1894. évi XXXII. törvénycikk

a gyermekek vallásáról

1. § Bevett vagy törvényesen elismert különböző vallásfelekezethez tartozó házasulok, házasságuk megkötése előtt egyszersmindenkorra megegyezhetnek arra nézve: hogy gyermekeik valamennyien az atya vagy az anya vallását kövessék, illetőleg abban neveltessenek.

foglalja magában a javaslat legfontosabb intézkedését, t.i. azt, hogy a házasságra lépő, bármely vallású felek születendő gyermekeiknek mily vallásban való nevelésére nézve megegyezésre léphetnek.

A megegyezés irányára, természetére nézve a szöveg a szabad elhatározásnak tág tért engedvén, annak részletei teljesen a felek tetszésétől függnek, úgy, hogy a születendő gyermekek vallása gyanánt akár a szülők közös vallása, akár azok egyikének vagy másikának vallása, akár más törvényesen bevett vagy elismert vallás megállapítható lesz. Szólhat továbbá a megegyezés az összes gyermekeknek egy vallásban, vagy pedig nem szerint sorrend szerint, vagy egyéb módozatok mellett megállapítandó különböző vallásokban való nevelésére is.

Úgy hiszem, nem szorul bővebb bizonyításra, hogy ezen álláspont úgy a természetszerű szülői jogok, mint a lelkiismereti szabadság követelményeinek minden irányban teljesen megfelel.

Meg kell itt jegyeznem, hogy a nem vegyes házasságokból származó gyermekek vallásfelekezeti hovatartozását illetőleg az 1868:LIII. tc. mi intézkedést sem tartalmaz, s ennélfogva csak állandó jogszokásnak tekinthető az, hogy az ily házasságokból származó gyermekek majdnem kivétel nélkül a szülők közös vallását követik. Az izraelitáknál azonban, kikre az 1868:LIII. tc. nem vonatkozott, szórványosan eddig is előfordult, hogy gyermekeiket megkereszteltették.

Minthogy pedig a jelen javaslat minden vallásfelekezetre egyaránt kiterjed: az 1. és 2. §-okban foglalt intézkedéseket a nem vegyes házasságokra is kiterjeszteni kellett annyival inkább, mert ha a szülők természetes jogainak álláspontjára helyezkedünk, nincs ok arra, hogy ama jogok a vegyes és nem vegyes házasságban élő felekre más-más mértékkel méressenek.

Az egyedüli megszorítás, mely a felek akaratát korlátozza, abban áll, hogy születendő gyermekeik részére csupán a bevett, vagy törvényesen elismert hitvallások közül választhatnak.

Ezen megszorítás azonban nézetem szerint feltétlenül szükséges. A 18-ik évet meghaladott, felnőtt egyénről feltehető, hogy érett megfontolás után, öntudatosan határoz akkor, midőn bevett vagy törvényesen elismert vallásából kilép a nélkül, hogy más ily vallásfelekezethez csatlakoznék. A gyermeknél azonban ennek lehetősége ki van zárva. Az pedig, hogy a gyermek esetleg minden vallás-erkölcsi nevelés nélkül nőjjön fel, nemcsak közoktatási törvényeink rendelkezéseivel, hanem társadalmi közfogalmainkkal, s az állam és a socialis rend érdekeivel sem volna összeegyeztethető. Minden követelménynek elég van téve, ha az állam módot nyújt arra, hogy a bevett vagy törvényesen elismert vallás elhagyható legyen akkor, midőn az illető már saját eszével élni képes.

Ha azonban az előadottakhoz képest minden gyermek részesítendő valami vallásos nevelésben, csak természetes, hogy az állam ilyenül nem engedhet mást, mint olyat, a mely általa is bevétetett vagy elismertetett.

Kiköti a továbbiakban a szakasz, hogy a megegyezés előzetesen, a házasság megkötése előtt jöjjön létre és hogy bizonyos alakszerűségek között köttessék. Mindkét feltétel a család vallási békéjének tartós biztosítása szempontjából szükséges. Az első azért is, mert a házasság megkötése előtt a megegyezés sokkal könnyebben, simábban jöhet létre, mint ha a gyermek már életben lévén, vallásfelekezeti kérdése aktuálissá vált. A második pedig azért, hogy a megegyezés létrejötte és tartalma iránt soha kétely vagy félreértés ne támadhasson.

