Tokaji borcsaták V.

Forrás: ÉS

RAJNAI ATTILA RIPORTJA

Tokaji borcsaták V.

A Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. csak olcsó parlagföldeket vásárolt nyolc éve Hegyalján. Vajon a rákövetkező évek terméséből készült borok miként játszhattak mégis szerepet a kft. gazdálkodásában, és miként juthatott szőlő az utóbbi időben sokat emlegetett bőkezű állami felvásárlásra is, hiszen egy új telepítés csak a negyedik évben válik termővé? Többek között ezt kérdeztük levelünkben a cégtulajdonosoktól. További tényekkel támasztjuk alá a vállalkozás tagjainak megbeszéléseiről készült emlékeztetők valóságtartalmát, és ismertetjük egy sátoraljaújhelyi munkahely-teremtési támogatás eltékozlásának történetét. Beszámolunk az idei szüret közelgő feszültségeiről, valamint arról, hogy az illetékesek másfél év óta nem tudják átadni a Tokaj Kereskedőház Rt. tartós állami tulajdonban maradó ingatlanjait.

Sárazsadány kicsinyke település Tolcsva és Bodrogolaszi között, a harminchetes út mellett. A falu elhelyezkedése egyedülálló Hegyalján, nem véletlen, hogy több évszázada, fennállása kezdetén még halászfaluként tartották számon: a Szárhegyig magasodó szőlősorok és a Bodrog közé szorított, szigetszerű kis földnyelven terül el. Életszínvonala és infrastruktúrája a Hegyalja szegényes településeinél is silányabb. Sok a bepucolatlan, omladozó, kerítés nélküli ingatlan, amelyek közül itt-ott kirí egy-két hétvégi ház vagy most épülő, luxus téglahodály. A zsadányi pince lelakatolt bejárata a falu közepén, egy elhagyatott tisztáson található, a szomszédok szerint már régóta nincs benne mozgás. Úgy tudják, Szász Attila tulajdona, akinek van egy nagy faháza is a főutca túlsó végén. Szász faháza igazi erdélyi hangulatot kölcsönöz a falunak, és bár a nagy kert és a gyümölcsfák gondozottak, a lezárt spaletták és a birtok közepén lévő kiszáradt tómeder az elhagyatottság érzetét kelti a kíváncsiskodóban. A zsadányi kompátkelő büféjében több "jól értesült" is akad, akik szerint az ingatlan eladó. Az áráról nincs tudomásuk, de sebtében ajánlanak olcsó, alkalmi vételnek számító, építésre szánt helyi telket. Engem azonban csak szőlőbirtok érdekel. Az "már nehezebb ügy", mondják, mert a zsadányi szőlőket néhány éve felértékelte az új befektetők szőlőtelepítése, valamint az, hogy megépült a hegytetőre vezető keskeny, részben betonozott, részben aszfaltozott út. Hébe-hóba kapható ugyan a hegyoldalban néhány keskeny, még a nyolcvanas években telepített szőlőparcella, de értéküket csökkenti, hogy magányosak, csak a szomszédos birtokok gazdái és bérlői számára érnek pénzt. Áruk ennek ellenére jelentős - terméstől, illetve attól függően, hogy jár-e a földdel a szőlő is -, hektáronként 3-8 millió forint. Az új telepítések természetesen ennél is drágábbak. Mádon például az idén tavasszal hektáronként huszonkétmillió forintos áron kelt el egy szőlőbirtok. Zsadány azért nem ilyen drága hely, mert a szőlő nagy része 25-30 éves, még az állami gazdaság telepítéseiből való, és a környékbeliek szerint legnagyobb részén mindig is volt szőlő. Különös tehát, hogy a két ügyvéd, Szász Attila és Duda Attila által 1997-ben alapított Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja [továbbiakban Szárhegy-dűlő Kft. - a szerk.] Kft.-nek miként sikerült mégis önkormányzati parlagföldeket vásárolniuk jelképes összegért (Tokaji borcsaták II., ÉS, 2005/10.). Palcsó Mihály sárazsadányi polgármester nemcsak lapunknak erősítette meg a parlagföldvásárlást, hanem a Demokratának is, amikor annak május 11-i számában a következőket mondta: "A földek döntő többsége ugaron hevert, amelyiken voltak még tőkék, azokkal sem igen lehetett mit kezdeni, annyira elöregedtek. Sokat semmiképpen sem fizethetett a káefté értük, annál inkább sem, mert a földnek akkoriban alacsony volt errefelé az ára." A polgármester állításainak ugyanakkor ellentmondanak a tagok cégügyekkel kapcsolatos megbeszéléseit rögzítő feljegyzések, amelyek szerint már az alapítás első évében szüretelniük kellett a kiöregedettnek és hasznavehetetlennek titulált zsadányi tőkékről. 2000. szeptember 6-án például a következőképpen adnak számot a birtok elmúlt hároméves hozamáról:

"97-es "termés" a zsadányi pincében, amitől nem tudunk megszabadulni. Sz. A. javaslata: csináljunk belőle pálinkát. Bodrogba vele. (1. sz. határozat).

