Elveszítettük a múltunkat, és ami még rosszabb, a Holokauszttal helyettesítették a múltunkat.

Ma nincs hiteles zsidó történetírás Magyarországon. Vannak sértett „zsidó” történetírók, és vannak sértett ?náci, antiszemita” történetírók, akik saját valós vagy vélt sérelmeiknek, politikai vonzalmaiknak megfelelően írják a hazug történelmeket (tisztelet a ritka kivételnek). A párhuzamos, egymással gyakran köszönőviszonyban sem álló történelmeket, amelyekben mindkét oldalon szemérmesen elhallgatnak számukra kényelmetlen tényeket, és gyakran vaskos hazugságokkal pótolják ki a hiányokat. Ennek okát az antiszemitizmus elleni harc megmerevedett frontvonalainak reménytelenségében látom.

Szakítanunk kellene hát azzal a gyakorlattal, hogy az antiszemitizmus sematikus zsidóság-képével szembeállítunk egy másik sematikus zsidóság-képet. Ha az antiszemitizmus azt mondja, hogy mi „olyanok” vagyunk, arra mi bizonygatjuk, hogy nem is vagyunk „olyanok”, de viszont „amolyanok” vagyunk. Ezzel besétálunk az antiszemitizmus csapdájába, ahol az antiszemiták határozzák meg, hogy miről beszéljünk, deffenzívába kényszerítenek bennünket. Saját érvelésünkkel bizonygatjuk, hogy mi tényleg „egy fajta” vagyunk, csak éppen nem ?olyan fajta”. Márpedig a zsidó ugyanolyan Ember, mint a többi: jó és rossz, rokonszenves és ellenszenves, szép és csúnya, hősies és gyarló, mint bárki más. Ennek felismerése és elfogadása az egészséges öntudat alapja (kellene, hogy legyen).

Ráadásul az ellen-antiszemitizmus ellen-sematizálásával önmagunkat is becsapjuk, a történelem tehetetlen tárgyává degradáljuk magunkat, mintha cselekedeteinktől teljesen függetlenül alakulna a sorsunk. Ezáltal lehetetlenné tesszük a szükséges tanulságok levonását, gyermekeink felvértezését a jövőbeli kihívásokra.

Olyan új szemléletet javasolok, amely elszakad az ?ellenfél” tematikájától, árnyalja a zsidóságról kialakult képet és önképet, ezzel megosztja az antiszemitizmus érvrendszerét. Meggyőződésem, hogy az antiszemitizmus nem leküzdhető, azonban megosztható, porlasztható, ezáltal „hatékonysága” jelentősen csökkenthető. Ennek alátámasztására állítottam össze alábbi kis szubjektív történelemdolgozatomat. Megpróbáltam megfogalmazni egy konstruktívan provokatív vitaalapot a magyar zsidóság őszinte, árnyalt történetének megírásához. Nem vagyok történész, ezért az avatott szakértő szem bizonyára sok helyen talál leegyszerűsítő, sarkított, vitatható, pontatlan megállapításokat. És sokan talán megbotránkoznak. Hát csak tessék?

A magyar zsidóság szubjektív történet-vázlata 1848-2006

1848-49-ben sokezer (egyes források szerint akár 20.000) zsidó vett részt a szabadságharcban, a hitközségek jelentős anyagi áldozatokat hoztak. Az ok: a liberális nemesség hajlandónak mutatkozott a jogegyenlőség megadására, felismerve a zsidóság mobilitásában és anyagi potenciáljában rejlő lehetőségeket.

Ez az üzlet létre is jött, a méltatlanul elfeledett, Szemere Bertalan nevéhez fűződő 1849. évi IX törvényben fogalmazódik meg: „1. § A hazának polgárai közt vallásbeli különbség, jog és kötelesség tekintetében különbséget nem tevén, ezen elv szerint kijelentetik, mikép a magyar álladalom határain belől született, vagy törvényesen megtelepedett mózes vallású lakos, mind azon politikai s polgári jogokkal bír, mellyekkel, annak bármelly hitü lakosai bírnak ? Nincs vallásfelekezet, mellyből szabadságharczunkban hősök és dúsan áldozok nem támadtak volna: alig van népfaj, mely a zsidókat hűségben és munkásságban nemzeti háborúnk körül felülhaladná; a jogegyenlőség kimondása újjászületésünknek egyik szükséges következménye, s midőn azt a móses vallásuakra alkalmazzuk, az emberi s polgári kötelesség egyszerű teljesítésén túl, a hazafiui érdemet jutalmazzuk meg?” Ez a törvény a szabadságharc bukása miatt sohasem lépett hatályba, de a zsidó-magyar együttélés első, szimbólikus jogi aktusa.

