiket életviszonyaik nem kötnek az országhoz.

Semmi elfogadható ok sincs arra, hogy a magyar honosságukat vesztő zsidók megtartsák azt a magyar nevet, amelynek viselésére korábbi nevüknek a honosítás következtében lehetővé vált megváltoztatása útján szereztek jogosultságot. Ez - különösen a régebben engedélyezett történelmi hangzású magyar nevek esetében - egyenesen hátrányos lehetne a magyar nemzet érdekei szempontjából, sőt visszaélésekre is vezethetne. Ezt kívánja megakadályozni a jelen §. utolsó bekezdésében javasolt rendelkezés.

[5] (M. i.) Az egyes testületek részéről választható felsőházi tagok kis számánál fogva a felsőház választott tagjai közt a zsidókra vonatkozó számarány megállapításáról a legtöbb esetben egyáltalában nem lehet szó, más esetekben áttekinthetetlenül bonyolult szabályozásra lenne szükség. Ezért kíván a javaslat úgy rendelkezni, hogy zsidók ezentúl választás alapján nem lehetnek az országgyűlés felsőházának tágjai. Nem szorul külön indokolásra, hogy a zsidóknak választáson alapuló felsőházi tagságára meghatározott korlátozás nem terjed ki az izraelita vallásfelekezet képviseletére hivatott lelkészekre.

[6] (M. i.) Az előző §-ban foglalt közjogi korlátozásból s az egész javaslat céljából folyik a jelen §. rendelkezése, amely szerint a zsidók kizáratnak az állami, a törvényhatósági és a községi (városi) alkalmazásból, ideértve a köztestületeknél, közintézeteknél és közüzemeknél történő alkalmazásokat is. A zsidóság - egyéni kivételektől eltekintve - általánosságban nem tud elvonatkozni a különleges zsidó érdekektől abban a mértékben, amint azt a különös tárgyilagosságot és odaadást kívánó közszolgálati viszony követeli.

De azt is figyelembe kellett venni, hogy a közszolgálat körében alkalmazásokba törekvő és ezekre készültségüknél és jellembeli tulajdonságaiknál fogva kiválóan alkalmas keresztény magyar ifjaknak is csak egy töredéke helyezkedhetik el ezekben az alkalmazásokban.

[7] (M. i.) A kir. közjegyzői, hites tolmácsi, állandó bírósági szakértői, közjegyzőhelyettesi,, szabadalmi ügyvivői működés, habár nem tekinthető szoros értelemben vett közszolgálatnak, az előző §. kapcsán felhozott szempontok alá esik. Ebből az okból kell az említett hivatásokra is az. 5. §. rendelkezéseit alkalmazni.

[8] (M. i.) A. társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1939 : XV. törvénycikk hatálybalépése óta eltelt fél esztendő tapasztalatai igazolták, hogy ennek a törvénynek, különösen a szabadfoglalkozásúak (ügyvéd, mérnök, orvos, újságíró) és művészek (színművészek és filmművészek) részére létesült hivatási kamarákban a zsidó tagok felvételére húsz százalékos arányt megállapító rendelkezései a magyarországi zsidók aránytalan közéleti és gazdasági térfoglalásának visszaszorítására, valamint a társadalmi és a gazdasági egyensúly kívánt biztosítására nem elegendők. A megállapított húsz százalékos arány ugyanis, figyelemmel arra, hogy a törvény rendelkezése értelmében ez az arány is csak az új felvételek korlátozásával s csak hosszú évtizedek múlva lenne elérhető, a zsidóságnak a magyarságénál aránytalanul kedvezőbb gazdasági helyzete, vagyonos volta folytán még egy újabb emberöltőn át biztosította volna a zsidóság uralkodó és irányító szerepét mind az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi hivatás, mind a sajtó és a szín- és filmművészet terén.

De különösen időszerűvé és indokolttá tette a kamaráknál a zsidóság országos arányszámát messze meghaladó százaléknak leszállítását az a körülmény, hogy az elszakított Felvidék tiszta magyarlakta területeinek visszacsatolásával mintegy százezer olyan keleti zsidó került vissza a csonka országhoz, akiknek számottevő része húsz esztendőn keresztül támasza volt annak a Csehszlovák köztársaságnak, amely a magyar nemzetnek ugyanabban az időben legádázabb ellensége volt.

Ezek az eddigit felülmúló elárasztással fenyegetik Csonkamagyarország fővárosát és gazdagabb vidékeit, ha a törvényhozás ennek idejében gátat nem emel.

A zsidók arányszámának megállapítása természetszerűen csak úgy érvényesítheti üdvös hatását és érheti el a kitűzött célt, ha ezt az arányszámot nemcsak az egyes kamarák összes tagjaira nézve, hanem az egyes kamarákon belül az egyes szakosztályokban (a mérnöki, a sajtó ég a színművészeti és filmművészeti kamaránál) és az egyes foglalkozási csoportokban (a mérnöki kamaránál: a) közszolgálatban álló, b) magánalkalmazásban álló, c) ügyvivő és d) vállalkozó mérnökök) is következetesen alkalmazzuk.

A harctéri magatartásuk és a legalább ötven százalékos hadirokkantság miatt a 2. §. értelmében mentességeket élvező zsidók tekintetében méltányos a kamarai tagul felvétel szempontjából a többi zsidókhoz képest kedvezményt biztosítani.

A jelen §-ban foglalt rendelkezésnek a helyettes ügyvédekre való kiterjesztését az indokolja,, hogy a helyettes ügyvédek nem tagjai a kamarának, de a kamara névjegyzékébe felvett ügyvéd helyetteseként bíróság vagy más hatóság előtt eljárhatnak {1937 : IV. t.-c. 67. §-a). Ha már most a törvény fentemlített rendelkezését a helyettes ügyvédekre nem terjesztenők ki, a kamara tagjai közé fel nem vehető, ügyvédi oklevelet nyert zsidók valamelyik ügyvédi kamaránál a helyettes ügyvédek névjegyzékébe jegyeztethetnék be magukat és zsidó ügyvédek helyetteseként ügyvédi gyakorlatot folytatnának és ezzel a törvény célját meghiúsítanák.

A sajtókamarára vonatkozóan az arányszám leszállítása a fentebb kifejtett indokokon felül azért is elengedhetetlenül szükséges, mert a sajtónak közvéleményt formáló igen jelentékeny hatása van.

A tárgyalt kamarák nagy közéleti jelentősége követeli meg azt, hogy tisztikarukban és választmányukban már most érvényesüljön a zsidók arányszámára megállapított korlátozás.

[9] (M. i.) A sajtónak, a színművészetnek és a filmművészetnek a nemzet életszemléletére, politikai meggyőződésére, vallásos érzületére, társadalmi és erkölcsi felfogására gyakorolt alakító és irányító jelentőségű befolyása a zsidó szellem nem kívánatos hatásainak visszaszorítása érdekében még további intézkedéseket tesz szükségessé.

A zsidóság Magyarországon a kereskedelmi és az ipari pályák elözönlése és ezek révén a gazdasági hatalom megszerzése után az ország szellemi irányításában is döntő befolyáshoz jutott. Ennek a befolyásnak az egyik legszembeszökőbb megnyilvánulása az a pozíció, amelyet a zsidóság a kiegyezés után a magyarországi sajtóviszonyok terén szerzett magának. Közismert jelenség, hogy a zsidóság a világháborút megelőző években szinte teljes mértékben hatalmába kerítette az egész magyar sajtót és ilyképpen az ország gondolkodásának kiformálására az egyébként is túlzott gazdasági és társadalmi jelentőségét is sokszorosan meghaladó hatalomhoz jutott. Ez a hatalom különösen a budapesti sajtó tekintetében vált szinte egyeduralmi jellegűvé, amely sajtó a forradalmak letörése előtti időszakban - kevés kivételtől eltekintve - teljesen zsidó befolyás és zsidó irányítás alá került. Ennek a helyzetnek a nemzeti élet fejlődésére gyakorolt káros hatása nyilvánvaló, ha e helyen ismét figyelembe vesszük azt a fentebb már érintett szempontot, hogy a zsidóság politikai gondolkodása különösen hajlamos arra, hogy a sajátos zsidó érdeket közérdek és közelebbről nemzeti érdek mezébe öltöztesse és ilyképpen elhomályosítsa a közvélemény előtt a minden részérdektől mentes, egyetemes és átfogó nemzeti szempontokat.

Hogy ezeknek az egészségtelen magyar sajtóviszonyoknak a nemzeti közgondolkozás helytelen irányokban való kialakulására és így közvetve az 1918-ban bekövetkezett nemzeti összeomlás előidézésére mily káros kihatásuk volt, arra most - húsz esztendő történelmi távlatában - e helyen nem kell külön rámutatni.

Bár az ismertetett sajtóviszonyok tekintetében a forradalmak óta lényeges haladást lehet megállapítani a tiszta nemzeti és népi érdekeket szolgáló sajtó és ennek megfelelő publicisztikai szellemiség kifejlődésének irányában, nyilvánvaló, hogy a kérdés teljes megoldása - a zsidóság káros sajtóbeli túlhatalmának megszüntetése - törvényhozási intézkedés nélkül nem lehetséges. Ilyen törvényhozási intézkedés annál is inkább elkerülhetetlen, mert csak ilyképpen lehet megvalósítani e javaslatnak azt a célkitűzését, hogy a nemzeti élet helyes jövő fejlődése érdekében a zsidók közéleti térfoglalását megfelelően korlátozni kell.

Ezek az okok indokolják a 10. §. első bekezdésének azt a rendelkezését, amely az értelmiségi munkakörben alkalmazottakra a 17. §-ban meghatározott rendelkezéseket az akár időszaki, akár nem időszaki lap szerkesztőségében állandó munkaviszonyban állókra is kiterjeszti a végből, hogy a zsidó befolyást a lapok szerkesztésében visszaszorítsa.

De a §. második bekezdése ezenfelül biztosítani kívánja azt is, hogy a tőrvény hatálybalépése után zsidó, mint felelős szerkesztő, kiadó, főszerkesztő vagy munkatárs időszaki lap szerkesztésében irányító befolyást ne gyakorolhasson.

Ez alól a rendelkezés alól természetszerűleg ki kellett venni azokat az időszaki lapokat, amelyek kizárólagosan izraelita hitfelekezeti, zsidó művelődési, gazdasági vagy más társadalmi célokat szolgálnak. A magyar olvasóközönség megtévesztése lehetőségének kiküszöbölése végett azonban kötelezni kell a zsidó időszaki lapokat arra, hogy ezt a jellegüket címükben vagy alcímükben határozottan feltüntessék.

A nem magyar nyelvű napilapokra biztosítani kell a kivétel lehetőségét, mert ezek tekintetében különleges szempontoknak figyelembevétele lehet szükséges. A kivétel engedélyezését leghelyesebb a miniszterelnökre bízni.

[10] (M. i.) A sajtóval kapcsolatos megállapítások teljes mértékben állanak a színművészetre és a filmművészetre is. E művészetek terén az utóbbi évtizedekben a zsidóság térfoglalása a sajtóbeli térfoglalással szinte teljesen azonos méreteket öltött, minélfogva a zsidóság a közvélemény lelkiségének kiformálódása és befolyásolása tekintetében e művészetek révén is erőteljes érvényesülési lehetőséghez jutott. Ezzel a lehetőséggel teljes mértékben élt is nemcsak a színművészet és a filmművészet szellemi és etikai tartalmának kialakítása és ezen a téren a sajátos zsidó szellemiség és zsidó etikum érvényre juttatása tekintetében, de abban a tekintetben is, hogy e művészetek terén - a zsidó szolidaritás közismert erejével is - túlnyomórészt a saját fajtájához tartozókat juttatta a sokszor pedig ezeknél értékesebb nemzsidó művészeknek háttérbe szorításával érvényesüléshez. Tekintettel a színművészetnek és a filmművészetnek a nemzeti lélek kialakulására gyakorolt döntő jelentőségérc, a lentebb érintett jelenségek elengedhetetlenné teszik a zsidóknak a színházak és a mozgófényképet előállító, forgalomba hozó és előadó vállalatok vezetéséből és irányításából való kirekesztését.

[11] (M. i.) Az állami egyedáruság alá eső cikkeknek, úgymint sónak, dohányjövedéki cikknek, szesznek, ásványolaj félének és melléktermékeinek, lőpornak, úgyszintén mesterséges édesítőszernek árusítása azért nyit biztos jövedelmi forrást, mert ezekre a cikkekre a közönség nagy tömegének állandó szüksége van. Az állami egyedáruság cikkeinek árusítása ezenfelül igen jó hasznot is hajt, mert az említett cikkek árusításánál a verseny korlátozott, az elárusító nyeresége előre biztosítva van, kockázata viszont úgyszólván nincs. Ennélfogva érthető, hogy a kereskedői hajlammal amúgy is telített zsidóság szívesen foglalkozik e cikkek árusításával.

Ugyanez áll a hatósági engedélytől függő egyéb jogosítványokra is.

A javaslat azon az állásponton van, hogy a zsidóságot, amely a bőséges keresetet nyújtó szabadfoglalkozásokat amúgy is nagymértékben, országos számát jelentékenyen meghaladó arányban lepte el s ehhez képest a nemzeti jövedelemből az arányszámát jóval meghaladó mértékben részesült, el kell zárni a jövőben az olyan jövedelemtől, amelyekhez a juttatás hatósági engedélytől függ. A §. tehát akként rendelkezik, hogy az állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatósági engedélytől függő egyéb jogosítványt ezután zsidóknak nem lehet adni. Egyúttal a jelen §. arról is gondoskodni kíván, hogy a zsidóknak eddig kiadott ilyen engedélyeket a törvény hatálybalépésétől számított öt éven belül fokozatosan meg kell vonni. A javaslat ezzel is az alapgondolatának megfelelő azt a célt szolgálja, hogy a nemzet vagyonából az arra érdemes rétegeket méltányos és megillető részesedéshez kell juttatni és a zsidóságot, amely - a javaslatnak tételről tételre haladó okfejtése szerint - aránytalan mértékben haszonélvezője a nemzeti vagyonnak, az előbb megjelölt célból közéleti és gazdasági térfoglalásában korlátozni kell.

[12] (M.i.) A nemzet vagyoni erői szempontjából és egyébként is rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a vállalatok mennyiben részesedhetnek közszállításokban, vagyis, hogy az állam a törvényhatóságok, a községek, az általuk fenntartott vagy támogatott intézetek és intézmények, vállalatok és üzemek, valamint az előbb említettek részvételével létesült intézmények és vállalatok, továbbá közforgalomra berendezett hazai közlekedési vállalatok és általában mindazok a jogi személyek, amelyek külön törvény alapján létesültek, mennyiben szerződhetnek szükségleteiknek beszerzése és a körükben szükséges munkáknak elvégeztetése tekintetében vállalatokkal. Kétségtelen, hogy ezen a téren igen nagy lehetősége áll fenn a zsidók és a törvény értelmében a zsidókkal egy tekintet alá eső vállalatok térfoglalásának, a korlátozásoknak ebben a körben való megállapítása tehát a törvényjavaslat célkitűzése szempontjából szintén szükséges.

Előrelátható, hogy lesznek törekvések a jelen §. rendelkezéseinek kijátszására. Ezeknek kívánja elejét venni a §. utolsó bekezdése.

[13] (M. i.) A városokba tóduló zsidóság tőkeerejénél és szervezettségénél fogva a legfőbb iparágban túlnyomó erővel lép fel és ezekből fokozatosan kiszorítja a nemzet értékes alkotórészét kitevő, a mesterségbeli hagyományokat őrző és a keresztény erkölcs által korlátozott kisiparos réteget. A nemzeti közvélemény felismerve, hogy a mezőgazdaság magában véve nem biztosíthatja a keresztény magyarság megélhetését és fejlődését, régóta aggodalommal szemléli az iparostársadalom ilyen irányú kicserélődésének folyamatát és ezzel kapcsolatban a magyar városok elzsidósodását. Ennek a káros változásnak kíván gátat vetni a javaslat, és ezért megtiltja, hogy a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma az egyes községekben kiadott összes iparigazolványok és iparengedélyek számának a zsidók hozzávetőleges országos számaránya szerinti hat százalékát meghaladja. Mindaddig, amíg ez az arányszám az illető községben helyre nem áll, az iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt kiadó hatóság köteles a zsidó kérelmezőnek ilyen irányú kérelmét megtagadni. Hogy a jelen §-ban foglalt rendelkezés merevsége az átmeneti időben esetleg fönnakadást ne okozzon, felhatalmazza javaslat a kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi minisztert, hogy a helyi viszonyok mérlegelésével közérdekből kivételt tehessen. A szerzett jogokat e §. nem érinti, érvényesen megszerzett iparengedélyt vagy iparigazolványt nem lehet megvonni azon a címen, hogy az iparűző zsidó és a hat százalékos arányszám szempontjából a községben még mindig a zsidók javára mutatkozik eltérés.

A §. nem érinti az 1922 : XII. t.-c. 7-8. §-ának és az 1936 : VII. t.-c. 3. §-ának az iparos halála után az iparnak a házastárs által, illetőleg kiskorú gyermekei vagy unokái javára, ez utóbbiak nagykorúvá válásáig való folytatását; az e §-okban foglalt kedvezmény tehát a zsidó hozzátartozók javára is fennmarad.

[14] (M. i.) A 17. §. az 1938 : XV. t.-c. 8. §-ának helyébe lépve a közszolgálat körén kívül szabályozza a zsidó értelmiségi alkalmazottak és illetményeik legmagasabb számarányát.

A 17. §. részletesen felsorolja azokat az üzemeket és foglalkozásokat, amelyekre rendelkezései kiterjednek. Ez a fölsorolás a gazdasági élet egész területét felöleli, mert minden - akár vállalatszerűen, akar a nélkül űzött - kereső foglalkozásban elhelyezett értelmiségi alkalmazottat hatálya alá von. Ide esnek tehát azok az alkalmazottak is, akiket tudományos vagy művészeti pályán működő vagy magasabb képzettséghez kötött, úgynevezett szabadfoglalkozást folytató munkaadó, pl. ügyvéd, orvos stb. foglalkoztat.

A javaslatnak nagyjelentőségű újítása az 1933 : XV. törvénycikkel szemben az, hogy az arányszám-szabályozás körébe kifejezetten bevonja a mezőgazdasági üzemeket is (1937 : XXI. t.-e. 2. §. 1. p.), továbbá a más vállalatokra (foglalkozásokra) megállapított irányelveknek megfelelően azokat a vállalatokat és egyéb munkahelyeket, ahol az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíznél kevesebb. Nincs ok ugyanis arra, hogy ezeket a - már nagy számuknál fogva is a legnagyobb figyelemre igényt tartó - üzemeket a szabályozásnál mellőzzük, illetőleg ne úgy vegyük figyelembe, mint általában a magánvállalkozást. Az 1938 : XV. t.-c. 8. §-ának e részbeni hiányossága eddig is súlyos ellenvetésekre adott alkalmat.

Nem szabad továbbá szem elől téveszteni, hogy a gazdasági életnek szabályozása alá vont ágazataiból és csoportjaiból kiszoruló zsidó alkalmazottak a fajrokon munkaadók és tőkések támogatásával és a nemzsidó alkalmazottaknak minden eszközzel való kiszorítása mellett elárasztani készülnek a szabályozáson kívül maradt területeket különösen a kisipar, a kiskereskedelem és a mezőgazdaság értelmiségének munkahelyeit.

A tapasztalatok nyomán a javaslat az értelmiségi munkakörben foglalkoztatott nemzsidó és zsidó alkalmazottaknak az 1933 : XV. t.-c. 8. §-ábau tartalmazott nyolcvan-húsz százalékos arányszámát is megváltoztatja olyképpen, hogy a zsidók arányszámát általánosságban tizenkét százalékra szállítja le. Ez az utóbbi is jelentékenyen, kétszeresen meghaladja a zsidóságnak lélekszám szerinti arányát, a régi rendelkezés fenntartása tehát a nemzsidókra jelentett volna méltánytalanságot.

Ez a méltánytalanság még kirívóbb lenne, ha figyelembe vesszük, hogy a zsidók egy része az 1938 : XV. t.-e. 4. §-ának második bekezdése, illetőleg a jelen törvény 2. §-ának értelmében a fenti arányszámokból való kivétel mentességét is élvezi s ekként a zsidók valóságos arányszámát jelentékenyen növeli. Ennek az arányszám emelkedésnek szab megfelelő határt a §. első bekezdése akként, hogy a. zsidóknak tekintett, de a 2. §, első bekezdése címén kedvezményes elbánásban részesített csoportok tagjai javára, a tizenkét százalékot további három százalékkal, legfeljebb tizenöt százalékra engedi emelni, önként értetődik, hogy a 2. §. első bekezdése alá tartozó zsidók a zsidók részére általában nyitva álló - a tizenkét százalékon, belül eső - helyeket is elfoglalhatják.

Az 1938 : XV. törvénycikk végrehajtása során felmerült gyakorlati jelentőségű vitás kérdést dönt el a §. azzal, hogy a művezetőket az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottakhoz sorolja.

A kisebb üzemekre nézve a §. második bekezdése számszerűen határozza meg a zsidó alkalmazottak legmagasabb számát. Minthogy ez a szám a zsidókra nézve - a nagyobb üzemekben megállapított arányszámhoz viszonyítva - jelentékenyen kedvezőbb, e részben a javaslat már nem tesz különbséget a 2. §. alá eső és nem eső zsidók között.

Az 1938 : XV. törvénycikk elveinek fenntartását jelenti, hogy ugyanez az arányszám, amely az alkalmazottak száma tekintetében van megszabva, az illetményeik összegének arányára is irányadó. Minthogy e téren különösen sok kijátszási törekvés nyilvánult meg, a javaslat kiemeli, hogy bárminő címen adott, tehát bármiként elkönyvelt juttatást a munkaadó részéről, alkalmazotti illetményként kell számításba venni. Ide tartozik természetesen, ha a munkaadó az alkalmazottnak vagy őreá tekintettel hozzátartozójának vagy másnak jutalmat, ajándékot, segélyt adományoz, az utóbbiak kötelezettségeit kiegyenlíti, őket természetbeni adományokban részesíti stb.

A §. negyedik bekezdése megszabja, hogy az arányszám elérésének végső határnapja általában az 1943. évi január hó 1. napja. A javaslat azonban előírja, hogy a törvény hatálybalépésekor tényleg fennálló és a törvénynek megfelelő helyzet közti különbséget, félévekre beosztva, egyenletesen vagy ennél gyorsabban kell megszüntetni. Erre két, egyaránt megengedett mód áll külön-külön vagy együttesen a munkaadók rendelkezésére: vagy zsidó alkalmazottakat bocsátanak el, vagy nemzsidó alkalmazottakat vesznek fel. Az illetmények tekintetében pedig megfelelő csökkentést, illetőleg emelést kell végrehajtaniuk. Új zsidó alkalmazottat csak akkor vehetnek fel, ha a törvényes arányszámot már elérték és ezt az arányszámot az új alkalmazás nem rontja le. Az 1938 : XV. t.-c. 8. §-ában az új alkalmazás öt százalékának zsidók által való betöltésére tett kivételt a javaslat - az átalakulásnak gyorsítása céljából - nem veszi át.

Az 1943. évi január hó 1-ével meghatározott végső határnap tekintetében a javaslat két irányban kivételt tesz. Azok a vállalatok, amelyek közszállítások révén az államtól jelentékeny vagyoni előnyhöz jutottak, fokozott mértékben kötelesek a nemzsidók alkalmazásának kiterjesztése által a közérdeket előmozdítani s ezért számukra a határnap az 1941. évi június hó 30. napjában van megállapítva. A kivitelre - főleg a szabadon átváltható devizák fejében történő kivitelre - dolgozó vállalatok pedig a külkereskedelem fontos érdekéből bizonyos határidő meghosszabbításban (két, illetőleg három év) részesülnek.

A §-nak az, arányszámokra vonatkozó rendelkezései csak azokra a, vállalatokra (foglalkozásokra) állanak, ahol a zsidó és a nemzsidó alkalmazottak, illetőleg illetményeik aránya a törvényben megállapítottnál a nemzsidókra kedvezőtlenebb volt. Az ellenkező esetben az a szabály áll mindennemű vállalatra (foglalkozásra), amit az 1938 : XV. t.-c. 8. §-ának harmadik bekezdése a tíznél kevesebb munkaerőt foglalkoztató vállalatokra rendelt, amely szerint az 193S. évi március hó 1. napján fennálló helyzetnek a zsidók javára való megváltoztatása általában tilalom alá esik.

[15] (M. i.) A magánjellegű egyesületek, bármely elnevezésű szervezetek és alapítványok értelmiségi munkakörben foglalkoztatott alkalmazottaira a javaslat jelen §-a a 17. §. rendelkezéseit terjeszti ki, még ha céljuk nem irányul is gazdasági előnyök szerzésére. Nem lehetne megokolni, miért nyújtsanak ezek a néha igen nagy tisztviselői karral működő és a közéletre nagy befolyást gyakorló egyesületek és más szervezetek a nemzeti egyéniség érvényesülése tekintetében kevesebb biztosítékot a gazdasági élet alakulatainál.

A nemzeti és a szociális politika, általában a népesség nagy tömegei szempontjából kivételes jelentősége van annak, hogy a munkásegyesületek és más munkásszervezeteik - ideértve a munkaközvetítéssel foglalkozó szervezeteket is - nemzeti és egyéb közszempontból teljesen kifogástalanul működjenek. A zsidóság térfoglalása a muukásszervezetek körében az említett tekintetekből, igen nagy mértékben aggodalmas, elkerülhetetlenül szükséges tehát ezen a téren a hatályos rendelkezés.

A 10. §-nál kifejtett okokból kivételt kell termi az izraelita hitfelekezet vagy a zsidóság érdekét nyíltan és kizárólagosan szolgáló szervezetekre és alapítványokra. Ezek alkalmazottaik megválasztásában teljesen szabadon járhatnak el.

[16] (M. i.) A 3. §-hoz. Már a 1333 : XV. törvénycikknek egyik legfontosabb része volt a zsidóknak vállalatokban való alkalmazására vonatkozó rendelkezés (8. §.). A jelen törvényjavaslat 17. §.-a szintén részletesen rendelkezik a zsidók vállalatban és más kereső foglalkozás körében való alkalmazásának korlátozásáról. Ezek a korlátozások nem érvényesülhetnének hatályosan, ha a törvény nem gondoskodnék egyúttal arról is, hogy a zsidók kezében lévő vállalatok száma is korlátoztassék.