Készletünk:

Prácsernél van kb. 900-1000 l. 98-as évjáratú 5 puttonyos aszunk, palackozás előtt (palackozás: 100-112 Ft üvegenként)

99-es késői szüretelésű hárslevelű (Prácser lepalackozta) 6120 palack a mi sárazsadányi pincénkben (kupakkal!)

99-es 6 puttonyos aszú, 600 l + 200 l fordítás, Báthory Tibi csinálta, hagyományos módszerrel, testes, olajos, nagyon jó bor. Még nem lehet palackozni.

99-es szamorodni (édes), Tállyán az Imperiálnál, kb. 5000 l. Báthory műveli. Ebből csinált oremust is. BT utóbbiról azt mondta, hogy 3000 Ft/palackért tudja eladni, van rá vevő is."

2001. június 4-én este pedig az elmúlt évek termésösszesítéséről a következőket tartották fontosnak feljegyezni a tagok:

Szász Attila: "három borunk van: 1.) a 97-es (5 p) a Prácseréknál van, kb. 6000 üveg lesz belőle, van 6000 üveg. 2.) a 98-as, 3.) a 99-es (Bátori) 5800 üveg/900 Ft, eladtam, felét már kifizették, június közepén a másik felét. A 2.) alattit Prácser elvitte versenyre, aranyérmes lett, átvennék 900 Ft/l-ért. Azt tanácsolom, hogy az 1.-est palackozzuk, értékesíthető. Találkoztam 3 társasággal (németek) Egerben Kft, vörösbort csinálnak, csak palackoznak, EU csatlakozás után akarnak értékesíteni. Én nem félek a magyar bor sorsa iránt.

HATÁROZAT:

900 Ft/l-ért értékesíthető minden, ami nem aszú.

(...)

HATÁROZAT:

Megvesszük a 150 db hordót, 28 000 Ft/db-ért = 4,2 millió Ft, fedezet a 98-as bor eladása."

Mivel Báthory Tibor borász már elhunyt, Prácser Miklóst szerettük volna megkérdezni borkészítési sikereiről, illetve a zsadányi cégnek készített borokról, fajtáikról, származásukról és mennyiségükről, főként az aranyérmesről, de a Degenfeld-birtok igazgatója elfoglaltságra hivatkozva egyetlen felajánlott időpontban sem tudta fogadni lapunk munkatársát. A Degenfeld-borászat, különcködő zárkózottsága ellenére is, kiemelkedő birtok Hegyalján. A német-magyar származású Degenfeld gróf egykori birtokait a család 1994-ben élesztette újjá, vásárlásaikkal mára mintegy száz hektár első osztályú birtokot tudhatnak magukénak. A család 1999-ben visszavásárolta a Tokaj belvárosában lévő egykori Degenfeld-palotát is, és a Széchenyi-terv segítségével felújította. A Degenfeld-birtokra a Szárhegy-dűlő Kft. tagjai kiemelt figyelemmel tekintettek, ugyanis, saját borászat hiányában, itt erjesztették és palackoztatták termésüket.

Gyorstermő ültetvények

A tagok által említett borok és aszúk mennyisége, valamint az, hogy 2000-2001-ben maga a cég is, valamint Kállai Attila ügyvezető, Szász Attila, Duda Attila, Madarász László és Kékessy Dezső tulajdonosok mint őstermelők is jelentős mennyiségű szőlőt adtak le felvásárlásra a Tokaj Kereskedőház Rt.-nek (Tokaji borcsaták IV., ÉS, 2005/15.), arra engednek következtetni, hogy a Szárhegy-dűlő Kft.-nek már megalakulásakor voltak termő birtokai, hiszen egy újonnan telepített szőlőültetvény csak a negyedik évben ad használható termést. Ráadásul a legjelentősebb állami ültetvénytelepítési támogatást (41 millió forintot) csak 2001-ben nyeri el a Szárhegy-dűlő Kft. Ezen ellentmondások tisztázása érdekében eljuttattuk írásbeli kérdéseinket a cég valamennyi egykori és jelenlegi tagjának, de lapzártánkig egyiküktől sem kaptunk választ. Ágy nem tudhatjuk, honnan származnak a dokumentumokban említett 97-98-99-es évjáratú borok és aszúk, és hol termett a kereskedőháznak 2000-2001-ben leadott jelentős mennyiségű szőlő, ha a birtokokat parlagföldként vásárolták meg. Lévai Anikótól és Szász Attilától azt is szerettük volna megtudni, hogy végül is kié a volt miniszterelnök feleségének vagyonnyilatkozatában szereplő 28 053, 3966 és 1824 négyzetméteres sárazsadányi földek - amelyeket 2000. december 28-án vásárolt Szász I. Attilától 1,5 millió forintért - ültetvénye? A vagyonnyilatkozat szerint ugyanis Lévai Anikó az ültetvényeknek nem tulajdonosa, az adásvételi szerződés viszont nem tartalmazza, hogy az ingatlant ültetvények nélkül vásárolta volna meg. Ha viszont puszta termőföldet vett ennyi pénzért, hogy tűrhette a feltűnő aránytalanságot, hiszen korábban a sárazsadányi önkormányzattól több mint másfélszer ekkora földet vásárolt mindössze százezer forintért.

