Becsületből mentett életek

Forrás: NOL

Népszabadság * Czene Gábor * 2008. január 28.

Emlékezők a Páva utcai holokauszt-emlékközpontban

Kép: Szabó Bernadett

Minél többet beszélünk a vészkorszakról, annál szembetűnőbb, mennyi mindent nem tudunk még róla. Létezik, hogy a magyar sajtó évtizedekig egyetlen szót sem írt Raoul Wallenbergről? És ki volt az a katonatiszt, aki Zuglóban sok száz zsidó honfitársunk életét mentette meg?

Január 27-én volt a holokauszt nemzetközi emléknapja. 1945-ben ezen a napon szabadult fel az auschwitz-birkenaui haláltábor, ahol a nácik négy és fél év alatt több mint egymillió embert gyilkoltak meg. Minden harmadik áldozat magyar állampolgár volt.

A vészkorszakról még mindig hiányosak az ismereteink. Szita Szabolcs történész szerkesztésében például megjelent egy bibliográfia, amely a világhírű svéd diplomatáról, Raoul Wallenbergről és sorsáról közreadott könyveket,magyarországi cikkeket veszi számba. Kitűnik, hogy a magyar sajtó 1949 és 1984 között egyetlen írást sem közölt róla. (Igaz, a történészek már tényként kezelik, hogy Wallenberget a szovjet kémelhárításrabolta el, ésgyilkolta meg, Moszkvában.)

Maradva az embermentőknél: Fonyó Gergely rendező nemrégiben bemutatott dokumentumfilmje remélhetőleg ráirányítja a figyelmet egy alig ismert magyar katonatiszt, Ocskay László különleges akciójára. (A filmről szóló írásunk a Népszabadság 2008. január 25-i számában olvasható.) Ocskay százados az első világháborúban súlyos sebesülést szenvedett. A későbbiekben egy amerikai-magyar olajtársaságnál helyezkedett el. A második világháborút tétlenül átvészelhette volna, dereaktiválta magát, hogy az üldözöttek segítségére siessen.

Szita Szabolcs elmondása szerint a Honvédelmi Minisztérium 1942-ben engedélyezte, hogy a frontra vagy tábori szolgálatra hurcolt munkaszolgálatosok felszerelésére létrehozzanak egy úgynevezett ruhagyűjtő századot.Tagjai munkaszolgálatosok,többségében zsidók voltak. A ruhagyűjtő század vezetését 1943-ban vette át Ocskay László. Feltehetőleg zsidó barátai és kollégái kérték erre, akikkel együtt dolgozott az olajtársaságnál. Goda Gábor Kossuth-díjas író 1995-ben papírra vetett visszaemlékezése szerint Ocskay László közölte, hogy "ő, mint századosi rangban lévő katona, elsőrendű kötelességének tartja, hogy védje a rábízott embereket a lehetőségeken túl is".

Az adományként összegyűjtött ruhaneműket sokáig a Síp utca 12.-ben létesített raktárban tárolták, abban az épületben, amely ma a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének székháza. A század a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá került, majd a nyilashatalomátvétel után a zuglói Abonyi utcába, a kiürített zsidó gimnáziumba költözött. A raktár bentlakásos munkatáborrá alakult: az álcaként szolgáló indokolás szerint már nem csupán ruhák gyűjtésével, hanem javításával is foglalkoztak.

Gyerekek is védelmet kaptak az Abonyi utcában, a létszám 1680-ra, más becslések szerint mintegy kétezerre, sőt még többre emelkedett. (A valósághoz az első adat áll a legközelebb - véli Szita Szabolcs.) Budapestről a nyilasok útnak indították a gyalogos halálmeneteket, Ocskay László viszont elérte, hogy a ruhagyűjtő "század" a fővárosban maradhasson.

Ezekben a hetekben a hivatalos papírok és engedélyek már semmit sem értek. Az Abonyi utcában is megjelentek a zuglói nyilas fegyveresek, hogy a Duna-partra hurcolják a gimnáziumban menedékrelelt zsidókat.

Sikerült azonban értesíteni a lakásában betegen fekvő Ocskay Lászlót, aki felhívta egy német tiszt ismerősét. Váratlanul német katonák szállták meg a környéket: elzavarták a nyilasokat, és állandó őrséget állítottak, hogy a "hadifontosságú ruhajavító üzem" dolgozóit senki se háborgathassa.

Az Abonyi utcai embermentés abszurditásba hajló fordulatára máig nincs magyarázat. Az egyik feltevés szerint Ocskay László a németeket is megtévesztette, és elhitette velük, hogy a ruhagyűjtő század nélkülözhetetlen tevékenységet végez. Nagyobb a valószínűsége annak - jegyezte meg a történész -, hogy Ocskay olyan német tiszttel ismerkedett öszsze, aki alakulatával együtt szerette volna megúszni a háborút. A ruhajavító "objektum" őrzése ürügy volt arra, hogy távol maradjanak a harcoktól.

A német katonák 1945 januárjában, amikor már a közelben dörögtek a fegyverek, eltűntek. Még rejtélyesebbé teszi az ügyet, hogy a német tisztről - legalábbis Weber néven, amin bemutatkozott - egyetlen dokumentum se lelhető fel. Tisztázatlan, hogy melyik német alakulat látta el az Abonyi utcai épület védelmét.