[17] (M. i.) Előfordulhat, hogy a törvényjavaslat 17. §-ában meghatározott számarány (illetményarány) elérése érdekében olyan alkalmazottat kell elbocsátani, akinek a munkaadóval hosszabb időre, esetleg több évre kötött szolgálati szerződése van. Ilyen esetben az alkalmazottnak a 17. §. értelmében való elbocsátása a munkaadóra esetleg azt a kötelezettséget hárítaná, hogy a szolgálati jogviszonynak a szerződésben meghatározott egész tartamára megfizesse illetményeit. Ez nyilvánvalóan méltánytalan lenne a munkaadóra és nem egy esetben a vállalat vagy más munkaadó anyagi romlását eredményezné. Ezért szükséges olyan rendelkezés, amely szerint a lentebb tárgyalt esetekben az alkalmazottat csak a javadalmazásnak a törvényes felmondási időre eső része, valamint a törvényes végkielégítés, tehát olyan ellenszolgáltatás illeti meg, amely hasonló munkakört betöltő alkalmazottnak határozott tartamú szolgálati szerződés hiányában járna.

Még előre meg nem határozott tartamú szolgálati szerződés esetében is lehetséges az, hogy a munkaadónak a 17. §. szerint kötelezettségévé tett elbocsátása következtében a munkaadóra vagy az elismert vállalati nyugdíjpénztárra elviselhetetlen nyugdíjteher hárulna. Ezért gondoskodni kell arról is, hogy adott esetben a nyugdíjak összegét a méltányosságnak megfelelően csökkenteni lehessen. Az erre vonatkozóan javasolt rendelkezés azt az utat követi, amelyet a közérdekű és a közvagyon szempontjából jelentős egyéb vállalatok tekintetében a 4600/1933. M. E. számú rendelet 19. §-a megállapít.

[18] (M. í.) Ha olyan földterületre vagy olyan országokba kívánnak a, magyarországi zsidók kivándorolni, amelyek sajátos viszonyaiknál fogva a zsidók bevándorlása ellen nem emelnek kifogást, ezt a törekvést a magyar törvényhozás és kormányzat nemcsak magyar nemzeti érdekből, hanem a zsidóság érdekében is minden alkalmas eszközzel elő kell, hogy segítse. Ezt a törekvést nem kevéssé gátolják a kivándorlásról szóló 1909 : II. törvénycikk rendelkezései. Ezért indokolt a kivándorlásra vonatkozó jogszabályoktól eltérő rendelkezések megtételére a minisztériumnak felhatalmazást adni. Az eltéréseknek részletesen a jelen törvénybe felvétele a kérdés ezidőszerinti állapotában nem lehetséges, meri a kivándorlás és másutt letelepülés kérdése nyilván hosszabb nemzetközi tárgyalásokat és megállapodásokat tesz szükségessé. Nincs olyan szándék, mely a vagyontárgyak külföldre kivitelét jelenleg korlátozó jogszabályok rendelkezéseit arra kívánni felhasználni, hogy a kivándorló zsidókat vagyonuktól megfossza. Ezért tartalmaz a javaslat a kivándorló zsidók vagyonának kivitelére vonatkozó különleges rendelkezések megalkotására a minisztérium részére felhatalmazást.

[19] (M. i.) Az adatszolgáltatási kötelesség megállapítására a minisztériumnak adott felhatalmazás lényegében azonos azzal, amelyet az 1938 r XV. t.-e. 10. §-ában tartalmaz, és amely az említett törvénycikk végrehajtásának körében továbbra is hatályban marad. Az adatszolgáltatási és az ezzel kapcsolatban esetleg elrendelt bejelentési és jelentkezési kötelesség megsértésére a jelen javaslat 19. §-ának és 20. §-ának 1., 2. és 3. pontjai tartalmaznak büntető szankciókat.

Ugyancsak az 1938 : XV. t.-c. 10. §-ában megadott felhatalmazás mintájára ad módot a §. második bekezdése arra, hogy a minisztérium a törvény megtartását az ellenszegülő vállalat vagy más szervezet élére kirendelt vezető útján is biztosíthassa. A vezető jogkörét a törvény felhatalmazása alapján kiadandó rendelet fogja a gyakorlati szükséghez képest részletesen megállapítani.

[20] (M. í.) A §. kihágásoknak nyilvánítja a törvény vagy a törvényben megadott felhatalmazás, illetőleg a törvényes végrehajtására adott utasítás folytán kibocsátott rendeletekben foglalt rendelkezések megsértésének enyhébb eseteit.

Azt a bejelentési, adatszolgáltatási vagy jelentkezési kötelességet, amelynek első ízben való megszegését a §. első bekezdésének 1. pontja kihágásként bünteti, közelebbről a minisztériumnak a 23. §. első bekezdése vagy a törvény végrehajtásának körében a 29. §. második bekezdése alapján kiadandó rendelete fogja meghatározni. Ilyen kifejezett rendelkezés hiányában is kihágást követ el azonban - a jelen §. szerint - az, aki a törvény végrehajtásában eljáró hatóságot jogszerű ellenőrző tevékenységében akár tevékenyen, akár mulasztással akadályozza.

A 2. pont azoknak, a 10. §. első bekezdésében, a 17. ós 19. §-okban foglalt rendelkezéseknek megszegésére javasol büntető rendelkezést, amelyek a közszolgálat körén kívül az ipari, kereskedelmi, közlekedési és hasonló vállalatokban, a mezőgazdasági üzemekben és bármiféle kereső foglalkozásokban, továbbá az inkább magánjellegű s ennélfogva a 5. §. alá nem eső egyesületeknél, érdekképviseleteknél, általában az egyesületekhez hasonló szervezeteknél, valamint az alapítványoknál értelmiségi munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak és illetményösszegeik arányára vonatkoznak. Aki a törvényben százalékosan vagy számszerűen kifejezett mértéknél nagyobb mértékben alkalmaz zsidó alkalmazottakat vagy bár ez a vállalatnál, vagy a kereső foglalkozás körében elfoglalt állásánál fogva hatáskörébe tartoznék, a törvény ellenére nem gondoskodik arról, hogy a zsidó alkalmazottak számaránya megfelelően csökkenjen, illetőleg a nemzsidó alkalmazottak számaránya megfelelően emelkedjék, végül, aki az illetményeknek a zsidó és a nemzsidó alkalmazottak összessége közt való megosztásánál a törvényben meghatározott számarányt a zsidók javára túllépi, a 2. pontban meghatározott kihágást követi el. E szempontból nem tesz különbséget, hogy a tettest a bűnösség tekintetében szándékosság vagy csak gondatlanság terheli-e (Kbtk. 28. §.).

A jelen §-ban meghatározott kihágás azonban, ha a hatóság figyelmeztetése ellenére vagy ismételten követték el, vagy ha elkövetésénél fondorlatot használtak, már vétséggé minősül és a 20. §. súlyosabb büntetési tétele alá esik. Ugyanez áll azoknak az alkalmazási szabályoknak megszegésére is, amelyek nem a gazdasági életben résztvevő egyének és vállalatok személyzetére vonatkoznak, hanem a sajtó és a művészet vezető helyeinek betöltésére.

A pénzbüntetés legmagasabb mértéke az 192S : X. t.-c. 5. §-ában foglalt szabálytól eltérően nem hatszáz, hanem mint az említett §-ban a vétségekre van megállapítva : nyolcezer pengő. Erre az eltérésre már az 1931 : XXVI. t.-c. 3. §-a és az 1938 : XV. t.-e. 10. §-a is példát adott s azt nyomatékosan indokolja, hogy a nyereségre törekvő gazdasági élet körében aránylag csekély összegű pénzbüntetések nem jelentenek hatásos kényszereszközt.

[21] (M. i.) Mint már a 25. §. indokolásánál említést nyert, a 25. §-ba ütköző cselekmény (bejelentési, adatszolgáltatási, jelentkezési kötelesség megszegése, zsidónak törvényellenes alkalmazása, illetményeik törvényellenes megállapítása) vétséggé minősül, ha a hatóság a megszegett kötelességre a megszegőt előzetesen külön figyelmeztette, vagy ha a megszegő a kihágásért történt megbüntetése után két éven belül megismétli törvényellenes cselekményét (1. és 2. pont). Nem szorul tüzetesebb indokolásra, hogy az ilyen magatartás a törvénnyel szemben való makacs ellenszegülést jelent, és így méltán esik súlyosabb büntetés alá.

Ugyanez áll arra, aki a törvény végrehajtása körében a hatóságot fondorlattal megtévesztette vagy megtéveszteni törekedett. Az 1938 : XV. törvénycikk alkalmazása során szerzett eddigi tapasztalatok szinte elképzelhetetlen változatosságban mutatták be azokat a leleményes módozatokat, amelyekkel - különösen az ipari és a kereskedelmi nagyobb üzemek körében - a törvény rendelkezéseit kijátszani törekedtek. Ezeknek a műveleteknek leleplezése a hatóságoknak fáradságos és költséges eljárásit teszi szükségessé. Ebből az okból a §. 3., 6. és 7. pontjában tartalmazott vétségi minősítés kellően megokolt.

A javaslat az általános indokolásban kifejtett alapelveiből folyóan különös figyelemre méltatja, hogy a zsidóság a sajtó, a színházak és a mozgófénykép vállalatok révén milyen túlzott mértékű befolyást gyakorolt az ország szellemi életének irányítására, a nemzeti egyéniség háttérbe szorításával. Ebből az okból a javaslat ezeken a tereken a zsidókat nemcsak százalékszerű részesedésre szorítja, hanem a vezető szerepből őket egyáltalán kizárja. A kizáró rendelkezésnek különös fontosságára tekintettel a jelen §. 4. és 5. pontja a tilalom mindennemű megszegését vétséggé nyilvánítja, még pedig az alkalmazóval és az alkalmazottal szemben egyaránt.

A pénzbüntetésre a §. az 1928 : X. t.-c. 5. §-ától eltérően, az előbbi §. indoklásában ismertetett okokból nem a vétségek, hanem a bűntettek pénzbüntetésének legmagasabb mértékét, a húszezer pengős büntetési tételt alkalmazza.

[22] (M. í.) Ha a 26. §-ban meghatározott vétséget vállalat körében vagy megbízás teljesítése közben követték el, a vállalat tulajdonosa, üzletvezetője vagy a megbízó könnyen elháríthatná magáról a felelősséget a vállalat valamelyik, közvetlenül intézkedő alkalmazottja vagy a megbízott kizárólagos bűnösségének hangoztatásával. Ezért a §. a tulajdonos, az üzletvezető, illetőleg a megbízó önálló büntetőjogi felelősségét állapítja meg arra az esetre, ha - akár szándékosan, akár gondatlanságból - elmulasztotta a vállalat, illetőleg a megbízás körében kellően felügyelni arra, hogy minden intézkedésre jogosult meghatalmazottja vagy megbízottja pontosan megtartsa a törvényes szabályokat és a törvényt végrehajtó hatóságok utasításait.

Teljesen hasonló rendelkezést tartalmaz az árdrágító visszaélésekről szóló 1920 : XV. t.-e. 4. §-a, a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélésekről szóló 1922.: XXVI. t.-c. 3. §-a, a tisztességtelen versenyről szóló 1923 : V. t.-c. 19. §-a, a tejtermékek állami ellenőrző jeggyel való ellátásáról szóló 1925 : X. t.-c. 13. §-a, az egyes mezőgazdasági termények és termékek, valamint állatok és állati termékek állami ellenőrzőjeggyel ellátásáról szóló 1931 : II. t.-c. 11. §-a, a villamos energia fejlesztéséről, vezetéséről és szolgáltatásáról szóló 1931 : XVI. t.-c. 63. §-a. a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1937 : XXI. t.-c. 17. §-a.

[23] (M. i.) A javaslat, a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938 : XV. törvénycikknek a sajtókamara, a színművészeti és filmművészeti kamara megszervezéséről általában rendelkező 2-3. §-ait érintetlenül kívánja hagyni. Ellenben hatályon kívül kívánja helyezni, mert más rendelkezésekkel helyettesíti, ugyane törvénycikknek az egyes kamarákban, hivatásokban és foglalkozási ágakban a zsidók számarányát megszabó 4-8. §-ait.

Az 1938 : XV. törvénycikknek a zsidókra vonatkozó rendelkezései alapján és ezekre való tekintettel több jogszabály keletkezett, amelyek továbbra is hatályban maradhatnak. Szükséges tehát rendelkezni arról, hogy a hatályban levő jogszabályokban a zsidókról tett rendelkezéseket az újabb törvény rendelkezései következtében milyen értelemben kell alkalmazni.

A keleti zsidóságnak a visszacsatolt felvidéki területeken való rendkívüli nagy térfoglalására és a zsidókérdésnek az említett területeken a trianoni-magyarországi zsidókérdéstől eltérően való alakulására tekintettel előreláthatóan több irányban szükséges lesz az, hogy a visszacsatolt területeken a törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtása során a törvényben foglalt szabályoktól eltérő rendelkezések alkalmaztassanak. Ez az indoka a jelen §. második bekezdésében foglalt felhatalmazásnak.


1941.08.08 Harmadik zsidótörvény: "Nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos"

1941: XV. TÖRVÉNYCIKK

a házassági jogról szóló 1894 : XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről ([1]) H ([2]) F

Megjelent az Országos Törvénytár 1941. évi augusztus hó 8-án kiadott 11. számában.

I. Házasságkötés előtt szükséges orvosi vizsgálat.

1. §.([3]) H A házasság kihirdetését csak akkor szabad elrendelni, illetőleg a kihirdetés alól csak akkor szabad felmentést adni, ha mindegyik házasuló fél harminc napnál nem régibb keletű tiszti orvosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy a lakóhelye szerint illetékes tiszti orvosnál megjelent, egészségi állapotának megállapításához a szükséges felvilágosításokat megadta, magát megvizsgáltatta és a vizsgálat nem állapított meg fertőző gümókórt vagy fertőző nemibajt.

A tiszti orvos mellőzheti a vizsgálatot, ha a házasuló nő a belügyminiszter által erre feljogosított orvos bizonyítványát szolgáltatja arról, hogy az első bekezdésben felsorolt kóros állapotok egyike sem állapítható meg. A tiszti orvos elengedheti a házasuló személyes megjelenését és megvizsgálását, ha a házasuló gumókor tekintetében az 1940: VI. t.-c. 11. §-ában, nemibaj tekintetében pedig az ugyanennek a törvénycikknek 35. §-ában megjelölt valamely közegészségügyi szervnek, a honvédség hivatásos állományában tényleges szolgálatot teljesítő személy pedig hivatásos állományú honvédorvosnak vagy honvédegészségügyi intézetnek harminc napnál nem régibb keletű orvosi bizonyítványát szolgáltatja arról, hogy az első bekezdésben felsorolt kóros állapotok egyike sem állapítható meg. Ilyen esetekben a tiszti orvos a bizonyítványban köteles megjelölni az orvosi vizsgálat mellőzésének okát, valamint a bizonyítványt kiállító orvos vagy egészségügyi intézmény nevét és megállapításának tartalmát.

2. §. Ha a tiszti orvos az 1. §. alá eső betegségre utaló gyanús jelenséget észlel, a bizonyítvány kiállítását mindaddig felfüggeszti, amíg a házasuló meggyógyul, illetőleg magát az 1. §. második bekezdésének második mondatában említett közegészségügyi szerv által megvizsgáltatja és attól megnyugtató bizonyítványt kap. Ha az utóbb említett bizonyítvány a tiszti orvos által gyanított betegséget nem állapítja meg, ezt a megállapítást kell a tiszti orvosi bizonyítványba felvenni. Ilyen esetben a tiszti orvos a bizonyítvány kiállítását nem tagadhatja meg.

A tiszti orvos eljárásának részletes szabályait, valamint az orvosi vizsgálatokért és bizonyítványokért felszámítható díj mértékét a belügyminiszter az igazságügyminiszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg. A jelen törvény végrehajtásához szükséges orvosi bizonyítványok illetékmentesek. ([4]) F

3. §. ([5]) H A házasságkötésnél a polgári tisztviselő csak akkor működhetik közre, ha a házasulók az 1. §-ban meghatározott tiszti orvosi bizonyítványt bemutatják.

Az 1. §-ban meghatározott tiszti orvosi bizonyítvány bemutatását az eljáró polgári tisztviselő elengedheti: 1. ha tiszti orvosi megállapítása szerint valamelyik házasuló közeli halállal fenyegető betegségben szenved, 2. gumókor tekintetében, ha az 1940: VI. t.-c. 11. §-ában megjelölt valamely közegészségügyi szerv bizonyítványa szerint mind a két házasuló fertőző gümőkórban szenved, 3. ha a házasulók együttéléséből a jelen törvény hatálybalépése előtt gyermek született vagy a nő tiszti orvos megállapítása szerint a jelen törvény hatálybalépése előtt teherbe esett.

Az 1. §-ban meghatározott tiszti orvosi bizonyítvány bemutatása alól az igazságügyminiszter a belügyminiszterrel egyetértve kivételesen felmentést adhat, ha az eset körülményei szerint a házasságkötés következtében a fertőző baj továbbterjesztése és gyermekek születése kizártnak tekinthető, a házasságkötés megengedését pedig méltánylást érdemlő nyomós erkölcsi okok indokolttá teszik.

4. §. Ha a tiszti orvos a bizonyítvány kiállítását az 1. §-ban említett valamely kóros állapot fennállása miatt megtagadja, erről a bizonyítványt kérő felet a megtagadás okának közelebbi megjelölése nélkül értesíti. A fél a bizonyítvány kiadásának megtagadása miatt panasszal fordulhat a kir. törvényszékhez. A kir. törvényszék a belügyminiszter által kijelölt egészségügyi intézmények véleménye alapján állapítja meg azt, hogy az 1. és 3. §. rendelkezései szempontjából az anyakönyvvezető a házasságot kihirdetheti-e, illetőleg a polgári tisztviselő a házasságkötésnél közreműködhetik-e. Az eljárás szabályait - amennyiben szükséges - az igazságügyminiszter a belügyminiszterrel egyetértve állapítja meg.

II. Házasodási kölcsön.

5. §. ([6]) H Az Országos Nép- és Családvédelmi Alapból - a költségvetésben erre a célra rendelkezésre bocsátott összeg erejéig - házasságkötés alkalmából kölcsönt lehet adni az arra szoruló egészséges házasulóknak. Ilyen kölcsönt csak olyan házasulók kaphatnak, akik tiszti orvos bizonyítványával igazolják, hogy házasságkötésük sem egymás, sem születendő gyermekeik egészsége szempontjából nem esik kifogás alá.

A belügyminiszter rendelettel állapítja meg azt az időt, amelytől kezdve a kölcsön iránt kérelmet lehet előterjeszteni s megállapítja a kölcsön összegét, kiutalásának módját és egyéb feltételeit is. ([7]) F

III. A házasság megtámadására és felbontására vonatkozó rendelkezések.

6. §.([8]) H A házasságot megtévesztés miatt megtámadhatja a házasfél, ha házastársa az 1. §. alá eső betegségre vonatkozóan a megtévesztést tudva maga idézte elő akár előtte, akár a tiszti orvos vagy a vizsgálatot teljesítő orvos előtt lényeges ténykörülménynek hamis állításával vagy elhallgatásával, vagy pedig tudta a megtévesztést, amely egy harmadiktól ered. Az 1894: XXXI. törvénycikknek a házasság megtámadására vonatkozó rendelkezéseit ilyen esetben is megfelelően alkalmazni kell.

A perben az orvos köteles a házasuló nyilatkozatairól felvett kérdőívet és a vizsgálatra vonatkozó egyéb iratokat a bíróság felhívására a bíróság felhívására a bíróságnak átadni.

7. §.([9]) H Az 1894 : XXXI. t.-e. 54. §-a azzal egészíttetik ki, hogy megtámadható a házasság tévedése miatt, ha az egyik házasfél már a házasságkötéskor gyógyíthatatlan elmebetegségben szenvedett és a másik házasfél ezt nem tudta s a körülményekből sem következtethette.

8. §.([10]) H Házassági bontóperben a házasság felbontását nem akadályozza az, hogy a bontó ok keletkezése után a vétkes házasfél elmebetegségbe esett.

IV. Nemzsidó és zsidó házasságkötésének tilalma.

9. §.([11]) H Nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos.

Zsidó nőnek külföldi állampolgárságú nemzsidóval kötendő házassága nem esik a jelen §-ban meghatározott tilalom alá.

A jelen §. alkalmazásában zsidó az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született, úgyszintén - tekintet nélkül származására - az, aki az izraelita hitfelekezet tagja. Az, akinek két nagyszülője született az izraelita hitfelekezet tagjaként, nem esik a zsidókkal egy tekintet alá, ha ő maga keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s e mellett mind a két szülője házasságkötésük idejében keresztény hitfelekezet tagja volt., Az ilyen személynek azonban nemcsak zsidóval, hanem olyan nemzsidóval is tilos házasságot kötnie, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

Az előbbi bekezdés rendelkezéseit a házasságon kívül született gyermekre is alkalmazni kell, ha őt a természetes atya az anyakönyvvezető előtt vagy közokiratban magáénak elismerte vagy az atyai elismerést a bíróság megállapította.

Atyai elismerés hiányában a házasságon kívül született az a gyermek zsidó, akinek legalább egyik nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Az, akinek csak egyik nagyszülője született az izraelita hitfelekezet tagjaként, nem esik a zsidókkal egy tekintet alá, ha ő maga keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s e mellett anyja a gyermek születése idejében keresztény hitfelekezet tagja volt.

Zsidóknak a jelen törvény hatálybalépése után kötött házasságból eredő leszármazói is zsidók, tekintet nélkül arra, hogy nagyszülőik mely hitfelekezet tagjaként születtek.

A jelen §-ban foglalt tilalom megszegésével kötött házassága következtében a zsidókkal esik egy tekintet alá az is, aki keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s e mellett mind a két szülője házasságkötésük idejében keresztény hitfelekezet tagja volt s nagyszülői közül csak kettő született, az izraelita hitfelekezet tagjaként. A jelen §-ban foglalt tilalom ellenére kötött házasságból született gyermek is a zsidókkal esik egy tekintet alá.

Az izraelita hitfelekezetbe a jelen törvény hatálybalépése után áttért olyan személy, akinek a jelen §. értelmében tilos volna áttérése előtt zsidóval házasságot kötnie, ha az izraelita hitfelekezet tagjaként zsidóval köt házasságot, a zsidókkal egy tekintet alá eső személy marad akkor is, ha, utóbb ismét keresztény hitfelekezet tagjává lesz.

A jelen §. rendelkezései nem érintik az 1894: XXXI. törvénycikknek azokat a rendelkezéseit. amelyek külföldi házasulónak Magyarországon kötött házasságára irányadók.

Az igazságügyminiszter különös méltánylást érdemlő okból kivételesen felmentést adhat a jelen §-ban foglalt tilalom alól nemzsidó és olyan zsidó között kötendő házasság tekintetében, akinek csak két nagyszülője született az izraelita hitfelekezet tagjaként s ő maga keresztény hitfelekezet tagjaként született, vagy élete hetedik évének betöltése előtt keresztény hitfelekezet tagjává lett s mind a két esetben az is maradt. Ezt a rendelkezést a házasságon kívül született gyermekre is megfelelően alkalmazni kell.

10. §. A 9. §-ban foglalt tilalom ellenére kötött házasság megtévesztés miatt megtámadható, ha a megtévesztés olyan ténykörülményre vonatkozik, amely a házastárs személyi állapotának megítélése szempontjából a 9. §. értelmében lényeges, s a megtévesztést a másik házastárs tudva maga idézte elő, vagy tudta a megtévesztést, amely egy harmadiktól ered. Az 1894: XXXI. törvénycikknek a házasság megtámadására vonatkozó rendelkezéseit ilyen esetben is megfelelően alkalmazni kell.

V. Büntető rendelkezések.

11. §. Az anyakönyvvezető, aki a házasság kihirdetését elrendeli, úgyszintén az a polgári tisztviselő, aki a kihirdetés alól felmentést ad vagy a házasságkötésnél - a 3. §. második bekezdésében említett eseten kívül - közreműködik a nélkül, hogy a házasulók az 1. §-ban meghatározott tisztiorvosi bizonyítványt bemutatták volna, vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal, valamint viselt hivatalának elvesztésével büntetendő.

12. §. Az a házasuló, aki az 1. §-ban meghatározott orvosi bizonyítvány megszerzése végett egészségi állapotának megállapítása alkalmával lényeges kérdésben tudva hamis adatot ad elő vagy lényeges adatot elhallgat, vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal büntetendő.

Ha a házasság létrejött, az első bekezdésben meghatározott bűncselekmény miatt bűnvádi eljárásnak csak a sértett házasfél indítványára van helye.

13. §. Az, aki az 1878: V. t.-c. 329. §-ának esetén kívül erre nem jogosulttal valakire hátrányos olyan adatot közöl, amelyről az 1. §-ban meghatározott orvosi bizonyítvány kiadásához szükséges nyilatkozatból szerzett tudomást, a sértett fél indítványára vétség miatt hat hónapig terjedhető fogházzal büntetendő.

Az eljárás a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik.

14. §. Az a magyar honos nemzsidó, aki zsidóval, az a zsidó, aki magyar honos nemzsidóval, úgyszintén az a magyar honos zsidó férfi, aki külföldi honos nemzsidó nővel a 9. §-ban foglalt tilalmat megszegve házasságot köt, bűntettet követ el és öt évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő. Ugyanígy büntetendő az a polgári tisztviselő, aki tudja, hogy a 9. §-ban foglalt házassági akadály áll fenn és a házasság megkötésénél közreműködik. Ha pedig a polgári tisztviselő gondatlanságból működik közre az ilyen házasság megkötésénél, vétséget követ el és büntetése három hónapig terjedhető fogház. Az ebben a §-ban meghatározott bűncselekményekre az 1878: V. t.-c. 7. §-ának rendelkezéseit alkalmazni kell.

15. §. Vétséget követ el és három évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az a zsidó,

aki magyar honos tisztességes nemzsidó nővel házasságon kívül nemileg közösül, vagy

aki magyar honos tisztességes nemzsidó nőt házasságon kívüli nemi közösülés céljára a maga vagy más zsidó részére megszerez, vagy megszerezni törekszik.

