Forrás: HETEK

Keserű évforduló ez. Írásunknak azt a címet is adhatnánk, hogy „A demokrácia csődje”. Ugyanis Hitlert és pártját nem puccs, vagy fegyveres felkelés emelte a hatalomba (mint Lenint és a bolsevikokat Oroszországban), hanem a német választó polgárok tömegeinek akarata.

1933. január 30-án Adolf Hitler Németország kancellárja lett, és ezzel kezdetét vette Európa és a világ történetének egyik legsötétebb szakasza, amelynek 12 éve után mintegy 60 millió halottat sirattak az életben maradottak. Hogyan kezdődött? Erről szól az alábbi írás.

Az első világháború elvesztését követően a német belpolitikai helyzet zavarossá vált. A Versailles-i békerendszer eredményeként a Német Császárság megszűnt. A helyét a Weimari Köztársaság foglalta el. Az új állam parlamentáris demokrácia volt, annak is a kancellári típusú változata. A Reischtagba (birodalmi parlament) minden párt bejuthatott, és ott képviselhette nézeteit. Németország területén rengeteg párt alakult ebben az időben, és ez a szélsőségesek felbukkanásához vezetett. Az oroszországi bolsevik forradalom hatására a kommunisták is aktivizálódtak. Ez a berlini Spartacus felkelésben és a müncheni tanácsköztársaságban csúcsosodott ki. Ezeken a problémákon a köztársaság úrrá lett, de megjelent egy másik fenyegető politikai alakulat is.

1919. januárjában, Münchenben, Anton Drexler, volt vasúti szakmunkás megalapította a Német Munkáspártot (DAP). A pártot, több más politikai csoportosulással együtt, megfigyelés alatt tartotta a müncheni katonai vezetés hírszerző osztaga, amelynek egyik tagja Adolf Hitler volt. Hitlert parancsnoka, 1919. szeptemberében elküldte a DAP egyik ülésére, hogy megfigyelje azt, majd jelentse az ott történteket. Az összejövetel végén maga is szót kért, és nagy tetszést arató beszédet mondott a nagynémet birodalom mellett. Ezt követően felvételt nyert a pártba, sőt a munkabizottságnak nevezett elnökségbe is bekerült. Az új pártprogram elfogadását egy feltételhez kötötte: hogy a párt nevet változtat, így született meg a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei (NSDAP), azaz a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, vagy ahogyan az utca embere nevezte, a náci párt. Az NSDAP átvette egy másik jobboldali párttól a Völkischer Beobachter című újságot, amely a nácik legfőbb szócsövévé vált, és 1921-től napilapként jelent meg.

1921-ben a náci párt megkezdte a torna- és sportszervezetek alapítását, amelyek a későbbi rohamosztagok (SA, Sturmabteilung) alapját képezték. Az SA-n belül kerékpáros, lovas, technikai osztagok alakultak, de volt zenei csoport is. A szervezet legfontosabb feladata, a lézengők egybegyűjtésén kívül, a párt ellenségeinek zaklatása, gyűléseik megzavarása volt. A rohamosztagosok nem riadtak vissza az erőszaktól, a brutalitástól. Az NSDAP ebben az évben alakította ki arculatát, a zászló és a jelvény tekintetében egyaránt. Így választották ki a horogkeresztet, amely a különböző népek szimbolikájában fontos szerepet játszott, és a rombolást szimbolizáló jelkép volt. A náci párt zászlaja vörös alapon fehér körben lévő horogkereszt volt, amelynek Hitler szimbolikus jelentőséget tulajdonított: „A vörösben a mozgalom szociális gondolatát látjuk, a fehérben a nacionalista, a horogkeresztben a harci missziót, a teremtő munka gondolatának győzelmét, amely misszió mindig antiszemita volt és lesz.”