A felszabadulás után Ocskay László hírét vette, hogy koncepciós per készül ellene. (Az előző rendszerhez köthető katonatiszt - mondta Szita Szabolcs - nem illett abba a képbe, amit a Rákosi-korszak az antifasiszta ellenállókról kialakított.) 1947-ben családjával elhagyta Magyarországot, és némi kitérő után az Egyesült Államokban telepedett le. Szegényen halt meg 1966-ban.

Ocskay László soha, senkitől nem kért pénzt azért, hogy életeket mentett. Emléke csaknem feledésbe merült: mindenekelőtt Dan Danieli(Faludi Dénes), az egyik Abonyi utcai túlélő érdeme, hogy nem így történt. Szemtanúkat, sorstársakat, hozzátartozókat, iratokat kutatott fel. A rendszerváltás idején megkezdett aprólékos munka meghozta az eredményt: több évtizeddel halála után szülőhazájában és az Egyesület Államokban is kitüntetésekkel ismerték el Ocskay László hőstetteit, Budapesten emléktáblát avattak tiszteletére.

Az izraeli Jad Vasem Intézet hosszú időn át - a németekkel való feltáratlan kapcsolata miatt - nem akarta megítélni számára a Világ Népeinek Igaza kitüntetést, és kétségbe vonta, hogy a százados az életét kockáztatta. A túlélők visszaemlékezései meggyőzték az izraeli szakértőket: Ocskay Lászlót az "igaz emberek"sorába emelték.

A Jad Vasem Intézet a rendszerváltás előtt 180 esetet talált Magyarországon, amikor nem zsidók bizonyíthatóan zsidó üldözötteket mentettek. Szita Szabolcs tájékoztatása szerint azelismert embermentők száma már a hétszázhoz közelít. Nem szabad versenyként felfogni, de tény - állapította meg a történész -, hogy Ausztriában a százat sem éri el.

Megemlékezést tartottak vasárnap a Páva utcai holokauszt-emlékközpontban. Igor Szergejevics Szavolszkij orosz nagykövet mondott beszédet. Emlékeztetett rá, hogy Auschwitzban mintegy másfél millió ember halt meg, az

európai zsidóságból hatmillióan pusztultak el koncentrációs táborokban és az üldöztetések során. Az egykori Szovjetunió 28 millió halottjából 2,5 millió zsidó származású polgár hunyt el a frontokon és a koncentrációs táborokban. A zsidóüldözés kapcsán kijelentette: voltak, akik az elejétől fogva figyelmeztették az emberiséget a veszedelemre, de az összefogás elmaradt. "A huszonnegyedik órában végül mégis feltámadtak a népek, köztük az én népem is, az orosz" - folytatta. A nagykövet rámutatott: Auschwitz-Birkenau felszabadítása tizenkét napos harc eredménye volt, amelyben négy orosz hadosztály vett részt, több ezer embert veszítve.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Anonymous's picture
HELLER ELI
link 5758 | Submitted by HELLER ELI (not verified) on 2008, January 31 - 12:03. | Login to post comments

Shalom. Olvasva a cikket csak azt tudom hozzatenni hogy a domonkos utca 9 beni arvahazban nevelkedtem a haboru utan es tudok az izraelita realgimnaziumi menedekhelyrol amit ss alakulat vedett az utolso napokig mielott az oroszok elfoglaltak zuglot.ezek az ss katonak adtak vizet az ostrom utolso napjaiban a szenbenlevo arvahazban levo 500 lany reszere akiket KNOPFLER KALMAN es FRAY RABBI akik mint ss katonak feloltozve vezetek az otthont RAUL WALLENBERG segitsegevel.(OK NEM MAGYAROK HANEM KARPATALJAI SZLOVAK VAGABUNDOK VOLTAK) mind ez le van irva MOSHE HOLCZER
KONYVEBEN: BUDAPEST 44 AMI CSAK ANGOLUL JELENT MEG TUDOMASOM SZERINT. 2004-ben NEW-YORKBAN A MESORAH PUBLICATIONS, LTD 4401 Second Avenue Broojlyn, New York 11232

HA valakinek szuksege van tobb informaciora kerje E-MAIL cimemet a szerkesztosegtol

SHALOM


Anonymous's picture
Kálmán Györgyi
link 5721 | Submitted by Kálmán Györgyi (not verified) on 2008, January 29 - 11:42. | Login to post comments

Nagyon köszönöm ezt az írást. /és a többi hasonlót/ Én ugyan egy túlélő vagyok, de kicsi voltam, nem sokra emlészem. Arra, hogy csodálatos édesanyám, aki ugyan a háboru után kétségbe vonta istem létezését /ilyet nem engedhetett volna meg egy Jóisten/, de a felejtést ajánlotta, mert gyűlölettel a szívünkben nem lehet élni Mi feledtük, és most borzalommal tapasztalom, hogy másoknake milyen fertelmes dolgokkal teli a feje. /mert szivük az nincs.../ Köszönöm Kgy