Szép sima kő

 

Január 20-a, csütörtök

18.00 órától filmvetítés: Szép sima kő. Utána beszélgetés a film készítőjével, Kármán Irén dokumentumfilm-rendezővel és Köves Mihállyal, a film főszereplőjével. Helyszín: oktatóterem. Hatvan évvel azután, hogy egy alföldi kisváros lakóit elhurcolták, a két túlélő egyike visszamegy gyerekkora színhelyére, Tiszaföldvárra. 1944-ben – ahogy a ma is ott lakók fogalmaznak – a „zsidóknak el kellett menniük”; ma örömmel fogadják a hazatérőt, aki egykor remek focista volt. Mindenkinek van egy jó szava hozzá, csak arról nem tud senki semmit, hogyan dózerolhatták le az egykori zsidó temetőt az épülő PennyMarket kedvéért, hová lettek a sírkövek, miként tűnt el nyomtalanul a föld felszínéről az egykor képeslapként is megörökített zsinagóga, merre kallódnak a valaha közöttük élt zsidó szomszédok vallási életének tárgyi emlékei. Kármán Irén, aki maga is a falu szülötte, ezt az eredménytelen nyomozást kíséri végig 52 perces tavaly készült dokumentumfilmjében.

HDKE

Comments are closed.

Comments are closed.