A cselekmény bűntett és büntetése öt évig terjedhető börtön, hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése, ha a tettes

1. a cselekményt csalárdsággal, erőszakkal vagy fenyegetéssel követte el,

2. a cselekményt hozzátartozója ellen vagy nevelés, tanítás vagy felügyelet végett reábízott vagy neki alárendelt személy ellen követte el,

3. a cselekményt akkor követte el, amidőn a nő életének huszonegyedik évét még nem töltötte be,

4. a cselekményt annak ellenére követte el, hogy ilyen vétség miatt megbüntették és büntetésének kiállása óta tíz év még nem telt el.

Abban a tekintetben, hogy a jelen §. alkalmazása szempontjából ki a zsidó, illetőleg ki a nemzsidó, a 9. §. rendelkezései irányadók.

Az ebben a §-ban meghatározott bűncselekményekre az 1878: V. t.-e. 7. §-ának rendelkezéseit alkalmazni kell.

VI. Vegyes és záró rendelkezések.

16. §. Az olyan úgynevezett erdélyi szombatos vagy ivadéka, aki származásánál fogva nemzsidó (9. §., 1939: IV..t.-c. 1. §.) és nem tagja az izraelita hitfelekezetnek, mind a jelen törvény 9., 10., 14. és 15. §-ának, mind a zsidókra vonatkozó egyéb jogszabályoknak alkalmazása szempontjából a nemzsidőkkal esik egy tekintet alá.

A szükséges részletes szabályokat, ideértve az igazolás módozatait is, az igazságügyminiszter rendelettel állapítja meg.([12]) F

17. §. A jelen törvény hatálybalépésének napját - az 5. §. kivételével - az igazságügyminiszter a belügyminiszterrel egyetértve, az 5. §. hatálybalépésének napját a belügyminiszter rendelettel állapítja meg. A jelen törvény egyes §-ait különböző időpontokban is hatályba lehet léptetni.

Ezt a törvényt az érdekelt miniszterek hajtják végre.

A házasságkötési eljárás körében a szükséges Utasítást az igazságügy-miniszter adja ki s ebben a külföldön lakó házasulók tekintetében a szükséghez képest a jelen törvény rendelkezéseitől eltérő szabályokat állapíthat meg. ([13]) F

Indoklás

[1] A törvényjavaslatot a m. kir. igazságügyminiszter 1941. évi június hó 11-én nyújtotta be. - A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése 1941. évi július hó 21-én kelt. - Képviselőházi tárgyalása 1941. évi április 30, július l, 2, 4-, 8, 21, 22-én tartott ülésében volt.- A felsőház igazságügyi és közjogi bizottságának jelentése 1941. évi július hó 14-én kelt. - Felsőházi tárgyalása 1941. évi július 18, 19, 24-én tartott ülésében volt.

[2] (M. i.) Ez a törvényjavaslat elsősorban Magyarország népesedésének mennyiségi és minőségi javítását kívánja előmozdítani, amennyire ez -· közegészségügyünk mai állása mellett - a házassági jog keretében megvalósítható. E mellett nagyobb figyelmet kíván fordíttatni a házastárs egészségére is. Az említett célok érdekében 1. kötelezővé kívánja tenni házasságkötés előtt a házasulók orvosi vizsgálatát, 2. házasodási kölcsönt kíván biztosítani az arra szoruld egészséges házasulóknak, 3. bizonyos kóros állapotokra tekintettel továbbfejleszti a házasság megtámadására és felbontására vonatkozó rendelkezéseket, valamint 4. házasságkötési tilalmat tervez a nemzet szempontjából nemkívánatos vérkeveredés meggátlására.

A népesedés visszaesésének egyfelől a születések kevesbedése, másfelől az erős halandóság az oka.

A gyermekáldás elmaradása részint a szándékosságra, a fogamzás megakadályozására vezethető vissza, részint azonban szándékosság nélkül, a szülők valamelyikének fogyatékossága vagy betegsége következtében áll elő. A megkötött házasságoknak átlagosan 10%-a gyermektelen s ebben különösen a nemibetegségeknek van nagy szerepe. A magtalanságot az esetek mintegy 70%-ában kankós megbetegedések idézik elő, a halvaszületéseknek mintegy 40%a, a koraszüléseknek mintegy 31%-a szifilisz eredménye. Magyarországnak trianoni területén évente mintegy 30,000 születés marad el nemibetegségek miatt.

Az erős halandóság jelentékeny részben szintén a nemibetegségekuek tulajdonítható : a halálesetek jelentékeny része olyan szervek bántalmaiból ered (elme-, szív-, vesebajok stb.), amelyeket a szifilisz szokott megtámadni. A nemibetegségek mellett hazánkban még különösen a gümő-kór az a betegség, amely tömeges halálozást okoz.

A gümőkór és a nemibetegségek, ha még fertőzők, megfertőzhetik a házastársat és a méhen át a leszármazót is, ekképp öröklés és családi érintkezés útján is előidézői olyan betegségeknek vagy betegségre hajlamos állapotoknak, amelyek magtalanságot vagy korai halált okozhatnak, vagy a népesség minőségi romlására vezetnek.

A nemibetegségeknek a házasság szempontjából való jelentőségét mutatja az, hogy orvosi adatgyűjtés szerint hazánkban a nemibetegek 34%-a házas volt, a nők nemibaját pedig 29,7%-ban a férj idézte elő.

A gümőkórban és a nernibetegségekben méltán ismerte fel törvényhozásunk azokat a népbetegségeket, amelyek ellen az állami egészségvédelem terén is elsősorban kell küzdeni. Az 1940. évi VI. t.-c. e betegségek ellen hatékony védelmi rendszert épített ki. Ezt a védelmet egészíti ki a törvényjavaslat l. §-a, midőn kötelezi a házasulókat annak igazolására, hogy orvosi vizsgálatuk nem állapított meg fertőző gümőkórt vagy fertőző nemibajt.

Azok a nehézségek és veszedelmek, amelyek a házasulóknak az öröklődő ideg- és elmebetegségek szempontjából való vizsgálatát akadályozzák s amelyek csaknem valamennyi más öröklődő betegség megállítására is fennállanak, a családi életet védő egyes társadalmi tényezőket arra a következtetésre vezették, hogy a házasság előtti orvosi vizsgálatot ma még nem szabad kötelezővé tenni, hanem e helyett meg kell elégedni az orvosi tanácskérés kötelezővé tételével. Felmerült e mellett az a terv is, hogy a házasulók maguk tegyenek nyilatkozatot saját egészségi állapotukról és ez a nyilatkozat közöltessék a másik féllel. Azonban e tervek közelebbi vizsgálata kiderítette, hogy kétes esetekben a most említett módszerek egyike mellett sem lehetne az orvosi vizsgálatot mellőzni. A puszta tanácsadás nem lehet komoly, ha a tanácsot kérő nem köteles magát megvizsgáltatni; ha pedig az orvos valamely betegség gyanúja esetében sem tagadhatna meg a tanácsadás megtörténtéről a tanúsítvány kiadását, ezáltal a másik házasuló fél egyenesen megtévesztetnék, mert az orvosi bizonyítványt úgy értelmezhetné, hogy egészségi szempontból házasságra alkalmasságot igazol. A házasulók vallomása kétségtelenül alkalmas volna a felelősségérzet emelésére, de a lelkiismeretleneket nem akadályozná meg a félrevezetésben és elhallgatásban, amennyiben pedig a vallomást tevő fél orvosi szaktudás hiányában nemleges nyilatkozat helyett, állapotára vonatkozó jelenségekről számolna be, a vizsgálatot mégis csak foganatosítani kellene.

Mindezek megfontolása alapján hazai viszonyaink között a legelfogadhatóbb megoldásnak az látszik, hogy a házasság előtti orvosi vizsgálat csak a fertőző gumókor és a fertőző nemibaj szempontjából legyen kötelező. A legtöbb öröklődő bajnak úgyis ezek a betegségek a forrásai. E betegségek megállapítására az 1940 : VI. t.-c. alapján az állami közegészségügy kellő felkészültséggel és szervezettel fog rendelkezni. E betegségek megvizsgálása nem ütközhetik az egyéni szabadságra vonatkozó közfelfogásba sem, mert az 1940 : VI. t.-c. az ilyen betegségben szenvedőknek kötelességévé teszi az orvosi gyógykezeltetést, feljogosít hatósági elkülönítésre és kényszerkezelésre is, megelőzés végett pedig elrendeli, hogy minden gyermeket kisdedóvodába felvételkor, továbbá, hatodik, tizedik és tizenötödik életévében gümőkóros megbetegedés szempontjából orvosi vizsgálatnak kell alávetni. A női szemérem és a családi erkölcs védelme kellő méltánylást talál az l. §. második bekezdésének rendelkezéseivel.

Ami a vizsgálatra kötelezés jogi megoldását illeti, a törvényjavaslat nem fogadhatta el azt a tervet, hogy a kötelezettség megszegésével kötött házasság már a törvény erejénél fogva semmis legyen, sem pedig azt, hogy az orvosi vizsgálat hiánya, vagy a bizonyítvány hiányossága miatt a házasságot - megtévesztés igazolása nélkül is - bármelyik fél megtámadhassa, mert ezzel esetleg éppen a hibás fél visszaélhetne. Megtévesztés esetére a 6. §. megtámadási jogot biztosít a megtévesztett félnek, egyébként azonban nem volna indokolt a fertőzési veszély elmúlta után, a lelkileg megszilárdult házasságok megsemmisítésére vagy felbontására lehetőséget adni. A közérdek szempontjából elegendőnek látszik eljárási, illetve egészségrendészeti jellegű tilalmat megállapítani és ezt a tilalmat büntető rendelkezésekkel erősíteni.

A 2. és 4. §. kellő biztosítékot nyújt a házasulóknak arra, hogy az orvosi bizonyítvány kiadásának indokolatlan megtagadása esetében ellenőrző vizsgálatot végeztethessenek, a házasságkötéshez szükséges közreműködést a kir, törvényszéknél jogorvoslattal is kieszközölhessék, s ha a fertőzés veszélye megszűnt, orvosi bizonyítványért újra jelentkezhessenek.

A 3. §. szerint ax előírt tisztiorvosi bizonyítvány bemutatását el lehet engedni közeli halállal fenyegető betegség esetében, valamint akkor, ha fertőzési vagy átörökítési veszély nem áll fenn.

Ezek szerint a javaslatban közegészségügyi szempontból megállapított tilalom nem érinti olyan mélyen a magánjogot, illetve a házasságkötési jogot, mint ahogyan azt a házasság előtti orvosi vizsgálatra vonatkozó egyes külföldi törvények teszik. Számot vet a lehetőségekkel, ezért

Ezek szerint a javaslatban közegészségügyi szempontból megállapított tilalom nem érinti olyan mélyen a magánjogot, illetve a házasságkötési jogot, mint ahogyan azt a házasság előtti orvosi vizsgálatra vonatkozó egyes külföldi törvények teszik. Számot vet a lehetőségekkel, ezért remélni lehet, hogy alkalmazása célravezető és sikeres lesz.

A törvényjavaslat általános célját, a népesség mennyiségi és minőségi javítását hathatósan előmozdítaná az 5. §-ban tervbevett az a rendelkezés, hogy házasodási kölcsönt lehet nyújtani az Országos Nép- és Családvédelmi Alapból olyan házasulóknak, akik igazolják, hogy házasságkötéstik sem egymás, sem születendő gyermekeik egészsége szempontjából nem esik kifogás alá. Ez a kölcsönnyújtás lényegileg az 1940 : XXIII. t.-e. értelmében is beilleszthető az Alap általános célrendeltetésének keretébe, mert az Alap céljai között fel van sorolva a népesség szaporodásának előmozdítása és a megélhetésükben veszélyeztetett családok boldogulásának szerves megalapozása. Mégis a most előterjesztett törvényjavaslat egészségvédelmi és ivadékvédelrni programmjába szervesen beletartozik a házasodási kölcsön kilátásba helyezése annak a kiemelése következtében, hogy ilyen kölcsönt csak minősített egészségi feltételekkel rendelkező házasulók kaphatnak. A kölcsönnyújtással kapcsolatban elérhető lehetőségeket a népi erő megszilárdítására törekvő szociális és egészségügyi politika nem hagyhatja, kiaknázatlanul. Az ügy fontossága megérdemli, hogy az Alap állagának várható gyarapodásával erre a célra is megfelelő fedezet biztosíttassák.

A 6-8. §-ok rendelkezései az 1894 : XXXI. t.-c.-be iktatott házassági törvény egyes rendelkezéseit egészítik ki annyiban, amennyiben a javaslat általános célja és a közegészségügyi érdekek okvetlenül megkívánják. Ezek a kiegészítések összhangzásban vannak a házassági törvény alapelveivel, a törvényt szervesen fejlesztik tovább, illetve annak egyes rendelkezéseit a törvény szellemében értelmezik.

A 8. §. a házassági bontóperekben kialakult azt a bírói gyakorlatot kívánja kiigazítani, amely szerint, ha valamelyik házastárs a házasság felbontására okot szolgáltató cselekménye után elmebetegségbe esik, a bíróság vele szemben elmebetegsége miatt a bontási keresetnek nem ad helyet. Ha egyszer a vétkesség megállapítható, nem lehet indokolt a házasság felbontásának megtagadása a vétkes cselekmény után bekövetkezett elmebetegség címén, annál is kevésbé, mert ilyen joggyakorlat mellett az elmebajok diagnosztikájának fejletlenségére tekintettel a törvényt ki lehet játszani.

Az eddigi rendelkezések mellett, amelyek elsősorban a jövő nemzedékek szoros értelemben Vett egészséges származásának biztosítását kívánják szolgálni, nem kisebb jelentőségű feladat annak a célnak elérésére törekedni, hogy a magyar nemzet faji tisztasága megóvassék erősen eltérő fajokkal való vérkeveredésektől,, amelyeknek természeti következményei csak további keveredéstől mentes több nemzedéken keresztül oszlanak el.

Magyarországon a zsidóság az egyetlen nagyobb néptömeg, amely eltérő fajként tűnik fel a magyarság és az árja-fajhoz tartozó hazai nemzetiségek mellett. Annak megvilágítására, hogy mily arányban következhetik be a nemzsidók és zsidók magyarországi fajkeveredése, nem annyira a hazai nyolcszázezres zsidó tömeget kell szembeállítani a kb. tizenhárommilliós nemzsidó lakossággal, hanem inkább a kb. hatszázezer főnyi értelmiségi foglalkozású zsidót a kb. négymilliónyi értelmiségi foglalkozású nemzsidóval.

A zsidó fajhoz tartozók a hazai nemzsidókkal az utóbbi félévszázad alatt egyre növekvőbb számban házasodtak össze és ezzel mind a nemzsidók, mind a zsidók szempontjából nemkívánatos fajkeveredés egyre nagyobb méreteket öltött. Míg 1895-ben az egész Magyarországon csak 265 nemzsidó-zsidó házasság fordult elő és a zsidók által 1895-ben kötött házasságoknak csak 2,04%-a volt zsidó-nemzsidó vegyesházasság, addig 1916-ban az említett két adat már 761 és 12,4%, 1918-ban 1185 és 10,93%, 1936-ban a csonka, trianoni országterületen 1126 és 14,17%, 1937-ben 1102 és 13,96%, 1938-ban 1003 és 13,6% és még 1939-ben is, a két zsidótörvény után, 743 és 9,93%. Ezeknek az adatoknak értékelésében még figyelembe kell venni azt is, hogy azok csak a nemzsidók és az izraelita vallású zsidók házasságkötéseinek adatai, de nem tartalmazzák azokat a házasságokat, amelyeket a házasságkötés előtt keresztény hitfelekezet tagjává vált zsidók kötöttek nemzsidókkal.

A felsorolt adatok kellőképpen mutatják, hogy a nemzsidó-zsidó házasságok iránt érzett társadalmi ellenérzés, sőt a zsidók társadalmi és gazdasági visszaszorítására irányuló jogszabályok sem bizonyultak elegendő visszatartó erejűnek a nemkívánatos fajkeveredés megakadályozására.,

Ezért a törvényjavaslat 9. §-a, hasonlóan más európai országok, így Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia és Horvátország jogalkotásához, olyan házassági tilalmat állapított meg, amely szerint nemzsidónak zsidóval házasságot kötnie tilos.

[3] (M. i.) A házasság kihirdetésének elrendeléséhez szükséges orvosi bizonyítvány kiállítására a javaslat elgondolása szerint a tisztiorvos lesz illetékes, akinek erre a feladatra való alkalmasságát az 1936 : IX. t.-c. rendelkezései biztosítják. A tisztiorvos el lesz látva azokkal az orvosi segédeszközökkel, amelyekkel a kérdéses betegségek szempontjából való vizsgálat legtöbb esetben eredményesen végezhető. A házasulóknak a tisztiorvoshoz való utalása lehetővé fogja tenni a tisztiorvosi szervezetnek a házasodás egészségügye szempontjából való egységes kiképzését és fejlesztését. A tisztiorvos bizonyítványa természetesen csak akkor lehet megnyugtató, ha a házasuló személyes vizsgálatán alapszik és ha a házasuló fél köteles a szükséges felvilágosításokat megadni. A végrehajtás tárgyában kiadandó rendelet lesz hivatva megállapítani azokat a kérdőpontokat, amelyekre a házasulónak nyilatkoznia kell. A bizonyítványnak nem szükséges igazolnia azt, hogy nem áll fenn fertőző gümőkór vagy fertőző nemibaj, mert az időleges leplezési lehetőségek egyes orvosokat indokolatlanul túlzott tartózkodásra indíthatnák. Elegendő annak igazolása, hogy a vizsgálat nem mutatta ki határozottan, hogy fennállanak a kérdéses kóros állapotok. A 2. §. azonban lehetőséget nyújt a tisztiorvosnak a bizonyítvány kiadásának felfüggesztésére, ha az említett betegségekre utaló gyanús jelenségeket észlel. Utóbbi esetben a házasuló újabb, illetve szakorvosi vizsgálatnak köteles magát alávetni. Az 1. §. első bekezdése megszabja, hogy a felmutatandó tisztiorvosi bizonyítvány harminc napnál nem régibb keletű legyen; ez a harminc nap a legtöbb esetben elegendő annak biztosítására, hogy a bizonyítvány kiállítása óta fertőzés nem keletkezett; teljes bizonyosságot ugyan csak az aznapi keletű bizonyítvány nyújthatna, de a harmincnapos időköz megrövidítése gyakran - kivált, ha a házasulók különböző helyen laknak - lehetetlenné tenné a házasság kihirdetéséhez szükséges eljárás lebonyolítását, a vizsgálat megismétlését tenné szükségessé és a sok huzavona számos házasságkötés elmaradására vezethetne.

A második bekezdés első mondata a női szemérmet kívánja lehető védelemben részesíteni. Ha a házasuló nő háziorvosa igazolja, hogy a kérdésben levő kóros állapotok egyike sem állapítható meg s e mellett a házasuló nő erkölcsi előélete és életkörülményei alapján nem támasztható kétség nemi érintetlensége és egészséges volta tekintetében, a tisztiorvos mellőzheti a vizsgálatot és az igazolt orvosi megállapításra hivatkozással állítja ki bizonyítványát. Azt, hogy kit lehet háziorvosnak tekinteni, a végrehajtási rendelet fogja megállapítani, arra figyelemmel, hogy e meghatározásnak semmiféle társadalmi osztályjellege ne legyen, vagyis nemcsak a gazdag családok állandóan fizetett orvosa essék e meghatározás alá, hanem általában az olyan orvosok is, akik a házasuló nőt hosszabb időn át rendszeresen kezelték, orvosi tanáccsal ellátták vagy orvosi felügyelet alatt tartották. Nemcsak nők, hanem bármelyik házasuló megvizsgáltathatja magát a második bekezdés második mondatában megjelölt valamely közegészségügyi szervnél s ennek szakvéleménye alapján a tisztiorvos mellőzheti a házasuló újabb megvizsgálását, hacsak a házasuló életkörülményei vagy egyéb jelenségek alapján a vizsgálat megismétlését szükségesnek nem látja.

[4] (M. i.) A törvény 2. és 17. §-án alapuló felhatalmazás alapján a házasságkötés előtt szükséges orvosi vizsgálatról szóló rendelkezések végrehajtásáról a m. kir. belügyminiszter 1111/941. B. M. számú rendelete intézkedik (1941. évi B. K. 290. az.).

[5] (M. i.) E §, rendelkezései az 1894 : XXXI. t.-c. 35. és 36. §-ának rendelkezéseit egészítik ki, illetve módosítják a javaslat céljának megfelelően. A házassági törvény 35. §-a értelmében természetesen tovább is vizsgálni kell a házasságkötésnél való közreműködés előtt, hogy a kihirdetés vagy az alóla való felmentés a jelen törvényjavaslat 1. §-át tekintve, szabályszerűen történt-e.

Aa első bekezdés rendelkezése nem értelmezhető akként, mintha a házasságkötésnél újabb orvosi vizsgálatról szóló bizonyítványt kellene bemutatnia annak, aki az. 1. §-nak megfelelően a házasságkötésnél is közreműködő anyakönyvvezetőnek vagy polgári tisztviselőnek már a kihirdetés előtt bemutatta a bizonyítványt. A bizonyítvány újabb bemutatásának akkor van jelentősége, ha a házasságkötésnél közreműködő polgári tisztviselő más, mint az, akinek a bizonyítványt az 1. §. értelmében bemutatták. De még az utóbbi esetben se szükséges újabb orvosi vizsgálat. E szerint ha az 1. §. értelmében a harminc napnál nem régibb keletű bizonyítványt a kihirdetés kérésekor bemutatták, a házasságkötéskor ugyanezt a bizonyítványt kell bemutatni, nőm pedig olyan másikat, amely a házasságkötés idejében harminc napnál nem régibb keletű.

Ha a 3. §. első bekezdésében foglalt eljárási szabály ellenére a házasságot mégis megkötnék, ez fegyelmi és büntető következményeket von maga után, de nem érinti a házasság érvényességét. A fertőző betegség tekintetében való megtévesztés miatt azonban a 6. §. szerint a házasság megtámadásának lehet helye.

A második bekezdésben szabályozott elengedés eseteiben is alkalmazandó a házassági törvény 36. §-ának rendelkezése, vagyis mindkét házasulónak ki kell jelentenie, hogy legjobb tudomásuk szerint köztük házassági akadály nem áll fenn. A házassági törvény 36. §-ának második bekezdése annyiban módosul, hogy a közel halállal fenyegető betegség esetét az eljáró polgári tisztviselő maga nem állapíthatja meg, hanem erre nézve a tisztiorvos véleményét kell meghallgatnia. Ez a tisztiorvos azonban nem okvetlenül a jelen törvényjavaslat 1. §-ában meghatározott, a házasuló lakóhelye szerint illetékes tisztiorvos, hanem bármelyik, legközelebb található tisztiorvos megállapítása elegendő.

A második bekezdésben megjelölt második felmentési lehetőség a házasság individuál-erkölcsi és valláserkölcsi jellegével számol s különösen olyan esetekre van szánva, ha mindkét házasuló az 1. §-ban említett azonos betegségben szenved (pl. szanatóriumban kezelt tüdőbeteg) s közülük legalább egy nemzésre, illetőleg fogamzásra képtelen. Alkalmat kíván adni a házasságkötésre olyan esetekben, amikor a körülmények szerint a fertőzés továbbterjesztése és gyermekek születése kizártnak tekinthető és a házasságkötés megengedését emberiességi és egyéb erkölcsi okok indokolttá teszik.

[6] (M. i.) A házasodási kölcsön nagy jelentősége abban rejlik, hogy egészséges párok házasságkötését olyan életkorban teszi lehetővé, amelyben a házasságból még számos, életerős ivadék születése várható. Ekkép ez a kölcsön elősegíti nemcsak a népesség mennyiségi szaporodását, ha nem az új nemzedék minőségi javulását is. Német- és Olaszországban jelentékeny részben a házasodási kölcsönök nyújtásának tulajdonítják azt, hogy a népszaporodás a súlyos gazdasági és háborús körülmények ellenére is kellő szinten maradhatott. Franciaországban is a szépen szabályozott családvédelemnek egyik alappillére a házasodási kölcsön.

Az 5. §. szerint a kölcsönnyújtáshoz nem elég annak igazolása, hogy a házasulók külön-külön nem szenvednek az 1. §-ban meghatározott fertőző bajban, hanem egyéb egészségügyi követelményeknek is meg kell felelniök; különösen szükséges, hogy mind egymásközötti viszonyukban, mind a születendő gyermekei egészsége szempontjából alkalmasak legyenek a házasságkötésre.

[7] (M. i.) A házasodási kölcsönről rendelkezik a m. kir. belügyminiszter 1100/841. B. M. számú rendelete (1342. évi B. K. 1. sz.), a házasodási kölcsönügyben az anyakönyvekből kiállítandó 'Értesítések' tárgyában a m. kir. belügyminiszternek 2000/942. B. M. számú rendelete (1942. évi B. K. 13. sz.)

[8] (M.i.) Az 1894: XXXI. t.-c. 55. §-a szerint megtámadható a házasság megtévesztés miatt, ha a megtévesztés a másik házastársnak lényeges személyi tulajdonságaira vonatkozik és a megtévesztést a másik házastárs tudva maga idézte elő vagy tudta a megtévesztést, mely egy harmadiktól ered. A megtámadásra az 56. §. szerint a megtévesztett házastárs jogosult. A megtámadás határideje az 57. §. szerint egy esztendő attól a naptól, amelyen a házastárs a megtévesztést felismerte. A bírói gyakorlat lényeges személyi tulajdonságnak tekinti a súlyosabb természetű és a házassági együttélés, valamint a születendő gyermekek szempontjából jelentős testi és elmebeli fogyatkozásokat is. Gyakorlati szabály az is, hogy a házasuló feleket a külsőleg nem észlelhető betegségre nézve közlési kötelezettség terheli s ennek elmulasztása a házasság érvénytelenítését eredményező megtámadási ok. Az 55. §. alkalmazásához nem szükséges az, hogy a fél ismerje, hogy milyen betegségben szenved, hanem elegendő, ha olyan általa, észlelt külső tüneteket hallgat el, amelyekből tudnia kellett, hogy azoknak a házasság megkötése szempontjából súlyosan visszaható következményei lehetnek; így például az a körülmény, hogy a lelet a házasságkötés előtt az elme- és idegkórtani klinikán már három ízben kezelték, kötelességévé teszi a félnek, hogy ezt a körülményt jegyestársával közölje, bár ő maga nem is tudott arról, hogy gyógyíthatatlan serdüléses elmezavarban szenved s erről a házasság megkötése után szerzett tudomást (Kúria, III., 4046/1938.). A kölcsönös bizalom és igazmondás - a Kúria megállapítása szerint - a kötelmi jog körébe tartozó jogügyleteknél is kötelező, annál inkább kötelező ez házasságkötés esetén és főleg a felek egészségi állapotát illetőleg, amely kérdés hatásaiban egész életükre kiterjedően közvetlenül érinti nemcsak a házasulandókat, hanem a jövő nemzedéket is {Kúria, III., 4324/1938.). Megtámadási oknak tekinti a Kúria az elmebetegség tüneteinek elhallgatását, valamint a gyógyíthatatlan tüdőbaj és a nemi fertőzöttség elhallgatását is.