Beszéljük meg a pogromokat, de ne feledkezzünk meg a bukás utáni zsidó kollaboráció elhallgatott történetéről sem.

1867-ben öltött valóban testet ez a szerződés, de már új feltételekkel, kibővített célokkal. „Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.” Vegyük észre, hogy itt az 1849-es törvénnyel szemben, már nem „mózes vallású” (=zsidó), hanem izraelita egyének jogegyenlősége fogalmazódik meg.

Ennek a társadalmi szerződésnek az alapja, hogy a zsidók magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű polgárnak vallják magukat, mobilitásukat, anyagi eszközeiket a modernizáció szolgálatába állítják, cserébe teljes polgári jogegyenlőségben részesülnek. A liberális nemesség korszerű nemzetállam víziójához szükség volt arra, hogy a Magyar Királyságban biztosítsák a magyar nemzet többségét, és előteremtsék az elmaradott, feudális gazdaság modernizálásához szükséges anyagi eszközöket. A szűk magyar többséget a Magyar Királyság történetében először így is csak a századfordulóra sikerült megvalósítani, mégpedig a magukat izraelita vallású magyaroknak valló zsidó százezrek segítségével (amikor a világ zsidóságának a tizede itt élt!). Itt csak utalok arra, hogy ez a „szerződés” milyen végzetes szakadáshoz vezetett 1868-ban a magyar zsidóságon belül, aminek a következményeit soha nem tudta kiheverni.

A kiegyezés után a szerződésben meghatározott célok teljesültek, ennek jutalma az egyenjogúsítási folyamatot megkoronázó recepció 1895-ben: ?1. § Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilvánittatik.” Kiépül az ország infrastruktúrája, megvalósul az egyesített Budapest, melyet nem alaptalanul Judapestnek is csúfolnak akkoriban, létrejön a korszerű ipar, virágzik a kultúra. (Pl. az Orczy-ház történetén keresztül be lehetne mutatni ennek a kornak számos aspektusát.)

Ezt a korszakot azonban egy kicsit közelebbről, kritikusabban is meg kell vizsgálnunk. Ugyanis talán itt leljük meg annak az irracionálisnak tetsző, váratlanul fellángoló antiszemitizmusnak a gyökerét, amely évtizedek múlva a zsidók teljes kiközösítéséhez vezet. A modernizáció kora a zsidóság korábban soha nem tapasztalt átstruktúrálódását, rétegződését is magával hozta, tehát a továbbiakban már nem beszélhetünk zsidóságról, mint olyanról, legalábbis gazdasági, társadalmi értelemben nem. Kialakul a zsidó burzsoázia viszonylag szűk rétege, alatta a sokkal szélesebb, (többnyire) értelmiségi, tisztviselő középosztály, de a legszélesebb réteg a lényegében nincstelen, szegény zsidók tömege, akiknek egy része a proletariátushoz csapódik. A zsidó burzsoázia a nemzsidó, többnyire liberális nemességen alapuló nemzsidó újkapitalistákkal együtt, a korabeli szabadversenyes kapitalizmus normáinak megfelelően, kíméletlen keménységgel építi ki gazdasági hatalmát. A versenyben reménytelenül ? és szükségszerűen – alulmarad a magyar középosztály lehetséges bázisát képező középnemesi, ún. dzsentri réteg. Ez a réteg deklasszálódik, ami már önmagában is súlyos pszichikai teher.