1923. novemberében került sor az úgynevezett Sörpuccsra. Ez Münchenben történt, november 9-én. A felvonuló nácikat a bajor belügyi erők sortüze szórta szét, Hitlert néhány nap múlva rendőrkézre került. A következő évben perbe fogták. A tárgyalás során, szabadon kifejthette nézeteit, a mozgalom mártírjának képében tetszeleghetett. Négy és fél hónapos vizsgálati fogságot követően 5 év börtönre és 200 márka pénzbüntetésre ítélték. Hitler akkor még osztrák állampolgár volt, a kiutasítását német érzelmei és gondolkodása miatt nem rendelte el a bíróság. A következő 13 hónapot a landsbergi börtönben töltötte, ahol szabadon érintkezhetett elvbarátaival. Ott és abban az időben írta meg fő művét a Mein Kampfot (Harcom). 1927-ben készítette el a második kötetet, és a két rész ezt követően egy kötetben jelent meg. Az alábbiakban nézzük meg, mit is tartalmaz ez a híres, hírhedt könyv, amit a „nácizmus Bibliájának” is nevezhetünk.

Amikor Hitler kiszabadult, akkor az NSDAP-t romokban találta. Még az 1924-es év elején átadta a párt vezetését Alfred Rosembergnek, aki semmilyen szempontból sem versenyezhetett vele. Hitler hagyta, hogy a párt széthulljon börtönbüntetése alatt, azért, hogy szabadulását követően annak megmentőjeként jelenhessen meg. Első útja a bajor miniszterelnökhöz, Heinrich Heldhez vezetett, akinek ígéretet tett, hogy ő és pártja soha többé nem fogják megsérteni a fennálló alkotmányos rend alapjait. Felajánlotta maga és pártja szolgálatait a marxizmus erői elleni harcra. A bajor kormány hozzájárulását bírva Hitler újjászervezte a náci pártot egy új stratégia szerint. A hatalom megszerzésének legális útját választotta, ezért elhatározta, hogy országos szervezetté fejleszti az NSDAP-t.

Az 1926-1928 közötti években a náci párt nem zavart sok vizet az országos politikában. A párt kiadványai, újságjai megjelentek, megrendezték az évi kongresszusokat, ahol az SA barnaingesei órákon keresztül parádéztak, de ez nem szerzett országos befolyást az NSDAP-nek. Ezekben az években a német gazdaság folytatta kapaszkodását a háború utáni válság gödréből. A náci párt és leginkább Hitler azonban, mit sem törődve az élet stabilizálódásával, fokozta tevékenységét. Igyekeztek országosan megszervezni a pártot. Kiépítették a „gau”-k rendszerét, amelyek élére igyekeztek megtalálni a megfelelő vezetőket. Így került a berlini élére Joseph Goebbels, aki addigra már Hitler feltétlen híve volt. A vezér1927-ben átlagosan kéthetente tartott beszédeket a nagy nyilvánosság előtt. Ennek ellenére a párt létszáma az év végéig éppen csak meghaladta a 70 ezret. Ez a német viszonyok között elenyésző volt.

Az 1928-as választásokon a szociáldemokraták szerezték meg a legtöbb mandátumot, de a nácik is küldhettek 12 képviselőt a Reichstagba. A képviselők között volt Hans Frank, Hermann Göring és Gregor Strasser. A következő évben azonban a gazdasági válság elérte Németországot. 1929 elején megközelítőleg 3 millió munkanélkülit tartottak számon, a helyzet az év közepére némileg javult, de a New York-i tőzsde összeomlása olyan válságot eredményezett, amely a szélsőséges politikai erőknek, leginkább a náciknak kedvezett. Az SA létszáma az év végére meghaladta a 100 ezer főt. 1930-ra kiírták az új választásokat. A kampány során az NSDAP mindent bevetett, ami elképzelhető. Plakátok, szórólapok tömegei, provokáló SA legények, Hitler repülőgépen való utaztatása egyaránt szerepelt az arzenáljukban. Ennek meg is lett az eredménye, amíg két évvel korábban csak 810 ezer szavazatot szereztek, 1930-ban már 6,4 milliót, azaz a szavazók közel 20 százaléka a nácikat támogatta. Ezzel az NSDAP a második legnagyobb frakció birtokosa lett a Reichstagban, 107 képviselőjük volt.