Ezek szerint a 6. §. a házassági törvény meglevő szabályát és a Kúria jogalkalmazását vehette alapul. Csupán a meglevő jogszabályt erősíti meg azzal, hogy az 1. §. alá eső kóros állapotot a házassági törvény 55. §-ának alkalmazása szempontjából lényeges személyi tulajdonságnak nyilvánítja. Egyébként pedig a szükséghez képest továbbfejleszti az 55. §-t azzal, hogy megtámadási oknak tekinti a házastárs megtévesztését akkor is, ha ezt a tisztiorvos vagy a vizsgálatot teljesítő más orvos előtt tett hamis állítással vagy elhallgatással a kedvező tisztiorvosi bizonyítvány kieszközlése útján érte el. A megtámadásra természetesen nem elég ok az orvos vagy az anyakönyvvezető megtévesztése, ha ehhez nem járul a másik házasuló fél megtévesztése is. Sőt a 6. §. harmadik bekezdése szerint alkalmazni kell a házassági tőrvény 55. §-a második bekezdésének rendelkezését is, amely szerint nem támadható meg a házasság, ha alaposan feltehető, hogy a megtévesztett házasfél a házasságot a megtévesztés nélkül is megkötötte volna.

A 6. §. ideiktatásának azért is nagy jelentősége van, mert felhívja a figyelmet arra, hogy habár az 1. §. csak a fertőző gümőkór és fertőző nemibaj szempontjából kíván meg a házasságkötés előtt orvosi vizsgálatot és bizonyítványt, a házasulók kölcsönös közlési kötelessége egyéb lényeges személyi tulajdonságaikra s különösen az öröklődő betegségekre nézve is fennáll és ezeknek elhallgatása a házasság érvénytelenítését vonhatja maga után. A törvényjavaslat céljának megfelelne és külön törvényi rendelkezés nélkül is kiadható olyan anyakönyvi utasítás, amely a házasulóknak az említett közlési kötelességre és a megtévesztés következményeire való figyelmeztetését elrendelné.

[9] (M. i.) Az 1894: XXXI. t.-c.-be iktatott házassági törvényünk több rendelkezéssel akadályozza az elmebetegek, gyengeelméjűek és siketnémák házasságkötését (14., 15. §). De a tilalmat csak gondnokság, illetve gondnokság alá helyezési eljárás esetében állapítja meg, tekintve, hogy az említett kóros állapotok orvosi vizsgálat kötelezővé tétele nélkül jogi szempontból csak így válhatnak nyilvánvalóvá, felismerhetővé. Gondnokság esetén kívül a 6., illetve 127. §. értelmében cselekvőképtelenség címén semmis annak a házassága, aki elmebetegség miatt vagy egyéb okból eszének használatától meg van fosztva, amíg ez az állapota tart. Azt a házasságot, amelyet a házasságkötés jelentőségét felfogni bíró elmebeteg az előbbi §-nál tárgyalt megtévesztés nélkül kötött, csak az elmebeteg érdekében, törvényes képviselőjének kérésére a gyámhatóság felhatalmazásával lehet felbontani (H. T. 87.§.), ellenben nem kérheti az ilyen házasság: felbontását, a másik házasfél még akkor sem, ha házastársa elmebetegségéről nem is tudott. Pedig a házassági törvény 5-i. §-a más ehhez hasonló személyi körülményekben való tévedés alapján is megengedi a házasság megtámadását, így például, ha az egyik házasfél már a házasság kötésekor állandóan képtelen volt a házassági tartozás teljesítésére, vagy ha a nő a házasság megkötésekor a férj tudta nélkül mástól házasságon kívül teherbe volt ejtve. Ezekhez az esetekhez méltán csatlakozhatnék az elmebeteggel tévedésből kötött házasság esete, mert az ilyen házasságot a házasságkötési akarat komolysága és a lelki közösség valódisága szempontjából individuális vallás erkölcsi alapon sem lehet olyan fokon álló kötésnek tekinteni, amelynek fenntartását a tévedő fél szerencsétlenné tétele árán is feltétlenül védeni lehetne; következményeiben pedig az ilyen házasság még sokkal veszedelmesebb az előbb említett eseteknél, mert ezáltal nemcsak a házastárs szenved, hanem a születendő beteg gyermekek és azok által a társadalom is. A következmények súlyosságát mérlegelve, különösen kirívó az ellentét a házassági törvény 54. §-ában említett azzal a további esettel szemben, mely szerint tévedés alapján megtámadható a házasság, ha az egyik házasfél büntetésre (pl. nyereségvágyból elkövetett vétség miatt néhány napi fogházbüntetésre) volt ítélve, a másik fél ezt nem tudta s feltehető, hogy ezt tudva, a házasságot nem kötötte volna meg. Ennél az esetnél kétségtelenül súlyosabb az, hogy a házasságot tévedésből elmebeteggel kötik meg.

Mindegekre tekintettel, a törvényjavaslat 7. §-a a házassági törvény okszerű továbbfejlesztése gyanánt engedi meg a házasság megtámadását olyan esetben, ha az egyik házasfél már a házasságkötéskor gyógyíthatatlan elmebetegségben szenvedett, a másik házasfél pedig e felöl tévedésben volt. E §. szövegezéséből kitűnik, hogy csak súlyos, gyógyíthatatlan elmebetegség miatti tévedés esetében lehet helye a házasság megtámadásának, vagyis olyankor, ha a házasuló a házasságkötés idejében nemcsak örökletesen terhelt s ideg- vagy elmebajra hajlamos állapotban, hanem már valóban felismerhető elmebajban szenvedett és a házasságkötéskor tanúsított értelmes viselkedése nem volt gyógyult állapot. A gyógyíthatatlanság megállapításában a törvényjavaslat nem kíván az orvostudománytól kétséget kizáróan bekövetkezendő fejleményekre vonatkozó jóslást; a gyógyíthatatlanságra való utalás csak azt kívánja kifejezni, hogy tévedés címén csupán az elmebetegség súlyos eseteiben lehet helye bontásnak, olyankor, amikor a beteg felmenőinek betegsége, valamint a megvizsgált házasfél betegségének tünetei és hosszabb tartama alapján szakszerű orvosi vizsgálat mondja ki azt a véleményt, hogy az elmebetegség a házasságkötés idejében is fennállott, most is fennáll és a legnagyobb valószínűség szerint ezután sem lesz meggyógyítható.

Az elmebeteg házastárs érdekeinek védelmére egyébként meghagyatnak mindazok a biztosítékok, amelyeket a házassági törvény tévedésből kötött házasság esetében megállapít. A házasság nem semmis, hanem, csak a tévedő házastárs által megtámadható s megtámadásnak is csak egy éven belül van helye attól a naptól, amelyen a házastárs a tévedést felismerte.

[10] (M. i.) Ez a szabály nem tekinthető a házassági törvény érdemi módosításának s nem állapít meg újabb házasságbontási lehetőséget. Nem határozott törvényi rendelkezés, hanem közvetett és a contrario következtetések alapján foglalta el a Kúria azt az álláspontot, hogy az elmebetegség miatt gondnokság alatt álló házastárs ellen az elmebaj keletkezése előtt, felmerült bontó okok alapján sem lehet helye a házasság felbontásának (Kúria, VIII., 2196/1904., III., 2461/1940.). A házassági törvény 87. §-ának abból a rendelkezéséből, hogy elmebeteg házastárs nevében törvényes képviselője kérheti a házasság felbontását, még egyáltalában nem következik az, hogy elmebeteg házastárs ellen a bontópert nem lehetne lefolytatni. A 56. §-nak az a rendelkezése, hogy cselekvőképességében korlátolt házastárs a házasság felbontása végett indított perben perképes, vonatkozik a gondnokság alatt álló elmebeteg házastársra is a 87. §-ban foglalt megszorítással, vagyis azzal, hogy az elmebeteg házastárs felperesként csak törvényes képviselője útján léphet fel. A házassági törvény javaslatának indokolására vonatkozó érvek sem eléggé meggyőzök, mert az indokolás csak a 87. §. (a törvényjavaslat 109. §-a) esetét tartja szem előtt és ezzel kapcsolatban is olyan elmebetegségre utal, amely az ész használatától való teljes megfosztással jár együtt.

A jelen törvényjavaslat 8. §-a olyan esetre gondol, melynél a bontó ok keletkezése idejében a vétkes házasfél nem volt elmebeteg s ehhez képest a bontó okul szolgáló magatartás neki beszámítható volt. Ebből okszerűen az következik, hogy magatartásának következményei alól nem lehet öt felmenteni még akkor sem, ha utóbb elmebeteggé lett. Az elmebeteg házasfél az ellene indított bontóperben úgyis törvényes képviselője és ezenfelül ügyvéd útján vesz részt, e szerint per-viselési hátrányban sem lesz, sőt a bíróság állapotára tekintettel még szigorúbban fogja vizsgálni, hogy a bontás alapjául szolgáló vétkes magatartás valóban fennállt-e.

[11] (M.i.) A jelen §. első bekezdése az 1894: XXXI. t.-c. 14-27. §-ában foglalt házasságkötési tilalmak mellé újabb házassági tilalmat állapít meg. A tilalom ellenére kötött házasság nem lesz ugyan érvénytelen házasság, - miként nem érvénytelen az egyéb házassági tilalmak ellenére kötött házasság sem - a tilalom mégis alkalmas arra, hogy a legtöbb esetben meggátolja a házasság megkötését, s ha a tilalom ellenére a polgári tisztviselő kijátszásával vagy annak vétkes közreműködésével a házasságot mégis megkötnék, a tilalmat megszegő személyek: mind a vétkes házasfelek, mind a vétkes polgári tisztviselő, súlyos büntetés alá esnek (10. és 13. §.).

Nem vonatkozik a tilalom külföldi állampolgárságú nemzsidónak magyar állampolgárságú zsidó nővel kötendő házasságára. A külföldi állampolgárságú férfi és a házasságból születendő gyermek ugyanis nem válik a házasságkötés, illetőleg a leszármazás következtében magyar állampolgárrá, sőt a magyar állampolgárságú menyasszony is házassága következtében az esetek jelentős részében elveszti magyar állampolgárságát: külföldi állampolgárok fajkeveredése pedig nem káros magyar nemzeti szempontból és így annak megakadályozása nem feladata a jelen jogszabálynak. Természetesen éppoly kevéssé vonja a jelen javaslat szabályozásának körébe külföldi állampolgárságú nemzsidó és külföldi állampolgárságú zsidó házasságának tilalmát.

Ezzel szemben tiltja a törvény magyar állampolgárságú zsidó férfinak külföldi állampolgárságú, nemzsidó nővel kötendő házasságát. Az ilyen házasságból született gyermekek ugyanis leszármazásuk folytán magyar állampolgárokká lennének és ekként a jövőben is növekedhetnék a nemzeti szempontból nemkívánatos fajkeveredés által létrejött ivadékok száma.

A §. a továbbiakban meghatározza, hogy a jelen §-ban szabályozott tilalom szempontjából kiket kell a «zsidó» fogalma alá vonni.

A fogalommeghatározás, a lehetőségek korlátain belül, tiszta faji megoldásra törekszik.

[12] (M. i.) Az úgynevezett erdélyi szombatosok és ivadékaik származásának igazolása tárgyában a m. kir. igazságügyminiszternek 71,000/941. I. M. számú rendelete intézkedik (1941. évi B. K. 225. sz.).

[13] (M. i.) A törvény hatálybaléptetése iránt a m. kir. igazságügyminiszternek 69,000/941. I. M. szám, továbbá 82,000/941. I. M. számú rendelete (1941. évi B. K. 225, illetve 290. sz.), a zsidó és nemzsidó házasságkötések tilalmára vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról a m. kir. igazságügyminiszternek 70,000/941. I. M. számú rendelete (u. o.), a házasságkötés előtt szükséges orvosi vizsgálatról szóló rendelkezések végrehajtása tárgyában a m. kir. belügyminiszter 1111/941. B. M. számú rendelete (1941. évi B. K. 290. sz.), a házasságkötés előtt szükséges orvosi vizsgálatra vonatkozó rendelkezéseknek a házaságkőtési eljárás körében való végrehajtása tárgyában a m. kir. belügyminiszternek 83,000/941. sz. rendelete (u. o.), a házasodási kölcsönről a m. kir. belügyminsizternek 1100/941. B. M. számú rendelete (1942. évi B. K. 1. sz.), a házasodási kölcsönügyben. az anyakönyvekből kiállítandó «Értesítések» tárgyában a m. kir. belügyminiszternek 2000/942 B. M. számú rendelete (1942. évi B. K. 13. sz.) rendelkezik.


1944.03.29 a zsidók közszolgálatának és közmegbizatásainak, továbbá ügyvédi működésének megszüntetéséről

95.

A m. kir. minisztérium 1944. évi 1.210. M. E. számú rendelete,

a zsidók közszolgálatának és közmegbizatásainak, továbbá ügyvédi működésének megszüntetéséről.

A m. kir. minisztérium a honvédelemről szóló 1939:II. tc, 141. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli.

1. A közszolgálatra vonatkozó rendelkezések.

1. §. Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, a törvényhatóság, a község, egyéb köztestület, közalapítvány, közintézet vagy közüzem szolgálatába.

Az állam, a törvényhatóság, a község. egyéb köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatában álló zsidó tisztviselőt vágy egyéb zsidó alkalmazottat nyugdíjazni kell, illetőleg az erre irányadó szabályok szerint a szolgálatból el kell bocsátani, a szerződéses alkalmazottak szolgálati viszonyát pedig a törvényes felmondási idő közbevetésével meg kell szüntetni.

Az izraelita hitfelekezeti vallástanítókra (vallástanárokra), valamint az izraelita hitfelekezet szervezeteinek, felekezeti célokra szolgáló intézményeinek és intézeteinek alkalmazottaira a jelen § rendelkezései nem terjednek ki.

2. §. Az 1. § alkalmazásában köztestületnek kell tekinteni a hivatások képviseletének törvény alapján létesült szervezeteit (a kamarákat) és általában minden olyan testületet, amelynek megalakulása meghatározott előfeltételek fennállása esetében törvény szerint kötelező, és amely kiadásainak fedezésére tagjaitól vagy az érdekeltségtől törvény alapján járulékot szedhet.

Az 1. § alkalmazásában közüzemnek kell tekintem azt az - akár kereskedelmi társaság alakjában, akár egyéb alakban működő - üzemet, amelyet az állam, a törvényhatóság, a község vagy bármely más köztestület maga tart fenn, vagy amelynél túlnyomó érdekeltségük van, vagy amelynél az üzem vitelében - más érdekelttel szemben - irányító befolyást gyakorolnak.

3. §. Az l. § rendelkezéseit alkalmazni kell a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzintézeti Központ és az Országos Központ) Hitelszövetkezet tekintetében is.

//. A közmegbizatásokra vonatkozó rendelkezések.

4. §. Zsidót kir. közjegyzővé, hites tolmáccsá, állandó bírósági vagy más hivatalos szakértővé (becsüssé), jogszabálynál fogva véleményadásra rendéit testület (bizottság, tanács) tagjává kinevezni közjegyzői helyettesül kirendelni, szabadalmi ügyvivői jogosítvánnyal felruházni nem lehet.

Zsidó kir. közjegyző, hites tolmács, állandó bírósági vagy. más hivatalos szakértő (becsüs) kinevezését, zsidó közjegyzői helyettes kirendelését hatálytalanítani kell, zsidónak adott szabadalmi ügyvivői jogosítványt pedig vissza kell vonni.

Jogszabálynál fogva véleményadásra rendelt testület (bizottság, tanács) zsidó tagjainak megbízatása a jelen rendelet hatálybalépésének napján megszűnik.

Hites könyvvizsgálatra képesítő vizsgára zsidót nem lehet bocsátani.

III. Az ügyvédekre vonatkozó rendelkezések.

5. §. Ügyvédi kamarába zsidót felvenni nem lehet.

Az ügyvédi kamarák névjegyzékébe a jelen rendelet hatálybalépése előtt bejegyzett zsidó ügyvédet a kamara választmánya az 1944. évi május hó 31. napjáig a névjegyzékből törölni köteles. A határozat ellen tizenöt nap alatt fellebbezésnek van helye az ügyvédi kamarák országos bizottságához azon az alapon, hogy az érdekelt személy nemzsidó, vagy a jelen rendelet 9. §-ában megállapított kivétel alá esik. Az egyéb alapon előterjesztett fellebbezést a választmány hivatalból visszautasítja.

A tagok közül való törléssel kapcsolatban szükséges intézkedések tekintetében az 1937: IV. tc. 61-63. §-a irányadó..

6. §. Az 5. § rendelkezéseit a helyettes ügyvédek és az ügyvédjelöltek tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.

IV. Vegyes és hatálybaléptető rendelkezések,

7. §. Az illetékes miniszter a jelen rendelet rendelkezéseinek végrehajtása céljából a szükséghez képest bejelentési és adat-szolgáltatási kötelezettséget állapíthat meg.

8. §. Annak megállapításában, hogy a jelen rendelet szempontjában ki a nemzsidó és ki a zsidó, az 1941:XV. tc. 9. és 16. §-ának rendelkezései az irányadók azzal, hogy nemzsidó az olyan személy is, aki számlázására és vallására nézve az említett 9. § utolsó bekezdésében foglalt meghatározásnak megfelel, feltéve hogy nem kötött, illetőleg mindaddig, amíg nem köt házasságot zsidóval, vagy olyan nemzsidóval, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

9. §. A jelen rendelet 1., 4. és 5. §-ának második bekezdését nem kell alkalmazni arra a zsidóra, akit az 1914-1918. évi háborúban az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért arany, vagy legalább két ízben I. osztályú ezüst vitézségi éremmel, vagy mint főtisztet a kardokkal ékesített III. osztályú Vaskoronarenddel vagy annál magasabb, de ugyancsak kardokkal ékesített kitüntetéssel, vagy mint törzstisztet kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarendnél magasabb, de ugyancsak kardokkal ékesített kitüntetéssel tüntették ki, úgyszintén arra sem, aki legalább 75%-os hadirokkant, végül arra sem, aki az 1939: IV. tc. 2. §-a első bekezdésének 6. pontjában, a 7.720/1939. M. E. számú rendelet (Rt. 1939. 1173, o.) 66. §-ában, a 2.220/1941. M. E. számú rendelet (Rt. 1941. 318. o.) 3. §-ában, vagy a 8.550/1941. M. E. számú rendelet (Rt. 1941. 3744. o.) 2. §-ában meghatározott kivétel alá esik.

10. §. A jelen rendelet a kihirdetése napján (1944. márc. 31.) lép hatályba.

Budapesten, 1944. évi március hó 29-én.

Sztójay Döme s. k.

m. kir. miniszterelnök.


1944.03.29 a zsidók sajtókamarai, valamint színművészeti és filmművészeti kamarai tagságának megszűntetéséről

96.

A m. kir. minisztérium 1944. évi 1.220. M. E. számú rendelete

a zsidók sajtókamarai, valamint színművészeti és filmművészeti kamarai tagságának megszűntetéséről.

A m. kir. minisztérium a honvédelemről szóló 1939:II. tc. 141. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli.

1. §. Az országos magyar sajtókamarába, a színművészeti és filmművészeti kamarába zsidót felvenni nem lehet.

2. §. Az országos magyar sajtókamara, továbbá a színművészeti és filmművészeti kamara tagjainak névjegyzékébe a jelen rendelet hatálybalépése előtt bejegyzett zsidó kamarai tagokat az országos magyar sajtókamara illetékes főosztályának választmánya, illetőleg a színművészeti és filmművészeti kamara miniszteri biztosa a névjegyzékből legkésőbb az 1944. évi április hó 30. napjáig törölni köteles. A határozat ellen tizenöt nap alatt fellebbezésnek van helye az országos sajtótanácshoz, illetőleg a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez azon az alapon, hogy az érdekelt személy nemzsidó, vagy a jelen rendelet 5. §-ában megállapított kivétel alá esik. Az egyéb alapon előterjesztett fellebbezést a választmány, illetőleg a miniszteri biztos visszautasítja.

3. §. Az 1. §-ban meghatározott tilalom nem vonatkozik a kizárólag izraelita hitfelekezeti és hitbuzgalmi célokat szolgáló és ezt a jelleget a lap címében határozottan feltüntető időszaki lap zsidó kiadójára, felelős szerkesztőjére és feltétlenül szükséges számú, állandó munkaviszonyban álló munkatársaira. Ezeknek a munkatársaknak a számát minden egyes ilyen időszaki lap tekintetében a miniszterelnök állapítja meg.

Az előbbi bekezdés alapján felvett zsidó kamarai tag az országos magyar sajtókamara önkormányzatában nem vehet részt, a sajtókamara tagjainak kötelességére és felelősségére vonatkozó rendelkezések azonban reá is vonatkoznak.

4. §. Annak megállapításában, hogy a jelen rendelet szempontjából ki a nemzsidó és ki a zsidó, az 1941: V. tc. 9. és 16. §-ának rendelkezései az irányadók azzal, hogy nemzsidó az olyan személy is, aki származására és vallására nézve az említett 9. § utolsó bekezdésében foglalt meghatározásnak megfelel, feltéve hogy nem kötött, illetőleg mindaddig, amíg nem köt házasságot zsidóval, vagy olyan nemzsidóval, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született

5. §. A jelen rendelet 2. §-ának rendelkezéseit nem kell alkalmazni arra a zsidóra, akit az 1914-1918. évi háborúbaja az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért arany, vagy legalább két ízben, I. osztályú ezüst vitézségi éremmel, vagy mint főtisztet a kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarenddel vagy annál magasabb, de ugyancsak kardokkal ékesített kitüntetéssel, vagy mint törzstisztet kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarendnél magasabb) de ugyancsak a kardokká) ékesített kitüntetéssel tüntették ki, úgyszintén arra sem, aki legalább 75%-os hadirokkant, végül arra sem, aki az 1939:IV. tc. 2. §-a, első bekezdésének 6. pontjában, a 7.720/1939. M. e. számú rendelet (Rt. 1939. 1173. o.) 66. §-ában, a 2.220/1911. M. E. számú rendelet (Rt. 1941. 318, o.) 3. §-ában, vagy a 8.550/1941. M.E. számú rendelet (Rt. 1941. 3744. o.) 2. §-ában meghatározott kivétel alá esik.

6. §. A jelen rendelet a kihirdetésének napján (1944. márc. 31.) lép hatályba.

Budapesten, 1944. évi március hó 29-én.

Sztójay Döme s. k.

m. kir. miniszterelnök.


1944.03.29 a zsidók tulajdonában lévő közúti gépjáróművek bejelentési kötelezettségéről

97.

A m. kir. minisztérium 1944. évi 1.230. M. E. számú rendelete,

a zsidók tulajdonában lévő közúti gépjáróművek bejelentési kötelezettségéről

A m. kir. minisztérium a honvédelemről szóló 1939:II. tc. 86. és 212. §-ában, valamint az 1942:XIV. tc. 28. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli:

1. §. Azok a zsidók, akiknek tulajdonában közúti gépjárómű van, kötelesek azt 1944. évi április hó 8. napjáig bejelenteni.

A bejelentést a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium X. szakosztályához, (Budapest, II., Lánchid-u. 1-3.) címzett, «Gépjárómű-bejelentés» jelzéssel ellátott, bérmentesített ajánlott levelezőlapon kell megtenni.

A bejelentésnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a gépjárómű tulajdonosának nevét (cégét), foglalkozását, lakóhelyét (székhelyét), utca és házszám megjelölésével,

a gépjárómű forgalmi rendszámát (illetőleg volt rendszámát, nemét (személy-, tehergépjárómű, motorkerékpár stb.), Jelenlegi tárolási helyét, gumiabroncsainak darabszámát,

végül azt, hogy a gépjáróműnek van-e engedélye (E vagy U jelzése) a közúti forgalomban való részvételre, valamint van-e honvédelmi igénybevétel alól mentesítése, illetőleg hogy a gépjárómű jelenleg honvédelmi szolgáltatás címén igénybe van-e véve.

2. §. Annak megállapításában, hogy a jelen rendelet szempontjából ki a nemzsidó és ki a zsidó, az 1941 :XV. tc. 9. és 16. §-ának rendelkezései irányadók azzal, hogy nemzsidó az olyan személy is, aki származására és vallására nézve az említett 9. § utolsó bekezdésében foglalt meghatározásnak megfelel, feltéve hogy nem kötött, illetőleg mindaddig, amíg nem köt házasságot zsidóval, vagy olyan nemzsidóval, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

3. §. Amennyiben cselekménye nem esik súlyosabb büntető rendelkezés alá, kihágást követ el és pénzbüntetéssel büntetendő;

a) aki az 1. §-ban meghatározott bejelentési kötelezettségének nem, vagy nem a megszabott módon vagy időben tesz eleget;

b) aki hamis vagy valótlan adatot jelent be.

A pénzbüntetésre az 1928:X. tc. rendelkezései irányadók; a pénzbüntetés legmagasabb összege az 1939:II. tc. 212. §-ának Heart bekezdésében meghatározott mértékig terjed.

A pénzbüntetés átváltoztatására és a kihágás elévülésére az 1939:II. tc. 212. §-ának (4) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást.