A második bekezdésben említett polgári hatóság alatt bírói közegek és pedig első sorban a kir. járásbíróságok értendők.

Czélszerűnek mutatkozik ezen functióra nem közigazgatási hatóságokat, hanem bírói közegeket kijelölni, annyival inkább, mert a kir. járásbíróságok és kir. közjegyzők mai elhelyezése mellett azok minden nagyobb nehézség nélkül hozzáférhetők.

A megegyezés alakszerűségeinek részletes megállapítását, mint nem a törvény szövegébe valót, a szakasz rendeleti útra utalja, ugyancsak rendeleti útra tartatván fenn a létrejött megegyezések nyilvántartásának szabályozása is oly czélból, hogy születés esetén a gyermek vallásának bejegyzésénél az anyakönyvvezető részére a megegyezés szolgáljon irányadóul.

A megegyezés csak akkor érvényes, ha kir. közjegyző, kir. járásbíró, polgármester vagy főszolgabíró előtt a megállapított alakszerűségek mellett jön létre.

A kir. közjegyző előtt létrejött megegyezés közokiratba foglalandó. A többi hatóságok előtt létrejött megegyezés alakszerűségeit, valamint a megegyezés anyakönyvi nyilvántartása körül követendő eljárást a vallás- és közoktatásügyi, – az igazságügyi és a belügyminister rendeletileg szabályozzák.

2. § Az 1. §-ban körülirt megegyezés hiánya esetén a gyermekek szülőik vallását nemök szerint követik, illetve abban neveltetnek; a mennyiben ez a vallás a bevettek, vagy törvényesen elismertek közé tartozik.

Ezen szakasz azon esetről intézkedik, ha a házasfelek gyermekeik vallás-felekezeti hovatartozandóságát illetőleg egyáltalán nem, – vagy nem az 1. §-ban előirt feltételek alatt és alakszerűségek mellett léptek egyezségre.

Szükség van ily irányban való intézkedésre már a jelen indokolás általános részében kifejtett azon indoknál fogva, hogy minden esetben, tehát akkor is, ha a szülők gyermekeik vallására nézve meg nem egyeztek, legyen irányadó szabály, melynek alapján az illető vallásfelekezete állami szempontból biztosan meghatározható.

Lényegesen eltér a szöveg az 1868:LIII. tc. intézkedéseitől, midőn minden, tehát vegyes házasságban élő szülők összes gyermekeit is, azok nemére való tekintet nélkül, az atya vallásában nevelendőknek rendeli.

Már fentebb rámutattam azon czélszerüségi indokokra, melyek az egy családbeli összes gyermekeknek egy és ugyanazon vallásban való nevelését kívánatossá teszik. Rámutattam különösen arra az eshetőségre is, hogy az 1868:LIII. tc. rendelkezéseinek fentartása esetén az is megtörténhetnék, hogy a szülők akarata ellenére a testvérek egy része keresztény, más része pedig nem keresztény vallásban volna nevelendő.

A jelzett bajok és visszásságok elkerülésére a szakaszban foglalt rendelkezést vélem legigazságosabbnak. A férj, az atya, végül is a család feje, annak fentartója, – ő az, kinek a gyermekek vallási hovatartozandóságát illetőleg is mérvadónak kell lennie.

De nem szolgálhat a tervbe vett intézkedés okot a különböző vallásfelekezeteknek sem panaszra, mert nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a kérdéses intézkedés minden felekezetnek ép oly egyforma mértékkel, tehát ép oly igazságosan mér, mint az 1868:LIII. tc. megváltoztatandó intézkedése is kétségtelenül mért.

A szakasz első bekezdésében a jelzett szabályra vonatkozólag kétrendbeli megszorítás foglaltatik.

Az első ama bevett, vagy törvényesen elismert vallást szabja meg egyszersmindenkorra a születendő összes gyermekek vallásául, melyet az atya a házasságkötés idejében vallott.

Czélszerűnek mutatkozik ezen intézkedés egyrészt az állandóság szempontjából s másrészt s különösen azért, nehogy az atya vallásváltoztatása esetén megint és pedig a törvény rendelkezéséből folyólag álljanak elő ama visszásságok, melyekkel a testvéreknek különböző vallásokban való nevelése rendszerint járni szokott.

Ama két esetről, melyekben ezen szabály alól egyedül van kivételnek helye, később a 4. §-nál lesz szó.