A gazdasági vereséggel azonban együttjárt egy olyan jelenség is, amelynek a jelentőségét talán alábecsülik a történészek: a megaláztatás. A kor kulturális folyamatait áttekintve láthatjuk, hogy a győztesek nem elégedtek meg gazdasági fölényükkel, de nevetség tárgyává tették, kíméletlenül kigúnyolták a veszteseket, azoknak vélt vagy valós tehetségtelenségét, vélt vagy valós ósdi hitét, nacionalista eszményeit, stb. Ezzel a megaláztatással halálos ellenséggé tették azt a réteget, amely majd később, 1919-ben jut hatalomra. A legendás „pesti humor”-t érdemes lenne egyszer ezen a szemüvegen át is szemügyre venni. Talán nem véletlen, hogy ma, 2004-ben, szélsőjobboldali fiatalok rendezvényein gyakran felbukkan az Antiszemita Párt alapítójának, Istóczynak a neve, aki ennek a sértettségnek az első, radikális megmondóembere volt a 19. század végén. Aki szintén nevetség tárgyává vált, és gyorsan eltűnt a politika porondjáról, eszméi azonban majd a 20-as, 30-as években újra kísértenek.

Rá kell mutatnunk arra a nyilvánvaló tényre, hogy az öntudatra ébredő zsidó értelmiség egy része meghatározó szerepet játszott a századelő szocialista, kommunista mozgalmainak kibontakozásában is. Kár letagadnunk, hogy az 1919-es kommün vezetői jórészt zsidók voltak, és egyáltalán nem véletlen, hogy azok voltak. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez a mozgalom legalább olyan súlyosan sértette a zsidó burzsoázia és középosztály érdekeit, mint a nemzsidókét. Ezek után logikus, hogy Horthy nem kis mértékben a zsidó tőke támogatásával jutott uralomra, és szilárdította meg hatalmát. Szimbólikus jelentőségű, hogy a fehér ló, amin bevonult Budapestre, egy zsidó nagykereskedő ajándéka volt.

Meg kell vizsgálnunk a trianoni hazugság hátterét is. A hazugság lényege, hogy a „zsidóbérenc” Károlyi, és az általa az országra szabadított zsidó Kommün miatt, büntetésből csonkították meg Magyarországot a szövetségesek. Ezzel szemben Károlyi éppen azért adta át a hatalmat Kun Béláéknak, mert nem volt hajlandó alávetni az országot az antant megalázó békefeltételeinek. Történelmi tény, hogy a Kommün Vörös Hadserege sikeres felszabadító hadjáratot folytatott a Felvidéken, és nyugaton eljutott a Lajtáig. A katonai vereségben meghatározó szerepet játszott gróf Teleki Pál, aki hazaáruló módon kiszolgáltatta a haditerveket a románoknak, akiknek a segítségével Horthy leverte a kommunistákat. Történelmi tény, hogy a trianoni szerződést évekkel később írták alá, és azon a revizionista antiszemiták hősének, gróf Teleki Pálnak az aláírása is ott díszeleg.

Természetesen mindez nem változtat a vörös- és fehérterror értékelésén, azonban a mai magyar antiszemitizmus egyik alapvetését zúzza szét.

Horthyval együtt hatalomra jut a korábban deklasszálódott, a gazdasági versenyben alulmaradt középnemesség, a Bethlen által fémjelzett liberális nemesség befolyása jelentősen csökken. Ez a tény meghatározó jelentőségű a gyorsan lángrakapó antiszemitizmus elterjedésében. Itt érdemes visszautalni arra, hogy nem egyszerűen egy deklasszálódott, hanem egy igen széles, magát értékeiben, méltóságában okkal-ok nélkül sértettnek, megalázottnak érző réteg dominanciájáról van szó. Egy olyan rétegről, amelyet nemcsak a gazdasági revans lehetősége, hanem a sértettség bosszúja is vezérel. Ezt a gondolatot is érdemes talán egy kicsit részletesebb, társadalompszichológiai vizsgálatnak alávetni. Ekkor válik ugyanis társadalmilag elfogadottá az antiszemitizmus gondolata.