A be nem jelentett gépjáróműveket el kell kobozni. A kihágás miatt az. eljárás a közigazgatási hatóságnak, a rendőrség működési területén pedig a m. kir. rendőrségnek, mint rendőri büntető bíróságnak hatáskörébe tartozik. Az 1929:XXX. tc. 59. §-a (1) bekezdése 3. pontjának alkalmazása szempontjából szakminiszternek a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztert kell tekinteni.

4. §. A jelen rendelet kihirdetésének napján (1944. márc. 31.) lép hatályba.

Budapesten, 1944. évi március hó 29-én.

Sztójay Döme s. k.

m. kir. miniszterelnök.


1944.03.29 zsidók háztartásában nemzsidók alkalmasásának tilalmáról

94.

A m. kir. minisztérium 1944 évi 1.200. M. E

számú rendelete,

zsidók háztartásában nemzsidók alkalmasásának tilalmáról.

A m. kir. minisztérium az 1939:II. tc. 141. §-ának (2) bekezdésében és 212. §-ában, az 1941 :XV. tc. 17. §-ában és az 1876: XIII. tc. 123. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - figyelemmel az 1941 :XV. tc. 15. §-ában és az 1876:XI11. tc. 30. §-ában foglalt rendelkezésekre - a következőket rendeli:

1. §. Nemzsidó nőt vagy férfit háztartási alkalmazottként tilos foglalkoztatni olyan háztartásban, amelynek zsidó tagja van, vagy amelyhez tartozó lakásban zsidó lakik.

Az első bekezdésben foglalt tilalom szempontjából háztartási alkalmazottnak kell tekinteni a házi és belső cselédeket (1876: XIlI. tc. 64. §-a), az úgynevezett bejárónőket, a házvezetőnőket, a nevelő-, társalkodó-, felolvasónőket, valamint általában azokat a nőket és férfiakat, akik a háztartásban vagy a család körében akár pénzbeli, akár természetbeni ellenszolgáltatásért rendszeres személyes szolgálatot teljesítenek.

2. §. Nemzsidónak az 1. §-ban. foglalt tilalom alá eső alkalmaztatása - ha a fennálló jogszabályok alapján felmondás folytán vagy egyébként korábban nem ér véget - az 1944. évi április hó 30. napjával megszűnik.

Amennyiben az az állapot, amelynek fennállása, mellett nemzsidó háztartási alkalmazott foglalkoztatása. az 1. § értelmében tilos, az 1944. évi április hó 15. napja után jönne létre, a nemzsidó háztartási alkalmazott munkaviszonyát rendes felmondással meg kell szüntetni.

3. §. Annak megállapításában, hogy a jelen rendelet szempontjából ki a nemzsidó és ki a zsidó, az 1941 :XV- tc. 9. és 16. -áuak rendelkezései irányadók azzal, hogy uemzsidó az olyan személy, is, aki származására és vallására nézve az említett 9. § utolsó bekezdésében foglalt meghatározásnak megfelel, feltéve hogy nem kötött, illetőleg mindaddig, amíg nem köt házasságot zsidóval, vagy olyan nemzsidóval, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

4. §.. A jelen reudelet 1. §-ában foglalt tilalom nem terjed ki az olyan háztartásra, amelynek csakis olyan zsidó tagja van, vagy amelyhez tartozó lakásban csakis olyan zsidó lakik, akit az 1914-1918. évi háborúban az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért arany, vagy legalább két ízben I. osztályú ezüst vitézségi éremmel, vagy mint főtisztet a kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarenddel vagy annál magasabb, de ugyancsak kardokkal ékesített kitüntetéssel, vagy mint törzstisztet kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarendnél magasabb, de ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetéssel tüntettek ki, úgyszintén arra sem, aki legalább 75%-os hadirokkant, végül arra sem, aki az 1939:IV. tc. 2. §-a első bekezdésének 6. pontjában, a 7.720/ 1939. M. E. számú rendelet (Rt. 1939. 1173. o.) 66. §-ában, a 2.220/1941. M. E. számú rendelet (Rt. 1941. 318. o.) 3. §-ában, vagy a 8.550/1941. M. E. számú rendelet (Rt. 1941. 3744. o.) 2. §-ában meghatározott kivétel alá esik. ,

5. §. Amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig, háború idején hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő, aki nemzsidót az 1. §-ban foglalt tilalom ellenére foglalkoztat, vagy alkalmazásában a 2. § rendélkezései ellenére megtart. A pénzbüntetésre az 1928 :X. törvénycikk rendelkezései irányadók azzal az eltéréssel; hogy a pénzbüntetés legmagasabb összege az 1939:II. tc. 212. §-ának (1) bekezdésében meghatározott mértékig terjed, a pénzbüntetés átváltoztatására pedig, az, említett §. (4) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a rendőrség működési területén a m. kir. rendőrségnek, mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörébe tartozik. Harmadfokon a belügyminiszter bíráskodik. 6. §. A jelen rendelet a kihirdetésének napján (1944. márc, 31.) lép hatályba.

Budapesten, 1944. évi március hó 29-én.

Sztójay Döme s. k.

m. kir. miniszterelnök.


1944.04 a zsidók vagyonáról

3.840/1944. ME számú rendelet

a zsidók vagyonáról

A m. kir. minisztérium a következőket rendeli:

/. A zsidók vagyonának az államra átszállása

1. § (1) A zsidók minden vagyona a nemzet vagyonaként az államra száll át. Ezt a vagyont a háború viselésével és a hadikárokkal, a hadigondozással, továbbá a zsidókra vonatkozó jogszabályok végrehajtásával járó költségek fedezésére kell fordítani.

(2) Az (1) bekezdés alá eső vagyonnak az államra átszállásával kapcsolatos tennivalók ellátásáról a belügyminiszter felügyelete alatt az erre a célra kinevezett kormánybiztos gondoskodik.

(3) Nem szállnak át az (1) bekezdés alapján az államra a következő vagyontárgyak:

a) istentiszteletre és házi ájtatosságra szánt tárgyak; vallási szertartásokat teljesítő személyek által hivatásuk gyakorlása közben használt ruházatok, imakönyvek, vallási ereklyék, családi arcképek, sírok, sírboltok;

b) a zsidónak magánlevelei és egyéb irományai; a zsidónak és háznépének iskolai könyvei és taneszközei.

c) a zsidónak és háznépének betegsége vagy testi fogyatkozása miatt szükséges gyógy- és egyéb szerei és eszközei;

d) a zsidó házastársak (jegyesek) jegygyűrűi;

e) a zsidónak és háznépének kétheti időtartamra szükséges élelmi-, tüzelö-és világítószerei;

f) a zsidónak és háznépének együttesen 300 pengőt és ezenfelül családtagonkint további 100 pengőt meg nem haladó készpénze;

g) a zsidónak és háznépének rendes szükségletét meg nem haladó házi- és konyhabútorok, edények, főző- és evőeszközök, ruházati és személyi szükségleti tárgyak, továbbá a szükséges ágy- és fehérnemű, valamint a zsidó által folytatható foglalkozáshoz szükséges szerszámok és egyéb felszerelés.

(4) Nem mentesülnek az államra átszállás alól az előbbi bekezdés alapján a zsidónak elhagyott vagy örizetéből vagy rendelkezése alól egyébként kikerült vagyontárgyai, továbbá az előbbi bekezdés g) pontjában említett azok a vagyontárgyak sem, amelyek platinát, aranyat, ezüstöt, drágakövet vagy igazgyöngyöt tartalmaznak.

(5) A zsidó köteles a jelen rendelet hatályba lépése után szerzett minden olyan vagyontárgyat, amely a jelen rendelet értelmében az államra átszállás alá esik, a szerzéstől számított nyolc nap alatt a pénzügyigazgatóságnál bejelenteni. A jelen rendeletet az ilyen vagyontárgyak tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.

Devil Smile A kormánybiztos jogorvoslat kizárásával határoz abban a kérdésben, hogy a zsidónak valamely vagyontárgya a jelen rendelet értelmében az államra átszállás alá esik-e vagy nem.

(7) A jelen rendelet alapján az államra átszállott vagyonért járó térítésröl külön jogszabály rendelkezik.

2. § (1) Az 1. § értelmében az államra átszállott ingatlan tulajdonjogát a telekkönyvi hatóság, amennyiben az ingatlanra vonatkozólag azt, hogy tulajdonosa zsidó, az 1.600/1944. M. E. számú rendelet 3. §-ának (2) bekezdése értelmében már bejelentették, hivatalból, egyébként pedig a kormánybiztos vagy a pénzügyi hatóság megkeresésére a jelen rendeletre utalással a kir. Kincstár javára jegyzi be. A bejegyzés tárgyában hozott végzést a telekkönyvi hatóság a kormánybiztosnak és az ingatlan fekvése szerint illetékes pénzügyigazgatóságnak, a bányatelekkönyvben felvett ingatlanok tekintetében hozott végzést pedig az illetékes bányakapitányságnak is megküldi.

(2) A kincstár javára kell bejegyezni a tulajdonjogot akkor is, ha a tulajdonjog bejegyzését a jelen rendelet hatálybalépése előtt kötött jogügylet alapján a zsidó javára kérik.

(3) Az 1.600/1944. M. E. számú rendelet 2. §-a értelmében érvénytelen jogügylet alapján bejegyzett tulajdonjogot a pénzügyi hatóság megkeresésére a kincstár tulajdonjogának bejegyzésével egyidejűén törölni kell.

3. § (1) A tulajdonjognak a kincstár javára való bekebelezésével egyidejűén az ingatlant terhelő akár nemzsidó, akár zsidó javára bejegyzett jelzálogjogok törlésének bekebelezését hivatalból el kell rendelni. A törlésről

a hitelezőt a jelen rendeletre utalással kell értesíteni. A jelzálogjoggal biztosított követelés kielégítésére a 12. § rendelkezései irányadók. Nincs helye az olyan jelzálogjog törlésének, amely a telekkönyvben foglalt feljegyzés szerint záloglevelek vagy kötvények kibocsátásának alapjául szolgáló követelés biztosítására van bejegyezve.

(2) A kincstárra a jelen rendelet értelmében átszállott ingatlanra vonatkozóan zsidó javára bejegyzett egyéb jogokat is a kormánybiztos vagy a pénzügyi hatóság megkeresésére törölni kell.

(3) Amennyiben a telekkönyvi hatóságnak a jelen § alapján hozott végzése ellen használt felfolyamodás következtében abban a kérdésben kell határozni, hogy a kincstár jogszerzésének a jelen rendeletben megszabott előfeltételei fennállanák-e, a telekkönyvi eljárás szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a felfolyamodásban erre vonatkozóan felhozott tényeket és bizonyítékokat figyelembe kell venni s a felek meghallgatásának és az esetleg szükséges bizonyítás felvételének is helye van. A felfolyamodásnak a telekkönyvi hatóság maga is eleget tehet.

4. § A zsidó által elhagyott vagy őrizetéből vagy rendelkezése alól egyébként kikerült s a jelen rendelet értelmében az államra átszállott ingóságokat az a személy (hatóság, hivatal), akinek birtokában vagy őrizetében az ingóság van, köteles a rendes ember gondosságával megőrizni és a jelen rendelet hatálybalépésétől számított nyolc nap alatt a kormánybiztosnak bejelenteni s a kormánybiztos felhívására és utasítása szerint a hatóságnak átadni. Nem kell bejelenteni azokat az ingóságokat, amelyek a kormánybiztos megbízása alapján hatóság őrizetében vannak, úgyszintén azokat sem, amelyek a hatóság által jogszabály alapján elrendelt értékesítés során vétel útján jutottak harmadik személyek birtokába. Az elhagyott vagy őrizet nélkül maradt vagyontárgyak megőrzéséről egyébként a területileg illetékes pénzügyigazgatóság gondoskodik; a pénzügyigazgatóságot ebben a rendőrhatóság szükség esetében megfelelő karhatalom kirendelésével is támogatni köteles.

5. § (1) Az 1.600/1944. M. E. számú rendelet 4. és 5. §-a értelmében letétben levő s a jelen rendelet alapján az államra átszállott értékpapírokat, illetőleg értéktárgyakat a letéteményes a kincstár letétjébe helyezi át. A betétkönyveken, folyószámlákon és postatakarékpénztári csekkszámlákon alapuló, az államra átszállott követeléseket a kincstár javára kell átírni.

(2) A zsidó a jelen rendelet alapján az államra átszállott készpénzét köteles a kincstár javára befizetni.

6. § (1) Zsidó javára fennálló pénztartozás alapján az adós a fizetést a kincstár javára köteles teljesíteni.

A követelésen harmadik személy javára fennálló jogok megszűnnek, a jog megszűnése következtében a kincstár ellen támasztható követelés kielégítésére a 12. § rendelkezései irányadók.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseinek ellenére a zsidónak vagy a zsidó rendelkezése alapján másnak a kezéhez teljesített fizetéssel az adós kötelezettsége alól nem szabadul.

(3) Az az adós, akinek bármely címen zsidóval szemben áll fenn tartozása, köteles az 1944. évi december hó 31. napjáig tartozásának összegét, valamint a tartozás jogcímét, esedékességének idejét s a hitelező nevét és lakóhelyét

a kormánybiztosnak bejelenteni.

(4) A zsidó köteles az 1944. évi december hó 31. napjáig a kormánybiztosnak beszolgáltatni az 1.600/1944. M. E. számú rendelet értelmében bejelentés alá eső követeléseire vonatkozó okiratokat és bejelenteni a követelés fennállásának bizonyítására alkalmas egyéb adatokat.

7. § (1) A 6. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott bejelentési, illetőleg okirat- (adat-) szolgáltatási kötelesség kiterjed a nem készpénzbeli tartozásokra, illetőleg követelésekre is, ideértve az olyan ingóságok kiszolgáltatása iránt fennálló követelés alapjául szolgáló okiratokat (zálogjegy, letétijegy, közraktári jegy, stb.) is, amelyek a jelen rendelet értelmében a kincstárra szállnak át, úgyszintén minden olyan jogviszonyt tárgyazó okiratokra és adatokra, amelyek zsidónak külön nem említett valamely vagyoni értékű jogára vonatkoznak.

(2) A nem készpénzbeli tartozás teljesítésének - az adósra a jogiügyletben meghatározott feltételeknél nem terhesebb - módját a kormánybiztos állapítja meg. A felmondással megszüntethető jogviszonyokat a kormánybiztos a törvényes felmondási időre, ilyen hiányában a jogviszony természetének megfelelően megállapított felmondási időre abban az esetben is megszüntetheti, ha a jogviszony meghatározott időre áll fenn. Zsidó által bérelt lakás vagy más helyiség bérlete megszűnik azt a hónapot követő hónap első napjával, amelyben a bérelt helyiség kiürül úgy, hogy azzal további bérbeadás vagy egyéb hasznosítás végett rendelkezni lehet. A jogviszony időelőtti megszüntetése miatt kártérítést követelni nem lehet.

(3) A jelen § rendelkezései nem terjednek ki az olyan vállalat javára fennálló pénzkövetelésekre, amelynek üzemét vállalati vezető, illetőleg a 14. §-ban említett szerv megbízottja tovább folytatja, vagy amelyet a 17. § értelmében átruháztak. Ilyen esetben a fizetést a vállalati vezető, vagy a szerv megbízottja, illetőleg a vállalat átvevője kezéhez kell teljesíteni.

(4) Az államra átszállott vállalat céljára szolgáló helyiség (telek) bérletére fennálló szerződést a bérbeadó nem szüntetheti meg.

8. § (1) Magánjogi szolgálati jogviszony megszűnésével kapcsolatos járandóságot (felmondási időre szolgálat teljesítése nélkül járó illetményt, végkielégítést, nyugdíjat, kegydíjat, kártalanítást, stb.) zsidóknak havi 300 pengő erejéig, illetőleg felmondási időre szolgálat teljesítése nélkül járó illetményt és végkielégítést csak havi 100 pengő járandóság alapulvételével szabad kifizetni, a többletet, úgyszintén a külföldön vagy ismeretlen helyen tartózkodó zsidót megillető járandóságokat pedig a kincstár javára kell befizetni.

(2) A kincstár javára megállapított ez a fizetési kötelezettség a zsidót megillető követelés megszűnésével egyidejűen szűnik meg; a fizetési kötelezettség, megszűnését a kincstárral szemben a munkaadónak, kell igazolnia.

9. § (1) Az államra átszállott olyan jogot (jogosítványt) amelyet valamely hatóságnál vezetett nyilvános könyvben tartanak nyilván (szabadalmi elöhasználati vagy gyakorlatbavételi jog, védjegy-, mustra- és mintaoltalmi jog, bányajogosítvány, stb.) a kincstárra kell átírni. Az ilyen jog (jogosítvány) átírásával kapcsolatos díjat (illetéket) nem kell fizetni.

(2) Amennyiben a zsidó az (1) bekezdésben említett jog (jogosítvány) bejegyzése végett a szükséges bejelentést már megtette, de a bejegyzést még nem foganatosították, a jogot (jogosítványt) - hacsak annak egyébként törvényes akadálya nincsen - közvetlenül a kincstár javára kell bejegyezni. Ha ilyen esetekben a bejegyzés foganatosítása előtt a bejelentőnek megszabott határidő alatt valamely jogcselekményt kellene teljesítenie, a kincstárral szemben a jogcselekmény elmulasztásának következményei nem állanak be, feltéve, hogy a jogcselekményt a megszabott határidő lejártától számított két év alatt pótolják. Ezt a rendelkezést megfelelően alkalmazni kell abban az esetben is, ha jogszabály a bejegyzett jog (jogosítvány) érvénybentartásához kívánja meg valamely jogcselekmény elvégzését.

(3) A kormánybiztos a jelen §-ban említett jogok (jogosítványok) számbavétele végett bejelentési kötelezettséget állapíthat meg.

10. § A nemzsidó személyi ingatlanát vagy ingóságát zsidó javára dologi jogként terhelő haszonélvezet, használat, kikötmény, tartás, vagy járadék követelésére irányuló jog megszűnik, amennyiben a terhelő jog alól felszabadult dolog tulajdonosa a kincstárnak a megszűnt haszonélvezet, használat, vagy időszakonkint visszatérő szolgáltatások tőkésített értékét megfizeti; a tőkésített értékét az illetékekre vonatkozó jogszabályok megfelelő alkalmazásával kell kiszámítani és megfizetni. A fizetés módozatait a kötelezett viszonyainak méltányos figyelembevételével a kormánybiztos állapítja meg.

11. § Az államra átszállott ingóságokat (követeléseket) terhelő jogok a vagyontárgynak a kincstárra átszállásával megszűnnek; a jog megszűnése következtében a kincstár ellen támasztható követelésekre a 12. § rendelkezései irányadók.

12. § (2) Az államra a jelen rendelet alapján átszállott, úgyszintén az 1942:XV törvénycikk és a 4.070/1943. M. E számú rendelet alapján az állam által megszerzett vagyontárgyakat terhelő, nemzsidó javára fennálló jogon alapuló, valamint a zsidóval szemben nemzsidó javára fennálló követelések kiegyenlítésére a kincstár köteles annyiban, amennyiben erre a zsidónak az államra átszállott vagyona - annak forgalmi értéke szerint - fedezetet nyújt.

(2) Az (1) bekezdésben említett követeléseket a jelen rendelet hatálybalépésétől számított hatvan nap alatt kell a kormánybiztoshoz bejelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő hitelező nevét (cégét), lakását (telephelyét) és a követelés jogcímét, valamint az adós nevét (cégét), lakóhelyét (telephelyét) vagy, tartózkodási helyét. A bejelentéshez mellékelni kell a követelés fennállásának és összegének bizonyítására alkalmas eredeti okiratokat vagy másolatokat és egyéb iratokat, ha pedig a követelés iránt per folyik, be kell jelenteni a per adatait és mellékelni kell a perre vonatkozó iratokat. Azokat a követeléseket, amelyeknek bejelentését az említett határidőben elmulasztják, a kincstár ellen érvényesíteni nem lehet.

(3) Ha a kormánybiztos a bejelentések alapján megállapítja, hogy a zsidó tartozásainak összege az államra átszállott vagyona forgalmi értékét meghaladja, a vagyon forgalmi értékének közlésével a vagyon bejelentésére, továbbá a követelések bejelentésére vonatkozó iratokat átteszi a zsidó lakóhelye (telephelye) szerint illetékes törvényszékhez. A törvényszék a csödnyitás elrendelése tárgyában hivatalból intézkedik. A csődnyitás elrendelésére és a csődeljárásra egyébként a csődeljárásra vonatkozó jogszabályokat kell megfelelően alkalmazni. A törvényszék a vagyon forgalmi értékének megfelelő összeg felosztására vonatkozó határozatát foganatosítás végett a kormánybiztosnak küldi meg.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség nem terheli a kincstárt az 1944. évi március hó 22. napja után keletkezett jogon alapuló követelés tekintetében, kivéve a szolgálati jogviszonyon alapuló követeléseket. A (2) és (3) bekezdésben foglalt rendelkezések nem vonatkoznak az olyan vállalat tartozásaira, amelynek üzemét vállalati vezető, illetőleg a 14. §-ban említett szerv megbízottja tovább folytatja, vagy amelyet a 17. § értelmében átruháztak; az ilyen tartozásokat a vállalati vezető, a szerv megbízottja, illetőleg a vállalat átvevője köteles kiegyenlíteni. Amennyiben a kincstár felelősségének ez a korlátozása a hitelezőnek méltánytalanul súlyos hátrányt okozna, a pénzügyminiszter a követelés kiegyenlítését elrendelheti; ezen a címen azonban a hitelező a kincstár ellen bírói úton követelést nem támaszthat, az erre alapított kereset ellen pergátló kifogásnak van helye.

(5) Nemzsidót és zsidót egyetemlegesen terhelő tartozás esetében a nemzsidó adós ellen követelést csak annyiban lehet érvényesíteni, amennyiben az adóstársak között fennálló viszonyban a tartozás a nemzsidót terheli.

Devil Smile Közszerzeményi közösségben élő nemzsidó házastársnak a közszerzeményen alapuló követelését az 1944. évi március hó 22. napjával esedékessé váltnak kell tekinteni. A zsidó házastárs által a nemzsidó házastársnak az 1938. évi május hó 28. napja után ingyenesen juttatott vagyontárgyakat a közszerzeményi vagyonérték megállapításában a nemzsidó házastárs külön vagyonának tekinteni nem lehet. A közszerzeményi követelésre jogosult házastárs közszerzeményi követelése kielégítését természetben nem követelheti, kivéve a személyes használatra szolgáló vagy a keresete folytatásához vagy hivatása gyakorlásához szükséges dolgokat.

(7) A nemzsidó utóörökös javára a kincstárra átszállott vagyon tekintetében fennálló öröklési jogot az 1944. évi március hó 22. napjával megnyílottnak kell tekinteni. Az utóörökösnek kiadandó vagyonérték megállapításában le kell vonni a hagyaték haszonvételének az előörökös zsidó életkora figyelembevételével az illetékekre vonatkozó jogszabályok alapján meghatározott töke értékét.

(8) A zsidó vagyonába öröklés vagy ajándékozás útján jutott olyan vagyontárgy vagy olyan vagyonérték kiadására, amely a nemzsidó örökhagyó vagy ajándékozó vagyonában ági vagyon volt, a kincstár ellen igényt érvényesíthet az a nemzsidó személy vagy annak nemzsidó leszármazottja, aki a nemzsidó örökhagyó vagy ajándékozó után - leszármazók hiányában - ági öröklésre jogosult lett volna.

(9) A kincstárt a jelen § alapján terhelő követeléseket a minisztérium további rendelkezéséig a kincstár ellen bírói úton érvényesíteni nem lehet. A követelés érvényesítésének korlátozása tekintetében meghatározott ez az idő a követelés elévülésének idejében nem számít bele, a korlátozás megszüntetésének napjától számított 5 év alatt a kincstár elleni követelés elévül abban az esetben is, ha más jogszabály a követelés elévülésére hosszabb határidőt állapít meg.

13. § (1) Megtámadható a zsidónak az 1938. évi május hó 28. napja után tett olyan jogügylete, amellyel vagyonát, vagyonának hányadát vagy egyes vagyontárgyait átruházta, ha a jogügylet feltételeiből vagy az ügyletkötés egyéb körülményeiből megállapítható, hogy az átruházásnak gazdaságilag vagy - amennyiben, az átruházás ellenérték nélkül erkölcsi szempontokkal kellően megalapozott oka vagy célja nem volt és ennélfogva feltehető, hogy az átruházás csupán azt a célt szolgálta, hogy a zsidó vagyonát vagy vagyonának egy részét a bekövetkezhető hatósági intézkedések alól elvonja. A megtámadásra a kincstár jogosult. A kincstár megtámadási jogát a kormánybiztos gyakorolja. A megtámadási határidő a jelen rendelet hatálybalépésétől számított két év. A megtámadási per a budapesti kir. törvényszék hatáskörébe és kizárólagos illetékessége alá tartozik. A kincstárt a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság vagy a kormánybiztos által meghatalmazott ügyvéd képviseli. A kir. törvényszék a megtámadási perekben háromtagú tanácsban jár el. A tanács egy tagját a kir. törvényszék elnöke azok közül a gazdasági szakemberek körül hívja be, akiket az igazságügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve kijelöl.

(2) A bíróság szakértő tagjául csak olyan személyt lehet kijelölni, aki magyar állampolgár, 26. életévét betöltötte, atyai hatalom, gyámság, gondnokság, vagy csőd alatt, úgyszintén szabadságvesztésbüntetés végrehajtása, vagy hivatalvesztés, vagy politikai joga gyakorlatának felfüggesztését kimondó ítélet hatálya alatt nem áll, hamis tanúzás, hamis eskü, vagy nyereségvágyból elkövetett, vagy erkölcsi megbízhatóságát kétségessé tevő bűntett vagy vétség miatt büntetve nem volt és ellene bűntett vagy szabadságvesztéssel büntetendő szándékos vétség miatt bírói eljárás nem folyik.

(3) A bíróság szakértő tagjául való kijelölést visszautasítani nem lehet, de a tiszt alól fontos okból az igazságügyminisztertöl felmentést lehet kérni.

(4) A bíróság szakértő tagja azzal az alkalommal, amikor elsöízben teljesíti bírói működését, a tanács elnökének a kezébe esküt tesz arra, hogy bírói tisztét a törvény értelmében részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen és igazságosan teljesíti, a hivatása gyakorlása közben tudomására jutó titkokat megőrzi, különösen pedig a tanácskozás és a szavazás lefolyását titokban tartja.