Elméletileg lehetséges, hogy a kft. szőlőtermést vásárolt a környéken, de ez nem valószínű, hiszen egyrészt a helyi termelők rendszeres beszállítói a volt állami gazdaságnak, másrészt Palcsó Mihály sárazsadányi polgármester is azt állította a Demokratában, hogy a Szárhegy-dűlő Kft. nem vásárolt szőlőt. A helyiek szerint - derül ki ugyancsak a Demokratából - a kft. 15-20 embernek ad munkát, és "rendesen fizetnek, nem csaptak be még senkit sem".

Az mindenesetre tény, hogy a meliorációs költségek gondot okoztak a kft.-nek. 2001. december 2-i összejövetelükön a tagok hosszasan számolják a telepítési és meliorációs költségeket. Szász Attila pedig a következőket mondja: "30-ig be kellett volna fizetni a 14 millió forint + ÁFÁ-t, egy másik cégem befizette, 30 napos hitel, fedezet az iroda." A dokumentum valódiságát bizonyítja többek között az is, hogy néhány nap múlva Szász Attila a százhárom négyzetméteres, fővárosi, Bartók Béla úti ügyvédi irodájára húszmillió forint és járulékai erejéig jelzálogot jegyeztetett. A Convestra Rt.-vel Miskolcon létrejött keretbiztosítéki jelzálogszerződés ellenjegyző ügyvédje Duda Attila.

A Szárhegy-dűlő Kft. másik nagy gondját a saját borászat hiánya jelentette. "Borászat: nekem égető a gondolat..." - így jegyezte fel Kékessy Dezső 2001. szeptember 6-án elhangzott szavait Duda Attila. A cég ügyeit tárgyaló megbeszélésen több, borászatnak megfelelő helyszínt is sorolnak a tagok, de, különböző okok miatt, végül valamennyit elvetik. Szász Attila, aki egyúttal a kereskedőház egyik megbízott jogásza, nemegyszer felveti a Meszes-majort, mint lehetséges borászati helyszínt. Az ingatlan megszerzésének lehetősége attól függött, hogy a kereskedőház megnyeri-e a korábbi adásvételi szerződés érvénytelenségének kimondásáért általa indított pert. (Ha igen, szükség lett volna a kereskedőház vezetőségének a döntésére is, amely szerint a tulajdonukba visszakerült ingatlant a Szárhegy-dűlő Kft.-nek értékesítik.) Bár Szász ügyvéd mindvégig bizakodó volt, a pert elveszítették, az ingatlan nem került vissza a kereskedőház tulajdonába. Másik lehetőségként az erdőbényei, egykori kóser borászat megvásárlása merült fel, de az, részben borkészletei miatt is, túl drága volt a cég számára. Öszszejöveteleiken a tagok többször is említést tesznek a Kincsem-kastélyról. A több mint százéves, egykori kastélyborház jelenleg francia tulajdonban van, állaga erősen leromlott. A tagok 2001. június 4-i találkozóján Szász Attila kijelenti, hogy tizenötmillió forintos ajánlatot tett a Kincsem-dűlőre. Az alacsony áron nem lehet meglepődni, ugyanis a kastély értékesíthetőségével az a legnagyobb gond, hogy nincs hozzá földterület, magában áll, főként kereskedőházas parcellák közepén. Az ingatlannal helyben foglakozók nem tudnak arról, hogy Szász valóban ajánlott-e az ingatlanért tizenötmillió forintot, csak azt, sokan szerették volna már megvenni, de az ajánlott ár mindig jóval alacsonyabb volt a tulajdonos számára komolyan vehető tárgyalási alapnál.

A Szárhegy-dűlő Kft. borászati gondjai napjainkra megoldódni látszanak, Kékessy Dezső, aki mára többségi tulajdonosa a kft.-nek, megvásárolta a Bodrogkeresztúr melletti, egykori Hungarovin-tulajdonú ingatlant, és hatalmas borászati beruházásba kezdett. Ő egyébként napjainkig - hűen a 2000. szeptember 6-i megbeszélésükön elhangzott kijelentéséhez, mely szerint "Tokaj különlegesség, pillanatnyilag a legfontosabb a termőterületek megszerzése" - további szőlőföldeket vásárolt Hegyalján. Kérdés, mihez tud majd kezdeni a rengeteg borral.