Érdemes elemezni a folyamatot, amelyben a zsidó burzsoázia igen sokáig sikeresen meg tudta védeni saját érdekeit, magára hagyva, koncként odadobva a zsidó középosztályt és a nincsteleneket az egyre jobban elszabaduló indulatoknak. Tehát ebben a korban sem beszélhetünk zsidóságról, mint olyanról. Egy másfajta megosztottságra is fel kell hívnom a figyelmet, ami tovább színesíti a képet. Az ún. ?pólisi zsidók”, a galiciánerek kérdésére. Ezek a menekültek egészen más kulturális háttérből jöttek, mint a domináns, nyugati zsidók, akiknek jelentős része őket okolta az egyre elharapózó indulatokért. Ezek a ? csak példaként érintett ? súlyos megosztottságok talán kellő magyarázatot szolgáltatnak arra a ?kollektív vakság”-ra, amivel utólag szokás vádolni a magyar zsidóságot: már több, mint fél évszázad óta nem volt „magyar zsidóság”! Mindenki a maga skatulyájából szemlélte az eseményeket, és abban bízott, hogy igazából nem ő a célpont, hanem a „másik”. „Magyar zsidóság”-ról csak 1944-ben beszélhetünk újra, amikor társadalmi helyzetétől függetlenül, minden zsidó kíméletlenül szembesült azzal, hogy mire megy ki a „játék”. De akkor már késő volt.

A Holokauszt történetét mindenki (?) ismeri, ezért itt csak annyiban érinteném, hogy érdemes górcső alá vennünk a zsidó kooperáció és kollaboráció kérdéseit, a rettenetesen nehéz választásokat, amelyeken gyakran emberéletek sokasága múlt. A zsidómentés és önmentés kérdéseit sem kerülhetjük meg, a helytállás és az önzés egyidejű jelenlétét.

A háború után tovább bonyolódik a helyzet. Megjelennek a cionisták, fokozatosan uralomra jutnak a kommunisták, és megjelenik a ?zsidó bosszú”. Azok az életbenmaradt zsidók, akiknek fontos a vallás, a nemzet, illetve a zsidó burzsoázia tagjai, többségükben vissza sem jönnek, vagy rövidesen elhagyják az országot. Az ittmaradtak jelentős számban a kommunistákhoz csatlakoznak, akikben a felszabadítót üdvözlik. Az arra hajlamos zsidók az igazságszolgáltatásban találják meg a helyüket, amit megkönnyít, hogy ők azok, akik abban a zavaros helyzetben biztosan feddhetetlenek a náci bűnökben. Újabb sérelmek érik a nácizmussal azonosított magyar nacionalizmust, újból megalázottnak, sértettnek érzik magukat, és gyakran jogosan. A kommunizmus minden korábbi értékkel kíméletlenül leszámol, újból gúny, és ezúttal már nettó üldöztetés tárgyai is lesznek a korábbi nemzeti középosztály tagjai. És számukra nem vigasztaló, hogy sorsukban kénytelenek osztozni a zsidó középosztály, burzsoázia ittmaradt hírmondóival is.

Vizsgálat tárgyává kell tenni az 1956 utáni, agyonhallgatott, második zsidó kivándorlási hullámot is, ugyanis ekkor néptelenedtek el végérvényesen a vidéki zsinagógák, különösen észak-kelet Magyarországon.

A rendszerváltozás felszínre hozta az évtizedekig szőnyeg alá söpört problémákat, megindul a zsidó revival, a száz éve vélt és valós sérelmeit dédelgető, újjáéledő magyar nacionalizmus pedig benyújtja a számlát az ittmaradt maroknyi zsidónak. A sosemvolt, kulturális alapú zsidó identitás hamar életképtelennek bizonyul, a vallási identitás nem tud erőre kapni, a zsidó értelmiség visszavonul a liberalizmus álcája mögé. Ma már nincs zsidó burzsoázia, nincs proletariátus, lényegében nincs vidéki zsidóság. A mai zsidóság túlnyomó többsége budapesti, középosztályhoz tartozó, balliberális értelmiségi.

A zsidóság megsemmisítő vereséget szenvedett a huszadik század Magyarországán, elveszítette még a zsidóságát is. Se nyelv, se hagyomány, se nemzet, se életmód, se vallás nem köti már. Asszimilálódni mégis képtelen, így zsidósága kényszer-zsidósággá, az antiszemitizmus ellentétévé, egyfajta Holokauszt-identitássá redukálódott.

