Kezdőlap » JNA24 » Index

Index

Úgy tudjuk, hogy több mint három hetes előzetes fogva tartás után a napokban szabadlábra helyezték Nagy Györgyöt az Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. ügyvezetőjét. Az Indexet Nagy György egykori Király utcai ügyfelei értesítették arról, hogy a 700 milliós csalás ügyében érintett ügyvédet a napokban többször is látták a környéken.

“A nyomozás eddigi adatai alapján úgy hisszük, a terroristák ötezer emberrel akartak végezni” – jelentette ki a három napig tartó mumbai terrortámadás ügyében vizsgálódó R. R. Patil, a Mumbait is magában foglaló Maharastra állam miniszterelnök-helyettese a CNN-nek. Az állam miniszterelnöke mindeközben Pakisztán felelősségét emlegette, mivel az egyetlen élve elfogott terrorista pakisztáni állampolgár.

“Őrjöngés volt, az emberek tényleg le voltak nyűgözve a szultánoktól a felszolgálókig, a producerek meg a nyakunkba ugrottak” – számolt be a vetítés utáni hangulatról Bordos Zsolt, aki Kovács Ivóval vett részt a másfél milliárd dollárból (303 milliárd forintból) felhúzott dubaji Atlantis Hotel megnyitójának előkészítésében.

Legalább öt fegyveres sikeresen elmenekült a múlt heti mumbai támadások után, az indiai hatóságok attól tartanak, hogy egy második támadásra készülnek, közölte hétfőn a Times. Az indiai biztonsági szolgálatok korábbi hivatalos közlései szerint összesen tíz fegyveres terrorista állt a csaknem kétszáz halálos áldozatot követelő mészárlás végrehajtása mögött, közülük kilencet megöltek a túszmentő akciókban.

Iránban kivégeztek egy iráni férfit, aki a vád szerint Izraelnek kémkedett. Ali Astari üzletembert még múlt hétfőn akasztották fel, de csak most számoltak be az ítélet végrehajtásáról. Az iráni kormány közleménye szerint a férfi beismerte, hogy az iráni hadseregről információkat adott át Izraelnek. h i r d e t é s

Magyarország gazdaságilag csődbe jutott, és ezért exportálja problémáit Szlovákiába, állítja a pozsonyi kormánykoalícióban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota a SITA hírügynökségnek szombaton adott interjújában.

Kellemetlen helyzetbe került a New England Patriots amerikaifoci csapat, mégpedig a 18 éves Caitlin Davis miatt – írta a TMZ.com. A vezető pompomlány ugyanis egy bulin összefirkálta tollal egy részeg imserősét. Ez még nem lenne baj, de nagy mennyiségű péniszt rajzolt rá, valamint zsidógyűlölő feliratokat, és horogkereszteket helyezett el mámoros társán, akit félig levetkőztetett. Az alkotásra büszke lehetett a focicsapat pompomlánya, ugyanis a képet feltöltötte a Facebook társasági oldalra is.

Vádat emeltek két fiatal amerikai neonáci ellen szerdán Tennessee szövetségi államban, amiért halálosan megfenyegették Barack Obamát még elnökké választása előtt, jelentette az MTI.

A szlovák-magyar viszony megoldásának kulcsa már nem Fico és nem is Gyurcsány, hanem az MKP-vezetés kezében van – írta csütörtökön a pozsonyi Pravda, amely azzal vádolta meg Csáky Pált, hogy harci riadót fújt.

Miután az Odeon moziban és a Művészben nem vetítették le Hajdú Eszter filmjét, A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című dokumentumfilmet, a a Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm fesztivál szervezői kitűztek egy pótvetítést csütörtök este 11 órára a Toldi moziba. Erre a vetítésre jegyek még kaphatók (pénztárnyitás: 15.30).

Madagaszkár 2.

Felelősnek érzi magát a kirobbant botrány miatt a New England Patriots pompomlánya, akit kirúgtak a klubtól, miután társaival együtt kidekoráltak egy részeg bulizót a kollégiumban. A srácra péniszeket rajzoltak, de gazdagon díszítették zsidóellenes szövegekkel és horogkeresztekkel is – írta a TMZ.com.

A koszovói rendőrség közleménye szerint letartóztatták a pristinai Medikus klinika három alkalmazottját azzal a gyanúval, hogy illegális szervátültetéseket hajtottak végre. A rendőrök további hét embert kihallgattak. Az őrizetbe vettek között van a kórház menedzser is. Körözést adtak ki egy török ellen is, aki a gyanú szerint ugyancsak részt vett a törvénytelen transzplantációban.

Halálra ítélt két palesztint kedden egy palesztin katonai bíróság, mert együttműködtek Izraellel. A testület hazaárulásban találta bűnösnek őket, majd nyomban kivégzőosztag által végrehajtandó halálra ítélte a két férfit. A palesztin területeken az esetek többségében a halálbüntetést életfogytiglanra változtatják. Az ügy egy vádlottja szökésben van. Abdel Karím al-Maszri bíró azt mondta, hogy a két vádlott egy 12 főből álló, már palesztin fogságban lévő informátor hálózat tagja volt.

Esztergom polgármestere nyílt levélben kért elnézést Párkány polgármesterétől, amiért a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) tagjai Esztergomban tartott összejövetelük után a Duna szlovák partján, Párkányban náci jelszavakat kiáltoztak.

Koncentrációs tábort megjárt egykori spanyol foglyok pert indítanak négy náci háborús bűnös ellen. Keddi sajtóhírek szerint már be is nyújtották keresetüket a madridi területi bíróságon a négy személy ellen, akik a II. világháború idején SS-őrök voltak különböző koncentrációs táborokban (Mauthausen, Sachsenhausen, Flossenbürg). Az illetők – John (Ivan) Demjanjuk, Johann Leprich, Anton Tittjung, Josias Kumpf – ma az Egyesült Államokban élnek.

A szélsőséges libanoni Hezbollah koporsóban adta át a Vöröskeresztnek annak a két izraeli katonának a holttestét, akiket a két évvel ezelőtti libanoni konfliktusban ejtettek foglyul, írja a Reuters. Az izraeli-libanoni határon történt csere részeként Izraelben fogva tartott libanoni bebörtönzöttek térhetnek vissza Libanonba.

A fasiszta Olaszország vesztesen került ki a második világháborúból. Északon a régi rendszert a náci Németország tartotta mesterségesen életben a háború utolsó két évében, a felszabadulás után éveken át a szövetségesek megszállása alatt állt egész Olaszország.

15 amerikai államban 127 ember betegedett meg az utóbbi tíz év legsúlyosabb himlójárványában, jelentette a Reuters. Az amerikai Járványügyi Központ (CDC) jelentése szerint a betegek többsége nem volt beoltva az erősen fertőző megbetegedés ellen.

A Press TV iráni műholdas televízió csak annyit közölt, hogy a forradalmi gárdisták az öböl vizein zajló haditengerészeti gyakorlatuk harmadik napján újabb föld-víz, föld-föld és víz-föld osztályú rakétákat lőttek ki. A tesztekről beszámolt a az állami rádió is.