Az állami tőke leve

Hegyalja legnagyobb gondja ugyanis a túltermelés. "Egy évvel voltunk az európai uniós csatlakozás előtt, nagyon fontos volt, hogy megőrizzük a termőterületet, nagyon fontos volt az eredet védelme, és nagyon fontos volt, hogy 2000-ben nagyon kitűnő minőségű bort lehetett azokból a szőlőkből készíteni, és nagyon jó minőségű aszúbort. Tehát azokat fontos volt, hogy felvásárolják, és aztán tovább értékesítsék. Tehát ha most kérdezné meg tőlem, akkor is azt gondolom, hogy nagy valószínűséggel támogattam volna a kormányülésen ennek a döntésnek a meghozatalát" - nyilatkozta a 2000-2001-es tömeges szőlőfelvásárlással kapcsolatban Stumpf István, volt kancelláriaminiszter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában 2005. augusztus 12-én. A meggyőző érvek ellenére ez a szakmainak ítélt döntés rengeteg kárt okozott Hegyaljának és Tokaj jó hírének. De ki mit állít, és mi ezzel szemben a valóság?

Stumpf István és Szabó Csaba, a Tokaj Kereskedőház Rt. igazgatóságának volt elnöke egybehangzó nyilatkozata szerint a kormány a 2000-2001-es években nem szőlőfelvásárlásra juttatott összesen négymilliárd forintot a Tokaj Kereskedőház Rt.-nek, hanem tőkét emelt a cégben, és állítják: "ez az összeg ma is ott szerepel az állam és az adófizetők vagyonaként". Mindketten állítják továbbá azt is, hogy hamisak azok a híresztelések, miszerint a felvásárolt termést csak kilencszázmillió forintos veszteséggel tudta értékesíteni az állami cég (Valótlanságok a Népszabadság cikkeiben, Magyar Nemzet Online, 2005. augusztus 12.).

Mint azt riportsorozatunk első részében (ÉS, 2003/47.) megírtuk, az ÁPV Rt. igazgatósága 2002. július 4-i ülésén azt állapította meg, hogy a Tokaj Kereskedőháznál "a tőkejuttatás teljes összege elköltésre került", majd vizsgálatot rendelt el a felhasználás gazdaságosságáról. Szeptember 26-i ülésén pedig már azt állapította meg a testület, hogy "a 2000-ben, illetve 2001-ben folyósított állami támogatások felhasználása nem mindenben felelt meg a hatályos jogszabályi előírásoknak, nem segítette elő kellőképpen az elvárható üzleti szempontok érvényesülését." Az elsődleges vizsgálat szerint a költségvetési támogatásból a "készletek kivonására, megsemmisítésére közel 600 millió forintot fordított a társaság, így az irreálisan magas felvásárlási árak miatti 300 milliós veszteséggel együtt összesen 900 millió forint veszteséget szenvedett az ügylet miatt". Az igazgatóság szerint "olcsóbb lett volna, ha a gyenge minőségű szőlőt azonnal megsemmisíti a társaság".

Röviden: a kereskedőház a tőkét, amellyel úgymond "gazdagodott", elsősorban szőlőbe fektette, amelynek egy részét a rossz minőség miatt már az előző ciklusban lepárolták, a maradékkal pedig még napjainkban is küzd az állami cég. Költ rá, javítja, kezeli, és megpróbálja értékesíteni. Az olcsó dömpingbor azonban rontja Tokaj nemzetközi piaci hírnevét, mert a nyugati átlagvevő a 15-50 eurós bor helyett a néhány euróba kerülőt fogja előnyben részesíteni, hiszen annak a címkéjére is az van írva: "Tokaji".