A második megszorítás abban áll, hogy a szakasz rendelkezése csupán azon esetekre korlátoztatik, midőn az atya a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek valamelyikéhez tartozik.

Ezen megszorítás indokai ugyanazok, melyek már fentebb az 1. §-nál előadattak.

A szakasz második bekezdése természetesen, mindig feltéve, hogy a szülők közt megegyezés nem történt, – azon esetről intézkedik, midőn az atya a bevett vagy törvényesen elismert vallások egyikéhez sem tartozik s ez esetben első sorban az atyának biztosítja a jogot megállapítani azt a bevett, vagy törvényesen elismert vallást, melyben összes gyermekei különbség nélkül nevelendő lesznek.

Ki kell itt emelnem, hogy a szakasz szűkebbre szorítja az atya határozási jogát, mint az 1. § a szülők közt előzetesen köthető megegyezést, a mennyiben csak egy vallás választását engedi meg az atyának összes gyermekei részére. Ennek indoka abban rejlik, hogy az 1. § szerinti megegyezés hiányában tulajdonkép a törvény rendelkezései lépvén előtérbe, annak intentiója, vagyis a testvérek különböző vallásának elkerülése is megóvandó volt.

Rá kell mutatnom e helyütt ama megkülönböztetésre is, melyet a szöveg akkor tesz midőn e pontban nem valamely vallás ‘követeléséről’, hanem csupán az abban való ‘nevelésről’ intézkedik. A különbség abban áll, hogy míg valamely vallás követése, vagyis az ahhoz való tartozás a javaslat értelmében az abban való nevelést is szükségkép maga után vonja, addig valamely vallásban nevelni lehet, a nélkül is, hogy az illető gyermek tagja volna ama vallásfelekezetnek, melyben neveltetik.

Ezen megkülönböztetés által véltem összeegyeztethetni a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat irányelveit azokkal az indokokkal, melyek a gyermekek vallásos nevelésének szükségességét illetőleg általánosságban már fentebb az 1. §-nál előadattak.

A szakasz harmadik és negyedik bekezdése azon esetről intézkedik, ha az atya az előbbiekben körülirt jogával nem él, s e tekintetben háromféle lehetőséget tart szem előtt.

Először azt, ha az anya valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez tartozik, a mely esetben az összes gyermekeket nemcsak az anya vallásában nevelendőknek rendeli, hanem azon valláshoz való tartozásukat is kimondja.

Ezen rendelkezés bővebb indokolásra alig szorul.

Másodszor azt, ha az anya sem tartozik a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem, a mely esetben a gyermekek vallásának meghatározási joga ugyanazon terjedelemmel és ugyanazon módozatok mellett az atyáról mindenestül az anyára száll át.

Harmadszor azt, ha az anya sem él ezen jogával, – a mely esetben a gyámhatóságot jelöli meg ama fórum gyanánt, melynek a gyermekek mily bevett vagy törvényesen elismert vallásban leendő nevelése iránt határoznia kell.

A szakasz utolsó bekezdésében szükséges volt határidőt tűzni ki, a gyermekek vallásos nevelésének egy, vagy más módon való megállapítására. Erre nézve utolsó határidőnek mutatkozott a tanköteles kor, vagyis a 6-ik életév elérése, mikor is a rendszeres hitoktatásban való részesülés kérdése actualissá válik.

3. § Az 1. § szerint létrejött megegyezés később csakis az esetben változtatható meg: ha különböző vallású felek közül valamelyik fél a másik házastárs vallására tér át, úgy, hogy a házasság egy vallásúak házasságává válik.

Már fentebb említtetett, hogy a törvényjavaslat egyik legfőbb czélját a család vallási békéjének, nyugalmának lehetőleg tartós biztosítása képezi, mely czélra nézetem szerint az állandóság szolgál legjobb eszközül.

Ezen szempontból a felek közt egyszer létrejött megegyezés minden későbbi változtatástól, módosítástól lehetőleg megóvandó, úgy, hogy az minden körülmények között irányadó maradjon.

Nem változtathat tehát azon utólag sem a szülők későbbi más irányú megegyezése, sem a házasság felbontása, sem az egyik fél halála s szabály szerint vallás-változtatása sem.

