Forrás: kultura.hu

Nagyvárosi pályaudvarokat bejáró vándorkiállítással mutatja be a holokausztban betöltött szerepét a Deutsche Bahn (DB). A Különvonatok a halálba című kiállítás a múlt hét végén nyílt meg a DB székházánál, a berlini Potsdamer Platz állomáson.

Az eseményen a várakozásokat messze felülmúló számban jelentek meg érdeklődők. A tárlat a Berlin centrumában fekvő forgalmas pályaudvar 200 négyzetméterén mutatja be, mennyire fontos volt a német vasút logisztikai szolgáltatása az ipari méretű népirtás lebonyolításában.

Az állami vasúttársaságot sokáig kritizálták, hogy nem néz szembe jogelődje, a Reichsbahn náci múltjával. A DB vezetése aztán évekig hadakozott az ellen, hogy a tárlatot pályaudvarokon mutassák be. „A téma túl komoly ahhoz, hogy a vonat után rohanó vagy szendvicset majszoló utasok foglalkozzanak vele” – hangoztatta még 2006-ban is Hartmut Mehdorn, az állami vasúttársaság elnöke. A kormány azonban végig támogatta az ötletet, amely Franciaországból származik. Ott a háború alatt deportált gyermekek történetét mutatta be egy vándorkiállítás vasútállomásokon.

„Egy éve nem gondoltam volna, hogy mégis lesz ilyen kiállítás” – mondta Hermann Simon, az újjáépített kelet-berlini zsinagóga igazgatója. Az anyagot – eredeti dokumentumokat, fotókat és áldozatokkal, szemtanúkkal készült interjúkat – a DB történészei, Beate Klarsfeld francia holokausztkutató, illetve a német technikai múzeum és a berlini Centrum Judaicum munkatársai állították össze.

A tárlat tanúsága szerint 1942 és 1944 között a vasútnak központi fontosságú szerepe volt a több mint 3 millió európai zsidó és a többi megsemmisítésre kijelölt embercsoport legyilkolásában. Az aprólékos pontossággal vezetett forgalmi naplókból például pontosan látszik, hogy a Reichsbahn nélkül véghez sem lehetett volna vinni a gigantikus népirtást. „Remélem, hogy a kiállítás révén a fiataloknak lesz valami fogalma arról, mit is jelent a holokauszt” – mondta Romani Rose, a németországi roma és szinti kisebbség képviselője.

A Bahnhof Potsdamer Platzon három hétig állomásozik a tárlat. Idén még 12 német nagyváros pályaudvarán mutatják be. A kiállítás a francia államvasút szerepét is bemutatja. Az SNCF halálvonatai 80 ezer zsidót vittek koncentrációs táborba.

(Múlt-kor/MTI)

Forrás:

3 hozzászólás to “Különvonatok a halálba”

  1. BLAU GUSTAV ELASAR

    Merem ajnlani ugyanezt a máv mutassa be
    Sátoraljaujhely vasútállomásán emléktáblát helyezett a máv
    a holokaustban elpusztitotak emlékére

  2. gabor_hu

    Be vallom öszintén, hogy fogalmam sincs, hogy ki àllitotta rendelkezésre a vonatokat, a MAV vagy a DB, tény viszont az, hogy 63 esztendö utàn még mindig nem lehet megtalàlni (de lehet hogy csak én vagyok arra képtelen), hogy a 137 deportàlàsi szerelvény ami Kassàn keresztül ment Auschwitz-Birkenauba, melyik napon indult a bevagonirozàsi helyröl és mikor érkezett meg. 54 bevagonirozàsi àllomàst emlit az irodalom és az internet. Evvel kapcsolatban a „Remény”-ben tettem fel egy kérdést, vàlaszt még nem talàltam!!!

  3. BLAU GUSTAV ELASAR

    A kassai vasútállomáson egy vasútas feljegyezte hány szerelvény utazott át
    és mennyi volt a lélákszáma minden szerelvénynek
    Természetesen csakis és kizárólag máv álitotta rendelkezésre
    a Kassáig csendőrökkel kisért szerelvényeket