1931-ben választás, választást követett. Először a köztársasági elnök személyéről kellett dönteni a német választópolgároknak. Az agg Hindenburggal szemben a nácik és a kommunisták is jelölték vezetőiket, de az idős elnök fölényes győzelmet aratott a második fordulóban. Ezután nem sokkal a nagybirtokok felosztására tett törvényjavaslatot követően megbukott a kormány. A köztársasági elnök talált egy kancellár jelöltet, von Papen személyében, de neki nem volt parlamenti támogatottsága, ezért új választásokat kellett kiírni.

1932 kora tavaszán a munkanélküliek létszáma meghaladta a 6 milliót, kétségkívül ez volt a válság mélypontja Németországban. Ez a mélypont azonban meghozta a népszerűség csúcsát a nácik számára. A júliusi választásokon megszerezték a szavazatok több mint egyharmadát és a képviselői helyeknek a törvényhozásban. Az új Reichstag nagyon rövid életűnek bizonyult. Második ülésén egy kommunista képviselő bizalmatlansági indítványát követően megbukott a kormány, és Hindenburg elnök újabb választásokat irt ki. Novemberben a nácik vesztettek ugyan harminc képviselői helyet, de még mindig nekik volt a legerősebb frakciójuk. A fizikailag és idegileg egyaránt kimerült Hitler nyilvánvalóvá tette, hogy a kancellári pozíciónál kevesebbel nem hajlandó megelégedni. A két hónapig tartó politikai kötélhúzásnak Hindenburg elnök vetett véget, amikor 1933. január 30-án kinevezte Hitlert a Weimari Köztársaság kancellárjává. Nézzük meg, hogyan emlékszik Iszrael Yehosua Zinger erre a napra:

„Mint a háború idején, az emberek tömegei céltalanul kóboroltak az utcákon. A legfélelmetesebben az SA embereinek csizmái hangzottak Berlin járdáin. Folyton folyvást masíroztak, direkt azokon az utcákon, ahol a legtöbb gazdag zsidó lakott. Torkukból dübörgött a véres himnusz: Wenn vom Judenblut das Messer spritzt dan geht s noch mal so gut, so gut! (Ha zsidó vértől spriccel a kés, akkor jobb lesz a helyzet, sokkal jobb!) Mintha a falakat akarták volna keresztül lőni ezekkel a szavakkal. Jagur Kranovszkynak, aki aznap, egész napját az utcán töltötte, kék szemei diadalmas hazaszeretete tükröztek. Rábízta magát a tömeg hullámzására, az érzelmek vad kitörésének engedve. Az égbekiáltó muzsika felpezsdítette a vérét, és a masírozók egyforma lépései a mennyekig emelték a lelkét. Mint ahogy mindenki, ő is tele torokkal kiabált és szalutált. Azt viszont sehogyan sem értette, hogy mi köze annak a zsidó vérnek, amit ezek ki akarnak ontani, ahhoz a zsidó vérhez, ami az ő ereiben folyik. Amikor a tömeg hátán megérkezett a Reichstag elé, először érezte azt, hogy értelme van az életének.”

Ezután következett az, amit ma már mindenki ismer, és aminek egyik alapja a náci párt programjának következő passzusa volt: „Aki nem tartozik a német néphez, nem lehet állampolgár. Akinek ereiben nem folyik német vér, nem lehet német nemzetiségű, vallásától függetlenül. Ezek szerint tehát semmiféle zsidó nem tartozhat a német nemzethez. Csak az állampolgároknak lehet joga az ország törvényeinek meghatározásához, és csak ők választhatják meg az ország vezetőit. Ezért mi azt követeljük, hogy csak az állampolgárok legyenek választhatóak hivatalos funkciók betöltésére, a Reichen belül minden poszton.”

Comments are closed.