Csak két esetet ismer el a törvényjavaslat olyannak, melyekben a megegyezés módosításának lehetősége elöl, más nagyon nyomós indokok és érdekek szempontjából elzárkózni nem lehetett.

Ezt a két esetet írja körül a tárgyalás alatt álló szakasz, melynek rendelkezéseit legegyszerűbben egy-két példával vélem felvilágosíthatni.

Az 1. pontban szem előtt tartott eset az volna, ha pl. r. kath. férj és ág. hitv. evang. feleség közti vegyes házasságnál a férj később szintén az ág. ev. hitvallásra térne át. Ha már most a házasság megkötése előtt kötött megegyezés úgy szólt, hogy valamennyi gyermek rom. kath. legyen, akkor a férj említett vallásváltoztatása után meg van engedve a megegyezés megváltoztatása, de csakis oly és semmiféle egyéb irányban, hogy most már a szülők közös vallása, t. j. az ág. hitv. evang. legyen az összes gyermekek vallása is. Ha azonban a r. kath. férj nem felesége vallására, hanem pl. az ev. ref. vallásra térne át, akkor az első, vagyis a házasság megkötése előtt kötött megegyezés továbbra is érinthetlen maradna.

A 2. pontban szem előtt tartott eset az volna, ha pl. izraelita vallású férj és gör. kel. hitvallású feleség közti vegyes házasságnál a férj később akár szintén a gör. kel. hitvallásra, akár más valamely bevett, vagy törvényesen elismert keresztény vallásra, pl. az unitáriusra térne át.

Ha már most, a házasság megkötése előtt létrejött megegyezés úgy szólt, hogy a fiúgyermekek izraelita, – a leánygyermekek pedig gör. kel. hitvallásnak legyenek, akkor a férj említett vallásváltoztatása után meg van engedve a megegyezés megváltoztatása, de csakis oly irányban, hogy az összes gyermekek keresztény vallásúak legyenek.

Ha azonban a nő térne át a gör. kel. hitvallásról, pl. az ev. ref. hitvallásra, akkor az első, vagyis a házasság megkötése előtt létrejött megegyezés továbbra is érinthetlen maradna.

Az iméntiekben tárgyalt két kivétel indoka abban rejlik, hogy ha a keresztények közt kötött eredetileg vegyes házasság később nem vegyessé válik, akkor a házasság megkötése előtt létrejött, s esetleg a most már közös vallásra nézve hátrányos megegyezés további fentartásának erőszakolása nagyon is szembetűnő visszásságokkal járna.

A keresztény és nem keresztény felek közti házasságnál ellenben elégnek veszi a szakasz a megegyezés megváltoztathatására azt, ha ama válaszfal, mely vallásilag a keresztényt a nem kereszténytől elválasztja, ledőlt, mert eme válaszfallal szemben azon különbség, mely az esetleg különböző felekezetbeli keresztény házasok közt még mindig fenmarad, számba már alig jöhet.

Az, hogy a megegyezés módosítása ugyanazon formai kellékekhez köttessék, melyek azt első megegyezésre nézve elöírvák, bővebb indokolásra alig szorul.

Azon intézkedés, hogy az új megegyezés necsak az ezután születendő gyermekekre, hanem a már életben levő, de a 7-ik életévet még be nem töltött gyermekekre is feltétlenül irányadó legyen, az 1868:LIII. tc. 14. §-ának, vagyis a jelenleg érvényben levő törvényes szabálynak analógiáján alapul.

A szakasz utolsó bekezdése ellenben az 1868:LIII. tc. egyik más irányú, egyebekben hatályon kívül helyezni nem kívánt rendelkezésének is némi módosítását foglalja magában, midőn lehetővé teszi azt, hogy a 7-ik életévet már túlhaladott gyermekek is az új megegyezésnek megfelelő vallásra térhessenek át.

Némileg feltűnő lehet, hogy egy, egészében továbbra is fentartani kívánt törvényes intézkedéstől ily eltérés engedtetik.

Legfőbb indoka ennek is a keresztény és nem keresztény felek közti házasság lehetővé váltában s ebből folyólag ama kényszer elkerülésének szükségességében rejlik, hogy a törvény parancsából legyen állandósítva, esetleg ugyanazon családban és most már a szülők határozott kívánsága ellenére a testvérek egy részének keresztény, – más részének nem keresztény vallása.