Egyáltalán, tudta-e a bal kéz, hogy mit csinál a jobb? 2001. június 4-én Szász Attila, a kereskedőház egyik megbízott jogásza ugyanis a zsadányi cég tagjai előtt valódi szakmai javaslattal rukkolt elő: "A privatizáció előtt [Orbán Viktor az elmúlt hónapokban többször is kijelentette, hogy nem készültek a kereskedőház privatizációjára - R. A.] meg kell csinálni a bortörvényt, nem szabad, hogy Hegyalját a palackozott boron kívül más elhagyja." Ez a gondolat a minőségi borkészítés felé való elmozdulást jelenti, nem pedig a tömegtermelés dotálását. Ezzel szemben ugyanaz év őszén Hegedűs Zoltán, a kereskedőház vezérigazgatója, az állami gazdaság egykori KISZ- és pártfunkcionáriusa egy új, negyedik szőlőátvételi kategóriát is bevezetett, mégpedig a III/b-s aszút, amely nemcsak szakmailag, hanem a bortörvény szerint sem ismert, a minimumnál is alacsonyabb cukorfokú aszúminőséget jelentett. Az akkori kormány első embere egyébként tökéletesen tisztában volt Tokaj-Hegyalja és a kereskedőház ellentmondásos viszonyával, hiszen a részvénytársaságnál halmozódó borkészletről, a felvásárlás kényszeréről és az ebből következő állami ráfizetésről Orbán Viktor a következőképpen nyilatkozott felesége cégének társtulajdonosai előtt a 2000. szeptember 6-i megbeszélésükről készült dokumentum tanúsága szerint: "Óriási a borkészlet, területet is művelnek, ez bérbe adható lenne, harmadik a borkutató, igazán ez sem tartozik hozzá. Politikai nyomás van a felvásárlásra, ez is ráfizetés. Szent tehén, nehéz hozzányúlni, csak a ciklus elején lehet megoldani."

Fejlesztési roncsderbi

Az állami pénzekkel való felelőtlen gazdálkodás jelei egyébként más területen is fellelhetők voltak akkoriban a térségben. Az egyik ilyen történet szereplőit jól ismerték a Szárhegy-dűlő Kft. tagjai is. Mint azt riportsorozatunk II. részében megírtuk, a térségben ez idő tájt több alapítvány is létrejött. Orbán Viktor Sárazsadány XXI. század elnevezéssel hozott létre egy alapítványt, feleségének cégtársa, Szász Attila pedig bekerült a Zempléni Fejlesztési Társaság Alapítvány kuratóriumába, ahol néhány fideszes képviselő mellett helyet foglalt Csuhaj V. Imre, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke is.

Csuhaj V. Imre akkoriban a Regionális Fejlesztési Holding Rt. vezérigazgató-helyettesi posztját is betöltötte. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság 2002. február 5-én nyomozást rendelt el a holding vezetősége és egy német állampolgár ellen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A legfőbb ügyészség által felügyelt nyomozás végén a magyar gyanúsítottak ellen nem emeltek vádat, az ügy már csak a külföldi szálon zajlik. De mi is történt az akták szerint?

2001. május 10-én Franz Peter Kruse német állampolgár, a Perfect Packaging Limited Ltd. képviselője az ÁPV Rt. által alapított Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Rt.-vel közösen, munkahelyteremtő beruházásként két kft.-t hozott létre, a Perfect Plast Műanyagfeldolgozó Kft.-t, valamint a Perfect Pack Papírfeldolgozó Kft.-t. Mindkét új kft. törzstőkéje 400-400 millió forint volt, amelyből 100-100 millió forintot a Regionális Fejlesztési Holding Rt. állt. A sátoraljaújhelyi székhelyű gazdasági társaságokat Stumpf János egyéni ügyvéd, az akkori kancelláriaminiszter öccse képviselte, aki részt vett a cégek alapításában és cégiratainak elkészítésében is.

Mint utóbb kiderült, a két társaság megalapítása előtt egy hónappal Franz Peter Kruse a Perfect Packaging Ltd. nevében adásvételi szerződéseket kötött különféle papírfeldolgozó és csomagológépek megvásárlására. A szerződéseket a vevő és az eladó részéről egyaránt Kruse írta alá. Az adásvételi szerződés szerint a gépekért a Perfect Pack Kft. fizet majd 443 és fél millió forintot, a Perfect Plast Kft. pedig csaknem 447 millió forintot. A szerződés szerint a vevőnek május végéig 405 millió forint vételárelőleget kellett átutalnia egy Szt. Heller Jersey-szigeteken vezetett számlára. Az adásvételi szerződés a gépek azonosíthatóságára nem tartalmazott adatokat. Franz Peter Kruse a két új magyarországi kft.-je képviseletében, a korábbi szerződésre hivatkozva, át is utalt 345,6 millió forintot a megjelölt számlára, amelyből 38 millió 657 forintot utóbb egy belga cég kapott meg, saját cége, a Perfect Packaging Ltd. pedig 307 millió forintot. A két sátoraljai székhelyű kft.-nek ezzel több mint 307 millió forint kárt okozott Franz Peter Kruse, mert, mint a Legfőbb Ügyészség Nyomozatfelügyeleti Osztályának kérésére a Kölni Legfőbb Ügyészség kiderítette, a gépek valós értéke a belga cégnek átutalt 38 millió 657 forinttal volt azonos.