(5) A bíróság szakértő tagja ebben a minőségében közhivatalnok. Fegyelmi és büntetőjogi felelősségére a kir. ítélőbírákra fennálló jogszabályok irányadók. Arra nézve, hogy a bíróság szakértő tagja milyen ügyekben van a közreműködésből kizárva és közreműködése történt - az ajándékozásnak családi vagy milyen ügyekben mellőzendő, a polgári perrendtartásnak a bírák kizárására és mellőzésére vonatkozó rendelkezései irányadók. A kizárás vagy mellőzés felöl a tanács elnöke határoz. A bíróság szakértő tagját az eljárás során ugyanazok a jogok illetik meg, mint a jogok illetik meg, mint a bírót. A bíróság szakértő tagjának közreműködése tiszteletbeli, költségét és napidíját az igazságügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve rendeletben állapítja meg.

Devil Smile Nincs helye megtámadásnak a jelen § alapján olyan ingatlan átruházása tekintetében, amely az 1942:XV. törvénycikk értelmében átengedésre kötelezés alá esik, úgyszintén az olyan vagyonátruházás tekintetében, amely kereskedelmi üzlet (üzem) körében történt.

(7) A jelen §-ban foglalt rendelkezések megfelelően irányadó abban az esetben is, ha zsidó valamely jogáról lemondott.

//. Az államra átszállott vagyon kezelése

14. § (1) Az államra átszállott vagyon kezeléséről és hasznosításáról a belügyminiszter által - a pénzügyminiszterrel egyetértve -ezzel a feladattal megbízott szerv gondoskodik. A szerv a kezelés és hasznosítás tekintetében a belügyminiszter által - a vagyontárgy természete szerint illetékes miniszterrel egyetértve -meghatározott irányelveknek, illetőleg intézkedéseknek megfelelően jár el. A 18. § rendelkezéseit a vagyon kezelése és hasznosítása során tett intézkedések körében is megfelelően alkalmazni kell.

(2) A jelen rendelet hatálybalépése után az államra átszállott zsidóvagyonra vonatkozóan az 1.600/1944. M. E. számú rendelet, valamint az azt kiegészítő és módosító rendeletek alapján kirendelt vállalati vezető jogköre megszűnik, mihelyt a szerv a vállalat ügyének vitelére megbízottat rendel.

(3) A jelen rendelet alapján az államra átszállott ingatlant és más vagyontárgyat az azzal rendelkező személy köteles a rendes ember gondosságával a jelen rendelet hatálybalépésének napján meglevő állapotban fenntartani és a kormánybiztos intézkedéséig a kezelésről (gondoskodni; a még le nem zárt kereskedelmi ipari) üzletet (üzemet) az azzal rendelkező személy köteles a rendes kereskedő gondosságával legalább a jelen rendelet hatálybalépésének napján meglevő állapotban fenntartani és tovább vezetni mindaddig, amíg azt a szerv át nem veszi.

15. § (1) Az államra átszállott részvények (részvényutalványok), szövetkezeti üzletrészek, hányadrészjegyek alapján fennálló tagsági jogokat, valamint közkereseti, betéti vagy korlátolt felelősségű társasági vagyonilletőségen alapuló s az államra átszállott jogokat a kincstár nevében a szerv gyakorolja. A szervet ebben a működésében a belügyminiszter a vállalat tárgya szerint illetékes miniszterrel egyetértve irányítja.

(2) A kincstárt a reá átszállott szövetkezeti üzletrészeken alapuló tagsági jogok az alapszabályokban esetleg meghatározott előfeltételek teljesítése nélkül és az ott megszabott korlátozásokra tekintet nélkül megilletik.

///. Az államra átszállott vagyon értékesítése

16. § Az államra átszállott és a kincstár tulajdonában megtartani nem kívánt vagyontárgyak értékesítéséről a belügyminiszter által - a vagyontárgy természete szerint illetékes miniszterrel egyetértve -meghatározott irányelveknek megfelelően a szerv gondoskodik.

17. § (1) A jelen rendelet alapján értékesítésre kerülő épületek tekintetében az 1924:XII. törvénycikk hatálya alá eső társasháztulajdon alapításának helye van tekintet nélkül arra, hogy az épületet mikor állították elő.

(2) Amennyiben az államra átszállott közkereseti, betéti vagy korlátolt felelősségű társasági vagyonilletőséget a kincstár magának meg nem tartja, vagy a szerv átruházás útján nem értékesíti, a szerv a társaság feloszlását kívánhatja. A cégbíróság a szerv kívánságára kimondja annak a közkereseti, betéti vagy korlátolt felelősségű társaságnak a feloszlását, amelyben a jelen rendelet rendelkezései folytán kincstári érdekeltség keletkezett. Ha minden vagyonilletőség a kincstárra szállott, a társaság feloszlása nyomán felszámolásnak nincs helye.

(3) Az államra átszállott vállalatnak, mint egésznek átruházása esetében ( 1908:LVII. tc.) a vállalat céljára szolgáló helyiség korábbi zsidó bérlője helyébe a vállalat átvevője lép, ha a bérlet fenntartásáról a bérbeadót a vállalat átvételétől számított tizenöt nap alatt írásban értesíti.

(4) Nemzsidó és zsidó között fennállott tulajdonközösség esetében az államra átszállott tulajdoni hányad, úgyszintén a (3) bekezdésben említett vagyon illetőségek értékesítése során a vevő személyének kiválasztásában a nemzsidó tulajdonostárs, illetőleg a társasági tag méltánylást érdemlő érdekeit figyelembe kell venni. Ez a szabály nemzsidót és zsidót közösen megillető más jogok értékesítése tekintetében is irányadó.

18. § (1) A vagyontárgyak értékesítése során azonos feltételek mellett - a következő sorrendben -elsőbbségük van: a Vitézi Rendhez tartozó hadirokkantaknak, a többi hadirokkantaknak, a Vitézi Rend tagjainak, a tűzharcosoknak, a hadiözvegyeknek, a hadiárváknak, a háborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesített személyeknek, valamint azoknak, akiknek két gyermeknél több gyermekük van.

(2) Ha az értékesített vagyontárgy eladási ára 50.000 pengőt meg nem halad, a vételárból:

a) a Vitézi Rend tagjainak, a legalább 50%-os hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak 20% engedményt;

b) azoknak, akiknek kettőnél több gyermekük van, minden élő gyermek után 5% engedményt;

c) az (1) bekezdésben felsorolt többi igényjogosultaknak 10% engedményt kell adni.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott engedményt csak egy jogcímen lehet számításba venni, s az engedmény az eladási ár felét meg nem haladhatja.

IV. Vegyes és záró rendelkezések

19. § Ha a jelen rendelet végrehajtása következtében honvédelmi kötelezettséget teljesítő nemzsidó személy magánjogi szolgálati viszonya szűnik meg, a szolgálati jogviszony megszűnése esetére járó illetményekhez való jogának érintetlenül hagyása mellett, a hozzátartozóit megillető járandóságok (tartási hozzájárulás) kifizetéséről a kormánybiztos gondoskodik; a hozzátartozókat megillető járandóságokat több hónapra előre is ki lehet fizetni.

20. § (1) A folyamatban levő olyan perekben, amelyekben a kereseti kérelem államra átszállott vagyontárgyra vonatkozik, a felek ezt a bíróságnak haladéktalanul, de legkésőbb a jelen rendelet hatálybalépését követő első perbeli cselekmény alkalmával kötelesek bejelenteni.

(2) Ha az (1) bekezdésben említett perben a bíróságnak akár a felek bejelentéséből, akár másként tudomására jut, hogy valamennyi peres fél zsidó, a bíróság az eljárást a perköltségekre vonatkozó határozat nélkül megszünteti.

(3) Ha a per nemzsidó és zsidó között folyik, a bíróság az eljárást hivatalból felfüggeszti és erről - a felek nevének és a per tárgyának és a perben érvényesített követelés jogcímének közlése mellett - a kormánybiztost értesíti. Az ilyen pert a jelen rendelet hatálybalépésétől számított hat hónap alatt csak a kincstár kérelmére lehet folytatni; a további eljárásban a zsidó fél helyébe a kincstár lép.

(4) A jelen § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a bírói nemperes eljárásokban, a közigazgatási bíróság, valamint a közigazgatási és más hatóságok előtt folyó eljárásokban is.

(5) Az esetleg szükséges részletes szabályokat az eljárás tárgya szerint illetékes miniszter rendelettel állapítja meg.

21. § A jelen rendelet értelmében a kincstár részére járó fizetéseket a szervhez kell teljesíteni.

22. § Az 1942:XV. törvénycikk, a 4.070/1943. M. E. és a 3.100/1944. M. E. számú rendelet rendelkezéseinek a jelen rendelet folytán szükséges módosítása és kiegészítése tárgyában külön jogszabály rendelkezik.

23. § (1) Annak megállapításában, hogy a jelen rendelet alkalmazása szempontjából ki a nemzsidó és ki a zsidó, az 1942:IV. tc. 3. §-a (3) bekezdésének rendelkezései irányadók.

(2) A jelen rendelet hatálya nem terjed ki a zsidók közül az 1.730/1944. M. E. számú rendelet 1. §-ában meghatározott kivételezett személyekre, úgyszintén viszonosság esetében a külföldön lakó nem magyar állampolgárságú zsidókra. Nem áll fenn azonban ez a kivétel arra a nem magyar állampolgárságú zsidóra, aki magyar állampolgárságát az 1938. évi május hó 28. napja után távollét folytán vesztette el vagy magyar állampolgárságától bármikor megfosztatott.

24. § (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő, aki a jelen rendelet 4., illetőleg 6. §-án alapuló bejelentési, átadási vagy beszolgáltatási kötelezettségnek nem, vagy nem a kellő időben vagy hamis adatok szolgáltatásával tesz eleget, úgyszintén aki a 4. §-ban megszabott őrzési kötelességét megszegi. A büntetőjogi felelősségrevonáson felül a 8.130/1939. M. E. számú rendelet alapján rendőrhatósági őrizet alá helyezésnek (internálásnak) is helye van.

(2) A pénzbüntetésre az 1928X törvénycikk rendelkezései irányadók. A pénzbüntetés legmagasabb összege nyolcezer pengő, olyan esetben pedig, amikor megállapítható annak a nyereségnek a mennyisége, amelyet a kihágás elkövetője a cselekménnyel illetéktelenül elért vagy elérni törekedett, nyolcezer pengőnek a megállapított nyereség kétszeresével felemelt összege. A pénzbüntetés behajthatatlanságának esetére megállapított elzárásbüntetés leghosszabb tartama hat hónap, kihágások halmazata esetében egy év.

(3) A kihágás miatt a bűnvádi eljárás egy év alatt, a kiszabott büntetés pedig két év alatt évül el.

(4) A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a rendőrség működési területén a m. kir. rendőrségnek, mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörébe tartozik. Harmadfokon a belügyminiszter bíráskodik.

25. § (1) A jelen rendelet a kihirdetésének napján lép hatályba, mindaddig azonban, amíg a II. és III. fejezetekben említett - a belügyminiszter által a pénzügyminiszterrel egyetértve kibocsátott rendelettel megbízott -

szerv működését meg nem kezdi, a zsidó vagyon kezelése és értékesítése tekintetében a kormánybiztos a 2.650/1944 M. E., illetőleg a 3.520/1944. M. E. számú rendelet szerint jár el.

(2) A jelen rendelet végrehajtásáról a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve gondoskodik.


1944.04.05 a zsidók megkülönböztető jelzéséről

1.240/1944. ME számú rendelet

a zsidók megkülönböztető jelzéséről

A m. kir. minisztérium a honvédelemről szóló 1939:II. tc. 141. §-ának (2) bekezdésében, valamint 212. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli.

1. § (1) A jelen rendelet hatálybalépésétől kezdődően minden hatodik életévet betöltött zsidó személy - nemre való tekintet nélkül -köteles házon kívül felső ruhadarabjának bal mellrészén, jól láthatóan, 10x10 cm átmérőjű szövet-, selyem, vagy bársonyanyagból készült, kanárisárga színű, hatágú csillagot viselni.

(2) Az előbbi bekezdésben említett megkülönböztető jelet könnyen el nem távolítható módon kell a ruhára -varrással - ráerösíteni.

2. § Annak a megállapításában, hogy a jelen rendelet alkalmazása szempontjából ki a nemzsidó és ki a zsidó, az 1941:XV. tc. 9. és 16. §-ának rendelkezései az irányadók azzal, hogy nemzsidó az olyan személy is, aki származására és vallására nézve az említett 9. § utolsó bekezdésében foglalt meghatározásnak megfelel, feltéve hogy nem kötött, illetőleg mindaddig, amíg nem köt házasságot zsidóval, vagy olyan nemzsidóval, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

3. § A jelen rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezés nem terjed ki arra a zsidóra, akit az 1914-1918. évi háborúban az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért arany, vagy legalább két ízben I. osztályú ezüst vitézségi éremmel, vagy mint főtisztet, a kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarenddel vagy annál magasabb, de ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetéssel vagy mint köztisztet kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarendnél magasabb, de ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetéssel tüntettek ki, úgyszintén arra sem, aki legalább 75%-os hadirokkant, végül arra sem, aki az 1939:IV. tc. 2. §-a első bekezdésének 6. pontjában, a 7.720/1939. M. E. számú rendelet 66. §-ában, a 2.220/1941. M. E. számú rendelet 3. §-ában, vagy a 8.550/1941. M. E. számú rendelet 2. §-ában meghatározott kivétel alá esik.

4. § (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntetörendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig, háború idején hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő, aki a jelen rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezésnek nem tesz eleget.

(2) A pénzbüntetésre az 1928:X. törvénycikk rendelkezései irányadók azzal az eltéréssel, hogy a pénzbüntetés legmagasabb összege az 1939:II. tc. 212. §-ának (1) bekezdésében meghatározott mértékig terjed; a pénzbüntetés átváltoztatására pedig az említett § (4) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a rendőrség működési területén a m. kir. rendörségnek, mint rendőri büntetőbíróságnak a hatáskörébe tartozik. Harmadfokon a belügyminiszter bíráskodik.

5. § Ez a rendelet az 1944. évi április hó 5. napján lép hatályba; végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.


1944.04.05 a zsidók utazásának korlátozásáról

134.

A m. kir. minisztérium 1944. évi 1.270. M. E. számú rendelete,

a zsidók utazásának korlátozásáról.

A m. kir. minisztérium az 1939:II. t.-c. 141. §-ának (2) bekezdésében és a 212. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli:

1. §. Az a zsidó, aki az 1.240/1944. M. E. számú rendelet (Rt 1944. 263. o.) 1. §-ában meghatározott megkülönböztető jelzés viselésére köteles - a 4. §-ban foglalt esetet kivéve, - sem közlekedés, sem szállítás céljára személygépjáróművet (személyautó, motorkerékpár, géperejű bérkocsi) nem használhat.

2. §. (1) Az 1. §-ban meghatározott személy az illetékes hatóság (3. §.) írásbeli engedélye nélkül sem közforgalmú vagy korlátolt közforgalmú vasúton, sem közforgalomra berendezett személyszállító hajón, sem pedig közhasználatú társasgépkocsin nem utazhat.

(2) Nem vonatkozik az (1) bekezdésben meghatározott korlátozás a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSzKRT), a Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV), valamint az egyes városok belterületén közlekedő vasutak és közhasználatú társasgépkocsijáratok vonalaira.

3. §. (1) A 2. §-ban meghatározott - egy útra vagy határozott időtartamra szóló - engedélyt a m. kir. rendőrség működési területén az elsőfokú rendőrhatóság, egyebütt - pedig A m. kir. csendőrörs adja meg.

(2) A 2. §-ban meghatározott engedély kiadásának csak akkor van helye, ha az utazást a munkahelyre való eljutás és onnan a lakóhelyre visszatérés vagy egyéb fontos ok teszi szükségessé. Az engedélyt ki kell adni annak, aki utazását polgári vagy katonai hatóság idézésével igazolja.

(3) Az engedélyben meg kell jelölni a kérelmező nevét, foglalkozását, pontos lakcímét, továbbá az utazás célját, helyét és időtartamát. A kiadott engedélyekről jegyzéket kell vezetni,

4. §. Az a gyakorló orvos, akit az Orvosi Kamara erre írásban feljogosít, géperejű gépkocsit jogosult igénybe venni.

5. §. A 3. §-ban meghatározott engedély nem jogosít sem sebes vonaton, gyorsvonaton vagy gyorssínautobuszon (gyorsmotorvonaton) utazásra, sem pedig étkező vagy hálókocsinak használatára.

6. §. Heart Amennyiben cselekménye nem esik súlyosabb büntető rendelkezés alá, kihágást követ el és két hónapig, háború idején hat hónapig terjedő elzárással büntetendő, aki az 1., 2., vagy 3. §-okban meghatározott tilalmakat megszegi. A büntetőjogi felelősségrevonáson felül a 8.130/1939. M. E. számú rendelet (Rt. 1939. .1269. o.) alapján rendőrhatósági őrizet alá helyezésnek (internálásnak) is helye van. .

(2) A pénzbüntetésre az 1928 :X. törvénycikk rendelkezései irányadók; a pénzbüntetés legmagasabb összege az 1939:II. tc. 212. §-ának (1) bekezdésében meghatározott mértékig terjed.

(3) A pénzbüntetés átváltoztatására és a kihágás elévülésére az 1939:II. tc. 212. §-ának (4) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást.

(4) A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a rendőrség működési területén pedig a m. kir. rendőrségnek, mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörébe tartozik. Az 1929: XXX. tc. 59. §-a (1) bekezdése 3. pontjának alkalmazása; szempontjából szakminiszternek a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztert kell tekinteni.

7. §. A jelen rendelet kihirdetése napján (1944. ápr. 7.) lép hatályba

Budapesten, 1944. évi április hó 5-én.

Sztójay Döme s. k.

m. kir. miniszterelnök.


1944.04.07 A Belügyminisztérium bizalmas rendelete a zsidók gyűjtő-táborokba való szállításáról

59. A Belügyminisztérium bizalmas rendelete a zsidók gyűjtő-táborokba való szállításáról

M. Kir. belügyminiszter

Szám: 6163/1944. res.

Tárgy: Zsidók lakhelyének

kijelölése

A m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, melynek eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidóépületekben, illetőleg gettókban nyer elhelyezést.

Kivételt képeznek a hadifontosságú üzemekben, bányáknál és nagyobb vállalatoknál, földbirtokoknál alkalmazott azok a szakképzett zsidók, akiknek azonnali felváltása az üzem termelését megakadályozná. A nem hadifontosságú üzemeknél, bányáknál és vállalatoknál azonban a felváltást azonnal végre kell hajtani, és azok élére az illető vállalat, üzem stb. személyzetéből a legmegfelelőbbet kell teljes jogkörrel állítani. Ezeket a tör-vényhatóságok által kiküldött bizottságok állapítják meg. Pótlásukról a hatóságok már most gondoskodjanak. Amint azonban a leváltás lehetősége megvan - melyre területileg illetékes közigazgatási hatóságok vezetőinek törekednie kell, hogy az mielőbb megtörténhessen, azonnal, lehetőleg egy szakképzett gondnokot jelöljön ki és állítsa az üzem és vállalat stb. élére, teljes jogú felelősséggel.

Zsidónak tekintendők az.......-én kelt &&&&&számú rendeletemben körülírt személyek.

A zsidók összeszedését a területileg illetékes rendőrség és a m. kir. csendőrség végzi.

Szükség esetén a csendőrség városokban a m. kir. rendőrségnek karhatalmi segélyt nyújt. A német biztonsági rendőrség tanácsadó szervként a "helyszínre ki fog szállni, akikkel a zavartalan együttműködésre különös súlyt kell helyezni.

A vármegyei törvényhatóságok a zsidók számarányához viszonyítva a megfelelő helyen és számban azonnal létesítsenek gyűjtőtáborokat. Azok helyét a közbiztonsági államtitkárnak jelentsék be. A gyűjtőtáborok felállításával felmerült költségeket egyelőre........fedezzék.

Minden városban vagy nagyobb községben, ahol a zsidók számaránya külön zsidóépületek létesítését indokolja, ezeknek kijelölésére a rendőrhatóságok saját hatáskörükben már most intézkedjenek, mert a gyűjtőtáborokban csak az állambiztonsági szempontból veszélyes zsidók maradnak vissza, míg a többiek zsidóházakban nyernek elhelyezést. Zsidó épületül azokat az épületeket kell kijelölni, ahol a zsidók tömegesebben laknak. Ezekből az ott lakó nemzsidó származásúakat a rendőrhatósága zsidók által kiürített hasonló értékű és bérű lakásokba a meg-felelő területrészen végrehajtott tisztogatási akció befejezését követő 30 napon belül telepítse ki, hogy a gyűjtőtáborokból kihelyezett zsidókat a zsidóépületekbe annak idején azonnal el lehessen helyezni. A kitelepítésből származó és bizottságilag megállapított költségeket egyelőre......fedezze.

A zsidók összegyűjtésével és elszállításával egyidejűleg a helyi hatóságok bizottságokat jelöljenek ki, amelyek a zsidók lakásait és üzleteit az eljáró rendőri és csendőrt közegekkel együtt lezárják és külön-külön azonnal lepecsételik. A kulcsokat a zsidó nevével és pontos lakcímével ellátott és lepecsételt borítékban az eljáró közegek a gyűjtőtábor parancsnokságnak adják át.

Azokat a romlandó tárgyakat -és azokat az élő állatokat, amelyek termelési célokat nem szolgálnak, a városi hatóságok és községi elöljáróságok vegyék át. Ezeket elsősorban a hon-védség és közbiztonsági szervek, másodsorban helyi közellátáscéljaira kell igénybe venni.

Pénzt és értéket (arany-, ezüstneműek, részvényeik stb.) az előbb említett eljáró szervek vegyék őrizetbe és azok mineműségét feltüntető rövid jegyzék és ellenjegyzék ellenében adják át a városi hatóságoknak és községi elöljáróságoknak. Ezeket az értékeket a községi elöljáróságok 3 napon belül a tisztogatási terület központjában székelő Nemzeti Bank fiókjához tartoznak beszállítani. Ezeket a központokat a tisztogatási akciót vezető rendészeti szervek esetenként állapítják meg.

Az elszállítás fogolyként vonaton, szükség esetén városi, illetve községi elöljáróságok által kirendelt előfogatokon történjék. Az elszállítandó zsidók csak a rajtuk levő ruházatot, legfeljebb két váltás fehérneműt és fejenként legalább 14 napi élelmet, továbbá legfeljebb 50 kg-os poggyászt, amelyben az ágyneműek, takarók, matracok súlya is bennfoglaltatnak, vihetnek magukkal. Pénzt, ékszereket, arany- és más értéktárgyakat nem. A zsidók összeszedését az alábbi sorrendben kell foganatosítani: kassai, marosvásárhelyi, kolozsvári, miskolci, debreceni, szegedi, pécsi, szombathelyi, székesfehérvári és budapesti csendőrkerü-letek, illetve ezek területén fekvő rendőrhatóságok felügyeleti területe, legvégül Budapest székesfőváros.

Az illetékes csendőrkerületi parancsnokságok és rendőrség rendelkezésére állnak az összes karhatalmi századok és a nekik alárendelt tanalakulatok. Karhatalmak igénylésénél legyenek figyelemmel arra, hogy a kerület határának lezárása addig kell tartson, amíg a zsidók összeszedése a szomszéd kerületekben is megtörténik. Az összeszedésre vonatkozólag a csendőrkerületi parancsnokságok és rendőrhatóságok lépjenek egymással szoros érintkezésbe, hogy a tisztogatási akció együtt, egy időben és közösen történjen.

A lakásukon fel nem talált zsidók körözését a szokásos módon, jelen rendeletemre való hivatkozással kérje. Lakásukkal egyébként úgy kell eljárni, mint az elfogott zsidókéval.

A Budapesten székelő Zsidó Központi Tanácsot köteleztem arra, hogy Nyíregyházán, Ungváron, Munkácson és Máramaros-szigeten saját orvosaival, saját felszereléssel azonnal állítson fel kisegítő ideiglenes kórházakat. Ezek az orvosok fogják egyúttal ellátni a gyűjtőtáborok egészségügyi szolgálatát is.

Felhívom a hatóságok figyelmét arra is, hogy az idegenállamok területéről idemenekült összes zsidók, kivétel nélkül, a kommunistákkal egyenlő elbánás alá esnek, tehát kivétel nél-kül gyűjtőtáborban helyezendők el.

Kétes zsidók szintén a gyűjtőtáborokba szállítandók, tisztázásuk ott történik.

Jelen rendeletem szigorúan bizalmasan kezelendő és a hatóságok, illetőleg parancsnokságok vezetői felelősek azért, hogy erről senki a tisztogatási akció megkezdése előtt tudomást ne szerezzen.

Kapják: Valamennyi alispán és polgármester, Kárpátalja Kormányzói Biztosa, valamennyi csendőrkerületi parancsnokság, valamennyi csendőrnyomozó alosztály parancsnoka, m. kir. csendőrség központi nyomozóparancsnoksága, a budapesti és vidéki rendőr főkapitányság, a m. kir. állambiztonsági rendészet vezetője, a galántai csendőr karhatalmi zászlóalj és nagyváradi csendőr tanzászlóalj parancsnoka.

Ezt a rendeletemet a m. kir. csendőrség felügyelője is megkapta.

Bp. 1944. ápr. 7.

Baky László

Eredeti tisztázat. - OL Bm. ált. 1944. - Zsidóügyek.

A rendelet jelen példánya Kárpátalja kormányzói biztosának iratai közül került elő. A kormányzói biztos irodájába 1944. április 13-án érkezett. A pontokkal jelzett üres helyeket feltehetően az általános keretben kiadott zsidórendeletek után óhajtották kitölteni, így például a gettók létesítésének kérdésében a Minisztertanács csak 1944. április 26-án hozott döntést. (L. e kötet 106/b. sz. iratát.)


1944.04.28 a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról

1.610/1944. ME számú rendelet

a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról

A m. kir. minisztérium a honvédelemről szóló 1939:II. tc. 141. §-ának (2) bekezdésében, a 159. és 212. §-ában, valamint a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931:XXVI. tc. 2. és 3. §-ában foglalt és legutóbb az 1944:IV. törvénycikkel meghosszabbított felhatalmazás alapján a következőket rendeli.

