Kényszerítettek, hogy Hitlert éltessem

Forrás: Blikk

BUDAPEST- "Az életemet féltettem, s tudtam, ha nem mondom utánuk, amit nekem mondanak, lehet, hogy haza sem mehetek többé!" - mondta lapunknak Fekete

Pákó (35), akiről szombaton került fel egy videofelvétel az internetre, amelyen többek között Szálasit és Hitlert élteti.

A rendőrség már vizsgálja azt a videót, amelyen az afrikai származású Fekete Pákó szélsőjobboldali rigmusokat skandál. "Sieg Heil!", "Kitartás! Éljen Szálasi" - mondogatja a felvételen sorra a didikirály, s ez óriási megdöbbenést váltott ki, annál is inkább, mert hetekkel ezelőtt Pákó még kétségbeesetten mesélte, hogy a telefonszáma felkerült rasszista honlapokra, állandóan hívogatják, veszélyben érzi magát.

Pákó lapunknak tegnap adott interjújában elmesélte, kik és hogyan kényszerítették rá a forgatásra.

- Telefonon hívtak meg egy rádióműsorba, s mondták, hogy én vagyok az egyik legnépszerűbb énekes - magyarázta Pákó, aki vagy kiváló színész, vagy nem mond igazat, hiszen a felvételen nagyon hitelesen adja elő Hitlerék imádatát.

- Amikor az Oktogonon találkoztam velük, már megijedtem egy picit, heten voltak, talpig feketében, de azzal nyugtattak, hogy ők nem bőrfejűek és nem rasszisták, csak szeretnek úgy öltözni. A stúdióban minden tele volt Hitler képével, pólók, poszterek, és azt mondták, azért veszik fel velem az interjút, hogy megmutassák a kuruc.infónak, hogy én jó ember vagyok. Mert az az oldal az ő ellenségük is. El kellett olvasnom egy tízoldalas írást a cigányokról, Hitlerről, zsidókról, négerekről, a szocialistákról, de alig értettem, annyira féltem. Éreztem, mindenre úgy kell elelnem, ahogy ők akarják. Mert amíg nem tettem meg, nem hagytak békén. Még vodkát is itattak velem, és egyfolytában azt magyarázták, Hitler milyen jót akart a világnak. Azt mondták, szeressem őt én is, és követelték, hogy zsidózzak a kamerába nézve. Tudtam, hogy ezt nem szabad, és nem is gondolom így, s amikor megtettem, ujjongtak, és hangosan tapsoltak. Senki nem tudta, hol vagyok. Féltem, a barátnőmet sem láthatom többé - folytatta.

Az énekes hamar tisztában lett azzal, hogy becsapták, és rasszisták foglya lett. A beszélgetés alatt az egyetlen célja az volt, hogy épp bőrrel megússza a kalandot. Azt egyelőre nem tudja, milyen következménye lehet a videónak, de amennyiben a rendőrség bűncselekményre utaló jeleket talál benne, az sem elképzelhetetlen, hogy Pákó tesz feljelentést az ügyben.

- Engem, egy színes bőrűt kényszerítettek arra, hogy rasszista dolgokat mondjak. Az új telefonszámomat is kiderítették, sőt már azzal fenyegetnek, hogy a pesti lakcímemet is felteszik az oldalukra - magyarázta. - Aggódom az életemért, a családomért. Valaki tehetne már ezek ellen valamit! - tette hozzá.

A rendőrség kivizsgálja az ügyet Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Szekeres Tibor a videóval kapcsolatban lapunknak csupán annyit mondott: "a rendőrség megvizsgálja majd a tartalmát, jogellenes-e". Nagy nyilvánosság előtt elkövetett, közösség elleni izgatással vádolható az, aki bármilyen nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport ellen gyűlöletre uszít - tudtuk meg dr. Kamarás Péter ügyvédtől. - A magyar törvények értelmében akár 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető akit emiatt bíróság elé állítanak.

Anonymous's picture
djevojke
link 5713 | Submitted by djevojke (not verified) on 2008, January 28 - 20:37. | Login to post comments

LOL, nekem nem úgy tűnik, hogy kényszerítve lett volna


sofar's picture
sofar
Regisztrált: 2003.05.29.
link 5711 | Submitted by sofar on 2008, January 28 - 20:18. | Login to post comments


adatlap