Forrás: HETEK

Izrael a nanotechnológia (parányi méretű tárgyakkal foglalkozó tudomány) katonai alkalmazásával olyan apró, de halálos fegyverek kifejlesztésén fáradozik, amelyek képesek lesznek üldözni, lefényképezni és megsemmisíteni különböző élő vagy élettelen célpontokat.

Bionikus robotMint a Jediót Ahronót című izraeli lap pénteken jelentette, az egyik ilyen fegyver, melyet „bionikus lódarázsnak” kereszteltek el, egy a névadónak megfelelő méretű repülő robot lenne, amely keskeny sikátorokban is képes navigálni és megtalálni olyan, más módon elérhetetlen ellenséges fegyvereket, mint például a rakétavetők.

A tervezett fegyverek közé tartozik a „szuperkesztyű”, amely egy „bionikus férfi” erejét kölcsönzi viselőjének, valamint az öngyilkos merénylők kiszűrésére kifejlesztendő miniatűr érzékelők.

„A legutóbbi libanoni háború megmutatta, hogy kisebb fegyverekre van szükségünk. Nem logikus 100 millió dollár értékű repülőgépet küldeni öngyilkos terroristák ellen. Ezért »futurisztikus fegyvereket« építünk” – mondta a lapnak Simon Peresz miniszterelnök-helyettes.

A 34 napos libanoni háború az ENSZ által közvetített tűzszünettel ért véget augusztus közepén. A háborúban több mint 1200 libanoni, többnyire civilek, és 157 izraeli vesztette életét, főként katonák. Az új fegyverek prototípusai várhatóan három éven belül elkészülnek – mondta Simon Peresz.

(MTI/Reuters)

One Response to “Izraeli új, parányi, de hatásos fegyverek”

  1. gyverebes

    Remélem hatásosak lesznek ,ellenségeink ellen ….