Forrás: Index

Úgy tudjuk, hogy több mint három hetes előzetes fogva tartás után a napokban szabadlábra helyezték Nagy Györgyöt az Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. ügyvezetőjét. Az Indexet Nagy György egykori Király utcai ügyfelei értesítették arról, hogy a 700 milliós csalás ügyében érintett ügyvédet a napokban többször is látták a környéken.

A vizsgálatot irányító központi nyomozó főügyészség sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó az értesülést. Fazekas Imre szóvivő az Index kérdésére azt mondta, nem kommentálja az ügyet, érdemben hétfőn nyilatkozik.

A 2006-ban indított nyomozás első érdemi lépése volt, hogy november elején őrizetbe vették a jogász végzettségű Nagy Györgyöt. A gyanú szerint Nagy közrejátszott az Erlak nevű vállalkozásával több, a zsidónegyedben található háztömb kiürítésében és eladásában. Sajtóértesülések szerint Nagy az ügyletekben szintén részes barátnőével, Szijjártó Piroskával együtt vádalkut kötött a nyomozókkal és az ő vallomásuk alapján vették hétfőn őrizetbe Gál Györgyöt az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának vezetőjét.

A főügyészség korábbi közleménye szerint a nyomozás eddigi adatai szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke és a vele együttműködő vállalkozó a VII. kerületi önkormányzatnak 700 millió forint kárt okozott, és további mintegy 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg. A gyanú szerint a főváros VII. kerületi önkormányzata gazdasági bizottságának elnöke 2002-től kapcsolatban állt azzal a vállalkozóval, aki az önkormányzat tulajdonában álló több lakóházat forgalmi érték alatt akart megvásárolni, majd a vásárlást követően – offshore társaságok közbeiktatásával – rövid időn belül, jelentős haszonnal a már egyébként is érdeklődő külföldi befektetőknek értékesíteni – olvasható a közleményben. Az ügyészek hozzáteszik: a vállalkozó elképzelésében a bizottság elnöke is jó üzleti lehetőséget látott, ezért azt támogatta.

Az MTI-ben kiadott közlemény szerint az ingatlanok vételárára vonatkozó előzetes egyeztetésük alapján megállapodtak abban, hogy a vállalkozó projektcégeket alapít, amelyek a valós forgalmi érték alatti vételáron fogják megvásárolni a kiszemelt ingatlanokat. A vállalkozó az egyes cégekbe a bizalmas ismerőseit strómanként helyezte el. Mint írják, a vételárról történt egyeztetés során a gazdasági bizottság elnöke közölte a vállalkozóval, hogy mennyit kell neki fizetnie azért, hogy az adott házat az általa alapított projektcégnek adja el az önkormányzat.

Ezután a gazdasági bizottság elnöke felvette a kapcsolatot az ügyletbe bevont értékbecslő cég vezetőjével, akivel megbeszélte, hogy mely ingatlant és milyen forgalmi értékre kell felértékelnie. A valótlan tartalmú értékbecslés felhasználásával a gazdasági bizottság elnöke az ingatlan valós forgalmi értékét tekintve a gazdasági bizottság tagjait és a képviselő-testületet tévedésbe ejtette – ismerteti a főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint ezzel a módszerrel nyolc önkormányzati lakóházat értékesítettek 2003-ban és 2004-ben – írják. A közlemény szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke összesen 195 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a támogató segítségéért. Hozzáteszik: a gazdasági bizottság elnöke a főügyészség határozatai és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, tagadva a bűncselekmények elkövetését.

Comments are closed.