Kezdőlap » Lexikonok » Cionizmus » Hasomér Hacair

Hasomér Hacair

"az ifjú or" (héberül). Az egyik legnagyobb hatású marxista-cionista szervezet. 1913-ban Galiciában és Lengyelországban különféle cionista csoportok egyesültek e néven. 1919-ben indult meg a sómér alija Palesztinába. A Hasomér Hacair saját nevelési rendszert és kibucszervezetet is kialakított. Ekkor két központtal muködött: az egyik Varsóban, a másik Merhavján (Palesztina) muködött. A 2.világháború alatt a németek megszállta Európában aktívan résztvett az ellenállási mozgalomban. A 20"-as évek végén Magyarországon is megjelent a szervezet s rövid ido alatt nagy ismertségre tett szert, tagságuk 1-2 ezer fo volt . A Hasomer Hacair IV.világkonferenciáján (Poprád, Csehszlovákia) a mintegy ezer delegátusból huszan képviselték Magyarországot. A mozgalom világviszonylatban ekkor kb.70 ezer tagot számlált. A sómérok a 30"-as években mint a Magyar Cionista Szövetségi Ifjúsági Szakosztálya, illetve VII.-VIII.kerületi fiókegyesülete néven muködtek. 1938-tól Hanoar Haivri néven jelentkeztek. 1945-tol 1949-ig legálisan muködtek. Illegális csoportjaik még a Rákosi-érában is tevékenykedtek. Forrás: cionista.hu