A zsidók lakásának igénybevétele

1. § Lakáshoz juttatás, valamint a közhivatalok és közérdekű intézmények elhelyezése céljából igénybe lehet venni:

1. annak a zsidónak a lakását, akinek akár ugyanabban, akár más községben (városban) más lakása is van;

2. annak a zsidónak a lakását, aki a jelen rendelet hatálybalépésétől számított öt évnél nem régibb időben ugyanabban a községben (városban) fel- vagy lemenő rokonának, vagy testvérének lakásában legalább három hónapig az említett rokonaival együtt lakott; ilyen igénybevételnek nincsen helye, ha az illetőnek vagy rokonának családi körülményei együttlakásuk óta megváltoztak s a lakás ennek következtében az igénybevételt szenvedőnek és családjának befogadására elégtelen;

3. annak a zsidónak a lakását, akinek a lakása az ott lakók lakásszükségletét foglalkozásuk és egyéb személyes körülményeik figyelembevételével meghaladja; ilyen igénybevétel esetében az igénybevételt szenvedő részére lakásszükségletének, életviszonyainak és állandó keresetének megfelelő más lakást kell biztosítani;

4. annak a zsidónak a lakását, aki az egész bérelt lakását albérletbeadás útján hasznosítja; az igénybevételt ebben az esetben el lehet rendelni, tekintet nélkül arra, hogy a bérlő azt állandó vagy csak ideiglenes távollétének idejére adta albérletbe; ha az albérlő zsidó, a lakást nemcsak az albérlő, hanem más részére is igénybe lehet venni.

2. § Az 1. § 3. pontjában foglalt rendelkezés alkalmazása szempontjából a lakásszükségletet esetenkint a lakásban lakó személyek összes körülményeinek és a helyi viszonyoknak mérlegelésével községekben a főszolgabíró, városokban a polgármester állapítja meg.

3. § az 1. §-ban foglalt rendelkezések alkalmazása során a nyaralás (üdülés) céljára szolgáló lakást is számításba kell venni, ha az állandó (téli-nyári) lakásra alkalmas. Számításba kell venni azt a lakást is, amelyet a zsidó más zsidó személy részére bérel; ilyen esetben a hajléktalanná vált zsidó részére ugyanabban a községben (városban) lakásszükségletének, életviszonyainak és állandó keresetének megfelelő más lakást kell biztosítani.

4. § Az 1. § 3. pontja, valamint a 3. § alapján elrendelt igénybevétel esetén a határozatot csak akkor lehet végrehajtani, ha az igénybevételt szenvedő a másik lakásba azonnal beköltözhetik.

5. § A jelen rendeletben foglalt rendelkezések alkalmazása során az igénybevett lakáshoz tartozó helyiségek közös használatát is el lehet rendelni.

6. § A lakások igénybevételére, a bérlők kijelölésére és az igénybevétel tekintetében követendő eljárásra a 6.740/1941. M. E. számú rendelet 6-13., 15. és 16. §-aiban, az 590/1942. M. E. számú rendelet 12. §-ában, és a 100/1943. M. E. számú rendelet 7. és 8. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

Zsidó bérbeadó felmondási jogának korlátozása

7. § Lakás és lakás céljára használt egyéb helyiség bérletét zsidó bérbeadó nernzsidó bérlővel szemben az 5.777/1941. M. E. számú rendelet 6. §-a első bekezdésének 1. és 3. pontja alapján rendes felmondással nem szüntetheti meg.

A zsidók lakóhelyének kijelölése

8. § (1) A tízezernél kisebb lélekszámú községekre vonatkozóan a törvényhatóság első tisztviselője akként rendelkezhetik, hogy a zsidók kötelesek záros határidő alatt az általa kijelölt más községbe, illetőleg városba átköltözni.

(2) Az (1) bekezdés alapján átköltözésre kötelezett zsidók elhelyezéséről új lakóhelyükön a főszolgabíró, illetőleg a polgármester gondoskodik.

(3) az (1) bekezdés alá eső községekben zsidó nem telepedhetik le.

(4) A jelen § rendelkezései nem érintik a zsidónak a községben lakását, ha az honvédelmi munkaszolgálaton vagy más hatósági rendelkezésen alapul.

9. § (1) A törvényhatóság első tisztviselője a 8. § alá nem eső községekre, valamint városokra vonatkozóan akként rendelkezhetik, hogy a zsidók a városnak, illetőleg a községnek csak meghatározott részeiben, illetőleg meghatározott utcákban, esetleg kijelölt házakban lakhatnak.

(2) Az (1) bekezdésben említett esetben a zsidók elhelyezéséhez szükséges lakásokról községekben a főszolgabíró, városokban a polgármester gondoskodik.

10. § A 9. § alkalmazása körében a törvényhatóság első tisztviselője a zsidóknak meghatározott városrészben (utcákban, házakban) elhelyezésével kapcsolatban azt is elrendelheti, hogy nemzsidó személyek a zsidók részére kijelölt város-, illetőleg községrészből (utcából, házból) kiköltözzenek. Erre azonban a nemzsidó személyt csak akkor lehet kötelezni, ha részére máshol életviszonyainak és állandó keresetének megfelelő lakás áll rendelkezésre.

11. § (1) A jelen rendelet alkalmazása során az esetben, ha a zsidónak iparüzlete, haszonbérlete vagy bármily más vállalata van és eltávozása következtében a vállalatot személyes közreműködésével továbbvezetni vagy felszámolni nem tudja, a községi elöljáróság (polgármester) gondnok kirendelése végett a gyámhatósághoz előterjesztést tesz. A kirendelt gondnok jogai és kötelességei tekintetében a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877:XX. tc. 28. §-ának d) pontja alapján kirendelt gondnokra megállapított szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezése nem érinti az illetékes miniszternek vagy az általa megbízott hatóságnak azt a jogát, hogy a vállalathoz vállalatvezetőt rendelhet ki. Ez utóbbi esetben a gondnok kirendelése a vállalatvezető kirendelése napján megszűnik.

A bérleti jogviszony megszűnésével kapcsolatos rendelkezések

12. § Ha a jelen rendelet alapján tett hatósági intézkedés következtében a bérlő lakását elhagyni köteles, a bérleti jogviszony annak a hónapnak utolsó napjával ér véget, amelyben a bérlő a lakásból kiköltözik.

A rendelet hatálya

13. § Annak megállapításában, hogy a jelen rendelet szempontjából ki a nemzsidó és ki a zsidó az 1941 :XV. tc. 9. és 16. §-ának rendelkezései az irányadók azzal, hogy nemzsidó az olyan személy is, aki származására és vallására nézve az említett 9. § utolsó bekezdésében foglalt meghatározásnak megfelel, feltéve, hogy nem kötött, illetőleg mindaddig, amíg nem köt házasságot zsidóval, vagy olyan nemzsidóval, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

14. § A jelen rendelet rendelkezéseit nem kell alkalmazni arra a zsidóra, aki az 1.240/1944. M. E. számú rendeletben meghatározott megkülönböztető jelzés viselésére nem köteles.

Büntető rendelkezések

15. § (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig, háború idején hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő, aki

1. a jelen rendeleten alapuló

igénybevétel meghiúsítása végett a hatóságot a valóság elhallgatásával, valótlan adatok közlésével vagy más módon szándékosan megtéveszti, vagy megtéveszteni törekszik, vagy abban közreműködik:

2. a 8. § (4) bekezdésében foglalt tilalmat megszegi vagy kijátsza;

3. a jelen rendelet alapján tett hatósági rendelkezésnek nem tesz eleget.

(2) A pénzbüntetésre az 1928:X. törvénycikk rendelkezései irányadók azzal az eltéréssel, hogy a pénzbüntetés legmagasabb összege az 1939:II. tc. 212. §-ának (1) bekezdésében meghatározott mértékig terjed, a pénzbüntetés átváltoztatására pedig az említett § (4) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

(3) A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a rendőrség működési területén a m. kir. rendőrségnek, mint rendőri büntető bíróságnak hatáskörébe tartozik. Harmadfokon a belügyminiszter jár el.

Hatálybalépés

16. § Ez a rendelet a kihirdetésének napján (1944. ápr. 28.) lép hatályba: rendelkezéseit a folyamatban levő, jogerős határozattal el nem döntött ügyekben is alkalmazni kell.


1944.07.15 Hamvas csanádi püspök jelterjesztése Serédi hercegprímáshoz

104.Szeged, 1944 július 15

Hamvas csanádi püspök jelterjesztése Serédi hercegprímáshoz: megnyugvással veszi tudomásul a budapesti zsidók tervezett de-portálásának leállítását, de nem tartja kielégítőnek a vidéki helyzetet, felháborodássál ír a deportáltakkal szemben elkövetett kegyetlenségekről, aggódik a zsidószármazású keresztények kenyér-kereseti lehetőségei miatt.

1000. szám.

1944.

Főmagasságú és Főtisztelendő Bíbornak, Hercegprímás Úr!

Köszönöm Főmagasságodnak 5435/1944. sz. a. kelt bizalmasközlését.1 A kívánt közlést a szószékről fel fogom olvastatni. Különösen megnyugtató a miniszterelnök úr azon ígérete, hogy a budapesti keresztény vallású zsidók az országból elszállíttatni nem fognak. Ennek kieszközléséért különös hálával tartozom Főmagasságodnak. Ámde mi történik a már elszállított vidékiekkel? Makói, szegedi stb. híveimet már elszállították. Ezeknek vissza-hozását kellene követelnünk és azt is, hogy a vidéken is szüntessék meg a zsidószármazású keresztények deportálását, ahol ez még be nem fejeződött. És ha ilyen elrejtőzött keresztények akadnak, ne kísérjék őket csendőrökkel és ne küldjék ki a deportáltak után!

A miniszterelnök úr túlzottnak tartja a kegyetlen és kíméletlen eljárásokról való híreket. De történhetik-e az otthonból való kihurcolás, utolsó ékszertől, jegygyűrűtől való megfosztás, 70-75 embernek egy vasúti kocsiba való zsúfolása, 4-5 napon át lezárva, élelmiszer, vízellátás nélkül való szállítása kegyetlenség nélkül?

És még egy kegyetlenség történt itt Szegeden és Makón. A zsidó nőket levetkőztették és férfiak jelenlétében bábák és orvosok által testi motozásnak (per inspectionem vagináé) vetet-ték alá. Mi más ez, mint a női méltóságnak és szeméremérzetnek perverz megtiprása? Ezt nem igazolja az esetleg elrejtett ékszer (amit nem találtak), mert hisz amint az egyéb dolgok elvétele tőlük jogfosztás volt, az ilyen testi motozás útján történt esetleges elkobzás súlyosbított, illetve kétszeres bűn volt és egy bűnt nem lehet igazolni!

Ezen felháborító eljárás folytatásának talán elejét lehetne venni, ha Főmagasságod a miniszterelnök úr figyelmét felhívná rá.

A miniszterelnök úr azt is írja, hogy a zsidószármazású keresztények továbbra is elkülönítve fognak lakni, vallásukat azonban szabadon gyakorolhatják. De történik-e gondoskodás arról, hogy a kenyérkereset után járhassanak?

Ezekre voltam bátor felhívni Főmagasságod kegyes figyelmét, tekintve, hogy a tárgyalásokat még folytatni méltóztatik.

Főmagasságod kezét mély tisztelettel csókolva vagyok

alázatos szolgája az Úrban

Hamvas

csanádi püspök

Szeged, 1944. július hó 15-én

Saját kezű, kétoldalas tisztázat. - OL Filmtár, Esztergomi Prímási Lt. - 3230. doboz. 103. cím. 119-120. f.


1946."a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről"

1946. évi XXV. törvénycikk a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről

1. § (1) Magyarország Nemzetgyűlése ünnepélyesen megállapítja, hogy a letűnt uralmi rendszernek idegen befolyáson alapuló mindazok a rendelkezései és intézkedései, amelyek az ország lakosságának egy részét izraelita vallása, illetőleg zsidó származása címén jogaitól megfosztották, emberi méltóságában meggyalázták és végeredményben többségének -nagyobbrészt külföldi táborokban való - megsemmisítésére vezettek: ellenkeznek az emberiség örök eszményeivel, a magyar nép erkölcsi felfogásával és a magyar jog szellemével. A Nemzetgyűlés mélységes megvetéssel bélyegzi meg ezeket a rendelkezéseket és intézkedéseket.

(2) Megemlékezve a demokratikus kormányoknak azokról a rendeleteiről, amelyek a faji üldözésnek hamis indokolásra támaszkodó, a lakosság egy értékes és hazafias részét méltatlanul sújtó, idegen eredetű összes barbár szabályait hatályon kívül helyezték, a jogegyenlőséget visszaállították és ezzel a jóvátétel jogi feltételeit megteremtették: a Nemzetgyűlés egyszersmind a magyar nép elismerését és háláját nyilvánítja mindazoknak, akik a külső és belső megfélemlítéssel bátran dacolva, önzetlenül és áldozatkészen álltak üldözött embertársaik mellé és ezzel sokezer emberi életet mentettek meg a pusztulástól. Ezzel kifejezésre jutott a magyar nép egyetemének ellenállasa, amely a reakciós rendszerrel szemben is mindaddig megakadályozta a faji üldözés nemzeti szocialista brutalitásainak maradéktalan érvényesülését, amíg a német megszállás és hatalmi erőszak teljessé válása be nem következett. Ez az ellenállás világossá tette, hogy a magyar nép nem azonosítja magát a faji üldözéssel.

Magyarország felszabadulása után az ideiglenes nemzeti kormány első feladatai közé sorozta a faji üldözés jegyében fogant, kegyetlen és a magyar jogfejlődéssel ellentétes összes rendelkezések hatályon kívül helyezését és ezzel megteremtette a magyar zsidóságnak járó jóvátétel jogi előfeltételeit. Az a mérhetetlen szenvedés, amely a magyar zsidóságot érte, sok százezer élet kioltása természetesen nem tehető jóvá. A magyar kormány mindazonáltal úgy érzi, hogy a magyar nép igazi meggyőződésének ad kifejezést, amidőn a jelen törvényjavaslat benyújtásával lehetőséget nyújt a magyar szuverenitás hordozója számára, hogy az állami akarat megnyilatkozásának legünnepélyesebb formájában: törvény alakjában bélyegezze meg a magyar történelemben példa nélkül álló elmúlt sötét korszakot és szolgáltasson elégtételt az ártatlanul üldözötteknek. Viszont a magyarság őszinte háláját és elismerését érdemlik azok, akik félelmet nej ismerve, önzetlen áldozatkészséggel sokezer emberi életet mentettek meg és hozzájárultak a Magyarország hírnevén ejtett szégyenfolt letörléséhez.

Az elmúlt korszak rendelkezései anyagi javaiban is súlyosan megkárosították a magyar zsidóságot, amelynek egy része -egyfelől vagyontárgyainak államhatalmi tényezők részéről foganatosított elkobzása, másfelől a nyilaskeresztes és hasonló jellegű alakulatok rendszeres zsidóhadjárata következtében - nyomorba jutott. Figyelemreméltó azoknak a keresetképtelen aggoknak a száma is, akiket az üldözés eltartójuktól fosztott meg. Bár a demokratikus Magyarország a legsúlyosabb gazdasági és pénzügyi nehézségekkel küzd: mégis helyénvaló, hogy a magyar állam - amennyire ezt válságos helyzete megengedi - e nyomor enyhítésére törekedjék.

2. § (1) Az állam mindazokat a hagyatékokat, amelyeket örökös hiányában a (2) bekezdésben említett személyek hagyatékaként megszerzett vagy megszerez, az alábbi rendelkezések szerint létesítendő külön alapnak engedi át.

(2) A jelen § rendelkezései azoknak a személyeknek akár Magyarország területén, akár külföldön levő hagyatékaira terjednek ki, akik az izraelita vallásuk vagy zsidó származásuk címén ellenük folytatott üldözés folytán vagy az üldözéssel okszerű kapcsolatban szerzett sebesülés, sérülés vagy más egészségromlás következtében az 1941. évi június hó 26. napja és az 1946. évi december hó 31. napja között életüket vesztették. Holtnaknyilvánítás esetében az előbbi rendelkezést annak az örökhagyónak a hagyatékára kell alkalmazni, aki a holtnaknyilvánítás tárgyában hozott bírói határozat szerint az említett időközben tűnt el, tekintet nélkül arra, hogy ez a határozat a halál idejéül milyen időpontot állapít meg. Azt, hogy valamely hagyaték a jelen § rendelkezései értelmében az államot vagy az alapot illeti-e, az alap intézőbizottságának meghallgatása után háromtagú bizottság állapítja meg. A bizottság elnökét a közigazgatási bíróság ítélőbírái sorából annak elnöke, egy-egy tagját pedig a pénzügyminiszter és az alap intézőbizottsága jelöli ki.

(3) Az alapra szállnak át hazahozataluk esetében a külföldre hurcolt azok a vagyontárgyak is, amelyek az izraelita vallásúak, illetőleg zsidó származásuk miatt üldözött személyek birtokából az elmúlt uralmi rendszer intézkedései következtében jogtalanul kikerültek, feltéve, hogy jogszerű tulajdonosuk a minisztérium által kibocsátandó rendelet rendelkezései szerint nem állapítható meg.

(4) Az alap rendeltetése az izraelita vallásuk, illetőleg zsidó származásuk címén üldözött és ennek következtében segítségre utalt személyek, valamint az ily személyek javára szolgáló intézmények támogatása.

(5) Az alap jogi személyiséggel bír.

Devil Smile Az alap a minisztérium felügyelete alatt áll. Képviseletét, kezelését és felhasználását intézőbizottság látja el, amelynek elnökét és elnökhelyettesét a miniszterelnöknek a Magyar Izraeliták Országos Irodája és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodája javaslata alapján tett előterjesztésére, öt év tartamára a köztársasági elnök nevezi ki; az intézőbizottság tagjainak egyharmad részét a miniszterelnök, kétharmad részét pedig a magyarországi izraelita hitfelekezet említett törvényes képviseleti szervei - ugyancsak öt év tartamára - jelölik ki. Az alap szervezetének és működésének részletes szabályait, valamint az alap egyéb bevételi forrásait a minisztérium rendelettel állapítja meg.

A magyar zsidóság többsége az üldözések által életét vesztette. Ezért és mivel a fékevesztett faji téboly egész családokat irtott ki: viszonylag jelentős azoknak a hagyatékoknak a száma, amelyek más örökös hiányában a magyar államot illetnék. E hagyatékokat a magyar állam a maga részére nem veheti igénybe, mert a német és nyilas gonosztevők által ártatlanul kiontott vér nem lehet számára vagyoni bevételek forrása. Éppen azért a javaslat 2. §-ában a magyar állam elhárítja magától mindazokat az uratlan hagyatékokat, amelyek az 1941. évi június hó 26. és az 1946. évi december hó 31. napja között a vallásuk, illetőleg származásuk miatt ellenük folytatott üldözés következtében elhunyt személyekről reá megnyíltak vagy megnyílnak.

A szóbanforgó hagyatékokhoz tartozó összes javakat az állam az üldözés folytán segítségre szoruló személyek, valamint az ilyen személyek javára szolgáló intézmények támogatására kívánja fordítani. Hasonló célra lesznek fordítandók a külföldre hurcolt és onnan visszakerülő azok a vagyontárgyak is, amelyeknek birtokából a letűnt rendszer az üldözötteket jogtalanul megfosztotta, feltéve, hogy jogos tulajdonosuk nem állapítható meg. Evégből a javaslat 2. §-a alap létesítését rendeli. A 8500/1946. M. E. számú rendelet (Magyar Közlöny 167. számának melléklete) 118. §-ában meghatározott illetékmentesség e § (1) bekezdésének 4. pontja értelmében többek között a közjótékonysági célra juttatott örökség (hagyomány) vagy ajándék megszerzésére, úgyszintén az ilyen célra rendelt alapra vagy alapítványra

kiterjedvén, a létesítendő alapot megillető illetékmentességre vonatkozó külön rendelkezés szükségtelen. Figyelemmel az alap rendeltetésére, annak képviselete, kezelése és felhasználása terén megfelelő befolyást kell biztosítani a magyarországi izraelita hitfelekezet törvényes képviselete számára. Gondos kezelés mellett ez az alap minden bizonnyal a nélkülözök sok keserű könnyét fogja letörölni.

A holtnak nyilvánítás esetére vonatkozó különleges rendelkezés abban leli indokát, hogy számos határozat a halál időpontját az 1946. évi december hó 31. napját követő időre teszi. Az ekként holtnak nyilvánított személyek hagyatéka tehát már nem jutna az alapnak. Éppen ezért a javaslat idevágó rendelkezése értelmében nem a vélelmezett halál, hanem az eltűnés időpontja lesz irányadó.

3. § (1) Ha a hagyaték a 2. § (2) bekezdésében említett okból az ott megállapított idő alatt egymásra következően több örökhagyó után nyílt meg, az csak egy ízben, akként esik illeték alá, mintha az az utolsó örökösre közvetlenül az első örökhagyóról szállt volna át.

(2) A 2. § (2) bekezdésében megjelölt személyek örökösei húszezer forintot meg nem haladó tiszta hagyatéki érték után teljes, a hagyatéknak ezt meghaladó értéke tekintetében pedig ötvenszázalékos illetékmentességet élveznek, amely az öröklési illetéken felül az ingyenes vagyonszerzési illetékre is kiterjed. A kedvezmény alkalmazására vonatkozó részletes eljárási szabályokat - ideértve a kedvezmény előfeltételeinek igazolására vonatkozó rendelkezéseket is - a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg.

(3) A 2. §-ban megjelölt alap az ugyanezen § (1) bekezdése értelmében részére átengedett hagyatékok megszerzése tekintetében a húszezer forintot meg nem haladó tiszta hagyatéki érték esetében teljes illetékmentességet élvez, amely az öröklési illetéken felül az ingyenes vagyonszerzési illetékre is kiterjed. A húszezer forintot meghaladó tiszta hagyatéki érték után az alap a jelen § (2) bekezdésében meghatározott kedvezményt meghaladó öröklési és ingyenes vagyonszerzési illetékkedvezményben részesül, amelynek mértékét a minisztérium rendelettel állapítja meg. A fenti illetékek a jelen törvény hatálybalépését követő öt esztendő eltelte után válnak esedékessé és azt követően részletekben fizethetők. A részletfizetés feltételeit és módozatait a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg.

Hasonló megfontolásból kiindulva a javaslat 3. §-a illetékkedvezményt állapít meg ama hagyatékok tekintetében, amelyek a faji és felekezeti üldözés következtében életüket vesztett személyek után nyíltak meg. Az illetékkedvezmény az öröklési illetéken felül az ingyenes vagyonszerzési illetékre is kiterjed. A kedvezmény mértékét a javaslat a hősi halottak örököseit a jelenleg fennálló és a jövőben kibocsátandó jogszabályok értelmében megillető kedvezmény mértékével összhangban állapítja meg, jeléül annak, hogy a magyar törvényhozás nem kíván különbséget tenni a háború áldozatai között. Az illetékkedvezmény alkalmazására vonatkozó részletes szabályokat a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg, ami lehetőséget nyújt a legméltányosabb fizetési feltételek engedélyezésére. A

közbeeső átszállásokat a J. § (1) bekezdése értelmében az illetékkötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni, mert az üldözés folytán ugyanazon család több tagja rendszerint rövid időközökben vesztette életét; a többszörös illeték tehát méltánytalan terhet róna az örökösre.

A magyar köztársaság kormánya bizton reméli, hogy a faji gyűlölet f úr iái, amelyek sokszázezer ártatlan magyart életétől fosztották meg, vagy legalább is szerencsétlenné tették, a magyarság erkölcsi értékállományában mérhetetlen pusztítást vittek véghez és hazánk nemzetközi hírnevét is beszennyezték, soha többé nem merészkednek majd elő sötét odúikból. Szomorú tanulságul szolgálhat az emberiség számára, hogy az örök erkölcsi eszmények megcáfolása ideig-óráig alkalmas eszköz lehet ugyan bizonyos hatalmi célok elérésére, a félrevezetett társadalom alantas szenvedélyeinek felkorbácsolására és az önző haszonlesés kielégítésére végeredményében azonban a pusztulás örvényébe visz.

De reméli a kormány azt is, hogy a magyar zsidóság, amely a jelen törvénnyel elnyeri az őt méltán megillető erkölcsi elégtétel teljességét, feledni fogja az elmúlt korszak borzalmait és legkiválóbb elődeinek példájához híven, minden szellemi és anyagi erejének áldozatkész latbavetésével veszi ki részét Magyarország újjáépítésének hatalmas feladatából.4. § A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba.


Nehéz-Pozsony István: Jogtörténeti tanulmány a zsidókérdésről

Édesapám hagyatékából került elő egy figyelemreméltó könyv, amelynek adatain a jelen írás túlnyomó része alapszik. Apám precíz ember és gondos ügyvéd volt, ezért kénytelen volt ronggyá forgatni a könyvet az állampolgársági és büntetőügyekben, hogy ügyfelei számára megleljen bizonyos lyukakat, amelyek a jogrendszer sűrű szövetén keletkeztek az idők során. Konkrét esetekkel nem untatom az olvasót, csupán a könyv állapotát s a buzgó használat indokát magyarázom. A vaskos kötet címe: A zsidók egyenjogúsítására és külön jogrend alá helyezésére vonatkozó jogszabályok, írták dr. Tóth László kir. törvényszéki bíró és dr. Ribáry Géza ügyvéd, kiadta a Hungária Könyvkiadó Budapesten, 1939-ben, vitéz Bánó Lehel felelős kiadásában. A könyv tulajdonképpen kompiláció: két részből áll. Az elsőben azokat a jogszabályokat ismerteti, amelyeket a XIX. század folyamán a polgárosuló Magyarországon a liberális eszmék térnyerése folytán az általános jogegyenlőség értelmében hoztak meg a zsidók egyenjogúsítása érdekében, míg a második - sajnos sokkal terjedelmesebb - részben összeállítja és közli azokat a törvényeket és rendeleteket, amelyek a zsidók jogfosztásáról a kiadásig megszülettek, ez utóbbiakat szemérmesen "külön jogrend alá helyezés"-nek nevezi. Itt mindjárt tegyünk két megjegyzést. Az első: már az előszó szükségesnek tartja rögzíteni, hogy e jeles jogi szakmunka "pártatlanságának és politikamentességének hangsúlyozása jelentkezik a szerzők személyében is, akik közül az egyik vitathatatlanul keresztény bíró, a másik zsidó ügyvéd". A másik megjegyzés: noha a kompiláció a külön jogrend alá helyezés cím alatt szám szerint 4 törvényt, 6 miniszterelnöki rendeletet és további 6 szakminiszteri rendeletet közöl, a gyűjtemény kiadásának időpontjában még nem született meg a zsidók jogfosztásáról szóló jogszabályok legdurvábbika, az 1941 augusztusában kelt szégyenteljes és embertelen Harmadik zsidótörvény, amely bűncselekménnyé nyilvánította a "fajgyalázást" (zsidónak minősülő személy által nem zsidóval folytatott nemi érintkezést), és "jogi" alapul szolgált a zsidónak minősített hatszázezer magyar állampolgár elhurcolásához, megkínzásához, megsemmisítéséhez. Mindezen megjegyzések előrebocsátása mellett is érdemes a könyvet áttanulmányozni, mert értékes ismereteket nyerhetünk a mostanában olyannyira "megbeszélni" kívánt "zsidókérdés" problémaköréhez.