A német férfit gyanúsítottként hallgatták ki 2002. április 3-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon. Kruse tagadta a bűncselekmény elkövetését, úgy fogalmazott, hogy "ő tulajdonképpen a magyar gazdaság életben uralkodó lehetőségeket és viszonyokat dr. Nagy Sándor László és dr. Stumpf János ügyvédek elmondása alapján ismerte meg, és ők voltak azok a személyek, akik a magyarországi gazdasági társaságok létrehozásában szakmai segítséget nyújtottak." Azt állította, hogy a két társaság létrehozását Csuhaj V. Imre, az RFH vezérigazgató-helyettese ajánlotta neki, mert "az állami támogatásokat így előnyösebben tudják igénybe venni". Hozzátette: a holding a gépeket nem értékeltette fel szakértővel, elfogadta az árakat. Többször is kijelentette, hogy anyagi helyzetéről tájékoztatta a magyar feleket, vagyis azok tudtak arról, hogy a két kft.-ből ráeső törzstőkerész befizetését nem tudja teljesíteni. Franz Peter Kruse emellett többször is elmondja vallomásában, hogy akarata ellenére semmit nem léphetett, mert Kovács Ferenc, az RFH elnök-vezérigazgatója, valamint Stumpf János nyomást gyakorolt rá.

A hazai fonal

A német férfi mellett az ügyben gyanúsított lett Csuhaj V. Imre és Kovács Ferenc is. A nyomozóhatóság mindenekelőtt a vagyonkezelői kötelezettség megszegését és a hanyag kezelés alapos gyanúját rótta terhükre, ugyanis a holding vezetése elé került előterjesztés, amely a két magyar kft. létrehozásáról szólt, tartalmazza, hogy hiteles cégjogi dokumentumok kellenek a külföldi cégről és tőkeerejéről, a gépeket magyar szakértőnek kell felértékelnie, valamint rögzíteni kell a kivásárlási biztosítékokat. Emellett Csuhaj V. Imre és Kovács Ferenc nem készíttetett kockázatelemzést, a külföldi cég alaptőkéjét elfogadták egymillió angol fontnak, holott az a valóságban csak tízezer font volt. Ráadásul a holding pénzügyi igazgatója tanúvallomásában azt nyilatkozta, hogy a tudomása szerint a felügyelőbizottság nem tárgyalta a gépek vásárlásáról szóló előterjesztést. A holding projektmenedzsere pedig azt vallotta: kockázatosnak tartotta a befektetést, amit közölt Stumpf Jánossal és Kovács Ferenccel is, de "ezt követően személyemet mind az előkészítői munkából, mind az igazgatósági előterjesztésből kizárták".

Miután a befektetés veszteségére fény derült, és a cégek működésképtelenekké váltak, az RFH eladta tulajdoni részét saját leányvállalatának, a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési (BAF) Kft.-nek. A nyomozók szerint ennek a tranzakciónak az volt az oka, hogy a holding irányítói féltették éves prémiumukat, ezért rávették a holding tulajdonában lévő cég vezetését, hogy névértéken vásárolja meg az üzletrészt, így a veszteség nem náluk jelentkezik.

Kovács Ferenc és Csuhaj V. Imre tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az elnök-vezérigazgató nem tett részletes vallomást, helyettese viszont igen. Csuhaj V. Imre elmondta, mindent megtett, hogy feladatait tisztességesen elvégezze, de kötelességeit nem tudta teljesíteni, mert a német fél többször is megváltoztatta a megvásárolni kívánt gépek listáját és árait. A vagyonkezelési, monitoring stb. feladatok amúgy nem hozzá, hanem az igazgatóság és a vezérigazgató hatáskörébe tartoztak, neki vagyonkezelői kötelezettsége nem volt. Kifejtette: az RFH-nak a gyanúsítás időpontjában a felelősségi viszonyok tisztázásához szükséges szervezeti és működési, valamint befektetési szabályzata nem volt. Továbbá, hogy az RFH igazgatósága elfogadta a projektet, amit aztán a vezérigazgató jóváhagyásra felterjesztett a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszterek elé. (Az RFH tulajdonosa a magyar állam, a tulajdonosi jogok gyakorlója pedig a gazdasági miniszter, valamint a Miniszterelnöki Hivatal vezetője, aki akkor Stumpf István volt.)

A projekt mögött egy háttérszerződés is állt, amely még 2001 januárjában született a Perfect Packaging Ltd. és a fővárosi székhelyű Ecoinvest 2000 Bt. között, és amelyben a Perfect Packaging megbízást adott az Ecoinvest 2000 Bt.-nek a két új vegyesvállalat sátoraljaújhelyi ipari parkba való telepítésére, és a gyártáshoz alkalmas gépek beszerzésére, felszerelésére, közvetítésére. A szerződés szerint az Ecoinvest Bt. a feladatok végrehajtásával - ahogy a szerződés fogalmaz: elsősorban - Nagy Sándor László és Stumpf János ügyvédeket, valamint Christian Meyer mérnököt bízta meg. A szolgáltatásokért az Ecoinvest Bt.-t, valamint az általa megbízott vállalatokat, magánszemélyeket sikerdíj illeti meg, hatmillió euró közvetítési összeg után kilencszázezer euró. "Amennyiben - írja a szerződés - a közvetítési összeg kevesebb vagy több, mint hatmillió Euró, úgy a díjazás a közvetítési összeg 15%-a (...). A beszerzésre és a közvetítésre vonatkozó honorárium minden, a berendezésre, ill. gépekre vonatkozóan megfizetett számlaöszszegnél esedékes."