Nem tagadható, hogy a 7-ik életév betöltésével, a gyermek rendes viszonyok között nemcsak bizonyos vallásos nevelésben, hanem rendszeres hitoktatásban is részesül, a vallási kegyszerekkel él s így a vallási tanokkal már közelebbről megismerkedik.

Midőn tehát a szakasz egyrészt lehetővé kívánja tenni azt, hogy a 7-ik évet már betöltött gyermekek is az új megegyezés szerinti vallásra térhessenek át s ehhez képest módot nyújt arra, hogy a szülők gyermekök vallásos érzületeinek ápolására sikeresebben hathassanak, addig másrészt a gyámhatóság beleegyezésének kikötésével biztosítja azt, hogy a mennyiben a gyermek kedélyére eddigi vallásos nevelése oly mély benyomást gyakorolt, hogy attól eltérni immár erkölcsi lehetetlenséggé vált: abban továbbra is meghagyható legyen.

Ez esetben a megegyezés ugyanazon alakiságok mellett, de csupán oly irányban változtatható meg, hogy a születendő, valamint a 7-ik életévét még be nem töltött összes gyermekek most már valamennyien a szülők közös vallását kövessék és abban neveltessenek; a 7-ik életévet pedig már túlhaladott, de az 1868:LIII. tc. 2. §-ában megszabott életkort még el nem ért gyermekek, az idézett törvénycikk 3-8. §-aiban körülírt módon a szülők vallására térhetnek át, de csakis a gyámhatóság beleegyezése mellett.

4. § A 2. §-ban foglalt szabály alól eltérésnek később csak akkor van helye: ha az egyik házastárs a másik házastárs vallására tér át, úgy, hogy a házasság egy vallásúak házasságává válik.

Ezen szakasz amaz esetekről intézkedik, melyekben eltérésnek van helye a 2. §-ban foglalt azon szabály alól, mely szerint akkor, ha a szülők között előzetes megegyezés nem jött létre, valamennyi gyermek az atyának a házasságkötés idejében vallott hitét követi, a mennyiben ez a bevettek vagy törvényesen elismertek közé tartozik.

A szakasz ugyanazt a két esetet sorolja fel, melyeket az előző szakasz a megegyezés megváltoztathatására körülirt, -önként értetvén, hogy a változás itt csak az áttért atya új vallásának megfelelőleg történhetik.

A szakasz utolsó bekezdésének indokai ugyanazok, a melyek már a 3. § végpontját illetőleg előadattak.

Ez esetben a születendő, valamint a 7-ik életévet még be nem töltött összes gyermekek a szülők közös vallását követik, illetőleg abban nevelendők.

Az áttért szülő nemebeli 7-ik életévöket már túlhaladott, de az 1868:LIII. tc. 2. §-ában megszabott életkort még el nem ért gyermekek is az idézett törvénycikk 3-8. §-aiban körülirt módon a szülők közös vallására térhetnek át, de csakis a gyámhatóság beleegyezése mellett.

5. § A törvénytelen gyermek anyja vallását követi, a mennyiben ez a vallás a bevettek vagy törvényesen elismertek közé tartozik.

Szükség van ezen szakasz intézkedéseire oly czélból, hogy az 1., 3. és 4. §-okban foglalt szabályok a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül álló szülők gyermekeire is alkalmazást nyerhessenek.

A szakasz első bekezdésében foglalt szabály abból indul ki, hogy arról is, ki a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozik, fel kell tenni, miszerint bír valamiféle vallási felfogással. Minthogy pedig ezen felfogás a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek tanaitól eltér: ezekkel szemben az illető egyén más s emezektől különböző vallásának tekintendő.

A szakasz második bekezdése a jelzett szabályból folyó következményeket vonja le.

Legyen szabad ezeknek közelebbi megvilágítására megint néhány példával élnem.

A bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül álló férj és ev. ref. hitvallású feleség házasságuk megkötése előtt a javaslat 1. §~a értelmében olykép egyeztek meg, hogy a fiúgyermekek a rom. kath., a leányok pedig az ev. ref. vallást kövessék. Ha most a férj később szintén az ev. ref. hitvallásba lép be, akkor a megegyezés meg lesz változtatható, de csakis oly irányban, hogy most már a szülők közös vallása, t. i. az ev. ref. legyen az összes gyermekek vallása is. Vagy pedig ha pl. a nő a rom. kath. vallásra térne át s a férj ugyanebbe a vallásba lépne be, a megegyezés szintén megváltoztatható lesz, de csakis az összes gyermekekre vonatkozólag a rom. kath. vallás javára.