A sértett, identitásukat vesztett zsidók ma is gyakran elkövetik a 19. század hibáit: gúny tárgyává teszik, lenézik a nemzeti öntudatát kereső, gyakran tévúton járó ifjúság újonnan felfedezett értékeit, eszményeit. Fel kellene figyelnünk arra, hogy milyen ijesztő tempóban terjednek az antiszemita, szélsőjobboldali eszmék a fiatalság körében. És fel kellene figyelnünk arra, hogy ezúttal nem deklasszált, lumpen csőcselékkel, hanem magasan kvalifikált, tájékozott, diplomás, vagy egyetemista tömegekkel kell szembenéznünk. És ennek a tömegnek olyan politikai képviselete van, amely jó eséllyel hatalomra jut már 2006-ban. Másfél év múlva!

A tanulságok levonásához nem dughatjuk a fejünket a homokba. Rakjuk végre rendbe a múltunkat, találjuk meg az identitásunkat, és emelt fővel nézzünk szembe az új kihívásokkal. Különben a kihívások NAGYON hamar szembenézhetnek velünk.

Seres Attila

8 hozzászólás to “A magyar zsidóság szubjektív múlt-vázlata 1848-2006”

  1. mose

    Nehéz lenne vitatkozni Veled, mégis azt gondolom, pusztába kiáltasz, kedves Attila. Hiszen még zsidó-zsidó párbeszéd sincs már mióta, aki csak teheto fitymálja a másik zsidóságát, miközben azé, meg az övé is kiürül, azonosíthatatlanná válik mindinkább. Te tudod, mi lehetne a megoldás, vagy csak azt, hogy hol az a akályha, ahonnan el kellene indulni. Tudván azt, hogy az idõ nem nekünk dolgozik. 1986-ban egy Yiftah nevû kibbuc 600 személyre terített sportcsarnokában szédereztem, ami mindenhez hasonlított csak a széderhez nem. Még a Hagadat is meghuzták, átírták az úgymond zsidók országában. Nálunk meg évek óta negligálják a Szim Salomot (rabbinátus, Mazsihisz egyaránt), olyan zsidó emberek közösségét, akik rendszeresen összejárnak, közösen imádkoznak és nem szórnak tücsköt-bogarat a másmilyen zsidókra. Úgy hogy hajrá Attila, mindent bele. Végül is jobb a semminél, amit proféciálsz. Kitartó olvasód, Kertész Péter temetõgondnok, a Nobel-díjas Avram Hershko osztálytársa az egykori karcagi izr- elemi iskolában, aki már nem is tudja, miféle zsidó. Van vagy két hete, hogy Zuschlag helyett Pulitzer-díjas létemre jelentkeztem Holokauaszt tanárnak a Páva utcába, s azóta is fontolgatják, mit válaszoljanak.

  2. frimmer

    Szia!

    Ennek a fejtegetésnek egy nagy baja van.Hogy IGAZ.

    Lehetne errõl sokat beszélni,de nem látom a végét.

    Amíg a magyar zsidóság nem az egymás segítését,

    megértését helyezi elõtérbe a pillanatnyi profit,vagy a struccpolitikával szemben addig nem tudom mi a teendõ…

    Engem már soksor röhögtek ki szembõl, és a hátammögött, ha valakinek segítettem és ebbõl neki lett anyagi haszna és nem nekem.

    De amíg amíg a közvetlen kolégám felesége észre sem

    veszi de úgy beszél hogy-Képzeld! Az új fõnökömmilyen rendes! Pedig zsidó!-nem tudom mi a teendõ.

    Üdv: Efi

  3. IRSAI

    Kedves Attila!