Jogtörténeti adalékok

A zsidókérdés - úgy látszik - egyidős a magyar államiság történelmével. A korai keresztény Magyarországon már voltak zsidó lakosok, amire abból is következtethetünk, hogy királyaink dekrétumokkal szabályozták jogaikat és kötelességeiket. Azt nem mondhatjuk, hogy középkori uralkodóink következetesek lettek volna a zsidósághoz fűződő érzelmi viszonyukban: inkább e viszony változandóságára találunk példát e korai jogalkotási periódusban. Szent László dekrétumainak első könyvében például ekként rendelkezik: "Ha zsidó keresztény asszonyt vesz társul, vagy valamely keresztény személyt szolgaságban tart az ő házánál, vegyék el tőle és adják vissza szabadságát, aki pedig eladta volt, attól vegyék meg az árát és legyen az a püspök jövedelme (10. fejezet). Ha valaki vasárnapon vagy ünnepnapon munkánál talál egy zsidót, ez, hogy a kereszténység meg ne botránkozzék, veszítse el azokat a szerszámokat, melyekkel dolgozott (27. fejezet)." Könyves Kálmán dekrétuma konkrét tilalmakat szab (74. fejezet): "Senki a zsidók közül keresztyén cselédet venni vagy eladni vagy magánál szolgaságban tartani ne merjen." És a 75. fejezet 1 §: "Zsidók, ha módjuk van benne venni, bírhatnak ugyan mezei jószágot, de ő nekik sehol másutt, hanem csak püspöki székhelyen legyen szabad lakniuk." Ezekkel a királyokkal szemben IV. Béla sokkal türelmesebb: engedélyt kér és kap a pápától arra, hogy a közjövedelmeket zsidóknak és pogányoknak eladhassa (bérbe adja), rendezi a zálogügyleteket, eljárási szabályként állítva fel, hogy zsidó ellen keresztény tanúságtétele csak zsidó tanúságtételével együtt fogadható el. Zsidó ünnepnapján a zálog kiadására nem kötelezhető, aki pedig erőszakkal veszi el a zálogot, azzal szemben úgy kell eljárni, mint a királyi kamara megsértőjével. Ezután a magyar történelem zivataros századain keresztül változékony viszonyban álltak az uralkodók a zsidósággal. Némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk: igazi nagy királyaink, mint Károly Róbert, Zsigmond vagy Mátyás inkább befogadó jellegű szabályokat alkottak (Zsigmond megerősítette a IV. Béla által adományozott kiváltságokat, Mátyás pedig "zsidó prefektusi" stallumot kreált, hogy személye előtt a zsidóknak képviseletük legyen), míg más királyok inkább megszabadulni akartak tőlük. A mohácsi vész után a székesfehérvári rendi országgyűlésen Szapolyai János például első dolgának tartotta, hogy a zsidókat kiűzze az országból (a pozsonyi országgyűlés, amely I. Ferdinándot királlyá választotta, ezt a rendeletet megsemmisítette). III. Ferdinánd a zsidókat olyanoknak tartotta, "mint akik az ország jogainak nem részesei, hűtlenek és egészen lelkiismeretlenek". II. József, a polgárkirály e tekintetben is felvilágosult uralkodónak bizonyult: megengedte a szabad királyi városokban való letelepedésüket, megnyitotta előttük az egyetemeket és céheket, eltörölte a megkülönböztető ruhajelet (a ruházat bal oldalán viselendő vörös, kerék alakú folt viselését még IV. László rendelte el 1272-ben). A XIX. század reformtörekvései, a liberális elvek e téren is gyökeres változást hoztak. A francia polgári forradalom eszméi: a szabadság, egyenlőség és testvériség hármas jelszavával fémjelzett elvek a magyar történelemben a nemzetté szerveződés és a polgári jogegyenlőség szellemi hátterét jelentették. Ki kellett mondani azt, amit a szellem emberei az ókori zsidóktól és az őskeresztényektől kezdve a reneszánsz humanistáin át a felvilágosodás híveiig mindig is tudtak, hogy Isten és törvény előtt minden ember egyenlő. (Csak érdekességként jegyezzük meg: a zsidó népnek - ellentétben az európai népekkel - soha nem volt arisztokráciája, azaz születési előjogokon alapuló kiváltságokkal bíró rétege.) A szabadelvű törekvéseknek megfelelően tehát a magyar törvényhozás is hozzálátott, hogy a mindennapok szabályaira fordítsa le a magasztos eszméket, s ez a feladat nem volt egyszerű. Az 1840. évi XXXIX. törvény a hazai születésű zsidók szabad letelepedését biztosította (a bányavárosok kivételével), feljogosította a zsidókat az ipar és kereskedelem szabad gyakorlására, ide értve a "vallásukbeli legények" alkalmazását és tanítását is. E törvény legfontosabb intézkedése, hogy "minden ezen törvénnyel ellenkező törvény, szokás, rendelet vagy határozat eltöröltetik és megszüntettetik". Az ezt követő jogalkotás fontos eleme az 1849-i, úgynevezett szegedi törvény, amelynek 1. paragrafusa így szól: "A hazának polgárai közt vallásbeli különbség jog és kötelesség tekintetében, különbséget nem tévén [sic!], ezen elv szerint kijelentetik, miképp a magyar álladalom határain belül született, vagy törvényesen megtelepedett mózesvallású lakos mindazon politikai és polgári jogokkal bír, melyekkel bármely hitű lakosai bírnak." Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc bukása után az abszolutizmus némi visszaesést hozott: így a zsidók nem lehettek közhivatalnokok, vámbérlők, és bizonyos ingatlanokat sem szerezhettek meg, ez az állapot azonban az 1860. februári pátenssel megszűnt. A kiegyezés magával hozta a tényleges és teljes egyenjogúsításra vonatkozó szabályokat, amelyek között az 1867. évi XVII. törvény az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok szempontjából, az 1879. évi L. törvény az állampolgárság, az 1894. évi XXXI. törvény a polgári házasságkötés szempontjából, s végül az 1895. évi XLII. törvény az izraelita vallás törvényesen bevett voltáról az állampolgári lét minden részletében igyekezett a megkülönböztetéseket eltörölni. (Valószínűleg csak a jogászokat érdeklő jogtechnikai részlet: az 1938. XV. törvény, az első zsidótörvény elfelejtette hatályon kívül helyezni a korábbi jogegyenlőségi törvényeket.) A huszadik század fordulójára tehát kialakult az a törvényi helyzet, hogy szigorúan vett jogi eszközökkel nem lehet megválaszolni azt a kérdést: ki zsidó, ki nem. A törvény előtti egyenlőség demokratikus gondolata elfoglalta helyét a magyar jogban is, ezzel elvileg magukra az egyedül illetékes állampolgárokra bízva saját identitásuk meghatározását mind vallási, mind etnikai értelemben. A vallás nyilvántartása ugyan előírás volt bizonyos helyeken, így például az anyakönyvi nyilvántartásokban is, sőt, az igazságszolgáltatás nacionáléadataiban is, ám jogilag különbség zsidó és nem zsidó között nem létezett. Ezen a ponton azonban szükséges leszögeznünk a következőket: a XIX. század végéig a történelemben nem volt vitás, hogy "a zsidók" különböznek a lakosság többi részeitől, részben az - Európa más országaiban is gyakorolt - megkülönböztető törvények és szokások által, részben saját szokásrendszerük, vallási előírásaik alapján. E sok évszázados kirekesztettség megnyilvánult a különböző tilalmakban, amelyek az ingatlanszerzésre, egyes foglalkozások gyakorlására, állások betöltésére vonatkoztak, s ehhez társult az a szellemi-erkölcsi kitaszítottság, amellyel a keresztény egyház antijudaizmusa sújtotta a zsidó vallásúakat. Mindehhez járult rengetet tévhit, babona a zsidósággal szemben, amelyeknek csúcspontját képezte a tiszaeszlári vérvádper. Ennek nem is a végkimenetele (Eötvös Károly védői közreműködése mellett az alaptalanul gyilkossággal vádolt zsidók felmentése) a meglepő, hanem inkább az, hogy a korabeli vádhatóság készséggel elhitte a faji motivációjú gyilkosságot.

Némi szociológia

E - maga nemében első - koncepciós perhez fűződik Istóczy Győző vármegyei szolgabíró és országgyűlési képviselő föllépése a maga nyílt antiszemita programjával, amelyhez önálló pártot is alapított. Téziseinek a Palesztinai beszéd címen hírhedetté vált irományában, valamint a Füstölő című rövid életű zsidógúnyoló vicclapban adott hangot. Noha jelentős politikai erőt sem személye, sem pártja nem képviselt, működése amiatt mégis figyelemreméltó, mert nyilvánvalóan létezett a lakosságnak olyan csoportja, amely eszméinek fogyasztója lehetett. Nézzük meg azonban közelebbről, valójában kik ellen is léptek föl a századvég antiszemitái. A magyarországi zsidó lakosság kialakulására és fejlődésére nézve Hóman-Szekfű Magyar története a következőket írja: "Fejlődése kezdetén van (a török hódoltság idejében) a hazai zsidóság, mely eddig túlnyomóan az osztrák tartományokból szivárgott be, most azonban a török pártfogása alatt délről közelíti meg az országot. (...) 1720 körül a hazai zsidóság száma 11.000-en alig emelkedett felül. (...) Számuk 1785-re 75.000-re emelkedett. Mária Terézia kormánya általában nem kedvezett nekik, alatta a városok továbbra is fenntartották korlátozó és kitiltó rendszabályaikat, (...) a zsidóság nyugodtabb megmaradását és terjedési lehetőségeit általában a nagybirtokosok biztosították a földesúri védelem jogi intézménye segítségével. (...) A védelem alatt álló zsidó - Schutzjud, magyarul zsidó jobbágy - az úrnak adót fizet, elismeri maga felett annak úriszéke illetékességét, viszont a birtokos a nemesi kúria salva guardia-jogán oltalmat nyújt neki. (...) II. József korától kezdve azelőtt elképzelhetetlen mértékben duzzad fel a hazai zsidóság száma: 1785-ben még 75.000, 1805-ben 127.000, a 40-es évek elején 241.000 zsidó lakik benn. (...) Számuk 1890-ben 713.000-re 1900-ban 831.000-re nőtt meg, 1914-re elérte a 935.000-et." A Révai-lexikon statisztikai adatai segítenek felbecsülni, hogy e számok valójában mit is jelentettek: ezek szerint Magyarország teljes lakossága 1870 és 1910 között 13 millióról 16 millióra növekedett. Nemzetiségi megoszlás szerint 1900-ban magyar volt a népesség 51 százaléka (8 651 520 fő), a vallási megoszlás szerint pedig 1910-ben a teljes lakosság 5 százalékát tették ki (911 227 fő) az izraeliták. (Magyarország szócikk, 13. köt., 199. old.) Ezek az adatok azt mutatják, hogy a hazai zsidóság pusztán létszámát tekintve is az egyik legjelentősebb kisebbség volt a XIX-XX. század fordulóján. (A magyar szellemi, művészeti élet minden területét gyarapító kulturális hatásról e tanulmányban terjedelmi okokból csak említést teszünk.) A dinamikus létszámnövekedést nyilvánvalóan elősegítette az a liberális törvényalkotási folyamat, amelyről fentebb szóltunk, s amely az Osztrák-Magyar Monarchia többi részével (sőt, Közép-Európa többi államaival összevetve is) kedvezőbb életfeltételeket biztosított a zsidóságnak. Ez egyik magyarázata lehet a XIX. század második felében történt galíciai bevándorlási hullámnak, amely - ellentétben a közhittel - egyáltalán nem csupán zsidó népesség bevándorlását jelentette, hanem például katolikus lengyelekét is. De hozzájárulhatott a növekedéshez a zsidó lakosság népszaporodási mutatójának - az 1910. évi népszámlálás adatai szerint - az országos átlagot jóval meghaladó aránya (12,3 százalék, szemben a teljes lakosság 7,9 százalékos mértékével). A megnövekedett számú zsidóság nem egyenletesen telepedett le országszerte, hanem elsősorban nagyvárosokban, és néhány északkeleti megyében (Zemplén és Máramaros megyében arányuk meghaladta a 10 százalékot, Munkács városában a 44 százalékot, Sátoraljaújhelyen a 28 százalékot, Ungváron a 31 százalékot). És persze külön téma Budapest, amely éppen ezekben az években fejlődött provinciális kisvárosból igazi világvárossá, s ahol a zsidóság természetes honra lelt, mégpedig szellemi értelemben is. A szabad levegőjű, friss, gyorsan növekvő főváros szellemi életében hamarosan kitüntetett szerephez jut a zsidóság: az értelmiség jelentős csoportjai kerülnek ki belőlük, orvosok, ügyvédek, újságírók, művészek. A magyar irodalom e korszakát olyan magyar zsidók jelzik, mint Bródy Sándor, Heltai Jenő vagy Molnár Ferenc. Ám itt rögtön hangsúlyozni kell: ezeknek a jeleseknek eszükbe sem jutott soha, hogy ők mint zsidók töltöttek volna be bárminő szerepet, magukat csakis és kizárólag magyar íróknak, magyar értelmiségieknek tekintették. Származásukat csak az első világháborút követően megerősödő antiszemitizmus vetette szemükre, s ez az 1920-al kezdődő jogalkotásban manifesztálódott.

Az első és a második "numerus clausus" törvény

Az első világháború következtében összeomlott az ország társadalmi-gazdasági élete. A történelmi Magyarország területének kétharmad részét elveszítette, a Monarchia megszűnt, a nyersanyagforrások túlnyomórészt az utódállamok területére kerültek, a lakosság többsége gyakorlatilag éhezett, nem működött az ipar, a kereskedelem, a közlekedés. Az általános nyomorban fogant közhangulat bűnbakot keresett - és ahelyett, hogy számba vette volna a szétesett Monarchia működési rendellenességeit, a megoldatlan nemzetiségi kérdést, a gazdasági válságot -, és azt meg is találta a zsidóságban. Hiszen olyan egyszerű következtetés volt. Miért éhezik a magyar? Hát azért, mert a zsidók jóllaknak, eleszik a magyar ember elől a kenyeret. Miért van annyi munkanélküli értelmiségi? Mert a zsidók elhalászszák a legzsírosabb állásokat a magyarok elől. És csak nézzük meg a színházakat vagy az újságokat! Csupa zsidó csinálja azokat is. A közhangulatot meglovagolva a politika megoldást talált: vegyük el a zsidóktól a jogtalanul megszerzett javaikat, életterüket, hogy azt a magyar népnek oszthassuk szét! Mely területeken a legerősebbek a zsidók? A sajtóban, a színházakban, az értelmiségi pályákon, ahol "számarányukat meghaladóan túlreprezentáltak". Tehát korlátozni kell a felsőoktatásban való részvételi lehetőségeiket, s akkor nem vehetik el a magyarok elől a gazdagodás lehetőségeit. Ez a politikai logika vezetett el az első numerus clausus törvény (1920. évi XXV. tv.) meghozatalához. A törvényszöveg maga nem tesz említést zsidókról, mindössze annyit ír elő: "A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-i tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható." A nemzethűség elbírálását a törvény a főiskolák vezetőire bízza, akik a beiratkozásra az engedélyt kiadják. Eljárásuk során "...arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőség szerint elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát". E törvényben tűnik fel először az a varázsszó, amely az elkövetkező tizenöt éves korszak legfontosabb igéjévé válik. Az ismertetett jogi könyv 470 oldalából nagyjából 320 oldalt tesz ki a törvényekhez fűzött magyarázat, s ennek mintegy 80 százaléka valamely összefüggésben a zsidóknak a magyar állampolgárokhoz viszonyított arányszámát vizsgálja, magyarázza, írja elő. Ugyanakkor ez a törvény - amint a következők is - megfeledkezik arról, hogy a zsidóság nem egyszerűen hitfelekezeti kérdés, hanem az identitás szabad vállalásán múlik (akárcsak a magyarságé). Hogy magyarnak vallhatja magát bárki akkor is, ha az izraelita hitfelekezethez tartozik, és a vallástalan, felekezet nélküli is lehet akár magyar, akár német, akár zsidó származású. Hogy egyfelől a származásnak, másfelől a nemzeti, illetve vallási hovatartozásnak az égvilágon semmi köze egymáshoz, így egyiket a másik jogi feltételéül szabni sem lehet. E magától értetődő jogi logika elfogadásához azonban előbb a jogrendszernek túl kellett esnie a most már sorjázó zsidótörvényeken és azok iszonyú következményein. A második numerus clausus törvény (1928. évi XIV. tv.) csak anynyiban változtatott az elsőn, hogy további figyelembe veendő arányszámokat ír elő a hadiárvák, harctéri szolgálaton átesettek gyermekei javára. A két numerus clausus törvényt azután "egységes szerkezetbe foglalta" a már háború felé sodródó közhatalom az első zsidótörvénnyel.

Az első zsidótörvény

Az 1938. évi XV. törvénycikk címe kísértetiesen emlékeztet mai politikai életünk egyes szereplőinek retorikájára, így szól: "a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról". Tartalmát tekintve egyrészt felhatalmazza a m. kir. minisztériumot (azaz a kormányt) olyan intézkedések megtételére is, amelyek egyébként a parlament hatáskörébe tartoznának, e körben utasítja a kormányt a sajtókamara, színészkamara felállítására, e kamarák kötelességévé téve "a nemzeti szellem és keresztény erkölcs érvényre juttatását", másrészt ismét az arányszám előírásaival foglalkozik, húsz százalékban határozván meg a zsidók kamarai tagságának felső határát. Előírja továbbá az ügyvédi, orvosi és mérnöki kamarák számára is ezt az arányszámot, sőt "a vállalati tisztviselői, kereskedősegédi és más értelmiségi munkakörben foglalkoztatott" zsidók arányszáma is csak e bűvös húsz százalék lehet. S mindaddig, míg kialakul ez a kívánatosnak törvény által előírt arány, az új tagfelvételeknél csupán ötszázalékos lehet a zsidók létszáma. (Figyelemre méltó, hogy noha a törvény címe a társadalmi és gazdasági élet egészét célozza meg mint jogalkotási tárgyat, a gazdasági életről mindössze egy szakasz szól, míg a színház- és filmművészetet, valamint a sajtót külön-külön is több rendelkezés érinti. E területek valamely okból mintha a törvényhozóknak különösen csípték volna a szemét. Ez a körülmény megint csak mai politikai viszonyainkra hajaz.)

A második zsidótörvény

Ki tudja ma már, a törvény-előkészítő szakemberek, avagy maguk a honatyák észlelték-e, hogy az eddigi magas színvonalú jogalkotási folyamat adós maradt annak a kérdésnek a megválaszolásával, amely nélkül az eddigi rendelkezések végrehajthatatlanok maradnának, hogy tudniillik ki a zsidó. Kétségtelen azonban, hogy mindeddig a törvények a zsidókról beszéltek, hol mint népfajról, hol mint vallási csoportról. Ezzel a változó tartalmú szóhasználattal azonban nem lehetett a nevezettek "térnyerését" hatósági eszközökkel megakadályozni. Hiszen a közhivatalnoknak is tudnia kell, milyen szabály alapján és ki ellen kell eljárnia. A második zsidótörvény, az 1939. évi IV. törvénycikk orvosolta e hiányosságot. Mindjárt első paragrafusában szabatosnak tűnő meghatározást ad: "A jelen törvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni azt, aki ő maga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja, vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt, úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait." A kivételek felsorolása után a törvény tilalmakat sorol: zsidónak minősülő személy honosítás, házasságkötés vagy törvényesítés által nem szerezhet magyar állampolgárságot. Zsidót nem lehet az Országgyűlés felsőházának tagjává választani, s aktív és passzív választójogot egyáltalán csak akkor gyakorolhat, ha honosságát 1867-ig visszamenőleg igazolni tudja. Zsidó ezen törvény értelmében nem léphetett az állam, törvényhatóság, közüzem szolgálatába (ma úgy mondanók: nem lehetett közalkalmazott). A zsidó törvényszéki bírók és királyi ügyészek nyugdíjazására határidőt szabott. Zsidó nem lehetett továbbá közjegyző, szabadalmi ügyvivő, bírósági vagy más hivatalos szakértő. Egyetemekre zsidót felvenni csak az összes hallgatók hat százalékának arányában lehetett. Az orvosi, ügyvédi, színművészeti és sajtókamarákban szintén hat százalékra csökkentették a lehetséges zsidó tagok korábbi húszszázalékos mértékét. Ezek az általános rendelkezések. Most jön néhány különös tilalom: zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja "vagy bármely névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja,... vagy egyébként irányító befolyást gyakorol". Azután jövedéki engedélyt zsidó nem szerezhet. Olyan egyéb jogosítványt, amelynek odaítélése a hatóság mérlegelésén alapul, zsidó nem szerezhet meg. A már kiadott gyógyszertári, trafik- és kocsmaengedélyeket a zsidóktól öt éven belül vissza kell vonni. Ipar gyakorlására mindaddig nem lehet engedélyt, igazolványt kiadni, amíg a zsidó iparosok száma 6 százalék alá nem csökken. Zsidót kötelezni lehet mezőgazdasági ingatlanának "tulajdonul, vagy kishaszonbérletek céljára" való átengedésére. Néhány egyéb szabály a törvényből: a rendelkezéseket az egyesületek és érdekképviseletek, alapítványok alkalmazottaira is alkalmazni kell. A zsidók kivándorlásának előmozdítása érdekében "felhatalmaztatik a minisztérium a vagyon kivitelével kapcsolatos vámszabályok kidolgozására, melynek során figyelemmel kell lenni a nemzeti vagyon érdekeire". Végül a törvény büntető rendelkezéseket tartalmaz: kihágást követ el, és két hónapi elzárással büntetendő, aki a törvény szerinti adatok szolgáltatását elmulasztja, vétség miatt egy évig terjedő fogházzal pedig, aki tilalom ellenére zsidót alkalmaz (például színigazgatónak, vagy dramaturgnak), továbbá az a nem zsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére jövedéki engedélyt szerez, aki pedig a hatóságot a törvény végrehajtása körében fondorlattal megtéveszti, bűntettet követ el, s akár három évet is kaphat. A körültekintő alapossággal kidolgozott szabályrendszer valójában az élet teljességét kívánta átfogni és onnan kirekeszteni a "külön jogrend alá helyezetteket". Gyakorlatilag minden értelmiségi, alkalmazotti, kereskedelmi tevékenységtől eltiltotta a zsidónak minősítetteket, valójában csak a legalantasabb fizikai segédmunka lehetőségét hagyva meg. A vagyonszerzést megakadályozta, a kivándorlást nyíltan szorgalmazta, ám a meglévő vagyon kivitelét a "nemzeti vagyon" érdekére hivatkozva megakadályozta. (E cinikus rendelkezést másnak, mint állami útonállásnak nemigen lehet nevezni.)

A törvényhozás történelmi mélypontja

Végezetül a jogtörténeti érdekességű könyv táblázatokat, sőt grafikus ábrákat közöl, amelyek a zsidó leszármazás különböző eseteit vizuálisan is szemléltetik, ha például a négy nagyszülő közül egy zsidó volt, egy másik pedig mondjuk 1919. augusztus 1-je előtt tért ki, akkor hogyan minősül a leszármazott. Az egész törvényre az ördögi cinizmus és a megszállott gyűlölködés nyomra rá a bélyegét. Ezt nem lehet a német befolyással magyarázni. Akik ezt készítették, elhivatottságot éreztek művük iránt. Ez a törvény már nem olyan "délibábos" jogalkotás, mint elődei: ez hidegen szakszerű, precízen gonosz. A törvény, illetve az 1920 óta folyamatos törvényhozás társadalmi hatásait sokan, sokszor megírták már, azt, hogy e folyamat hogyan torkollott törvényszerűen a tömeggyilkosságba. Én a jelen dolgozatban csak arra akarok rámutatni, hová vezet az, ha az állam jogi eszközökkel diszkriminál, ha hatalmi eszközökkel avatkoznak be a polgárok olyan legszemélyesebb ügyeibe, mint az identitástudat. Ha kívülről akarják megmondani, ki a magyar, ki nem az, vagy nem eléggé az. Primo Levi azt mondta, Auschwitz után nem lehet verset írni. Nem volt igaza, hiszen azóta is sok remek költő alkotott nagyszerű verseket. De sokáig hittük, hogy Auschwitz után még egyszer nem fordulhat elő, hogy valakik ismét meg akarják beszélni a zsidókérdést. Ugyan mit mondanának? Azt talán: kedves zsidók, szíveskedjenek létszámarányuk szerint visszavonulni az élet egyes területeiről? Esetleg elvárják a szülőtől, ne taníttassa gyermekét, mert különben "túl fogja reprezentálni" származási csoportját? Mindezen "megbeszélési" kísérletek során persze az urak fenntartják a jogot, hogy ők határozzák meg, ki zsidó, ki nem. S ezzel visszatérnek a második zsidótörvény szellemi platformjára, amely a magyar törvényhozás mélypontja még akkor is, ha követte ezt a harmadik zsidótörvény, ami a bevagonírozás, a kényszermunka és a gázkamrák, a gettók és tömeges kivégzések közvetlen előzménye lett. De az apámtól örökölt könyv ezt a harmadik törvényt már nem tartalmazza.

Nehéz-Pozsony István (Élet és Irodalom)

Forrás