Ha ellenben az adott példában a megegyezés úgy szólt, hogy a fiúk az izraelita, a leányok pedig az ev. ref. vallást kövessék s a férj később a rom. kath. vallásba lép be, akkor most már az egész család keresztény lévén, a megegyezés a 3. §-nál fentebb a 2. pont alatt előadottak analógiájára lesz megváltoztatható.

Csupán a szem előtt tartott két esetben volna változtatható a gyermekek vallása akkor is, ha megegyezés nem történvén, a 2. §-ban foglalt szabályok nyertek alkalmazást.

Ha tehát a fentebb adott példában megegyezés nem történt s az atya az összes gyermekek vallásául az unitáriust állapította meg, később azonban maga is az ev. ref. hitvallásba lép be, akkor az összes gyermekek is ezen vallásba követik, mert a házasság most már tisztán ev. ref. felek közti, vagyis nem vegyes házassággá vált. Ha azonban az atya például a görög keleti vallásba lépne be, akkor a korábbi megállapítás továbbra is érinthetlen maradna.

Ellenben ha később mindkét házasfél az izraelita vallásra térne át, illetőleg abba lépne be, akkor a gyermekek is ezen vallást követnék.

Önként értetik, hogy a 7-ik életévet már túlhaladott gyermekekre a 3. és 4. § végpontjában foglalt intézkedés szintén alkalmazást nyerne.

Ha az anya más, bevett vagy törvényesen elismert vallásra tér át vagy ilyenbe belép, akkor a 7-ik életévet még be nem töltött törvénytelen gyermekei új vallásába követik.

A 7-ik életévöket még be nem töltött, kir. leirattal törvényesített vagy az atya által elismert fiú, az atyának a törvényesítést vagy elismerést követő 6 hó alatt kijelentett kívánságára, az atyának vallását követi; a mennyiben ez a vallás a bevettek vagy törvényesen elismertek közé tartozik.

A kijelentésre és annak anyakönyvi nyilvántartására az 1. § második és harmadik bekezdésének rendelkezései megfelelően alkalmazandók.

6. § A jelen törvényben foglaltakkal ellenkező bármely szerződés, téritvény vagy rendelkezés érvénytelen és semmi esetben sem bír joghatálylyal.

Ezen szakasz a törvénytelen gyermekekre vonatkozólag az 1868:LIII. tc. 16. §-ának végpontjában foglalt rendelkezést tartja fenn, s azt csupán a változott körülményekkel s jelesül a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat intézkedéseivel hozza összhangba.

Ebben rejlik indoka az első bekezdésben foglalt megszorításnak, mely a 2. § első bekezdésében foglalt s fentebb már részletesen megvilágított megszorítással teljesen azonos.

A szakasz második bekezdése természetszerű folyománya a 2. § utolsó két pontjában foglaltaknak.

Ehhez képest a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül álló anya maga lesz jogosítva megállapítani azon bevett, vagy törvényesen elismert vallást, melyben törvénytelen gyermekei nevelendő lesznek. A mennyiben pedig ezen jogával nem él, az a gyámhatóságra szálland át.

A szakasz utolsó bekezdése teljesen a jelenleg fennálló szabályokat tartja fenn, azért, mert a jelen javaslatban foglalt többi rendelkezések alkalmazására a törvénytelen gyermekeknél, hol családi életről szó sem lehet, egyáltalán nincs szükség.

7. § A jelen törvény életbeléptetése előtt kötött házasságokból született vagy születendő gyermekek vallásos nevelésére nézve azon törvény határozata marad érvényben, a mely az ily házasságok kötése idejében hatályban volt.

Ezen szakasz a javaslat előző rendelkezéseinek sanctióját tartalmazza, minden azokkal ellenkező cselekvényre nézve a semmiséget állapítván meg, analóg módon az 1868:LIII. törvénycikk 12. §-ával.

8. § Az 1868:LIII. tc. 13., 14., 15. és 18. §-ainak rendelkezései, a törvényesen elismert vallást követökre is kiterjesztve, hatályukban fentartatnak.

Hogy a törvény visszaható erővel nem bírhat, bővebb indokolásra alig szorul. Ezt állapítja meg a jelen szakasz hasonló módon az 1868:LIII. tc. 17. §-ához.