    Árásod kíváló,de csatlakoznék az elõttem szólókhoz .Apusztába kiálltás nagyon jó jelzõ.Nekem az a véleményem,hogy ideje lenne a zsidóságnak kilépni a politikai pártok árnyékából is.Addig amíg a baloldal szárnyai alatti sebnyalogatás és védelem keresés folyik sokkal sebezhetõbbnek érzem a helyzetünk.Nem beszélve a támadhatóságunkról.Bár a zsidóság hagyományos önsegélyezési szervezõdései és a cionista eszmék a bal oldal jellemzõit hordozza magában, az én személyes érzésem az,hogy a mai magyar baloldal ugyanazt a kisded játékot ûzi velünk amit,mindegyik oldal szokott a romákkal választások idején.Lehet,hogy rosszul látom vagy nekem vannak rossz tapasztalataim.Véleményem szerint ez a Zuschlag ügy egy apró jel a sok közül és nagyon nem tetszik,hogy egyes zsidó vezetõk ezt elbagatelizálják, csak mert ez balról jön.Én próbálok középen maradva figyelni az eseményeket sokszor úgy érzem,hogy jobboldalról mintha tapogatóznának felénk a világban.Sajnos itthon még ez nem mûködõképes dolog.Pedig ha egyensúlyt tudnánk tartani nem eltolódva semerre,mindkét oldallal párbeszédet folytatva nagyobb lenne a respektünk.Nem beszélve arról,hogy a holokausztot nem lehetne egyik oldalról sem politikai célokra használni.Szeretném megélni,hogy a magyar zsidóság mer nagyot álmodni és azt meg is valósítani.Pl.Kósernyolcad.

    Maradok tisztelettel:

    I.ZS

  4. kaleb

    Kedves Attila!

    Sok igazság van írásodban. Különösen szimpatikus, hogy megpróbálod empátiával közelíteni a „magyar úri középosztály” sérelmeit. Erre bizony szükség van.

    Szerintem is gond a Shoa központú zsidó önszemlélet – ezt már N. Krausz is megmondta és neki is igaza volt. Ugyanakkor ez érthetõ is valahol, ha nem is helyeselhetõ. Azt kell megérteni, hogy a zsidó történelem legkevésbé zsidó jelensége éppen a Holokauszt. Ez ugyanis nem a zsidók tette volt, õk ennek tárgyai voltak. Bármennyire fájdalmas is volt, ez epizód volt a zsidóság történetében. (Na, ezért meglincselnek, de annyi baj legyen.)

    A zsidóságnak magára kell találnia. És ezt nem a Holokauszt jegyében fogja tenni.

    De közelítsük meg a kérdést más oldalról. Kinek a programja volt a Holokauszt? A nácik programja. Kinek a programját valósítjuk meg, ha a Holokausztot állítjuk gondolkodásunk közppontjába? A nácik programját. Hogyan lehet a nácik tervét meghiusítani? Úgy, hogy túllépünk a Holokauszton. Folytatjuk azt, amit mindig is tettünk. A zsidó életet.

    Baráti üdvözlettel,

    Kaleb

  5. sofar

    Kedves Kaleb,

    NEM! A Holokauszton nem lehet, nem kell, sőt nem szabad túllépni! Viszont meg kell(ene) találnunk a helyét a múltunkban ahhoz, hogy legyen végre jövõnk.

    Én a mai Holokauszt-oktatás új mítoszát próbálom árnyalni, a saját érdekünkben. Az új mítoszt, amely egy valaha virágzó, idealizált kultúra színes, szélesvásznú hollywoodi képét vetíti a vászonra, mely egyszeriben szertefoszlik a hálátlan, hirtelen elmebajban kitörő, nacionalista csőcselék fekete-fehér tombolásában.

    Nem, a Holokausztra nincs magyarázat, nincs indok. De éppen az értelmetlenül elpusztított áldozataink köteleznek bennünket arra, hogy őszintén szembenézzünk a múltunkkal. Akinek nincs múltja, annak jövője sincs.

    Üdv, Attila

  6. kaleb

    Kedves Attila!

    1. „A Holokauszton nem lehet, nem kell, sõt nem szabad túllépni!” – írod.

    Attól függ. A Szentély lerombolását sem sabad elfelejtenünk, Tisa bAv-kor mindig megemlékezünk errõl. De túl kell lépnünk mégis rajta, ahogy õseink is túlléptek. Teremtettek egy új, zsidó életet, aminek mégsem a Szentély lerombolása állt a középpontjában.

    Aki a Holokauszttal foglalkozik, akár akarja, akár nem, a nácikkak foglalkozik. Nem mondom, fontos téma. Érdekes is. De zsidó szempontból nem a legfontosabb. És fõleg nem zsidó téma. Legfelebb az zsidó téma, hogy a zsidók mit tettek ilyen körülmények között. Sok felemelõ példa van ebbõl a korból is.