Virtuális kutatás

Az agrárkutatás sem sikerágazat Hegyalján. A tarcali kutató, a hozzá tartozó földek és a muzeális borpince - amelynek kálváriájáról és a Szárhegy-dűlő Kft. tagjainak ezen ingatlanokkal kapcsolatos elképzeléseiről már írtunk (Tokaji borcsaták II., ÉS, 2005/10.) - sorsa továbbra is rendezetlen. Mint ismeretes, a fenti kurrens ingatlanokat a privatizáció előkészítéseként a Medgyessy-kormány választotta le a kereskedőházról és adta kincstári tulajdonba. A kormányhatározat szerint a tarcali kutatót a hozzá tartozó birtokokkal és a muzeális borpincét a tulajdonos ÁPV Rt.-nek múlt év december 15-ig kellett volna átadnia a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak, illetve az általa kijelölt kezelőnek, a Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatónak. Erre azonban máig nem került sor, pontosabban a kutató munkatársai átvették a tarcali kutató csupasz falait - eszközök és az eddigi kutatási eredmények nélkül -, és készült egy leltár is a muzeális borpince kettőszáznyolcvannyolcezer palacknyi, az elmúlt mintegy száz évet reprezentáló hegyaljai borairól, de az átadásról szóló hivatalos jegyzőkönyvek még nem születtek meg. Sőt, az említett kormányhatározat által a kecskeméti részleghez integrált tarcali kutató sem kapta meg az idei működéséhez szükséges több mint negyvenmillió forintot, helyette, egy hónapja, huszonötmillió forintra kapott ígéretet a földművelési tárcától. Pedig nagy szükség lenne a pénzre, mert a múlt század dicső aszúi alatt több helyen megsüllyedtek, leszakadtak a polcok, és többségüket újra kellene már dugózni, különben tönkremennek. Az átadás-átvétel elhúzódásának egyik oka a földnyilvántartások kuszasága, valamint az, hogy néhány kereskedőházi földtulajdonlap jelzálogot is tartalmazott. Ennek ellenére a Pénzügyminisztérium már hozzájárult az átadáshoz, a földművelésügyi tárca viszont még nem.

Botos Ernő, a kutató igazgatója lapunknak azt mondta, rendkívül megnehezíti munkájukat az átadás elhúzódása, lassan kezdődik a szüret, és hiányoznak a jogi feltételek, amelyek alapján a kutatóban adóraktárt kellene nyitniuk, és be kellene kapcsolódniuk a szőlőátvételbe.

Vajon egyáltalán akarja-e az állam, hogy legyen kutatás Hegyalján, hiszen az öt hazai kutatóbázis összevonása sem történt még meg a több mint egy éve meghozott kormányhatározat szerint. A szakemberek azt mondják, ha valahol, akkor az évszázados múltú Tokaj-Hegyalján kellene egy igazi kutatóbázis. Elsősorban azért, mert ideje lenne feltámasztani az orosz piacra történt dömpingtermelés előtti, kis hozamú, nemes fajtákat. A helyi nagyborászok azt vallják, itt a kutató szakmai, európai minimum. Lehet benne reprezentálni a szakemberek, a szakújságírók számára, de ami még fontosabb: felnevelődhetne benne egy nagy borászgeneráció. Emellett a szükséges műszerek alkalmasak a zöldség- és gyümölcsvizsgálatokra is, ami nyugati példára megteremtheti egy gazdaságos, regionális mezőgazdasági kutatóállomás létrehozásának lehetőségét.