9. § A jelen törvénynyel ellenkező mindennemű jogszabályok s jelesül az 1868:LIII. tc. 12. és 16. §-ai hatályon kívül helyeztetnek.

Ezen szakasz a javaslattal ellenkező eddigi jogszabályokat helyezi hatályon kívül.

Eme jogszabályok alatt első sorban a nem vegyes házasságokból származó gyermekekre vonatkozó s az 1. §-nál már említett jogszokás, továbbá pl. az izraelita gyermekek megkeresztelje körül követendő eljárást szabályozó s még a múlt századból fenmaradt udvari rendeletek értendők.

Hogy az 1868:LIII. tc. 12. és 14. §-ai hatályon kívül helyezendők, az már a jelen indokolás általános részében kimeritőleg kifejtetett.

Ellenben érintetlenül hagyja a jelen javaslat az 1868:LIII. tc. 13. §-át, mely szerint: ‘A gyermekek vallásos nevelését sem a szülők bármelyikének halála, sem a házasságnak törvényszerű felbontása nem változtathatja meg.’

Ehhez még csak annyit kívánok megjegyezni, hogy, mint a javaslat szövegéből kitűnik, a gyermekek vallásfelekezeti hova-tartozását, a javaslatban szorosan körülirt eseteken kívül, sem a szülők, vagy azok valamelyikének vallás-változtatása, sem azoknak, vagy azok valamelyikének későbbi, más irányú akarata sem fogja megváltoztatni.

Ugyancsak érvényben hagyja a jelen javaslat az 1868:LIII. tc. 15. §-át, mely szerint:

‘A házasság előtt született, de az egybekelés által törvényesített gyermekek vallásos nevelés tekintetében a törvényesen született gyermekekkel egyenlő szabály alatt állanak.’

Hasonlóul érvényben marad az 1868:LIII. tc. 16. §-a, mely szerint: ‘Házasságon kívül született s így törvénytelen gyermekek, ha atyjok által elismertetnek, hasonlóul a törvényes gyermekekkel egyenlő szabály alá esnek: ellenkező esetben anyjok vallását követik.’ Ezen szakasz zár-intézkedését illetőleg meg kell jegyeznem, hogy az a jelen javaslat 6. §-ánál elmondottak értelmében bővíttetett ki.

Végül érvényben marad az 1868:LIII. tc. 18. §-a is, mely szerint: ‘Lelenczek s általában oly gyermekek, kiknek szülője nem tudatik, annak vallását követik, a ki őket felfogadta.’

Ha lelenczházba adattak s az intézet valamely vallásfelekezeté; azon felekezet vallásában neveltetnek. Ha az ezen §-ban említett esetek egyike sem fordul elő, az ily lelenczek azon vallásban neveltetnek, mely a találás helyén többségben van. Ezen szakaszra nézve megjegyzem, hogy ha a lelenczet egy, a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül álló egyén fogadná fel, akkor ennek vallását a lelencz nem követhetvén, a szakasz utolsó pontjában foglalt rendelkezés lesz irányadónak tekintendő.

A jelen javaslat 3. és 4. §-ának végpontjaiban tett kivételeket leszámítva, teljes érvényben marad az 1868:LIII. tc. 2. §-a is, mely szerint: ‘Áttérni annak szabad, a ki életkora 18-ik évét már betöltötte.

Azonban a nők férjhezmenetelök után, ha e kort el nem érték volna is, áttérhetnek.’

10. § A jelen törvény a kötelező polgári házasságot szabályozó 1894:XXXI. törvénycikkel egyidejűleg lép életbe s végrehajtásával a vallás – és közoktatásügyi, igazságügyi és belügyministerek bízatnak meg.

Már a jelen indokolás általános részében részletesen kifejtettem azon szoros összefüggést, mely a jelen törvényjavaslatban tervbe vett intézkedések és az általánosan kötelező polgári házasság behozatala között fenforog.

Midőn tehát a jelen szakasz a törvény életbeléptetését az általánosan kötelező polgári házasság életbeléptetéséhez köti s a junctimot amazzal kimondja, elég az általános részben már elmondottakra utalnom.

A végrehajtási záradék természetszerűleg a törvény végrehajtása körül érdekelt ministereket nevezi meg.


Comments are closed.