Forrás: NOL

A Hezbollah győzelemként ünnepli Samir Kuntár kiszabadulását

Népszabadság * Shiri Zsuzsa * 2008. július 16.

A fogolycsere előkészítésére vöröskeresztes gépkocsikonvoj indult a térségbe

Kép: REUTERS – Baz Ratner

A Nemzetközi Vöröskereszt orvosokat is a libanoni határhoz visz ugyan a mai fogolycseréhez, de az izraeli hadseregben már a 2006 júliusában elrabolt két tartalékos határőr csütörtöki katonai temetésére készülődnek.

A családtagok kedden utoljára lobbiztak a kormány formális végső szavazása előtt, amely 22:3 arányban ismét áldását adta a Hezbollahhal megkötött egyezményre, hiába tiltakozott a Moszad, a belbiztonsági Sin Bet és a hadsereg vezérkara. Az igazságügyi minisztérium elkészítette a kegyelmi kérvényt a többrendbeli gyilkosságért négyszeres életfogytiglanra ítélt Samir Kuntár elengedéséhez. Simon Peresz köztársasági elnök kézjegyével látta el az iratot, s ezzel az utolsó akadály is elhárult a csereügylet elől.

Izraelben igen elégedetlenek voltak a Hezbollahhal, amely a megállapodás első pontjaként egy olyan 80 oldalas jelentést adott át a német közvetítőnek Ron Aradról, amely továbbra sem derített fényt az 1986-ban libanoni fogságba került pilóta sorsára. Közben, az iratok átvételekor már exhumáltak 199, jeltelen sírokban Izraelben nyugvó ellenséges libanoni és palesztin fegyverest; közölték közeli szabadlábra kerülésük hírét az élő cserefoglyokkal. A kiásott holttesteket vöröskeresztes teherautókon Libanonba szállítják, már amennyiben előzőleg azonosították a határnál Ehud Goldwassert és Eldad Regevet, illetve földi maradványaikat.

Libanonban a Hezbollah hatalmas győzelmi csinnadrattával készül a 30 éve izraeli börtönben élő Samir Kuntár fogadtatására. Nemzeti hősként köszöntik a terroristát, aki 1979-ben csónakon behatolt egy észak-izraeli kisvárosba, ott meggyilkolt egy rendőrt és betört egy lakásba, ahol megölt egy 28 éves férfit és annak négyéves kislányát. Mellette a diadalünnepen hazatér a háborúban elfogott négy libanoni fegyveres is.

Ezzel szemben Izraelben csendes temetésre számítanak. Bár a Hezbollah semmiféle információt nem adott a foglyok hogylétéről, egy bejrúti lap szerint egyikük már elrablásukkor meghalt, s izraeli titkosszolgálati információk szerint ma már másikuk sem él. Ehud Goldwasser édesanyja mindezek ellenére mégis azt reméli, hogy kétéves késéssel magához ölelheti néhány napra határőrszolgálatra bevonult fiát.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.