    2. „Nem, a Holokausztra nincs magyarázat, nincs indok. ”

    Ez sajnos tévedés. Van rá magyarázat és van rá indok is. Csak nem a zsidó forrásokat kell olvasgatni, hanem az elkövetõk forrásait. Olvass Endre Lászlót! Egy percig nem titkolja, hogy mi számára a „magyarázat és az indok”.

    Félelmetes történet. Arróll szól, hogy etnikai nemzetet kell teremteni, ami uralkodó szerepet játszik egy területen, akár kizárólagosat is. A kor szótárában ezt nevezték „fajvédelemnek”. (És nem azt, amit utólag belemgyaráztak, leszúkítve, a biológiai „fajvédelmet”.) Fontos ezt tudnunk. Különösen mostanában, amikor a nemzet fogalmát egyre többen újra etnikailag értelmezik. Lásd kettõs állampolgárság népszavazás.

    Ne dugjuk fejünket a homokba. Ha az állampolgárság etnikai alapuvá válik, abba mi nem férünk bele. Ez az etnikai szétválasztás útja. Az út logikáját ismerjk, változatait is. Nemcsak holokauszt volt, de német és magyar kitelepítés, és balkáni etnikai tisztogatás is. Nem állítpm, hogy ez az út ide vezet, de azt igen, hogy ebbe az irányba mutat.

    Szerintem ez a valós veszély, nem szegény Diana.

    3. Ismerek olyat, aki zsidóságát abban éli ki, hogy a holokauszttal foglalkozik. Szerintem ez nem helyes. Nem csak egyéileg helytelen, de kolelktíve is ahhoz vezet, hogy a zsidó lét nem lesz vonzó a zsidóknak. Erre – meggyõzõdésem szerint – nem vezet út.

    Már ennyi. Talán ez is sok. De ha vita, hát legyen vita! Hogy egy régi mondást idézzek, kissé megmásítva: ha nem itt és most beszéljük ezt meg, akkor hol és mikor?

    Üdv,

    Kaleb

  7. mose

    Isten Veled Attila, de Te csak fújd tovább a sófárt, hátha meghallják egyszer a hitsorsosaid. Vigyázz Magadra, nem jönnek könnyebb idõk. Kár hogy nem ismerhettelek meg személyesen, bár az éteren át többször felajánlottam szolgálataimat. Ha Szentendrén jársz, keress meg, Kertész Péter, Széchenyi tér 33. 06 26 312481, [email protected]

  8. baloldali értemiség... Magyarországon véleményem sz

    baloldali értemiség…

    Magyarországon véleményem szerint ma ez értelmezhetetlen fogalom, mert az ún. hivatalos baloldal nem baloldal. Magukat balodali embereknek vallók vígan zsidóznak.

    A mai jobboldal pedig a Bethlen-Teleki-Gömbös múltból táplálkozik.

    Nyugodtan kijelenthetjük: itthon nincs európai bal- és jobboldal

    Egy felmérés szerint ma minden ötödik középiskolás antiszemita.A felnõttekrõl nem is beszélve, de véleményem szerint itt se jobb az arány. Magam is tapasztaltam többéves vidéki létem alatt. Közel-távol én voltam az egyetlen zsidó származású. Ezek az emberek életükben zsidóval nem találkoztak, a tévén kívül talán nem is láttak, saját jó vagy rossz élményük nincs ezzel a kapcsolatban. Zsidóképük nagyon egyszerû: aki gazdag, az biztos zsidó és azért gazdag mert mi szegények vagyunk. Nagyon mélyen rögzült bennük 100 év mételye, amit a szélsõjobb vígan meglovagol. Amíg küszködve élnek napról-napra, addig mindig lesznek olyanok akik saját tehetetlenségük be nem ismerése vagy kiúttalanságuk miatt bûnbakakot keresnek és találnak. Ha pedig magasan kvalifikált emberek tálalják ezt fel nekik, akkor ezt készséggel el is hiszik.

    A nagy kérdés az, hogy tudjuk ezt a képet árnyalni vagy megváltoztatni, van-e hozzá erõnk és kitartásunk? Hogyan kezdjünk hozzá, mert én ezt nem tudom.