Kollektív dilettantizmus

A kutató vegetálása minden bizonynyal eltart a választásokig. Hogy azt követően mi lesz a sorsa a patinás ingatlannak és a hozzá tartozó Rákóczi-birtoknak, azt az elmúlt tizenöt év "mazsolázásainak" tükrében sejteni lehet. De vajon miért csúszik a muzeális borpince átadása? A pince jelenlegi szerepét nehéz meghatározni, ez idáig a kereskedőház marketingcéljait szolgálta, és innen származtak a mindenkori kormányok külföldre szánt repiajándékai. A muzeális értékű aszúk, eszenciák és szamorodnik többségét a háború után államosított pincék és a deportált vagy elmenekült zsidó kereskedők befalazott borai alkotják. A borok kezelése nagy szakmai elhivatottságot igényel, ezért is vallják a borászok: a muzeális pince igazgatása bizalmi állás. A szakemberek szerint ha már kikerült a pince a kereskedőház alól, akkor a kutatóba integrálva lenne a legjobb helyen, mert itt megtalálhatók azok a lelkiismeretes mezőgazdászok, akik a lehető legnagyobb gondossággal foglalkoznak az elmúlt száz év hegyaljai termelőinek boraival. De ahhoz, hogy a történelmi pince országmarketing-szerepet töltsön be, rengeteg pénzre lenne szükség, miközben jelenleg még gazdája sincs. Minisztériumi köztisztviselők szerint a pinceátadás elhúzódásának az az oka, hogy egy szocialista honatyának, Magda Sándornak is vannak vele tervei. Az általa igazgatott Károly Róbert Főiskola ugyanis azért lobbizik, hogy a nemes penésszel bevont palackok az intézményhez kerüljenek. "Az biztos, ha szocialista vircsaftok veszik kezdetüket a muzeális borpincében, azzal Tokaj nem fog előbbre haladni, csak a polcokon lesz egyre kevesebb a bor" - mondta lapunknak egy, a pince történetét jól ismerő szakember. Magda Sándor cáfolja a minisztériumi híreszteléseket. Elmondta: az egésznek annyi az alapja, hogy vannak olyan tervek, amelyek szerint a kutatók gazdaságossági alapon regionális szerepet kapnának, és a térségi felsőoktatási intézményekbe integrálódnának. Véleménye szerint ennek az elképzelésnek van szakmai alapja, és feltehetőleg ebből következtették ki a híresztelők, hogy a muzeális borpince is a főiskolához kerülne. Hozzátette: számára a muzeális borpince olyan, mint egy korona, ami egyben nemzeti kérdés is, aminek azonban megnyugtató, hosszú távú jövőjéről még nem születtek meg a szakmai elképzelések, a legjobb megoldásnak egyelőre a kincstári tulajdon és a kutatók kezelői szerepe látszik.

A hegyaljai őstermelőket persze nem az érdekli, ki igazgatja a muzeális borpincét, sokkal inkább az, hogy mennyi lesz idén a szőlő felvásárlási ára. A kereskedőház ugyanis a múlt ciklusbeli bőkezű felvásárlásokhoz képest - hektáronként 140-180 mázsát vásároltak -, hozamkorlátozás címén, jóval kevesebbet, legfeljebb hektáronként 70 mázsa szőlőt akar átvenni. Az igazi nagy baj az, hogy az őstermelők nagy része nem érti a minőség érdekében követelt hozamkorlátozást (egy minőségi nagybirtok 40-50 mázsa szőlőt termeszt hektáronként), továbbra is a kelleténél több szőlőt tart a tőkéin, remélve, hogy ami nem kell a kereskedőháznak, azt majd eladja másnak. A borászkodással ugyanis egyre kevesebben bajlódnak, a néhány éve bevezetett szigorú és bonyolult jövedéki adminisztráció elvette a gazdák kedvét a borkészítéstől. Ezzel persze megint Hegyalja lett szegényebb, hiszen - mint ahogy néhány őslakos gazda fogalmaz - amikor "a borok versenyeznek egymással, az a minőség növekedését, a sokszínűséget hozza meg, de mára a kísérletezés kihalt, a fiatalok elvándorolnak". A tőkeerős, nagy borászatok ugyanakkor egyre jobb pozícióba kerülnek, hiszen a kormány nyár elején Brüsszelnek beadott ültetvénykivágási igényéből befolyó pénz nagy részére nem az Alföld, hanem Hegyalja a legesélyesebb, mivel a kivágási támogatást a termelés nagyságának arányában adják. "Gondolja csak el, ha az Orbán-kormány nem dömpingfelvásárlásra, hanem ültetvénytelepítésre, a minőségi birtokszerkezet átalakítására és hozamkorlátozó gazdálkodás kialakítására adta volna a milliárdokat, akkor mára több száz kis borászattal és gyökeret vert családdal gazdagodott volna Hegyalja" - mondja egy tokaji nagyborász.

Az idén még nem lehet tudni, milyen lesz a termés. Túl sok jót nem ígér, több hetes melegre volna szükség, hogy szüretig feljavuljon a hűvös, csapadékos nyár által nevelt szőlőszemek cukorfoka. A felvásárlási árak ugyanis cukorfoktól függenek. Jelenleg 40-50 forint kilogrammonkénti átvételi indulóárat terveznek, ami a költségek figyelembevételével ráfizetést jelent majd a termelőknek. Persze egy kis állami tőkeemeléssel a kereskedőházban most is lehetne fokozni a szüret és a hegyaljai termelők hangulatát, de a szocialisták valószínűleg még ettől sem válnának jó szavazatszedőkké Hegyalján.

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 35. szám